Agatha Christie: Az alibi

"A bíróság szerint Jacko Argyle egy piszkavassal brutálisan agyonverte anyját. Tettéért életfogytiglani börtön vár rá, ám nem raboskodik sokáig: tüdőgyulladás viszi el. Ekkor bukkan fel dr. Arthur Calgary, a fiatal kutató, aki épp most tért vissza antarktiszi expedíciójáról, és azt állítja, hogy Jacko biztosan ártatlan volt. Ugyanis van alibije, ami nem más, mint maga dr. Calgary...
Akkor vajon ki ölte meg Mrs. Argyle-t? A gyilkost a családban kell keresni, de melyikük a bűnös? A kérdés felszakítja a régi sebeket, és a lehet, hogy a gyilkos ismét lecsap..."

_________________________

Szerintem kimagasló az Agatha Christie-regények között, és teljesen kilóg a sorból merészségével, szépírói stílusával, eredetiségével, árnyaltságával, karakterábrázolásával.
Egyébként is szeretem az írónő könyveit, de ez felülemelkedik az összes eddig olvasott regényén.
Remek párbeszédek, helyükön lévő mondatok, szürke árnyalatok a fekete és fehér között.
Egyáltalán nem tipikus A. C.-regény.
Se Poirot, se Miss Marple, de ez nem is válik hátrányára ezúttal a könyvnek.
Kiváló mű, nagyszerű szórakozást nyújt, ajánlom minden krimikedvelőnek!

Mark Twain: Ádám és Éva naplója

"Ez a hosszú hajú, új teremtmény nagyon útban van nekem. Mindig itt lóg körülöttem, és állandóan a sarkamban van. Nem szeretem; nem szoktam hozzá a társasághoz. Azt szeretném, ha a többi állat közt maradna.

Férfi és nő örök ellentétének, ugyanakkor elválaszthatatlanságának derűs, szívmelengető, humoros krónikája e kis könyv, az íróra oly jellemző mély humanizmussal átitatva. "
_____________________


Gyönyörű könyv, nehéz rá szavakat találni.

Ötvözi a hitrendszert, az alapértékeket, a fantáziát és a szépirodalom elemeit, oly módon, hogy a végletekig megindító és értékes, elgondolkodtató és inspiráló, megkönnyezed és hálát adsz azért, amid van, imádságra és tiszteletre buzdít, és együttérzésre és gondolkodásra is.

Hálára és önzetlenségre sarkall, és jóságra; szeretetet ébreszt, és oly módon hatol velőig és mondja ki a leglényegesebb dolgokat (és csak azokat), aminek során minden egyes szó a helyén van. 

Olyan empátiát tanúsít az író, és két olyan oldallal fejezi be a történetet, aminek köszönhetően az olvasót, a nőt, a hívőt, az embert örökre rabul ejti. 

Szerb Antal: Utas és holdvilág

"Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely viszszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitöl? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" - ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert."

___________________________

Időtálló, letaglózó, magával sodró, reménykeltő, reményektől megfosztó, a sorsban való hitre buzdító, a döntések erejét cseppet sem méltató, a kiszolgáltatottságot kidomborító, szomorú, kiváló jellemrajzokat felvonultató, a jellemeknek az életutat illetően meghatározó mivoltát megkérdőjelező, az életben való kiábrándultság és a fel-felvillanó reményszikrák fázisait felsorakoztató remekmű...

Valeria Parrella: A fehér tér

"Valeria Parrella (1974-) a fiatal olasz írónemzedék egyik legtehetségesebb tagja: hét éve debütált, ez az első regénye. Főszereplője, Maria negyvenkét éves, esti iskolában tanít irodalmat tagbaszakadt teherautó-sofőröknek. Gondosan kimunkált, magányos élete pontos keretek között zajlik, mígnem egy futó kapcsolatból beköszöntő terhesség fel nem borítja. A gyermek apja a hírre eltűnik, Mariának minden felelősséget egyedül kell viselnie. Egy este váratlan rosszullét tör rá, kislánya hat hónapra megszületik. Attól a perctől fogva Mariának egész életét át kell értékelnie, az inkubátor mellett töltött végtelen órákban meg kell tanulnia élet és halál mezsgyéjén létezni, elfogadni az intenzív osztály rideg valóságát, együtt kell léteznie sorstársnőivel és reménykedni, bízni, felismerni a várakozás, a szenvedés és a fájdalom értelmét. Ötven keserves, drámákkal, reményekkel és csalódásokkal teli nap, amíg a baba képes lesz egyedül lélegezni és táplálkozni, és Mariából anya lesz."

Megindító, ahogy a szeretetről beszél anélkül, hogy kimondaná ezt a szót, a türelemről, amivel a tehetetlenséget viselni kell - milyen őrjítő kényszerűség -, a hétköznapokról, amelyek akkor sem állnak meg, ha a te életed igen, a többiekről, a világról, amelyek nem érted, hogyan mehetnek tovább, miközben te lépni sem tudsz, mert odaszögez a félelem, arról az érzésről, ami téged is meglep, hiszen addig nem találkoztál vele: hogy mostantól van valaki a  világban, akiért mindent, de mindent odaadnál, és az alázatról, mert egyszerre annyira aprónak, védtelennek és sebezhetőnek érzed magad, az értékrendről, amikor kiderül, hogy a korábbi életedben valójában semmi sem volt igazán fontos, és a reményről, hogy még élhetsz, de csakis a gyermekeddel a karodban, mert minden más attól a naptól fogva, hogy ő megszületett, értelmét veszti.
Jó, hogy Parrella minderről a didaktikát és az érzelmi hatáskeltést kerülve tud beszélni, és remélem, sok könyvet fog még írni, mert a stílusa sallangoktól mentes, soha nem manipulatív, és éppen ezáltal érteti meg oly pontosan a lényeget - azt, amelyiknek a létezéséről netán nem is tudtál eddig. Ha pedig ismered az érzést, akkor egyetlen sornak sincs itt jelentősége, mert úgyis tudod, hogy miről beszélek.