Sissel-Jo Gazan: A dinoszaurusz tolla

"Kutatni egy rég kihalt faj után vagy nyomozást folytatni egy rejtélyes módon meggyilkolt kolléga ügyében – egy tudós számára sem egészen ugyanaz a feladat… Előbbi teljesen megszokott és nyugalmas tevékenység, míg az utóbbi meglehetősen veszélyes terep.

Anna Bellának, a koppenhágai egyetem végzős biológusának a váratlan haláleset nélkül is épp elég nehéz az élete. Egyedül neveli hároméves kislányát, állandó idő- és pénzzavarban van, társasági és szerelmi élete a nullával egyenlő. Nem csoda, hogy dühös az egész világra, főleg a témavezetőjére, Helland professzorra, akitől – úgy érzi – semmilyen segítséget nem kap szakdolgozatához, amelyben a madarak és a dinoszauruszok rokonságát kutatja. Amikor a professzort meggyilkolják, a rendőrök azt feltételezik, hogy bosszút álltak rajta valamiért. De vajon miért? És ki lehet az elkövető? Helland tanártársa? Vagy egy diákja? Esetleg valamelyik riválisa? Még Anna is a gyanúsítottak listájára kerül. Az ügyben nyomozó Søren Marhauge mégis úgy dönt, megbízik a lányban, és a segítségét kéri.

Anna hirtelen egy rémálom kellős közepén találja magát. Lehet, hogy a borzalmas bűneset a kutatásával függ össze? A kétségbeesett lány a természettudományi múzeum sötét folyosóinak labirintusában, a madár- és dinoszauruszcsontokat rejtő szekrények mélyén, a laborokban, természettudományos folyóiratok vitacikkeiben és saját múltjában keresi a választ a kérdésekre.

A kutatóbiológusként és kulturális újságíróként is dolgozó dán írónő, Sissel-Jo Gazan több díjat is elnyert, hátborzongató atmoszférájú, váratlan fordulatokat tartalmazó regényében különleges kalandozásra hívja az olvasót a dinoszauruszok és a modern tudományok világába."

_______________________________

Nagyon szeretem az olyan könyveket, amelyek túlmutatnak a műfajukon, a műfaji sajátosságokon, a műfaj megkövetelte normákon. Ez a könyv pontosan ilyen.

Sissel-Jo Gazan nem olyan író, aki amatőrként ássa bele magát a szakirodalomra, hanem biológus végzettségű, továbbá dolgozott is olyan körökben és pozíciókban, intézményekben, amelyek hátteréül szolgálnak ennek a könyvnek. Ezért művében 

remekül ötvöződik a képzelet és a tudás, stílusában kifogástalanul megmutatkozik a tehetség és a hozzáértés, 

és úgy tudja tálalni a dinoszauruszokkal kapcsolatos kutatási eredményeket és a paleontológia tudományának világát, hogy annak is felkelti az érdeklődését, akinek eszébe nem jutott ez iránt érdeklődni.

Engem teljesen lekötött ez a regény, olyannyira, hogy alváshiányom alakult ki miatta. Komolyan. Ugyanis amikor úgy alakult a napom, hogy éjfélig voltak tennivalók, akkor is muszáj volt még olvasnom, és nem csak - sőt: nem elsősorban - a krimiszál miatt! Kimondottan érdekeltek azok a hozzáadott tények, amelyekről egyébként sehol semmit nem olvasok.

Mindig lenyűgöznek azok a regények, amelyeknél látszik, hogy az író komoly tudással rendelkezik - vagy akár a könyv kedvéért komoly tudásra tesz szert - egy adott tárgykörben, legyen az festészet, paleontológia, politikai szál vagy más egyéb; egyszerűen inspiráló, az érdeklődésemet teljes mértékben felkeltő és - jó esetben - fenntartó és tiszteletre méltó az, amikor valaki ilyen mértékben tudja ötvözni a tudományos megalapozottságú tényeket a fikcióval, és persze elegendő tehetséggel rendelkezik ahhoz, hogy ezt megfelelőképpen tálalni is tudja.

Az is erénye a könyvnek (számomra legalábbis), hogy dán írótól nem olvas nap mint nap az ember, és egészen másfajta, sajátos szemléletmóddal rendelkezik minden egyes nemzet írója, ami akkor érdekes igazán, amikor egyfajta társadalomkritikaként is szolgál egy mű, vagy pl. a politikai helyzetet (és annak a társadalomra, a gondolkodásra való hatását) bemutató céllal, netán a mélylélektanba is bepillantást engedve készül, tehát - ahogy az elején is utaltam rá - túlmutat a műfajjal szemben támasztott elvárásoknak.

Tetszett az is, hogy az író alapos részletességgel belemegy az egyes szereplők életének taglalásába, noha annak semmi köze nincs a fő szálhoz, a bűntény elkövetéséhez! Egyszerűen hangsúlyt helyez arra is, hogy megismertesse velünk a szereplőit, hús-vér emberekként, holott múltjuk, jelenlegi életvitelük nem játszik szerepet az ügy, a rejtély megoldásában - abban azonban igen, hogy szereplőit közelebb érezzük magunkhoz; ezáltal a könyvet is, úgy, ahogy van. Arról nem is beszélve, hogy

a karakterei nagyon jól kidolgozottak, hitelesek, jellemrajzait pedig szépen és érzékenységgel, empátiával alkotta meg. 

Persze - ahogy az egy krimitől elvárható - a csattanó sem marad el, és Sissel-Jo Gazan ebben sem a szokványos megoldáshoz fordul; hihetetlenül érdekes az ügy kimenetele és a "miért"; nem csupán meghökkentő, hanem rendkívül megrázó és elgondolkodtató is. 

Ha jól tudom, ez egy sorozat első része, szóval nagyon kíváncsian várom a folytatást.


A regény a kiadótól megrendelhető ITT.

Mattias Edvardsson: Látszólag normális

"Stella látszólag egy átlagos tinédzser, aki éli felhőtlen hétköznapjait, amíg egy nap meg nem vádolják egy nála jóval idősebb férfi meggyilkolásával. Mi köze lehet az üzletember halálához a kifogástalan hírű családból származó lánynak? 
Stella apja az egyházközösség elismert lelkipásztora, aki odaadó férj és rajong egyetlen gyermekéért. Az igazság és az őszinteség bajnokaként ismert Adam elvei ellenére hazudik is a nyomozóknak, hogy alibit biztosítson a letartóztatott lányának, hiszen Stella úgyis ártatlan - de visszapillantva később a gyerekkorára kiderül, hogy a szeretett gyermek bonyolultabb eset, mint amilyennek az apja elsőre lefesti őt. A nyomozás lélekölő terhe alatt Adam kezdi elveszíteni a kontrollt, és már nem tudja leplezni személyiségének sötét oldalát. 
A nyomozás során Stella szavaiból kiderül, hogy közelről ismerte a meggyilkolt férfit, és nem ez az egyetlen titok, amit a szülei előtt rejteget. A thriller legvégén Ulrika, az anya vall a család életéről. A védőügyvédként praktizáló nő egyedülálló perspektívát tár a nyomozók elé, és lassan felsejlik az a szövevényes terv, amivel a lányát akarja megmenteni. Ám az elképzelése csaknem bajba sodorja, mert igen nagy kockázatot vállal...
A lebilincselő pszichothrillerben Mattias Edvardsson olyan hálót sző, amely mindenkit csapdába ejt, és semmi sem az, aminek látszik."
____________________________

Egy tehetséges, intelligens író nagyon okos könyvét olvashattam, amit nem tudtam letenni, tényleg nem: nekikezdtem, olvastam hajnalig, belealudtam, másnap újra kézbe vettem, és befejeztem.

Hihetetlenül izgalmas, nagyon-nagyon érdekes kérdéseket feszegető könyv, és külön értéke és különlegessége is egyben, hogy alaposan bemutatja az általunk ismeretlen svéd jogrendszert, annak sajátságait, kiskapuit, működését, erkölcsi alapköveit, márpedig, ugye, az nyilvánvaló, hogy a miénktől eltérő jogi és erkölcsi norma csakis érdekfeszítő lehet, és persze rengeteget izgalmat magában hordozó. Nemcsak a krimi műfajjal járó izgalmakra gondolok, hanem arra, hogy mennyire érdekes az, amikor egy másfajta jogrendszerből adódóan futnak ki máshova a szálak, mint amit várnánk.

El kell hogy mondjam, hogy bár az ember a krimik végére - főleg ma, és hát egyre inkább, amikor már egyre feljebb teszik a lécet az írók, és egyre magasabb az ingerküszöbünk nekünk, olvasóknak (ezek oda-vissza hatnak egymásra) - hatalmas csattanót vár, ebben a könyvben a hatalmas csattanó egy normál méretű csattanó, ugyanis nem ezen van a fő hangsúly, hanem azon, hogy egy nagyon okos és életszerű (!) megoldást tárjon elénk a szerző a végére.

Rengeteg gondolatom támadt, miközben olvastam a könyvet, mégpedig többek között az, hogy Edvardsson, aki tanárként dolgozik, nagyon jól teszi, hogy tanárként dolgozik, mert kreatív gondolkodása, intelligenciája alighanem rengeteget ad a gyerekeknek; aztán az, hogy ez a pasi szépíró is lehetne - márpedig nekem nagy kedvencem az, amikor a szépírói stílus megjelenik a krimi műfajában -; és lehetne pszichológus is, mert hihetetlenül érdekes gondolatmeneteket és lehetséges mozgatórugókat villant fel, és olyan esetleges következményeket, amelyekkel számolnunk kellene, de nem számolunk; látja a lelki háttereket, azokat az összefonódásokat, amelyek a felszínen nem üvöltenek, és amelyeket csak az vesz észre, akinek van elég érzelmi intelligenciája és jól működő ösztöne ahhoz, hogy elég mélyre hatoljon; és hogy tarthatna előadást hitről és vallásról, érveket és ellenérveket sorakoztatva fel amellett, hogy miért is jó hinni - ami nagyon furcsán, még akár megbotránkoztatón is hangozhat most, de ha elolvassátok ezt a könyvet, akkor megértitek, hogy mire gondolok.

De remekül ír a gyereknevelés buktatóiról, nehézségeiről, szépségeiről és aggodalmairól is, valamint a szeretetről, a tiszteletről, a határok be nem tartásának következményeiről és - igen, bizony! - előnyeiről is (de hát miért is lenne baj, hogy nem feketén vagy fehéren látja - és láttatja - a dolgokat?); és szól újra és újra a hitről, méghozzá nem akárhogyan.

És nyugodtan tarthatna írói kurzusokat is a létező legpontosabb kifejezés- és látásmódról, a gondolatok hű megjelenítésének módjairól.

A fordító, Bándi Eszter munkája is rengeteget hozzátesz a könyvhöz; azt hiszem, pont úgy sikerült magyarul szavakba öntenie a szereplők mondatait, megragadni a gondolataikat, ahogyan azt az író elmondta a saját nyelvén, és ahogy értette és megértetni akarta az olvasókkal.

Szeretnék néhány idézetet kiragadni a regényből, eklektikusan, minden vezérelvet nélkülözve, csak úgy innen-onnan szemezgetve, hogy lássátok, milyen stílusra és gondolatokra számíthattok ebben a történetben:

"Az évek során gyakran futottam bele abba a félreértésbe, hogy az istenhitem természetes módon összefügg az eleve elrendeléssel, hogy a szabad akaratomat Isten befolyásolni akarja. Semmi sem áll távolabb az igazságtól. Hiszek abban, hogy az embert Isten képére formálták. Hiszek az emberben.
Néha, amikor olyan emberekkel találkozom, akik azt mondják, nem hisznek Istenben, megkérdezem, melyik istenben nem hisznek. Olyankor többnyire egy olyan istent írnak le, akiben én sem hiszek."

"- Tényleg csak egyetlen ember van a világon, aki hozzánk tartozik, apa? (...)
- Nem, az elég rémes lenne. Akkor az egész életünket annak szentelhetnénk, hogy azt az egy embert megkeressük. (...)
- Szóval anya bárkivel együtt lehetne?
- Dehogy. Kevés olyan dolog van, ami egyértelműen fehér vagy fekete. A szürke részen kell keresgélni."

"Egy másik emberi lény szívverését érezni a mellkasunkon ugyanaz, mint érezni Istent."

"Még Isten is vágyakozásra tanít minket."

"Két ember, akik végigmentek mindenen, amin mi együtt végigmentünk, akik átvészeltek minden kínt, azok összetartanak, még ha mások nem is értik, miért."

"Miért nem gondolunk soha arra, milyen gyorsan telik az idő, amikor éppen telik?"

"Soha többé nem leszek képes annak az embernek látni magamat, akiről azt hittem, hogy én vagyok."

"Az egyre növekvő irányításmánia nem volt más, mint egy kétségbeesett, ámde logikus módszer arra, hogy életben tartsa az álmot az életről, ami szerinte neki jár. Az, hogy ezt megértettem, nem jelenti egyben azt is, hogy elfogadtam."

"...azt mondják, a repedt vázák tartanak ki legtovább."


A regény a kiadótól ITT megrendelhető.

Cara Hunter: Sötétben (Adam Fawley-sorozat 2.)

"Egy félholt nőt és egy gyereket találnak egy alagsori szobába zárva. Senki se tudja, kik ők – a nő nem tud beszélni, és nem jelentették be olyan személyek eltűnését, akiknek a személyleírása illik rájuk. A ház tulajdonosa egy idős férfi, aki azt állítja, még sosem látta őket.

Oxford csendes város. A környékbeliek nem értik, hogyan történhetett meg mindez az orruk előtt. De Adam Fawley detektívfelügyelő tudja, hogy semmi nem lehetetlen. És senki nem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik…

A Sötétben egy új detektívsorozat második darabja, mely lázban tartja a brit krimiolvasókat. Az Egy közeli ismerős sikert sikerre halmoz, a széria új kötete pedig megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia sikerlistáin.

Cara Hunter az angliai Oxfordban él a férjével és a macskáival. Gyerekkora óta szenvedélyes krimirajongó."

__________________________

Miután elolvastam az író Egy közeli ismerős című bemutatkozó kötetét, nem volt kérdés, hogy a sorozat további megjelenő részeit is el kell olvasnom.

Eleve nagyon szeretem, amikor van egy folyamatos háttérszál több, egymástól különálló, teljesen különböző történeteket felvonultató könyv között; az mindig valahogy közelebb hozza az emberhez az egészet. Akkor is, ha nincs benne rejtély, talány, titok - egyszerűen "csak" egy ember életútját követheti az olvasó napokon, családi tragédián, megoldandó bűnügyeken, felcsillanó reményeken keresztül. És akkor is, ha egyébként a könyvben megjelenő érzésektől távol akarja tartani magát. 

Ráadásul ha a sorozat első része olyan jól sikeredett, mint az Egy közeli ismerős, akkor muszáj beszerezni a következő részt. 

Hiszen ha az első részben akkora csattanó várta az olvasót a történet végén, akkor erre a következő részeknél is számítani lehet. És pontosan így is lett. Vagy még ígyebb...

A csattanó a Sötétben című regényben is eredeti, olyan, amely valahogy - pozitív értelemben - kilóg a sorból; olyan, amire nemcsak nem számítasz (elvégre ezért csattanó a csattanó), de olyan módon is meglep, hogy úgy érzed, ezzel a befejezéssel nem élne más szerző. 

És aztán az író - ahhoz képest, amit vársz - a következő könyvében rátesz még egy lapáttal: az utolsó oldalon még bedob egy olyan meghökkentő részletet, amitől elhatározod - ha addig nem tetted volna; de valószínűleg ez már korábban is megtörtént -, hogy mindenképpen elolvasod majd a sorozat harmadik részét is. 

A cselekmény több szálon fut, és egészen a végéig nem lehet tudni, hogy a szálak majd összeérnek-e.

Adott két bűntény, és bizonyos pontokon úgy tűnik, hogy közük van egymáshoz, máskor úgy, hogy nincs. De amikor úgy látszik, hogy összefüggenek, akkor is kérdés, hogy hogyan; ki áll a bűntények mögött; miért; és egyáltalán: mi is ez az egész. Ugyanis - szégyen vagy sem - az embernek a "miért, mi értelme" kérdésekre ezekre egyszerűen ötlete sincs.

Aztán persze minden értelmet nyer. Nem is akárhogyan. Rendkívül érdekes, talányos, szövevényes a szálak csavarodása, de a végkifejlet...

Persze természetes, hogy mindig a befejezés, az ügy megoldása a hab a tortán, de Hunternek nemcsak hogy jó ötletei vannak, hanem azokat mindig meg tudja még fejelni valami egészen meghökkentővel. 

Aminek egyébként van realitása, ha az ember figyeli a szereplők jellemvonásait; de mégsem jön rá, mert olvasás közben nem erre figyel. Más szemszögből nézi a történteket; mert Cara Hunter

átejt, de rendesen, mert - azzal, ahogy kifuttatja a történetet - így lesz igazán teljes az élmény.

A regény a kiadótól megrendelhető ITT.