Ifjúsági regények az eklektika jegyében

Gergő annyira szeret olvasni, és ha meglát egy jó könyvet, annyira nem tud ellenállni, hogy jelenleg kivételesen (ilyen még tutira nem volt) 4 könyvet olvas egyszerre.

Elkezdte az Indiana Jones 4. részét, majd a suliban elkezdtek ismerkedni a Kinizsivel, ami megtetszett neki, aztán kedvet kapott A kis herceghez, és persze valamilyen módon a Harry Potter is helyet kell hogy kapjon.

Majd meglátjuk, mi lesz a tetszési rangsor a könyvek
befejeztével.

Indiana Jones

Gergő legújabb olvasmányai az Indiana Jones-kötetek; A kristálykoponyát még most olvassa. 

Van mindegyik résznek ifjúsági változata is, de mi nem azt választottuk. Az eredeti mindig jobb. Ha már olvas, azt olvassa. 

Nagyon tetszik neki mindegyik rész, izgalmasnak tartja a történeteket, és érthetőbbnek is, mint a filmekben. 
(De azért a filmet is ajánljuk mindenkinek. :))

Érdekesség, hogy a könyvnek mind a négy részét más író írta. Hogy miért, azt nem tudjuk, de vagy sikerült némileg egységesíteni a stílust, vagy mivel különálló történetek, ezért nem zavaró a különbség. 

----


INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA



Indiana Jones, a hírhedt régész-kalandor éppen Sanghajban zsebelné be a jutalmat egy ősi császár hamvaiért, de megbízója, a Lao Cse nevű gengszter és bártulajdonos át akarja verni. Indy azonban nem hagyja magát, bár végül menekülnie kell Willie Scott, egy gyönyörű, de hisztérikus bárénekesnő társaságában. Kis testőre, Picur is csatlakozik hozzájuk, ám repülőútjuk kellemetlen meglepetéseket tartogat, ki kell ugraniuk a gépből, s végül Indiában kötnek ki.
Egy szegény kis indiai falu sámánja ráveszi a régészt, hogy szerezze vissza az oltárukról ellopott, varázserejű szent köveket, mert azok nélkül elpusztulnak. Indy és csapata elhatározzák, hogy segítenek, de nem is sejtik, milyen hatalmak állnak a háttérben. Hamarosan eljutnak a pankoti palotába, amely alatt a Végzet Templomában a thugok szektája emberáldozatokat mutat be.
Vajon képes-e Indy, Willie és Picur ellenállni a gonosznak, és vissza tudja-e szerezni a professzor a Szankara-köveket?

INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KERESZTES LOVAG

Indiana Jones ezúttal részben személyes okokból hagyja ott tanári szobáját és csatolja fel ostorát. Hírt kap arról, hogy édesapját – akinek árnyékából számos kaland, eredmény és tudományos elismerés után sem volt még képes kilépni – elrabolták. Kiderül, hogy idősebb Jones professzor a nácik fogságában van. A németek tudják, hogy Jones titkos naplója segíthet nekik közelebb kerülni a hőn áhított ereklye, a Szent Grál lelőhelyéhez, amely a legenda szerint az örök élet kulcsa.
Indy apja jegyzeteit felhasználva nekivág a kalandos útnak: először Velencébe, onnan Berlinbe, majd tovább a Közel-Keletre, a Szentföldre. A fenyegető veszéllyel nem egyedül kell szembenéznie, hiszen Velencében találkozik Dr. Elsa Schneiderrel, aki elkíséri további útjaira. Indy közben kénytelen behatolni az oroszlán barlangjába – a nácik főhadiszállására – is, hogy kiszabadítsa apját. A két Jones ettől kezdve egyszerre lesz üldözött és üldöző, miközben életveszélyes kalandok tucatjain verekszik át magukat.
Vajon meg tudják-e kaparintani a németek előtt a kelyhet, miközben sarkukban lohol az egész Harmadik Birodalom?

INDIANA JONES ÉS A KRISTÁLYKOPONYA KIRÁLYSÁGA

1957. Az USA délnyugati részén járunk, a sivatagban, a hidegháború csúcsán. Indy és társa alig tudnak elmenekülni a szovjet ügynökök karmaiból. Jones professzor hazatér a Marshall Egyetemre, ám a dékán figyelmezteti, hogy tevékenysége gyanússá vált a hatóságok szemében. 

Indy már épp készül elhagyni a várost, amikor találkozik egy Mutt nevű ifjúval, aki ajánlatot tesz: ha Indy segít neki egy nagyon személyes küldetésben, akkor lehet, hogy megszerezheti a történelem leglátványosabb régészeti leletét, Akator kristálykoponyáját, melyet oly sok legenda, babona és félelem övez. Ám amint Indy és Mutt elindulnak Peru legtávolabbi zugai felé, az ősi sírok és a legendás aranyváros vidékére, ráébrednek, hogy nem csak ők kutatnak a kincs után. A szovjet ügynökök szintén a Kristálykoponya nyomában járnak. Főnökük, a jéghideg Irina Szpalko, akinek elit katonai osztaga világszerte keresi a titokzatos kristálykoponyát, amelyről azt hiszik, hogy segíteni fog a szovjeteknek a világ leigázásában...

James Herriot: Ő is Isten állatkája

"James Herriot az egyik legnépszerűbb angol szerző, aki hosszú állatorvosi pályájának élményeiről több sikeres könyvet írt. Ezek jó része nálunk is megjelent. E műve a második világháború utáni évtizedekben, a hatvanas években „született”, és yorkshire-i prakszisának humoros történetein kívül külföldi „kiküldetéseiről” is számot ad, ahol is állatszállítmányok gondos kísérőjeként szerzett élményeit osztja meg az olvasóval. A végtelenül ember- és állatszerető író visszaemlékszik a háborúban szerzett kivételesen kalandos élményeire is."

Elfogult vagyok, bevallom, és elkötelezett Herriot írói munkássága iránt, és az iránt az életmód, élet-, állat- és emberszeretet iránt, amellyel ő rendelkezett. Az elfogultságomnak jó oka van, azonban cseppet sem befolyásol akkor, amikor újabb könyvét olvasom. Hiszen mindegyikben megmutatkozik, mennyire nagyra becsülte az életét, a munkáját, a családját, és milyen tisztelettel és szeretettel bánt a gazdákkal, a feleségével, a gyermekeivel, a kutyáival, más emberek kutyáival, más emberek teheneivel, lovaival, kecskéivel, és minden egyes élőlénnyel, akivel/amellyel élete során dolga akadt. 

Sosem unta meg a hivatását, és sok-sok év kemény állatorvosi munka, éjszakai ébresztések, 30 órán talpon levés, kőkemény fizikai erőfeszítések, nehézségek sem tántoríthatták el őt mindattól, amit annyira szeretett csinálni, ami kitöltötte a napjait, az életét, és nem fordíthatták el egy kényelmesebb lét felé, mert ő tudta, igazán tudta, hogy amit ő csinál, az a világ egyik legcsodálatosabb tevékenysége, és nem adta volna semmiért. 

A legnehezebb helyzeteket is hihetetlen derűvel, empátiával, humorral és öniróniával kezelte, nézte és oldotta meg, és ez, valamint hivatásának szeretete, szorgalma, sosem szűnő lelkesedése mindig a helyes irányba vitte őt. 

Úgy gondolom, hogy James Herriot egy boldog ember volt, és boldoggá tette a családját is, továbbá olyan értékrendet, élményeket adott át a gyermekeinek, amelynek köszönhetően ők hasonló küldetéstudattal szentelték szintén a gyógyításnak az életüket.

Meggyőződésem, hogy lelkiismeretes állatorvos, apa, férj és barát volt, azonban mindaz, ahogyan megírja a történeteit, egyértelműen rámutat arra, hogy milyen jól tette a felesége, hogy rábeszélte őt az írásra. Egyszerűen zseniális, ahogy leírja a történeteit, a vicces sztorikon tényleg hangosan kell nevetni, a szomorúakat pedig megkönnyezi az ember. Pedig én nem is emlékszem rá, hogy volt-e egyéb olyan könyv, amelyen tényleg nevetnem kellett, és nem csak mosolyra fakasztott, de Herriot könyveiben, köztük ebben is vannak olyan oldalak, amelyeknél egyszerűen nem lehet kibírni röhögés nélkül.

Bárcsak még több könyvet írt volna, és bár Magyarországon is több könyve kapható lenne!

Az elérhető könyvei a Ciceró Könyvstúdiónál megvásárolhatók, köztük az Ő is Isten állatkája című regény is. 

Karin Fossum: Elszabadul a pokol

"Nyár közepén járunk, forróság lapul Dél-Norvégiára. Ám nem csupán a nap tüze perzselő, hanem egy tizenhét éves elhanyagolt kamasz, Johnny Beskow haragja is. Az anyja súlyos alkoholista, az apját sosem látta. És nincsenek barátai. Johnny úgy dönt, bosszút áll a világon. Ám az események nem várt fordulatot vesznek: ami csínytevésnek indult, hamar tragédiába torkollik. Egy kisfiú szörnyű halált hal. Elfojtott traumák, felszínre törő félelmek, szőnyeg alá söpört sorsok. A pokolban nem jó a tűzzel játszani – hamar kiderül, hogy az idilli kisváros valójában egy puskaporos hordóra hasonlít: elég egyetlen szikra, és robban. Sejer felügyelő a titokzatos fantom, Johnny nyomába ered. Ám az mintha mindig egy lépéssel előtte járna…"

Az 1954-es születésű norvég „krimikirálynő” már első, húszesztendős korában „elkövetett” irodalmi próbálkozásával, verseskötetével is nagy feltűnést keltett. A szerző megbecsültsége mind a mai napig töretlen a szigorú ítészek körében. Az írónő azóta publikált újabb verseskötetet, és krimijein kívül számos regényt. A világhírt azonban a Konrad Sejer-krimik hozták meg számára. Sejer felügyelő először 1995-ben tűnt fel, majd ezt követően sorra láttak napvilágot a rendkívül intelligens detektív izgalmasnál izgalmasabb esetei. A Ne nézz vissza című kötettel Fossum nemcsak az olvasóközönséget nyerte meg magának, hanem újfent irodalmi díjak sokaságát söpörhette be: a skandináv Üvegkulcs-díjat és a norvég Rivertont.
Karin Fossumot a The Times az 50 legnagyobb krimiírót tartalmazó rangsorában a megtisztelő 27. helyre helyezte.

KRITIKA
“Kétségen felül nagy író, és az emberi lélek avatott ismerője.” (Jo Nesbø)

“Mindig türelmetlenül várom, hogy Karin Fossum új regénnyel jelentkezzen.” (Ruth Rendell)

“A lélektani feszültségkeltés nagymestere!” (The New York Times)

“Fossum olyan sokat tud a bűnös lelkekről, hogy azt még Lucifer is megirigyelné.” (Mail On Sunday)

----

Karin Fossum megint úgy ír, ahogy csak ő tud írni. Olyan gyomorgörcsöt okozva, amit csak ő tud okozni. Tömör, velős mondatokban, a legmélyebb érzéseket, félelmeket mozgatva meg vagy keltve fel benned.

Karin Fossumot Ruth Rendell is nagyra tartotta - 2015-ben bekövetkezett halálig -, akiről azt gondolom, hogy a másik nagymestere annak, amikor egy író az általam mindig is csodált módon már-már szépirodalmi stílusban ír elvileg szórakoztató művet: adott esetben bűnügyi regényt.

Fossum és Rendell olyan érzéseidre ébresztenek rá, amelyekről nem is akartál tudni. Vagy az írásukkal megteremtik ezeket az érzelmeket, amihez nem kis tehetség kell.

De most maradjunk Fossumnál.
Én az összes regényét ámulattal és elborzadva olvastam: olyan szörnyűségekről ír letehetetlen könyvet - ez nem üres frázis: tényleg letehetetlenek -, hogy alig várod a következő regénye megjelenését, ugyanakkor muszáj közbeiktatnod némi James Herriotot vagy valami ilyesmit, hogy időt nyerj a regenerálódásra.
A hatáskeltés nála a legjobb értelemben értendő, ahogyan azt egy író esetében érteni lehet: pontosan azt a hatást éri el, amelyiket el akarja érni. És kétséged se legyen: eléri. El.
De hát ezért olvasunk, nem? Hogy kilépjünk a valóságból. Hogy - ahogy szoktam mondani - utána aztán esetleg örömmel lépjünk vissza oda.

És most konkrétan erről a könyvéről: ez egy szomorú történet. (De vissza általánosságban a "Fossum-könyvekhez": mindegyik egy szomorú történet.) Történet arról, hogy hova vezethet egy gyermek elhanyagolása; az alkoholizmus; a szeretetlenség; a mentőcsónak nélküli lét (és főleg gyermekkor).

Fossum kifogástalanul ábrázolja túlbeszélés nélkül a pszichológiai mozgatórugókat. Tudja, hogy ez nem egyértelmű, ezért nem is akarja leszögezni, hogy ebből ez következik vagy abból az. Csak elmondja, hogy az ő szereplői miért olyanok, amilyenek. Beszél a mögöttes tartalomról, okokról, ami nem feltétlenül egyenlő a hagyományos értelemben vett "indítékkal". Mert az indíték egy bűntény esetében általában tudatos, átgondolt, racionális döntésen alapul. Fossum viszont - talán így fogalmazható meg leginkább - arról ír, hogy mi vezet el az indítékig. Milyen gyermekkor, milyen pszichológiai hatás, mi az indíttatása, kiváltó oka - érzelmi hatás, sokk, különböző élmények - egy cselekménynek. Nála, az ő szereplőinél; kizárólag az ő esetükben. Nem akar pszichologizálni; egyszerűen válaszokat keres és kínál fel az olvasóinak.

És nekünk nem kell elgondolkodnunk azon, hogy elfogadjuk-e azt, hiszen az általa teremtett szereplők számára olyan indítékokat és eszközöket teremt, amilyeneket csak akar. Nekünk tudomásulvételi jogunk van - azonban szerintem elgondolkodni kötelességünk rajta, mert a krimi műfaja mögött nagyon erős, keserű, megfontolandó és magvas gondolatok vannak.

A Scolar Kiadótól megrendelhető!