Ernest Hemingway: A mi időnkben

 

"Kimagaslóan eredeti novellagyűjtemény, amely egy csapásra Amerika legígéretesebb tehetségei közé emelte a szerzőt. Stílusa megalapozza Hemingway prózájának alapvető jellemvonásait: szikár, valósághű, köznyelvi. Felszíni egyszerűsége ellenére bonyolult érzelmi állapotok sokaságát jeleníti meg. Megkomponáltsága erkölcsi érzékről és éleslátásról tanúskodik.  A mi időnkben eredetileg 1925-ben jelent meg. Kiadásunk az 1926-os, bővített kiadást követi. 

Ebben a kötetben olvasható számos, azóta már klasszikussá vált elbeszélés, így például az „Indián tábor” és a „Háromnapos szélvész” című Nick Adams-történetek.

Mára egyértelmű, hogy ez a könyv a huszadik századi novellairodalom egyik legfontosabb alkotása, amely kulcsfontosságú fogódzót nyújt Hemingway későbbi munkásságának megértéséhez.

A 21. Század Kiadó – Magyarországon először – az eredeti kötetek megjelenési sorrendjében, azok tartalmát követve, három kötetben adja közre Hemingway novellisztikáját."

_________________

Hála és köszönet a 21. Század Kiadónak, hogy megjelentette Hemingway Nick-novelláit! Ezer éve olvastam, könyvtárból kölcsönözve, és most végre a magaménak is tudhatom ezeket a csodás, letaglózó, magukkal ragadó írásokat. Olyan jó érzés látni a könyvespolcon!

Hemingway novellái (is) felülmúlhatatlanok, pedig jómagam egyébként nem vagyok nagy rajongója ennek a műfajnak, de Hemingwaytől bármikor bármit, sőt megkockáztatom, hogy - ha egyáltalán lehet és szabad ilyet mondani - a novellái hatásosabbak, mint a regényei. Engem, sokakkal együtt, minden műve levesz a lábamról, de azt gondolom, a novellairodalomban igen kevesen (ha egyáltalán) alkottak olyan marandót, amilyet ő. 

Zsenialitása, tehetsége, kifejezés- és látásmódja páratlan; és ha esetleg hozzáállása egy adott dologhoz vagy véleménye valamiről szerintünk nem is mindig tökéletes, akkor is el kell ismernünk, hogy mindenképpen egyedülálló. 

Ahogy a hétköznapit le tudja írni, ahogy a nem mindennapit el tudja mondani s hétköznapinak látszóvá tenni, ahogy elmesél egy teljesen egyszerű történetet, ahogy a tudtunkra adja, hogy ő a köznapiból is valami zseniálisat tud szőni, arra - hiába keresgélnék - nincsenek szavak.

Novellái olykor végtelenül szomorúak, máskor reménykeltők, megint máskor felemelőek, és közben mindig, újra és újra rádöbbensz, hogy írhat bármiről, de tényleg bármiről, az érdekessé lesz neki köszönhetően. Hiába nem érdekel a horgászat, itt mutatkozik meg, hogy egy jó író bármiről írhat, a szavai, azok súlya, ereje képes felülmúlni bármilyen, egyébként érdektelen témát vagy amit gondoltál arról, mert mindenbe bele tud vinni valami pluszt, belecsempészni valami olyan emberit, természetközelit, minden tanulságon túli tudást, olyan eredendő bölcsességet, amitől az igazi értékké lesz.

Még van néhány nap karácsonyig; aki teheti, vegye meg ezt a kötetet valamelyik szerettének, hiszen tökéletes ajándék, amelyben nem lehet csalódni!

A kötet megrendelhető ITT.

Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

 

"A csütörtöki nyomozóklub folytatása!

A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub.

Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete.

Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában. És ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás.

Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. Vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabethéket?"

_____________________

Mennyire jó, hogy az Agave Kiadó rátalált Richard Osmanra, bizalmat szavazott neki, és elhozta nekünk a könyveit Magyarországra!

Hasonlítják a stílusát Agatha Christie-éhez, emlegetik egyedülálló humorát, méltatják kiváló párbeszédeit, a krimiirodalom új nagy reményének titulálják - és egyik esetben sem túloznak.

Elképesztően üdítő és egyben unikális az a hang, amelyet regényeiben megüt - ó, és az a derű, amellyel mindezt teszi, tényleg felvillanyozza az olvasót.

Megjegyzem, ő az a szerző (több ilyen nem jut eszembe), akinek még a regény végén lévő köszönetnyilvánítását is egy élmény volt olvasni!

Szóval hol is tartottam? Ó, igen: 

a derű, az elegancia, a tehetség, a visszafogottság és az egyediség találkozása! Hát kell ennél több?

Már az előző regényénél is kiderült, hogy stílusa páratlan, hangvétele pedig egyedülálló a kortárs krimiirodalomban, hiszen vérengzés, túlkapások és az ingerküszöbünk feszegetése nélkül tudja elérni, hogy érdekfeszítő, izgalmas és egyben szívbe markoló legyen a történet - ugyanis fontos elmondani Osmanról, hogy olyan emberi érzelmeket mutat be a szereplők által s közben hoz felszínre bennünk is, melyeknek köszönhetően történetei messze túlmutatnak a bűnügyi regények műfaján.

Emberi sorsok, gyengeségek, érzelmek, szeretet, alázat, megbecsülés és az értékek, az igazi értékek bemutatása remekül megfér a könyvében a krimiszál fő vonala mellett, 

és ezt nagyon nagyra értékelem. Ez teszi a könyveit többé más krimiknél - hogy nem reked meg egy szinten, egy stílusnál, egy műfaji sajátosságnál, hanem túlnő azokon, és egy értékrendet is közvetít amellett, hogy kusza szálak összevisszaságát kell bogozgatnunk mindvégig.

Páratlan tehetség, nagyszerű könyv, alig várom a következő részt, hiszen Osmanról tényleg elmondható, hogy üde színfolt és üdítő kivétel a kortárs irodalomban - és nemcsak a krimiirodalomban, hanem bátran állítom, hogy a szépirodalom terén is remekül megállja a helyét. 

Pont az ilyen könyveket szeretem: lazaság és értékek, izgalom és eredetiség, szórakozás és mély érzelmek, pörgős olvasmányosság és szépírói tehetség együttvéve - nincs ennél jobb a könyvek világában. 

J.D. Barker: A hívás

 

"Jordan Briggs a New York-i rádiózás királynője, beszélgetős műsorát több mint ötmillióan hallgatják minden nap. Kemény munkával küzdötte be magát a legjobbak közé: nem fogja vissza magát, nincs tekintettel mások érzéseire, és kertelés nélkül kimondja, amit gondol. A sikerért azonban komoly árat fizetett. A házassága romokban hever, évek óta nem beszélt az anyjával, és ellökte magától azokat, akik közel álltak hozzá. Egyedül lányával, Charlotte-tal maradt bensőséges a viszonya.

Amikor egy magát Bernie-nek nevező férfi betelefonál a műsorába, és arra kéri, hogy játsszon vele egy játékot – taxi vagy uber? –, Jordan úgy gondolja, hogy ez kiváló lehetőség felpörgetni az adást, és életet lehelni munkába igyekvő hallgatóiba. Csakhogy a válaszát követően hét taxi felrobban a munkahelye előtt. És ez még csak a kezdet.

J.D. Barker legújabb regénye zseniális, magasfeszültségű thriller a szerző jól ismert védjegyeivel: szenzációs csavarok és váratlan megoldások teszik felejthetetlenné A hívást, ismételten bizonyítva, hogy korunk egyik legnagyobb krimiszerzője továbbra is pályafutása csúcsán van."

_______________________

Letehetetlen! Hihetetlenül pörgős, olvasmányos, izgalmas, mindvégig fenntartja a feszültséget, az olvasót ide-oda ráncigálja kételyek, aggodalom és gyanakvás között, bombákat dob le, amelyekbe beleremeg az olvasó, és tökéletesen eléri azt a célt, amelyet az író kitűzött maga elé. 

Barker ugyanis elmondja, hogy ő csupán szórakoztatni akar. Nem akar befolyásolni, véleményt formálni, ilyen vagy olyan politikai nézeteket sugallni, szimpatikussá vagy ellenszenvessé tenni, ő azt akarja, hogy kizökkenj a világból, amíg a könyvét olvasod, és megfeledkezz mindenről, ami nyomaszt vagy aggaszt. Hát sikerül neki. 

Remek stílusérzékkel megírt, újszerű ötleteket felvonultató és hibátlanul kivitelező, nagyszerűen megkomponált mondatokkal, éles és hiteles párbeszédekkel, a legkülönbözőbb karakterekkel felvértezett sztori, amelyben az érzések is tág teret kapnak, 

és amelyben az író szabad utat enged mindenfajta - tehát még egyszer: mindenfajta - gondolatoknak. Nem moderál, nem szépít, nem ítélkezik - a szereplőkre bízza a sorsukat. 

Igaz, amit mond a végén az írásmódjáról: látszik, hogy a történet felépíti önmagát, és Barker csak egy tolmács; mindig azok a történetek lesznek a legautentikusabbak, amelyek így születnek meg.

Az egész szövegezés gördülékeny és sima, minden egybevág, gyönyörűen folyik az egyik szál a másikba, mint ahogy egy folyó ömlik a tengerbe; és csakugyan, a lassan csordogáló vízből aztán végül hatalmas hullámok csapnak fel, és alig várod, hogy a felszínre bukkanj és levegőhöz juss. 

A végkifejlettel sem akar okítani, állást foglalni vagy terelni valamilyen irányba, csak elmesél egy történetet, és rád bízza az ítéletalkotást. 

Olvasd el - határozott véleményed lesz róla, az egészen biztos. Aztán felmész a netre, és megrendeled a szerző többi könyvét (én is ezt tettem), ezt elárulhatom. 

A regény megvásárolható ITT.

Jonathan Franzen: Keresztutak I., II.

 "A chicagói Hildebrandt család keresztúthoz érkezett. A családapa, Russ - aki mellesleg lelkipásztor - kész rá, hogy kitörjön a házasságából, amelyet örömtelennek érez - hacsak nem előzi meg a kitörésben leleményes és labilis felesége, Marion. 1971-ben járunk, egy nappal szenteste előtt. Legidősebb fiuk, Clem hazajön az egyetemről - feltüzelte idealizmusa, és olyan döntést hozott, amelynek hallatán apja összeroppan. Húga, Becky régóta az egyik legnépszerűbb lány volt a gimnáziumban, de most az ellenkultúra kerítette hatalmába. Perry öccsüknek elege lett abból, hogy füvet kell árulnia ahhoz, hogy füvezhessen, és megfogadja: megjavul. A család minden egyes tagja szabadulni próbál valamitől, de ehhez a többieknek is lesz egy-két szava. 

Jonathan Franzen korunk egyik legkiválóbb regényírója - mindig családregények szerzőjeként jellemzik, de valójában ez a könyve, a Keresztutak az első, amelyben tényleg mindvégig egy család története áll a középpontban.

Franzen könyvének karakterei egyszerre életteliek és mélyek - amit kezünkben tartunk, egy szédítően precíz és átfogó tabló."

______________

Ma már olyan kevés családregény születik, hogy kapva kaptam az alkalmon, amikor megláttam Franzen könyvét a 21. Század Kiadó kínálatában. Mindez egy kiváló szépíró tollából - úgy gondoltam, nem lehet csalódás a vége. És hát persze, hogy nem lett az. 

Franzen szereplői (és azok élethelyzetei) nagyon is élők, elevenek, és erre értendő minden, ami ennek sajátja. Vagyis: szenvednek, válaszutak elé kerülnek, döntenek, boldogok, boldogtalanok, önmarcangolók és másokat hibáztatók, vétkesek és vétlenek, bírók és áldozatok, áldozatok és bűnösök, bűnösök és bűnhődnek, bűnhődnek és újabb bűnöket követnek el, esendők és megbánnak, együttérzők és önzők, ridegek és szeretettel telik, reményvesztettek és a reménybe kapaszkodók, kiútkeresők és hívők, Istenben bízók és elfogadók, lázadók és elnyomottak, békére vágyók és megbékélők.

Ez a regény a kiváló jellemrajzok felvonultatásán túl számtalan rendkívül fontos témát feszeget. 

A vallás és a hit központi eleme a könyvnek, ami meghatározza az egyének életútját, döntéseit; olykor azáltal határozza meg döntéseiket, hogy nem határozza meg azokat. Egyes szereplők részéről a vallás megrögzött elítélése vezet bizonyos döntésekhez, mások pedig mindent ennek rendelnek alá - míg ki nem derül róluk, a saját maguk számára is, hogy ők is esendő emberek. És akkor keresztúthoz érkeznek - megmérettetnek. Átmennek a vizsgán? 

Nem csak a hitüket illetően. Hanem függőségeiknek kitéve. Vagy szimplán emberi kapcsolataikban, családi viszonyaikban, az első szerelem során, a házasságukban, anyaként, apaként, egészségesként és élesen látva mások hibáit, vagy mentális betegként, segítségre áhítozva, vagy mentális betegként, nem áhítozva a segítség után, de persze lévén közben rászorulva arra. 

Franzen jó emberismeretről, szociális érzékenységről, kiváló társadalomismeretről tesz tanúbizonyságot, és ezt a lehető legérzékletesebben tudja szavakba foglalni, úgy, hogy igazán minőségi irodalom kerüljön ki a keze alól.

Családregények kedvelőinek, vagy akiket érdekel a társadalomrajz, vagy akik csak szeretik a szépirodalmat, kötelező olvasmány. 

A regény megrendelhető a kiadótól ITT.

Ingo Schulze: Jóravaló gyilkosok

 "Norbert Paulini köztiszteletnek örvendő antikvárius Drezdában. A könyvek szerelmesei bármikor kincsekre vagy hasonló gondolkodású emberekre találhatnak, ha betérnek hozzá. A Vasfüggöny lebontását követő új időkben, amikor a régi vevők elmaradoznak, ő akkor is igyekszik megtartani státuszát és a könyveit. Ám hirtelen egy indulatos, békétlen, embergyűlölő Paulinival találjuk szemben magunkat, akit ráadásul azzal vádolnak, hogy idegenellenes akciókban vett részt. Elképzelhető, hogy a szenvedélyes olvasó, a könyvek embere gonosztevővé változott?

Ingo Schulze 1962-ben született, Drezdában. Berlinben él. Könyvei komoly sikert arattak, akad köztük, amely iskolai ajánlott olvasmány lett, és olyan is, amelyből filmet forgattak. 30 nyelvre fordították le eddig a műveit. Számos németországi és nemzetközi irodalmi díjban részesült."

________________________________

Egy könyv könyvekről, a könyvek szeretetéről, az olvasóvá válásról, az olvasói létről, mert igen, ez is a lét egy formája, a létezés mikéntje, és ezt tudja a regény főszereplője, ezt tudja az író, és milyen nagyszerű, hogy valaki egy egész regényt szentelt annak, hogy elmondja, az olvasás egy életforma, nem egy hobbi, nem időtöltés, nem szórakozás, nem csupán, hanem sokkal több annál, a létezés egy magasabb foka, emberi minőség, 

több mint tudás vagy tudásvágy, törekvés valami többre ennél, 

és Schulze megpróbálja mindezt szavakba önteni.

Ahogy a fülszövegben írja: "Az irodalom az, amelyen keresztül jobban látjuk, milyen korban is élünk."

Mennyire igaz! Nyissunk ki egy könyvet, és az írótól, a történetből, a karakterekből mindent tudni fogunk a korszakról, amelyben játszódik, 

az értékrendekről, az erkölcsről, bűnökről és büntetésekről, énképekről, ítélkezésről, bátorságról vagy gyávaságról, jóról és rosszról, mindarról, ami annak a kornak jellemzője, erénye, bűne, sajátja.

"Szemben ülni valakivel, aki más logikát követ, mi több, aki ízekre szedte a logikát, és ezt az élet végső igazságaként akarja eladni nekem - hogyan is reagálhatnék rá?"

Annyi jó kérdés van ebben a könyvben, annyi igazság vagy rávilágítás az igazság keresésére, annyi bölcs gondolat és annyi ösztönös tudás, ami igazi értékké teszi Schulze írását, azt, ahogyan kivesézi az embereket s a kort, miérteket, következményeket, válaszokat vagy válasznélküliségeket, ahogy beszél sebekről és tévedésekről, helyzetekről és döntésekről, szomorú következményekről és lehetőségekről - el kell olvasnotok!

Megvásárolható ITT.

Lucy Foley: Vendéglista

 

"A helyszín egy sziget a szélfútta ír partok közelében. Ez lesz az év lakodalma. Jules Keegan és Will Slater összeházasodnak. Sereglenek a vendégek.

Régi barátok.

Eltemetett viszályok. 

Boldog családok.

Titkolt féltékenység. 

Tizenhárom vendég.

Egy holttest. 

Alig szegik meg az esküvői tortát, máris holtan találják az egyik vendéget. És a vihar tombolva szabadul rá a szigetre, teljesen elvágva a násznépet a külvilágtól. 

Mindenki titkol valamit. Mindenkinek van indítéka.

Van egy vendég, aki nem hagyja el élve az esküvő helyszínét..."

__________________________

Krimikedvelőknek szeretnék ajánlani egy új olvasmányt: Lucy Foley ismét 

letehetetlen, fordulatos, hihetetlenül olvasmányos művet alkotott.

A történet mindvégig feszes, csavarokkal tűzdelt, kérdésekkel teli, mindeközben stílusos és színvonalas (utóbbi kettő nagy érdem szerintem mindig egy kriminél), ráadásul a Vendéglista érettebb Foley előző könyvénél. 

Először csak próbálod felvenni a ritmust, követni az eseményeket, megfigyelni, hogy ki kicsoda, milyen ember, aztán találgatsz, hogy mi fog történni és kivel, indítékból sincs hiány, csak éppen szinte mindenkinek van legalább egy, és ahogy mind jobban belemerülsz az események sodrába, azon kapod magad, hogy csak még több a kérdés, a talány, jön az újabb csattanó és az újabb fordulatok, és észreveszed, hogy téged már megint megtévesztettek. 

Találtam ugyan két apróbb hibát a könyvben, de ez nem von le se a történet, se a stílus értékéből, hiszen Foley könyve mindvégig odaszögez, nem enged el, nem tudod letenni, és nem tudsz nem agyalni azon, hogy vajon ki lesz a gyilkos (na meg az áldozat!?).

Először már majdnem picit csalódottnak és/vagy büszkének éreztem magam, mert úgy gondoltam, hogy kitaláltam a csattanót, aztán rá kellett döbbennem, hogy bár egy kicsi részére tényleg rájöttem, de az igazán jelentős csavarok egyikének sem jártam a közelében sem. Márpedig több csavarral is megtűzdeli az író a regényt, és ezek kitalálhatatlanok, megsejthetetlenek. Most mondhatnám, hogy lehet, hogy rájön valaki ezekre, de utólag persze könnyen okos az ember, szóval tartom magam ahhoz, hogy szerintem mindenki számára a meglepetés erejével hat, amikor összeáll a kép. Nem, nem lehet rájönni a megoldásra, mert nem egy sablonon alapul a regény.

Rövidre zárva: ne hagyd ki, tényleg nagyon izgalmas, szórakoztató olvasmány!

A kiadótól megrendelhető ITT.

Sally Rooney: Baráti beszélgetések

 

"Frances hidegfejű, szenzitív fiatal nő, Dublinban tanul, írói pályáját építgeti. Legjobb barátnője a szépséges Bobbi, aki öntelt és hiú ember. Egyik este megismerkednek egy ismert fotóssal és egyre közelebb kerülnek hozzá. Frances be kell vallja magának, mennyire imponál neki az idősebb nő ízléses otthona és jóképű férje, Nick. Frances és a férfi flörtölni kezdenek, de kalandjuk, ami kezdetben szórakoztató csacskaságnak tűnik, később fájdalmas érzésekhez vezet...

A Baráti beszélgetések hibátlanul megkomponált, csalafinta humorú történet a fiatalok életének veszélyes pillanatairól, hiteles érzéseikről. Rooney regényében feltárja, milyen bonyodalmakat szülhet a nők közötti barátság.

Sunday Times: Az Év Fiatal Írója Díj"

____________________

A könyv remekmű, a szerzője egy zseni. 

Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam. Persze azért bővebben kifejtem. 

Ez a második regény, amit olvastam Rooney-tól, azonban ez az első, amit írt. Nekem egyébként ez tetszett jobban. Az ember azt gondolná, hogy biztos mindig a második - illetve többedik - könyv a kiforrottabb, de ez sokszor nem igaz. Több olyan író is eszembe jut most, akinek a legelső regénye az, amiben azt érzem, hogy mindent beletett, mindene benne van, és hogy a csúcson kezdte el. 

Kiváló regény, egyszerűen olyan minőséget képvisel a kortárs szépirodalomban, ami tényleg páratlan. 

Elképesztő tehetség, valódi mondanivaló a világról és az emberekről, éleslátás, olykor - ha a szituáció megkívánja - már-már hemingwayi tömör mondatok - csak felsőfokban tudok beszélni róla, és csakis fejet hajtani lehet Rooney munkássága előtt. 

Hihetetlenül okos, művelt író (ha valaki szépirodalmat ír, azt gondolom, ez alapkövetelmény, de persze ezen belül is vannak fokozatok), csodásan eredeti elgondolásokkal és a világról alkotott olykor különös, máskor teljesen hétköznapi elképzelésekkel, és ezeket végtelenül egyszerű módon és rendkívül bonyolultan is le tudja írni, ami szerintem igazán csodálatra méltó. 

 A szereplők, akárcsak mindannyian, elvárásokkal rendelkeznek a körülöttük lévő emberek s a világ felé, amelyek hol teljesülnek, hol nem, kisebb-nagyobb, de nagyon is emberi hibákkal, gyarlóságokkal és persze számtalan pozitív tulajdonsággal vannak megáldva, és Rooney-nak köszönhetően mindebben megvan az az összhang, ami mindenkit és mindent hitelessé tesz a regényében.

Az író és a történet is nagyon intelligens, és rengeteg hasznos dolgot észrevesz és elmond a világról és az emberi kapcsolatokról, olyanokat, amiket talán nem veszünk észre, és olyanokat is, amik felett átsiklunk, azaz ha meglátunk is, nem fogalmazunk meg magunknak - ő pedig megteszi azt a szívességet nekünk, hogy kimondja helyettünk, nekünk ezeket a dolgokat. 

Szereplőiben meg tudja teremteni a törékenységet, a sebezhetőséget, az érzékenységet csakúgy, mint a keménységet, a szilárdságot, az eltökéltséget, és ezek hol együtt járnak, hol nem egyes karakterek esetében. Akár igen, akár nem, az általa teremtett figurák élettel teliek, valóságosak, nagyon is hétköznapi problémákkal küzdenek, és hol hétköznapi, hol teljesen valóságtól elrugaszkodott módon gondolkodnak. Rooney ezt is, azt is felkínálja nekünk, a megoldási módok sokaságát dobja elénk - aztán választhatunk, hogy melyik állásponttal értünk egyet, állást foglalhatunk, vagy ha ehhez nem érzünk kedvet, akár el is fogadhatjuk az író által kijelölt - helyes vagy helytelen - utat. 

Én továbbgondoltam ugyan a történetet, de nagyon kíváncsi lennék rá, hogy Rooney, akinek ehhez leginkább joga lenne, miképpen folytatná azt.

Mindenesetre az bizton állítható, hogy írásmódja, tehetsége, minden története érték, utánozhatatlan, megismételhetetlen, és 

azzal, hogy ő írásra adta a fejét, egy páratlan, zseniális szerzővel lett gazdagabb a világ.

A regény ITT megvásárolható.

Paula Hawkins: Lassan izzó tűz

 

"Laurát egész életében előítélettel kezelték. Azt mondták rá, forrófejű, problémás, különc. Volt, aki egyenesen azt állította, veszélyes.

Miriam tudja, hogy Laura nem feltétlenül gyilkos, csak mert látták távozni a borzalmas gyilkosság színhelyéről, ráadásul véres ruhában. Miriam tisztában van vele, milyen könnyen előfordul, hogy az ember rosszkor jár a rossz helyen.

Carla magánkívül van az unokaöccse brutális meggyilkolása után. Senkiben se bízik: jó emberek is képesek szörnyűségekre. De milyen messzire megy Carla, hogy megbékélhessen?

Mindenki sérült, az ártatlanok és a bűnösök is. Vannak, akik annyira sérültek, hogy ölni is képesek."

_____________________

Hawkinsnak ez a regénye sokkal érettebb, stílusa sokkal kiforrottabb, kifinomultabb, mint az előző két könyvében (pedig azokat is szerettem). 

Azt hiszem, nagy gyakorlatra tett szert az érzések, apró emberi rezdülések, hangulatok érzékletes leírásában, ami igazán előnyére válik a könyvnek.

Olykor szorongató, olykor fojtogató, sosem érzed a katarzist, azt, hogy most leteheted a súlyt, mert olyan sérülésekről ír, amelyek után nincs felszabadulás. 

Ugyanis a regény fő vonulata véleményem szerint egy erős dráma, mindamellett, hogy ez egy krimi lenne. Annyi küzdelem, annyi kín, annyi szenvedés van benne, amitől semmiképpen sem maradhat meg egyszerűen a maga műfajában - túlnyúl azon, és amitől ezt teszi, az okozza az olvasóban is a szorongást keltő érzéseket. 

Újfajta atmoszférát mutat meg, nem azt, amit megszoktunk tőle, ami nívósabbá teszi a könyvét, még ha nehéz érzésekkel kell is megküzdenünk emiatt. Mert igen, kemény érzéseket és tetteket tálal, sötét titkokat, drámai kezdetet, közepet és végkifejletet, fájdalmas múltat s annak köszönhetően szenvedésekkel teli jövőt.

Nem kertel, nem szépít, nem menteget.

Úgy érzem, bármekkora siker volt is az első két könyve, Hawkins sokat fejlődött azóta, mélyebb rétegeket tár fel, többféle karaktert tud megrajzolni, a drámát még drámaibbá teszi, miközben a gördülékenység, olvasmányosság és a csavarok mennyisége, minősége, kiszámíthatatlansága változatlan marad. 

Ne higgyétek, hogy ki tudjátok találni a regény végét - bővelkedik fordulatokban, és ha bizonyos szereplők azt gondolják is a végén igazságérzetüknél fogva, hogy "így van jól", szerintem itt a végkifejlet sehogy sem lehet igazságos. Hawkins tisztában van ezzel, és ennek megfelelően, ahol kellett, tökéletesen árnyalta a képet.

A regény megrendelhető ITT.

Kiley Reid: Micsoda idők - Büszkeség és előítélet

 

"Alix Chamberlain fehér, jómódú és sikeres; tudja, hogy mit akar, és meg is szerzi azt. Népszerű blogger, aki üzleti vállalkozását más nők önbizalmának növelésére építi. Emira Tucker fekete, megélhetési gondokkal küzd, és fogalma sincs, mit akar az élettől. Tanácstalanul sodródik, és amíg nincs más, gazdag fehér nők gyermekeire vigyáz, többek között Alixére is.

Amikor egy este Alix kérésére Emira magával viszi a hároméves kislányt, a közeli szupermarketben kinézete miatt a fehér gyermek elrablásával vádolják, és videóra veszik megszégyenítését. Alix mindent megtesz, hogy jóvátegye az ügyet, és a szárnyai alá veszi Emirát, ám a megaláztatások, faji előítéletek és társadalmi egyenlőtlenségek nem tüntethetők el nyomtalanul. A két nő összecsapása elkerülhetetlen, és ez mindkettejük életét visszavonhatatlanul megváltoztatja. Kiley Reid fordulatos, ellenállhatatlan humorú regénye érzékeny és értő látlelet a napjaink társadalmát átszövő képmutatásról és túlkompenzálásról. A könyvet a Goodreads olvasói 2020 legjobb debütálásának nyilvánították, a The Washington Post, az Elle, a Vogue és a Vox pedig 2020 legjobb könyvei közé választotta, ahogy Reese Witherspoon könyvklubja is."

__________________

Szórakoztató olvasmány ötvöződik mélyen gyökerező társadalmi problémákkal és magvas gondolatokkal Kiley Reid könyvében. 

Az alcím sok mindent elárul - nekem annyira tetszik, hogy én ezt adtam volna a cím könyvének; sokatmondó és figyelemfelkeltő, ami ráirányítja a figyelmet olyan kérdésekre, amelyekkel vagy nem foglalkozunk eleget, vagy éppen eleget foglalkozunk, csak olykor eredménytelenül. És itt nemcsak az előítéletekre gondolok, hanem önérdekekre, öntudatlan önzésre és arra, hogy jónak gondolt ötletek - jóakarat? de tényleg az? - mennyire balul sülhetnek el, ha a szándék vagy a cél nem teljesen tiszta.

Azt gondoljuk: "én tudom, mi a jobb neked" - ami néha igaz is lehet, de nem ez esetben. Nem a könyv szereplői esetében. Nem feltétlenül azokban az esetekben, amikor ilyen céllal cselekszünk. Meggyőződésünk, hogy mi mindig tudjuk, mi a helyes; hogy mindig mi tudjuk, mi a helyes; hogy mi tudjuk jobban. Van, amikor erről szól egy döntés és nem feltétlenül az önzésről. De nem gondolunk arra, hogy akár tévedhetünk is. Arról nem is beszélve, hogy hová fajulhat el valami, ha igenis a háttérben az önérdek lapul, még ha nem is ismerjük be magunknak.

Ez a könyv szól a faji és társadalmi különbségekről is, s az ezen különbözőségekből adódó - óhatatlan - konfliktusokról, azonban szól arról is, hogy - mindezektől függetlenül - mi van akkor, ha az érdekeink, az általunk helyesnek gondoltak, a véleményünk a világról ütköznek. Ami összefüggésben lehet a társadalmi vagy anyagi különbségekkel és érdekekkel, de lehet teljesen független is azoktól. Lehet "szimplán" értékrendi kérdés. Amire amúgy nem helyes kifejezés a "szimplán", mert azért talán mégiscsak mindig az a legfontosabb. Hiszen a társadalmi/faji/anyagi különbségek között mindig az emberi minőség a döntő. Érdek, önérdek; önzés, önzetlenség; hátsó szándék, jóakarat; büszkeség, előítélet... 

Reid szereplői nagyon élettel telik, valóságosak, hétköznapi problémákkal küzdenek hétköznapi és nem hétköznapi helyzetekben, 

és a veleje a problémáknak más emberek életének a mélyére is hatol. Mert a döntéseink mások életére is kihatnak - ne legyenek illúzióink. 

De hogyan kezeli ezt munkaadó és beosztott, sikeres vállalkozó és bébiszitter, férj és feleség, felnőtt és gyerek, média és a hétköznapi hősök, büszke és előítéletnek kitett emberek? Mivé lesznek a problémák más emberek kezében??

Azt hiszem, az író nagyon okosan beszél ezekről a dolgokról, és bár egyértelműen ítéletet mond, mégsem jutalmazza meg felhőtlen boldogsággal a másik felet sem. Nem egyszerűsíti le annyira az adott problémát, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. 

Mert a dolgok nem feketék és fehérek.

Reid nem titkolja, melyik oldalon áll, de szíve joga - ő teremtette ezeket a szereplőket, miért ne azonosulhatna velük? Valószínűleg saját életét és tapasztalatait is beletette ebbe a regénybe. Miért is ne tehetné? Miért ne foglalhatna állást? Ha közben az olvasót is állásfoglalásra készteti. Mert tulajdonképpen a döntés jogát meghagyja nekünk - mi akár gondolhatjuk máshogy is a dolgokat, mint ő. (Bár ebben a tálalásban elég nehéz lenne másképp vélekedni.) 

Tehetsége vitathatatlan, gondolatai őszinték, a problémák valósak, 

úgyhogy remélem, találkozom még az írásaival, mert fontos mondanivalója van a világról és a világ számára, ami mellett nem lehet és nem is szeretnék elmenni.

A regény megrendelhető ITT.

Octavia E. Butler: A magvető példázata

 

"A modern klasszikussá vált disztópia, ami 27 évvel a megjelenése után lett New York Times Bestseller!

2024-et írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében.

Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.

Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabbá válik. A magvető példázata számtalan írót inspirált és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett."

____________________________

Őszintén megmondom, műfaja miatt pici kétellyel álltam neki az olvasásnak, de egyszerűen nem lehet letenni ezt a könyvet. Sok gondolat megfogalmazódott bennem az író gondolatvilágával és a történettel kapcsolatban - nem is tudom, hogy hol kezdjem...

Butler világos, racionális érvek mentén halad, és azokkal támasztja alá minden kétségét, reményét és ötletét - mert meg vagyok győződve róla, hogy 

ez a könyv több volt számára, mint fikció; ebben benne voltak a félelmei és a kiútkeresése egyaránt. 

Ó, és persze a hite. Rossz és jó tapasztalatai. Véleménye a társadalomról s az egyes emberről. Pesszimizmusa és optimizmusa. 

Azt hiszem, számára ez nemcsak egy regény volt - hanem útkeresés és útmutatás is egyben. Remény és reménytelenség, kilátások és kilátástalanság, bizalom és kételkedés.

Gondolatmenete mindvégig logikus és tiszta, karakterei hitelesek és élők, empátiája és mások megismerésének s megértésnek vágya példátlan - annak ellenére, hogy vannak a regényben számomra teljesen elfogadhatatlan gondolatok is.

Sok helyen felfedezhető a történetben látszólagos ellentmondás, amelyek azonban - mint mondtam - látszólagosak, hiszen bár végig ébren tartja az író a reményt, mégis borzasztóan lehangoló, olykor kimondhatatlanul szörnyű dolgokat ír le, ijesztő és kétségbeejtő az utópia, amiről beszél, mégis, mégis mindig visszatér a reményhez, azonban utána újra borzalom következik... Érezhető a körforgás, a hullámvasút - az ember "tudatlansága" (nemtudása) (nem műveletlenségről beszélek, hanem hogy nem tudják a szereplők, mit hoz a holnap) és az abból eredő félelmetes bizonytalanság. 

Nagyon jól megrajzolta és úgy gondolom ebből adódóan, hogy ismeri is a különböző jellemeket (és jellemtelenségeket) is.

Felvázolt az olvasó elé egy sivár, vészterhes, veszélyekkel teli lehetséges jövőt, ami lehet egyfajta figyelmeztetés - remélhetőleg semmiképpen sem előrelátás -, intés, feddés – egy olyan korban mutatva meg mindezt az embereknek, amikor még van visszaút. Amikor még nincs elveszve szeretett, megbecsült (?), ismert világunk. Amikor még a példázatot magunkévá téve tehetünk egy reménytelibb, könnyebb, élhetőbb holnapért. A figyelmeztetés sosem baj, ha még van idő megelőzni azt a rettenetes disztópiát, amelyet Butler mint lehetőséget elénk tárt. A valódi Lehetőség most a kezünkben van. 

A kiadótól megrendelhető ITT.

Pamela Terry: A szőlő édes íze

 

"Lila Bruce Breedlove igazán soha nem érezte otthon magát szülővárosában, Wesleyanben - különösen nem édesapja korai halála után. Hiszen Lila akkor még csak kislány volt. Gimnázium után ő is és a fivére, Henry is északra mentek, élték a saját életüket. A húguk, Abigail ellenben otthon maradt, hogy támogassa erős, beszédes, kicsattanó és végtelenül szeretetteljes édesanyjukat. A szívük mélyén Lila és Henry mindig is tudták, hogy egyszer még napirendre fog kerülni a gyerekkorral és kisvárosukkal.

Amikor idős édesanyjuk hirtelen - és gyanús körülmények között - életét veszti a ház mögötti szőlőlugasban, Lila és Henry hazautaznak. Miközben Geneva halálának körülményeit vizsgálják, döbbenetes titkokra derül fény. Ezek alapjaiban rengetik meg a család múltját, további kutakodásra késztetve őket, ami által további életük egészen más irányt vesz."

________________

Ó, egy kis romantika! Egy kis könnyedség! Egy kis tejszínhab és méz a zűrzavarban, a durvább, ingerküszöböt egyre és egyre emelni kénytelen regények után.

Nagyon tetszett ez a könyv. És ne valami csöpögős szerelmesregényt képzeljetek el, nem! Korántsem! Nem voltam benne biztos, hogy kedvemre való lesz, most viszont alig várom, hogy újra valami hasonlót olvassak. 

A megelevenedő Dél hangulata, kiválóan megrajzolt karakterek, izgalmas történet, rejtélyek, titkok, a múlt keresése, a jövő kilétének bizonytalansága, valódi érzések, valódi emberek, kiszámíthatatlan fordulatokkal!

Igényes szellemi munka, kiváló minőségű írói teljesítmény, az olvasót minden oldalon lekötő váratlan események, gyönyörű tájleírások!

Ó, és azok a csodásan formált mondatok! Azok az őszinte, cseppet sem mesterkélt hasonlatok! Felüdülés volt ez a regény, egy kis finomság a hétköznapokban.

És ami a legnagyobb meglepetés és a legnagyobb erénye a könyvnek: ritka eredeti gondolatokat vonultat fel az író - mindezt hihetetlenül bátran -, rendkívül elgondolkodtató ötleteket, erényeket, mentségeket a bűnökre (bűnök?), magyarázatokat a tettekre, és olyan, régóta mélyen bennünk rejtőző, kimondatlan dolgokat, amelyeket eddig nem tudtunk megfogalmazni magunkban, nem tudatosítottunk, de az író kimondja ezeket a létező kérdéseket vagy igazságokat, ami által rengeteget ad nekünk. 

Többször is egy villámcsapás erejével ért fel a döbbenet, a felismerés, a ráébredés, hogy te jó ég, pontosan ezt éreztem, pontosan ez volt bennem, de eddig sosem mondtam ki (sosem akartuk? sosem mertük kimondani?) magamnak. Ezzel rögtön rabul ejti az olvasóit, és elkötelezetté teszi, elkötelezetté és kíváncsivá már előre az összes ezután jövő könyve iránt. 

Eredetisége, gondolatisága, mondatformálása, történetszövése csak néhány erénye a sok közül ennek a könyvnek.

Remélem, hamarosan Terry újabb regénnyel jelentkezik.

A regény megrendelhető ITT.

Harlan Coben: Win

 "Bő húsz évvel ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az arisztokrata Lockwood család birtokára, és elrabolták a fiatal Patriciát. A lányt hónapokig egy eldugott fészerben tartották fogva. Patricia végül megszökött, de az elkövetők is felszívódtak – a családtól ellopott értékekkel együtt, melyek azóta sem kerültek elő. Egészen mostanáig.

A New York-i Upper West Side egyik felhőkarcolójának luxuslakosztályában holtan találnak egy remetét, és holmijai között két érdekes tárgyra bukkannak: egy ellopott Vermeer-festményre és egy bőrtáskára, amelyen a WHL3 felirat áll. A nyomozóknak hosszú évek után nemcsak Patricia elrablása kapcsán, hanem egy másik lezáratlan FBI-ügyben is új nyom áll a rendelkezésére – a szálak ugyanis mindkét tárgy esetében ugyanazon férfi felé mutatnak.
III. Windsor Horne Lockwoodnak (vagy ahogy a barátai ismerik: Winnek) fogalma sincs, hogy a táskája és az ellopott családi festmény hogyan került az elhunyt férfi lakosztályába. De egyre jobban érdekelni kezdi a dolog, különösen az után, hogy az FBI-tól megtudja: az unokahúgát elrabló férfit egy belföldi terrorista merénylet elkövetésével is gyanúsítják, és vélhetően még mindig szabadlábon van.
A két ügy évtizedekig megoldhatatlan feladat elé állította az FBI-t, de Wint három olyan tényező is segíti, amely a nyomozószerveket nem: személyes érintettsége, hatalmas vagyona és sajátos igazságérzete..."

______________

A megunhatatlan, csalódást sosem okozó, krimivonalon felülmúlhatatlan Harlan Coben új regénnyel jelentkezett. 

Kíváncsi voltam, Coben hogyan dolgozza ki Win karakterét, akinek eddigi regényeiben mellékszerepet szánt. Nyilván sejtette, hogy sok olvasóját érdekelnék Win mozgatórugói, lelki mélységei, motivációi - és, ugye, most arról a szereplőről beszélünk, akinek szinte - de csak szinte - megbocsátottuk a Bolitar-regényekben az agresszív cselekedeteit, bosszúját, önbíráskodását. 

És újabb erénye a szerzőnek: miközben a karaktert nagyon jól felépítette, nem törekedett arra, hogy Win és a döntései mindenki számára elfogadhatók és szimpatikusak legyenek. Korántsem. Nem próbálta meg pusztán feketévé-fehérré tenni az egészet. (És aki már olvasta a regényt, most felfedezi ebben a mondatban a kétértelműséget.) Mert nem is az. Win az igazságra törekszik, de önhatalmúlag dönt, áll bosszút, törvénykezik, ítél és váltja ítéletét tettekre. Ami egyszerűen nem lehet mindig rokonszenves, hiszen valakinek a szubjektivizmusát sosem tehetjük egészen a magunkévá. 

Egy ilyen ellentmondásos szereplő esetében meg különösen nem. 

Coben, mint mindig, erkölcsi kérdéseket is feszeget, és - szintén: mint mindig - ezt nagyon okosan teszi. Elgondolkodtat, és mélyebb rétegek felfedezésére sarkall, mint amennyit direktben tálal az olvasói számára. 

A Myron Bolitart hiányolóknak is dob egy csontot (jó értelemben), hiszen gyakran emlegeti Win a legjobb barátját - amivel reményt kelt bennünk, hogy Coben jelentkezik még újabb Bolitar-regénnyel.

Látszólag kevéssé vagy egyáltalán nem egymáshoz kapcsolódó szálakat nagyon intelligensen köt össze idővel, amelyek szövevényes, kusza, tekervényes síkok kibogozása után lesznek egy egésszé.

Örülök, hogy Winnek adott Coben egy lánygyermeket, hogy ezáltal megmutathassa érzésvilágát is - és ezáltal elmondhassa, megmutathassa, hogy akit gépiesnek, érzelemmentesnek, önzőnek gondolunk (és aki netán valóban az), az is más emberré válik, amikor gyermeke születik. Ezzel Coben 

nem a közhelyek, hanem az igazság felé fordult. 

És nagyon jól tette. Mert vannak ilyen egyszerű - fekete-fehér - dolgok, amelyeket kár lenne tagadni. 

Coben újra inspiratív, izgalmas, fordulatos krimit szőtt, amivel csak azt érte el, hogy az ember már megint tűkön ülve várja a folytatást. 

A regény megrendelhető ITT.

Alex Pavesi: Nyolc nyomozó

"Agatha Christie is megemelné előtte a kalapját. Bravó!"

Sarah Pinborough, a Ne higgy a szemének! New York Times-bestseller szerzője

"Minden bűnügyi rejtély ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul.

Kell, hogy legyen egy áldozat. Egy tettes. Egy gyanúsított. Egy nyomozó. A többi csak játék ezekkel az összetevőkkel és lehetséges permutációikkal.

A detektívtörténetek aranykorának idején Grant McAllister, a matematika professzora kidolgozza a bűnügyi rejtélyek matematikai szabályait, és hét saját maga által írt történettel illusztrálja elméletét. Harminc év elteltével A White-gyilkosságok címet viselő novelláskötet felkelti egy kiadó figyelmét, ezért Julia Hart, az éles eszű, rámenős szerkesztő a csendes mediterrán szigetre utazik, hogy találkozzon a visszavonultan élő Grant McAllisterrel. A kiadó szeretné új kiadásban megjelentetni a férfi kötetét, ezért Julia és Grant közösen nekilátnak a történetek szerkesztésének. Julia nemcsak a történetek mélyére akar leásni, hanem Grant múltjába is, aki mintha titkolna előle valamit.

Azonban a Grant által írt történetek mindegyikében akadnak alig észrevehető következetlenségek, amelyek sehogyan sem stimmelnek. És amelyek egy valódi gyilkosságra, egy azóta is megoldatlan bűntényre utalnak. Ahhoz, hogy Julia kiderítse az igazságot, túl kell járnia Grant eszén.

Debütáló regényében Alex Pavesi egyszerre tiszteleg Agatha Christie előtt, és csavarja meg a klasszikus detektívtörténetek műfaját. A Nyolc nyomozóban újra bizonyítást nyer, hogy a legjobb bűnügyi rejtélyek azok, amelyek minden szabályt megszegnek.

A könyvről mondták:

"Pavesi tehetségét jelzi, hogy minden egyes történet kelepcéjébe gyanútlanul sétálunk bele. Ha ezzel gyalogokká válunk az író nagyszabású sakkjátszmájában, hát legyen. Még a legutolsó oldalon is teljességgel váratlan meglepetésekkel szembesülünk."
The New York Times

"Pavesi könyvétől csak kapkodja a fejét az olvasó. Egyszerre krimi, óda a könyvekhez (akárcsak A szél árnyéka) és A tehetséges Mr. Ripley-t idéző, pattanásig feszült történet. Michael Connelly és Lisa Gardner legjobb könyveihez fogható, merész és váratlan fordulatokkal, amitől minden oldalon leesik az állunk. Ilyen minden ízében eredeti krimit, mint amilyen a Nyolc nyomozó, régen láttunk."
A. J. Finn, a Nő az ablakban című regény New York Times-bestseller szerzője

"Ritkán esik meg velem, hogy egyetlen nap alatt kiolvassak egy könyvet, de a Nyolc nyomozót nem bírtam letenni. Ravasz, elegáns, gyönyörűen felépített történet, amely megérdemli a közönségsikert. Legszívesebben tapsoltam volna a végén."
Alex North, A Suttogó című regény New York Times-bestseller szerzője

"Alex Pavesi az év, sőt talán minden idők egyik legzseniálisabb detektívtörténetét tette le az asztalra. Tűpontos stílus, csípős párbeszédek és egy hihetetlenül csattanós befejezés. Elképesztő debütálás!"
Samantha Downing, az Elbűvölő feleségem című regény szerzője

"A történet telis-tele bonyodalmakkal és fordulatokkal, amelyeket imádni fognak a fejtörők szerelmesei… Nagyszerű élmény a könnyed kikapcsolódásra vágyóknak, de a szemfüles olvasók még nagyobb élvezetüket lelik majd benne."

Kirkus Reviews "

_______________

Rendkívül érdekes krimi, letehetetlen, fordulatos, zseniálisan megalkotott és megszerkesztett, hatalmas csattanókkal, hiteles karakterekkel, és ami a legjobb benne, hogy teljesen kilóg a szokványos krimik sorából. 

Nagyon élvezetes olvasmány, különcségénél, különlegességénél fogva, ugyanis Pavesi egyszerűen nem hajlandó a klisékre, nem fogékony a közhelyekre, és folyamatosan olyan megoldásokhoz nyúl, amelyek megdöbbentik az olvasót. 

A történet egészébe okosan beleágyazott novellái ugyanakkora csattanókat tartogatnak, mint a könyv végén lévők (mert több is van belőlük), egyes karakterei pedig hol szerethetők, hol ijesztők - attól függően, hogy épp hogyan csűri-csavarja az író a szálakat.

Bizonyos értelemben tényleg Agatha Christie-s, de jó értelemben, hiszen nem utánozza Christie-t, csupán hű a régi idők krimijeinek hagyományaihoz, ha lehet így fogalmazni, ugyanakkor mégis modern, korszerű - és mindvégig nagyon intelligens. 

Felüdülés, hogy Pavesi nem banalitásokból és frázisokból építkezik, egyedit és újat alkot, és bizonyíték a kiválóságára, hogy bár kevésbé kedvelem a novellákat, ebben a könyvben mindegyiket örömmel olvastam. Olyannyira, hogy hamarosan egy novelláskötetet fogok levenni a polcról, újra ráérezve ezeknek a különleges ízére, és arra, amire - már el is felejtettem - csak a novellák képesek.

Remélem, több könyvével is találkozhatunk majd az írónak, én biztosan vevő leszek rá!

A regény megrendelhető ITT.

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

 

2020 legnagyobb krimiszenzációja!

Több mint 1 millió eladott példány Angliában!
Steven Spielberg vette meg a filmjogokat!

"Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a Fredrik Backmant idéző szereplőket!"
A. J. Finn

Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.

Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát.

S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.

Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?

Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.

A könyvről mondták:

"Elképesztően bájos és nagyon okos. Pont ilyennek képzelünk el egy regényt Richard Osmantól."
Sarah Pinborough

"Okos cselekmény, nagyszerű csattanók és kivételes humor!"
Fiona Barton

"Bámulatos rejtély."
Caroline Kepnes

"Okos, könyörületes, szívélyes, megindító és NAGYON vicces. Milliószor is megnevettetett."
Marian Keyes

"Ördögien eszes, borzasztó vicces és nagyon szórakoztató. Menthetetlenül beleszerettem."
Shari Lapena

"A titkok és rejtélyek rajongói imádni fogják."
Harlan Coben

"Robert Galbraith és Tom Sharpe találkozása."
Philippa Perry

____________________

Engem a krimivonalon, a rejtélyeken, a fordulatokon túl - amiben igazán bővelkedik ez a regény - az emberi vonal az, ami igazán megfogott és teljesen magával ragadott. 

Hol vicces, hol drámai, de mindig mélyen emberi és olykor rendkívül megindító regény. Nemcsak elgondolkodtató, hanem 

inspirálja az embert arra, hogy átértékelje - jobban értékelje - azt, amije van, magába nézzen (és mivel krimi: maga mögé is), 

ne feledkezzen meg arról, hogy mi a fontos. De közben az egész történetet áthatja a derű, és - bár nem egy romantikus könyvnek mondanám, mégis: - a romantika is, a jó értelemben vett, szép, derűs romantika, az időskori szeretet és odaadás, a humor, a hűség és az elkötelezettség. 

Mindemellett - mert hát mégiscsak egy krimiről beszélünk - csattanókkal és fordulatokkal van teletűzdelve, mindig remekül megtalálva az arányokat: sosem tolódik el valami a TÚL sok irányába: az író éppen jól adagolja az emberi tulajdonságokat, a krimi összetevőit, a talányokat, a kérdéseket, hol erre, hol arra billen picit a mérleg nyelve, de mindez összességében mégis egyensúlyban marad. 

Egyetértek A. J. Finnel: valóban Backmanra emlékeztetnek a karakterek, ami teljes mértékben Osman és a regény javára szolgál, ugyanis Backman zseniális a karakterteremtésben. Osmannak is erőssége ez: érdekes, esendő, mégis erős szereplőket teremtett, akikre azonnal kíváncsi lesz az ember: múltjukra, jövőjükre, érzéseikre, következő lépéseikre, hiszen ahogyan a gondolatvilágukat bemutatja, az 

arra sarkallja az olvasót, hogy még mélyebben beleássa magát a történet velejébe. 

Amennyire azt az író engedi, amennyit láttatni akar persze. 

Hadd idézzek a könyvből egy picit: 

"Jó, ha te futsz a leggyorsabban, de csak akkor, ha nem az ellenkező irányba."

Illetve egy példa a tipikusan angol humorra (amit én személy szerint ebben a könyvben igen nagyra értékelek):

"- Azt hallottam, a maffia volt - mondja Anthony. (...) - Tony Curran tartozott nekik, ezért levágták az ujjait, és kinyírták.

- Érdekes felvetés. (...) Na és hogy jutottak be a házba?

- Gondolom, ripityára lőtték az ajtót.

- Anélkül, hogy golyónyomokat hagytak volna? - kérdezi Elizabeth. (...)

- Hát, a maffia már csak ilyen, Elizabeth - vágja rá Anthony."

Aki rejtélyes bűnügyet; aki derűt; aki humort; aki emberséget keres egy könyvben és vár el egy történettől - ráadásul ebben mindez egyszerre van jelen -, azoknak mindenképpen ajánlom ezt a regényt, mert 

ebben mindenki megtalálja a számára fontos adalékot és mondanivalót, természetesen a hatalmas és megdöbbentő utolsó és utolsó utáni csattanón túl!

A regény megrendelhető ITT.