"A 26 éves, már New Yorkban élő Jean Louise Finch Scout meglátogatja az alabamai Maycomban idős apját, Atticust. Még mindig nem enyhültek az amerikai Délt formáló polgárjogi és politikai feszültségek, és a fiatal nő találkozásába szülőföldjével keserűség vegyül, amikor kellemetlen igazságok derülnek ki összetartó családjáról, szeretett városáról és a szívéhez legközelebb álló emberekről. Elárasztják gyerekkorának emlékei, kételyek ébrednek benne, vajon valódi értékek-e azok, amikben eddig hitt.
A Ne bántsátok a feketerigót! és a Menj, és állíts őrt! érzékenyen megírt történet egy kamaszlányról, majd egy fiatal nőről, egy fájdalmakkal teli, de elkerülhetetlen átalakuláson áteső világról.
Az 1950-es években született és évtizedekig a fiókban őrzött Menj, és állíts őrt! közelibb képet ad Harper Lee emberi és írói erényeiről. Az eddig egykönyvesnek hitt író most végre közreadta a múlt illúzióival való leszámolás, a bölcsesség, az emberség és az érzelmek humorral, szeretettel, könnyed pontossággal megírt regényét. Megrendítő egyszerűséggel és őszinteséggel idéz fel egy több mint fél évszázaddal ezelőtti kort, amelynek nagyon is van üzenete a mához. Nem csak megerősíti a később alkotott és azonnal világhírt hozó Ne bántsátok a feketerigót! című regény elévülhetetlen értékeit, hanem kiegészíti, hozzátesz, mélyebb kontextusba helyezi az immár klasszikus művet.
Harper Lee 1926-ban született az alabamai Monroeville-ben. Az 1960-ban megjelent Ne bántsátok a feketerigót! című regénye azonnal világhírűvé vált, egy évvel később széppróza kategóriában Pulitzer-díjjal jutalmazták érte. A történet alapján 1962-ben filmet forgattak Gregory Peck emlékezetes alakításával. A szerző számos kitüntetést, díszdoktori címet kapott, de mindig visszautasította az ezzel járó nyilvános szerepléseket. "Soha nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz a történetnek, olyasmi ez, mintha fejbe vágtak volna. [...] Egy kis elismerésre vágytam csupán, de amint látják, sokat kaptam belőle, és ez ugyanannyira ijesztő, mintha sosem foglalkoztak volna a könyvemmel" - nyilatkozta egy 1964-ben készült interjúban."
_______________
Különböző helyeken sokféle dolgot rebesgetnek ennek a könyvnek a megírásával és kiadásával kapcsolatban, engem mégis (vagy éppen ezért?) érdekelt a folytatás, fel sem merült, hogy ne olvassam el.
Aztán az is kiderült, miután elolvastam a könyvet, hogy nem is folytatás... Nem az a sorrend, amit gondolna az ember.
Tudom, hogy Amerikában (azt nem tudom, hogy mindenhol vagy csak bizonyos államokban) kötelező olvasmány ez a regény, és van is ekként létjogosultsága, ez kétségtelen. A faji kérdésekről szóló mű a világ bármely táján alapmű, de Amerikában még inkább, hiszen az ő életüket, történelmüket taglalja. Azt hiszem, Magyarországon is teljes mértékben megállná a helyét kötelező olvasmányként a középiskolákban. Mindenkinek javára válik.
Nekem voltak benne kezdetben ellentmondásos dolgok, de aztán rájöttem, hogy ezek egyáltalán nem ellentmondások; egyszerűen arról van szó, hogy Lee el akarja mondani, nem feketék-fehérek a dolgok (amely kifejezés ebben a könyvben kétféle értelmet nyer); hogy különböző nézőpontok, szemszögek - hiszen különböző élethelyzetek, ennélfogva különféle igazságok - vannak; és hogy "Fürkész", aki a feltétlen elfogadás mellett áll ki olyan vehemensen, nem látva, nem hallva, éppen ő maga nem képes az elfogadásra: más véleményének az elfogadására, tiszteletben tartására.
Érdekesek voltak ezek az összefüggések, és rádöbbenni, hogy az ember tényleg mennyire nem látja időnként a fától az erdőt; mennyire elvakítanak minket az elveink, holott azok mellett minden körülmények között kiállni nem feltétlenül pozitívum, hanem merevség és empátiahiány, ami komoly következményekkel járhat.
Néhány idézet a könyvből, ami nagyon megfogott:
"Vajon mit tesz egy bigott személy, ha olyasvalakivel találkozik, aki megkérdőjelezi a véleményét? Nem hátrál meg, és nem hajlik meg. Meg sem próbál odafigyelni az illetőre, csak kirohanást intéz ellene. (...) Gyakorlatilag kijelentetted, hogy: "Nem tetszik nekem, ahogy ezek az emberek viselkednek, így hát nem pazarlom rájuk az időmet." Pedig jobb, ha szánsz némi időt az emberekre, kedvesem, különben sosem nősz fel, és hatvanéves korodban is pontosan ugyanolyan leszel, amilyen most vagy - akkor pedig többé nem az unokahúgom leszel, hanem klinikai eset. Hajlamos vagy arra, hogy egyáltalán ne adj teret az elmédben mások eszméinek, függetlenül attól, milyen ostobák szerinted az emberek."
"Visszatekintve könnyű látni, milyenek voltunk tegnap vagy épp tíz évvel ezelőtt; mindig azt nehéz felismerni, hogy milyenek vagyunk most."
"Az előítéletben, ebben a szennyes szóban, és a hitben, ebben a tiszta kifejezésben akad valami közös: mindkettő ott kezdődik, ahol a józan ész véget ér."
"A barátaidnak olyankor van szükségük rád, amikor tévednek, nem pedig akkor, amikor igazuk van."
"Mindenki annak nevez, aminek akar, amíg tisztában vagyok azzal, hogy nincs igaza az illetőnek."
