Brigitte Bardot: A küzdelem könnyei

"Milyen emléket őriznek majd rólam? Az ördögi mambóra lejtett buja táncét? A szerencse folytán sztárrá lett párizsi lányét? Az idealistáét, aki úgy döntött, hogy élete hátralévő részét az állatok védelmének szenteli?
Azért egyeztem bele, hogy elmesélem életem legintimebb részleteit, hogy kiadom ezt az utolsó könyvet, mert úgy éreztem, szükségem van arra, hogy eloszlassam az életemmel és a szándékaimmal kapcsolatos félreértéseket. Tisztázni szeretném, miért vállaltam ezt a küzdelmet, és emlékeztetni arra, hogy milyen helyet kell az állatoknak elfoglalniuk az életünkben. Ők megmentettek engem - de vajon én mennyire tudom megmenteni őket?"

A 83 éves Brigitte Bardot szemében ott vannak a küzdelem könnyei, miközben visszatekint a közel fél évszázados munka eredményeire. Ez az elszánt élharcos fáradhatatlanul küzdött - és küzd a mai napig - az állatok védelméért.

B. B. most először fedi fel vad, szelíd és elszánt énjét, megmutatja, milyen döntések, ösztönzések és lázadások hatották át az életét. Ösztönösen, meghatóan és őszintén emlékezik vissza a csillogó sztárságára, és valódi társaival, az állatokkal töltött mindennapjaira és a küzdelmeire.

Brigitte Bardot nem egyszerűen örökséget, hanem mély érzelmi vallomást hagy ránk.

A kötet Anne-Cécile Huprelle közreműködésével készült.

_____________________

Tudom, hogy nem egyértelmű Bardot megítélése és munkássága az állatvédelem terén - tudom, de nem értem, hogy miért. Miért nem egyértelmű az ő állásfoglalása és tetteinek jó szándéka? Mindenesetre ha valaki elolvassa ezt a könyvet, minden egyértelművé válik. 

Rendkívül érdekes, mély, igaz és tiszteletre méltó gondolatok vannak benne; aki nem lelkes állatvédő, annak a számára is érdekfeszítő olvasmány, megfontolandó és becsülendő gondolatokkal, és olyan szemléletmódokkal, amikkel nem feltétlenül találkozunk felületesebb írásokban, amelyek erről a témáról szólnak. 

Bardot fajokról szóló elmélete, meglátása, állatok iránti elkötelezettsége, küzdelme, elért sikerei és még elérendő céljai, elszántsága olyan dolgok, amelyekről mindenkinek érdemes lenne olvasnia, és - legalább részben - magunkévá tenni azokat. Amiket ír, azok csiszolják az ember énképét, felelősségvállalásról alkotott képét, és bármennyire szeretjük is az állatokat, akkor is hozzátesz ez az írás irántuk való elköteleződésünkhöz. 

Nem tudom, hogy az ő érdeme vagy szerzőtársáé, de olyan megfogalmazásokkal, olyan gondolatokkal találkozhatunk ebben a könyvben, amelyek mélyen elgondolkodtatóak, izgalmasak, újszerűek, kiforrottak, miközben történetei - igaz voltuknál fogva - megrendítőek. 

Rengeteg új információt is tartalmaz ez a könyv, amely olyan tudással vértez fel minket, és olyan érzésekkel, amelyeknek köszönhetően mostantól fogva nem mehetünk el szó nélkül az állatok bántása mellett, és nem tehetünk úgy, mintha nem tudnánk ezekről. Most már rendelkezünk azzal az információhalmazzal és érzésvilággal - ha eddig nem rendelkeztünk volna -, aminek köszönhetően nem hunyhatunk szemet a nálunk gyengébbek bántása fölött, legyen az ember vagy állat, igen, akár vágóhídi állat, akár vadállat, akár a legapróbb teremtmény, most már tudjuk, ha eddig nem vettünk volna tudomást erről, hogy szükségük van a segítségünkre, a tudatosságunkra, az odafigyelésünkre, és erre nem mondhatunk nemet, nem vonhatjuk meg a vállunkat, nem hessegethetjük el, mint egy zavaró momentumot. Az teljesen egyértelmű - hála Istennek -, hogy ha emberről van szó, akkor segítjük a gyengébbet, de most már annak is tudatában vagyunk, hogy az állat is a segítségünkre, a jóindulatunkra szorul, és aki eddig nem ennek szellemében élt volna, annak most megvan a lehetősége a változásra. Sohasem késő. 

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, nagyszerű, értékes olvasmány, csodás gondolatokkal és célkitűzésekkel. 

Carmen Posadas: Öt kék légy

"Rafael Molinet Rojas élete idős korára megfeneklik: évekig ápolta édesanyját, akinek halála után depresszióssá válik, ráadásul anyagilag is kilátástalan helyzetbe kerül. Végzetes döntést hoz: véget vet életének, de előtte Marokkóba utazik, egy luxusszállodába, hogy kellemesen töltse utolsó napjait. 
A szálloda vendégei között felfedez egy asszonyt, akiről korábban egy rejtélyes gyilkossági ügy szereplőjeként hallott: Mercedes a gyanú szerint évekkel korábban hagyta meghalni hűtlen férjét. A történet szerint Mercedes barátnője, Isabella, egy tangeri öreg és gazdag zsidó fiatal felesége viszonyt kezdett Mercedes férjével, Valdésszel. Az egyik légyotton azonban Valdes félrenyelt egy mandulaszemet és fuldokolni kezdett. Isabella segítséget kért a közelben tartózkodó Mercedestől, aki kettesben akart maradni fuldokló férjével, s mire megérkezik a mentő, a férfi halott… A gyilkosságot soha nem sikerült rábizonyítani.
A luxusszállóban Mercedes kiadói felkérésre pletykatörténeteket készül írni a vendégekről, ahogy Molinot is naplót ír pszichiátere javaslatára, terápiás célból. Mindketten a saját szemszögükből ecsetelik a szállodában történteket. 
Megjelenik egy négyfős spanyol társaság, a madridi elit két ismert tagja igyekszik elbújni a világ szeme elől szeretőik társaságában. Csakhogy az egyik nő Mercedes régi ismerőse, így újra szóba kerül az egykori rejtélyes haláleset. A társaság egyik férfitagja, a rádióriporter Antonio elhatározza, hogy szaftos történetet kerít Jaime Valdés haláláról, amelyben egyértelműen Mercedest kiáltja ki gyilkosnak. A közönség falni fogja a sztorit, mindegy, hogy mi a valóság…
Molinet kihallgatja a társaságot és úgy dönt, megakadályozza a leleplező cikk megjelenését, s balesetnek álcázva elteszi láb alól Antoniót. Naplójából az is kiderül, mi erre az oka: 40 évvel korábban kicsapongó, részeges apja lezuhant a lépcsőn, és sem ő, sem édesanyja nem siettek a segítségére, sőt a 15 éves fiú még fejbe is vágta az apját, hogy biztosak lehessenek a halálában.
Agatha Christie rajongói ebben a Posadas-regényben is felfedezhetik a nagy angol példakép egy-egy regényének töredékét."

____

Az író tehetséges, csak a könyv dögunalom.

(A végére, az utolsó mondatba be akart tenni egy baromi nagy csattanót, de az sem sikerült, mert meg akart ugyan hökkenteni, de valami olyasmivel, aminek egyszerűen semmi jelentősége. Nem akarok több szót vesztegetni erre, nem krimit kéne írnia, krimit semmiképpen sem kellene írnia, mert ez csak névlegesen az, de szerintem a műfaj egyetlen ismérvének sem felel meg. Még ez sem lenne baj! Csak ne lett volna ennyire unalmas, és minden szempontból - történet, karakterek jellemvonásai, fejlődése, leírások - jelentéktelen és semmitmondó mindegyik oldala!)

Ui.: És hogy jön ide Agatha Christie??

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

"Az Egri csillagok alcíme: Bornemissza Gergely élete. Az ő életét, sorsának alakulását követhetjük végig a műben: a gyermekkortól megannyi kalandon, a szerelem beteljesülésén át a várvédő katona tetteiig. A regény két részre tagolódik: az ostrom előtti évek és a néhány hetes ostrom. Rengeteg szereplőt, történelmi alakot és írói képzelet által megformált figurát mutat be az író. S bár a középpontban Bornemissza Gergely áll, az Egri csillagok elsősorban nem neki, hanem a török ellen küzdő magyarságnak állít emléket. Az önzetlen hazaszeretet és hazafiság példájával. Hiszen az egri vár védői szinte reménytelen helyzetben vállalták a küzdelmet, tudván azt, hogy csupán önmagukra támaszkodhatnak. A félelmetes török túlerővel szemben csodának tetszik a győzelem. De a történelem valósága volt ez a csoda, melyet valóságos férfiak és nők - vagyis hősként viselkedő emberek értek el."

____

Dávidnak nagyon tetszett ez a könyv; azt mondta, valószínűleg újra ki fogja olvasni.
És nagyon nehezen olvasta ki, ami rá nem jellemző.
Na, vajon mi az összefüggés a fenti két állítás között?
Igen! Eltaláltátok! Bizony! Az, hogy kötelező olvasmány volt!

Pedig Dávid elég kötelességtudó (illetve: nagyon kötelességtudó), és neki nem szokott problémát okozni, ha valami kötelező. És ezt ő nem is fogalmazta meg így, hogy ez, hogy kötelező volt, probléma lenne. És mégis... Ilyen vastag könyveket is napok alatt ki szokott olvasni, nem hónapok alatt! És közben belekezdett más típusú - saját maga által választott - regényekbe is. Miközben végig mondta, hogy tetszik neki az Egri csillagok, jó a történet, jól van megírva, és, mondom, azzal zárta a dolgot, hogy újra el fogja olvasni, mert nagyon jó volt.

És valóban: az olvasás egy személyes élmény, privát élmény, a saját választásunktól függ, hogy mit olvasunk, a mi döntésünktől - és ez jó! És fontos is! Értelme, haszna és jövőbe mutató, jelentős célja van!

Ugyanakkor értem, hogy vannak és kell hogy legyenek kötelező olvasmányok.
De a kettő nem mindig találkozik (a jó olvasmány és az akarat) - és ezek szerint ez még akkor is igaz, ha a tetszés pedig megvan.

És ahelyett, hogy azt írnám, 'értem, miért', inkább azt írom, 'érzem, miért'. Beleképzeltem magam Dávid helyzetébe (én már elég régen olvastam kötelező olvasmányt, nem annyira emlékszem, hogy hogyan is álltam hozzá), és 'érzem' a különbséget...

Az lehet szörnyű, amikor még az is fennáll, hogy a könyv nem arat sikert egy gyereknél, nem tetszik neki - akkor mi fogja legközelebb olvasásra bírni?

Dávid úgy oldotta meg ezt a dolgot, hogy "tetszik a könyv, csak kötelező", hogy közben kiolvasott 1-2 másikat is, és így megvolt a tetszés, a kötelesség és az akarat, a saját döntés találkozása is. A másik megoldása pedig, hogy ezt kiolvassa újra, akkor már saját akaratából. Helyes. Szerintem jól megoldotta ezt a kérdést, jobbat én sem tudtam volna kitalálni ennél.