Lina Areklew: Hamu és korom

 

"Fredrik Fröding Európa legszörnyűbb hajókatasztrófájának, a M/S Estonia komp 1994-es tragédiájának túlélője, akinek egész további életére árnyékot vet, hogy szüleivel együtt öccsét, Niklast is elvesztette a hajószerencsétlenségben. Felelősnek érzi magát, mert képtelen volt megakadályozni, hogy egy hullám elragadja a fiút, ám a lelke mélyén úgy érzi, testvére mégis túlélte a katasztrófát. Felnőtt életét végigkíséri ez a trauma. Folyamatos, gyógyszeres pszichiátriai kezelésben részesül, kevés sikerrel – bár rendőrtisztnek készült, csak adminisztrátorként kap munkát, és időnként „megpillantja” Stockholm forgatagában a testvérét. A történet is egy ilyen találkozással indul. Az utcán meglátja Niklast, amint a híres Ceder szállodalánc tulajdonosával, Adammal tárgyal, majd eltűnik a szállodában. Fredrik Ceder nyomába ered, egészen Ulvö szigetére követi, majd egyre nagyobb bajba keveredik. A szálak egy régi gyilkossághoz, a sziget sötét múltjába vezetnek."

__________________________

Végre egy skandináv krimi, ami nem a minél több vérről, erőszakról és brutalitásról szól, hanem 

az ottani életérzést átadva higgadt és mérsékelt tud maradni, miközben okos, rengeteg kérdést felvető, talányos, izgalmas, elgondolkodtató, és hatalmas csattanót tartogat.

Tudjuk, hogy a skandináv krimiknek sajátja a mértéktelen kegyetlenség (bár megjegyzem, a legdurvább krimit nem skandináv, hanem angol szerző tollából olvastam), de ez a könyv nem ilyen, és ettől valósággal megkönnyebbül az ember: lám, lehet úgy is letehetetlen krimit írni, hogy nem a minél több vér a könyv központi eleme! Sőt!

Lina Areklew elsőkönyves író, de máris tudja, hogy mi tesz jót egy könyvnek: megválaszolja a megválaszolandó kérdéseket, de néhányat nyitva hagy, és az olvasóra bízza annak továbbgondolását, hogy azok a szálak vajon hova vezetnek. 

Nyilván találgat az ember, hogy ki a gyilkos, ki mit miért tesz, és persze vannak sejtései, sőt teljesen biztos benne, hogy jó helyen tapogatózik - de ekkora meglepetésre nem számít a végén. Akár jó helyen keresgélte a megoldást, akár nem, tulajdonképpen mindegy, mert az író mindenkit félrevezet.

Nagyon tetszik ezen túlmenően, hogy 

továbblép a krimisíkon, és a szereplők személyiségjegyeit is boncolgatja, továbbá hogy árnyalja a képet, több szemszögből láttatja az eseményeket, 

és hogy a gyanúsítottak és a rendőr ugyanannyira fontos tényezők számára, nem helyezi egyiket sem a másik elé, amikor magánéletükről, nehézségeikről van szó, melyekkel az események sodrában meg kell küzdeniük.

Van tehát hatalmas csattanó, de nincs olyan lezárás, amely mindent szépen elrendezne: a szereplőkre van bízva a hogyan tovább. Érdekes lenne tudni, hogy bizonyos olvasók hogyan képzelik el egyes könyvek folytatását: nyilván ki így, ki úgy, de vajon valaki miért így és más miért úgy? De az erről való találgatás messzire vezetne.

Mindenesetre ez egy kiválóan megírt regény, nagyon izgalmas, fordulatos, eredeti ötletekkel és megoldásokkal - skandináv krimit kedvelőknek és nem kedvelőknek egyaránt a tetszésére lesz, szóval mindenképpen ajánlom elolvasásra.

A regény megrendelhető ITT.

Camilla Läckberg: Vészmadár

"A Tanumshede melletti országúton fának rohan egy autó. Vezetője - az ütközésnél életét vesztő Marit Kaspersen - szervezetében hatalmas mennyiségű alkoholt találnak. Adja magát a feltételezés, hogy ittasan vezetett, és ezért nem volt képes bevenni a kanyart. A boncolás azonban hamar kideríti, hogy a nő a baleset pillanatában már halott volt: alkoholmérgezés végzett vele. Ám közeli hozzátartozói - volt férje, lánya és leszbikus élettársa - szerint Marit soha életében nem ivott. A holttesten talált különös nyomok is azt erősítik, hogy gyilkosság történhetett. Patrik Hedström nyomozó és csapata nekiveselkedik az ügynek, ám ugyanekkor egy másik bűntény is történik: megölik a városkában forgatott valóságshow egyik szereplőjét. A hatalmas médiafelhajtás miatt a nyomozócsapat kénytelen inkább erre fordítani a figyelmét. Ám lassan kirajzolódik, hogy a két esetnek köze van egymáshoz."
___________________________

Nehézkesen indul, vannak benne olyan szavak, kifejezések, amik töredezetté teszik az egészet, nem tud elég gördülékeny lenni az egész amiatt, hogy időnként olyan megfogalmazásokkal van tűzdelve, amik teljesen megtörik a lendületet. Kérdés, hogy ez mennyire az író, mennyire a fordítás hibája - fogalmam sincs.

Ettől eltekintve jó könyv, a nehéz indulás után kibontakozik és igazán érdekessé válik a történet, majd kifejezetten izgalmas lesz, le sem lehet tenni, és az ember megkezdi az agyalást, hogy ki is lehetett és miért. Ötletem volt ugyan a "ki"-re, ami aztán nem pont úgy volt, ahogy én gondoltam, viszont az indokot sejteni sem lehetett. A mögöttes szálnak köszönhetően pedig egy tök jó csavart hoz ki belőle a végén. Amúgy is

a háttérszál teszi az történetet teljes egésszé, az teszi bele azt a pluszt, ami az egyensúlyt megteremtette. 

Az utolsó száz oldalt már egyhuzamban olvastam végig, mert nagyon érdekelt, hogy hogyan fognak összeérni a szálak.

A történet egy nem várt, drámai befejezéssel ért véget, amit szintén nem lehetett látni előre.

Szóval az első 60-80 oldal ellenérzései dacára úgy döntöttem (és ez eddig az összes könyvénél így zajlott), hogy jöhet a következő Läckberg-könyv. Ugyanis minden regénye nagyon olvasmányos,
a karakterei ismerősek,

az íve pedig mindegyik történetnek kifogástalan - ez a legnagyobb erénye az összes könyvének;

az a rendkívül jól csűrt-csavart, összekuszált szál, amelynek a kibogozására ugyan rendre kísérletet teszünk, de a teljes megoldást mindig az író tárja elénk a végén anélkül, hogy mi meg tudnánk fejteni azt, és elmondható, hogy kivétel nélkül minden könyvében nagyon érdekesen és következetesen építi fel a sztorijait.


ITT megrendelhető.

Camilla Läckberg: Eltitkolt életek

"Patrik Hedström nyomozó felesége, Erica Falck, döbbenten fedez fel egy náci érmet és egy véres gyermekruhát elhunyt édesanyja hátrahagyott holmija között. Erica mindenképpen tudni akarja, hogyan kerülhettek ezek a tárgyak a padlásukra. Felkeres egy idős történészt is, akit nem sokkal látogatása után brutálisan meggyilkolnak. Erica és férje vállt vállnak vetve folytatja a nyomozást, amelynek során a második világháború legsötétebb napjainak titkai kerülnek a felszínre, középpontban Erica családjának történetével. S még ma is élnek emberek, akik nagyon nem örülnek a múlt bolygatásának, olyannyira, hogy valaki egy újabb gyilkosságtól sem riad vissza."
_________________________

Egyszerre nagyon izgalmas krimi, ugyanakkor témájából (témáiból) adódóan nagyon torokszorító történet.
Ennek két oka is van.

Egyfelől a második világháború borzalmai, amiről nem tudom, hogy lehet-e eleget írni. Nem tudom, hogy lehet-e eleget beszélni róla ahhoz, hogy soha többé ne történhessenek ilyen dolgok, vagy ez egyszerűen nem ezen múlik. Nem (nem csak?) ezen múlik, tudom, de vajon ha beszélünk róla, ha emlékezünk rá, azért valamit, valamicskét elérhetünk vele? Fogalmam sincs. Camilla Lackbergnek sincs. De elszántan ír róla, mert azt gondolja: ne feledjük, mi történt, mert ha emlékezünk, akkor talán azzal távol tudjuk tartani magunktól, hogy újra megtörténjen.

Másrészt a családi kapcsolatokról ír, amik olyan, de olyan nehezek és fájdalmasak is tudnak lenni. A gyermek élete, aki nem szeretetben nő fel; az egyes emberek élete, akik nem tudják, honnan jöttek, kik ők; azoknak az élete, akik nem tudják, hogy kik a családtagjaik, miért lettek olyanok, amilyenek, kik voltak egykor, mi van a múltjukban, és kik ők a jelenben, kikké váltak, és ez hogyan hat ki mások életére. Nagyon nehéz kérdések, nem tudom, hogy meg lehet-e birkózni ezekkel a dolgokkal, a válasznélküliséggel; nem tudom, hogy aki meg tudja ezt tenni, az hogyan csinálja.

Ezt a két kérdést járja körül az író, a maga olvasmányosságával, szórakoztató stílusával, néhol könnyeden - hiszen azért ez mégiscsak egy krimi -, máskor viszont borzasztó szívbemarkolóan.

Nagyon érdekes volt A hableány előzményeinek megszületéséről olvasni pár mondatot a könyvben, nagyon izgalmas, amikor látszólag egyáltalán nem összefüggő történetekben valahogyan mégis összeérnek a szálak.

Egy idézet a könyvből, még az első témára visszatérve (anélkül, hogy elárulnék bármit):

"Az olyan embereket, mint (...), ijesztőnek találta. Nem láttak árnyalatokat, nem láttak változatokat. Már első látásra készek voltak valakit célpontnak tekinteni a puszta megjelenése alapján. (...) Évszázados hiedelmek, amelyek csak egyetlen utat, csak egyetlen embertípust ismernek el, minden más kiátkozott, s mint ilyen, a világrendjüket fenyegető. (...)-féle emberek mindig is léteztek. Emberek, akik azt hitték, hogy az övék az ész és a hatalom és az erő, hogy meghatározzák a normát."

Camilla Lackberg nem fél egy álláspont mellett egyértelműen letenni a voksát, és élesen fogalmazni, ha szükségét érzi. 

De közben nem feledkezik meg arról, hogy voltaképpen egy krimit ír, és ennek megfelelően megtartja az egyensúlyt; 

csak a kellő mértékben adagolja a történelmet, de a szálakat és a történetet a gyilkos kilétének és a miértnek a felderítése vezeti.


A könyv ITT megrendelhető!

Camilla Läckberg: Jéghercegnő

"A fiatal nő a kádban feküdt. Körülötte a vízen jéghártya csillogott. Csuklói felvágva, a kövezeten vérfoltok. Így találnak rá a holtan is gyönyörű Alexre, akiről csakhamar kiderül, hogy nem magával végzett, hanem gyilkosság áldozata lett. Vajon kinek lehetett útjában ez a kiskorától fogva különösen viselkedő, visszahúzódó nő, akit férfiak és nők egyaránt csodálattal vettek körül? Arra lehet számítani, hogy hamar meglesz a tettes, hiszen a színhely egy tengerparti kisváros, ahol mindenki mindenkit ismer. Vagy csak úgy tűnik… Patriknak, a rendőrtisztnek és Ericának, az írónőnek azzal kell szembesülnie, hogy fogalmuk sem volt, kikkel élnek együtt, milyen titkokat rejtegetnek a takaros házak, s hogy ki volt valójában az áldozat, akit pedig gyerekkoruktól ismerni véltek."
______________________

Camilla Läckberg első könyve a Jéghercegnő, és ami elsőként eszembe jut róla, az az, hogy abszolút, teljes mértékben kiszámíthatatlan és megjósolhatatlan a vége, pedig az író felcsillant - de csak nagyon óvatosan - lehetőségeket, hogy ki lehet a gyilkos, de nem terelgeti az olvasót semerre, nem vezeti (félre se) azzal, hogy valakire rátereli a gyanút, és az összefüggéseket, az indítékokat sem láttatja egészen a végkifejletig.

Nagyon izgalmas, olvasmányos stílusú és olyan "igazi" skandináv krimi - amilyet vár ettől a műfajtól az ember.

Läckberg pályafutása azóta is töretlenül ível felfelé, talán ennél a regényénél még kicsit látszik - ha nem is a stílusát kereső író, mert nem, a stílusa már itt is rendben van, hanem - az, hogy ez egy igazi első könyv, annak minden előnyével természetesen, nevezetesen arra gondolok, hogy úgy adott bele mindent a történetbe, a kidolgozásba, ahogy - amilyen lelkesedéssel, hévvel, szenvedéllyel, energiával - jellemzően nekiáll egy író az első könyvének.

Egy kérdést nem bontott ki ugyan, ami engem nagyon érdekelt volna, de mivel ennek a történethez egyébként nem volt köze, ez igazán megbocsátható. Egyszerűen arról van szó, hogy felkeltette az érdeklődésemet egy gondolat, és szívesen olvastam volna róla többet.

A krimiszálon kívül fontos kérdésekkel foglalkozik (gyermekvédelem, családon belüli erőszak), és nagyon tetszik, hogy időt szánt a szereplők családi viszonyainak a kibontására is. Én ezeket kimondottan fontosnak tartom és kedvelem bármilyen típusú könyvben.

Örültem, hogy "skandináv volta" ellenére nem gyomorforgató, nem az ingerküszöböt feszegető, más hasonló jellegű könyvekhez e téren felzárkózni akaró regény, hanem megmarad egy olyan szinten, ami teljesen belefér mindenkinek, és teljes mértékben az indítékra, a mozgatórugókra, a múltban történtekre, a történésekhez vezető okokra és a nyomozás izgalmaira helyezi a hangsúlyt.


Az Animus Kiadótól megrendelhető ITT.

Yrsa Sigurðardóttir: Gének

Egy fiatal reykjavíki családanyát brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak, aminek tanúja lesz hétéves kislánya is. A bűntettet hamarosan újabb követi, és bár a módszer ugyanaz, a rendőrség semmiféle kapcsolatot nem talál az áldozatok között.

Az ügy koronatanújaként szereplő kislányt a gyermekvédelem gondjaira kívánják bízni, ám végül egy pszichológus, Freyja veszi őt ideiglenesen magához, és ezzel ő is bekapcsolódik a vizsgálatba. Alaposan megnehezíti a dolgát, hogy kifejezetten utálja a nyomozást vezető tisztet, Huldart, aki nemrégiben megesett egyéjszakás kalandjuk után faképnél hagyta.

Eközben egy ifjú rádióamatőr különös, számokból álló üzeneteket fog, amelyekről hamarosan kiderül, hogy nem mások, mint a gyilkos nyomai.

Vajon sikerül feltörni a kódot még a következő gyilkosság előtt? Mert nagyon úgy tűnik, hogy lesz következő…

A magyar olvasók által már ismert és kedvelt Yrsa Sigurdardóttir ezzel a könyvvel került be a skandináv krimiszerzők élvonalába. Munkáját több díjjal is elismerték.

A vérfagyasztóan izgalmas történet oldalról oldalra űz minket a végső, megdöbbentő fordulatig.

A könyv a háromrészes  Freya & Huldar esetei sorozat első kötete.

_____________________

A skandináv krimik élvonalába tartozó regény a Gének, mert azért ebben a kategóriában is vannak jobbak, kevésbé jók és középszerűek - hát ez a legjobbak közé tartozik.

A skandináv krimik már-már alapkitételének - miszerint szókimondó, nem kendőzi el a részleteket, izgalmas és erős - teljes mértékben megfelel, de jóval túl is megy azon, ugyanis egy nagyon nehéz témát tár elénk az első oldalakon, amelyből mindannyian többfajta következtetéseket vonunk le már a történet legelején.

Részben véleményt alkotunk azokról, akik közül - sejthető - az egyikük a történet középpontjában fog állni (bár fogalmunk sincs, hogy mi módon); együttérzünk vele amiatt, amin keresztül kell mennie.
Másrészt pedig amikor megtörténik az első gyilkosság, megszűnik az együttérzésünk, és iszonyat és félelem lép a helyébe.

Ez a bizonyos néhány első oldal sok kérdést felvet, és elindítja az ember gondolatait bizonyos irányba. Nem valószínű, hogy jó irányba. Én végig biztos voltam benne, hogy legalábbis kapiskálom a megoldást. 
Persze abszolút nem. 

És nem kicsi a csattanó a végén. Huhh. Elképesztő történet. 

Aminek ereje abban is rejlik - mint sok skandináv kriminél, de talán ez az izlandiakra hatványozottan igaz -, hogy egy olyan környezetben játszódik, amely nagyon más, mint a miénk, más az életmód, a felfogás, a szemléletmód, és nem kis döbbenetemre, amint ez most kiderült a könyvből, rendkívül más a törvénykezés és az ítélkezés is. Erről csak fél oldal szólt a könyvben, de mégis számomra nagyon sokat hozzátett a sztorihoz, a véleményemhez; illetve mélyen elgondolkodtatott, a regénytől teljesen függetlenül is.

Izland sajátosságairól, az emberek különcségéről, de talán nem is ez a jó szó, inkább tőlünk való különbözőségéről, látásmódjáról és - ezt már több izlandi írónál megfigyeltem - önkritikájukról nagyon érdekes olvasni. A különcséget először ki is húztam, ahogy leírtam, mert azt gondoltam, nem ez a legjobb kifejezés; aztán éppen annak okán hagytam benne végül, mert ők maguk, az izlandi szerzők szokták ezt bátran kimondani - ahogy aztán a mondat második felében írtam: rendkívül önkritikusan; de valószínűleg józanul -, hogy valamilyen szempontból különcök, vagy különbözőek, másképp gondolkodnak (a törvénykezésük, amit említettem, szintén abszolút ezt támasztja alá), szóval emiatt arra jutottam, hogy nyugodtan nevezhetem így őket, hiszen ha ők így látják magukat, akkor biztosan így is van. És ez már önmagában is érdekessé tesz egy olvasmányt, amikor egy tőlünk idegen világba, kultúrába, szemléletmódba nyerünk bepillantást.


Az Animus Kiadótól megrendelhető.

Arnaldur Indridason: Vérvonal

"Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről előkerülő, elmosódott fotó is gyanús a számára. Erlendurnek nem sokat kell kutakodnia a halott férfi múltjában, hogy kiderüljön: negyven évvel ezelőtt valaki feljelentette nemi erőszakért. De van-e valami köze ennek a régi, nem bizonyított ügynek ahhoz, hogy betörték a koponyáját? Hiszen egy, az idős ember által esetleg tetten ért besurranó tolvaj is lehetett a gyilkos. Erlendurnek régi, fájó sebeket kell feltépnie a válaszért, miközben magánéletében is épp elég az elrendeznivaló."

____

Hát nem könnyű téma, azt előrebocsátom. Hogy miért, azt viszont nem szeretném elárulni, mert azzal el kellene árulnom olyasmit, amiket nem jó előre tudni - némileg csökkentené az izgalmat és az olvasmányélményt.

Mindenesetre mindamellett, hogy pergő, izgalmas krimi, betekintést enged az izlandiak életébe (olykor kemény önkritikákkal), ami pluszértéke a könyvnek.

Izland zárt világa, az emberek sajátos felfogása egészen különleges helyzetekhez vezet(het), és Indridason az ilyen helyzetekről ír. 

Indridason könyveinek az elején azt érzem, hogy teljesen szokatlan és kiforratlan a stílus, és mintha még nem rázódott volna bele az író abba a hangnembe, amelyet választani akar (de nem tudhatom biztosan, hogy ez nem a fordítás bizonytalansága-e valójában), de aztán mindig rátalál a hangjára, és onnantól kezdve nem maradnak kétségek afelől, hogy pontosan tudja, mit miért és hogyan akar közölni.

Továbbra is azt mondom, hogy Indridason legjobb könyve, eddigi főműve a Kihantolt bűnök; ha azt elolvassa valaki, biztosan olyan bizalmat szavaz a szerzőnek, hogy onnantól minden regényére kíváncsi lesz.

A karakterek nagyon jól - nyersen, de jól (vagy nyersen, és éppen ezért jól) - ábrázoltak, és ezt úgy éri el Indridason, hogy egészen keveset ír róluk, de az nagyon beszédes.

Nagyon izgalmas és letehetetlen könyv, de elég torokszorító dolgokról szól, úgyhogy készüljetek fel, hogy nem lesz egy habkönnyű olvasmány.

Az Animustól megrendelhető!

Arnaldur Indriđason: Rókalyuk

"Erlendur felügyelő visszatér gyermekkora színhelyére, a Keleti Fjordvidékre, és egykori szülőházának romjai között üt tanyát. Feltett szándéka, hogy végére jár a családja életét gyökeresen megváltoztató múltbeli tragédiának: nyolcéves öccse, Beggi eltűnésének. Egy másik régi eltűnési ügy is nagyon foglalkoztatja. 1942-ben egy hóviharban nyoma veszett egy Matthildur nevű fiatalasszonynak. A falusi pletyka hazugságokról, megcsalásról és bosszúról duruzsolt. Amikor Erlendur elkezd a nő eltűnésének végzetes éjszakája felől kérdezősködni, elvesztett testvérével kapcsolatban is új gyanú támad benne.

Vajon sikerül a felügyelőnek megoldania az évtizedekkel ezelőtti eltűnési eseteket? Vagy az erők, amelyek igyekeznek meggátolni a nyomozását, hatalmasabbnak bizonyulnak nála?"

____

Arnaldur Indridason az az író, aki megszeretteti veled - ha addig nem szeretted volna - a krimit, a skandináv krimit, a szépirodalmat, a szórakoztató irodalmat, és úgy en bloc az olvasást. 

Izlandon még nem jártam, de szeretnék, biztos gyönyörű ország. De arra nem vágyom, hogy ott éljek, főleg nem Indridason könyveinek olvasása után. És ez nem negatív kritika az író felé, épp ellenkezőleg.
Olyan érzékletesen, élethűen ábrázolja Izland időjárási körülményeit, tájait, embereinek különcségeit, sajátos felfogását, a havat, a hideget, a viharokat, hogy máris ott érzed magad, ha akarod, ha nem. 

Érzed a metsző szelet, a farkasordító hideget, látod a végtelen fehérséget, a hihetetlen mennyiségű havat, érzed azt, ahogy az arcodba fújja a szél, úgy, hogy szinte már az orrodig se látsz, érzed a kétségbeesést, hogy te most akkor hogyan is fogsz kijutni innen.

Indridason stílusa kifinomult (azt gondolom, szépirodalmat is könnyen tudna írni, ha akarna), és úgy vezeti a történet szálait, hogy fogalmad sincs, de tényleg elképzelésed sincs arról, hogy mit fog kihozni belőle a végén.

Mesél, szövi a történetet, újabb és újabb adalékokat adagol, de nem tudod, hogy hova fog kifutni a történet, és ha van is tipped, na biztos, hogy nem oda.

Ez kivételesen nem egy pörgős, hanem egy lassabb folyású krimi - ahol a szerző a történteken kívül alaposan boncolgatja az indítékokat és az életutakat is -, ami előnyére válik.

ITT megrendelhető!

Karin Fossum: Elszabadul a pokol

"Nyár közepén járunk, forróság lapul Dél-Norvégiára. Ám nem csupán a nap tüze perzselő, hanem egy tizenhét éves elhanyagolt kamasz, Johnny Beskow haragja is. Az anyja súlyos alkoholista, az apját sosem látta. És nincsenek barátai. Johnny úgy dönt, bosszút áll a világon. Ám az események nem várt fordulatot vesznek: ami csínytevésnek indult, hamar tragédiába torkollik. Egy kisfiú szörnyű halált hal. Elfojtott traumák, felszínre törő félelmek, szőnyeg alá söpört sorsok. A pokolban nem jó a tűzzel játszani – hamar kiderül, hogy az idilli kisváros valójában egy puskaporos hordóra hasonlít: elég egyetlen szikra, és robban. Sejer felügyelő a titokzatos fantom, Johnny nyomába ered. Ám az mintha mindig egy lépéssel előtte járna…"

Az 1954-es születésű norvég „krimikirálynő” már első, húszesztendős korában „elkövetett” irodalmi próbálkozásával, verseskötetével is nagy feltűnést keltett. A szerző megbecsültsége mind a mai napig töretlen a szigorú ítészek körében. Az írónő azóta publikált újabb verseskötetet, és krimijein kívül számos regényt. A világhírt azonban a Konrad Sejer-krimik hozták meg számára. Sejer felügyelő először 1995-ben tűnt fel, majd ezt követően sorra láttak napvilágot a rendkívül intelligens detektív izgalmasnál izgalmasabb esetei. A Ne nézz vissza című kötettel Fossum nemcsak az olvasóközönséget nyerte meg magának, hanem újfent irodalmi díjak sokaságát söpörhette be: a skandináv Üvegkulcs-díjat és a norvég Rivertont.
Karin Fossumot a The Times az 50 legnagyobb krimiírót tartalmazó rangsorában a megtisztelő 27. helyre helyezte.

KRITIKA
“Kétségen felül nagy író, és az emberi lélek avatott ismerője.” (Jo Nesbø)

“Mindig türelmetlenül várom, hogy Karin Fossum új regénnyel jelentkezzen.” (Ruth Rendell)

“A lélektani feszültségkeltés nagymestere!” (The New York Times)

“Fossum olyan sokat tud a bűnös lelkekről, hogy azt még Lucifer is megirigyelné.” (Mail On Sunday)

----

Karin Fossum megint úgy ír, ahogy csak ő tud írni. Olyan gyomorgörcsöt okozva, amit csak ő tud okozni. Tömör, velős mondatokban, a legmélyebb érzéseket, félelmeket mozgatva meg vagy keltve fel benned.

Karin Fossumot Ruth Rendell is nagyra tartotta - 2015-ben bekövetkezett halálig -, akiről azt gondolom, hogy a másik nagymestere annak, amikor egy író az általam mindig is csodált módon már-már szépirodalmi stílusban ír elvileg szórakoztató művet: adott esetben bűnügyi regényt.

Fossum és Rendell olyan érzéseidre ébresztenek rá, amelyekről nem is akartál tudni. Vagy az írásukkal megteremtik ezeket az érzelmeket, amihez nem kis tehetség kell.

De most maradjunk Fossumnál.
Én az összes regényét ámulattal és elborzadva olvastam: olyan szörnyűségekről ír letehetetlen könyvet - ez nem üres frázis: tényleg letehetetlenek -, hogy alig várod a következő regénye megjelenését, ugyanakkor muszáj közbeiktatnod némi James Herriotot vagy valami ilyesmit, hogy időt nyerj a regenerálódásra.
A hatáskeltés nála a legjobb értelemben értendő, ahogyan azt egy író esetében érteni lehet: pontosan azt a hatást éri el, amelyiket el akarja érni. És kétséged se legyen: eléri. El.
De hát ezért olvasunk, nem? Hogy kilépjünk a valóságból. Hogy - ahogy szoktam mondani - utána aztán esetleg örömmel lépjünk vissza oda.

És most konkrétan erről a könyvéről: ez egy szomorú történet. (De vissza általánosságban a "Fossum-könyvekhez": mindegyik egy szomorú történet.) Történet arról, hogy hova vezethet egy gyermek elhanyagolása; az alkoholizmus; a szeretetlenség; a mentőcsónak nélküli lét (és főleg gyermekkor).

Fossum kifogástalanul ábrázolja túlbeszélés nélkül a pszichológiai mozgatórugókat. Tudja, hogy ez nem egyértelmű, ezért nem is akarja leszögezni, hogy ebből ez következik vagy abból az. Csak elmondja, hogy az ő szereplői miért olyanok, amilyenek. Beszél a mögöttes tartalomról, okokról, ami nem feltétlenül egyenlő a hagyományos értelemben vett "indítékkal". Mert az indíték egy bűntény esetében általában tudatos, átgondolt, racionális döntésen alapul. Fossum viszont - talán így fogalmazható meg leginkább - arról ír, hogy mi vezet el az indítékig. Milyen gyermekkor, milyen pszichológiai hatás, mi az indíttatása, kiváltó oka - érzelmi hatás, sokk, különböző élmények - egy cselekménynek. Nála, az ő szereplőinél; kizárólag az ő esetükben. Nem akar pszichologizálni; egyszerűen válaszokat keres és kínál fel az olvasóinak.

És nekünk nem kell elgondolkodnunk azon, hogy elfogadjuk-e azt, hiszen az általa teremtett szereplők számára olyan indítékokat és eszközöket teremt, amilyeneket csak akar. Nekünk tudomásulvételi jogunk van - azonban szerintem elgondolkodni kötelességünk rajta, mert a krimi műfaja mögött nagyon erős, keserű, megfontolandó és magvas gondolatok vannak.

A Scolar Kiadótól megrendelhető!

Emelie Schepp: Mementó

"A nő becsukta az ajtót, és utasította a sofőrt, hogy azonnal induljon. A lány előredőlt, és kihúzta a véres kést a hátára erősített tokból. Egyik lábát felhúzta az álláig, és a pengét nézte. A mutatóujjával terelgette a vörös foltokat a csillogó felületen. Túl volt rajta, az első feladatot elvégezte. Most visszamennek. Haza. És jutalmul fehér port kapnak. 

Emelie Schepp a skandináv krimi új csillaga, akinek regényeit immár közel 30 országban adták ki. A Jana Berzelius-trilógia először magánkiadásban jelent meg, majd az olvasók rajongása juttatta a bestseller listák élére. Méltatói szerint a svéd írónő Gillian Flynn, Karin Slaughter, Heather Graham vagy Lee Child sikerére hivatott.   

1991 nyarán egy kilencéves kislány valami kimondhatatlan gonosz elől menekül. Nincsenek emlékei arról, hogy ki ő, honnan jött, és mi történt vele… 

Huszonegy évvel később Jana Berzelius sikeres ügyészként nyomozást vezet a norrköpingi Bevándorlásügyi Hivatal osztályvezetőjének meggyilkolása ügyében. A gyanú hamar a feleségre terelődik, de a nyomozás váratlan fordulatot vesz, amikor a közelben egy fiatal fiú holtestére bukkannak, furcsa hegtetoválással a nyakán – egy nevet véstek a bőrébe: Thanatosz.  

Mit szállítottak az eltűnt konténerek, ki volt a titokzatos zsaroló és milyen nemzetközi szervezet áll a sötét üzelmek mögött?

Minél mélyebbre ás Jana a halott fiú múltjába, annál közelebb jut az igazsághoz, ami sötétebb és véresebb, mint valaha képzelte volna."

Tipikus skandináv krimi - jó értelemben véve. Azt adja, amit az olvasó vár tőle.
Izgalmas, pörgős, szövevényes, ugyanakkor kemény, nehéz, egy cseppet sem könnyed.
A skandináv krimi, ha ezt tekinthetjük önálló műfajnak, sosem ígér habkönnyű szórakozást - aki nekikezd, mindig készüljön fel arra, hogy a téma és a történetszövés kicsit megbolygatja a lelket.

Végig kíváncsi voltam arra, hogy Jana, a főszereplő sorsa vajon hogyan alakul majd, hova fut ki a dolog a végén. De arra nem gondoltam, hogy...
De ezt persze úgysem mondom el.
Mindenesetre, tekintve, hogy ez trilógia, még nyilván sok meglepetést tartogat a sztori, aminek nagyon kíváncsian várom a folytatását.

Annyi elmondható a történetről, hogy nem szokványos - egyáltalán nem hétköznapi a rabló-pandúr szál.

Vannak részek, amelyek kimondottan felzaklatnak, de általában inkább csak körömrágásig izgalmas, és nem arra helyezi a hangsúlyt az író, hogy minél jobban elevenedbe vágjon a cselekménnyel, bár - finoman fogalmazva - nem is finomkodik. De aki skandináv krimi olvasásába kezd, az pontosan tisztában van ezzel - hiszen vagy ezért, vagy ennek ellenére olvassa.

Én nem szeretem a túlságosan durva részeket, de a szerző azokat nem fejti ki alapos részletességgel, így amit nem tudnál befogadni, attól megkímél.

Izgalmas regény, a skandinávkrimi-rajongók nagyon fogják bírni.

A Libritől megrendelhető ITT!

Arnaldur Indridason: Gyalázat

"Erlendur felügyelő nem csak a bűnnel, önmagával is harcban áll. Úgy érzi, halaszthatatlanul ki kell szállnia a mókuskerékből, hogy békére leljen kissé. Munkatársnője, Elínborg helyettesíti, aki hamar bekerül a mély vízbe: egy fiatal férfit holtan találnak saját otthonában, átvágták a torkát. A lakásba való erőszakos behatolásnak nincs nyoma. A helyszínelők a női pólót viselő áldozatnál randidrogként ismert szerre bukkannak, ágya alól pedig egy színes kasmírsál kerül elő. Elínborgnak, ha kézre akarja keríteni a gyilkost, úrrá kell lennie az áldozattal szembeni erős ellenszenvén, a nyomozás során ugyanis fokozatosan feltárul a halott férfi énjének sötét oldala."

Indridason újabb remek krimivel állt elő. Azt hiszem, én mindig elfogult leszek vele kapcsolatban, amióta olvastam a Kihantolt bűnöket (el kell olvasnom a további könyveit is), mert minőségi krimiket ír, amire én abszolút vevő vagyok.
Nem lép át egy bizonyos határt a durva témákban sem, úgy tálal mindent, hogy az még "beleférjen"; a végére mindig hagy meglepetést; a stílusa pedig gördülékeny és igényes egyszerre.

Ebben a könyvében sem könnyű témát dolgoz fel, de nem megy bele olyan részletekbe, amelyeket már nem akarnék olvasni.

Indridason nagyon jó a helyszín- és karakterábrázolásban is: az izlandi kistelepülések zárt világát, az ott élő emberek - csak rájuk jellemző - személyiségjegyeit, Reykjavik hangulatát úgy írja le, hogy úgy érezd, magad is ott vagy; ezenkívül nagy hangsúlyt fektet minden szereplő személyiségének alapos kidolgozására: a nyomozóéra, annak családtagjaiéra és egyéb mellékszereplőkére is, és ebben akkor is jeleskedik, ha csak féloldalnyi teret enged ennek.

És akkor itt most hadd hívjam fel a figyelmet úgy általában az Animus Kiadó könyveire.
Akár ifjúsági regényeket, akár szépirodalmat, akár krimiket jelentetnek meg, mindenből az élvonalat képviselik.
Hihetetlenül jó regényeket adnak ki, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy bármit választotok a kínálatukból, az olyan minőséggel fog bírni, ami sosem okoz csalódást.
Szóval aki az igényes szórakoztató és szépirodalom híve, annak nagyon ajánlom a könyveiket!

A Gyalázat című regény az Animustól megrendelhető ITT!

Összegzés: a 2015-ben olvasott legjobb könyvek

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Arra gondoltam, összegezzünk, nyomatékosítsunk, emlékezzünk, tervezzünk: lássuk, mik is voltak a legjobb, 2015-ben olvasott (és ez nem azt jelenti, hogy 2015-ben írt vagy kiadott, bár ilyen is van köztük) könyvek:


Jesús Carrasco: Kegyetlen idő



"Ha a közösség nem véd meg - heroikus küzdelem az életben maradásért.
Jesús Carrasco remekműgyanús könyve rendkívül élesen és részletgazdagon mutatja be, milyen az, amikor az ember kihullik a társadalom védőhálójából, és nem marad más számára, mint az elemi szintű küzdelem az életben maradásért és a méltóság megőrzéséért. A XX. század közelebbről meghatározhatatlan pontján egy fiú elszökik a falujabeliek, a családja és a csendbiztos elől. Nincs is más célja, csak a menekülés. Útja során összetalálkozik egy kecskepásztorral. Együtt igyekeznek minél távolabb kerülni a falutól, hogy kijussanak a csendbiztos felügyelte körzetből. Útjuk, akár egy bibliai történetben, megpróbáltatások sorozatából áll. Nemcsak az emberek, hanem a természet is kegyetlen velük. Egy aszály sújtotta, elnéptelenedett, apokaliptikus vidéken kóborolnak a hőgutától kerülgetve. Mint az ősi időkben, meg kell küzdeni a napi betevőért, egyetlen falatért, egyetlen csepp vízért is."

Magvető, szépirodalom
A remekműgyanúsból a "gyanús"-t kihúznám...


Jan Otcenásek: Rómeó, Júlia és a sötétség



"A cseh szerző regénye vallomás az elvadult világ farkastörvényei közepette továbbélő emberségről, szeretetről, önfeláldozásról, a tiszta, gyöngéd érzésekről. A megejtő szépségű szerelmi történet a németek megszállta Prágában játszódik, szereplői Pavel, az érettségiző cseh diák és Eszter, az üldözött zsidó lány."

Olyan mélységekbe visz, amit el se tudsz képzelni.


Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap



"Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat."

Hosseini afgán íróként olyan dolgokat mond el az életről, amelyeket más nem tudna elmondani. Becsüljük nagyra, olvassuk, és higgyünk neki.


Paula Daly: Milyen anya az ilyen?




"A barátod gyereke. 
A te felelősséged. 
A te hibád. 
Mit tennél, ha eltűnne a legjobb barátod gyereke, és erről te tehetnél? Pontosan ez történik egy fagyos decemberi napon a Tóvidéken élő Lisa Kallistóval, a három gyermeket nevelő, túlhajszolt édesanyával. Csak egy pillanatig nem figyel, és rémálommá válik az egész élete. Eltűnik a legjobb barátnője tizenhárom éves lánya, Lucinda, és Lisa, akit megvisel, hogy mindenki őt hibáztatja, megpróbálja jóvátenni, amit elrontott. De miközben egyre mélyebbre ás Lucinda eltűnésének ügyében, Lisának rá kell jönnie, hogy a csendes városka, ahol él, nem az, aminek látszik, és talán a barátai sem azok, akiknek eddig hitte őket."

A krimi és a szórakoztató irodalom legjobb eszközeivel, de ha a szépirodalmat szereted, akkor sem fogsz csalódni - ez a legjobb benne.


James Herriot: Minden élő az ég alatt
                           Kutyák a rendelőmben



"James Herriot könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek gyűjteménye, amely Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót. Nemcsak az állatpáciensekről, hanem az állattartókról, a "gazdikról" is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szemünk. Történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű és kiváló emberismeret árad - Herriotot nem lehet nem szeretni!"



"A közelmúltban elhunyt világhírű szerző magyar nyelven megjelenő új könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, de fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek, buktatóinak újabb gyűjteménye, amely ismét Darrowby környékére, Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót, s nemcsak az állatpáciensekről, hanem a vidéki állattartókról, a farmerekről, illetve a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Remek pillanatfelvételei, elbeszélései nyomán hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szem – Herriot könyve senki sem hagy közömbösen! Herriot nemcsak hivatásának, de a tollnak is avatott mestere: történeteit már jól ismeri a hazai olvasóközönség – annak idején nagy sikert aratott „Állatorvosi pályám kezdetén”, „Egy állatorvos történetei” és „Kutyák a rendelőmben” című munkájával. Az állatorvos újabb történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű, kiváló emberismeret és páratlan ábrázolótehetség sugárzik, ami világszerte bestsellerré tette munkáit."

Herriot emberségből mutat példát, és megismerteti velünk az ötven évvel ezelőtti vidéki Angliát - úgy, ahogy ezt senki más nem teszi.


E. Lockhart: A hazudósok



"Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör - a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.
A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!"

Ha egy tizenéves lányt rá akarsz venni az olvasásra, ezt add a kezébe.


Ruth Rendell: Sötéthez szokott szem
                         Lopott élet



"Egyszer vonaton utaztak együtt, Benet úgy tizennégy éves lehetett. Csak ők ketten ültek a kupéban, és Mopsa le akarta szúrni egy konyhakéssel. Vagyis inkább fenyegette vele. Benet előzőleg törte is a fejét, vajon anyja miért hozott magával ekkora kézitáskát, méghozzá pirosat, ami egyáltalán nem illett a ruhájához. Mopsa kiabált, kacagott, összevissza beszélt, azután megint eltette a táskájába a kést. De addigra Benet már holtra rémült. Fejvesztetten meghúzta a vészféket. A vonat megállt, valamennyi érdekeltnek roppant kellemetlensége támadt, Benet apja pedig dühös volt, és komoran szomorú. 

Benet jóformán el is felejtette az egészet. De az emlék igen élesen visszatért, miközben Mopsát várta a Heathrow-n… És megpróbálta nem gyűlölni az anyját."

"Ruth Rendell Lopott élet című, egyik legismertebb regényének középpontjában olyan anya-gyermek kapcsolatok állnak, amelyek igencsak eltérnek az átlagostól. A történet két család mindennapjaiba nyújt bepillantást, akiknek életét egy kisgyermek elvesztése teljesen megváltoztatja. Az olvasónak pedig rá kell döbbennie, hogy néha nem is olyan könnyű ítéletet mondani…
A Partvonal Kiadó Robert Bloch Pszicho című regénye mellett ezzel a szövevényes történettel indítja útjára Pszichokrimi sorozatát."

"Ahogy a legtöbb családnak, a Hillyardoknak is megvannak a maguk titkai. Az egyik a fiatal és gyönyörű Eden Hillyard halálához vezet… 
Faith nagynénjét, Vera Hillyardot kötél általi halálra ítélik húga, Eden brutális meggyilkolásáért. Hogy miért tette? Ezt a kérdést a döbbenet közepette fel sem teszik. Faith évtizedekkel később egy újságíró kérésére kiforgatja a családi fiókokat, hogy együtt jöjjenek rá a miértre és a hogyanra. A nővérek, Vera és Eden kapcsolata mindig is amolyan se veled-se nélküled viszony volt, melyben a kísértés, a kapzsiság, a féltékenység és a szeretet elemei elegyedtek. Ráadásul ketten osztoztak egy súlyos titkon. És ahogy a tisztázó pillantás felfedi a részleteket, egyre világosabbá válik, hogy a teljes igazság az élőkre is kihatással lesz. 
Ruth Rendell legsikeresebb pszichokrimijében a gyilkos személyét nem lengi körbe homály, a „miért tette?” kérdése azonban a válaszok sötét szövevényéhez vezet – és az igazi bűnös talán nem is az, akinek a kötél a nyakára került. A regény minden létező krimiirodalmi elismerést besöpört az Arany Tőrtől az Edgar-díjig. A Partvonal Kiadó ezzel a kötettel folytatja Pszichokrimi sorozatát."

Krimi vagy szépirodalom? Tök jó, hogy nem kell eldöntened...


Ferdinand von Schirach: Bűnös?
                                           Ártatlan?





"Ferdinand von Schirach hírességek, politikusok és az alvilág védőügyvédje, aki saját praxisából válogatta össze a két kötetben szereplő huszonkét meglepő jogi esetet. A hihetetlen, de igaz történetek szereplői a mai társadalom látszólag hétköznapi figurái. Von Schirach személyében nemcsak a bűnperek szakértőjét, hanem egy elegáns stílusú debütáló szerzőt is üdvözölhetünk. Az író újra és újra lebontja a bűnüldözéssel és az elkövetőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, így jut az olvasó a történetek végén a puszta elképedésnél mélyebb, katartikus élményhez."

Dokumentum. Krimi. Tényirodalom. Ismét: szépírói eszközökkel.


Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök



"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása… Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt… Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. 
Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első nem angolszász szerző."

Remekmű; gyöngyszem a skandináv krimik (és valójában bármilyen típusú krimik) között.


Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás



"A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.

A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.

A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el."

SOK ÉS JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK 2016-RA IS!

Jenny Rogneby: Leona - Pókerjátszma

"Sokkoló bankrablás Stockholm belvárosában. Az elkövetők eszköze egy hétéves kislány, aki hatalmas összeggel távozik a helyszínről. De hová megy? Kinek viszi a pénzt, ki fundálta ki ezt az elképesztő bűntényt? Az óriási közfigyelmet kiváltó eset Leona Lindberg nyomozó asztalára kerül. Hamarosan kiviláglik, hogy nem a „rabló” életkora az egyetlen különös körülmény az ügyben. A nyomozás nem várt irányt vesz, amiben persze közrejátszhat, hogy maga a nyomozó sem egyszerű eset. Elismert és nagy munkabírású szakember ugyan, de különc is, aki, ha szükséges, nem riad vissza a vakmerő lépésektől sem. Az sem véletlen, hogy a második hasonló rablás után már ő az első, aki a helyszínre érkezik…"

Mindig úgy tervezem, hogy szépen, összeszedetten fogok írni az adott könyvről, de aztán időnként keresztbe húzza a számításaimat a befejezés. Mert van, amikor nem lehet összeszedettnek maradni. Vagy lehet, de minek... Ha felzaklat és szétzilál egy regény, miért maradjak fegyelmezett az írás közben? Hát nem maradok. Szóval összeszedetlenül és fegyelmezetlenül ezennel az alábbi észrevételeket tenném a Leona - Pókerjátszma című skandináv krimiről, annak az előrebocsátásával, hogy olvassátok el!
Pusztán a címe alapján nem választottam volna, de hurrá-hurrá, hogy ezt az olvasmányt most nem én választottam, hanem kaptam, mert kár lett volna kihagyni.
Profi, hiteles, izgalmas és nívós krimi! (Mondtam már, hogy mennyire bírom a skandináv írókat, még ha ez így, tudom, túl erős általánosítás is? Hiszen olvastam egy interjúban, hogy valaki felrótta, van-e értelme így, összességében 'skandináv' írókról beszélni - tudjuk-e, hány ország hány írójáról beszélünk ilyenkor... Aha, tudjuk. De ha egyszer tényleg szinte mind jó??!!)
A sztori és a stílus is remek, a szálak egymástól függetlenül is érdekesek; és a legjobb benne az, hogy valami újat tud nyújtani! Szerintem mindig ez egy könyv egyik legnagyobb és legelvitathatatlanabb érdeme.
Ha elárulnám, hogy miben mutat újat, azzal a történetből kellene elárulnom valamennyit, így ezt nem teszem, de annyit mondhatok, hogy rendkívül érdekes módszerhez folyamodik a szerző a történetvezetéskor. (Akinek egyébként ez az első könyve.)
A főszereplő és a mellékszereplők karaktere árnyalt, és rendkívül érdekes figyelni a személyiség alakulását; fejlődését?; változását. Érdekes elidőzni annál a gondolatnál egy kicsit, hogy mások döntése hogyan befolyásolhatja az életünket. Na főleg, ha az egy családtagunk; de még akkor is, ha egy idegen. Ez nyomasztó és ijesztő, ezért én, bevallom, szeretek erről a gondolatról továbbugrani.
De ezt ennél a könyvnél nem igazán teheted meg.
Olvasd el, és hidd el, azon fog járni az eszed: kik azok az emberek, akik közöttünk élnek, és fogalmunk sincs róla, hogy mi lakozik bennük? Kik azok? Vajon ismerünk ilyet? És hát a válaszban nagyjából biztos lehetsz...
Aztán rendeld meg a következő skandináv krimit, hogy megszabadulj ettől a gondolattól, és legyen valami új, amin a fejed törheted.

A kiadótól megrendelhető.

Camilla Läckberg: A hableány

"Christian Thydell régi álma válik valóra, amikor megjelenik első regénye, A hableány, és ő egycsapásra országszerte ismert író lesz. A hirtelen jött népszerűség azonban lerántja a leplet Christian féltve őrzött titkáról is: a férfi másfél éve fenyegető leveleket kap. Ezzel egy időben egyik legközelebbi barátja nyomtalanul eltűnik, a rendőrség azt sem tudja, él-e, hal-e, mígnem három hónap múlva a jég alól húzzák ki a holttestét. Patrik Hedström nyomozó összefüggést sejt a két eset között, de támpontok híján a nyomozás igencsak döcögősen halad. Felesége, Erica Falk, aki jól ismeri Christiant, hiszen ő fedezte fel írói tehetségét, a saját szakállára kezd kutakodni, és tárja fel az igazságot, ami szörnyűbb, mint valaha is gondolta."

Nos, eléggé vegyes érzésekkel mondom el erről a könyvről a véleményemet.
Nagyjából az első harminc oldalt olvasva hiányoltam - viszonyítva az előző skandináv krimihez, amelyet olvastam - azt a komoly, igényes, szépirodalmi stílust, amelyhez olyan könnyen hozzá tud szokni az ember. Kicsit sérelmeztem, hogy ezúttal lazább, szórakoztatóbb, kicsit - jó szó ez ide? - "bulvárosabb" stílusban íródik a szöveg. (Mert ha valami tetszett, azt utána már elvárjuk, hát igen, így van ez...) Ugyanis én naggyon szeretem a szépirodalmi stílusban papírra vetett jó krimiket. De aztán mintha az író "belejött" volna, és a történet is izgalmas, eseménydús lett, a stílusa is finomodott.
Ráadásul szinte végig másra gyanakodtam - "ki a gyilkos?", ez általában egy fontos kérdés, na meg a mozgatórugó -, és csak a vége felé kezdtem gyanakodni arra, ami aztán valóban a megoldás, a kulcs lett. Némely ponton úgy éreztem, hogy kicsit nagyvonalúan bánt egy-egy szállal a szerző, lehetett volna mélyebbre is menni, de ez megbocsátható volt, tekintve, hogy elég pörgős és "színes" volt a történet.
A csattanót illetően - ha kritikával kell illetni a könyvet - úgy gondolom, hogy jobb lett volna tényleg az utolsó oldalakig teljesen elterelni a figyelmet arról, hogy miről is van itt szó, hogy azt még az utolsó 40 oldalt olvasva se sejthessem. De szerintem alapvetően jó irányokat és jó megoldásokat választott az egyes szálak kibontására az író.
Viszont... Ezt nem tudom szó nélkül hagyni.
Az utolsó fél oldal annyira mellbevágó volt, hogy az az én ingerküszöbömet is meghaladta.
Értem én, hogy kellett a végére valami nagy dobás, de ezt annyira durvának - és nem odaillőnek - éreztem (nyugalom, nem fogom elárulni, hogy mi az, és ne aggódjon senki, bármit is írok most, abból nem lehet kitalálni), hogy a nagy csattanó - "aztaa!" - helyett azt éreztem: na neee, ezt neee, EZT NEEE, pedig igen sok krimit olvastam már.
De lehet, hogy csak én vagyok túl érzékeny?
Az mindenesetre kétségtelen, hogy izgalmas és szórakoztató olvasmány, és minden krimikedvelő élvezni fogja.

A kiadótól megrendelhető.

Arnaldur Indriđason: Kihantolt bűnök

 
"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása... Aztán nem messze tőle az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt... Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra.
Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első, nem angolszász szerző."


Nehéz bármit is mondani ennek a könyvnek az elolvasása után... Nem nagyon vannak szavak, amelyek kifejezhetik az érzéseket, amiket ez a történet ébreszt...
Bizonyos részeknél - ilyenkor érzi, érti meg az ember, hogy mit is jelent ez - valóban tapintható a feszültség. De nemcsak a feszültség, nem, nemcsak az. Hanem a félelem. Az igazi, leküzdhetetlen félelem. A rettegés a zsarnok férjtől-apától, akiben nincs irgalom.
Sok szó esik ma a családon belüli erőszakról, beszélnek róla pszichológusok, politikusok - művészek ritkábban -, és amikor szó esik róla, akkor általában az okok keresése zajlik, és a jogi út lehetőségének a felvetése.
Ebben a történetben nem erről van szó. Hanem arról, amikor nincs menekvés. Hogy mit él át az áldozat, milyen leküzdhetetlen - és folyamatos - rettegést.
A Kihantolt bűnökben a családon belüli erőszaknak olyan ábrázolásmódjával találkozik az olvasó, ami nem didaktikus, nem tipikus, de az ereje - éppen ezért - elképesztő.
Indridason egyszer sem magyarázza el, hogy "a másikat bántani csúnya dolog". Nem beszél arról, hogy a másik embert agyba-főbe verni a gyengeség vagy az eszköztelenség jele, leképeződése. Csak megmutatja, hogy mit érez az áldozat - akkor, amikor nincs menekvés. Amikor tudja, hogy újra és újra be fog következni az, ami már olyan apróvá tette őt, hogy szinte semmi sem maradt belőle.
Nem mentegeti a sérült léleknek effajta megnyilvánulását; épp csak megemlíti, hogy oka van annak, amiért ilyenné lett, de nem keres mentséget a számára.
És ezt jól teszi.
Csak az áldozatokkal törődik. És nemcsak azzal, aki elszenvedi az ütéseket, hanem azokkal is, akik tehetetlenül végignézik azt.
Nem nagyon vannak szavak, amelyek ezt kifejezhetnék...
És eközben az utolsó oldalig ott a talány, a kérdés, hogy ki a gyilkos - és ki az áldozat?!
Mert ezt sem tudjuk, miközben a feszültség lapról lapra fokozódik.
Jóval több ez egy izgalmas kriminél; olyan lélektani regény, amely mindenfajta mércét megüt olyan könyvek tekintetében, amelyek az emberi lélek tűrőképességét, fejlődését vagy megrekedését boncolgatják.
És mindeközben az olvasó szeme elé tárul Izland, az izlandi faluközösség, a számunkra elképzelhetetlen hóviharok, és mindaz, ami az ottani élettel és sajátosságokkal együtt jár.
Ajánljam e könyvet mindenkinek? Megteszem. És azért teszem, mert borzasztó nehéz témát körüljáró, nagyon igényes regény, ami mindent elmond arról a témáról, amelyről nem lehet eleget elmondani.

A regény itt megrendelhető.

Skandináv krimik 1.

Håkan Nesser: A gonosz arcai

Laza, könnyed, jól megírt, gyorsan elolvasható krimi, amin egy nap alatt túl van az ember. Annyit nyújt, amennyit egy kriminek kell, nem többet, nem kevesebbet. Kivételesen a vége nekem lelkileg kicsit megterhelő, ennek ellenére mégis tipikus krimi: élvezhető és/de felejthető.
Dosztojevszkij után mindenesetre kábé ilyesmire vágyik az ember.
Ne várjon tőle az olvasó többet, mint amit tud; vesse bele magát, élvezze, aztán lapozzon.