Mariel Hemingway: A Hemingway-átok

"Mariel Hemingway néhány hónappal azelőtt született, hogy a nagyapja, Ernest Hemingway Nobel-díjas író önkezűleg véget vetett az életének. A Hemingway család generációk óta szenvedett az alkoholizmustól, a mentális betegségektől és a sérült emberi viszonyoktól.
A három Hemingway lányunoka közül a legidősebb, a tehetséges művészlélek, Muffet súlyos skizofréniával küzdött, a középső, a gyönyörű szupermodell, Margaux öngyilkos lett. A legkisebb lány, Mariel volt az egyetlen, aki szembeszállt a családját sújtó átokkal. Ő volt az egyetlen, aki felülkerekedett a terhelt genetikai örökségen, és normális életet tudott élni.

Megindítóan őszinte visszaemlékezés arról, milyen felnőni Hemingway unokájaként egy olyan családban, ahol az alkohol, a mentális betegség és az öngyilkosság kísért.
Mariel Hemingway 1961-ben született, és filmszínésznőként indult. Ő volt az egyik legfiatalabb amatőr szereplő, akit Oscar-díjra jelöltek Woody Allen Manhattan című filmjében nyújtott alakításáért.
A színészetet produceri, életmód-tanácsadói és írói pályára cserélte."
________________________

Hát, nem is tudom. Azt hittem, jobban fogom kedvelni Mariel Hemingwayt és a könyvét, de valamiért mégsem. Úgy érzem, picit - hogy fogalmazzak? hiszen nem tudhatom, hogy így van-e - meg akarta lovagolni a Hemingway-mítoszt, de mintha kispórolta volna belőle a mélyebb tartalmakat. 

Így is nagyon érdekes könyv volt, de nem az, nem annyi, amennyit vártam. Hiszen mekkora lehetőség rejlik a témában! Hemingway unokájának lenni, Hemingway fia gyermekének lenni, Margaux testvéreként átélni azt, amit, milliónyi családi titok birtokában lenni (vagy nem? lehet, hogy ezért hiányoztak a mélyebb dolgok a könyvből, mert nincs ezeknek a birtokában?) - lehetőségek tárháza! Na ez hiányzott számomra a könyvből nagyon. 

Sokat ír a szüleiről, de mégsem mond eleget; sokat ír az apjáról, Hemingway fiáról, de korántsem eleget; és eleget ír önmagáról, csakhogy a könyv címe nem önéletrajzot sugall. Kíváncsi vagyok Marielre is, de a családi kötelékek viszonyában is - nem azért, mert ő maga nem lehet érdekes a Hemingway-lét nélkül, önmagában, hanem mert a cím mást ígér, és az ember azért veszi meg a könyvet. 

Egy csomó mindenre kíváncsi lettem volna még, de Mariel a felszínt súrolta csak, amit nagyon sajnálok, mert azt hittem, azért íródott meg ez a könyv, hogy elmondja mindazt, ami elmondható.

Per Petterson: Lótolvajok

"A természet mitikus erejű ábrázolása ősi emócióink intenzív átélését szolgálja Per Petterson prózájában. A világhírű norvég írót csak a mélyben kavargó indulatok és éles érzelmek érdeklik: a szerelem, a féltékenység, a barátság, az árulás. A Lótolvajok páratlan sikerének kulcsa, hogy a regény egyesíti magában a kortárs norvég irodalom három fontos tematikai elemét: a háború (a német megszállás), a család (a család felbomlása) és a kívülálló, magányos férfi visszatérő motívumát."
___________________

Családról, gyermeki lélekről, barátságról, csalódásokról, fájdalmakról, szerelemről, hűtlenségről, árulásról, nagy kérdésekről és mély érzésekről gyengéden megírt regény, finoman szőtt mondatok, kecsesen ívelő történet, amelyet egyszerűsége tesz oly széppé és varázslatossá.

Michael Palmer: Gyilkos dózis - Végzetes tévedés

"Különös dolgok történnek egy nyugat-virginiai kisvárosban, Belindában. A helyi bányászok közül többen is egy rejtélyes kór áldozataivá válnak; a barátnője temetésére idelátogató doktornőt két ismeretlen férfi próbálja meggyilkolni; Belinda rendőrfőnöke pedig egyre furcsábban viselkedik. Matt Rutledge a belindai kórház egyik legjobb orvosa, de megalkuvást nem tűrő természete miatt gyakran keveredik konfliktusokba. Mikor a rejtélyes halálesetek nyomába ered - amelyekért, akárcsak édesapja és felesége haláláért, a helyi bányatársaságot okolja -, még csak nem is sejti, hogy az ügy összefügg a harminc különböző védőoltást tartalmazó szupervakcina, az Omnivax küszöbön álló bevezetésével. Mielőtt Matt felocsúdna, egy olyan játszmába keveredik, amelyben már nem csak a saját élete forog kockán... Michael Palmer Gyilkos dózis c. könyve igazi világsiker: 30 országban 9 000 000 példányban jelent meg. Garantáltan hátborzongató! - The Washington Post"
_________________

Átlagos, hagyományos krimi, ami semmi extrát nem nyújt a műfaj kedvelőinek. Olvasmányos, kedvelhető, de semmi nagy durranást ne várjatok tőle. Sokkal több volt a témában, mint amit az író kihozott belőle.

Agatha Christie: Az alibi

"A bíróság szerint Jacko Argyle egy piszkavassal brutálisan agyonverte anyját. Tettéért életfogytiglani börtön vár rá, ám nem raboskodik sokáig: tüdőgyulladás viszi el. Ekkor bukkan fel dr. Arthur Calgary, a fiatal kutató, aki épp most tért vissza antarktiszi expedíciójáról, és azt állítja, hogy Jacko biztosan ártatlan volt. Ugyanis van alibije, ami nem más, mint maga dr. Calgary...
Akkor vajon ki ölte meg Mrs. Argyle-t? A gyilkost a családban kell keresni, de melyikük a bűnös? A kérdés felszakítja a régi sebeket, és a lehet, hogy a gyilkos ismét lecsap..."

_________________________

Szerintem kimagasló az Agatha Christie-regények között, és teljesen kilóg a sorból merészségével, szépírói stílusával, eredetiségével, árnyaltságával, karakterábrázolásával.
Egyébként is szeretem az írónő könyveit, de ez felülemelkedik az összes eddig olvasott regényén.
Remek párbeszédek, helyükön lévő mondatok, szürke árnyalatok a fekete és fehér között.
Egyáltalán nem tipikus A. C.-regény.
Se Poirot, se Miss Marple, de ez nem is válik hátrányára ezúttal a könyvnek.
Kiváló mű, nagyszerű szórakozást nyújt, ajánlom minden krimikedvelőnek!

Naomi Alderman: A hatalom

"A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. 

Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is.

A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás…

Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni? 

A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján.

Már több mint két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában.

Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét. "

_______________________

Nagy hatású mű, amely vegyes érzéseket generál. Ijesztő, eredeti, amely az eddig tudottakat összekuszálja. Borzolja az ember idegeit, mert minden a feje tetejére áll. Minden más, mint ahogy volt, van, vagy ahogy megszoktuk. Nem jobb, csak más, mint az eddigi mérce vagy etalon. Nem úgy etalon, mint amihez fel kell nőnünk vagy mint ami példaértékű, hanem mint ami a hétköznapi valóságunk, amihez mérjük a képzeletet. Nem egy jobb világ víziója, sőt inkább egy rosszabb világé. Egy képzelt, rosszul értelmezett hatalom - mert a hatalom szinte mindig rossz értelmet nyer és rossz vért szül, és ebből adódóan tévútra is visz. Ez egy másik tévút, mint amiben élünk. Sok tévút van, és nehéz a szerteágazó ösvények között az egy igaz útra rátalálni. Talán ez az írás is erről szól.

Cara Hunter: Nincs kiút (Adam Fawley-sorozat 3. rész)

"Dübörög a karácsonyi szünet. Két gyereket épp most húztak ki leégett észak-oxfordi otthonuk romjai közül. A kisebbik fiú nem élte túl, a bátyja élet-halál között lebeg.

Miért maradtak egyedül a házban? Hol van az édesanyjuk, és az apjuk miért nem veszi fel a telefonját?

Előkerül egy újabb bizonyíték, és valóra válik Fawley nyomozó legrosszabb rémálma: ez a tűzeset nem baleset volt, hanem gyilkosság...

Mi van, ha valaki az egész családodat ki akarja irtani?

A Nincs kiút, Egy közeli ismerős és a Sötétben szerzőjének harmadik kötete. Cara Hunter detektívsorozata lázban tartja a brit krimiolvasókat, és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia sikerlistáin. Az írónő az angliai Oxfordban él férjével és macskáival. Gyerekkora óta szenvedélyes krimirajongó."

_____________________

Cara Hunternek már az előző két regénye is lenyűgözött, és most sem adta alább a színvonalat.

Az olvasó végig kétségek között vergődik, hogy vajon x vagy y (netán z?) a gyilkos - aztán persze egészen más lesz a megoldás, mint ami a fejünkben jár. Nem, ne is próbáljátok, nem sikerül kitalálni, hogy ki tette és miért. Sőt, még azt sem, hogy pontosan mit.

Sok érzést kivált ez a regény az emberből: szánalmat, szomorúságot, kételyeket, borzongást; és hálát a saját élete iránt.

A jó regények mindig ilyenek. Nem kell mélylélektani írásnak lennie ahhoz egy könyvnek, hogy kérdéseket és mély érzéseket ébresszen - erre egy jó kriminek is képesnek kell lennie. Tudnia kell mást és többet, mint izgalmat és borzongást kelteni. El kell hogy gondolkodtassa az embert - a cselekményen túl - a saját életéről is.

Kérdéseket kell ébresztenie vagy (nem "és") - kimondatlan kérdésekre - válaszokat adnia. 

Ugyanakkor ez mégiscsak egy krimi, amely teljes mértékben eléri a fő célját: letehetetlen, egy szuszra végigolvasandó regény, nagyon izgalmas, csavaros, fordulatos, meglepő végkifejlettel. Közben a háttértörténetet is folyamatosan alakítja az író: a nyomozó élete is előtérben van, és legalább ugyanúgy várja az ember annak a megoldását, mint a krimiszálét.

Akinek pedig kérdései maradtak, annak szerencséje van, ugyanis Cara Hunter november 5-én Budapestre látogat. Szóval ha kíváncsi vagy, hogy mi lesz Fawley-val, vagy úgy érzed, hogy elvarratlan szálak maradtak a történettel kapcsolatban, vagy többet szeretnél tudni az írónőről, munkásságáról, írói eszközeiről, akkor ne habozz: gyere el 5-én az író-olvasó találkozóra!


A regény megrendelhető ITT.

James Herriot: Az állatorvos is nős ember

"A yorkshire-i lankák még sosem tűntek ennyire szépnek James számára: elragadó feleségével az oldalán és immár önálló praxis keretei között foglalkozhat a farmokon élő állatokkal, valamint a házi kedvencekkel és tulajdonosaikkal, akik néha több figyelmet igényelnek, mint a négylábú „páciensek”.

James Herriot memoárjainak újabb kötetét ismét azoknak az olvasóknak ajánljuk, akik átérzik az állatokkal járó örömöket és gondokat, és szívesen merülnek el újra meg újra a korabeli jellegzetes angol vidék életének eseményeiben."

___________________________

Egyszerűen nem tudok betelni James Herriot könyveivel. Pedig azt hiszem, már csak egy van, amit nem olvastam - azt még tartogatom, mert nem akarok az összessel végezni.

Teljesen magával sodornak a történetei, a humora és a varázslatos tájleírásai. Az ember ott van Darrowbyban (Thirskben), és látja a völgyeket, amelyekről ír, érzi a fű vagy a széna illatát, a háton a kemény munkától végigfolyó izzadságcsöppeket, a reményt, a sikerélményt, az aggodalmat, az örömöket. 

Sok képet néztem azóta Yorkshire-ről, és tényleg csodálatos vidék. Herriot érzékletesen írja le a lankákat, a kőkerítéseket, a legelésző juhokat, a szaladgáló kutyákat - egyszerűen megunhatatlan a témakör és az írásmódja is.

Ezen a vidéken mindenki ismer mindenkit, és bámulatos az az elfogadás, ahogy egymás iránt viseltetnek az emberek; például ahogy az állatorvos beletörődőn nyugtázza, hogy a farmer úgyis mindent jobban tud nála, és nem próbálja megváltoztatni ezt. Idomul a vidéki élethez, amelybe belecsöppent, magáénak érzi, elégedett és boldog benne. Hálás érte.

Külön érdekessége a könyvnek, amikor az író a házasságáról ír, feleségével való megismerkedéséről, udvarlásainak csetlés-botlásairól; csodálatra méltó az az önirónia, amellyel magára tud tekinteni.

Elismeri mások érdemeit, soha nem fényezi magát, őszinte, természetes, vicces, eredeti - és zseniális történetmesélő. 

A fordítás is remek, sokat hozzáad a történetekhez.



Persze rögtön rákerestem a szereplőkre, nemcsak a helyszínekre, utánanéztem mindennek és mindenkinek, aminek lehetett - nagyon érdekes volt látni, hogy milyenek voltak azok, akikről, amikről ír.

Azt is megnéztem, hogy hogyan lehet eljutni Yorkshire-be - muszáj egyszer látnom ezt a gyönyörű vidéket. Vajon mennyit őrzött meg abból, amilyennek Herriot látta? Vajon a kőkerítések és a lankák őrzik még azt, amiről írt?

Kötelező olvasmánnyá tenném a könyveit általános vagy középiskolában - mert aki elolvassa, gazdagabb lesz általa.


A regény megrendelhető ITT.

Camilla Läckberg: Ártatlanok

1974 nagyszombatján egy öttagú család nyom nélkül eltűnik a Fjällbacka partjainál fekvő Valö szigetéről. A kiérkező rendőröket különös látvány fogadja: a ház úgy fest, mintha a család - az ünnepi ebéd közepén - egyszerűen felállt és távozott volna, magára hagyva az egyéves Ebbát, aki magányosan sírdogált az étkezőben.

Évtizedekkel később Ebba visszatér a szigetre, hogy felújítsa az egykor az apja által vezetett iskola épületét. Férjével nemrégiben veszítették el a kisfiukat, és most a munkába temetkezve próbálják feldolgozni a gyászt. Úgy tűnik azonban, valakinek nagyon az útjában vannak: egy éjszaka rájuk gyújtják a házat. Szerencsére csak az épületben esik kár, s folytatódhat a felújítás. Ám hamarosan újabb baljós esemény történik: amikor felszedik az étkező padlódeszkáit, emberi vér nyomaira bukkannak.

A nyomozást vezető Patrik Hedström és kollégái egyre biztosabbak abban, hogy a család egykori eltűnése és a mostani gyújtogatás összefügg. Természetesen a nyomozó feleségét, a nyughatatlan és mindig kíváncsi Erica Falckot is foglalkoztatja az ügy, s úgy érzi, csak akkor kaphat választ kérdéseire, ha egyre mélyebbre ás a múltba.

_______________________

Izgalmas, olvasmányos regény, néhol picit erőlködős (lásd például az anyósról írtakat), de ezt kompenzálja az érdekes történet és a meglepő, kiszámíthatatlan befejezés. 

Cara Hunter Budapestre látogat! Könyvbemutató és dedikálás a 21. Század Kiadóval

Cara Hunter, a népszerű Adam Fawley-sorozat (Egy közeli ismerős, Sötétben, Nincs kiút) szerzője novemberben Budapestre látogat, hogy személyesen mutassa be detektívsorozatának harmadik kötetét!

Szeretettel várnak minden érdeklődőt november 5-én 18 órakor a Libri Allee Könyvesboltban a Nincs kiút című regény bemutatóján, ahol a beszélgetés után Cara Hunter dedikálja új könyvét. Az írónővel Tegdes Péter újságíró beszélget. A rendezvényen szinkrontolmácsolást biztosítanak.

Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

"Ebben a könyvben semmi sem az, aminek látszik.
Louise, a fiatal titkárnő talán élete férfijával találkozik egy bárban, de a csók korainak bizonyul, különösen, miután hétfőn a munkahelyén megpillantja új főnökét, Davidet – aki persze nem más, mint a férfi a bárból. És naná, hogy felesége van. 
Ami ezután történik, az minden, csak nem megjósolható. Hiába kombinál az olvasó, előbb-utóbb leesik neki, hogy ebben a szokványosnak látszó szerelmi háromszögben igazából semmi sem szokványos. És felesleges lenne arra intenünk, hogy inkább ne kedveljen meg egyetlen szereplőt sem – úgyis képtelen lesz ellenállni. Mígnem egy ponton, amikor a legjobban aggódik majd az illető sorsa miatt, ráébred: nem is őt kellett volna féltenie!
Sarah Pinborough regénye nem egy szerelmes történet, egy krimi és egy thriller szimpla keveréke. 
Sokkal félelmetesebb annál. Mert Pinborough regénye elkísér. És nem hagy nyugodni. 
 
Ne higgy ennek a könyvnek!
Ne higgy a szereplőknek!
Ne higgy saját magadnak se!
És történjen bármi, senkinek se áruld el a végét!"
_________________________

Tényleg nem szokványos történet, főképp a befejezésből adódóan. Nagy döbbenet a vége. Két szempontból is. Nagyon kikívánkozik, hogy legalább rébuszokban leírjam, miért, de mégsem akarom, mert semmit sem szeretnék elárulni a végkifejletből, anélkül meg nem lehet beszélni róla.
Az biztos, hogy

letehetetlen, teljesen kiszámíthatatlan, lebilincselő, hatalmas meglepetéseket tartogató, kiválóan megírt regény. 

Harlan Coben: Végakarat

"Myron Bolitart ezúttal egyik ügyfele, a korábbi teniszcsillag, Suzze T keresi fel, hogy a segítségét kérje. Suzze gyereket vár, ám egy rosszindulatú komment a Facebook-oldalán megkérdőjelezi az apa kilétét, és a nő attól fél, nemcsak férjét, Lexet, a híres zenészt veszítheti el, de egész élete romba dőlhet. Myron a tőle megszokott elánnal veti magát a nyomozásba, ám hamarosan nem várt akadályokba ütközik. Kiderül, hogy az ügy szálai egy olyan múltbéli eseményhez nyúlnak vissza, amely nemcsak Suzze, hanem Myron életére is hatással lehet…" 

____________________________________________


Harlan Cobenben sosem csalódik az ember.
Letehetetlen, izgalmas, szórakoztató, poénokkal tűzdelt, pergő, egy szuszra kiolvasandó regény, amely hatalmas csattanóval zárul.

Brigitte Bardot: A küzdelem könnyei

"Milyen emléket őriznek majd rólam? Az ördögi mambóra lejtett buja táncét? A szerencse folytán sztárrá lett párizsi lányét? Az idealistáét, aki úgy döntött, hogy élete hátralévő részét az állatok védelmének szenteli?
Azért egyeztem bele, hogy elmesélem életem legintimebb részleteit, hogy kiadom ezt az utolsó könyvet, mert úgy éreztem, szükségem van arra, hogy eloszlassam az életemmel és a szándékaimmal kapcsolatos félreértéseket. Tisztázni szeretném, miért vállaltam ezt a küzdelmet, és emlékeztetni arra, hogy milyen helyet kell az állatoknak elfoglalniuk az életünkben. Ők megmentettek engem - de vajon én mennyire tudom megmenteni őket?"

A 83 éves Brigitte Bardot szemében ott vannak a küzdelem könnyei, miközben visszatekint a közel fél évszázados munka eredményeire. Ez az elszánt élharcos fáradhatatlanul küzdött - és küzd a mai napig - az állatok védelméért.

B. B. most először fedi fel vad, szelíd és elszánt énjét, megmutatja, milyen döntések, ösztönzések és lázadások hatották át az életét. Ösztönösen, meghatóan és őszintén emlékezik vissza a csillogó sztárságára, és valódi társaival, az állatokkal töltött mindennapjaira és a küzdelmeire.

Brigitte Bardot nem egyszerűen örökséget, hanem mély érzelmi vallomást hagy ránk.

A kötet Anne-Cécile Huprelle közreműködésével készült.

_____________________

Tudom, hogy nem egyértelmű Bardot megítélése és munkássága az állatvédelem terén - tudom, de nem értem, hogy miért. Miért nem egyértelmű az ő állásfoglalása és tetteinek jó szándéka? Mindenesetre ha valaki elolvassa ezt a könyvet, minden egyértelművé válik. 

Rendkívül érdekes, mély, igaz és tiszteletre méltó gondolatok vannak benne; aki nem lelkes állatvédő, annak a számára is érdekfeszítő olvasmány, megfontolandó és becsülendő gondolatokkal, és olyan szemléletmódokkal, amikkel nem feltétlenül találkozunk felületesebb írásokban, amelyek erről a témáról szólnak. 

Bardot fajokról szóló elmélete, meglátása, állatok iránti elkötelezettsége, küzdelme, elért sikerei és még elérendő céljai, elszántsága olyan dolgok, amelyekről mindenkinek érdemes lenne olvasnia, és - legalább részben - magunkévá tenni azokat. Amiket ír, azok csiszolják az ember énképét, felelősségvállalásról alkotott képét, és bármennyire szeretjük is az állatokat, akkor is hozzátesz ez az írás irántuk való elköteleződésünkhöz. 

Nem tudom, hogy az ő érdeme vagy szerzőtársáé, de olyan megfogalmazásokkal, olyan gondolatokkal találkozhatunk ebben a könyvben, amelyek mélyen elgondolkodtatóak, izgalmasak, újszerűek, kiforrottak, miközben történetei - igaz voltuknál fogva - megrendítőek. 

Rengeteg új információt is tartalmaz ez a könyv, amely olyan tudással vértez fel minket, és olyan érzésekkel, amelyeknek köszönhetően mostantól fogva nem mehetünk el szó nélkül az állatok bántása mellett, és nem tehetünk úgy, mintha nem tudnánk ezekről. Most már rendelkezünk azzal az információhalmazzal és érzésvilággal - ha eddig nem rendelkeztünk volna -, aminek köszönhetően nem hunyhatunk szemet a nálunk gyengébbek bántása fölött, legyen az ember vagy állat, igen, akár vágóhídi állat, akár vadállat, akár a legapróbb teremtmény, most már tudjuk, ha eddig nem vettünk volna tudomást erről, hogy szükségük van a segítségünkre, a tudatosságunkra, az odafigyelésünkre, és erre nem mondhatunk nemet, nem vonhatjuk meg a vállunkat, nem hessegethetjük el, mint egy zavaró momentumot. Az teljesen egyértelmű - hála Istennek -, hogy ha emberről van szó, akkor segítjük a gyengébbet, de most már annak is tudatában vagyunk, hogy az állat is a segítségünkre, a jóindulatunkra szorul, és aki eddig nem ennek szellemében élt volna, annak most megvan a lehetősége a változásra. Sohasem késő. 

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, nagyszerű, értékes olvasmány, csodás gondolatokkal és célkitűzésekkel. 

Leslie L. Lawrence: Holdanyó fényes arca (A harikrisna-gyilkosságok)

"Leslie L. Lawrence, a rovartudós és keletkutató ismét úton van: célja ezúttal a hajdani fejvadászok birodalma, Nágaföld. Hősünket most is titokzatos események veszik körül: kegyetlen gyilkosok irtják az őserdőbe menekült harikrisna szekta tagjait; megmagyarázhatatlan jelenségek rémítgetik a dzsungelba települt szeretetotthon lakóit; egy nága kobrát dob az öregasszonyokat ápoló orvosokra; felbukkan a bolond lány, és furcsa énekével megváltoztatja tudósunk terveit. És ismét feltűnik a Gonosz, Leslie L. Lawrence örök ellenfele…" 
__________________________

Csak azért olvastam végig, mert nem szeretek félbehagyni könyvet. Szeret(t)em Lőrincz L. László stílusát, ez a könyv mégsem jött be. Túl van írva, 400 oldalon ragozva a semmi, látszólag történnek benne az események, de valójában mégsem, mert ami például az első 200 oldalban van leírva, az beleférne 10-be is. Könnyed hangvétele egyébként megfogja az embert, viszont néha már túlzásnak éreztem ezt a könnyedséget: szerintem vannak azok a tragikus dolgok, amiket nem lehet, nem helyes könnyeden egy sorban papírra vetni.
Ezen a könyvön nagyon nehezen rágtam át magam. Gyorsan ugyan, mert nagyon olvasmányosan van megírva, mégsem jó érzéssel, mert amikor száz és száz oldalon keresztül csak ugyanaz lett ragozva így meg úgy, de tulajdonképpen érdemi történések nélkül, már elfogyott a türelmem.
Untam. Először. Utána pedig már kimondottan idegesített.
Reméltem, hogy a megoldásai majd kompenzálják ezt, de a végkifejlet és a magyarázat sajnos kimondottan erőltetett. Szóval ez egy olvasmányosan megírt unalmas történet bugyutaságokkal és idegesítő befejezéssel. Kár, mert ebből a történetből - Lőrincz L. László könnyed stílusával - sokkal többet ki lehetett volna hozni.

Dan Brown: A digitális erőd

"Amikor az NSA verhetetlen kódfejtő gépe találkozik egy rejtélyes algoritmussal, amelyet nem tud feltörni, az ügynökség riasztja vezető kriptográfusát, Susan Fletchert.

A ragyogó eszű és gyönyörű matematikusnő olyan felfedezésre jut, ami pánikot kelt a hatalom köreiben. Az NSA-t túszul ejtették... de nem fegyverekkel vagy bombákkal, hanem egy olyan zseniálisan összetett kóddal, amely a parancs kiadásakor megbénítja az USA hírszerzését. Susan Fletcher harcba indul a titkolózás és a hazugság áradatával szemben, hogy megmentse az ügynökséget, amelyben hisz. Miután mindenfelől árulás veszi körül, már nemcsak a hazájáért küzd, hanem a puszta életéért, majd végül annak a férfinak az életéért is, akit szeret. 

„A Digitális erőd közelebb jár az igazsághoz, mint azt bármelyikünk is képzelni merné." MacDonnell Ulsh, az USA Nemzetbiztonsági Intézetének igazgatója"

___________________________________

Egy nagyon jó író átlagos könyve közhelyes megoldásokkal és jó néhány hibával.

James Herriot: Kutyák a rendelőmben 2.

„Ahogy végiglapozom ezt a könyvet, mintha egy teljes kört leíró kerék fordulna át a szemem láttára. Gyermekként megbabonáztak a kutyák, és égett bennem a vágy, hogy kutyadoktor legyek, aztán beteg lovak, birkák és disznók kezelésével töltöttem egy egész életet, most meg itt vagyok, életem alkonyán, s egy kötetnyi kutyatörténetet teszek közzé…”

_________________

James Herriot - hűen önmagához - ismét csodás művet alkotott. Nehéz szavakkal kifejezni azt az állatszeretetet, emberismeretet, megértést, odaadást, amit a részéről tapasztal az ember. Ahogy hozzááll bármilyen állathoz, ahogy közben megfigyeli, kiismeri gazdáikat, ahogy tekintettel van különcségeikre, rigolyáikra, miközben gyógyít, és ahogy szavakba tudja önteni azt, hogy vélhetően mit gondol róla vagy az általa alkalmazott gyógymódról egy állat, mindez olyan kifejező, annyira lélegzik, hogy úgy érezzük, ott vagyunk, belelátunk a kutya fejébe, halljuk a gazdi gondolatait, érezzük a vidéki levegő frissességét, látjuk a tájat - kétség sem fér hozzá, hogy amit ő leír, azt érezni lehet.

Minden könyve egy remekmű, letehetetlen, megunhatatlan, és írói eszköztárát is az az ösztönös tudás jellemzi, ami állatorvosi munkásságát. 

Egy-egy könyvét kötelező olvasmánnyá lehetne tenni az iskolákban, hiszen annyi mindent tanulhat tőle az ember! Hogy oda kell figyelnünk egymásra, és ebbe beleértendők a kedvenceink is: teljes odaadással kell fordulnunk a felé az állat felé, akiért felelősséget vállaltunk; hogy a kutyánál hűségesebb teremtmény nincs a világon; hogy a vidéki élet mennyi pluszt tud adni az embernek; hogy a vidéki ember gondolkodása mennyire más, és hogy természetközeliségéből fakadóan mennyi előnye van a városihoz képest, ha - például - az empátiát tekintjük az egyik legfontosabb alapértéknek.

James Herriot mindig alapértékekről ír, együttérzésről, hűségről, a másokról való gondoskodásról, a tisztán élt életről, az állatok közelében élt életről, ebben a könyvében pedig minden írása arról szól, hogy a kutyák mennyit adhatnak nekünk - és hogy mi mennyit adhatunk nekik! Igen, minden novella egy intés is egyben felénk, hogy mi mit adhatunk az állatainknak - ne csak elvárjunk tőlük, ne csak úgy tekintsünk rájuk, hogy házőrzőként hogyan funkcionálnak, nem a hasznukat ecseteli, hanem értékeiket, hűségüket, csodálatosságukat, bajtársiasságukat, hősiességüket a nehéz helyzetekben. James Herriot folyamatosan arra tanítja az olvasóit, hogy eszerint kell nekünk is bánnunk azokkal - legyen az ember vagy állat -, akikre gondot viselünk.


A könyv ITT megrendelhető.

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

"Halál rejtőzött mindenütt, de ez valamilyen más halál volt. Új maszkokat viselt, korábban ismeretlen külsőt öltött." 

"Mi ez - a múlt vagy a jövő?"

"1986. április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla...

A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek - aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már úgy éltek, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket. Megismerjük azokat, akik számára Csernobil filozófiai probléma, az atomkorszak utáni ember alapító mítosza, és azokat is, akik a szovjethatalom ellenségeit, a Nyugatot és az árulókat okolják érte.

Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem közölték, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Mivel a birodalom itt többször is erőszakkal állította meg a nemzetté válás folyamatát, sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy az ő sorsuk más, maguknak kell kitalálniuk, hogyan menthetik meg az életüket. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. Mert az afganisztáni háború és az atomkatasztrófa a birodalmat is romba döntötte.

Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Vannak, akik már eljutottak ide, és vannak, akik most csak most indulnak el, mint a Szolzsenyicint olvasó falusi párttitkár. Egyesek menekülnek a zónából, másokat meg vonz az a terület, amelyet lassan visszahódít a természet.

Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. És Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből.

Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig."

________________

Nehéz szavakat találni erre a könyvre - pedig muszáj. Muszáj beszélni arról, ami történt, ez tényleg fontos - ezért íródott ez a könyv. Hogy a kimondatlan szavak, érzések felszínre kerülhessenek; hogy megszólalhassanak, akikbe eddig bele lett fojtva a szó; hogy ne történhessen meg újra ilyen szörnyűség; hogy tudásunk, információnk legyen arról, hogy min mentek keresztül az emberek, akiket csak hétköznapi hősöknek hívunk, de valójában nincs igazi ismeretünk arról, hogy mit szenvedtek - és szenvednek - el a mindennapokban. Beszélni kell arról, hogy mi történt, és itt nemcsak a felelőskeresésről van szó, és nem is csak arról, hogy ez soha többé ne történhessen meg (arról is persze), hanem egyszerűen nem szabad múlttá, köddé, elfeledetté válnia mindazoknak, akik ott élnek vagy éltek, a azoknak, akiknek a tetteinek köszönhetően más emberek életben maradhattak. Tartozunk ennyivel nekik. Tartozunk, mindannyian.

Nagyon nehéz könyvről van szó, hiszen erről a témáról nem lehet könnyed hangvételben írni, erre készüljön fel mindenki.

Megrázó, mély, letaglózó, erős, csontig hatoló - de hát ennek annak kell lennie, ez nem lehet máshogy. 

Végtelenül megrázó, ahogy az író módot ad arra, hogy az elbeszélők saját szavait olvashassuk: engedi, hogy ők meséljék el a történetüket, hogy az a lehető leghitelesebb formában juthasson el az olvasóhoz. És hát ezekben benne van minden tragédia, ami csak lehet. Nem írom le, hogy mi minden;

ezt olvasni kell. És hogy valóban "kell"-e? Abban biztos vagyok, hogy megérdemlik ezek az emberek. Ez a minimum, ami jár nekik - hogy meghallgatja őket a világ.

A felelősökről és arról, hogy valójában az erőműben pontosan mi is történt, viszonylag keveset lehet megtudni a könyvből, inkább az áldozatok szószólója Alekszijevics, azonban amit a felelősségről, tehát magukról az eltusolásokról, elhallgatásokról tudni lehet (nem menve el nagyon a legfelsőbb vezetésig - csak a felszínt súrolva -, inkább az alsóbb szintű felelősöknél maradva), már az is vérlázító. Hogy elmaradt a tájékoztatás, a segítségnyújtás, az információátadás, és úgy lett téve, mintha minden rendben lenne. Ez egyszerűen döbbenetes. Megmenthetők lettek volna ezrek! Bárki is adta ki az utasításokat és bármiért (de miért??), erre sem nagyon lehet szavakat találni. Mert mekkora volt az ár?! És ki viseli ennek a felelősségének a súlyát? És hogyan?

Az egyéni tragédiák oly sokfélék, annyi óriási és annyi apró mozzanatból tevődnek össze, amitől az embernek tényleg, szó szerint elszorul a torka, fojtogatja valami, nehezen jut levegőhöz. Ahogy az író a háziállatok sorsáról ír; a pocsolyákban játszó gyermekekről; a kirabolt házakról; a nem tudásról és a tudásról; arról, amikor egy feleségnek és egyben kismamának választani kellett (a legelső történet és ami a legjobban szíven ütött); és a reménytelenségről, a kilátástalanságról, a múlt cipeléséről, terheiről, amelyek a mai napig kísérik és kísértik az ott élőket és azokat is, akik elköltöztek onnan; mindarról, ami örökre beléjük égett, a részükké vált, és nem engedi el őket soha. Borzasztó nehéz szembesülni azzal, hogy min mentek keresztül ezek az emberek, és hogy szinte senki nem segített rajtuk. Aki segíteni akart, annak sem hagyták.

Egy idézet a könyvből:

"Csernobillal az ember kezet emelt mindenre, Isten egész világára, ahol az emberen kívül még sok ezer más lény, állat és növény él. Amikor eljártam a likvidátorokhoz... Hallgattam a történeteiket arról, hogyan végezték (elsőként és először!) új emberi, nem emberi munkájukat: földbe temették a földet, vagyis különleges betonbunkerekbe földelték el a fertőzött rétegeket, minden lakójával - bogarakkal, pókokkal, lárvákkal  együtt. Különféle rovarokat temettek el, melyeknek még a nevét sem tudták. Nem emlékeztek rá. Ők egész másképp fogták föl a halált, náluk ez a madártól a pillangóig mindenre kiterjedt. Az ő világuk már egy másik világ volt - az élet új jogával, új felelősséggel és új bűntudattal. Állandóan jelen volt az idő témája a történeteikben, azt mondták, "először", "soha többé", "örökre". Emlékezetükbe idézték, hogyan utaztak át az elhagyatott falvakon, ahol találtak néha egy-egy magányos öregembert, aki nem akart elmenni a többiekkel, vagy visszatért később az idegen tájakról, ott ültek esténként, gyújtóssal világítva, kaszáltak, sarlóval arattak, fejszével vágták a fát az erdőben, imádkoztak az állatokhoz és a szellemekhez. Istenhez. Olyan volt minden, mint kétszáz évvel azelőtt, miközben valahol a magasban űrhajók repültek. A farkába harapott az idő, összeért a kezdet és a vég. Akik ott voltak, azok számára Csernobil nem ért véget Csernobilban. Nem  háborúból, hanem mintha egy másik világból jöttek volna haza. Megértettem, hogy teljesen tudatosan alakították át a szenvedésüket új tudássá, és megajándékoztak minket vele: nézzétek, valamit kezdenetek kell ezzel a tudással, valahogy hasznát kell vennetek."

A fehérorosz emberek szenvedéséről, a történelem egy meghatározó tragédiájáról, az új korról, annak veszélyeiről és a régi, az örök értékekről - családról, bátorságról, hősiességről, szeretetről, szerelemről, hűségről, önzetlenségről, odaadásról stb. - szól ez a könyv.

És hasznát kell vennünk annak a tudásnak, amelyet Csernobil borzalmas módon ránk szabadított, valamint annak, amellyel Szvetlana Alekszijevics megajándékozott minket. Valamit kezdenünk kell vele.

Sally Rooney: Normális emberek

"Az év regénye." Times

Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története. 

Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Connell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak. Érettségi után mindketten ugyanarra az egyetemre kerülnek, és a későbbi években sem sodródnak el egymás mellől. Kapcsolatuk egyre összetettebbé és ellentmondásosabbá válik, kimondatlan feszültségekkel telítődik.

Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.

A fiatal brit írónő másfél éve robbant be (nem túlzás a kifejezés!) Baráti beszélgetések című könyvével, ami azóta is sikerlistás a világ sok-sok országában, 2017-ben pedig elnyerte vele a Sunday Times legjobb fiatal írónak járó díját. (Ez is megjelenik magyarul, még az idén ősszel). A Normális emberekkel azután végleg befutott Rooney-t már nem az irodalom legnagyobb reménységei, hanem legnagyobb alakjai közt tartják számon sok-sok országban.

Egy klasszikus love story – ha a klasszikus szó alkalmazható egyáltalán ebben az esetben. Mert ebben a történetben sosem az történik, amit várnál, elfelejthetsz minden irodalmi klisét – Sally Rooney igazi 21. századi író.

A regényt Man Booker-díjra jelölték, a Times az év regényének nevezte, ahogyan a Waterstones, Anglia legnagyobb bolthálózata is megválasztotta az év legjobb könyvének. A magyar fordítás Dudik Annamária Éva munkája.

____________________________

A személyiségfejlődések csodás világa ez a könyv. A társadalmi beágyazottságból fakadó egymáshoz való emberi viszonyulások regénye - előbbi formálja az utóbbit (többek között) -, a kamaszkori önazonosság-keresésé és annak meg(vagy meg nem)találásáé, az igazodásé és az autonómiáé, az önfeláldozásé és az önérdek elvetéséé, az útkeresésé és az idomulásé. 

A karakterek épp oly jól kiforrottak, mint amennyire az írói stílus: mindkettő kidolgozott és érett, és alighanem Rooney biztosabb talajokon álló identitástudattal és önismerettel rendelkezik, mint regényének főszereplői - bár ebben sem vagyok teljesen biztos. 

Érdekes megfigyelni, mint oszt sebet egyik ember a másiknak - és miként ejt sebet saját magán a véletlen közjátéka folytán akkor, amikor a másik épp nem is óhajtotta megsebezni őt.

Torokszorító figyelemmel kísérni a helyes, normális élet keresését, miközben esetleg az olvasó rádöbben, hogy maga is az útkeresés kellős közepén jár. Ahogy alighanem mindenki, mert hogy is lehetne ezt valaha is befejezettnek tekinteni?

Rooney boncolgatja a családhoz való viszonyulásunkat, vagy inkább a család hozzánk való viszonyulásának eszméletlen súlyát, végtelen erejét, amely csaknem mindent felülír; nem mindent ugyan, de mindenhez köze van, ami létrejön később. 

Ideológiákról is értekezik, és arról, hogy miképpen álljunk kortársaink különbözőségéhez meg a világ nagy egészéhez; vagy miképp álljunk egy szilárd értékrend talapzatán, amikor a kortársaink úgy állnak hozzánk, ahogy.

És beszél arról is - vagy tulajdonképpen csak arról beszél? -, hogy a mellettünk élő ember döntései, érzései milyen mértékben befolyásoló tényezők, miközben "normálisan" azt hinnénk, hogy alapvetően tőlünk függ, hogy mit érzünk - de nem. Nem csak. A másik ember cselekedetei meghatároznak, netán gúzsba kötnek minket, kiszolgáltatottjai vagyunk a világnak, a körülöttünk élőknek és önmagunknak is (annak is, hogy mivé formál minket a környezet s a család), kiszolgáltatottjai mindannak, ami összességében körülvesz minket - és hát ne felejtsük már el, hogy ezzel együtt jár annak a felelőssége is, hogy mindez fordítva is igaz: a körülöttünk élők meg nekünk vannak kiszolgáltatva teljes mértékben. Viseljük ennek a súlyát. Mármint felszólítómódban. Viseljük!

A fejlődés és az érettség kudarca és sikere, a fékek és szárnypróbálgatások mikéntje figyelhető meg ebben a regényben, és gyönyörűen vonatkoztatható önmagunkra, legalább azért, hogy a nagy út- és identitáskeresés során, amikor egy pillanatra megpihenünk, érezzük a nyomasztó terhét annak, hogy nem kizárólag "elszenvedői", hanem formálói is vagyunk annak, hogy kivé válunk és kikké válnak a velünk kapcsolatban lévő emberek.


A regény ITT megrendelhető.

Mark Twain: Ádám és Éva naplója

"Ez a hosszú hajú, új teremtmény nagyon útban van nekem. Mindig itt lóg körülöttem, és állandóan a sarkamban van. Nem szeretem; nem szoktam hozzá a társasághoz. Azt szeretném, ha a többi állat közt maradna.

Férfi és nő örök ellentétének, ugyanakkor elválaszthatatlanságának derűs, szívmelengető, humoros krónikája e kis könyv, az íróra oly jellemző mély humanizmussal átitatva. "
_____________________


Gyönyörű könyv, nehéz rá szavakat találni.

Ötvözi a hitrendszert, az alapértékeket, a fantáziát és a szépirodalom elemeit, oly módon, hogy a végletekig megindító és értékes, elgondolkodtató és inspiráló, megkönnyezed és hálát adsz azért, amid van, imádságra és tiszteletre buzdít, és együttérzésre és gondolkodásra is.

Hálára és önzetlenségre sarkall, és jóságra; szeretetet ébreszt, és oly módon hatol velőig és mondja ki a leglényegesebb dolgokat (és csak azokat), aminek során minden egyes szó a helyén van. 

Olyan empátiát tanúsít az író, és két olyan oldallal fejezi be a történetet, aminek köszönhetően az olvasót, a nőt, a hívőt, az embert örökre rabul ejti. 

Harlan Coben: Szökevények

"Simon menő pénzügyi tanácsadó, felesége orvos, három tehetséges gyerekük van. Ám egyszer csak összeomlik a világuk: nagylánya rákap a drogra, csöves lesz, a Central Parkban él. Simon itt talál rá, megpróbálja hazacipelni. A lány barátja útját állja, és a verekedésről készült okostelefon-videók vírusként terjednek az interneten. Simonnak és családjának bujkálnia kell, de leginkább a lányának. Végképp nyoma vész.

Hónapok múlva nyomozó állít be Simon munkahelyére. A férfi megretten, hogy a lányával történt valami, de ennél is nagyobb a baj. A lánya gyanúsított. Sőt Simon és felesége is. Az áldozat ugyanis lányuk drogos barátja.

Ki találja meg előbb a szökésben lévő lányt? A szülők a letartóztatás árnyékában egy lépéssel a rendőrség előtt járnak. Saját szakállukra nyomozni kezdenek. Feleségét lelövik, Simon kénytelen egyedül folytatni a kutatást – már nemcsak lányuk, hanem halott barátja után is. Segítségére lesz egy magánnyomozónő, és a hajszába az alvilág is bekapcsolódik. De a kirakós darabjai nem akarnak összeállni, újabb és újabb holttesteken át vezet az út a meghökkentő megoldáshoz.

A SZÖKEVÉNYEK AZT BIZONYÍTJA, HOGY A VILÁG EGYIK LEGJOBB KRIMISZERZŐJE A PÁLYÁJA CSÚCSÁRA ÉRKEZETT. – Peter James

COBENBEN SOSEM CSALÓDIK AZ EMBER, DE EZ A KÖNYV EGÉSZEN KÜLÖNLEGES. – Lee Child

Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.

Simon keze ökölbe szorult. Elöntötte a düh, egész teste égett tőle. Narkós, drogos, betépett, akármi – ezt még valahogy tudta kezelni vagy a tudatából kirekeszteni. De valaki kezet emelt az ő kislányára."

_______________________________

Coben megint mesterművet alkotott, amely lélegzetelállítóan okos és pörgős, letehetetlen, szövevényes, és mindeközben eredeti történettel állt elő, hajmeresztő végkifejlettel.

Hadd osszak meg két idézetet a könyvből:

"A pénz nem boldogít satöbbi... hát, ez elég nagy hülyeség. Az összes közül, amit az ember irányítani tud, bizony a pénz tudja messze leginkább előidézni és növelni azt a tünékeny eszmét, amit boldogságnak nevezünk. A pénz oldja a szorongást. Biztosítja a jobb oktatást, jobb élelmet, jobb orvosokat - bizonyos fokú lelki békét. A pénz kényelmet és szabadságot ad. Pénzen élmények és jólét vehető, és legfőképpen idő, aminek a család és az egészség tekintetében van közvetlen jelentősége."

Engem ebben az idézetben nem "a pénz boldogít" eszméje fogott meg, hanem amit még a legelején ír: "az összes közül, amit az ember irányítani tud..."

Mert ez a mondat nagyon jól példázza ennek a könyvnek a cselekményét - és az élet folyását úgy általában véve. Mert mit irányítunk valójában? Irányítunk valójában bármit is? (És tulajdonképpen érdekes elmélázni, hogy ha mellétesszük, hogy "pénz birtokában", illetve "pénz nélkül", az mennyiben másítja meg a választ.) Mennyire? Bizonyos fokig, aha - de csak ha a körülmények is a kezünkre játszanak. Ha a Gondviselés is úgy akarja. Akkor. Ez ijesztő és felemelő gondolat egyszerre. És az ember elfutna néha az erős és ijesztő gondolatok elől - de hova is?

Talán egy jó könyvbe, átmenetileg.

A másik idézet pedig:

"...miért tűnik úgy, hogy az idő gyorsabban megy különböző életkorokban. Gyerekfejjel az élmények újak, és ezáltal az emlékek frissek és erőteljesek - úgyhogy az idő megint lassulni látszik. Ahogy valaki öregszik, különösen, ha belefásult egy életritmusba, nagyon kevés új vagy élénk emlék rakódik le, és ezáltal az idő szinte repül. Ezért van az, hogy amikor egy gyerek visszagondol a nyárra, az mintha örökké tartott volna. A felnőtteknek alig egy szemvillanás."

Szeretem, hogy Coben erős gondolatokat tesz a laza krimijeibe. Kemény szál egy könnyed sztoriba - az súlyt ad az események megítélésének. 

Ez is egyébként egy elég nyomasztó gondolat tud lenni: amikor ráeszmélünk, hogy elrepül az idő, és mi mindent szeretnénk még megtenni, vagy mi mindent nem tehetünk meg már. Ijesztő, az ember vehemensen fordítana hátat a gondolatnak, és futna előle, vissza se nézve. Ezt csak bizonyos mértékben korrigálhatja. 

Ha pedig az erőteljes élmények segítenek abban, hogy kevésbé röpüljön az idő, ne csak olvassunk; utazzunk is!

Coben azonban - lévén krimiíró -

elsősorban mégsem a magvas gondolatokkal, hanem lehengerlő, sziporkázó stílusával vesz le minket a lábunkról, 

de az kétségtelen, hogy mélyíti a történetet olyan eszmefuttatásokkal, amelyek a család fontosságáról szólnak vagy arról (nem akarom lelőni a poént), ami a csattanója ennek a regénynek. Ennek apropóján két igen érdekes momentumra is kitér, és rávilágít (milyen jól is jön néha a figyelmeztetés), hogy mennyire esendő az ember, és - pénz ide vagy oda - mennyire ki van szolgáltatva a Felsőbb Erőknek.


ITT megrendelhető.

Sofia Lundberg: A kérdőjel egy fél szív

"Elin Boalsnak mindene megvan. Sikeres fényképész New Yorkban, hosszú évek óta házasságban él Sammel, és van egy tizenhét éves lánya, Alice. Ám egy nap levelet kap gyerekkori barátjától, Fredriktől, aki valaha nagyon fontos volt neki. A levél emlékezteti a múltjára, mindarra, amit egész életében nagy gonddal igyekezett eltemetni magában."
_______________________________________________

Sofia Lundberg előző regénye is az a fajta történet volt, amelynek hatása sokáig az emberrel marad. Azt hiszem, ez is ilyen lesz.

Egy amerikai sztárfényképész és egy svéd tanya lakóinak életével indul a történet - mindkettő rendkívül érdekes már önmagában is, de a párhuzamos vonalvezetés és az éles kontraszt teszi igazán különlegessé az egészet. Ugyanazok a szereplők életük két korszakában - kik voltak, és kivé váltak? Milyenek voltak, és mi tette őket másmilyenné? Honnan indultak, és hova jutottak?
És miért?

A könyv kb. kétharmadánál nagyon mély dráma bontakozik ki előttünk, ami tényleg megrázza az embert. (A könyv utolsó mondata pedig felrázza. Nagyon. Szerintem nagyot üt, és rendkívül elgondolkodtató az a néhány befejező mondat. De erről nem akarok szólni, mindenki maga fejtse le a héjat a történetről és jusson el a végkövetkeztetéshez.) Olyan, amibe valóban beleborzongsz. És rengeteg kérdést vet fel. Hogyan lehet együtt élni azzal, ami történt? Hogyan lehet tovább élni - normálisan - bizonyos dolgok után? Lehet? Mi van, ha a múlt utánad nyúl? Mi van, ha nem teszi, és ezzel elveszítesz olyan lehetőségeket, amelyeket nem pótolhat más?

Ezernyi kérdés, és tényleg, higgyétek el, tényleg nagyon fontos dolgok, amiken érdemes elgondolkodni. De nem is lehet nem tenni ezt, mert olyan kőkemény igazságok és ébresztő mondatok vannak a könyvben, amik mellett nem lehet szó (vagy továbbgondolások) nélkül elmenni.

Lundberg nagyon tehetséges író, aki nem pörgeti az eseményeket, hanem hagyja, hogy a saját tempójában folyjon a történet, nem sietteti, de nem is húzza az időt, és olyan jól eltalálja a megfelelő ritmust, hogy azt érzed, mintha tényleg megtörtént volna az egész.

A tájleírásai is kiválóak, akár a lüktető nagyvárosról, akár a partot nyaldosó hullámokról vagy a mezei virágokról ír, látod a színeket, érzed az anyagok tapintását, látod a barázdákat az arcokon, 

szánakozol az életükön, segíteni akarsz rajtuk, próbálod kitalálni, hogy ez volt-e a helyes döntés, aztán rájössz, hogy - mivel az ember ember - alighanem nincs olyan.


A regény megrendelhető ITT.

Ha június, akkor KÖNYVHÉT!

Június 13-án nyit a 90. (jubileumi) Ünnepi Könyvhét.

Budapesten az idén izgalmas, új helyszínen, a Duna-korzón rendezik meg a legnagyobb múltú könyves eseményt.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az idén 90. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri rendezvényét, az Ünnepi Könyvhetet, melyhez a 2001-es Olvasás Éve óta 18. alkalommal kapcsolódnak a Gyermekkönyvnapok eseményei. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata ebben az évben június 13. és 17. között a tavaly megújult, friss arculattal és változatos programokkal színesíti Budapest és az ország kulturális életét.

Az elmúlt másfél évtizedben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a szépirodalom ünnepéhez kapcsolta a Gyermekkönyvnapokat, hogy a korábban szerényebb médiafigyelmet élvező gyermekirodalomra irányítsa a szakma és az olvasók érdeklődését, ezáltal a digitális információ­hordozókon felnőtt fiatal generáció tagjai újból felfedezzék az olvasás örö­­mét, és tudatos könyvvásárlóvá váljanak. A könyvkiadást is sújtó gazdasági vá­lság ellenére a magyar szerzők és illusztrátorok műveinek piaca látványosan fejlődött.

A hagyományos helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt az Ünnepi Könyvhét szervezői és a kiadók idén a Dunakorzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják a könyvbarátokat. A színpad a Március 15. téren helyezkedik majd el.

A könyvhét központi helyszínén másfélszáz, egységes kiállítású könyvárusító pavilon épül, ezekben összesen több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó kínálja könyveit.

Supka Géza álma az irodalom, a könyvkiadás, író és olvasó találkozásáról 2019-ben is egy öt napon át tartó, majdnem kétszáz kiállítót mozgató, könyvbemutató beszélgetésekkel, dedikálásokkal, zenés programokkal tarkított, hétvégi kavalkád.

Az Ünnepi Könyvhét a kortárs magyar irodalom, a magyar könyv ünnepe.

Könyvheti mű lehet minden kortárs magyar szerző első kiadású műve, illetve a klasszikus magyar irodalom új kiadásai. 2019-ben több mint háromszáz új könyv jelenik meg erre az alkalomra, köztük verseskötetek, prózakötetek, esszégyűjtemények, irodalomtudományi és történelmi munkák.

A könyvheti újdonságokat tartalmazó, 20.000 példányban kiadott, színes prospektus nem csupán a könyvheti helyszínekre, hanem az ország több száz könyvesboltjába is eljut. A könyvheti prospektus címlapját és az esemény kreatívjait Tabák Miklós grafikus tervezte.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az olvasást népszerűsítő szlogenje (Olvasó vagyok) szellemében az egész országban szeretne programjaival minél több embert megnyerni az olvasás és a magyar irodalom ügyének.

Budapesten és sok vidéki városban (pl. Győrben, Kecskeméten, Szegeden, Nagykőrösön, Balatonfüreden, Ózdon, Esztergomban, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Miskolcon, Dunaújvárosban, Nagykátán, Székesfehérváron, Debrecenben, Kiskunfélegyházán) a kiadók több száz dedikálást szerveznek szerzőiknek, az érdeklődők pódiumbeszélgetéseken, könyvbemutatókon ismerhetik meg az új műveket, melyeket ezúttal is jelentős kedvezményekkel vásárolhatnak meg a kiadók standjainál.

Az Ünnepi Könyvhét ünnepélyes fővárosi megnyitóján a díszegyen­ruhába öltözött Tűzoltózenekar hagyományos koncertje után Gál Katalin, az MKKE elnöke és Simon Márton költő mondanak beszédet a Március 15. téren június 13-án, csütörtökön 16 órakor. A vidéki eseményeket Miskolcon Szőcs Géza nyitja meg. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és Miskolc önkormányzata emléktáblát avat Supka Géza tiszteletére.

Immár nyolcadik éve tartják meg májusban az Ünnepi Könyvhetet Kolozsváron.

A magyar kulturális élet Budapest-központúságát tovább oldotta, hogy 2013-ban Székesfehérvár, egy évvel később Szeged, 2015-ben Győr, 2016-ban pedig Gyula városa adott lehetőséget arra, hogy az adott város legszebb közösségi pontja a budapestihez hasonló, gazdag könyves programsorozat helyszínévé váljon. 2017-ben a város polgármesterének kezdeményezésére Debrecen volt az országos vidéki megnyitó helyszíne. 2018-ban Szekszárd vállalta ezt a szerepet, 2019-ben pedig Miskolc.

Június 13-án 17 órától kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban a könyvhéttel majdnem egyidős, több évtizedes múlttal rendelkező hagyomány, a Szép Magyar Könyv Verseny díjainak átadására 5 kategóriában, valamint a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a főpolgármester különdíjának átadására.

Az Ünnepi Könyvhéttel egy időben zajlik a Margó Irodalmi Fesztivál, melynek az elmúlt évekhez hasonlóan a Petőfi Irodalmi Múzeum ad helyet. Az ingyenes fesztivál célja, hogy rendhagyó szerzői estekkel, színházi produkciókkal és koncertekkel tegye közösségi élménnyé az irodalmat és teremtsen kapcsolatot az irodalom és társművészetei között. A Margó Fesztivál az idén június 12-től 16-ig várja programokkal az érdeklődőket. http://www.margofeszt.hu/hu

Teresa Driscoll: Jóbarát

"Sophie vonaton ül a férjével, messze otthonától és négyéves kisfiától, Bentől. Rémisztő telefonhívást kap. Tragikus baleset történt, két kisfiú kórházba került. Az egyikük Ben.

Sophie Emmát kérte meg, hogy távollétében vigyázzon a kisfiára. A két nő nemrég ismerkedett meg egymással. Annak ellenére, hogy a faluban rosszindulatú pletykák keringtek Emmáról, Sophie őszinte volt hozzá, és megbízott benne. Most, hogy értesült a tragédiáról, attól fél, szörnyű hibát követett el, amivel az egész családját veszélybe sodorta.

Fogytán az idő. Sophie retteg, hogy nem tud segíteni a gyermekén. Még órákba telik, míg hazaér. Lassan kiderül az igazság, az élete pedig örökre megváltozik."
___________________________

Nagyon olvasmányos, letehetetlen, izgalmas, feszültséggel teli regény. Egyrészt a krimiszálat is nagyon okosan szövi az író, másrészt a személyiségek mozgatórugói, fejlődései, a miértek kibontatkoztatása külön izgalmakat rejt magában.

Szerintem még jobban sikerült, mint az előző könyve, érettebb - mintha itt profibban tudta volna kezelni az adott szituációkat, hogy mikor mit kell kezdeni azokkal, hogy a gördülékenységet semmi se törje meg.  

A csattanó (mindkettő...) nagyon-nagyon tetszett. Remek az egész regénynek az íve is, és már a háttértörténet is épp elég érdekes, de amilyen megoldást és választ nyújt az író a számtalan kérdésre, az nagyon elgondolkodtató; aztán megfejeli még egy csavarral, ami pedig egy egyáltalán nem várt fordulat. 

Már éppen azt hiszed, hogy elvarrt minden szálat, amikor bedob egy új aspektust, és rádöbbensz, hogy sokkal színesebbek, szürkébbek - a fekete és a fehér között - a dolgok. Az emberek. A válaszok. De még a feltehető, létjogosultsággal rendelkező kérdések is. 

Először csak egy "sima" krimire számítottam, de az író mélyebbre hatolt: boncolgatta, elemezte a családi viszonyokat, a gyermek utáni vágyat, a szülés utáni depressziót, a baráti kötelékeket, az anyaság-karrier témakörét, és még sok egyéb fontos témát körüljárt, így sokrétűbb lett a regény az alapszituáció kínálta lehetőségeknél.

Érdekes volt végigtekinteni a főszereplő életének különböző állomásain, amelyek során találkozni lehetett olyan fontos és értékes gondolatokkal, amik egy-egy riasztó szituáció vagy élethelyzet során vetődtek fel, és ilyenkor mindig örül az ember annak, hogy mindezekkel csak könyvek hasábjain találkozik.

De a legnagyobb erénye Driscollnak - már említettem, de vissza kell térnem rá - a dupla csavar, mert se erőltetettre nem sikeredett, se űrt nem hagyott maga után; csupán szembesítette az embert azzal, hogy nagyon kell vigyáznia az ítélkezéssel és a véleményalkotással, mert nem tudhatja, hogy ki milyen inger vagy helyzet kiváltotta cselekedetekbe kényszerül, és ijesztő, hogy az mennyi ember életére kihatással lehet.

Szerintem a minőségi krimiknél mindig érdemes elgondolkodni a mélyebb mondanivalón és tartalmon is, amit az író közölni akar, meglátni a sorok között az üzenetet, mert ha ez sikerül, akkor csodálkozva ismerjük fel, hogy még egy laza szórakoztató könyv is képes arra, hogy a világlátásunkon csiszoljon valamelyest. 

A regény megrendelhető ITT.

Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

"Kicsoda valójában a százhatvannyolc emberéletet követelő repülőszerencsétlenség egyetlen túlélője, a háromhónapos csecsemő, akit a média Szitakötőnek nevezett el 1980 karácsonyán? Két család harcol érte foggal-körömmel, az egyik dúsgazdag, a másik szegény. 
Tizennyolc évvel később mozgásba lendülnek az események: egy nagyvonalúan megfizetett magándetektív azt állítja, rájött az ügy végső megoldására. De golyót repít a fejébe. Vagy meggyilkolták? Éveken át írott füzetében részletesen összefoglalja az egész nyomozást. Párizsban, Normandiában, a Jura hegységben és Törökországban bonyolódik az izgalmas történet, míg végül lehull minden álarc. Kik keresztezik Szitakötő útját? Miért történik körülötte annyi rejtélyes haláleset, gyilkosság, öngyilkosság? 


Michel Bussi hatodik, nagy sikerű, számos díjjal kitüntetett krimije tavaly jelent meg hazájában, máig 275 000 eladott példánnyal büszkélkedhet, és hamarosan film is készül belőle, eddig tizenkilenc nyelvre fordították már le."

______________________

Bussi korábban olvasott regénye után nem volt kérdés, hogy ezt a könyvét is el kell olvasnom - bár a olvasás sorrendje fordítva történt, mint a könyv megírásáé. De tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az írónak melyik regényét olvassa először az ember - ez is kiforrott és hihetetlen alapossággal, részletességgel megírt, ami végig fenntartja az érdeklődést, és persze a csattanó sem marad el a végén.

Ne csak egy krimiszálra, rejtély kibogozására számítson, aki olvassa - ennél sokkal többről van szó. Az író bepillantást enged két - gyötrődő, elkínzott - család életébe, kételyeibe, vívódásaiba, amiből remélik, hogy van kiút, de ez csak nagyon sokára jön el számukra, és nem is úgy, ahogy szeretnék; a katarzis elmarad, főleg mivel olyan végkifejlet nem is lehetséges, ami mindenki számára kielégítő lenne.

Sajnos ebben a történetben eleve kódolva van már a legelején a szereplők (legalábbis nagy részük) boldogtalansága, ami az olvasó számára is kínzó - ami rámutat Bussi nagy írói erényére. Úgy ír, hogy elkerülhetetlen legyen az olvasás közbeni empátia, annak a vágya, hogy bárcsak ne történt volna ez meg. Mint amikor többedszer nézel meg egy filmet, tudod, hogy mi lesz a vége, és mégis azt kívánod, sőt reméled is, hogy hátha ezúttal más lesz a befejezés... Itt az író nem hagy kétséget afelől már a legelső oldalakon sem, hogy mindenki számára nem lesz hepiend - és mégis reméled, hogy van...

Szereplői ebben a könyvében is élők és hitelesek, a történések letaglóznak, a csattanó megdöbbent, az emberi esendőség rabul ejt, és szeretnéd, hogy mégis, mégis valahogy mindenki boldog legyen. 

Érdekes és torokszorító megfigyelni azt, hogy kiből mit váltott ki a sokkoló dráma - hogy hányan lehettek volna mások, másmilyenek, hányan lehettek volna boldogok, hány ember élhetett volna jobb életet... Ennélfogva pszichológiai elemzésekben is bővelkedik ez a regény, és a jellemfejlődések bemutatása is olyan pozitívum, ami az élvonalba emeli Bussi művét.

A regény értékét még tovább növeli az, hogy Bussi műveltsége, tudása és tehetsége okán olyan szerző, aki krimiíróként és szépíróként egyaránt megállja a helyét - és minthogy e két műfajt ötvözi regényeiben, a minőség garantált. 

A könyv megrendelhető ITT.