Camilla Läckberg: Ártatlanok

1974 nagyszombatján egy öttagú család nyom nélkül eltűnik a Fjällbacka partjainál fekvő Valö szigetéről. A kiérkező rendőröket különös látvány fogadja: a ház úgy fest, mintha a család - az ünnepi ebéd közepén - egyszerűen felállt és távozott volna, magára hagyva az egyéves Ebbát, aki magányosan sírdogált az étkezőben.

Évtizedekkel később Ebba visszatér a szigetre, hogy felújítsa az egykor az apja által vezetett iskola épületét. Férjével nemrégiben veszítették el a kisfiukat, és most a munkába temetkezve próbálják feldolgozni a gyászt. Úgy tűnik azonban, valakinek nagyon az útjában vannak: egy éjszaka rájuk gyújtják a házat. Szerencsére csak az épületben esik kár, s folytatódhat a felújítás. Ám hamarosan újabb baljós esemény történik: amikor felszedik az étkező padlódeszkáit, emberi vér nyomaira bukkannak.

A nyomozást vezető Patrik Hedström és kollégái egyre biztosabbak abban, hogy a család egykori eltűnése és a mostani gyújtogatás összefügg. Természetesen a nyomozó feleségét, a nyughatatlan és mindig kíváncsi Erica Falckot is foglalkoztatja az ügy, s úgy érzi, csak akkor kaphat választ kérdéseire, ha egyre mélyebbre ás a múltba.

_______________________

Izgalmas, olvasmányos regény, néhol picit erőlködős (lásd például az anyósról írtakat), de ezt kompenzálja az érdekes történet és a meglepő, kiszámíthatatlan befejezés. 

Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

"Kicsoda valójában a százhatvannyolc emberéletet követelő repülőszerencsétlenség egyetlen túlélője, a háromhónapos csecsemő, akit a média Szitakötőnek nevezett el 1980 karácsonyán? Két család harcol érte foggal-körömmel, az egyik dúsgazdag, a másik szegény. 
Tizennyolc évvel később mozgásba lendülnek az események: egy nagyvonalúan megfizetett magándetektív azt állítja, rájött az ügy végső megoldására. De golyót repít a fejébe. Vagy meggyilkolták? Éveken át írott füzetében részletesen összefoglalja az egész nyomozást. Párizsban, Normandiában, a Jura hegységben és Törökországban bonyolódik az izgalmas történet, míg végül lehull minden álarc. Kik keresztezik Szitakötő útját? Miért történik körülötte annyi rejtélyes haláleset, gyilkosság, öngyilkosság? 


Michel Bussi hatodik, nagy sikerű, számos díjjal kitüntetett krimije tavaly jelent meg hazájában, máig 275 000 eladott példánnyal büszkélkedhet, és hamarosan film is készül belőle, eddig tizenkilenc nyelvre fordították már le."

______________________

Bussi korábban olvasott regénye után nem volt kérdés, hogy ezt a könyvét is el kell olvasnom - bár a olvasás sorrendje fordítva történt, mint a könyv megírásáé. De tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az írónak melyik regényét olvassa először az ember - ez is kiforrott és hihetetlen alapossággal, részletességgel megírt, ami végig fenntartja az érdeklődést, és persze a csattanó sem marad el a végén.

Ne csak egy krimiszálra, rejtély kibogozására számítson, aki olvassa - ennél sokkal többről van szó. Az író bepillantást enged két - gyötrődő, elkínzott - család életébe, kételyeibe, vívódásaiba, amiből remélik, hogy van kiút, de ez csak nagyon sokára jön el számukra, és nem is úgy, ahogy szeretnék; a katarzis elmarad, főleg mivel olyan végkifejlet nem is lehetséges, ami mindenki számára kielégítő lenne.

Sajnos ebben a történetben eleve kódolva van már a legelején a szereplők (legalábbis nagy részük) boldogtalansága, ami az olvasó számára is kínzó - ami rámutat Bussi nagy írói erényére. Úgy ír, hogy elkerülhetetlen legyen az olvasás közbeni empátia, annak a vágya, hogy bárcsak ne történt volna ez meg. Mint amikor többedszer nézel meg egy filmet, tudod, hogy mi lesz a vége, és mégis azt kívánod, sőt reméled is, hogy hátha ezúttal más lesz a befejezés... Itt az író nem hagy kétséget afelől már a legelső oldalakon sem, hogy mindenki számára nem lesz hepiend - és mégis reméled, hogy van...

Szereplői ebben a könyvében is élők és hitelesek, a történések letaglóznak, a csattanó megdöbbent, az emberi esendőség rabul ejt, és szeretnéd, hogy mégis, mégis valahogy mindenki boldog legyen. 

Érdekes és torokszorító megfigyelni azt, hogy kiből mit váltott ki a sokkoló dráma - hogy hányan lehettek volna mások, másmilyenek, hányan lehettek volna boldogok, hány ember élhetett volna jobb életet... Ennélfogva pszichológiai elemzésekben is bővelkedik ez a regény, és a jellemfejlődések bemutatása is olyan pozitívum, ami az élvonalba emeli Bussi művét.

A regény értékét még tovább növeli az, hogy Bussi műveltsége, tudása és tehetsége okán olyan szerző, aki krimiíróként és szépíróként egyaránt megállja a helyét - és minthogy e két műfajt ötvözi regényeiben, a minőség garantált. 

A könyv megrendelhető ITT.

Camilla Läckberg: Vészmadár

"A Tanumshede melletti országúton fának rohan egy autó. Vezetője - az ütközésnél életét vesztő Marit Kaspersen - szervezetében hatalmas mennyiségű alkoholt találnak. Adja magát a feltételezés, hogy ittasan vezetett, és ezért nem volt képes bevenni a kanyart. A boncolás azonban hamar kideríti, hogy a nő a baleset pillanatában már halott volt: alkoholmérgezés végzett vele. Ám közeli hozzátartozói - volt férje, lánya és leszbikus élettársa - szerint Marit soha életében nem ivott. A holttesten talált különös nyomok is azt erősítik, hogy gyilkosság történhetett. Patrik Hedström nyomozó és csapata nekiveselkedik az ügynek, ám ugyanekkor egy másik bűntény is történik: megölik a városkában forgatott valóságshow egyik szereplőjét. A hatalmas médiafelhajtás miatt a nyomozócsapat kénytelen inkább erre fordítani a figyelmét. Ám lassan kirajzolódik, hogy a két esetnek köze van egymáshoz."
___________________________

Nehézkesen indul, vannak benne olyan szavak, kifejezések, amik töredezetté teszik az egészet, nem tud elég gördülékeny lenni az egész amiatt, hogy időnként olyan megfogalmazásokkal van tűzdelve, amik teljesen megtörik a lendületet. Kérdés, hogy ez mennyire az író, mennyire a fordítás hibája - fogalmam sincs.

Ettől eltekintve jó könyv, a nehéz indulás után kibontakozik és igazán érdekessé válik a történet, majd kifejezetten izgalmas lesz, le sem lehet tenni, és az ember megkezdi az agyalást, hogy ki is lehetett és miért. Ötletem volt ugyan a "ki"-re, ami aztán nem pont úgy volt, ahogy én gondoltam, viszont az indokot sejteni sem lehetett. A mögöttes szálnak köszönhetően pedig egy tök jó csavart hoz ki belőle a végén. Amúgy is

a háttérszál teszi az történetet teljes egésszé, az teszi bele azt a pluszt, ami az egyensúlyt megteremtette. 

Az utolsó száz oldalt már egyhuzamban olvastam végig, mert nagyon érdekelt, hogy hogyan fognak összeérni a szálak.

A történet egy nem várt, drámai befejezéssel ért véget, amit szintén nem lehetett látni előre.

Szóval az első 60-80 oldal ellenérzései dacára úgy döntöttem (és ez eddig az összes könyvénél így zajlott), hogy jöhet a következő Läckberg-könyv. Ugyanis minden regénye nagyon olvasmányos,
a karakterei ismerősek,

az íve pedig mindegyik történetnek kifogástalan - ez a legnagyobb erénye az összes könyvének;

az a rendkívül jól csűrt-csavart, összekuszált szál, amelynek a kibogozására ugyan rendre kísérletet teszünk, de a teljes megoldást mindig az író tárja elénk a végén anélkül, hogy mi meg tudnánk fejteni azt, és elmondható, hogy kivétel nélkül minden könyvében nagyon érdekesen és következetesen építi fel a sztorijait.


ITT megrendelhető.

J.K. Rowling: Az élet dolgai - A kudarc mellékes haszna és a képzelet fontossága

"J. K. Rowling humorral és mély empátiával átszőtt beszédét – amelyet eredetileg a Harvard Egyetem végzős diákjaihoz intézett – nemcsak azoknak ajánljuk, akik most kezdik felnőttéletüket, hanem bárkinek, aki úgy érzi, fordulóponthoz ért, és szeretne kicsit szebben, bátrabban, szabadabban élni."

„Köszönöm – ezzel szeretném kezdeni. Nemcsak azért, mert a Harvard kivételes megtiszteltetésben részesített, hanem mert a gondolattól, hogy itt avatási beszédet kell mondanom, heteken át összeszorult a gyomrom, így sikerült fogynom egy kicsit. Duplán jól jártam! Most már nincs más hátra, mint mélyeket lélegeznem, a piros zászlókra hunyorognom, és meggyőzni magam, hogy a világ legnagyobb griffendéles találkozóján vagyok.”

___________________

Rövid, kb. fél óra alatt elolvasható könyvecske, de annál velősebb gondolatok vannak benne, így megéri elolvasni, higgyétek el!

A Rowlingtól megszokott humor és empátia ugyanúgy benne van, mint az élet nagy dolgairól szőtt magvas gondolatok, önéletrajzi elemek, saját pályájának rövid története, a kudarcaiból levonható tanulságok, és tanítása arról, hogy miért is fontos a képzelet egy ember életében. Nem azért - vagy nem csak azért -, amire gondoltok, nem; ő ennél azért komplexebb válaszokat kínál. Ami nem meglepetés, ismerve az ő tehetségét és sokrétűségét, nem igaz?

Én Rowlingot igazán nagy gondolkodónak tartom, és olyan írónak, aki nemhogy skatulyába nem szorítható, de nem tudom, hogy van-e rajta kívül bárki, aki az ifjúsági irodalomban, a fantasy területén, valamint a krimi és a szépirodalom műfajában is ilyen maradandót alkotott, úgy, hogy az embernek egy cseppet sincs hiányérzete.

Nemcsak hogy mindegyik műfajban megállja a helyét, hanem mindegyikben tud újat mondani, új hangon szólni, szélesre tárni a kapukat, és olyan tehetséget felmutatni, amely szerintem páratlan és egyedülálló.

Eddig minden könyve tudott újat adni, elgondolkodtatni, szóval a magam részéről mindent elolvasok, ami megjelenik tőle - és erre biztatok mindenkit.


A kiadótól megrendelhető ITT.

Fredrik Backman: Életed üzlete

„Azon az éjszakán, amikor ezt írtam, arra gondoltam, mi történik velünk, mikor családot alapítunk, és megszűnünk a legfontosabb személynek lenni a saját életünkben. Azon merengtem, mi lenne igazán önzetlen cselekedet. Mérlegeltem, kiért lennék kész meghalni, és kiért adnám oda az egész életemet. És hogy valójában mi is a kettő között a különbség.”

______________

Nagyon erős történet (nagyon röviden leírva - de mint tudjuk, a kevesebb néha több...), megrázó, letaglózó, rendkívül elgondolkodtató, az élet legkomolyabb kérdéseit feltevő és boncolgató, amelyben Backman hű marad önmagához, és talán küldetéséhez, miszerint ráébreszt minket, olvasókat arra, hogy - bármilyen közhelyesen hangzik is, de - mik a fontos dolgok a világban.

És ha ráébredünk, akkor talán a körülöttünk élők élete is más - jobb - lesz; anélkül, hogy olvasták volna ezt a nagyon fontos könyvet.

Nehéz tulajdonképpen szavakat találni rá. Mert annyi mindenről van benne szó! Önzésről, önzetlenségről, hatalmas tévedésekről (nem ismerjük fel, hogy mi fontos és mi nem az, és így vakon éljük le az életünket vagy annak egy részét), talán árulásról, mások becsapásáról, a magunk becsapásáról, és talán egy kicsit minden másról is, mindenről, ami az életben fontossággal bír, mindenről, ami - kicsi vagy nagy - szerepet játszik. 

Minden benne van ebben a történetben - az is, ami nincs benne. Mert ami nincs leírva, kimondva, az is ott van a sorok mögött, és ez csodálatos. 

Nekem az eddigi könyvei közül az Ove nyerte el a legjobban a tetszésemet, ez a rövidke írás viszont annyira ütősre sikeredett, hogy látszik, a szerző szíve-lelke benne van.

Tömör, lényegre törő, tűéles meglátásokkal és minden sallangot nélkülöző kifejezésmóddal, olyan erejű, oly velős, hogy miközben olvasod és miután letetted, csak kapkodod a levegőt.

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

"Van egy város valahol az erdő közepén, ahol a tél hosszú, az emberek pedig kemények, mint a jég. Nincs se turizmus, se ipar, se munka, de a remény még pislákol. Van ugyanis valami, ami mindenkit érdekel. Amihez kivétel nélkül mindenki ért. Ez pedig a hoki. Aki azt hiszi, hogy az csak egy játék, nagyon téved. A hoki itt maga a remény.

Ebben a szezonban mindenki a Björnstad Hockey juniorcsapatába veti minden bizodalmát. Egy maroknyi tizenévesbe, akikre hatalmas felelősség nehezedik, mert esélyesek arra, hogy visszahozzák a játék és a város dicsőségét.

Fiúk és lányok, apák és anyák története ez a könyv. Egy csapat története, amely mindennél fontosabb. A férfiasságé és a csoportszellemé. A tehetségé. Családoké. És egy bűntetté, amely olyan hullámokat gerjeszt, akár a vízbe dobott kő.

Mennyire fontos a győzelem? Mit érünk a csapatunk nélkül? Mit bír ki egy barátság? Hogyan védhetjük meg a gyerekeinket? Backman Björnstad-sorozatának első része egészen más, mint amit a szerzőtől megszoktunk, mégis hihetetlenül ismerős. Ezt a történetet meg kellett írni. Mert nemcsak a björnstadiakról, de rólunk is szól, mégpedig húsbavágóan. Aki egyszer belépett Backman világába, az nehezen szakad el tőle."

________________________

Backman mindig, mindig tud olyan gondolatokat mondani vagy akár olykor csak sugallni, amelyek újfajta igazságokra vezetnek-döbbentenek rá, addig nem ismert összefüggéseket láttatnak meg, és mindig olyan új aspektusból világít rá a dolgokra, amilyen nézőpontból nem biztos, hogy megnéznéd azokat. 

"A legrosszabb dolog abban, hogy hatalommal bírunk mások élete felett, az, hogy néha tévedünk."

"Amikor mint csapatkapitány visszatért Björnstadba egy majdnem megnyert döntő után, ami bejuttatta volna őket az ország legelőkelőbb bajnokságába, az apja kikiáltott a konyhából: "Majdnem? Egy csónakba nem lehet majdnem beszállni, öcsi! Vagy a csónakban ülsz, vagy a vízben. És ha a többi töketlen is a vízben lubickol, kurvára senkit nem fog érdekelni, hogy utolsóként estél bele.""

"Néha az élet nem hagyja, hogy megválaszd a küzdelmeidet. Csak a társaságodat."

Backman egyedülálló hang a kortárs skandináv szépirodalomban, ötleteivel, az általa megteremtett helyzetekkel, karakterekkel, helyszínekkel, iróniájával és öniróniájával, megmutatva különböző valóságokat, amelyek akár létezhetnek vagy létezhetnének is. 

Nagyon kedvelhető és egyáltalán nem kedvelhető karaktereket ír meg, de sosem feketén-fehéren, hanem mindig mindegyiküknek megmutatja a jobbik/rosszabbik oldalát is - úgymint bátorság, sebezhetőség, gyengeség, félelmek stb. -, és sosem hagy minket kétségek között azt illetően, hogy miért lett olyan az illető, amilyen. Elmondja, hogy mi az oka a karakter milyenségének, és hát ezt nem is kell hogy a képzeletünkre bízza, hiszen nála illetékesebb tudója nincs ennek a titoknak.

És amikor már ránk bízta a "titkot", hogy az általa létrehozott szereplő miért olyan, amilyen, akkor utána már nekünk kell megfejtenünk, vagy inkább fejtegetnünk, hogy vajon a szereplőnek a kapott puttonnyal mekkora ráhatása van önmaga tetteire, ergó: mekkora ráhatásunk van (nekünk, mindannyiunknak) a saját életünkre, a saját döntéseinkre; mennyiben áll módunkban a puttonyunkból kipakolni ezt-azt, és más tulajdonságokat, viselkedésformákat rakni bele a kipakoltak helyett, vagy netán a miénk lett, a sajátunkká vált egyszer régen egy érzésvilág, és azzal fogunk kezdeni valamit, hol jót, hol rosszat. Ennek a megítélése - hogy mennyiben a döntéseinken és mennyiben a kapott értékrendünkön-szereteten-viselkedésmintákon múlnak a tetteink - már az olvasó feladata.


Az Animus Kiadótól megrendelhető ITT.

Jostein Gaarder: A narancsos lány

"Szerelem, világmindenség, élet és halál - olyan dolgok, melyekről egy apának beszélgetnie illik tizenöt éves, már-már felnőtt gyermekével. Georg azonban négyéves sem volt, amikor elvesztette apját. A beszélgetésre különös módon mégis sor kerül közöttük. Hol az apa, hol a fia szólal meg az élet nagy kérdéseiről, homályba vesző családi emlékek és jelen idejű események felelevenítése közben. A Sofie világa szerzőjének újabb világsikerét 37 nyelvre fordították le."

_________________________

Egy eredeti hangon megírt könyv az elmúlásról, az emlékekről, az embereket egymáshoz fűző dolgokról, a félelmekről, annak a nehézségéről, amikor nincsenek együtt azok, akiknek együtt kellene lenniük.

Torokszorító, szívbemarkoló, ahogy a fiú olvassa az apa hozzá írt szavait, akire alig emlékszik. Ahogy az apa hangját halljuk, aki fél elmenni, és nem akarja itt hagyni a fiát.

Ebben a könyvben is megmutatkozik az, hogy milyen apróságokon múlnak nagy dolgok. Az ember fel sem fogja, nem is gondolkodik rajta - pedig akkor talán jobban figyelne a történésekre. Bár aminek meg kell történnie, így is megtörténik. Azok a véletlen találkozások, azok a csekélynek tűnő elhangzó szavak vagy epizódok úgyis megtörténnek, ha így kell hogy legyen. Akár elmélázunk ezen, akár nem.

A tanulság inkább az, hogy használjuk ki az időt, jól használjunk ki minden egyes másodpercet, ami megadatik. Nincs ennél fontosabb, amit tehetnénk.

Így is hiányozhatnak dolgok, de ne kelljen bánnunk semmit, amit mi nem tettünk meg, ne mulasszuk el azt, ami utána úgy fog hiányozni, hogy közben csak rajtunk múlt...

Camilla Läckberg: Eltitkolt életek

"Patrik Hedström nyomozó felesége, Erica Falck, döbbenten fedez fel egy náci érmet és egy véres gyermekruhát elhunyt édesanyja hátrahagyott holmija között. Erica mindenképpen tudni akarja, hogyan kerülhettek ezek a tárgyak a padlásukra. Felkeres egy idős történészt is, akit nem sokkal látogatása után brutálisan meggyilkolnak. Erica és férje vállt vállnak vetve folytatja a nyomozást, amelynek során a második világháború legsötétebb napjainak titkai kerülnek a felszínre, középpontban Erica családjának történetével. S még ma is élnek emberek, akik nagyon nem örülnek a múlt bolygatásának, olyannyira, hogy valaki egy újabb gyilkosságtól sem riad vissza."
_________________________

Egyszerre nagyon izgalmas krimi, ugyanakkor témájából (témáiból) adódóan nagyon torokszorító történet.
Ennek két oka is van.

Egyfelől a második világháború borzalmai, amiről nem tudom, hogy lehet-e eleget írni. Nem tudom, hogy lehet-e eleget beszélni róla ahhoz, hogy soha többé ne történhessenek ilyen dolgok, vagy ez egyszerűen nem ezen múlik. Nem (nem csak?) ezen múlik, tudom, de vajon ha beszélünk róla, ha emlékezünk rá, azért valamit, valamicskét elérhetünk vele? Fogalmam sincs. Camilla Lackbergnek sincs. De elszántan ír róla, mert azt gondolja: ne feledjük, mi történt, mert ha emlékezünk, akkor talán azzal távol tudjuk tartani magunktól, hogy újra megtörténjen.

Másrészt a családi kapcsolatokról ír, amik olyan, de olyan nehezek és fájdalmasak is tudnak lenni. A gyermek élete, aki nem szeretetben nő fel; az egyes emberek élete, akik nem tudják, honnan jöttek, kik ők; azoknak az élete, akik nem tudják, hogy kik a családtagjaik, miért lettek olyanok, amilyenek, kik voltak egykor, mi van a múltjukban, és kik ők a jelenben, kikké váltak, és ez hogyan hat ki mások életére. Nagyon nehéz kérdések, nem tudom, hogy meg lehet-e birkózni ezekkel a dolgokkal, a válasznélküliséggel; nem tudom, hogy aki meg tudja ezt tenni, az hogyan csinálja.

Ezt a két kérdést járja körül az író, a maga olvasmányosságával, szórakoztató stílusával, néhol könnyeden - hiszen azért ez mégiscsak egy krimi -, máskor viszont borzasztó szívbemarkolóan.

Nagyon érdekes volt A hableány előzményeinek megszületéséről olvasni pár mondatot a könyvben, nagyon izgalmas, amikor látszólag egyáltalán nem összefüggő történetekben valahogyan mégis összeérnek a szálak.

Egy idézet a könyvből, még az első témára visszatérve (anélkül, hogy elárulnék bármit):

"Az olyan embereket, mint (...), ijesztőnek találta. Nem láttak árnyalatokat, nem láttak változatokat. Már első látásra készek voltak valakit célpontnak tekinteni a puszta megjelenése alapján. (...) Évszázados hiedelmek, amelyek csak egyetlen utat, csak egyetlen embertípust ismernek el, minden más kiátkozott, s mint ilyen, a világrendjüket fenyegető. (...)-féle emberek mindig is léteztek. Emberek, akik azt hitték, hogy az övék az ész és a hatalom és az erő, hogy meghatározzák a normát."

Camilla Lackberg nem fél egy álláspont mellett egyértelműen letenni a voksát, és élesen fogalmazni, ha szükségét érzi. 

De közben nem feledkezik meg arról, hogy voltaképpen egy krimit ír, és ennek megfelelően megtartja az egyensúlyt; 

csak a kellő mértékben adagolja a történelmet, de a szálakat és a történetet a gyilkos kilétének és a miértnek a felderítése vezeti.


A könyv ITT megrendelhető!

Camilla Läckberg: Jéghercegnő

"A fiatal nő a kádban feküdt. Körülötte a vízen jéghártya csillogott. Csuklói felvágva, a kövezeten vérfoltok. Így találnak rá a holtan is gyönyörű Alexre, akiről csakhamar kiderül, hogy nem magával végzett, hanem gyilkosság áldozata lett. Vajon kinek lehetett útjában ez a kiskorától fogva különösen viselkedő, visszahúzódó nő, akit férfiak és nők egyaránt csodálattal vettek körül? Arra lehet számítani, hogy hamar meglesz a tettes, hiszen a színhely egy tengerparti kisváros, ahol mindenki mindenkit ismer. Vagy csak úgy tűnik… Patriknak, a rendőrtisztnek és Ericának, az írónőnek azzal kell szembesülnie, hogy fogalmuk sem volt, kikkel élnek együtt, milyen titkokat rejtegetnek a takaros házak, s hogy ki volt valójában az áldozat, akit pedig gyerekkoruktól ismerni véltek."
______________________

Camilla Läckberg első könyve a Jéghercegnő, és ami elsőként eszembe jut róla, az az, hogy abszolút, teljes mértékben kiszámíthatatlan és megjósolhatatlan a vége, pedig az író felcsillant - de csak nagyon óvatosan - lehetőségeket, hogy ki lehet a gyilkos, de nem terelgeti az olvasót semerre, nem vezeti (félre se) azzal, hogy valakire rátereli a gyanút, és az összefüggéseket, az indítékokat sem láttatja egészen a végkifejletig.

Nagyon izgalmas, olvasmányos stílusú és olyan "igazi" skandináv krimi - amilyet vár ettől a műfajtól az ember.

Läckberg pályafutása azóta is töretlenül ível felfelé, talán ennél a regényénél még kicsit látszik - ha nem is a stílusát kereső író, mert nem, a stílusa már itt is rendben van, hanem - az, hogy ez egy igazi első könyv, annak minden előnyével természetesen, nevezetesen arra gondolok, hogy úgy adott bele mindent a történetbe, a kidolgozásba, ahogy - amilyen lelkesedéssel, hévvel, szenvedéllyel, energiával - jellemzően nekiáll egy író az első könyvének.

Egy kérdést nem bontott ki ugyan, ami engem nagyon érdekelt volna, de mivel ennek a történethez egyébként nem volt köze, ez igazán megbocsátható. Egyszerűen arról van szó, hogy felkeltette az érdeklődésemet egy gondolat, és szívesen olvastam volna róla többet.

A krimiszálon kívül fontos kérdésekkel foglalkozik (gyermekvédelem, családon belüli erőszak), és nagyon tetszik, hogy időt szánt a szereplők családi viszonyainak a kibontására is. Én ezeket kimondottan fontosnak tartom és kedvelem bármilyen típusú könyvben.

Örültem, hogy "skandináv volta" ellenére nem gyomorforgató, nem az ingerküszöböt feszegető, más hasonló jellegű könyvekhez e téren felzárkózni akaró regény, hanem megmarad egy olyan szinten, ami teljesen belefér mindenkinek, és teljes mértékben az indítékra, a mozgatórugókra, a múltban történtekre, a történésekhez vezető okokra és a nyomozás izgalmaira helyezi a hangsúlyt.


Az Animus Kiadótól megrendelhető ITT.

Yrsa Sigurðardóttir: Gének

Egy fiatal reykjavíki családanyát brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak, aminek tanúja lesz hétéves kislánya is. A bűntettet hamarosan újabb követi, és bár a módszer ugyanaz, a rendőrség semmiféle kapcsolatot nem talál az áldozatok között.

Az ügy koronatanújaként szereplő kislányt a gyermekvédelem gondjaira kívánják bízni, ám végül egy pszichológus, Freyja veszi őt ideiglenesen magához, és ezzel ő is bekapcsolódik a vizsgálatba. Alaposan megnehezíti a dolgát, hogy kifejezetten utálja a nyomozást vezető tisztet, Huldart, aki nemrégiben megesett egyéjszakás kalandjuk után faképnél hagyta.

Eközben egy ifjú rádióamatőr különös, számokból álló üzeneteket fog, amelyekről hamarosan kiderül, hogy nem mások, mint a gyilkos nyomai.

Vajon sikerül feltörni a kódot még a következő gyilkosság előtt? Mert nagyon úgy tűnik, hogy lesz következő…

A magyar olvasók által már ismert és kedvelt Yrsa Sigurdardóttir ezzel a könyvvel került be a skandináv krimiszerzők élvonalába. Munkáját több díjjal is elismerték.

A vérfagyasztóan izgalmas történet oldalról oldalra űz minket a végső, megdöbbentő fordulatig.

A könyv a háromrészes  Freya & Huldar esetei sorozat első kötete.

_____________________

A skandináv krimik élvonalába tartozó regény a Gének, mert azért ebben a kategóriában is vannak jobbak, kevésbé jók és középszerűek - hát ez a legjobbak közé tartozik.

A skandináv krimik már-már alapkitételének - miszerint szókimondó, nem kendőzi el a részleteket, izgalmas és erős - teljes mértékben megfelel, de jóval túl is megy azon, ugyanis egy nagyon nehéz témát tár elénk az első oldalakon, amelyből mindannyian többfajta következtetéseket vonunk le már a történet legelején.

Részben véleményt alkotunk azokról, akik közül - sejthető - az egyikük a történet középpontjában fog állni (bár fogalmunk sincs, hogy mi módon); együttérzünk vele amiatt, amin keresztül kell mennie.
Másrészt pedig amikor megtörténik az első gyilkosság, megszűnik az együttérzésünk, és iszonyat és félelem lép a helyébe.

Ez a bizonyos néhány első oldal sok kérdést felvet, és elindítja az ember gondolatait bizonyos irányba. Nem valószínű, hogy jó irányba. Én végig biztos voltam benne, hogy legalábbis kapiskálom a megoldást. 
Persze abszolút nem. 

És nem kicsi a csattanó a végén. Huhh. Elképesztő történet. 

Aminek ereje abban is rejlik - mint sok skandináv kriminél, de talán ez az izlandiakra hatványozottan igaz -, hogy egy olyan környezetben játszódik, amely nagyon más, mint a miénk, más az életmód, a felfogás, a szemléletmód, és nem kis döbbenetemre, amint ez most kiderült a könyvből, rendkívül más a törvénykezés és az ítélkezés is. Erről csak fél oldal szólt a könyvben, de mégis számomra nagyon sokat hozzátett a sztorihoz, a véleményemhez; illetve mélyen elgondolkodtatott, a regénytől teljesen függetlenül is.

Izland sajátosságairól, az emberek különcségéről, de talán nem is ez a jó szó, inkább tőlünk való különbözőségéről, látásmódjáról és - ezt már több izlandi írónál megfigyeltem - önkritikájukról nagyon érdekes olvasni. A különcséget először ki is húztam, ahogy leírtam, mert azt gondoltam, nem ez a legjobb kifejezés; aztán éppen annak okán hagytam benne végül, mert ők maguk, az izlandi szerzők szokták ezt bátran kimondani - ahogy aztán a mondat második felében írtam: rendkívül önkritikusan; de valószínűleg józanul -, hogy valamilyen szempontból különcök, vagy különbözőek, másképp gondolkodnak (a törvénykezésük, amit említettem, szintén abszolút ezt támasztja alá), szóval emiatt arra jutottam, hogy nyugodtan nevezhetem így őket, hiszen ha ők így látják magukat, akkor biztosan így is van. És ez már önmagában is érdekessé tesz egy olvasmányt, amikor egy tőlünk idegen világba, kultúrába, szemléletmódba nyerünk bepillantást.


Az Animus Kiadótól megrendelhető.

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

"Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy hallatlanul koszos, felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is, Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie újra otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen...

Történet a második esélyről, a sors kiszámíthatatlanságáról és az evőeszközös fiókok rendjéről. Fredrik Backman harmadik regénye szívszorító és felemelő, romantikus és ironikus, csakúgy mint korábbi művei."

___________________

A férjem kérdezte, hogy miről szól a könyv, amit olvasok, és amikor gondolkodtam, hogy mi is a legpontosabb válasz, akkor arra jutottam, hogy Backman a magányról ír - a magányos emberekről, és arról, hogy ne ítéljük meg túl keményen azt, akit a magány tesz keménnyé.
Ne könyveljük el házsártosnak, kötekedőnek, bármilyennek olyan könnyedén, hanem nézzük meg, hogy miért is lett olyan - vagy hogy egyáltalán tényleg olyan-e, amilyennek mutatja magát. Nézzünk mögé, hogy ki is ő valójában, és a valódi személyiségéről hozzunk értékítéletet. Minden más felszínesség, tévedés, önkényes ítélkezés és légből kapott, téves kritika csupán.

Ha valakiről véleményt alkotunk, ismerjük már meg előbb! Ne legyünk olyan önteltek, hogy azt hisszük magunkról, jogunk van megítélni bárkit egy pillanat alatt, mert mi olyan okosak és tévedhetetlenek vagyunk, hogy úgyis tudjuk, milyen ember ő. Nem tudjuk. Nem tudhatjuk. Ha nem ismerjük, honnan tudhatnánk? És miért nem szánjuk rá az időt, hogy megismerjük? Ha erre lusták vagyunk, akkor ne legyünk olyan nagyra magunkkal, hogy azt hisszük, mi jogosultak vagyunk véleményt alkotni olyan alapon, hogy úgyis igazunk van.

Az idegesítő, házsártos, általunk megítélt ember olykor annyira szerethető, ha a felszín mögé nézünk! És hát a megértés: miért lett olyan, amilyen?
Mert problémája van, megsebezték, ezért álarc mögé bújik? Lehet.
És mi tudunk segíteni rajta?
Ha igen, akkor nosza, tegyük meg.
Vagy fogjuk be a szánkat.
Backman ilyen dolgokat akar közölni velünk.

És most, hogy ezt leírtam, kinyitottam a regényt, hogy mi is az első bekezdése?
Íme:

"Villa. Kés. Kanál.
Ebben a sorrendben.
Britt-Marie tényleg nem ítél el másokat, egyáltalán nem, de civilizált embernek nyilván eszébe sem jutna másképp elrendezni az evőeszközöket a konyhafiókban, ugye? Britt-Marie nem ítél el senkit, de ugyebár, nem vagyunk állatok?"

Humor, irónia, éleslátás - és apró intés, hogy tanulnod kell. Tanulnod kell azt, hogy a másik megítélése ne ítélkezés, ne bírálat legyen. Tanulnia kell Britt-Marie-nak. Tanulnod kell neked. Tanulnom kell nekem. Tanulnia kell Backmannak. Erre szólít fel minket, és erre szólítja fel és emlékezteti újra és újra önmagát. Ami becsülendő. És hasznos. Előrevisz.

Backman eredeti humorát nagyon bírom:

"- Felszámolták a műhelyt. Megtesszük, amit tudunk. De szarni rá! Megmutatom az ifjúsági otthont, jó?
Meglenget egy borítékot, benne a kulcsokkal. Britt-Marie elveszi, Valaki vodkásüvegére néz, aztán a táskáját kezdi szorongatni. Majd még a fejét is megcsóválja.
- Köszönöm, boldogulok. Nem akarom, hogy teher legyen a dologból.
- Nekem nem teher - mondja Valaki, és lazán előre-hátra gurulgat a tolószékével.
Britt-Marie elnézően mosolyog.
- Nem is úgy gondoltam, hogy magának."

"Poharakat is tesz a gyerekek elé. Az egyikük, akit Britt-Marie a világért sem hívna "túlsúlyosnak", de azért úgy néz ki, mintha nagyon sok gyerek üdítőjét megitta volna, vidáman azt mondja, "szívesebben isznak a dobozból".
- Itt ugyan nem, itt pohárból iszunk - háborog Britt-Marie, hangjából hallatszik, alkudozásnak helye nincs.
- Miért? - kérdezi a kisfiú.
- Mert nem vagyunk állatok - tájékoztatja Britt-Marie.
A fiú az üdítősdobozára néz, elgondolkodik egy kicsit, majd megkérdezi:
- Melyik az az állat, amelyik az embernél ügyesebben iszik dobozból?"

"Sami mesél neki egy focimeccsről majdnem egy évtizeddel ezelőtt. Liverpool-Milan meccs volt a Bajnokok Ligája döntőben, amiről Britt-Marie megkérdezi, verseny-e, Sami meg azt válaszolja, kupa, Britt-Marie megkérdezi, mi az a kupa, Sami azt válaszolja, egyfajta verseny, mire Britt-Marie rámutat, hogy akkor akár már az elejétől lehetett volna annak nevezni különcködés helyett."

Tartalmas, ironikus, néhol vicces, néha könnyfakasztó történet - de olyan igényességgel kidolgozva, ahogyan azt Backmantól megszokhattuk.
Jó szórakozást!

J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Újraolvasva Dávid által. :)
Most erről nem fogok írni hosszan, hiszen tudvalevő, hogy mindhárman Harry Potter-fanok vagyunk. :) Ezt bizonyítja az első rész újraolvasása is, viszont Dávid azt mondta, hogy elsőre kicsit jobban tetszett neki, mint most, de hát ez, azt gondolom, teljesen természetes. Adódik ez abból is, hogy elsőre nyilván újdonság volt, ennélfogva sokkal izgalmasabb, hiszen még nem ismerte a történet kimenetelét, másrészt pedig azóta megíródtak és megfilmesítődtek - szép magyar kifejezéssel - a további részek is, amik az elvárásokat és az ingerküszöböt is jóval feljebb emelték a Harry Potter-olvasók körében.

J.K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Harry Potter újra, ezúttal Gergő által olvasva, így harmadszorra már csak röviden.

Nála is az volt, mint Dávidnál, hogy hosszasan nyüstöltem, hogy higgye el, letehetetlen lesz, de nem hitte el, visszatartotta az, hogy nem regény formájában íródott. Aztán amikor mégiscsak elolvasta, nagyon-nagyon rövid idő alatt, akkor többször is feltette a költői kérdést: Miért nem olvastam már el??
És hát miért ilyen rövid, és miért nincs következő része, és biztos nem lesz-e következő része stb. :)

A "Ki az elátkozott gyermek?" kérdés őt is foglalkoztatja, de erre nem adhattam meg neki a tuti választ. Ki is az? Hát igen. Mindannyiunk számára más? Attól függ, mi mit jelent számunkra? Vagy több elátkozott gyermek van? Vagy...? Sokféle válasz lehetséges, de már az önmagában nagyon jó szerintem, hogy ez ennyire elgondolkodtató. Klassz dolog utána a gyerekekkel ilyenekről beszélgetni, még tovább szőve a beszélgetés fonalát.
És háborogni egy kicsit azon, hogy miért is nincs következő rész, amikor mi úgy szeretnénk...

J.K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek

"Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helytállnia.

Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad."

_______________

Korábban már beszámoltam róla, hogy én ettől a résztől is el voltam ájulva, csakhogy a gyerekeim egyszerűen nem akartak hozzákezdeni. A 7 részt hihetetlen iramban olvasták végig, de most a forgatókönyvjelleg riasztotta őket. Azt hitték, hogy nem fog nekik tetszeni; hogy csalódás fogja érni őket; hogy ez "már nem ugyanaz".
Aztán Dávid a rábeszélésemre mégis nekiállt - és meg sem állt, amíg a végére nem ért.
"Anya, igazad volt!" (Hmm... Ilyen is akad még! :))

Belátta, hogy tényleg nem zavaró a forgatókönyv forma, tényleg ez a rész is letehetetlen, és tényleg abszolút beilleszkedik abba a sorba, amelyből látszólag kilóg ugyan, de aki olvassa, az már néhány oldal után rájön, hogy teljes részét képezi a nagy egésznek. 

Az Animustól megrendelhető ITT.

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

"Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel.

Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.

Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre."

____

Fredrik Backman legújabb könyvét - érdekes adalék - eredetileg nem a nagyközönségnek szánta. Hanem magának, gondolatai rendszerezéseként az adott témakörben.

Ezért van az, hogy egy igen vékony, kb. egy óra alatt végigolvasható kis könyvecske született - azonban komoly, nehéz témában, amely alapján már mégsem annyira helytálló a "kis könyvecske" megfogalmazás.

Mély és szomorú témát boncolgat, ami sokak életében jelen lévő kérdés, és talán nem szeretünk, talán nem tudunk beszélni róla, talán nem tudjuk, hogy mit is mondhatnánk, vagy talán beszélünk róla, csak jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül a problémával. Talán Backman saját maga számára készített gondolatrendszerezése számunkra is hasznos lehet. Talán könnyíthet azon, hogy megértsük vagy elfogadjuk a dolgokat. De egyáltalán nem biztos, hogy ezt ezzel a regénnyel megteszi. Korántsem biztos, hogy meg tudja tenni. Mert lehet, hogy az lehetetlen.

De mindenképpen megtisztelő, érdekes és megható, hogy ezeket a gondolatokat a rendelkezésünkre bocsátja - hogy megbízik bennünk annyira, hogy elénk tárja a félelmeit, a szomorúságát. Hogy kezdjünk vele, amit akarunk - abban bízva, hogy a segítségünkre lehetnek a sorai.

Nem tudom, hogy segítenek-e vagy sem; talán ez egyénileg más és más.

De hogy értékes - és szívszorító és a szívünk mélyéig hatoló - olvasmány, abban egészen biztos vagyok. Ahogy azt már megszokhattuk tőle. Backman mindig célul tűzi ki, hogy a tollából fontos gondolatok szülessenek; és úgy látszik, ez az igényesség akkor is igaz, ha a sorokat eredetileg pusztán önmagának szánja.

Az Animus Kiadótól megrendelhető ITT.

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

​"Elsa majdnem nyolcéves, és „különleges”. Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Olykor Elsa is bolondnak tartja őt, pedig neki nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol az ő mássága ünnepelt erény, s ahol, mint lovag, bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan szüksége is lesz Elsának. Nagymama ugyanis meghal, s leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyekről elbukkanó üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez – jobbára házbéli szomszédaikhoz –, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét felbolygatják."
____

Az Ove után Fredrick Backman megint csodás művet hozott létre. Végig nagyon élveztem a történet folyását, de az utolsó 60-80 oldal aztán főleg hibátlan volt. A történetvezetés, a karakterek fejlődése, az olvasó számára annak a lehetősége, hogy a dolgok mélyére lássunk, és az abszolút nem várt fordulatok.

Backmant nagymértékben jellemzi az empátia, az emberség, kiváló a humora, egyéni a látásmódja, az irónia pedig csak javára válik a történetnek és a szereplőknek. 

Backman nagyszerű történetmesélő; azonnal magával ragad, amint megízleled különleges írás- és szemléletmódját. Éleslátása bámulatos: ráirányítja olyasmire is a figyelmedet, ami fölött elsiklanál - ami fölött el is siklasz a hétköznapokban.

Humora megmutatkozik például a következő sorokban:

"Nagymama szerint a hatékonyság ökörség, és magasról tett rá, hogy vajon a konfliktusok károsak-e rá nézve. Elsa hallotta egyszer, hogy az egyik orvos anya kórházában azt mondta, hogy nagymama "olyan ember, aki képes vitát szítani egy üres szobában", de mikor Elsa ezt elmesélte nagymamának, nagymama mogorván nézett: "Lehet, hogy a szoba kezdte, erre nem gondolt senki?""

És egy másik kedvenc részem:

Elsának, a nagy Harry Potter-rajongónak azt mondja az édesapja, aki még járatlan a Harry Potter-témában:
"- Van egy Harry Potter-film is, tudtad?
Elsa elnézően cirógatja meg az arcát.
- Apa. Szeretlek. Tényleg. De te valami barlangban laksz?
- Tudtad? - lepődik meg apa.
- Mindenki tudja, apa."

És a dolgok mélyére ásásnak egy ékes példája (röviden amit tudni kell ennek a párbeszédnek a megértéséhez, az az, hogy a nagyi egykor sokat utazott távoli tájakra gyógyítani, amikor kicsi gyereke volt):

"Anya a keze után nyúl, mikor feláll, és mikor Elsa már épp elindulna kifelé, anya félálomban azt suttogja:
- Az emberek sosem mondták volna, hogy a nagyapád rossz apa volt, ha ő utazott volna el életeket menteni a nagymamád helyett...
- De, én! Én mondtam volna! - vagdalkozik Elsa.
- Tudom, ezért vagy te a jövő - mosolyog anya."

Még egy sor, amit nagyon szerettem ebben a könyvben:

"Barátságosnak lenni választás kérdése."

És Backmantól egy idézet, amely sokat elárul arról, hogy milyen öniróniával, humorral és empátiával találkozhatunk az írásaiban:

"Köszönöm, hogy az olvasóm vagy! A te furcsa ízlésed nélkül minden valószínűség szerint kénytelen lennék rendes munka után nézni."

Nem nagyon szoktam idézni a könyvekből, de ebből muszáj volt. Ugyanis a Backman történetéből kiragadott sorok sokkal beszédesebbek, mint amit én mondhatnék erről a fantasztikus regényről.

A fordítónak külön minden elismerésem, mert szerintem annyira érezte az író stílusát, hogy jobb fordítás ennél nem is születhetett volna.

Mindenkinek nagyon-nagyon jó szívvel ajánlom Fredrik Backman könyveit, akár humoros írásra, akár szomorú történetre, akár letehetetlen regényre, akár izgalmas fordulatokra vágyik. 

Az Animus Kiadótól megrendelhető ITT!

J.K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük - Az eredeti forgatókönyv

"1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még

csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen különös láncolatát indítja el. Mágikus bőröndjéből ugyanis kiszökik néhány varázslény, akiknek üldözése közben ő és újdonsült barátai sokkal nagyobb veszedelmekkel is szembekerülnek, mint amekkorát egy szerelmes randalór vagy egy aranytól megrészegült orrontó furkász jelent.

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárának népszerű darabja, a Göthe Salmander által írt Legendás állatok és megfigyelésük adott ihletet J.K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek szerzőjének e forgatókönyv megírásához. Rowling csodálatos világának rajongói lapról lapra élvezhetik az írónő megkapó humorát, varázsvilág-építő fantáziájának működését és mély, megértő szeretetét úgy a pálcaforgató, mint a varázstalan emberek iránt.

Lebilincselő olvasmány és igazi kuriózum minden gyűjtő számára."

____

Régen láttam (ha láttam már egyáltalán) ilyen gyönyörűséges könyvet. A fenti kép sajnos nem adja vissza azt a szelíd aranyos csillogást és azokat a borítón lévő illusztrációkat, amelyek annyira elkápráztatják az embert, amint a kezébe veszi a könyvet. Egy ilyen tetszetős könyvet egyszerűen nem lehet nem elolvasni. És akkor még kizárólag a külcsínről beszéltünk, csak ezután jön a belbecs! Mert, igen, ebben a könyvben mindkettő megvan.

Én a gyerkőceimmel a filmet láttam először, és az is nagyon tetszett, kiváló színészek játszanak el egy kiváló történetet - hogy is ne lehetne jó?
De az írott forma mindig hozzáad a történet élvezeti értékéhez, és nekem Az elátkozott gyermeknél is nagyon bejött a forgatókönyv-formátum, holott picit féltem tőle először, hogy vajon tetszeni fog-e - főleg mivel nagyon magas a mérce.
De alaptalan volt az aggodalmam: azonnal magával ragadott az általam eddig nem ismert jellegével, aminek másfajta sajátosságai és értékei vannak, de éppúgy lehengerelnek, mint a regényes formában megírt történetek.

Így, mivel a Harry Potternél már rájöttem, hogy nincs mitől tartanom, ennél a könyvnél már nem volt kérdés, hogy érdekel-e a forgatókönyv. Érdekel, nagyon is, mert szerintem roppant módon élvezhető az, hogy tulajdonképpen szinte csak kiválóan felépített párbeszédekből áll a könyv.

Rowling egyedülálló fantáziavilága, képzelete olyasmi, amire nem nagyon lehet szavakat találni: ezzel csak ő rendelkezik, és ezért van az, hogy amint meglátjuk egy új művön a nevét, máris nyúlunk érte, bármi legyen is az.

Nekem is mindegy, hogy krimit vagy ifjúsági regényt vagy szépirodalmat ír - a neve nekem garancia a minőségre. 

A Legendás állatok is egy nagyon izgalmas, eredeti ötletek és gondolatok sokaságát tartalmazó, remekül felépített történet, aminek szerintem nem hátrányára válik, hanem külön értéke, hogy forgatókönyvformában olvashatjuk.

Rowling hatalmas tehetség, és közben vicces és nagyon emberi - és most egy új oldaláról mutatkozott meg: forgatókönyvet is tud írni, ehhez is ért, és amihez fog, az arannyá válik a kezében.


Az Animus Kiadótól megrendelhető!

Arnaldur Indridason: Vérvonal

"Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről előkerülő, elmosódott fotó is gyanús a számára. Erlendurnek nem sokat kell kutakodnia a halott férfi múltjában, hogy kiderüljön: negyven évvel ezelőtt valaki feljelentette nemi erőszakért. De van-e valami köze ennek a régi, nem bizonyított ügynek ahhoz, hogy betörték a koponyáját? Hiszen egy, az idős ember által esetleg tetten ért besurranó tolvaj is lehetett a gyilkos. Erlendurnek régi, fájó sebeket kell feltépnie a válaszért, miközben magánéletében is épp elég az elrendeznivaló."

____

Hát nem könnyű téma, azt előrebocsátom. Hogy miért, azt viszont nem szeretném elárulni, mert azzal el kellene árulnom olyasmit, amiket nem jó előre tudni - némileg csökkentené az izgalmat és az olvasmányélményt.

Mindenesetre mindamellett, hogy pergő, izgalmas krimi, betekintést enged az izlandiak életébe (olykor kemény önkritikákkal), ami pluszértéke a könyvnek.

Izland zárt világa, az emberek sajátos felfogása egészen különleges helyzetekhez vezet(het), és Indridason az ilyen helyzetekről ír. 

Indridason könyveinek az elején azt érzem, hogy teljesen szokatlan és kiforratlan a stílus, és mintha még nem rázódott volna bele az író abba a hangnembe, amelyet választani akar (de nem tudhatom biztosan, hogy ez nem a fordítás bizonytalansága-e valójában), de aztán mindig rátalál a hangjára, és onnantól kezdve nem maradnak kétségek afelől, hogy pontosan tudja, mit miért és hogyan akar közölni.

Továbbra is azt mondom, hogy Indridason legjobb könyve, eddigi főműve a Kihantolt bűnök; ha azt elolvassa valaki, biztosan olyan bizalmat szavaz a szerzőnek, hogy onnantól minden regényére kíváncsi lesz.

A karakterek nagyon jól - nyersen, de jól (vagy nyersen, és éppen ezért jól) - ábrázoltak, és ezt úgy éri el Indridason, hogy egészen keveset ír róluk, de az nagyon beszédes.

Nagyon izgalmas és letehetetlen könyv, de elég torokszorító dolgokról szól, úgyhogy készüljetek fel, hogy nem lesz egy habkönnyű olvasmány.

Az Animustól megrendelhető!

Arnaldur Indriđason: Rókalyuk

"Erlendur felügyelő visszatér gyermekkora színhelyére, a Keleti Fjordvidékre, és egykori szülőházának romjai között üt tanyát. Feltett szándéka, hogy végére jár a családja életét gyökeresen megváltoztató múltbeli tragédiának: nyolcéves öccse, Beggi eltűnésének. Egy másik régi eltűnési ügy is nagyon foglalkoztatja. 1942-ben egy hóviharban nyoma veszett egy Matthildur nevű fiatalasszonynak. A falusi pletyka hazugságokról, megcsalásról és bosszúról duruzsolt. Amikor Erlendur elkezd a nő eltűnésének végzetes éjszakája felől kérdezősködni, elvesztett testvérével kapcsolatban is új gyanú támad benne.

Vajon sikerül a felügyelőnek megoldania az évtizedekkel ezelőtti eltűnési eseteket? Vagy az erők, amelyek igyekeznek meggátolni a nyomozását, hatalmasabbnak bizonyulnak nála?"

____

Arnaldur Indridason az az író, aki megszeretteti veled - ha addig nem szeretted volna - a krimit, a skandináv krimit, a szépirodalmat, a szórakoztató irodalmat, és úgy en bloc az olvasást. 

Izlandon még nem jártam, de szeretnék, biztos gyönyörű ország. De arra nem vágyom, hogy ott éljek, főleg nem Indridason könyveinek olvasása után. És ez nem negatív kritika az író felé, épp ellenkezőleg.
Olyan érzékletesen, élethűen ábrázolja Izland időjárási körülményeit, tájait, embereinek különcségeit, sajátos felfogását, a havat, a hideget, a viharokat, hogy máris ott érzed magad, ha akarod, ha nem. 

Érzed a metsző szelet, a farkasordító hideget, látod a végtelen fehérséget, a hihetetlen mennyiségű havat, érzed azt, ahogy az arcodba fújja a szél, úgy, hogy szinte már az orrodig se látsz, érzed a kétségbeesést, hogy te most akkor hogyan is fogsz kijutni innen.

Indridason stílusa kifinomult (azt gondolom, szépirodalmat is könnyen tudna írni, ha akarna), és úgy vezeti a történet szálait, hogy fogalmad sincs, de tényleg elképzelésed sincs arról, hogy mit fog kihozni belőle a végén.

Mesél, szövi a történetet, újabb és újabb adalékokat adagol, de nem tudod, hogy hova fog kifutni a történet, és ha van is tipped, na biztos, hogy nem oda.

Ez kivételesen nem egy pörgős, hanem egy lassabb folyású krimi - ahol a szerző a történteken kívül alaposan boncolgatja az indítékokat és az életutakat is -, ami előnyére válik.

ITT megrendelhető!

J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

"Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek,valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor."
________

Kíváncsian - és tulajdonképpen nem kétkedve - vártam a 8. részt. Még ha az nem is illeszkedik bele teljesen a sorba, akkor is Harry Potter, akkor is egy folytatás - az mindegy, hogy más a formája.

Tudom, hogy sok kérdés vagy akár előítélet társult ehhez a részhez: "lehet egy forgatókönyv olyan, mint egy regény?", és hát nyilván olyan értelemben jogosan, hogy nem, egy forgatókönyv természetesen nem lehet olyan, mint egy regény, hiszen más a funkciója, a formája, a szerepe, ugyanakkor nem volt kétségem afelől, hogy ha Rowling rábólintott, akkor jónak - minőséginek, irodalmi értéknek és a sorba illeszkedőnek - kell lennie. Semmi, de semmi oka nem lenne arra, hogy olyanhoz adja a nevét, ami nem méltó folytatása egy ilyen csodás és sikeres könyvsorozatnak.

Nem csalódtam, szerintem nagyon-nagyon jó könyv! És ha regény lenne, úgy lenne jó, de így, forgatókönyvformában ugyanannyira jó! Szerintem semmit nem vesz el az élvezeti értékéből, az élményből az, hogy nem regény formájában íródott, tényleg semmit. Nem tudom persze, milyen lenne regényként, de mindenesetre nem éreztem az olvasás közben azt, hogy hiányérzetem lenne, és szerintem ez a lényeg.

Nem tudom, hogyan zajlott az írás folyamata a két alkotó között, de ez valójában nem is érdekes. Ez egy valódi Harry Potter-könyv, minden egyéb hang ("nem is ő írta!", "ez már nem ugyanaz" stb.) ellenére. Izgalmas, abszolút "regényszerű" (megnyugtatandó azokat, akiket esetleg a forgatókönyvjelleg tart vissza attól, hogy elolvassák), érdekes, LETEHETETLEN!

Az Animus Kiadótól megrendelhető!