Ana Reyes: Ház a fenyvesben

 

"New York Times Bestseller

Reese Witherspoon könyvklub

 

Ha megcsal az emlékezeted

Ha a barátnőd halott

Ha nem tudod feledni, de pontosan nem is emlékszel, hogyan történt

A válasz ott lesz a fenyvesben

 

Maya végzős volt gimiben, amikor a legjobb barátnője, Aubrey egyik pillanatról a másikra holtan rogyott össze egy Frank nevezetű enigmatikus figura jelenlétében, akivel azon a nyáron állandóan együtt volt.

Hét évvel később Maya Bostonban él, a barátja teljes szívből szereti. Maya titokban szerfüggő, hogy el tudja viselni a múltbeli történés súlyát, az emlékezetkihagyásokat, a magyarázat nélkül maradt tragédiát. De egyszer csak lát a YouTube-on egy videót, amin egy fiatal nő hirtelen összecsuklik, és szempillantás alatt meghal. A helyszín egy étkezde, a nővel átellenben nem más ül, mint Frank.

Maya újra a trauma kellős közepén találja magát, amely azóta egész életére rányomta a bélyegét. Hazatér szülővárosába, Aubrey halálának helyszínére, hogy újra átélje azt a végzetes nyarat, belegondoljon, milyen hatással is volt rá annak idején Frank, és felidézze az őrjítő féltékenységet, amely majdnem megpecsételte kettejük barátságát Aubrey-val.

Egykori otthonában rábukkan valamire, ami megérteti vele, ez a történet jóval régebben, még az ő születése előtt kezdődött. Minden jel szerint újra fel kell keresnie Franket, aki még mindig ugyanott lakik, a fenyvesben."

_______________________

Nem tudom, olvastam-e már olyan könyvet, ami rejtélyesebb, talányosabb volt, mint ez, teljesen megfoghatatlan, minden támpont nélküli - az ember keresi, keresi, de nem találja a fogódzót, hogy hol is lehet a válasz, miben találhatja meg; egyáltalán merre keresse.

Rendkívül nyomasztó, szorongató, olykor bizarr, máskor egyenesen szürreális; letehetetlenül ijesztő; olvasmányos, de vérfagyasztó; torokszorító és pörgős; és rendkívül, rendkívül hátborzongató.

Tudod, hogy keresgélned kell a hogyant, de esélyed sincs rá, hogy rájöjj a titok nyitjára; meg akarod érteni - a főszereplővel együtt - a miértet, de néha beléd nyilall, hogy talán jobb nem tudni róla. 

Az író elképesztő módon érzékelteti azt a szereplője által érzett bizonytalanságot, mely hol rettegéssé súlyosbodik, hol kétellyé és önmarcangolássá szelídül; sajnálod őt, kívánod, hogy megértse, mi és miért történt, mert tudod, hogy csak így tudja folytatni az életét; azt az utat, amit már nem a múltban történtek határoznak meg. 

Végig kétségek gyötrik az olvasót, mert egyszerűen nem lehet érzékelni, hogy milyen irányba fognak alakulni a dolgok; hogy az ép esze vagy az élete a tét; hogy az igazság nála van-e vagy rajta kívül áll; hogy a valóság vagy a képzelete gyűri maga alá. Nem tudod, miről mit gondolj; és a végkifejlet minden képzeletet felülmúl.

Ötleted sincs, hova fog kifutni a történet; csak azt tudod, hogy valami olyanfajta borzalomhoz vezetnek a válaszok, melyekkel eddig nem találkoztál; és néha felteszed magadnak a kérdést, hogy vajon a válasz olyasmi lesz-e, ami befogadható, vagy olyan, ami még mélyebbre sodorja azt a lányt, aki oly elszántan keresi.

Eredeti ötletekkel, gondolatokkal tarkított, félelmetes, jól kidolgozott, a karaktereit jól felépítő, számtalan kérdést felvető regény, mely az utolsó oldalig nem ereszt. 

És biztosra veszem, hogy van egy szó, amire szinte mindenki, aki elolvasta ezt a regényt, utána rá fog keresni, és alaposabban utánaolvas a dolognak... na de nem spoilerezek; olvassátok el!

A regény a kiadótól megrendelhető ITT.

Adrian McKinty: A sziget

 

"Nem tudod, mire képesek, amíg üldözőbe nem veszik a családodat.

Sima családi nyaralásnak indult.

Egy szörnyű baleset mindent megváltoztatott.

Nem tudod, mire képesek, amíg üldözőbe nem veszik a családodat.

Heather Baxter Seattle-be költözik, és összeházasodik Tommal, aki orvos, megözvegyült, és két gyereket nevel: egy kisfiút és egy tinilányt. Tomot meghívják egy orvoskonferenciára Ausztráliába, és az utazás tökéletes alkalom, hogy az új család összerázódjon.

A gyerekek szeretnének szabadon élő, igazi ausztrál állatokat látni, így hát a család autót bérel és tesz egy kirándulást. Találnak egy szigetet, ahová turisták elvileg nem léphetnek be, de sikerül elérniük a kompnál, hogy átvigyék őket.

 Lehet, hogy nem kellett volna? A nyugtalanító helyzetben baljós előérzet fogja el őket.

Aztán kezdetét veszi a rémálom."

_____________

Már az is éppen elég bonyodalom, ha egy új családnak össze kell rázódnia... Jó, jó, tudom, az egy másik műfaj lenne. De egyébként ennek is jelentősége van a könyvben. Mert egy harmóniában, összhangban élő családban az egyes szereplők, akik a másik gondolatait is ismerik, talán hatékonyabbak... előbbre jutnak... szervezettebbek... míg ha egymásnak feszülnek, alig ismerik egymást, vagy netán ki nem állhatják valamelyik családtagot, akkor még sokkal nehezebb lesz a már amúgyis borzasztó kilátástalannak tűnő helyzet. 

Jót tesz a történetnek, hogy olyan helyszínen játszódik, amit kevesen ismerünk. Jó, hogy minden családtag szemszögéből megmutatja, mi a prioritás. Az apának a konferencia, a munkája, és persze hogy összerázódjon a család. Az új feleségnek az, hogy helytálljon és meg tudjon felelni az elvárásoknak, ami lehet, hogy eleve lehetetlen feladat. A gyerekeknek az, hogy különleges állatokat lássanak, na meg persze az, hogy az új "anyuka" békén hagyja őket.

Aztán jön az, ami... És minden, ami addig elsőbbséget élvezett, kicsit vagy sokkal hátrébb kényszerül.

McKinty feszes történetvezetése rengeteget hozzátesz a remekül kidolgozott cselekményhez, amiből az következik, hogy rettentő ijesztő az egész, amikor a bonyodalom kibontakozásának szemtanúi leszünk. 

És mindig, mindig a döntések... A döntések súlya, a bennük rejlő lehetőségek és veszélyek, és az örök kérdés: mi lett volna, ha a másik utat választjuk?

És kinek akarjunk jól dönteni? - még ha ez furcsán hangzik is. Magunknak? A társunknak? Vagy a gyerekeink érdekét nézzük? A válasz evidens mindaddig, amíg ismerjük és szeretjük egymást. De ha készen kapunk egy családot, és nem is tudunk mindent a másikról, talán a legfontosabbat se, akkor... Akkor? Akkor mit tehetünk? (Lehet, hogy akkor is ugyanazt.)

Mindenesetre döntünk valahogy. És aztán mások is döntenek valahogy. Megítélik a tetteinket. És feloldoznak vagy büntetést szabnak ki ránk. Hát ez történik ebben a regényben, és aztán elindul az őrület... 

És ami elhangzik az egyik szereplő szájából arról, hogy a gonoszságon néha túlmutat az, ha valaki unatkozik, igen elgondolkodtató. Ahogy az is, hogy a világtól elzártan élő emberek, akik azt hiszik, hogy a természethez találtak vissza, és valami ősi, csodálatos dolgot élnek meg, ugyanakkor nem ismerik a normát, eltávolodtak a civilizációtól és a kultúrától, mennyire eltorzult gondolkodásúak lehetnek, és olyankor nincs, aki meggyőzze őket a maga igazáról - egy olyan igazságról, ami egy olyan világ terméke, amit ők elutasítanak.

Tömény izgalom, feszültség, letehetetlen, pörgős, csattanókkal tűzdelt és ötletes, de nem nélkülözi az elgondolkodtató fordulatokat és a mély gondolatokat sem.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Paula Hawkins: Vakfolt

  

"Nem láttad, mi lesz belőle.

Hogy mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen vaksi?

Edie, Jake és Ryan gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Ők hárman – szemben az egész világgal. Edie azt hitte, ez a kötelék mindent kibír. Így aztán amikor Jake-et brutálisan meggyilkolják, és Ryant vádolják a gyilkossággal, Edie világa darabjaira hullik. 

A nő évek óta most először magára marad. Az isten háta mögötti házban lakik, ahol előtte kettesben éltek Jake-kel. Edie-t porig sújtották az események, és halálra rémült – amire jó oka van. Valaki figyeli. Valaki csak erre a pillanatra várt. Most, hogy Edie magára maradt, újra szembe kell néznie a múlt darabkáival, amelyeket igyekezett a szőnyeg alá söpörni."

_______________

Ez egy kisregény, néhány óra alatt könnyedén elolvasható, de éppen rövidségének, tömörségének köszönhetően tud velős, lényegre törő, nem túlmagyarázó, nem túlíró és túlbeszélő lenni.

Paula Hawkinsról már tudjuk előző regényeiből, hogy eredeti ötletekből építkezik és kiváló érzékkel közelíti meg a személyiségtípusokat, valamint olyan pörgős, eseménydús cselekményt hoz létre, amely teljes mértékben odaszögez a fotelba, amiből csak akkor állsz fel, ha végeztél a könyvvel. Ez jelen esetben hatványozottan igaz a könyv rövidsége miatt. Nem tudod abbahagyni.

Sok mindenről szól ez a történet: szól arról, hogy hogyan kísért a múlt, hiába hiszed azt, hogy magad mögött hagytad; szól a barátságról és a házasságról, és arról, hogy igazán ismerjük-e a körülöttünk lévőket; szól arról, hogy a tetteink nem maradnak következmények nélkül; és szól arról, hogy ne feketén és fehéren lásd a dolgokat; és bár sejted, hogy valaki nem az, akinek látszik (de ki? biztos az, akiről ezt gondoljuk?), de az író meg tudja mutatni neked, hogy ennél is jóval többről van szó.

A 21. Század Kiadó azt írja:

"Paula Hawkins legújabb thrillerében nemcsak a toxikus barátságok mibenlétét festi le hátborzongatóan árnyaltan, de a napjaink társadalmára jellemző társfüggőséget is, és a felelősségvállalás teljes hiányát. Jake meggyilkolásával nemcsak egy élet pusztul el, hanem egy élet ábrándja, az önáltatás tökéletesre járatott működési rendszere. Képesek-e vajon a szereplők túllépni saját vakságukon, vagy ugyanott folytatják a férfi halála után, mintha mi sem történt volna? A szerző ismét izgalmas lelki és önismereti utazásra invitál legújabb krimijében, melyben a meglepetések olyan gyorsan váltakoznak, mint Edie és Jake háza alatt az óceán magassága árapály idején."

Igen, ennél jobban nehéz lenne megfogalmazni... Mennyire vagyunk (szándékoltan vagy sem) vakok azért, mert kényelmesebb nekünk a körülöttünk lévőket más színben látni? Kényelmes és biztonságos. Ez lehet énvédő mechanizmus, lehet - ahogy a kiadó írja - társfüggőség, de lehet hűség, lehet szerelem?

Mindig érdekes az önáltatás mibenléte - izgalmas, ha úgy tetszik; persze ez nem biztos, hogy a legjobb szó, ha súlyos kérdésekről van szó.

Az önáltatással mi a célunk, a valódi célunk? Magunkat védjük, ez biztos. De ez a másik embernek is védelmet nyújt, miközben meg sem érdemelné. 

Hol húzódik a határ naivitás és bizalom között?

És az önáltatás a másikért történik, a feltétlen szeretet jegyében, vagy önmagunkért?

Azt hiszem, ez sem mindegy, még akkor sem, ha az eredmény ugyanaz. 

És biztos jó nekünk - bár az Igazság mindig egy felbecsülhetetlen eszmeként van számon tartva -, ha kilépünk ebből a komfortzónából? Ha levesszük a szemellenzőt? Mindig jobb lesz nekünk? Minden esetben jobb lesz másoknak? Mindig az a helyes út? 

És egyáltalán mi az, hogy "helyes"? És a helyes út mindig mindenki (!) számára a legjobb? Csak egy helyes út létezik? Egyetlen igazság?

Paula Hawkins ilyen kérdéseket feszeget ebben az egy szuszra végigolvasós, ütős, nagyon izgalmas könyvében.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Amy Lloyd: The Innocent Wife – Az ártatlanság börtönében

"Szereted.
Bízol benne. Miért félsz hát tőle ennyire? Húsz évvel ezelőtt Dennis Dansont letartóztatták és bebörtönözték egy fiatal lány brutális meggyilkolásáért és több lány rejtélyes eltűnéséért. Most egy dokumentumfilm készül róla, hogy felderítse a valóságot, és kiszabadítson egy ártatlanul elítélt embert. A film hatalmas vihart kavart az interneten. Ezer mérföldnyire, Angliában, Samantha az eset megszállottja lesz. Levelezni kezd Dennisszel, és egykettőre elvarázsolja a férfi vonzereje és a felé irányuló kedvessége. Hátrahagyva régi életét, hamarosan hozzámegy, és kampányolni kezd férje szabadon bocsátásáért. Amikor azonban a kampány sikert hoz, és Dennis kiszabadul, Sam olyan dolgokra jön rá, melyek gyanakvással töltik el. Lehet, hogy a férfi nem is olyan ártatlan? De vajon akarja-e tudni az igazat egy szerető feleség? Vajon akarunk-e szembesülni a brutális valósággal mi, olvasók? A Daily Mail első regényekhez kiírt versenyének győztese, Amy Lloyd The Innocent Wife című könyve briliánsan megírt, lebilincselő pszichológiai thriller"
____________________

Rendkívül izgalmas krimi az elsőkönyves Amy Lloydtól, aki - ez azonnal kiderült - mestere a feszültségteremtésnek és a kiváló, döccenők nélküli, következetes történetvezetésnek. 

Az író egyaránt ért az élethű karakterek megteremtéséhez, a feszültség folyamatos fenntartásához, a jókor jó helyen bevitt ütésekhez, és ahhoz, hogy a minden logikát nélkülöző tettek leírásakor a szálak mégis logikusak maradjanak, már ha lehetséges az ilyesmi.

Hiszen teljesen kiszámíthatatlan, hogy bizonyos dolgokra ki hogyan reagál, de ebben a könyvben sosem éreztem azt, hogy egy adott reakció ne illene bele a sztoriba. Mert a feltétlen bizalomért lehet-e hibáztatni bárkit? És ha a bizalom meginog, akkor lehet-e azért kárhoztatni bárkit, hogy onnantól kezdve mindig, mindenben kételkedik? Árulásnak tekinthető-e a bizalmatlanság? Egyáltalán: mi tekinthető árulásnak? Mármint a maguktól értetődő dolgokon kívül. Az elhallgatás? A hazugság? A bizalmatlanság? De ha a bizalom csak önámítás vagy tévedés? És még továbbfűzve a gondolatot: mi van, ha a bizalmatlansággal eláruljuk a másikat, a kapcsolatot, ugyanakkor esetleg az oktalan bizalommal meg önmagunkat vagy az értékrendünket? És közben nem tudhatjuk, hogy mi az igazság... És: hova vezet az igazságkeresés? Erre nincs egyfajta, egyértelmű, minden esetben érvényes válasz. Nem is tudom, talán ez a legrosszabb az egészben - hiszen borzasztóan megnehezíti a döntést.

És a döntések, igen... Ez a kérdés újra és újra előkerül a különböző könyvek kapcsán. Hogy mennyire ijesztő, hogy soha nem tudhatjuk, mi a helyes döntés. Mivel jár. Mit okoz. Mit okozna vagy mit okozott volna egy másfajta döntés. Ez már önmagában is egy olyan kérdés, amit a végtelenségig lehetne továbbgondolni, és mégis csak elméletekre futná...

Amy Lloyd több fontos témát is taglal egyszerre, bár a hangsúlyt végig az alapszituációra helyezi (bűnös-e a férfi), de azért a házasságról, a családi kötelékekről, a barátságokról, a bizalomról, a döntésekről, a bűnről, a kitartásról, a hűségről, az alapértékekről is fontos kérdéseket vet fel.

Mellékesen érinti a bírósági tárgyalások, az ítélkezés és a halálbüntetés kérdését is, és bár csak érintőlegesen nyúl hozzá ezekhez a témákhoz, mégis rendkívül egyedin és elgondolkodtatón. 

Az eredeti cím már maga is gondolkodásra késztet, hiszen igencsak kétértelmű... Mert hát ki(k)re is vonatkozik? Ki(k) is a megszállott(ak)?  Ki(k) az ártatlan(ok)? És ki(k) nem az(ok)? Vagy senki sem az?

A bizalom kérdésével sok könyv foglalkozik, rendszerint nem direktben, csupán egy fő téma köré fonva, de mindig kulcskérdés, ha jobban belegondolunk. És mennyire nehéz kérdés! Sokszor nem is olyan magától értetődő, és nehéz, nagy kérdéseket vet fel a megingása. A helyessége vagy helytelensége. Bízni jó. Bízni fontos. Bízni talán létfontosságú. De mi van, ha - és ez többféleképpen is értelmezhető, azonban most jelen könyvnél maradva - valakinek az életébe vagy a létbiztonsága vagy önazonossága elvesztésébe kerül? Borzasztó nehéz kérdés, és azt hiszem, hatalmas dolgoknak, erőknek és tetteknek a mozgatórugója, kiváltó oka. Életeket eldöntő dolgoknak. Ne becsüljük alá a jelentőségét.

Összességében Az ártatlanság börtönében egy letehetetlenül izgalmas krimi, és közben egy torokszorító olvasmány többféle fájdalomról, felfoghatatlan fájdalmakról és kezelhetetlen helyzetekről, kiszámíthatatlan végkifejlettel és csattanókkal, megválaszolhatatlan kérdések nyitva hagyásával, és valamifajta furcsa érzéssel, ami az elolvasása után a gyomrunkban marad.


A regény ITT megrendelhető.

Paula Hawkins: A víz mélyén

Pszichológiai thriller A lány a vonaton bestsellerszerzőjétől.  

A víz mélyén című könyv 2017-ben elnyerte az év könyve díjat thriller kategóriában a Goodreads szavazatok alapján!

A várost átszelő folyóból holtan húznak ki egy fiatal nőt. Néhány hónappal korábban egy sérülékeny tinédzser lány végezte ugyanott, ugyanígy. Előttük évszázadokon át asszonyok és lányok hosszú sora lelte halálát a sötét vízben, így a két friss tragédia régen eltemetett titkokat bolygat meg – és hoz felszínre.

Az utolsó áldozat árván maradt, tizenöt éves lányának szembe kell néznie azzal, hogy félelmetes nagynénje lett a gondviselője, aki most kényszeredetten tér vissza oda, ahonnan annak idején elmenekült, és ahová szíve szerint soha nem tette volna be újra a lábát. A folyóparti ház eresztékei éjjelente hangosabban nyikorognak, a fal tövében susogó víz kísérteties neszekkel tölti meg az egyébként zavartalan csendet.

Paula Hawkins újabb története is megállíthatatlanul sodorja az olvasót a végkifejlet felé, bizonyítva, hogy az írónő nagy ismerője a női léleknek és az emberi ösztönöknek.

A szerző második thrillerére két évet kellett várni. De – ahogy az első olvasók egybehangzóan állítják – megérte.

_______________

Paula Hawkinsnak ez a könyve nekem jobban tetszett, mint A lány a vonaton. Az is tetszett, de a végével enyhén szólva nem voltam megelégedve. 

A víz mélyén végig izgalmas, pörgős volt, nem akarok közhelyes lenni, de tényleg nem tudtam letenni. Annyira jól van megírva az egész könyv, hogy mindig el kellett olvasnom "csak még egy oldalt", mielőtt leteszem másnapig. Aztán így persze simán átcsúsztam a másnapba. 

Jó a sztori, a sztorinak jól kitalált szereplői vannak, a szereplők olyan tulajdonságokkal vannak felruházva, amelyek miatt az olvasó kíváncsi lesz arra, hogy hova fut ki a személyiségfejlődésük; vagy hogy hogyan váltak ezekké az emberekké.

Sokszor eszembe jutott, miközben olvastam, hogy ritkán találkozom ennyire olvasmányos könyvvel, igazi kikapcsolódást nyújtó regény, bár persze sötét tónussal számolnia kell az embernek, amikor egy thrillert vesz a kezébe. Hawkins mégis nagyjából megkíméli az olvasóit, mert annyira azért nem ás mélyre, hogy elriasszon bárkit is, akinek nem olyan magas az ingerküszöbe. 

A végét talán még egy picit lehetett volna vagy felturbózni, vagy talányosabbá tenni, vagy jobban  kibontani, így - ha kérdés nem is, de - némi hiányérzet maradt bennem. Kíváncsi lettem volna a mozgatórugókra, de tudom, ez egy krimi, nem lélektani regény; és kíváncsi lettem volna a részletekre, de azoknak az eldöntését meg ránk, illetve a fantáziánkra bízta az író. 

A krimiszálon túllépve, vannak benne jó gondolatok, amiből látszik, hogy az író tudna mélyebbre is hatolni a személyiségábrázolásban. Talán nem mer, talán nem biztos benne, hogy az olvasók várják-e ezt tőle. Pedig szerintem ezzel nagyon sokat hozzá tudna tenni a történeteihez. 

Mary Kubica: Ne sírj, kislány!

"Chicago belvárosában nyom nélkül eltűnik a lakásából egy Esther Vaughan nevű fiatal nő. Hollétére a holmija közt talált „Kedvesem…” kezdetű, nyugtalanító levél sem ad választ, sőt, kétségeket ébreszt barátnőjében és lakótársában, Quinn Collinsban azt illetően, hogy vajon Esther tényleg az az ember-e, akinek hitte. 
Eközben egy kis kikötőben a Michigan-tó partján, egyórányi járásra Chicagótól egy titokzatos nő bukkan föl a csendes kis kávézóban, ahol a tizennyolc éves Alex Gallo mosogatóként dolgozik. Azonnal megbabonázza a nő szépsége és bája, ám ami ártatlan rajongásnak indul, rövidesen olyan sötét és fenyegető fordulatot vesz, amire sosem gondolt volna. 
Miközben Quinn válaszok után kutat Estherrel kapcsolatban, és Alex egyre jobban az ismeretlen nő hatása alá kerül, Mary Kubica, a feszültségkeltés nagymestere feszes és magával ragadóan izgalmas történetet tár elénk, mely elképesztő végkifejletbe torkollik, bemutatva, hogy bármilyen gyorsan futunk, és bármilyen messzire menekülünk, a múlt végül mindig utolér…"

________

Mary Kubica ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: letehetetlen, színvonalas, izgalmas, pörgős krimit alkotott, amit már megszokhattunk tőle.

Tetszik, hogy alaposan kibontja a főszereplők jellemrajzát, nem sajnálja rá az időt, és nem csupán a történet szálainak összekuszálására, majd kibogozására fókuszál.
Relevánsnak tartja, hogy megértsük, mit éreznek és hogyan élik meg a körülöttük zajló eseményeket a szereplők, akkor is, ha ez a cselekmény fő vonalának szempontjából irreleváns. Igenis fontos a hitelességhez az, hogy az apróbb részletekre is odafigyeljen az író, mert bár ez lényegtelen abból a szempontból, hogy rájöjjön az olvasó, mi is áll a történet hátterében, azonban az átélést nagyon nagy mértékben segíti. Kubica nem tartja pazarlásnak az olvasóknak a csekély, jelentéktelen részletekbe való beavatását, és szerintem sem az. Nekem mindig fontos, hogy minél alaposabb jellemrajzot lássak, és ezt még a teljes mértékben mellékszereplőknél sem tartom fölöslegesnek.

A történet nagyon eredeti, jól felépített, és abszolút nem számítottam arra, amit kihozott belőle. Sejtetni engedi folyamatosan a végkimenetelt - hát, nem az lesz az.
Végig ébren tartotta a feszültséget, éjszakákon át olvastam, nem tudtam letenni a könyvet, remek a stílusa, sosem unalmas vagy vontatott, és a csattanó sem maradt el.

Az előző két regénye is nagyon tetszett, de talán ez volt a legkidolgozottabb, legizgalmasabb, legpörgősebb - bár az mindegyikre jellemző, hogy a vége abszolút meglepő és kiszámíthatatlan.

Kubica regényeiből nem hiányzik a feszültség és a borzongás, azonban mindig jelen van bennük a drámaiság, a színvonalas karakterábrázolás és a lelki mozgatórugók fejtegetése.

Ő is azt a vonalat képviseli a krimiirodalomban, amely megmutatja, hogy e kettő nem zárja ki egymást, sőt: egyik a másiknak tökéletes kiegészítője lehet. A lelki háttér megmutatása rengeteget hozzáad a történethez, és Kubica könyveiben ezt mindig megtapasztalhatjuk.


A kiadótól megrendelhető ITT!

Robert Galbraith: Gonosz pálya

"Titokzatos csomag érkezik Robin Ellacott nevére, és rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne.

Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is megdöbben. Négy férfi is van a múltjában, akikről úgy gondolja, lehettek a feladók – és Strike nagyon jól tudja, hogy mindegyikük komoly, elmondhatatlan kegyetlenségre képes.

Míg a rendőrség arra a gyanúsítottra koncentrál, akiről Strike egyre biztosabban érzi, hogy nem ő a tettes, Cormoran és Robin a kezükbe veszik az ügyet, és elmerülnek a másik három gyanúsított sötét világában. Ám közben újabb, rettenetes bűntettek következnek, és egyre fogy az idő, hogy leleplezzék a gyilkost…

A Gonosz pálya pokolian okos bűnügyi regény, teli váratlan fordulatokkal, de egyben egy férfiről és egy nőről is szól, akik személyes és szakmai életükben is válaszúthoz érkeznek. Letehetetlen olvasmány."

Robert Galbraith

J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat és az Átmeneti üresedés szerzőjének írói álneve. A Gonosz pálya a harmadik Cormoran Strike-regény. A Kakukkszó 2013-ban, A selyemhernyó pedig 2014-ben jelent meg.

Robert Galbraith Cormoran Strike-regényeit a BBC One adaptálja televíziós sorozattá.

__________________________

Rowling megint remekelt, mint mindig. Ebben elvileg nincs semmi meglepő, és mégis van. Mindig meg tudja lepni az olvasót a zsenialitásával, a sokoldalúságával, a fantáziájával, és még sorolhatnám hosszan.

Engem egyébként teljesen meghökkent mindig, hogy mik vannak egy ember fejében. És most nem a szereplőire gondolok, hanem Rowlingra. Te jó ég, hogy juthatnak ilyesmik eszébe egy írónak? És ez nem minősítés, és ha némiképp mégis az, akkor sem "leminősítés", nem azt jelenti, hogy akinek ilyen dolgok eszébe jutnak, azzal valami nem stimmel. (Bár A selyemhernyó ilyen szempontból sokkal-sokkal durvább ennél.) Hanem hogy... hát, csak annyi, hogy "miért? honnan?" Tudom, az írói fantázia - de akkor is... Mindig elgondolkodtat ez a dolog. Nyilván egy Harry Potter után az ember főleg hajlamos feltenni ezt a kérdést, hiszen az annyira más.

Szóval ilyen sokoldalú írót még sosem láttam, de szerintem más se nagyon. Nem mondom, hogy nem születnek nagyobb alkotások. De, születnek maradandó művek különböző műfajokban. De három ilyen különböző műfajban ilyen színvonalú regények...?

Egyébként érdekes, hogy Rowling az egyetlen milliárdos, aki az írásból szerzett ekkora vagyont. Számomra ez is bizonyítja, hogy milyen sokan látják és bámulják áhítattal és meghökkenéssel, hogy mekkora képzelőerővel rendelkező, milyen sokszínű, mennyire tehetséges, fáradhatatlan és kifogyhatatlan ötletekkel rendelkező író. 

Nem tudok elvonatkoztatni attól, amiket már írt - az előző két krimit, az Átmeneti üresedést, a Harry Pottereket -, amikor azon mélázok, hogy hogy a csudába tudja ennyifajta embernek (és varázslónak...) a bőrébe képzelni magát. Elképesztő hiteles, és minden könyvénél eléri, hogy ne lehessen letenni. Bár az igazat megvallva a Cormoran Strike-történetek első része szerintem kicsit lassú volt, de a Gonosz pálya miatt kimondottan keveset aludtam, mert tudtam, hogy korán kell kelnem, mégsem tudtam letenni a könyvet. Annyira gyors, izgalmas, pörgős, érdekfeszítő, hogy mindig elolvas "csak még egy oldalt" az ember.

Nem számítottam különösebb csattanóra, mert Rowling látszólag nem sokat bízott a képzeletre - nagyjából felkínálta azt az x lehetőséget, akik a bűncselekmények hátterében állhatnak; de mégis sikerült rendesen meglepnie és egy nagy csattanót betennie a végén. Egyrészt a gyilkos kilétét illetően, másrészt a főszereplők személyes életét tekintve. A regény olvasása során százszor végigveszed magadban a lehetőségeket, de aztán... Hát ennél persze nem mondhatok többet.

Olvassátok el. Tényleg olvassátok el! Rowling nem okoz csalódást, ebben nyugodtan megbízhattok.

A Gonosz pálya megrendelhető a Gabo Kiadótól ITT.

Franck Thilliez: Pandémia

"Amandine, ahogy minden áldott reggel, aznap is bezárja maga mögött a vastag üvegfalakkal kettéválasztott lakás ajtaját, és elindul a párizsi Pasteur Intézetbe. Az a munkanap azonban más, mint a többi… Amikor a fiatal mikrobiológus nő egy riasztás nyomán megérkezik a marquenterre-i vadrezervátumba, zavarba ejtő látvány fogadja: három elhullt hattyú lebeg a víz színén.

A meudoni erdőben lemészárolnak egy férfit és a kutyáját, a közeli tóból pedig előkerül egy zsák, amely négy férfi csontmaradványait tartalmazza.

Mindeközben egy olyan ismeretlen típusú influenzajárvány üti fel a fejét a francia fővárosban, amely még a legelszántabb, legedzettebb rendőröket is ledönti a lábáról. Franck Sharko és Lucie Henebelle újabb kegyetlen erőpróba elé néz…

Az eredetileg mérnök végzettségű Franck Thilliez 1973-ban született. 2004-ben publikálta az első regényét, és azóta gyakorlatilag évente jelentkezik új kötettel. Ismert és sikeres szerző, a megújuló francia bűnügyi regényirodalom fiatal és termékeny képviselője, akinek a műveit a világ tizenöt országában olvassák. Forgatókönyvíróként is ismert."

„Elsődleges célom természetesen az, hogy szórakoztassam, megborzongassam az olvasót, hogy hozzájuttassam ahhoz az adrenalinfröccshöz, amelyre vágyik, de mindeközben meggyőződésem, hogy egy jó thrillernek ismereteket is kell közvetítenie.”

Franck Thilliez

________

Hihetetlenül izgalmas könyv, és érdekes, és letehetetlen, és eszméletlenül jól van megírva, és...
Lenyűgöző és el sem tudom képzelni, hogy egy ilyen könyv megírását mekkora kutatómunka előzheti meg. Rengeteg ismeretanyagot közöl amellett, hogy szórakoztat, elborzaszt, kikapcsol és elgondolkodtat egyszerre. 

Nagyon nagyra becsülöm Thilliezt és minden olyan írót, aki rászánja az időt - méghozzá nem keveset - arra, hogy tájékozódik, informálódik, tanul, ismereteket, adatokat gyűjt (és közöl) azért, hogy a regény valóban hiteles legyen - akkor is, ha az "csak" egy krimi.

Folyamatosan érzékelhető a regény mögötti elképesztő mennyiségű kutatómunka (ami hihetetlen időráfordítással és energiabefektetéssel járhat annak a számára, aki teljesen járatlan ezekben a témákban) a vírusokról, a föld alatt futó csatornahálózatról, a rendőrségi, orvosi és a laboratóriumokban zajló munkáról - hát nem egy felszínes mű, az biztos. Mélyebb gondolkodásra késztet, mintsem azt egy krimitől várná (vagy mint ahogy azt megszokta) az ember.

Hiteles fikció... Hmm...

Én régen nagyon szerettem az "orvosi krimiket" (azt hiszem, így hívtuk a kategóriát), de ez már nem az a régi típusú "orvosi krimi". Azok között is akadtak nagyon jók és izgalmasak, de ez már más stílust és talán más színvonalat is képvisel.
Egyrészt a már említett kutatómunka miatt, másrészt azért, mert az internet és a tévé eláraszt minket információval, és ez gyakran nem csömört okoz, hanem éppen ellenkezőleg: további információéhséget - ami lehet valós információ vagy pusztán csak elmélet, elmélkedés, a "mi lenne, ha" irányába való elkalandozás.

Hiszen a sajtó is rengetegszer, ha belegondolunk, nem híreket tálal, hanem teóriákat (tálal - vagy gyárt). És hát belemegyünk ebbe a játékba. Nos, az ilyesfajta krimik is ezt csinálják - 

hogy illeszkedve a valós napi hírekhez (adott esetben az újra és újra aktuálissá váló járványtémához) felveti a kérdést és bedob egy témát, hogy mi lenne, ha így és így történne... És azt hiszem, mi, olvasók, örülünk annak, hogy ezzel gondolatban, egy könyv olvasása során játszhatunk el, és nem kell a valóságban tépelődnünk, aggódnunk rajta. Miközben azért időnként tépelődünk és aggódunk rajta.

(Az csak hab a tortán, hogy egy erről szóló regényt mekkora érzés influenzásan olvasni...)

Az igényes krimik kedvelőinek nagyon ajánlom, de néha nem könnyű olvasmány, ezt is tegyük hozzá, mert szembesít azzal, hogy a világ nem pont olyan, amilynnek látni, tudni szeretnénk.

Mary Kubica: A fogadott lány

"Egy véletlen találkozás kibogozhatatlan hazugságok szövevényére derít fényt a népszerű szerző, Mary Kubica pompás új pszichothrillerében. 

A zuhogó esőben Heidi megpillant egy lányt a peronon, aki egy kisgyermeket szorongat a karjában. Elindul vele a vonat, sebesen elsuhan mellettük, ám a lány nem megy ki a fejéből… 
Heidi Wood mindig is hitt a jótékonykodásban: egy nonprofit szervezetnél dolgozik, kóbor macskákat fogad be. Azt azonban már megdöbbenéssel fogadja a férje és a lánya, amikor egy Willow nevű fiatal nővel és annak négyhónapos kisbabájával érkezik haza. A zilált és a jelek szerint magányos teremtés akár bűnöző is lehet – vagy még rosszabb. Ám Heidi a családja ellenvetései dacára úgy dönt, menedéket nyújt az otthonukban Willow-nak és gyermekének. 
A következő napokban az asszony segíteni próbál a lánynak talpra állni, de ahogy egyre több részlet bukkan felszínre Willow múltjából, Heidinek el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni egy vadidegen kedvéért. Ami csupán egy jó szándékú gesztusnak indult, hátborzongató és kiszámíthatatlan történetbe fordul…"

„Izgalmas és tanulságos.” (LA Times)

„Hipnotikus pszichothriller.” (People)

„Hipnotikus, és minden, csak nem kiszámítható.” (Kirkus)

„Remek pszichothriller… lenyűgöző.” (Publishers Weekly)

„Ez a könyv remek ürügy álmatlanságban szenvedőknek, hogy egész éjjel fenn maradjanak.” (Kirkus Reviews)

„Mesterien szőtt, feszült történet… ez nem a szokványos játék pszichopatákkal; mindenki súlyosan vétkes, de mélységesen emberi.” (Vulture)

„Izgalmas és tanulságos… A fogadott lány magasra teszi a lécet a műfajban.” (LA Times)

„Lenyűgözött Mary Kubica legújabb regénye, A fogadott lány. Minden egyes fejezettel új rétegek tárulnak föl, és új titkokra derül fény, és az olvasó az utolsó lapokig csak találgathat. Ne hagyja ki ezt a magával ragadó és lebilincselő olvasmányt!” (Maxwell Gregory, Lake Forest Book Store)

„A jó kislány írójának új thrillere, A fogadott lány gondoskodik róla, hogy a házimunka háttérbe szoruljon. Heidi, Chris és a lányuk, Zoe jómódú család Chicagóban. Hétköznapi életük felbolydul, amikor Heidi befogad magukhoz egy hajléktalan lányt a csecsemő kislányával. Különböző nézőpontokból ismerjük meg a történetet, Heidi, Chris és Willow elmondásában, aki nem akar beszélni a gyermek apjáról vagy a vérfoltokról a trikóján. Nagyon élveztem ezt a csavaros észjárásra valló, modern regényt, és alig várom, hogy továbbiakat olvashassak Mary Kubica tollából.”
(Sharon K. Nagel, Boswell Book Company)

Mary Kubica valóban magasra teszi a lécet - ahogy tette ezt már előző könyvével is.
Remek krimi, de jóval több annál: családregény; állásfoglalás bizonyos értékek mellett; és (megint, ahogy éppen az előző könyvben is, amelyet olvastam és amelyről itt írtam) kemény, mellébeszélés nélküli rámutatás arra, hogy hova vezet a bántalmazás.
Továbbá annak a bemutatása, hogy - mások általi bántalmazás helyett - az élet által osztott pofonok hova vezethetnek a személyiségtorzulásban.

Ez a könyv egy nagyon érzékletesen megírt, nagyon szorongató történet arról, hogy mennyire fontos a család, a háttér, a háló - és hogy ha az nincs meg a maga teljességében, akkor kivé, mivé lehet az ember. 

Kubica olyan erőteljesen képes átadni a szereplők érzéseit az olvasóknak, aminek az ereje egészen döbbenetes. De hát egy könyvtől éppen ezt várjuk, nem igaz? Hiszen ez vezet az empátiához, az együttérzéshez, az önmagunknak feltett kérdésekhez. Ha nem tudod átérezni a helyzetet (még akkor is igaz ez, ha egyébként minden karakter és élethelyzet távol áll a te életedtől - és te örülsz is ennek), akkor az író valamit nem jól csinált.
Nos, Kubica nagyon jól csinál valamit, mert abszolút a hatása alá kerülsz a szereplők érzéseinek. 

Tehát részben a bántalmazott emberek életéről, a bántalmazás által kiváltott hatásokról, következményekről szól ez a könyv. Részben.
És nagy részben a vágyakról. A gyermek utáni vágyról, az ösztönökről, a hűségről, a különböző félelmekről. A piroritásokról. A múlt erejéről. A hitről. És arról, hogy a félelem mit vált ki bennünk - hogy végül már azt sem tudjuk, kik vagyunk valójában, és el sem hisszük, hogy ezek a reakciók tényleg a mieink. 

Mennyire más dolgoktól félünk! Mennyire más dolgokat tartunk fontosnak! Milyen más dolgokkal küzdünk önmagunkban!

És szól ez a történet arról is, hogy a félelmeink és a vágyaink hogyan befolyásolják a döntéseinket, problémamegoldásunkat, reakcióinkat, másokhoz való viszonyainkat, az életünket. Ami egyébként, ha belegondolunk, borzasztó érdekes kérdés, tekintve, hogy két ember ugyanarra a problémára teljesen másképp reagálna, és érdekes megnézni - vagy legalább végiggondolni, de persze ez csak elméleti -, hogy hova vezet az egyik döntés és hova a másik...

De az biztos, hogy érzed a vívódásokat, a félelmet, a vágyat, a szorongást, mert Kubica mestere annak, hogy ezeket 'átéreztesse' veled. Nagyszerű író, hihetetlenül eredeti ötletekkel, fokozatosan kirajzolódó háttértörténetekkel, és ismét egy olyan befejezéssel, amit álmodban sem találnál ki - miközben mindvégig teljesen hihető és hiteles marad.

A Harlequin Kiadótól A fogadott lány ITT megrendelhető.

Mary Kubica: A jó kislány

„Napok óta követem. Tudom, hova jár vásárolni, hová viszi tisztíttatni a ruháit, hol dolgozik. Nem tudom, milyen színű a szeme, vagy milyen a tekintete, ha fél. De hamarosan megtudom.”

Az apja tekintélyes bíró Chicagóban, az anyja merev társasági dáma. A családi elvárásokkal dacolva, az ifjú Mia Dennett rajztanárként dolgozik egy belvárosi iskolában. Egyik este a barátjával lenne randija egy bárban, de a férfi nem jelenik meg, és Mia egy titokzatos idegen oldalán távozik. Nyugodt mozdulataival és szerény modorával Colin Thatcher veszélytelen egyéjszakás kalandnak ígérkezik. Ám kiderül, hogy a lány élete legsúlyosabb hibáját követte el, amikor fölment Colinhoz. 

Colin dolga az volt, hogy egy vad zsarolási akció keretében elrabolja Miát, és leszállítsa a megbízóinak. Csakhogy a terv nem várt fordulatot vesz, mert hirtelen úgy dönt, inkább elrejti a lányt egy eldugott minnesotai nyaralóban, ahol sem a rendőrség, sem az életveszélyes főnökei nem találják meg. Mia anyja, Eve, és Gabe Hoffman felügyelő akadályt nem ismerve keresik őket, ám senki nem sejtheti előre az érzelmi bonyodalmakat, melyek végül a család széthullásához vezetnek.

Rabul ejtően izgalmas, feszült hangulatú thriller. A jó kislány ígéretes első regény, mely megmutatja, hogy még egy tökéletes családban sem minden az, aminek látszik…

„Csavaros bemutatkozó regény, mely érzelmi hullámvasútra ülteti az olvasót. A Holtodiglan [Gillian Flynn] rajongói lelkesen fogadják majd ezt a nem kevésbé lebilincselő történetet egy eltűnt nőről, egy összeomló családról és a hazugságokról, melyekkel nem csupán másokat áltatunk, hanem leginkább magunkat.” Lisa Gardner, a New York Times sikerszerzője, a Fear Nothing írója

„Kubica erőteljes bemutatkozása… a Holtodiglant juttatja eszünkbe… ez esetben a hősnőnek van szíve – és így még lesújtóbb, amikor az írónő összetöri azt.” Publishers Weekly, 

„Pszichológiailag árnyalt és szívdobogtató, A jó kislány magával ragadott a legelső mondatával, és fogva tartott a legutolsó szaváig.” Heather Gudenkauf, a The Weight of Silence és a Little Mercies bestsellerek szerzője

****

Azt a mindenit, hát nem könnyű szavakat találni...
Akár krimi (hivatalosan az), akár dráma (mert az a javából), akár családtörténet vagy fejlődésregény, minden kategóriában az élvonalat képviseli. 
Egyszerűen nem lehet letenni, annyira izgalmas, annyira olvasmányos és olyan hihetetlen tehetséggel megírt regény, ami ritkaság. 

Pontosan az ilyen krimit szeretem - ami túlmutat a krimi műfaján, holott az. Ami több annál. Ami fejlődéstörténetet mutat be, kiszámíthatatlan csattanókkal szolgál, remek karakterábrázolásokat tartalmaz, és eredeti történetvezetést. 

Remek könyv, nagyszerű, Kubica brillírozik, és több olyan csattanót is tartogat a végére, ami nem a hagyományos, megszokott, hétköznapi értelemben vett csavar, és nem is erőltetett vagy túlírt, hanem egyszerűen káprázatos megoldásai és ötletei vannak.

Ez az első könyve, de tudom, hogy már megjelent a második, hamarosan neki is kezdek, és remélem, nagyon remélem, hogy sokat fog írni még, mert zseniális író. 

Szelíden és finoman ábrázolja a szereplők érzéseit, és úgy (bárcsak minden író ezt tenné), hogy nem az érzésekről ír. Hanem tettekről, mimikáról, gesztusokról, gondolatokról, emlékekről és tervekről, amelyek sokkal jobban beszélnek az érzelmekről, mintsem ha az író konkrétan megfogalmazná azokat. Nem is tudom, talán még körül sem írja, egyszerűen 'csak' láttatja, rámutat, rávezet téged mint olvasót, hogy értsd, anélkül, hogy ő különösebben elmagyarázná. 

Ha ki kellene emelnem, hogy mi a legjobb a könyvben, bajban lennék, ugyanis a sztori és a stílus is egyedi és lehengerlő. 

Nagyon ajánlom mindenkinek, aki az igényes krimiket szereti, vagy a könnyed olvasmányokat, vagy a szórakoztató, vagy a szépirodalmat, vagy a családtörténeteket, vagy a thrillereket, vagy... 
Mindenkinek ajánlom, tényleg nem tudom eléggé érzékeltetni, hogy milyen nagyszerű író első, bemutatkozó, letehetetlen regényéről van szó. 

Ezt egyszerűen olvasni kell, és utána megrendelni a következő Kubica-könyvet, és olyan krimiket keresni, amelyek megközelítik ezt a színvonalat, mert azt hiszem, ebben benne van mindaz, amit az ember egy egyszerre laza és mély, egyszerre olvasmányos és elgondolkodtató, egyszerre izgalmas és mérhetetlenül szívfacsaró regénytől vár. 

E-könyvben megrendelhető ITT!

Rachel Ward: Nem enged a mélység

"Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá? 
Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed? 
Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk."

Állítólag "young adult" kategória, de ezt csak azért tudom, mert utánanéztem az írónőnek a neten; ha nem olvasok utána, a borítóról, a fülszövegből ez nem derül ki.
Igen, talán tényleg 16 éveseknek való. Talán, de csak talán a 16 évesek számára szórakoztató olvasmány lenne.
Hát szerintem kritikán aluli.
Szimpla - aktuálisan esetlegesen szórakoztató, de amúgy teljesen átlagos és felejthető - thriller. Legalábbis ezt gondoltam 200 oldalon keresztül. Aztán utána már ezt se.
Gondoltam, bár a csattanó a végére marad, de úgyis az lesz, hogy a srác skizofrén. Hát, se csattanó, se skizofrénia; egyetlen kifejezéssel tudom jellemezni a könyvet: nanemár! Ezt azért nem kéne...
Rég olvastam ilyen rossz könyvet - pedig az elején beetetett az író; nem reméltem nagy csattanót, biztos voltam a skizofréniában mint megoldásban már a 20. oldalon, de oké, sejtem előre a végét, sebaj - na, amikor aztán leesett, hogy még erről sincs szó, akkor már arra gondoltam: jaj, legalább ezt a megoldást behozta volna...
Több szót nem érdemel.
Ráadásul olyan témáról szól, olyan tragédiáról, amiről amúgy meg nem akarok olvasni, se most, se máskor.