Nógrádi Gábor: PetePite; Papa, ne már!

"A tizenegy és fél éves Pete Péter arra ébred, hogy alig fér el az ágyon. A takarója alól két szőrös láb kandikál ki, a keze óriási, a hangja mély és reszelős. Úgy tűnik, Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtt, és pont olyan lett, mint az apja. Ráadásul apukája, dr. Pete Ádám is átváltozott, és a megszólalásig hasonlít a fiára. Sőt a megszólalás után is. Így aztán apa és fia egy cipőben járnak. Illetve egymás cipőjében. Pite suli helyett munkába indul. Ádámot pedig várja az iskolapad. De vajon helyt tud-e állni Pite egy komoly munkahelyen? És hogyan boldogul Ádám a gyerekek között? Egyszer majd jót nevetnek ezen az egészen, ha már visszaváltoztak. De vajon visszaváltoznak-e valaha?

A kötet elnyerte AZ ÉV GYEREKKÖNYVE címet (2000), valamint Nemzetközi IBBY-díjat kapott (2002). A NAGY KÖNYV versenyében a 100 legkedveltebb regény közé került!"

Nógrádi Gábor: „Valóban ez a könyv volt a legsikeresebb, a legtöbb díjjal jutalmazott. No, meg benne van néhány tankönyvben, és kötelező számos iskolában. Mégsem vagyok biztos abban, hogy ez a legjobb regényem. Egyébként is: egy regényről nemigen lehet kimondani halálos biztonsággal, hogy ez a legjobb. Ádámnak ez a legjobb, Zsuzsának az, Aninak amaz. Én például a Petepite lányos változatát, Az anyu én vagyok című könyvet jobban kedvelem.

A Petepitét, és ezt már sokszor elmondtam, azért írtam meg, mert gyerekkoromban szerettem volna felnőtt lenni gyorsan. Ma pedig inkább gyerek szeretnék lenni. Persze mai gyerek!

Az apa-fiú vagy az anya-lány cseréjének a történetét nem én írtam meg először, és még utánam is sokan meg fogják írni. A sztorit könyvről könyvre adják az írók, s meg lehet írni újra tízszer, hússzor, százszor is. Ez nem számít lopásnak. Egyetlen feltétel van csak: jól kell megírni. Remélem, ez nekem sikerült…”

"Samu szereti Papát. Szereti, ha háromszáz kilométerre van tőle, de megőrül, ha csak három méterre. Mert a Papát nem lehet kibírni. A Papa mindenbe beleszól. A Papa mindent jobban tud. A Papa fontoskodik. A Papa vénember létére csajozik. A Papa ölelget. A Papa gyógyít. A Papa Samu elé megy az iskolába. A Papa botrányt csinál a múzeumban. A Papa árulkodik. A Papa nem kopogtat. A Papa egyszerűen CIKI! Mióta a Papa Samuékhoz költözött, szerencsétlen Samunak egyetlen nyugodt pillanata sincsen. Még a fürdőszobában sem. Ezt nem lehet kibírni! Segítség, a Papa jön… A Papa itt van… És itt marad örökre. Papa, ne már!"

Nógrádi Gábor: „Természetesen magamról mintáztam a Papát is, aki Nyíregyházáról, a szülővárosomból költözik fel a lánya családjához Pestre, és magamról mintáztam Samut is, aki voltam valamikor, gyerekkoromban. Mert bizony ilyen gátlásos, szorongó, mindentől félő kiskamasz voltam. És ilyen erőszakos, mindenkinél okosabb, mindenkinek tanácsot adó Papa vagyok most. Nem mondhatom, hogy nehéz volt megírni ezt a könyvet. Csak beszélgetni kellett magammal. A mai magamnak a régi magammal. Elárulom a titkot: minden könyvem így készül. Minden szereplő én vagyok. Beszélgetünk, vitatkozunk, veszekszünk, verekszünk. Sőt, még gyilkolászunk is, mint a Marci könyvekben. Remélem, a Papa, ne már! főszereplőiben sok nagypapa és sok unoka magára ismer. És ezek a kis humoros helyzetek segítenek abban, hogy még jobban megszeressék egymást minden hibájukkal együtt.”

________________________

Gergő "régen" (1-2 éve) nagyon sok regényt kiolvasott, ami engem nagyon elégedetté tett. :)
Mostanában inkább képregényeket szeret olvasni (Garfield a nagy kedvenc, amit abszolút megértek egyébként), illetve a kicsi korában olvasott meséket olvassa újra, amiket még én olvastam neki, és amiket mindketten nagyon szerettünk. Ezek jó része még az én gyerekkoromból való: Pitypang, a hiú oroszlán; A három kiscica; A világ leggazdagabb verebe stb.; de vannak köztük olyanok is, amiket már én vettem neki: Pettson és Findusz-könyvek, Kung Fu Panda stb. Ezt sem bánom - csak olvasson.

A múltkor viszont úgy érzékeltem, hogy kicsit túl sokat pötyög a telefonján, és rászóltam, hogy most már aztán tessék letenni azt a telefont és olvasni!
Erre letelepedett a kanapéra a PetePitével, és nagy "megsértődésében" csak akkor kelt fel onnan, amikor véget ért a könyv. (Minden túlzás nélkül.)
Hurrá!
Teljesen magával ragadta Nógrádi stílusa.
Aztán jött a Papa, ne már!, és azzal is ugyanez volt a helyzet.

A nagyobbik gyerkőcöm, Dávid tavaly szintén kiolvasott kb. 6 Nógrádi-könyvet, neki is nagyon tetszik a stílusa, az olvasmányossága, a humora és a mondanivalója. Azt, hogy

úgy közöl fontos dolgokat, hogy látszólag nem akarja ezt tenni. Csak mesél. 

Úgyhogy ifjúságiregény-fronton Gergőnél ezek mennek mostanában.

Caroline Solé: Szavazz rám!

"Az emberi szükségleteket öt kategóriába lehet sorolni. Ezen az elméleten alapul most egy új valóságshow a televízióban: Az emberi szükségletek piramisa. Velem együtt 15 000-en veszünk részt a játékban, ám öt hét múlva már csak egyvalaki marad. De mit keresek én ebben az egészben?

Mondjuk azt, hogy Christopher Scottnak hívnak. Mondjuk azt, hogy tizennyolc éves vagyok. Hogy egy darab dobozkartonon lakom, az utcán, Londonban. Végül is tök mindegy, hogy hívnak, hány éves vagyok. Én lettem a 12 778-as számú játékos. Még nem létezem. De baromi nagy a kockázata, hogy valakivé válok, sőt celeb leszek. És ennél rosszabb nem is történhetne velem.

„Egy jelentkezési lapot kellett kitölteni az interneten, és beikszelni egy négyzetet. Jelentkezési díjat nem kértek. Gyanakvóbbnak kellett volna lennem. […]  Akkoriban irtóra nem érdekeltek a szabályok. Csak kattintani kellett, én meg kattintottam. Oké, katt. Kattintottam, mint ezer és ezer más jelentkező, akik előzőleg megpillantották az ötszínű piramisábrás hirdetést, a metróban kiplakátolva, vagy éppen a tévében, ahol folyamatosan nyomatták. De azt senki sem képzelte volna, hogy egy otthonról elszökött, hajléktalan kamasz lesz a játék hőse. A sztár.

Ez a sztár én vagyok. És hogy kivergődjek ebből az őrült történetből, már csak pár órám van, hogy a saját verziómban meséljem el a tényeket, és hogy fordítsak egyet a sors kerekén.”

A 20. század legvégén született, Párizsban élő Caroline Solé szeret a szabadságért küzdő, társadalom peremén élők sorsáról mesélni. Ilyen első regényének menekülő hőse, a kamasz Christopher, aki egy valóságshow szereplője lesz. Szavazz rám! című regénye 2015-ben jelent meg Franciaországban, és számos elismerés mellett elnyerte a Les escales littéraires d’Auvergne és a Enlivrez-vous à Thionville fődíját."

_________________________

Dávid olvasta ki először /az ő olvasmányairól már jó ideje nem írtunk, nem volt idő rá, de hamarosan pótoljuk/, és nagyon tetszett neki, azt mondta, hogy az egyik kedvenc könyve lett.
Mindenképpen ki akartam olvasni én is, és amint befejezte, én is nekikezdtem.

Engem egyébként is érdekel a Maslow-piramis, gyakran eszembe szokott jutni a hétköznapokban, mennyire érdekes megfigyelni az embernek saját magán ennek a működését.

Mindketten egy nap alatt olvastuk ki. Laza, olvasmányos, "haladós" regény - komoly gondolatai ellenére -, a tizenéves generáció nyelvén szól, de gyerekekhez és szülőkhöz egyaránt, és mindvégig a fontos dolgokról, az értékekről beszél - egy olyan kamasz szemszögéből, akinek az alapvető fontosságú dolgok közül semmije sincs meg.

Lehet most itt persze abba belemenni, hogy mik a fontos dolgok és kinek mije van ezekből valójában, de az a lényeg, hogy Maslow mégiscsak egy olyan elvet mondott ki, amely szerint mindenki számára ez bizonyos értelemben egységes, és szerintem alapvetően igaza van. De lehetnek kivételek! Nem akarok példákat mondani. Azonban Solé most mond egyet. Vagy éppen Maslow igazát bizonyítja? Így is, úgy is lehet nézni a dolgot. Mindenki döntse el maga!

Maradtak bennem kérdések a végén, és némi hiányérzet a befejezéssel kapcsolatban, de ezek továbbgondolását ránk bízta az író. Ez a könyvötlet szerintem elbírt volna még egy kicsit bővebb taglalást, de hát Solé szíve joga dönteni erről.

Mi mindenesetre köszönjük neki ezt a könyvet.

Kiegészítés március 7-én:

Gergőnek a kezébe akadt a regény. Lefeküdt az ágyra, és elkezdte olvasni. És olvasta és olvasta. Nem tudtam, kivegyem-e óvatosan a kezéből, mert nem az ő korosztályának íródott. De úgy gondolom és azt tapasztaltam, hogy egy 10 éves megszűri életkorának megfelelően, ösztönösen, hihetetlenül okosan és bölcsen, mi az, ami ebből még nem "neki való", és mi az, ami pedig számára is fontos és értékes gondolat lehet ebből. Ez persze nem minden könyvre igaz, de ez a könyv még belefért. (Van, amit azonnal kivennék a kezéből természetesen.) De ebbe a történetbe - vagy inkább, azt hiszem, a stílusba - annyira belefeledkezett, hogy addig nem kelt fel az ágyból, amíg nem végzett vele. Egy ültő (fekvő) helyében kiolvasta. Caroline Solé tud valamit, meg vagyok győződve róla.

Timothée de Fombelle: Ábrándok könyvtára

"Az Ágról szakadt Tóbiás és a Vango szerzőjének új könyve az olvasás és a képzelet mindennel dacoló erejéről szól. Főhőse, Viktória életébe egyszer csak beköltöznek a regényhősök, és eldönthetetlenné válik, mi a regény, és mi a valóság. Fordulatos nyomozása során Viktóriának számos rejtélyt kell megoldania: hol bujkálnak a csejenek, hová tűnt a hangos falióra, és miért tesz a fejére édesapja indiánfejdíszt, ha munkába indul?

Az Ábrándok könyvtára egy kis könyv a bennünk lakozó nagy könyvekről. Magyar nyelvű kiadását Timothée de Fombelle könyvszerető magyar barátainak ajánlotta, sorai a kötetekben is olvashatók."

____

Dávid egy irodalmi pályázaton nyerte ezt a könyvet, és még aznap neki is állt elolvasni, és még aznap be is fejezte, ugyanis nagyon tetszett neki.

Én nem olvastam (még), de az érdeklődésemet felkeltette, hiszen olyan gyönyörű, hívogató, igényes a kivitel, amely ugyanakkor egyértelműen láttatja azt is, hogy a belbecs is megvan benne.

Érdekes: az első olyan könyv, aminél Dávid nem találja a szavakat - azt mondja, nem tudja megfogalmazni, hogy mi tetszett neki benne, és a könyv mondanivalóját sem.
De nem tudta letenni, amíg ki nem olvasta, erre mindketten tisztán emlékszünk, és hát ez a lényeg egy regény olvasásakor, ez minden szónál többet mond, nem?

Két kötelező olvasmány, ami tetszett Dávidnak: A Cseregyerek és PetePite

Ezúttal bővebb kommentár nélkül.
Dávidék 6. osztályban az első félévben (humán tagozat) ezt a két kötelező olvasmányt kapták, és mindkettő tetszett neki.

Christine Nöstlinger: A cseregyerek



"Csak éjszaka táplálkozik, a nappalokat bezárkózva tölti a szobájában, a fürdőszobát nem látogatja. Jasper cseregyerek: Londonból érkezett Bécsbe. De miért viselkedik ilyen lehetetlenül? Miért nem áll szóba a család tagjaival, amikor az lenne a feladata, hogy javítson a kiskamasz Ewald csapnivaló angol kiejtésén? És mivel sikerül végül is szóra bírni őt, miután már-már az őrületbe kergeti vendéglátóit? Az a pár nyári hét örökre emlékezetes marad Jasper és a Mittermeier család számára."


Nógrádi Gábor: PetePite 



"A tizenegy és fél éves Pete Péter arra ébred, hogy alig fér el az ágyon. A takarója alól két szőrös láb kandikál ki, a keze óriási, a hangja mély és reszelős. Úgy tűnik, Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtt, és pont olyan lett, mint az apja. Ráadásul apukája, dr. Pete Ádám is átváltozott, és a megszólalásig hasonlít a fiára. Sőt a megszólalás után is. Így aztán apa és fia egy cipőben járnak. Illetve egymás cipőjében. Pite suli helyett munkába indul. Ádámot pedig várja az iskolapad. De vajon helyt tud-e állni Pite egy komoly munkahelyen? És hogyan boldogul Ádám a gyerekek között? Egyszer majd jót nevetnek ezen az egészen, ha már visszaváltoztak. De vajon visszaváltoznak-e valaha?

A kötet elnyerte AZ ÉV GYEREKKÖNYVE címet (2000), valamint Nemzetközi IBBY-díj kapott (2002). A NAGY KÖNYV versenyében a 100 legkedveltebb regény közé került!"

Nógrádi Gábor: A bátyám zseni - Tom és Geri 1.

"A tizenöt éves Gergő szenzációs találmányát, a kétmillió dollárt érő tolmácsprogramot valaki el akarja rabolni. De vajon ki? Kefe tanár úr? Vagy a tanár úr testvére, Ottó, aki csak a program miatt jön haza Amerikából? Vagy mindketten? És ki próbálja leleplezni a tolvajt? Tom, aki nem is szereti a bátyját? Vagy a hatodikosok titkos Szövetsége: Kacor, Brúnó, Zsolt, Emu és Lili? Netán Veronika tanárnő, aki okkal gyanakszik Ottóra? Ki tudja a választ? És a kérdések fejezetről fejezetre szaporodnak. Vajon meg lehet bízni Eszterben, aki hol Tomnak udvarol, hol Gergőnek? És mit keresnek amerikai maffiózók Budapesten? Kinek a fejét akarják, és miért? De ami a legfontosabb kérdés: vajon Tom és Geri haragos testvéri vetélkedése mögött szeretet is rejtőzhet? Egy izgalmas és humoros sorozat első kötete."

Dávidnak nagyon tetszett ez a könyv, viccesnek tartotta, olvasmányosnak, izgalmasnak, amelyben pörögnek az események, és folyamatosan történik valami.
Azt mondja, vannak benne hétköznapi események is és... és... Mi erre a jó szó? Dávid keresi: hétvégi? hétköznaptalan?
Szóval 'nem hétköznapi', kalandos események is részei a könyvnek, amikor a gyerekeknek csalókkal kell szembenézniük, illetve olyan helyzetekkel, amelyekkel úgy általában a valóságban az ekkora gyerekeknek nem. Ez teszi vonzóvá, érdekessé a regényt, és persze az író stílusa, amellyel letehetetlenné teszi ezt a könyvet, és kíváncsivá az olvasót a következő részre.
Mi már beszereztük!

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

• 207 oldal
• Kötés: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
• ISBN: 9789634152590
• Móra Könyvkiadó, 2016

"A Pál utcai fiúkat az teszi népszerűvé, hogy az élet minden ága-boga benne van: iskola és játék, barátság és harc, pártoskodás és összetartás - minden, egészen a halálig. S az író mindezt gyerekésznek, gyerekszívnek szólóan szőtte regénybe. A gyerekvilág tükrében láttatja a világot. Boka, Nemecsek, Áts Feri és a többiek története átélhető csaknem bárhol, s az ezredfordulón semmivel sem kevésbé, mint születésekor, a XX. század kezdetén. Talán ez a magyarázata a regény példátlan hazai és világsikerének. Közel két tucat nyelven jelent meg, s ajánlott olvasmány nemcsak a magyar iskolákban, hanem távoli földrészeken is."

Szerintem ez egy jó könyv. Így, velősen, tömören ez a véleményem. De el kellett gondolkodnom, hogy vajon tudnának-e olyan kötelező olvasmányt adni a gyerekeknek, ami - egyszerűen abból fakadóan, hogy "kötelező" - igazán elnyerheti a tetszésüket. Vagy ez olyan, hogy ami kötelező - ezt el KELL olvasnod, meg KELL enned a tökfőzeléket -, az már ellenállást vált ki a gyerekből, természeténél fogva. Nem tudom. 

Nem tudom, hogy ha Harry Potter lenne kötelezőnek feladva, akkor ahhoz is társulna-e rossz szájíz. Érdekes lenne megtudni; bár ha igen, akkor felelőtlen lépés lenne rossz szájízt társítani, netán megutáltatni egy olyan könyvet egy gyerekkel, ami amúgy tutira tetszene neki. De azért ez egy érdekes kérdés. 

Mert én is tapasztalom a nagyon is olvasó gyermekeimnél, akik addig olvasnak, amíg le nem ragad a szemük, hogy egyszerűen ami kötelező, az már "nem olyan". Mert nem az ő választása. Mert nem a szabad akarata. Nem az ő döntése, nem ő vette le a polcról. Stb. Pedig ez tényleg egy jó könyv; nem is mondhatnám, hogy különösebb ellenállásba ütközött Dávidnál; mégis. Amikor megkérdeztem, milyen volt: "Jó." Bővebben? "Kötelező."

Szóval talán érdemes lenne foglalkozni ezzel a kérdéssel behatóbban is - hogy akkor mi is lenne a helyes út? Leegyszerűsítve: "trükkösen" pl. Harry Pottert adni fel kötelező olvasmánynak, kockáztatva, hogy esetleg akkor annak se olvassa el a következő részét, vagy megmaradni a klasszikusoknál, mert nagy az esély rá, hogy ezeket amúgy nem olvasná el egy gyerek. Jó kérdés, jó vitatémaalap. 

Esetleg egy alternatív listát adni a gyereknek, amin van 6-8 cím, hogy ezek közül válasszon? És akkor már megvan a szabad akarat meg a tanár akarata is? Vajon az célt érne? Fogalmam sincs, de talán érdemes lenne kísérletet tenni erre. 

Mindenesetre A Pál utcai fiúk egy nagyon jó könyv - szerintem mindenkinek el kell olvasnia......

Hana Zelinová: Este nem jövök

Részlet a regényből:

"...Így szóltam apához:
- Kérlek, főzz nekem is egy kávét. - Még hozzá akartam tenni: rosszul érzem magam, de nem mondtam, mert apa cinkosan rám kacsintott:
- Aha! Nincs itthon a macska, cincognak az egerek...
Hagytam, hadd higgye azt, hogy anya távollétét akarom kihasználni, s az ő vajszívét s, és gyorsan kimentem a konyhából. (...) Apa behozta a szobába a két kávét, s néhány nevelő célzatú kérdést intézett hozzám. Úgy látszik, egy szülő sem tud meglenni a folytonos oktatgatások és rendreutasítások nélkül. Ez a szülők támasza nevelési módszerükben. Minden alkalmat kihasználnak, hogy prédikálhassanak az embernek: ajándékozást, mandulagyulladást, ha moziba engednek - s újabban feketét édesítenek vele.
- Tudod te egyáltalán, hogy a kávé ártalmas a fiatal szervezetre? - kérdezte, a lábával lökte be maga után az ajtót.
- Tudom - feleltem.
- És tudod, hogy...
- Azt is tudom - szakítottam félbe, mert feketére vágytam, nem pedig prédikációra."

Klassz ifjúsági regény, szerintem 14 éves lányoknak ugyanúgy, mint harmincas-negyvenes nőknek, mert gyerekszemmel mutatja meg a világot, a családot, a problémákat, a szerelmet, és jó, ha ezt a szemléletmódot felnőttként sem felejtjük el.
A nyelvezete könnyed és igényes, a tartalom mindig aktuális, a karakterek szerethetők, a szituációk életszerűek.
Nagyon más, mint a mai ifjúsági regények, de - ahogy az előző bejegyzésben írtam - a korok és stílusok váltakozása az olvasmányélményeket csak színesebbé és élvezetesebbé teszi.

Astrid Lindgren: Juharfalvi Emil és Ida - A karácsonyi mulatság

"Karácsony táján minden évben nagy vendégséget rendeznek a Macskaháj-tanyán. Ezúttal a juharfalvi tanító kisasszonyt is meghívják, akinek különös ötletei támadnak. Először nagy hógolyócsatát rendez az udvaron, aztán csókos játékba kezd. Emil természetesen mindkét mókából kiveszi a részét. De vajon lesz-e elég bátorsága csókot lehelnie a papné arcára?"

Gergő bement a szobába egy kicsit, gondoltam, játszik. Aztán kijött egy óra múlva, hogy kiolvasta a Juharfalvi Emilt. Most? Most. Tényleg? Tényleg. Ennyi idő alatt? Aha.
És tényleg.
Nem is az a lényeg, hogy hány oldalas ez a könyv, mert azt mondja, csak 58. (Bár szerintem egy 2. osztályos gyerkőcnek az épp elég egyszerre.) Hanem maga a tény, az érzés, amikor az ember a kezébe vesz egy könyvet, és annyira belefeledkezik, hogy azt veszi észre, elröppent egy(-két-három-négy) óra, és kiolvasott 58(-100-200) oldalt. Az tudja, milyen érzés ez - A Belefeledkezés -, aki ismeri.
Mindig örülök annak, hogy a gyerkőceim is ismerik már ezt az érzést.
Dávid kérdezte meg tőle: Nem akarod kiolvasni ezt a könyvet? De. Erre leült, és kiolvasta. Ott, helyben, az egészet.
Lehet, hogy megkérdezem tőle délután, hogy nem akarja-e rendbe tenni a gyerekszobát...