Astrid Lindgren: Az ifjú mesterdetektív

Az ifjú mesterdetektív
                                                        Veszélyben a nagymufti kincse

"Három pajtás él egy távoli svéd kisvárosban. Egyikük lány. A két fiú természetesen fülig szerelmes belé, de azért elválaszthatatlan jó barátok. Mindhárman nyurgák, talpraesettek, s az eszük vág, akár a borotva, de rendkívüli tulajdonsággal csak egyikük rendelkezik. Mert az igaz, hogy Eva-Lotta szeplői ellenére is bűbájos és vonzó kislány, verekedni pedig úgy tud, akár a legvásottabb kamasz. Az is igaz, hogy Anders született vezéregyéniség, pompás főnöke csapatuknak, a Fehér Rózsának. De mégis, ki az, aki a legkevésbé szembeszökő jeleket följegyezve és csoportosítva kinyomozza egy ékszerrablás és egy gyilkosság rejtélyét? Hogy ki ő? Bizony nem más, mint Kalle Blomkvist, ennek a két kisregénynek a hőse, aki vérfagyasztóan izgalmas kalandok rengetegén át végül is minden titokra fényt derít."

Ismét egy svéd könyv, lám-lám; úgy tűnik, mostanában ezek találnak meg minket.
Valójában két regényt tartalmaz ez a kötet, két, gyerekeknek szóló krimit.
Az én gyerkőceim nagyon örültek neki, hogy ez igazi krimi, nem olyan, amiben egér vagy mackó vagy nem tudom, milyen állat nyomoz bugyuta rejtélyek után, hanem komoly ügy, hihető cselekmény, de mégis egy gyermek nyelvére - és lelkének, befogadóképességének megfelelően - lefordítva.
Szerintem Lindgren az egyik legjobb gyermekkönyvíró, és bátran állíthatom, hogy egy felnőtt számára is érdekes, izgalmas olvasmány és kellemes időtöltés az ő bármely története.
A főszereplők szerethetők, könnyű velük azonosulni, a bűnös pedig valódi gonosz, aki valódi bűntettet követ el.
Lindgren megmutatja a gyermeki hév, a gyermeki lelkesedés oldaláról is a cselekményt ("hurrá, bűntény, hurrá, kaland, majd én kinyomozom!"), aztán ennek az árnyoldalait is: hogy a valóság mennyire más, mint a képzelet - és hogy ezzel előbb-utóbb a gyermeknek is szembesülnie kell.
A Pagonynál más címen jelentek meg az utóbbi években Kalle történetei, de sajnos már ezek sem kaphatók. Pedig a harmadik részt nagyon szeretnénk elolvasni, de majd csak sikerül megszerezni.

Egyébként azóta felolvastam Gergőnek is Az aranynadrágos fiút, és meg kell hogy mondjam, mindkettőnknek nagyon tetszett. (De hát az is svéd, mi a meglepő ebben?)

Jo Nesbo: Doktor Proktor pukipora, VALAMINT Max Lundgren: Az aranynadrágos fiú

Dávid legújabb olvasmányai

Nem tudok lépést tartani a 10 évesemmel. Úgy gondoltam, hogy majd a nyári szünetben én mennyi könyvet felolvasok nekik, na ehhez képest már a sokadikat olvassa ki ő maga. Esténként a két gyerkőc is és én is olvasunk egymás mellett az ágyban - mindenki a maga könyvét -, de ezt megelőzi a hagyományos esti mese, ami most már jó ideje mindig egy regény felolvasása.
De Dávid úgy falja a könyveket, hogy amit azok közül én is ki szeretnék olvasni, azokat bizony majd  vagy Gergőnek olvasom fel, vagy kiolvasom magamnak, mert ő nagyjából 2 hét múlva az összes új könyvön (amik valójában nem feltétlenül újak, mert például sok Delfin-könyv van köztük, szerzemények a padlásról, 40 évvel ezelőtti kiadásban) túl lesz.
Az alábbi két könyvvel - egy régi, egy új - szintén 1-2 nap alatt végzett.

Jo Nesbo: Doktor Proktor pukipora




 "Doktor Proktor, a kétbalkezes professzor maga sem sejti, milyen kalandokba keveredik majd, amikor véletlenül feltalálja a földkerekség legnagyobb erejű pukiporát, ami bárkit képes az űrbe röpíteni. Ám amíg két kisiskolás segítője azon dolgozik, hogy a találmány híressé és gazdaggá tegye őket, a csodaszer híre illetéktelenek fülébe is eljut. A doktor hamarosan egy szökésbiztos cellában találja magát, a gonosz ikerpár ellopja a találmányt, és egy folyton éhes anakonda is beszabadul Oslo szennyvízcsatornáiba. Közben pedig feltartóztathatatlanul közeleg a nemzeti ünnepre gyakorló iskolai katonazenekar...
A világhírű skandináv krimiíró Doktor Proktor-sorozatát már több mint 20 nyelvre fordították le. A főszereplők fergeteges kalandjait elképesztő fordulatok, abszurd humor és a Nesbo-féle különleges atmoszféra teszi feledhetetlenné."

Dávid véleménye: Vicces, izgalmas, jó ötlet a történet, érdekes..., de a rajzok nem tetszenek. 

________________________________________

Max Lundgren: Az aranynadrágos fiú




"Ha úgy tetszik, fantasztikus regény, ha úgy tetszik, valamiféle modern mese ez a történet. Hőse egy egészen hétköznapi kamaszfiú, akiről legfeljebb annyit tudunk, hogy a gazdag Svédország a hazája. Egy napon azonban csoda történik vele. Valahányszor kopott farmernadrágja zsebébe nyúl, mindig egy tízes akad a kezébe. Mire használja fel a temérdek pénzt? Kik és hogyan szövetkeznek ellene? Micsoda lélegzetelállító hajszában üldözik, csak hogy megkaparintsák a csodálatos nadrágot?
Ezekre a kérdésekre már a sodró iramú, izgalmas, érdekes regény ad választ, amely nemcsak nagyszerű, hanem elgondolkoztató példázat is."

Dávidnak ez is nagyon tetszett, de volt  egy negatív megjegyzése is - szó szerinti idézet: kicsit hülyeség a vége...

Márpedig ha ő mondja, minden további nélkül elhiszem neki.

Egyébként már a gyerekek is megállapították, hogy a svéd és norvég írók könyvei közül eddig az összes tetszett nekik. Én is így vagyok vele. Egy húron pendülünk (mármint a gyerekekkel), vagy tényleg jók a skandináv szerzők (még ha ez ma már közhelyszámba megy is)? Azt hiszem, mindkettő. Vagyis biztos vagyok benne. És akár pendülhetünk egy húron a svéd és a norvég írókkal is. De ez ahhoz a kérdéshez vezetne, hogy az írókkal, vagy az egyes emberrel is? Erre viszont egyelőre még nem tudom a választ. Pedig érdekes lehet, hogy milyenfajta közösség van közöttünk - ha van. Mert lehet csupán a véletlen műve, hogy bár mindenféle náció írójának a könyveit olvassuk, a svédek és a norvégok szinte mindig lehengerelnek? Vagy "egyszerűen csak" baromi jók, és nincs közös húr, nem kell mélyen gyökerező válaszokat keresni, elég elismerni és tudni, hogy a tehetségükre bátran hagyatkozhatunk. Mert aki ott/onnan utat tör magának (esetleg ott szigorúbb a szűrő, mármint a kritikusoké és/vagy a közönségé?), az attól kezdve bárhol megállja a helyét?
Mindegy; mi az ízlésünkre támaszkodunk, és az alapján a legtöbb svéd és norvég író könyve tíz pontot kap. (Csak hogy tisztázzuk: tízből.)

R. J. McGregor: A kis detektívek / Sharon Creech: Rubin-völgy

Íme a két legutóbbi regény, amit Dávid olvasott. Különösebb kommentár nélkül; mindkettő nagyon tetszett neki.
A Rubin-völgy az egyik kedvenc könyve lett (Az illuzionista mellett).
A kis detektívek varázsához pedig hozzáadott, hogy a padláson találtuk a nagypapa régi Delfin-könyvei között.




"Egy réges-régi angol házban mennyi titok van. Az ablakdeszka üresen kong: üreg nyílik alatta, rejtett szobába vezet. A szobának se ajtaja, se ablaka, de aki magára zárja a föl-le hajtható ablakdeszkát, eltűnik.
Azok a gyerekek, akik nyári vakációjukat töltik a titokzatos régi házban, nem hisznek a kalandban, mégis dobogó szívvel tárják fel a rejtekhelyeket s a hozzájuk vezető zegzugos alagútrendszert. Találnak is odalent valamit, ami meghozza nekik a nem várt kalandot, olyat, hogy nem kell izgalmasabb, rejtélyesebb egy igazi, felnőtt detektívregényben sem."






"Dallast és Floridát már szinte csecsemőkoruk óta úgy könyvelték el, hogy ők a bajkeverő ikrek. Miközben folytonosan az árvaház és a különféle nevelőszülők között hánykolódtak, csak egy dologra vágytak: hogy olyan helyre találjanak végre, amelyet otthonnak nevezhetnek. Az idő múlásával azonban egyre inkább kételkedni kezdtek abban, hogy ilyen hely létezhet egyáltalán.
Ám egy napon Ábrahám és Sára, a különcnek tűnő idős házaspár meghívja magához Rubin-völgybe Dallast és Floridát, hogy azután elutazzanak a Rejtőzködő-folyóhoz, illetve Kenguruföldre. A völgy varázsa lebilincseli a két gyereket, miközben négyük között láthatatlan kötődések kezdenek kialakulni.
A kalandos, gyermekien játékos, máskor viszont szívbe markoló jelenetekkel tarkított regény Newberry Medal-díjjal kitüntetett írónője arra mutat rá, hogy szeretni sohasem késő."

Lynn Grabhorn: A vonzás hatalma

 

Most olvasom. Eredetileg sem terveztem kommentálni - döntsön mindenki hite szerint...
Sosem olvasok ezoterikus témájú könyveket, de ezt egy olyan ember ajánlotta, akinek nagyjából minden szavát elhiszem.
Aztán a könyv olvasása közben rákerestem Lynn Grabhornra, hogy a könyv megírása óta mi lett vele, milyen ember, hol tart az élete stb. 
A döbbenet nagyobb, mint egy jó könyv olvasásakor.
És így már végképp nem fogom kommentálni a könyvét. Különböző érzések viaskodnak ilyenkor az emberben...
Döntsön mindenki hite szerint.

E. Lockhart: A hazudósok

"Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör - a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.

A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!"

Ódákat zengenek erről a könyvről a neten, így el kellett olvasnom, nyilván.
Én nem érzem benne azt a bizonyos hazugságáradatot; hacsak nem számít ide a retrográd amnézia, amit ha nem védekezőmechanizmusnak tekintünk, akkor tekinthetünk egyfajta hazugságnak is.
Szóval nem a hazugságok következtében előálló elképesztő szövevényes történet az, ami lebilincselő - mert olyan nincs. Nincsenek nagy csavarok és fordulatok, csak egy. De az tényleg letaglóz. Tényleg felkapod a fejed, hogy miii? naneee...
Bár állítólag ez ifjúsági regény, én nem érzem tipikusan annak. Simán megállja a helyét a felnőtteknek szóló irodalom világában. De ha az angolban használatos "young-adult fiction" kifejezést nézzük, akkor persze más a helyzet - hiszen azért mást tud és másnak szól mondjuk egy ilyen könyv, mint egy Geronimo Stilton.
A hazudósok valóban sokkal inkább a fiatal felnőtteknek (-hez) szólhat, mintsem nagy gyerekeknek.

A stílus pont olyan, amilyet én szeretek. Laza, tömör megfogalmazások, semmi túlzott körülírás, és az érzelemábrázolás is éppen jó: szimbólumokkal fejezi ki az érzéseket, nem nagy szavakkal.
Nem tudom, a mondanivalót érdemes-e fejtegetni: vigyázz arra, amid van, legyél kedves, becsüld meg, ami adatott, gondolkodj, mielőtt cselekszel stb., mert ez a könyv azért többet mond ennél. Egyáltalán nem klisékben gondolkodik, nem manipulál, és kerüli a didaktikát. Szerencsére - mert így célt is ér.
Nagyon bírtam a rajzot a szigetről és a családfát az elején.
Kedveltem Cadence-et, Gatet és a többieket. Szerethetők, elfogadhatók, megérthetők. A vívódásuk, a szerelmük... A döntéseik nem biztos. De a döntések, főleg a hirtelen meghozott döntések gyakran tényleg elementáris erővel elsodornak, és utána csak kapkodod a fejed, hogy te jó ég, ez meg hogy történt? Mert észre se vetted. És nem gondoltad volna. És nem akartad. És mégis.
Ez a regény valami ilyesmiről szól. Döntésekről, többek között. Hogy - bár nem mondja ki se az író, se Cadence, se Gat, se Mirren, se más, de - igenis gondolkodj, mielőtt elszánod magad a cselekvésre. Mert mondhatnánk, hogy "sosem lehet tudni", de van, hogy annyit azért lehet tudni, hogy "ennek nem lesz jó vége". És akkor az örökre veled marad.
Szóval szerintem ki kell hallani a történetből azt, hogy vigyázz! Vigyázz magadra! Vigyázz arra, amid van; és ha amid van, az nem jó neked, akkor is gondold át, hogy mit teszel vele.

Sódervári Sherlock báró - Szörnyűséges születésnap (2. rész)

Valami folytán a 2. részről itt nem írtunk, úgyhogy most pótolom:




"Az 1671-es évben Sódervár örököse, Sódervári Sherlock báró párbajban vesztette életét. Azóta előkelő kísértetként űzi-fűzi sötét dolgait az ősi családi kastélyban. ármányos rejtőzködése addig a napig tart, míg a Kopejka testvérek, Laura és Maxi fel nem fedik „létezésének” titkát. Ekkor veszi kezdetét az öreg szellembáró, Lili, a „kísérteties” kutyahölgy és a merész testvérpár kalandsorozata. Az éjszakai találkozókon újabb és újabb bűnügyek sejlenek fel a múltból, melyek kinyomozása során remek detektívcsapat kovácsolódik a parókás szellemnyomozóból és két ifjú segédjéből.

A Szörnyűséges születésnapban dermesztő családi titokra derül fény: Sódervári Sherlock báró szeretett dédnagypapáját 85. születésnapján MEGGYILKOLTáK!!! Vérfagyasztó história!!! Igazi családi dráma!!! Ki volt e múltbeli rémtett elkövetője? Kopejka Laura és Maxi, no meg öreg szellembarátjuk, Sódervári Sherlock – bejárva a kastély titkos rejtekútjait – az egykori orgyilkos nyomába szegődik, s megkísérlik kideríteni a lehetetlent: leleplezni a több mint 300 éve elkövetett gyilkosság tettesét!
Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!
Tandori Dezső sziporkázó fordításában!"
 

Természetesen ezt is szeretettel ajánljuk mindenkinek. 

Alexandra Fischer-Hunold: Sódervári Sherlock báró - A dilinyós tűzbarát (3. rész)

"Az őrült Sebastian, a gyújtogató szerzetes szelleme halálra riogatja a bajorországi kolostorszálló vendégeit. Ide érkezik vakációzni a Kopejka család: Kopejka Ervin, a tudós apa; a mindenre elszánt Holundér asszony, a nélkülözhetetlen házvezetőnő; s a Kopejka csemeték, Laura és Maxi… no és szellemkíséretük: Sódervári Sherlock báró meg Lili, a szellemnyomozó-kutya.
Míg a szálló vendégei rettenet közepette töltik borzongós éjszakáikat, a merész nyomozócsapat nem tétlenkedik: megpróbálják kideríteni, kit rejt a szerzetesi csuha, ki az, aki éjszakáról éjszakára kísérti a fényes vendégsereget.
Laurát és Maxit, valamint a barátkereső Sódervári Sherlock bárót az éjszakai kísértetjárások semmitől sem riasztják vissza! Sőt, nyomozókedvük csak fokozódik a vérfagyasztó sikolyok, sötét árnyak, fenyegető üzenetek, fel-fellobbanó lángok… a megannyi ármány láttán…
Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!

Az 1671-es évben Sódervári Sherlock báró párbajban vesztette életét. Azóta előkelő kísértetként űzi-fűzi sötét dolgait az ősi családi kastélyban. ármányos rejtőzködése addig a napig tart, míg a Kopejka testvérek, Laura és Maxi fel nem fedik „létezésének” titkát. Ekkor veszi kezdetét az ősöreg szellembáró, Lili, a „kísérteties” kutyahölgy és a merész gyerekek kalandsorozata. Az éjszakai találkozókon újabb és újabb bűnügyek sejlenek fel a múltból, melyek kinyomozása során remek detektívcsapat kovácsolódik a parókás kísértetből és két kis segédjéből."

Dávidnak (a 10 évesem, de most már majdnem 11) ez a rész is nagyon tetszett, akárcsak az előző kettő.
A grafikákat továbbra sem szívleli, de a történetet és a szereplőket annál inkább. 
Azt mondta, mindkét értelemben 'szellemes' a könyv, továbbá izgalmas, és meglepő fordulatokat tartalmaz.
És szeretné megkapni a következő részt - ez mindent elárul egy könyvsorozatról, nem?

James Herriot: Minden élő az ég alatt

 

"James Herriot könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek gyűjteménye, amely Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót. Nemcsak az állatpáciensekről, hanem az állattartókról, a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szemünk. Történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű és kiváló emberismeret árad - Herriotot nem lehet nem szeretni!"

Hogy nem hallottam én eddig erről a könyvről?? 

Baráti ajánlásra olvastam el, és az egyik legnagyszerűbb könyvélményem lett.

Alig várom, hogy a többi Herriot-könyvet is elolvassam. 

Csodálatos volt a vidéki Angliáról olvasni. 

Miközben olvassa az ember, azt érzi: akkor és ott akar élni. Konkrétan: állatorvos akar lenni Yorkshire-ben a negyvenes-ötvenes években. 

Herriot (eredeti nevén: James Alfred Wight) nagyon jó ember volt, ebben biztos vagyok. 

És nagyon jó író. A humora, az öniróniája, a humánuma, az állatok és a természetszeretete lenyűgöző és inspiráló. Mindenki számára példa lehet.

Érdekes arról olvasni, hogy akkoriban milyen más módszerekkel és eszközökkel dolgoztak az állatorvosok, és betekinteni abba a korba, amikor épp elkezdték alkalmazni az antibiotikumokat és egyéb modern gyógyszereket. 

Eddig kábé 3-4 olyan könyvet olvastam, amin hangosan tudtam nevetni. Hát olvassátok el a Hardwick-sztorit; nekem közben potyogtak a könnyeim a nevetéstől. 

Mindig csodálom azokat az írókat, akik olyan könyvet tudnak írni, amely ugyanannyira leköt egy 12 évest, mint egy 40 évest, érdeklődési körtől függetlenül.

Gratulálok Herriotnak, gratulálok mindenkinek, aki az alapanyagot szolgáltatta a könyvhöz - hurrá, hogy pontosan ilyenek voltak, hiszen ennek köszönhető ez a fantasztikus írás -, gratulálok a fordítónak, és persze a Ciceró Könyvstúdiónak, hogy megjelenteti Herriot könyveit. 

A Minden élő az ég alatt című könyv ritka élvezetes olvasmány, mindenkinek tiszta szívből ajánlom. 

Markus Zusak: A könyvtolvaj

"1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.
Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.
FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról szól.
MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL:
A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA
MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT."

Pár nap alatt elolvastam ezt a könyvet (600 oldalas), de szerintem nem mérhető a filmhez. Bár a történet szívbemarkoló, a megközelítésmód sem hétköznapi, és vannak benne nagyon értékes gondolatok, de a színészek játéka - és nem mellesleg a magyar szinkron - nagyon sokat hozzátettek az értékéhez.
Én arra gondoltam többször is, miközben olvastam, hogy valahogy túl van írva... Meg arra, hogy a nagyon eredetinek szánt hasonlatok gyakran erőlködősre sikeredtek.
A stílus sajátos, ami általában előnyt jelent, mégis... mégsem... értitek, na... Ez esetben sokszor pont az eredetinek tűnni akarás miatt nem volt zökkenőmentes a mondat... Az egyediségben nem éreztem a kellő könnyedséget. Viszont ez az egész nem változtat azon, hogy milyen hasba rúgás a vége. De tényleg az. Kemény. És ezért nem is kritizálom tovább ezt a könyvet. Nem akarom.