MŰFAJOK szerinti bontás:

2017. december 30., szombat

A 2017-ben olvasott legjobb könyvek

Semmiképpen sem rangsorolva!

Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok (jól eltalált mondatai, karakterei és a kiszámíthatatlan csattanó miatt)

Robert Galbraith: Gonosz pálya (Rowling sokszínűsége miatt, és mert minden stílusban maradandót tud alkotni)

Scott Turow: Ártatlanságra ítélve (műfajteremtése, hihetetlen igényessége és a nem várt végső fordulat miatt)

Scott Turow: Ártatlan (mert felül tudta múlni még az első, elmondhatatlanul kiváló részt is)

Naomi Wood: Mrs. Hemingway (az érzékenysége, empátiája miatt)

J. K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek (a cseppet sem csökkenő színvonal, az izgalom, a varázslatosság és az eredetiség miatt)

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót (a társadalom elnyomott rétegei - és mindenki más - iránti érzékenysége okán)

James Herriot: Ő is Isten állatkája (emberszeretete, -tisztelete, állatszeretete, -tisztelete, életszeretete és -tisztelete miatt)


2017. december 29., péntek

E. Lockhart: Szemfényvesztés



A hazudósok szerzőjének új lélektani thrillere.

„Csak egy igazán fontos: hogy bármely pillanatban feláldozzuk azt, akik vagyunk, azért, akikké válhatunk.”
Egy szenvedélyes barátság. Egy megmagyarázatlan eltűnés. Egy gyilkosság, esetleg kettő.
Egy félresikerült szerelem. Esetleg több is, mondjuk három.
Tompa tárgyak, álruhák, vér és csokoládé. Az amerikai álom, szuperhősök, kémek és ellenségeik.
Egy lány, aki nem hajlandó megtenni, amit várnak tőle.

Egy lány, aki nem hajlandó az lenni, aki egykor volt.
__________________

E. Lockhart ismét utolérte önmagát. A hazudósokban szerintem a műfaj legjavát nyújtotta, aztán a Frankie Landau-Banks nem sikerült annyira jól, viszont a Szemfényvesztés igazán eredeti, igényes, izgalmas; tényleg, de tényleg nem tudtam letenni! Addig olvastam, amíg hajnalban már nem bírtam tovább, reggel pedig - tök fáradtan ébredve - folytattam. Nagyon tetszett.

Az idősáv, amelyet használ, abszolút működik, ráadásul az első fejezet után váratlan ez a megoldás, tele vannak meglepetéssel az újabb időintervallumok, sok a fordulat az egész történetben, de nem túlzón, teljesen megtalálja az egyensúlyt, és nagyon, de nagyon szeretem azokat a lényegre törő, totál telitalálat mondatokat, párbeszédeket, amiket használ. 

Tökéletes két ünnep közötti olvasmány, lazításhoz, ébredéshez, elalváshoz, pihenéshez, könnyed kikapcsolódáshoz, de igazából jó a vonaton, a metrón, a 10 perces röpke szünetekben munka közben, szóval olvassátok bármikor, nem fogtok csalódni.

Kidolgozott, érdekes karakterek; kellően eltalált csavarok; olyan vonalvezetés és idősík, amely már önmagában izgalmassá teszi a történetet; kiszámíthatatlan, kiszámíthatatlan bűntények, és..............

Éééés... tartalmat is hordoz magában! 

El lehet elmélkedni ismét a neveltetés, a család, a szocializáció meghatározó erején, a jellemfejlődés mikéntjén és az azt befolyásoló tényezőkön, a beláthatatlan következményeken, azon, hogy mennyire, mennyire mérlegelnünk kell a tetteinket, szavainkat, mert van, amit (mármint azt, ami azzal jár) nem lehet visszacsinálni.

Lockhart a mai young adult, szórakoztató és akár még a krimiirodalomban is üde, eredeti színfolt, kirí a többiek közül, ami kizárólag előnyére válik, és biztos vagyok benne, hogy még sok remek írás fog születni a tollából. Szuper a stílusa, bárcsak több író rendelkezne olyan eredetiséggel, amely neki például a sajátja!

Olvassátok el, tuti, hogy tetszeni fog!


A Ciceró Könyvstúdiótól megrendelhető ITT.

2017. december 27., szerda

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

Képtalálat a következőre: „vesztegzár a grand hotelben”

"Rejtő egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye ez. A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú szélhámossal szúfolt Grand Hotelben zajlik. Bár az okmány megszerzése csak egypár titokzatos személy érdeke, mégis, a kényszerű bezártság nyomasztó hatására a legkülönfélébb rejtélyes eseményekbe keveredik bele a hotel szinte minden lakója, hogy azután az óriási kavarodásban lelepleződjenek az igazi bűnözők, és fejtetőre állított kalandok során egymásra találjanak az igazi szerelmesek – és az okmány hivatott tulajdonosai, illetve őrzői is."

Emma Donoghue: A csoda



A 19. századi Írország kellős közepén, az ingoványos, tőzegszagú lápvidéken a burgonyavész és a tömeges kivándorlások miatt megfogyatkozott lakosság életét a katolikus vallás, a helyi hiedelemvilág és a csekély élelem megszerzése határozza meg. Ezt a kilátástalanságot ragyogja be egy tizenegy éves kislány, aki valódi látványosságnak számít a környékbeliek szemében. Anna O'Donnell négy hónapja nem vett magához táplálékot. Szülei és orvosa állítják, hogy a kislány nem csaló, hanem maga a csoda. Lib Wright egykor a krími háborúban szolgált ápolónőként. Az ott tapasztaltak megkeményítették őt, gyakorlatias, szkeptikus és cinikus nőként érkezik az aprócska ír faluba, ahol azt a feladatot kapja, hogy leleplezzen vagy minden kétséget kizáróan alátámasszon egy égbekiáltó szélhámosságot. Két hétig kell megfigyelnie Annát. Emma Donoghue legújabb mesterműve két nagyon különböző ember története, akik visszafordíthatatlanul részesei lesznek egymás életének. Érzékenyen megírt pszichológiai thriller a szeretet küzdelméről a gonoszsággal szemben.

______________

Emma Donoghue előző, nagy sikerű regényét csak filmen láttam, de ismerve azt a történetet és elolvasva ezt a könyvet az megállapítható, hogy mindkét történetben egy nagyon zárt világról, annak részeseiről, nagyon különös élet- és családi helyzetekről van szó. 

A kicsit sem szokványos színterek és élethelyzetek adják a cseppet sem szokványos karaktereket, főszereplőket, akik ebben a könyvben is - csakúgy, mint az előzőben - szenvednek. Szenvedésük egyenesen következik abból, hogy olyan helyzetben vannak, amelyből nem tudnak kimenekülni; vagy ha előbb-utóbb sikerül is nekik, sérülések nélkül nem úszhatják meg, nem folytathatják úgy az életüket, mintha mi sem történt volna. Kezdhetnek új lapot, új életet, de olyan sebeket hordoznak, amelyek mindig el fogják kísérni őket.

Kezdetben nem tudtam, hogy hova fog kifutni a történet, olvasva a könyv hátulján, hogy "pszichológiai thriller" és "a szeretet küzdelme a gonoszsággal szemben", hiszen annyira nem így indult. Korrajznak tűnt (persze valamelyest az is), amelyben első látásra "csak" az a különleges, hogy számunkra idegen világban és években játszódik a regény, de aztán kiderült, hogy ennél sokkal többről van szó. 

Nem csupán korrajz, nem csupán thriller, nemcsak jellemfejlődés vagy történelem, hanem a spiritualitás és a hit kérdéseit is feszegeti a szerző, 

mindvégig kritikusan, mindvégig kérdéseket feltéve, kételyeket ébresztve, minden és mindenki iránt, ami és aki a történetben szerepel, ráirányítva a figyelmet olyan dolgokra, amelyek elől és olyanokra, amelyekbe menekülhetünk.

A menekülési útvonalak különbözőek, és nem (vagy nem kizárólag) abból fakadnak, hogy miből menekül az ember. Nem is tudom, hogy mi alapján választja ki az ember a menekülőutat (neveltetés? értékrend? jellem? környezet? lehetőségek? hit?...), és hogy egyáltalán választja-e. Vagy adódik. Az első dologba kapaszkodunk, amibe tudunk? Vagy az utolsóba, amikor már nincs más? Mi alapján dönt az ember?

Emma Donoghue egy választ kínál erre, a milliónyi közül. Nem mondja azt, hogy ez az út a jó vagy az egyetlen, és azt sem, hogy ez az út hibás. Csak megmutat egyet a sokból, és azt mondja, ez is az lehet. Nem is tudom, hogy keres-e válaszokat, vagy csak ösztönöz a válaszkeresésre. De nem lehet anélkül végigolvasni ezt a könyvet, hogy az ember feltegyen magának ezernyi kérdést, miközben a válaszok is csak elméletiek, mert azt, hogy valaki miért egy bizonyos utat választ egy élethelyzetben, csak az az egyetlen ember tudja, de az az érzésem, hogy nagyon gyakran még ő maga sem.


Az Alexandra Kiadótól megrendelhető ITT.

2017. december 16., szombat

Michael Finkel: Igaz történet




Michael Finkelt, a New York Times újságíróját 2002-ben kirúgták a laptól, miután meghamisította egy oknyomozó riport bizonyos részleteit. Miközben arra várt, hogy elbocsátását az újság nyilvánosságra hozza és karrierje végleg romba dőljön, nyugtalanító hírt kapott. Egy Christian Longo nevű fiatalembert, akit saját családja meggyilkolásáért köröztek, elfogtak Mexikóban, ahol új személyazonosságot vett fel: azt állította, ő Michael Finkel a New York Timestól. Finkel természetesen azonnal felkereste Longót, hogy megismerje az igaz történetet – ezzel bizarr és bensőséges kapcsolat vette kezdetét, az újságírói munka pedig szép lassan hátborzongató macska-egér játékká alakult.

Részben emlékirat, részben krimi, részben mea culpa: az Igaz történet mélyen személyes történet gyilkosságról, szeretetről, megtévesztésről és az igazság bizonytalan természetéről. A könyvből 2015-ben játékfilm készült James Franco és Jonah Hill főszereplésével.
________

Amikor először hallottam erről a történetről, azonnal tudtam, hogy el kell olvasnom. Tudtam azt is, hogy nem lesz könnyű, mert a téma annyira ijesztő, nyomasztó, vagy inkább hátborzongató, de még inkább végtelenül szomorú, azonban tudni szerettem volna, milyennek írja le, milyennek ismerte meg a New York Times (volt) újságírója azt az embert, akiben (ahogy ő fogalmaz) a legijesztőbb az - ismerve a tetteit -, hogy egyáltalán nem tűnik ijesztőnek. 
Elmondása szerint kedves, udvarias, intelligens, higgadt embernek látszik (a higgadtság itt nem pozitív jelző, hiszen minden pozitív érzelmet nélkülöző, hidegvérű, kegyetlen gyilkosról van szó), aki szinte mindenkit levesz a lábáról - és még olyan emberekhez is közel tudott kerülni (már a letartóztatása után, a börtönben), akik tudták róla, hogy mit tett!
Mindenképpen szerettem volna tudni - Finkel szemüvegén keresztül -, hogy hogyan csinálja; miért; mi az a személyiségében, amivel le tudja nyűgözni az embereket, miközben tudják róla, hogy a világ legborzalmasabb tettét követte el.

Néhol nem könnyű olvasmány, éppen a fent említett tettek súlya és mérhetetlen borzalma miatt, hiszen egy ilyen történetet nem lehet érzelmek nélkül olvasni, mint egy szimpla krimit, mert amikor az ember tudja, hogy ez megtörtént, amikor tudja, hogy ez az ember a társadalom része volt, ez az ember egy család része volt... Hát, akkor nem nagyon maradnak szavak.

Részben Michael Finkelről is szól ez a történet, az ő életútjának alakulásáról és főként személyiségfejlődéséről, azonban sokkal inkább szól egy olyan hidegvérű, mindent érzelmet, bűntudatot és megbánást nélkülöző emberről, akiről az ügyvédei, a bíró és a hozzá közel álló emberek is mind azt mondták, hogy még nem láttak olyat soha, hogy valaki ilyen érzelemmentesen hajtson végre ilyen cselekedetet. És nem a pillanat hevében volt érzelemmentes vagy higgadt; hanem mindvégig azután is! Soha nem bánta meg a tettét. Egyszerűen nem érdekelte az egész. Ez tényleg értelmezhetetlen egy normális ember számára. És jobb is, hogy nem értjük, ebben egészen biztos vagyok. Fejtegetni sem akarom, mert erre tényleg nincsenek szavak. 

A könyv nagyon érdekes, nagyon olvasmányos (ha lehet ilyet mondani egy ilyen nehéz történetre), és - amennyire ez megítélhető - tényszerű, azonban nem ad mindenre egzakt választ. 

Nem tudjuk meg, hogy "miért". 
Persze válaszokat várnánk, de ahogy belegondolok, tulajdonképpen erre egyszerűen nem kaphatunk választ - 

legalábbis ennél mélyrehatóbbat, pontosabbat nem. Mert egy ilyen ember vajon meg tudná mondani, miért tette? És ha ő nem, akkor hogyan mondhatná meg bárki más? Legyen az pszichológus, szülő, sógor vagy barát. És minél közelebb áll hozzá valaki, nyilván annál értetlenebbül áll a történtek előtt - és annál nagyobb fájdalmat érez.

Nem is tudom, mi ennek a könyvnek a tanulsága, nem is tudom, hogy kell-e levonni tanulságot belőle. Pl. hogy "ilyen emberek is vannak, és teljesen normálisnak tűnnek" vagy "nézd meg, kik vannak körülötted, mert sosem tudhatod..." - de ezek üres frázisok lennének. Az ilyesmire nyilvánvalóan nem lehet rájönni, felkészülni, ezeket nem lehet előre látni. Sajnos ez a sajátosságuk. Ezért történhetnek meg ezek a dolgok.

Az íróról sem tudom pontosan, milyen kép alakult ki bennem. "Őszinteség és mea culpa..." És nem is az a bajom vele, amit a New York Times-nál csinált... Hanem nem tudom hova tenni azt a kettős érzést - mármint annak a pozitív részét -, amit érez ezzel az emberrel kapcsolatban. Mert nem csak a sztorit látta benne. De nem tudom megérteni, hogyan kerülhetett mégiscsak valamennyire közel hozzá, hogyan láthat benne jót is, hogyan volt képes a szemébe nézni, hogyan volt képes arra, hogy bármiféle kommunikációt kialakítson vele. 

Csak részigazságok azok, amelyeknek a birtokában letesszük ezt a könyvet - márpedig a részigazság az igazságot illetően nem sokat ér. Mégis: talán jobb is nem tudni, hogy mi történt pontosan, hiszen már az is, amit az ember tud erről a történetről, fojtogató és nehezen emészthető.

Az Igaz történet lényege talán az, hogy vannak olyan emberek, akik azt hiszik, hogy megvan a maguk igazsága, csakhogy - tudjuk - az annyira ártalmas mások számára, hogy abban bízunk, az ő igazságuk soha nem tud érvényre jutni. Nem hiszem, hogy létezik egyetlen egyetemes igazság, de azt igen, hogy vannak olyan emberek, akiknek az ""igazsága"" olyan ártó, káros és gonosz, hogy csak remélni lehet: soha nem lesz módjuk arra, hogy az ""igazság(uk)"" birtokában legyenek.


A Gabo Kiadótól megrendelhető ITT.

2017. december 6., szerda

Mary Kubica: Ne sírj, kislány!




"Chicago belvárosában nyom nélkül eltűnik a lakásából egy Esther Vaughan nevű fiatal nő. Hollétére a holmija közt talált „Kedvesem…” kezdetű, nyugtalanító levél sem ad választ, sőt, kétségeket ébreszt barátnőjében és lakótársában, Quinn Collinsban azt illetően, hogy vajon Esther tényleg az az ember-e, akinek hitte. 
Eközben egy kis kikötőben a Michigan-tó partján, egyórányi járásra Chicagótól egy titokzatos nő bukkan föl a csendes kis kávézóban, ahol a tizennyolc éves Alex Gallo mosogatóként dolgozik. Azonnal megbabonázza a nő szépsége és bája, ám ami ártatlan rajongásnak indul, rövidesen olyan sötét és fenyegető fordulatot vesz, amire sosem gondolt volna. 
Miközben Quinn válaszok után kutat Estherrel kapcsolatban, és Alex egyre jobban az ismeretlen nő hatása alá kerül, Mary Kubica, a feszültségkeltés nagymestere feszes és magával ragadóan izgalmas történetet tár elénk, mely elképesztő végkifejletbe torkollik, bemutatva, hogy bármilyen gyorsan futunk, és bármilyen messzire menekülünk, a múlt végül mindig utolér…"

________

Mary Kubica ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: letehetetlen, színvonalas, izgalmas, pörgős krimit alkotott, amit már megszokhattunk tőle.

Tetszik, hogy alaposan kibontja a főszereplők jellemrajzát, nem sajnálja rá az időt, és nem csupán a történet szálainak összekuszálására, majd kibogozására fókuszál.
Relevánsnak tartja, hogy megértsük, mit éreznek és hogyan élik meg a körülöttük zajló eseményeket a szereplők, akkor is, ha ez a cselekmény fő vonalának szempontjából irreleváns. Igenis fontos a hitelességhez az, hogy az apróbb részletekre is odafigyeljen az író, mert bár ez lényegtelen abból a szempontból, hogy rájöjjön az olvasó, mi is áll a történet hátterében, azonban az átélést nagyon nagy mértékben segíti. Kubica nem tartja pazarlásnak az olvasóknak a csekély, jelentéktelen részletekbe való beavatását, és szerintem sem az. Nekem mindig fontos, hogy minél alaposabb jellemrajzot lássak, és ezt még a teljes mértékben mellékszereplőknél sem tartom fölöslegesnek.

A történet nagyon eredeti, jól felépített, és abszolút nem számítottam arra, amit kihozott belőle. Sejtetni engedi folyamatosan a végkimenetelt - hát, nem az lesz az.
Végig ébren tartotta a feszültséget, éjszakákon át olvastam, nem tudtam letenni a könyvet, remek a stílusa, sosem unalmas vagy vontatott, és a csattanó sem maradt el.

Az előző két regénye is nagyon tetszett, de talán ez volt a legkidolgozottabb, legizgalmasabb, legpörgősebb - bár az mindegyikre jellemző, hogy a vége abszolút meglepő és kiszámíthatatlan.

Kubica regényeiből nem hiányzik a feszültség és a borzongás, azonban mindig jelen van bennük a drámaiság, a színvonalas karakterábrázolás és a lelki mozgatórugók fejtegetése.

Ő is azt a vonalat képviseli a krimiirodalomban, amely megmutatja, hogy e kettő nem zárja ki egymást, sőt: egyik a másiknak tökéletes kiegészítője lehet. A lelki háttér megmutatása rengeteget hozzáad a történethez, és Kubica könyveiben ezt mindig megtapasztalhatjuk.


A kiadótól megrendelhető ITT!