Lily Ebert és Dov Forman: Lily fogadalma

 

"Hogyan éltem túl Auschwitzot, és merítettem erőt a továbblépéshez

Lily Ebert holokauszttúlélő, aki a TikTokon beszél arról, hogyan élte meg Auschwitzot, a haláltábort. Amikor 1945-ben kiszabadult, egy amerikai zsidó katona adott neki egy bankót, amire azt írta:

„Sok szerencsét, és sok boldogságot”.

Lily dédunokája, Dov a közösségi hálón akarta felkutatni a katonát és leszármazottait, és ezzel az immár kilencvenhat esztendős Lily egy csapásra a világsajtó szalagcímei között találta magát. Annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. És most elérkezett az ideje. 

Szívbe markoló, ahogy Magyarországról ír, boldog gyermekkoráról, aztán meg arról, hogy 1944-ben, amikor megérkeztek Auschwitzba, az édesanyja, az öccse és egyik húga életét vesztette. Eltökélte, hogy a másik két húgára nagyon vigyázni fog. Érzékletesen írja le a tábor embertelen körülményeit, és azokat az apró győzelmeket, amelyek erőt adtak neki.  

Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy ilyen alávaló gonoszság soha többé nem történhet a világban."

_________________

Borzasztóan megrázó könyv, nehéz szavakat találni...

Hiszen hiába van jelen mindvégig (vagy inkább: majdnem mindvégig) a remény is a sorokban, az években, évtizedekben, tudja az ember, hogy mindig ott fog rejtőzni mögötte a kitörölhetetlen, feledhetetlen fájdalom, a jóvátehetetlen bűn következménye, ami tragédiákkal, megnyomorítottsággal, veszteségekkel járt annyi ember számára...

Mit is lehet mondani ilyenkor? 

Lily Ebert megpróbál szavakat találni. Eleget tesz a fogadalmának, és reméli, hogy nyitott fülekre talál. Reméli a jót, a jóságot - de nem hisz benne feltétlenül; hogyan is tehetné?

Szavai megrázóak, főleg azok, bár fellelhető mögöttük a bizalma, a hite, reménykedése - de hogyan is lehetnének ezek az érzései mindent áthatóak, mindent legyőzők? Annak tudatában, hogy megtörtént a megtörténhetetlen.

A holokausztról sokan beszéltek már, de Lily hangja és története mégis újat mond, új részleteket tár fel, új sebeket ír le, amit az ember olykor nem is akar hallani, annyira nehéz, másrészt tudja, hogy hallania kell, hiszen 

valóban szükség van a tudásra ahhoz, ami elvezethet oda, hogy mindez ne történhessen meg többször. És persze a jóságra, a szeretetre, a hitre; de az erről való tudás elvesztése nagy könnyelműség lenne. 

Vannak dolgok, amelyeket életben kell tartani, és vannak, amelyeket el kell feledni. Vannak, amelyeket nem szabad elfeledni, de túl kell lépni rajtuk. Lily is ezzel küzd, és próbálja elmagyarázni, megérteni és megértetni az ezek közötti különbséget. 

Helyettem beszéljenek az ő szavai, hiszen itt senki más nem autentikus személy, aki bármi okosat mondhatna, hozzátehetne ahhoz, amit ő el tud mondani...

Mindenkinek el kellene olvasnia ezt a könyvet, és remélhetőleg minél többen meg is teszik. 

Higgyünk abban, amiben talán a szerző már nem tud amiatt, amin keresztül kellett mennie, és higgyük, reméljük, hogy ez elég ahhoz, vagy hogy erre van szükség ahhoz, hogy hasonló se történhessen soha többé a világon.

A könyv megvásárolható ITT.

Pamela Binnings Ewen: Párizs királynője - Regény Coco Chanel életéről

 "A stílus ikonja.

Coco Chanelt, a legendás divattervezőt kifinomult stílusáért csodálják - a miatt a bizonyos ikonikus kis fekete ruha miatt -, leghíresebb kreációja a részegítő illatú Chanel No. 5 parfüm. A közismert figura mögött azonban bonyolult személyiség lakozik, akit intrikák értek, akiről sokféle gyanús pletyka terjedt. E regény lapjain megelevenedik a második világháború, Párizs négy éven át tartó német megszállása és Chanel titkos élete ebben a zűrzavaros időszakban.

Coco Chanel tudott könnyed, vidám, nagyvonalú lenni, ám kegyetlen, számító, manipulatív is. Miközben a Wehrmacht masírozott a Champs-Élysées-n, Chanel ott találja magát a Hotel Ritzben, a Reich főparancsnokának oldalán. Chanel az ellenség markában magánháborút indít, hogy kiszorítsa tulajdonrészéből zsidó üzlettársát, Pierre Wertheimert. Wertheimer az elharapózó antiszemitizmus miatt az Egyesült Államokba menekül, és magával viszi a Chanel No. 5 összetevőinek titkos receptúráját. Coco nem bízik meg a férfiban, amikor az New York külterületén be akarja indítani a gyártást. Célja, hogy egyedüliként birtokolja a márkát.

Miközben Párizs a németek uralma alatt sínylődik, Coco mindent megtesz a túlélésért. Nehogy leleplezzék sötét titkait, még a kollaborációtól sem riad vissza. Német kém lesz belőle, az F-7124-es számú ügynök, fedőneve: Westminster. Miért vetemedett erre? Meddig kell merészkednie, hogy viharos múltja többé ne kísérthesse a jövőjét?"  

Pamela Binnings Ewen 2012-ben Eudora Welty emlékdíjat kapott The Moon in the Mango Tree című regényéért. Hosszú ideig jogászként dolgozott, ma főállású író, a Northshore-i irodalmi egylet alapítója. Louisiana államban él, nem messze New Orleans városától.

__________________________________

Rendkívül érdekfeszítő regény egy nagyon ellentmondásos személyiségről. Azt hiszem, valójában keveset tudunk Coco Chanelről, és alighanem soha nem fogjuk tudni a teljes igazságot valódi érzéseiről, mozgatórugóiról, döntéseinek okáról - és talán azok következményeiről sem, főleg azt tekintve, hogy döntései a személyiségére (és persze a körülötte lévők életére!) hogyan hatottak. 

Tudjuk, hogy tehetséges volt, sikeres, inspiráló, határozott, magabiztos és a maga ura. 

És most szembesülnünk kell a gyarlóságaival is. De vajon mennyiben gyarlóságok a gyarlóságok? Mindegy, hogy miért tette, amit tett? Mindegy, hogy anyagi érdekből vagy a fiáért? Pálcát törhetünk felette akkor is, ha nem tudjuk a mögöttes okokat? Talán semmit sem tudunk. 

Azt látjuk, hogy itt áll előttünk egy nő, aki helytelen, sőt bűnös dolgokat tett, de semmit nem tudunk arról, hogy valóban volt-e olyan kényszerhelyzet, ami miatt meg kellett tennie ezeket, vagy pedig azért tette, hogy sikeres és gazdag maradhasson. 

Elméletek, kutatási anyagok rendelkezésre állnak bőven, de nem tudjuk a teljes igazságot. 

Semmiképpen sem mentegetni akarom őt, csupán a könyv erényeként felhozni azt, hogy több oldalról bemutatja Chanel döntéseit: az anya szempontjából, az üzletasszony szempontjából, és olyan aspektusból is, hogy a külvilág szemében milyennek tűnik. A regény sem nem méltatja, sem nem ítéli el a döntéseit, hanem tárgyilagosan - olykor megértőn, olykor némileg kritikusan, de igyekezve objektívnek maradni - igyekszik az olvasó elé tárni, hogy történhetett valami így is, úgy is, ezért is, azért is, és sugallni, hogy talán nem mindegy, milyen indíték vagy szándék áll a tettek mögött. Talán. 

Chanel életén kívül az akkori történelmi, háborús helyzetet is igyekszik hűen tükrözni a szerző, éppen azért, hogy az olvasó lássa, a körülmények igenis befolyásoló tényezők, személyiségünk és döntéseink meghatározó elemei. Persze ettől függetlenül nem tudhatjuk, hogy ha nincsenek kényszerítő erők, akkor milyen döntéseket hoz Coco Chanel - pusztán önmagáért, anyagi jólétéért. Fogalmunk sincs róla. 

És a szerző nem is akarja megmondani nekünk. Ez előnyére válik a könyvnek - az olvasó maga döntheti el, hogy mit tart helyesnek és helytelennek, senki nem akarja a szájába rágni, hogy mit kell bűnnek és mit erénynek tartania. 

Az ember gyanakszik, hogy az igazság valahol középen van, és nem lehet Chanelt se pusztán áldozatként, se -  ha igazak az elméletek a fiáról - szívtelen, könyörtelen bűnösként feltüntetni. 

Dicséret illeti Pamela Binnings Ewent, hogy ezt több szemszögből is megvizsgálja, az ismert tényeket, a lehetségest és a morál kérdéseit is elénk tárja, és ránk bízza az értékítéletet.

A regény megrendelhető ITT.

MINDÖRÖKKÉ JÓBARÁTOK - AZ EPIZÓDOK TÖRTÉNETE

 25 éves jubileumi kiadás

Az egyetlen hivatalos epizódkalauz a rajongásig szeretett tévésorozathoz, jubileumi évfordulóra készült kiadás.

• A száz legnépszerűbb epizód egyenkénti leírása

• Végig színes fotókkal illusztrált

• Pillantás a kultikus, legkedvesebb epizódok színfalai mögé

• Exkluzív képanyag a gyártó Warnertől

• Vadonatúj interjúk a műsor készítőivel, Marta Kauffmannal, David Crane-nel, a díszlettervező John Shaffnerrel és másokkal 

 

Hat fiatal New Yorkban: lakótársak, haverok – a recept azonnal klasszikussá vált és tucatszámra készítették a hasonló szituációs komédiákat, még jóval a Jóbarátok hőskora után is.

Szerelmek, szakítások és feledhetetlen heccek – a többi program közelébe se ért ennek az ikonikus sikernek, amelyből szállóigék sokasága híresült el.

Igazi kulturális cunami volt ez, amely kapásból gigasztárrá tette az összes szereplőt.

A nézők tíz évadon keresztül lebilincselve figyelték, hogyan éli meg Monica, Rachel, Phoebe, Ross, Chandler és Joey húszas és harmincas éveit, hogyan barátkoznak, hogyan szembesülnek saját ambícióikkal, és persze azt, hogy mekkora adag szarkazmussal vesznek körül minden egyes történést.

A Mindörökké Jóbarátok dokumentálja a díjak sokaságával – négy Emmy, tizenegy People's Choice, és a legjobb alakításért járó Golden Globe Jennifer Anistonnak – kitüntetett műsor forgatását és egyes epizódjait.

Flashbackszerű nosztalgia és bennfentes információk: a rajongók mindent megtudhatnak arról, hogyan született meg minden idők legizgalmasabb tévéműsora Monica és Rachel lakásában és a Central Perkben.

______________________

HA VALAKINEK MÉG NEM VETTÉL AJÁNDÉKOT KARÁCSONYRA...

Gyönyörűséges, csodás kivitelű, tartalmas könyv, amely számtalan új információt is tartalmaz, és valódi szeretettel ír az egész sorozatról és a karakterekről, valamint azok megformálóiról.

Izgalmas háttérinformációkat közöl, soha nem hallott kulisszatitkokat, és 

bevezet minket olyan rejtelmeibe a sorozat világának, amelyekről máshol nem hallhatunk.

Igényes, letehetetlen kiadvány, rengeteg színes fotóval, érdekességgel, megszólaltatva a sorozat készítőit a szitkom indulásáról, a szereplők kiválasztásáról, vagy például arról, hogy min kellett izgulniuk az első részek forgatásakor (nem, nem csak azon, hogy sikeres lesz-e a sorozat).

Ír a karakterek fejlődéséről, arról, hogy hogyan teremtették meg saját magukat, és ezáltal egy hihetetlen izgalmas világba repíti el az olvasót. 

Az epizódok alatti Kommentárok eddig sosem hallott-olvasott információkkal gazdagítják a sorozatról való ismereteinket.

Egy korosztálytól független kultikus sorozat, rengeteg humorral és érzelemmel, megunhatatlan és akárhányszor újranézésre érdemes, ezért 

ez az album Jóbarátok-rajongóknak kötelező darab, 

de hidd el, ha valaki még nem vált a sorozat rabjává, ez a könyv ehhez is hozzá fog járulni.

Itt a karácsony - ha még nem vettél valakinek ajándékot, jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek!

ITT megrendelhető. 

 

Carrie Fisher: A hercegnő naplója - Találkozás önmagammal

"A hercegnő naplója szellemes, provokatív, őszinte, intelligens és szókimondó. Épp olyan, mint szerzője volt, a napló megszületésekor mindössze 19 éves Carrie Fisher. A színésznő emlékei rendezgetése közben, régi újsághalmok között bukkant rá saját, kézzel írott naplójára, és szembesült egykori tinédzser önmagával, azzal, hogy milyen is volt megélnie a Csillagok háborújának forgatását vagy éppen hosszúra nyúlt egyéjszakás kalandját színésztársával, Harrison Forddal. A hercegnő naplója ezekről az intimitásokról is beszámol, igazán egyedivé azonban az időutazás teszi: az idősebb Carrie Fisher találkozása a 19 évessel. A könyvben a hatvanéves színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló szövegeire. Utóbbiakból egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képe rajzolódik ki, akiben azonban csírájában ott van már az excentrikus, vicces, intelligens, nagydumás Carrie Fisher is. Utolsó kötete ékes bizonyíték rá, hogy nem csupán egy hollywoodi szupersztárt, generációk ikonját, de egy kiváló írót is elveszítettünk a személyében."
______________________

A fülszöveg annyira tökéletesen összefoglalja a könyv lényegét és jellemzőit, hogy csak fölöslegesen szaporítanám a szót, ha ezt tovább ragoznám.

Válogatás jó könyvekből, minimális kommentárral

T. M. Logan: 29 másodperc



"Mit tennél, ha valaki felajánlaná, hogy hívj fel egy számot, mondj egy nevet, és az az ember örökre eltűnik a föld színéről? Csak 29 másodpercbe telne. Megtennéd?

Amikor Sarah megment egy bajban lévő kislányt, semmit sem vár cserébe. Ám a bátor cselekedete egy nagyhatalmú és veszélyes férfit tett az adósává. És ez a férfi ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki.

"Csak mondjon egy nevet. Egyetlen nevet. És én eltüntetem azt az embert az életéből."

Hiszen mindenki tudna mondani legalább egy nevet, nem igaz? És csak egyetlen, 29 másodperces telefonhívásba kerülne..."

_______________________

Elképesztő csavarok, fordulatok, akkor is egy újabb, amikor már nem számítasz rá! 
Visszavonhatatlan döntések és azoknak a felelőssége, amelyeket az embernek vállalnia kell és együtt élni azokkal. 
Remek írói stílus, eredeti ötletek és megoldások. 
Elgondolkodtató momentumok, amelyek az embert arra késztetik, hogy magába nézzen: ő mit tenne, ha - és így gondolatban módja van azonnal felül is bírálnia magát.
Remek önismereti lecke és olvasmányélmény egyben.

______________________________________________________________

Noah Hawley: Zuhanás ​előtt

"Egy ​ködös nyári éjszakán magánrepülőgép száll fel az Egyesült Államok keleti partvidékéhez tartozó Martha’s Vineyard-szigetről New York felé, fedélzetén tizenegy utassal.

Tízen a felső tízezer tagjai, a tizenegyedik egy nem túl jelentős festő. Tizenhat perccel az indulás után a gép az óceánba zuhan. A katasztrófát ketten élik túl: Scott Burroughs, a festő és a gépen utazó médiamogul négyéves kisfia. Burroughsnak sikerül a lehetetlen: partra úszik a gyerekkel. Ott aztán belekerül a nyomozás és a médiahisztéria kettős forgatagába. De vajon véletlenül zuhant-e le a gép? Vagy a befolyásos embereket szándékosan gyilkolta meg valaki?

Noah Hawley thrillere napok alatt felkerült a sikerlistákra. A történet nemcsak az olvasók, de a kritikusok közt is egyöntetű sikert aratott, mert a szenvedélyes összecsapások nagy gonddal és alapossággal megrajzolt szereplők között zajlanak le. A könyv letehetetlenül izgalmas.

A szerzőt milliók ismerik szerte a világon, Ő a több földrészen is rendkívüli sikert aratott Fargo filmsorozat sokszorosan díjnyertes írója. Díjai közt ott az Emmy- és a Golden Globe-díjak. A zuhanás előtt filmjogait a Sony Pictures vásárolta meg."

______________________________

Zseniális író, te jó ég, micsoda stílus, mekkora tehetség!

A történet is remek, a megoldás is teljesen kiszámíthatatlan és igazán eredeti elgondolás, és nemcsak váratlan, hanem nagyon hatásos is  a végkifejlet, de a történet minden szála, epizódja - remek mivolta ellenére is - eltörpül amellett, hogy Hawley bármit írhatna, olyan őstehetség, hogy az biztosan lenyűgöző lenne. 

_______________________________________

Robert Galbraith: Halálos fehér

"Egy ​zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja a történet. Bár Billy nyilvánvalóan mentálisan beteg, és nem is emlékszik sok konkrét részletre, van benne és a történetében valami nagyon őszinte. Csakhogy mielőtt Strike alaposabban is kikérdezhetné, Billy rémülten elrohan.

Strike és Robin Ellacott (aki eredetileg a titkárnője volt, mostanra pedig a társa a nyomozóiroda vezetésében) igyekeznek a történet végére járni: az ide-oda kanyargó nyomozás pedig elvezeti őket London kis sikátoraitól a Parlament titokzatos legbelső irodáin keresztül egy gyönyörű, de vészjósló vidéki kúriáig.

Ráadásul a nyomozás labirintusában dolgozó Strike magánélete sem olyan egyszerű: újdonsült magánnyomozó-sztárként már nem tud olyan észrevétlenül dolgozni, mint valaha. Egykori titkárnőjével is bonyolultabb a viszonya, mint eddig bármikor. Robin már a nyomozóiroda pótolhatatlan dolgozójává nőtte ki magát, de személyes viszonyuk ennél sokkal összetettebb…

Az eddigi legnagyobb léptékű Robert Galbraith-regény, a Halálos fehér egyszerre érdekes krimi és letehetetlen újabb fejezet Cormoran Strike és Robin Ellacott történetében."

____________

Galbraithban (Rowlingban) nem lehet csalódni, újabb remek krimit írt - a tempója éppen jó, kedvelem, hogy nem túl feszes, és nem is túl lassú folyású; a karakterei fejlődnek úgy életútjukban, mint jellemükben; a történetek érdekfeszítőek; stílusa mindig hozza a tőle megszokott minőséget; és hát ő Rowling, na, szóval pontosan azt kapja az olvasó, amit vár tőle. Az egyetlen író (szerintem), aki minden műfajban kimagaslót tud alkotni, és mindig hű tud maradni a színvonalhoz. Mit is kívánhatna többet egy könyvtől az ember? 

_______________________________________

Malin Persson Giolito: Quicksand

„A levegő szürke és homályos a puskaportól. Mindenkit lelőttek, engem kivéve. Rajtam egy karcolás nem sok, annyi sincs.”

"A legesleggazdagabbak és a legkiszolgáltatottabbak többnyire nem találkoznak. Kivéve a Djursholmi Gimnáziumot, ahol öt tizenéves fiatal különös kapcsolata tragédiába torkollik. Kilenc hónappal később a tizennyolc éves Maja bíróság előtt áll. Kicsoda ő? Egy gondtalan életet élő, kitűnő tanuló lány, aki szörnyű tragédiába keveredett, vagy a megnyerő külső mögött egy szörnyeteg rejtőzik?
A nagy sikerű Netflix sorozat alapjául szolgáló Quicksand kőkemény bírósági thriller, egy fiatal lány megrendítően találó portréja, és egyben kíméletlen leszámolás egy menthetetlenül kettészakadó társadalommal. Hamisítatlan dráma bűnről, büntetésről, felelősségről és megbocsátásról."

____________________

Bűnös vagy áldozat-dilemma, kételyekkel, bírósági tárgyalással, a tettek mozgatórugóinak boncolgatásával, és a kérdéssel: ha bűnös, vajon elítélik-e, hogy megkapja a büntetését és ne bánthasson mást, ha pedig ártatlan, vajon szabadon engedik-e - és ha igen, akkor ki és hogyan kárpótolja az elveszített dolgokért? Barátokért, becsületért, méltóságért, elveszített időért - önmagáért.

__________________________________

Daphne Sheldrick: Szerelem a szavannán

"Daphne ​Sheldricknek sikerült a világon elsőként felnevelnie újszülött, árva kiselefántot. Mélységesen együtt érez az állatokkal, szerető megértéssel közelít hozzájuk, hosszú éveken át tanulmányozta a rendkívül gazdag kenyai flórát és faunát, fáradhatatlanul kutatta a megfelelő tartási körülményeket és a megfelelő tápszereket – mindez együtt tette lehetővé, hogy számtalan elefántot, orrszarvút és egyéb elárvult fiatal vadállatot mentsen meg a biztos haláltól.
Lebilincselő és szívbemarkoló történetében Daphne elmeséli, milyen csodálatos kapcsolatot alakított ki elárvult állatokkal, köztük első barátjával, Bozival, a csillogó szemű antiloppal, aztán Riki-Tiki-Tévivel, az apró törpemongúzzal, Gregory Peckkel, a szorgos fehérfejű bivalyszövővel, Fecskével, a rakoncátlan zebracsikóval – és persze Eleanorral, a fenséges elefánttal, akivel több mint negyven éve barátok. Ám a kötet egyben Daphne és a híres tsavói fővadőr, David Sheldrick szerelmének varázslatos és megrendítő története is. Férje iránti őszinte, szenvedélyes szerelme, David kimeríthetetlen tudása a környező természetről, valamint a férfi korai, tragikus halála volt az, ami Daphne-t ambiciózus eredmények elérésére sarkallta. Elsősorban ennek köszönheti létrejöttét a világszerte ismert David Sheldrick Vadvédelmi Alapítvány, valamint a Nairobi Nemzeti Parkban levő állatmenhely és bölcsőde, ahol Daphne a mai napig él és dolgozik.

A Szerelem a szavannán nemcsak kettőjüknek az orvvadászat visszaszorításáért, a kenyai állatvilág megmentésért folytatott nehéz küzdelmét írja le, hanem azt a páratlan készségüket is bemutatja, amelynek révén szinte lélektani módszerrel közelítettek az állatokhoz. Szeretet, együttérzés és humor sugárzik minden sorából ennek a kötetnek, melyből az olvasó bepillantást nyerhet korunk egyik legfigyelemreméltóbb asszonyának életébe."

_____________________

Nehéz szavakat találni erre a csodálatos, kiemelkedő könyvre. A szerző és társai munkásságára, életútjára, emberségére, empátiájára, az állatokért végzett áldozatos, önzetlen, önfeláldozó munkájukra, szeretetükre, amellyel minden élőlényhez viszonyulnak, bölcsességükre, józanságukra, céltudatosságukra, szerelmükre, veszteségeikre, fájdalmaikra, csalódásaikra és kitartásukra... 

Ez az írás tanít és elgondolkodtat, ad és megmutat, irányt szab és lenyűgöz. Csodálatra késztet. 

EZT A KÖNYVET MINDEN EMBERNEK OLVASNIA KELLENE!

______________________________________________

Rebecka Edgren Aldén: A nyolcadik főbűn

"Nora, miután csodával határos módon felépül csaknem végzetes ifjúkori balesetéből, sikeres életmód-tanácsadó lesz. Könyveket ír, előadásokat tart, sütkérezik a népszerűségben. Élvezi a munkáját, boldog házasságban él, két szép gyermek édesanyja, futni jár, hogy formában tartsa magát, és az ő kerti partijai a legjobbak az Édenkert lakónegyedben.

Éppen a hét főbűnről szóló könyvéhez fog hozzá nagy lelkesedéssel, amikor egy különös nő költözik a szomszéd házba, Nora tökéletes világa pedig mintha kibillenne a négy sarkából: fura alakok jelennek meg a szeme előtt, rémálmok gyötrik, és a férje is szokatlanul viselkedik. Az asszony egyre inkább elveszíti az uralmat az élete felett, már azt sem tudja, kiben bízhat, s hihet-e egyáltalán a saját szemének. Fiatalkori pszichiátriai problémái tértek volna vissza? Nem, ebbe nem tud belenyugodni. Nyomozni kezd a furcsa történések okai után, míg válaszúthoz nem érkezik: döntenie kell, hogyan akarja folytatni az életét…"

________________

Nagyon olvasmányos, pörgős, feszes történet, de hú, ez a befejezés! Az ember megszokta a kiszámíthatatlan fordulatokat a skandináv krimikben, de amikor ebben a regényben jön a csattanó, és azt mondod, na ne, jön az epilógus, és egy olyan fordulatot penderít még eléd a szerző, ami tényleg naneeeee, neeeee! Az egész regény nagyon izgalmas és rengeteg kérdést felvető, de már csak a csattanó miatt is érdemes elolvasni, mert ott aztán van áll-leesés! Minden krimikedvelőnek ajánlom, ne hagyjátok ki!

Mariel Hemingway: A Hemingway-átok

"Mariel Hemingway néhány hónappal azelőtt született, hogy a nagyapja, Ernest Hemingway Nobel-díjas író önkezűleg véget vetett az életének. A Hemingway család generációk óta szenvedett az alkoholizmustól, a mentális betegségektől és a sérült emberi viszonyoktól.
A három Hemingway lányunoka közül a legidősebb, a tehetséges művészlélek, Muffet súlyos skizofréniával küzdött, a középső, a gyönyörű szupermodell, Margaux öngyilkos lett. A legkisebb lány, Mariel volt az egyetlen, aki szembeszállt a családját sújtó átokkal. Ő volt az egyetlen, aki felülkerekedett a terhelt genetikai örökségen, és normális életet tudott élni.

Megindítóan őszinte visszaemlékezés arról, milyen felnőni Hemingway unokájaként egy olyan családban, ahol az alkohol, a mentális betegség és az öngyilkosság kísért.
Mariel Hemingway 1961-ben született, és filmszínésznőként indult. Ő volt az egyik legfiatalabb amatőr szereplő, akit Oscar-díjra jelöltek Woody Allen Manhattan című filmjében nyújtott alakításáért.
A színészetet produceri, életmód-tanácsadói és írói pályára cserélte."
________________________

Hát, nem is tudom. Azt hittem, jobban fogom kedvelni Mariel Hemingwayt és a könyvét, de valamiért mégsem. Úgy érzem, picit - hogy fogalmazzak? hiszen nem tudhatom, hogy így van-e - meg akarta lovagolni a Hemingway-mítoszt, de mintha kispórolta volna belőle a mélyebb tartalmakat. 

Így is nagyon érdekes könyv volt, de nem az, nem annyi, amennyit vártam. Hiszen mekkora lehetőség rejlik a témában! Hemingway unokájának lenni, Hemingway fia gyermekének lenni, Margaux testvéreként átélni azt, amit, milliónyi családi titok birtokában lenni (vagy nem? lehet, hogy ezért hiányoztak a mélyebb dolgok a könyvből, mert nincs ezeknek a birtokában?) - lehetőségek tárháza! Na ez hiányzott számomra a könyvből nagyon. 

Sokat ír a szüleiről, de mégsem mond eleget; sokat ír az apjáról, Hemingway fiáról, de korántsem eleget; és eleget ír önmagáról, csakhogy a könyv címe nem önéletrajzot sugall. Kíváncsi vagyok Marielre is, de a családi kötelékek viszonyában is - nem azért, mert ő maga nem lehet érdekes a Hemingway-lét nélkül, önmagában, hanem mert a cím mást ígér, és az ember azért veszi meg a könyvet. 

Egy csomó mindenre kíváncsi lettem volna még, de Mariel a felszínt súrolta csak, amit nagyon sajnálok, mert azt hittem, azért íródott meg ez a könyv, hogy elmondja mindazt, ami elmondható.

James Herriot: Az állatorvos is nős ember

"A yorkshire-i lankák még sosem tűntek ennyire szépnek James számára: elragadó feleségével az oldalán és immár önálló praxis keretei között foglalkozhat a farmokon élő állatokkal, valamint a házi kedvencekkel és tulajdonosaikkal, akik néha több figyelmet igényelnek, mint a négylábú „páciensek”.

James Herriot memoárjainak újabb kötetét ismét azoknak az olvasóknak ajánljuk, akik átérzik az állatokkal járó örömöket és gondokat, és szívesen merülnek el újra meg újra a korabeli jellegzetes angol vidék életének eseményeiben."

___________________________

Egyszerűen nem tudok betelni James Herriot könyveivel. Pedig azt hiszem, már csak egy van, amit nem olvastam - azt még tartogatom, mert nem akarok az összessel végezni.

Teljesen magával sodornak a történetei, a humora és a varázslatos tájleírásai. Az ember ott van Darrowbyban (Thirskben), és látja a völgyeket, amelyekről ír, érzi a fű vagy a széna illatát, a háton a kemény munkától végigfolyó izzadságcsöppeket, a reményt, a sikerélményt, az aggodalmat, az örömöket. 

Sok képet néztem azóta Yorkshire-ről, és tényleg csodálatos vidék. Herriot érzékletesen írja le a lankákat, a kőkerítéseket, a legelésző juhokat, a szaladgáló kutyákat - egyszerűen megunhatatlan a témakör és az írásmódja is.

Ezen a vidéken mindenki ismer mindenkit, és bámulatos az az elfogadás, ahogy egymás iránt viseltetnek az emberek; például ahogy az állatorvos beletörődőn nyugtázza, hogy a farmer úgyis mindent jobban tud nála, és nem próbálja megváltoztatni ezt. Idomul a vidéki élethez, amelybe belecsöppent, magáénak érzi, elégedett és boldog benne. Hálás érte.

Külön érdekessége a könyvnek, amikor az író a házasságáról ír, feleségével való megismerkedéséről, udvarlásainak csetlés-botlásairól; csodálatra méltó az az önirónia, amellyel magára tud tekinteni.

Elismeri mások érdemeit, soha nem fényezi magát, őszinte, természetes, vicces, eredeti - és zseniális történetmesélő. 

A fordítás is remek, sokat hozzáad a történetekhez.



Persze rögtön rákerestem a szereplőkre, nemcsak a helyszínekre, utánanéztem mindennek és mindenkinek, aminek lehetett - nagyon érdekes volt látni, hogy milyenek voltak azok, akikről, amikről ír.

Azt is megnéztem, hogy hogyan lehet eljutni Yorkshire-be - muszáj egyszer látnom ezt a gyönyörű vidéket. Vajon mennyit őrzött meg abból, amilyennek Herriot látta? Vajon a kőkerítések és a lankák őrzik még azt, amiről írt?

Kötelező olvasmánnyá tenném a könyveit általános vagy középiskolában - mert aki elolvassa, gazdagabb lesz általa.


A regény megrendelhető ITT.

Brigitte Bardot: A küzdelem könnyei

"Milyen emléket őriznek majd rólam? Az ördögi mambóra lejtett buja táncét? A szerencse folytán sztárrá lett párizsi lányét? Az idealistáét, aki úgy döntött, hogy élete hátralévő részét az állatok védelmének szenteli?
Azért egyeztem bele, hogy elmesélem életem legintimebb részleteit, hogy kiadom ezt az utolsó könyvet, mert úgy éreztem, szükségem van arra, hogy eloszlassam az életemmel és a szándékaimmal kapcsolatos félreértéseket. Tisztázni szeretném, miért vállaltam ezt a küzdelmet, és emlékeztetni arra, hogy milyen helyet kell az állatoknak elfoglalniuk az életünkben. Ők megmentettek engem - de vajon én mennyire tudom megmenteni őket?"

A 83 éves Brigitte Bardot szemében ott vannak a küzdelem könnyei, miközben visszatekint a közel fél évszázados munka eredményeire. Ez az elszánt élharcos fáradhatatlanul küzdött - és küzd a mai napig - az állatok védelméért.

B. B. most először fedi fel vad, szelíd és elszánt énjét, megmutatja, milyen döntések, ösztönzések és lázadások hatották át az életét. Ösztönösen, meghatóan és őszintén emlékezik vissza a csillogó sztárságára, és valódi társaival, az állatokkal töltött mindennapjaira és a küzdelmeire.

Brigitte Bardot nem egyszerűen örökséget, hanem mély érzelmi vallomást hagy ránk.

A kötet Anne-Cécile Huprelle közreműködésével készült.

_____________________

Tudom, hogy nem egyértelmű Bardot megítélése és munkássága az állatvédelem terén - tudom, de nem értem, hogy miért. Miért nem egyértelmű az ő állásfoglalása és tetteinek jó szándéka? Mindenesetre ha valaki elolvassa ezt a könyvet, minden egyértelművé válik. 

Rendkívül érdekes, mély, igaz és tiszteletre méltó gondolatok vannak benne; aki nem lelkes állatvédő, annak a számára is érdekfeszítő olvasmány, megfontolandó és becsülendő gondolatokkal, és olyan szemléletmódokkal, amikkel nem feltétlenül találkozunk felületesebb írásokban, amelyek erről a témáról szólnak. 

Bardot fajokról szóló elmélete, meglátása, állatok iránti elkötelezettsége, küzdelme, elért sikerei és még elérendő céljai, elszántsága olyan dolgok, amelyekről mindenkinek érdemes lenne olvasnia, és - legalább részben - magunkévá tenni azokat. Amiket ír, azok csiszolják az ember énképét, felelősségvállalásról alkotott képét, és bármennyire szeretjük is az állatokat, akkor is hozzátesz ez az írás irántuk való elköteleződésünkhöz. 

Nem tudom, hogy az ő érdeme vagy szerzőtársáé, de olyan megfogalmazásokkal, olyan gondolatokkal találkozhatunk ebben a könyvben, amelyek mélyen elgondolkodtatóak, izgalmasak, újszerűek, kiforrottak, miközben történetei - igaz voltuknál fogva - megrendítőek. 

Rengeteg új információt is tartalmaz ez a könyv, amely olyan tudással vértez fel minket, és olyan érzésekkel, amelyeknek köszönhetően mostantól fogva nem mehetünk el szó nélkül az állatok bántása mellett, és nem tehetünk úgy, mintha nem tudnánk ezekről. Most már rendelkezünk azzal az információhalmazzal és érzésvilággal - ha eddig nem rendelkeztünk volna -, aminek köszönhetően nem hunyhatunk szemet a nálunk gyengébbek bántása fölött, legyen az ember vagy állat, igen, akár vágóhídi állat, akár vadállat, akár a legapróbb teremtmény, most már tudjuk, ha eddig nem vettünk volna tudomást erről, hogy szükségük van a segítségünkre, a tudatosságunkra, az odafigyelésünkre, és erre nem mondhatunk nemet, nem vonhatjuk meg a vállunkat, nem hessegethetjük el, mint egy zavaró momentumot. Az teljesen egyértelmű - hála Istennek -, hogy ha emberről van szó, akkor segítjük a gyengébbet, de most már annak is tudatában vagyunk, hogy az állat is a segítségünkre, a jóindulatunkra szorul, és aki eddig nem ennek szellemében élt volna, annak most megvan a lehetősége a változásra. Sohasem késő. 

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, nagyszerű, értékes olvasmány, csodás gondolatokkal és célkitűzésekkel. 

Mahtob Mahmoody: Nélkülem soha - Mahtob élete a lányom nélkül soha után

"Negyedszázaddal ezelőtt világszerte olvasók millióit nyűgözte le A lányom nélkül soha című bestseller, egy amerikai anya és hatéves kislánya igaz története, akik megszöktek az őket a háborús Iránban fogva tartó erőszakos perzsa apától. A könyv alapján film is készült, Sally Fielddel a főszerepben.
Most pedig a kislányból lett felnőtt nő mondja el a teljes történetet, ahogy azt ő gyermekként átélte. Hogyan kerültek fogságba, hogyan menekültek el, mi történt, miután visszatértek Amerikába. A félelmet, a rémálmokat és pánikrohamokat, az álnéven megélt iskolaéveket, és egy súlyos betegség leküzdését.
Egy rendkívüli fiatal nő története, aki legyőzte az életét kettétörő traumát, és békében és elfogadásban tud élni. A könyv bemutatja a sebzett lélek gyógyulását, a megnyugvást és újrakezdést, az Isten jóságába és gondoskodásába vetett hitet.

Mahtob Mahmoody több kitüntetéssel végzett a Michigan State University pszichológia szakán. Michiganben él, lelki egészségvédelemmel foglalkozik."
________________

Annak idején én is gyarapítottam a Lányom nélkül soha olvasótáborát, teljesen lenyűgözött, letaglózott és ámulatba ejtett a történet. Néhány évente azóta is rákeresek Betty Mahmoody nevére, érdekelt, hogy hogyan alakult a sorsuk. Úgyhogy nagyon örültem, amikor megjelent Mahtob Mahmoody önéletrajzi regénye arról, hogy hogyan folytatódott az életük a szökés után.

A sajtóban persze időről időre fölreppentek hírek, miszerint a történet eltúlzott vagy netán nem is igaz. Szerintem ezek a sajtóhírek csak fenntartották, felkeltették az érdeklődést, az ember még inkább tudni akarta, mi az igazság. Nekem Mahtob történetei teljes mértékben hitelesnek tűnnek, az általa és édesanyja által végzett munkáról nem is beszélve, amelyért Betty Mahmoody nem kevés elismerést és díjakat is kapott.

Becsülendő az, ahogyan tudták utána folytatni az életüket, és eltöpreng az ember, hogy egy anya és feleség, valamint egy gyermek hogyan, mennyire másképp gondolkodik és érez a megbocsátással kapcsolatban. A továbblépéssel, a múlt maguk mögött hagyásával (ami tulajdonképpen lehetetlen, főleg ha a múlt utánuk is nyúl), gyökereikkel kapcsolatban. Ez nem az a fajta múlt, amit maga mögött hagyhat az ember. A vérét, a gyermekkorát, a kötődéseit nem teheti le.

A megbocsátásnak talán alternatívájaként kínálja fel Betty Mahmoody az elfogadást a lánya számára - hogy ha ez egyik nem megy, legalább a másik működjön, fogadja el a lánya, hogy ezt az életet élik, és ez is jó, ennek a lehetőségeivel kell élni, segíteni másokon, és ez ne beletörődés legyen, hanem egy hasznosan és békében élt teljes élet.

Nagy tanítások vannak ebben a könyvben, amelyeket nem feltétlenül Mahtob nyújt, hanem amit ő kapott, és egyszerűen csak elmeséli nekünk.

Ír a további nehézségeikről is - komoly egészségügyi problémák, költözések stb. -, amelyek részévé váltak az életüknek, túl a folyamatos félelmen, ami alighanem egy életen át elkíséri őket.

Nagyon érdekes könyv, jól szerkesztve, jól megírva, és kihagyhatatlan azok számára, akik az előzménytörténetet olvasták vagy látták filmen, de akár önálló olvasmányként is megállja a helyét.

Paula McLain: Szerelmünk romjai

1937-ben a huszonnyolc éves Martha Gellhorn egyedül utazik Madridba, hogy tudósítson a spanyol polgárháború szörnyűségeiről; írásai a hétköznapi emberek küszködését tükrözik e rettenetes konfliktus fogságában. Munkájával sikerül elismerést kivívnia a férfiak uralta újságíró szakmában. Mindeközben váratlanul, és önmaga számára is meglepetésszerűen, beleszeret az akkor már élő legendává váló íróba, Hemingwaybe.
A második világháború előestéjén, Madrid és Kuba zűrzavaros díszletei között, Martha és Ernest kapcsolata és szakmai karrierje fellángol. Ám amikor Ernest publikálja élete legnagyobb sikerét, az Akiért a harang szólt, megbillen az egyensúly, és Marthának választania kell; aláveti magát a híres ember feleségét jelentő korlátozott szerepnek, vagy kockáztatja Ernest elveszítését azzal, hogy mind nőként, mind íróként alakítja a saját útját...

_______________________________

Paula McLain már előző két könyvében is csodálatosat alkotott, nem is tudom, melyik könyve tetszett eddig a legjobban.

Első regényében Hemingway első házasságáról írt, első felesége gyötrelmeiről, amikről vagy amik ellen nem tehetett. Most, harmadik regényében pedig a harmadik feleségről ír, aki belép az író életébe akkor, amikor Hemingway még házas, ily módon a második feleség is szereplője - bár nem főszereplője - e könyvnek.

Torokszorító azt olvasni, hogy e mellett a férfi mellett egy idő után mindegyik felesége szenvedett, miközben ő megélt mindent, amit szeretett volna (kalandnak tekintve talán a házasságot, a szerelmet, a háborút is, valahogy úgy, mint a vadászatot vagy azt, amikor szelte a hullámokat Pilar nevű hajójával), és akárhány életrajzot olvastam, vagy akárhány regényét, egyikből sem derült ki számomra, hogy vajon mennyire gyötrődött ő maga a szenvedés miatt, amit (akarva-akaratlanul) okozott. Gyötörte bűntudat? Tisztában volt a tetteinek a súlyával? Erről nem találtam még hiteles forrást. A saját boldogságát előbbre valónak tekintette a családtagjaiénél. Biztos szenvedett volna, ha nem eszerint hozza meg a döntéseit; így viszont mindenki szenvedett, aki ideig-óráig vele élt. Ők nem dönthettek, csak viselték Hemingway döntéseinek a következményét.

Hemingway csodálatos, inspiráló, nagyszerű, utánozhatatlan író volt, de biztos, hogy nagyon nehéz ember, aki sokakat megbántott, és sokaknak okozott fájdalmat; tulajdonképpen minden róla szóló könyv kénytelen ezt bemutatni, hiszen ez annyira velejárója volt a napjainak, az életének, hogy az erről szóló történeteket nem lehet kihagyni, megkerülni akkor, amikor valaki róla (is) ír.

Érdekes, amikor ezt az életrajzot olvassa az ember, újra és újra eszébe jut tudat alatt, hogy mégis mintha Hadley lett volna az "igazi" feleség; és Hemingway is nyilatkozott egyszer olyat, amiből az derül ki, ő is így érezte. Ez persze nem csökkenti további feleségei fájdalmát, kétségbeesését, tehetetlenségét. Ők nyilván magukat tartották-remélték az "igazi" feleségnek, és ugyanúgy szenvedtek, ahogy az első - ki tudja, talán még jobban is.

És mégis, mégis elérte a kétségbeesés, a tehetetlenség Hemingwayt is - bár még nem ekkor, még nem Martha Gellhorn mellett; nem tudom, negyedik házasságáról fog-e könyv születni McLain tollából.

Paula McLain úgy tudja leírni a helyszíneket, az érzéseket, a karaktereket, hogy az ember úgy érzi, benne van a történetben - ami néha nem is olyan jó, hiszen vannak dolgok, amelyeken jobb kívül maradni. Könnyebb. Biztonságosabb. Hiszen a hatása alá kerülni valaminek, valakinek fájdalommal járhat.

Ebben a regényében például ahogy ír kubai otthonukról, tényleg szinte ott érzi magát az ember; látja a teniszpályát, az erős karcsapásokat a medencében, hallja az írógép kopogó hangját, érzi az avokádó ízét. Tényleg, higgyétek el, jelen lehettek egy pillanatra Kubában, ha elolvassátok ezt a könyvet.

De tanúi lesztek sok másnak is, ami nem ilyen kellemes. Hiszen McLain ír például a háború borzalmairól is, és azt is olyan élethűen teszi, hogy gyakran beleborzong az ember.

Furcsamód bár Gellhorn szeméből látjuk a dolgokat, mégis a háttérben lévő - remélő, váró, bízó - második feleség, Pauline fájdalma, kétségbeesése ugyanannyira, sőt talán még erősebben átsüt a regényen, mint az elbeszélőé. A háttérben várakozó nő árnyéka rávetül az új kapcsolatra - de hát ő a feleség, övé kellene hogy legyen a napfény! Sütkéreznie kellene benne. Az embert elfogja a mély szánalom, együttérzés, ahogy róla olvas, valahogy remélni kezdi az olvasó, hogy jóra fordul minden, és valahogyan mindhárman boldogok lesznek - pedig tudja, hogy nem így volt, és hogy ez egyébként is lehetetetlen.

Aki könnyed formában szeretne bepillantani a történelem egy szeletébe, akár a háború eseményeibe, akár Hemingway életébe, az feltétlenül vegye a kezébe ezt a könyvet, mert garantálom, hogy letenni nem fogja tudni.


A regény ITT megvásárolható.

Ivana Trump: Így éltünk mi

"Ivana Trump, az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökének exfelesége, az egykori cseh síelő és gyönyörű modell Csehszlovákiából menekült el a kommunista rezsim és egy szerelmi bánat elől, míg végül New Yorkban telepedett le. Ivana itt ismerte meg Donald Trumpot, akitől három gyermeke született: az ifjabb Donald, Ivanka és Eric. A gyerekeire és cseh családi örökségére büszke nőből az évek során céltudatos üzletasszony lett, aki képes volt a pénz csillogó világában, a szenzációhajhász média állandó kereszttüzében állva magabiztos, kiegyensúlyozott és ambiciózus gyerekeket nevelni.

A személyes hangvételű, színes képekkel illusztrált könyv őszinte, hiteles és politikától mentes visszaemlékezés anyaságról, szerelmi csalódásokról, karrierről és kitartásról."

______________________________

Minden egyes sorát élveztem ennek a könyvnek. Pedig Ivana Trump oldalanként verte ki a biztosítékot. :) De rajongok az életrajzokért, és azoknak pont az a lényege, hogy akármilyen is az ember, akiről szól, az abban a könyvben világosan megmutatkozzék. Hát ez a könyv kétséget sem hagy Ivana személyisége felől. De ő büszkén vállalja magát, ambícióit, törekvéseit, és ezt nagyon bírtam benne.

Nem olvastam még olyan életrajzot, amelyben valaki ennyit dicséri magát, és ez máris érdekessé és egyedülállóvá tette ezt a könyvet. Ennyi önfényezés... hát, jóból (önbizalomból) is megárt a sok, de végül is tényleg - szinte - mindig elérte, amit akart; és szerintem a "szinte" az, amit ezzel az öntömjénezéssel kompenzálnia kell.

Például rengetegszer hangsúlyozza, hogy ő mennyire szuper anyuka, és ez biztosan így is van, hiszen valószínűleg remek a kapcsolata a - már felnőtt - gyerekeivel, és a szeretetteljes, bizalmas kapcsolat őt igazolja. Ugyanakkor más mércék szerint jó anya egyik vagy másik édesanya - mert nem ugyanazt tartjuk helyesnek vagy követendőnek. (Egyébként azzal a világon semmi problémám nincs, hogy ő jó anyukának tartja magát, biztosan az is; némi ellenérzést az vált ki, hogy ezt minden oldalon leírja. "Bezzeg én!", "Bezzeg az én gyerekeim!")

A különböző mércéknél mire gondolok? Egy napig volt "szülési szabadságon". (Egy napig, igen.) Utálta a terhességet. Soha nem szoptatott. (Nem volt összeegyeztethető a munkarendjével...) A Ferrarijába a gyerekeknek tilos volt beülni. Külön reggelizőhelyiség volt a szülőknek és a gyerekeknek, és a gyerekeknek tilos volt a szüleikébe belépni...
Hát oké...
A fene se akar ítélkezni, de - mondom - az a probléma, hogy ő minden oldalon elmondja, hogy az a tuti, ahogy ő csinálja... És akkor az ember önmagában lázadozni kezd.

Viszont rendkívül érdekes azokról az elképzelhetetlenül pazar körülményekről olvasni, amelyek között élt, amelyekbe belecsöppent, és arról a kontrasztról, amilyen körülmények közül jött. Kiválóan megmutatja mindkettőt, bár azért a luxust egy kicsit jobban... Részletesen ír több ezer négyzetméteres otthonaikról, jachtjáról, nyaralásaikról, ami igencsak másfajta világ, mint amilyenben élünk, és amibe - bár az ember nem vágyik rá - mindenképpen érdekes ily módon belepillantani. És ahogy erről a luxusról ír (és ahogy elmagyarázza, hogy miért is járt neki ez, hiszen ő főállásban dolgozott!!!!), az adja a könyv élvezeti értékét, és roppantmód szórakoztató. 

Nem vagyunk egyformák. Szerencsére. A körülményeink sem azok. És nem minden önéletrajzíró szerény vagy álszerény. Ivana kimondja (lépten-nyomon), hogy ő egyszerűen mindenben szuper. És higgyétek el, ez tényleg nagyon szórakoztató! Szóval feltétlenül érdemes elolvasni ezt a könyvet!

Főleg, hogy azért nemcsak az ő kiválóságáról szól, hanem betekintést enged egy olyan életbe, amelybe egyébként senki sem láthat bele.

Például hogy mennyire mást jelent az ő körülményei között az iskolába indulás logisztikája! Azt mondja, el sem tudjuk képzelni, mekkora logisztikát követel, amikor a három gyerek három különböző iskolába jár.
Oké, gondoltam, ebben igaza van.
Majd leírja: minden reggel három külön sofőrrel három különböző limuzinnak kellett iskolába vinnie őket! El tudjuk képzelni ezt??
Nem, nem tudjuk elképzelni, Ivana...

A nevelési elvein is jókat derültem. Hogy a gyerekei tisztában legyenek azzal, hogy mindenért meg kell dolgozni, és hogy a jacht anyué (nem közös), a Ferrari anyué (nem közös) stb., nehogy azt higgyék, hogy valami munka nélkül az övék, anyu első osztályon utazott ugyanazon a gépen, amin a gyerekei a turistaosztályon, hiszen ők nem dolgoztak meg az első osztályra szóló jegyért!
Nekem ez baromságnak (fölöslegesnek, értelmetlennek) tűnik, miközben több ezer négyzetméteres házakban, privát óceánpartokon nőttek fel és limuzin hordta őket iskolába, de lehet, hogy egyszerűen ilyen körülmények között nem volt más módja arra, hogy érzékeltesse velük, nem minden adatik meg csak úgy. Nem tudom.

Érdekes (és talán törvényszerű, hiszen mi más módon tegye?), hogy mivel a gyerekei ilyen elképesztő gazdagságban és luxusban nőttek fel, hogyan próbálta őket a földön tartani, milyenfajta szigorú szabályokkal. Viszont azt tényleg becsülöm benne, hogy mindent megtett ezért, és hogy igyekezett tartani az egyensúlyt a nem szokványos körülmények között. Nem sok lehetősége volt rá, hiszen amiben éltek, az már eleve behatárolta az ő szigorkodásának a lehetőségeit is. 

De amikor ezután leírja, hogy ő másfajta értelmet adott a "helikopterszülőnek" - helikopterrel hordta a gyerekeit... (Nem poénnak szánja.)

Nagyon, de tényleg nagyon szórakoztató!!!!!!!! (Nincs irónia abban, amit írok, komolyan így gondolom, rendkívüli módon élvezhető könyv!)

De tulajdonképpen úgy tűnik, működött a módszere (szigor a luxusban), le a kalappal, hiszen a gyerekei egyetemet végeztek, és bár az apjuk mellett, de dolgoznak, családot alapítottak, és nem azzal volt tele a bulvársajtó kamaszkorukban, hogy drogoznak vagy szállodai szobákat törnek össze, mint más sztárcsemeték esetében.

Mindenesetre a nevelésről szóló fejezetcím is beszédes: "Így nevelj Trumpokat!"
Mit is jelent ez? Milyen nevelési elveket? Milyen célokat? Hogy mit is tartott szem előtt a gyermekei nevelésekor, és mit akart elérni?

Ja, és a könyvnek külön sava-borsa, hogy amikor magát dicséri, akkor utána a (már felnőtt) gyerekei is mindig leírják pár sorban, hogy "anyu tényleg szuper"! Hát ettől kész voltam, fantasztikus.

Büszke a következetességére, de közben egy bekezdésen belül keveredik önellentmondásokba. Akartam példákat hozni erre, de inkább nem, mindenki olvassa el maga!

Nem hiszem, hogy lehetne különbözőbb a világképünk, de azt gondolom, hogy talán (talán, de nem biztos) az életkörülmények is alakítják a világnézetet. Vagyis biztos, hogy alakítják, de talán nem törvényszeűen ennyire. Bár fogalmam sincs. Hogy mennyire változik a személyiség a luxus hatására. Nem tudom. Nem is akarom tudni.

Megjegyzem:

Ivana Trump nem provokatőr. 

Ő teljesen komolyan gondolja minden kimondott szavát.

Viszont hihetetlenül erős nő, hatalmas céltudatossággal, becsvággyal, önbizalommal, és úgy gondolom, valóban jól kommunikálta az elképzeléseit (a gyerekei, a beosztottjai, a sajtó stb. felé), és tett is azért, hogy ő legyen "Ivana", nem ártott senkinek, nem vett el senkitől semmit, és saját ambícióin kívül, sajátos körülményei közepette a jóra, a maximumra törekedett.

Ereje, méltósága és életigenlése (sopánkodás helyett) példátlan. 

Elismerés illeti érte.

Ezt muszáj idéznem tőle, annyira tetszik! "Minden sikeres nő mögött van egy sokkos állapotban lévő férfi."
Ő ebben látja a válása okát.
Hát nem tudom.
Viszont mivel a sajtóból szerzett ismereteim szerint a válás részleteiről nem beszélhet (ez része a megállapodásuknak), ezzel kapcsolatban csak találgathatunk.
Itt valóban szürke folt van, a megállapodásukról egy szót sem szól a könyvben, és volt férjéről egyetlen negatív szót sem ejt. Biztos nem véletlenül.

A könyv megírásában Valerie Frankel segített neki; nem tudom, hogy ez a briliáns stílus melyikük munkáját dicséri, de remekül sikeredett!
László Zsófia fordítása pedig csak hozzátesz ahhoz, hogy a könyv stílusa kifogástalan legyen, és hűen tükrözze Ivana Trump cseppet sem hétköznapi személyiségét.


A Partvonal Kiadónál megrendelhető!

CRISTINA DE STEFANO: Oriana - Egy nő (Az újságíró, a lázadó, a legenda.)

"Oriana Fallaci hírhedten rossz természete sokszor beárnyékolta azt a tehetséget és elkötelezettséget, ami a 20. század második felének leghíresebb olasz újságírójává tette. A törékeny termetű, mégis hatalmas belső erőkkel bíró Oriana antifasiszta érzületű, szegény családban született, Firenzében. A középiskola után már egy napilap szerkesztőségében dolgozott, és pár év múlva elfoglalta helyét az akkoriban még férfiak uralta újságírói szakmában.
Az ötvenes években felfedezte Amerikát, s hamarosan a hollywoodi dívák és a NASA űrhajósainak köreiben forgolódott. 1967-ben Vietnamba utazott, ahol ő volt az egyetlen olasz haditudósító nő. Bár korának temérdek hírességét mikrofonvégre kapta, és a világ legfontosabb politikai személyiségeivel készített interjút, mindig is írónak tartotta magát. Tabuk nélkül, szabadon élt.

Cristina De Stefano kiadatlan feljegyzések, levelek és temérdek interjú segítségével rekonstruálta e korát megelőzően modern, bátor és szabad nő izgalmas és megható élettörténetét."
______________________

Rendkívül érdekes, izgalmas, szívszorító, olvasmányos életrajz ez Oriana Fallaciról. Aki elolvassa ezt a könyvet, azonnal megrendeli Fallaci regényeit, mert Cristina De Stefano kielégíthetetlen kíváncsiságot ébreszt az olvasóban Fallaci életútja iránt.

Nagyon elgondolkodtató könyv, amely bepillantást enged abba, hogy Oriana mennyire színes és különleges életet élt, de folyton felveti a kérdést az olvasóban: vajon boldog volt-e? Vajon hányszor tudta a magánéletében megkapni és megélni azt, amit szeretett volna? Vajon szakmai sikerei mennyire tudták kárpótolni azért, hogy oly sokszor egyedül volt?

A pályafutása egészen egyedülálló, amelyhez tehetsége, eredetisége és talán a kor is hozzásegítette, amelyben fiatal volt, ugyanakkor érzékelhető a belőle áradó magány, és az ember újra és újra felteszi magának a kérdést, hogy vajon ő úgy zárta-e le az életét, hogy azt mondhatta magának: ez így volt teljes. Azonban jól látható az életrajzból, hogy nem dönthetett. Ahogy ez általában így van az életben. Nem dönthetett, és ez végtelenül szomorú. Nem dönthetett arról, hogy magányos lesz-e, mert amikor szerelmes volt, és odaadta volna mindenét azért az emberért és egy másfajta életért, és talán mindenről lemondott volna, akkor a döntést a másik ember vagy az élet hozta meg. És ez mélységesen elszomorító.

Végig ámulattal és sokszor nehéz szívvel olvastam az életrajzát. Szerelmének tragédiáit, útkeresését, elképesztő pályafutását és sikereit, bátorságát, határozottságát, céltudatosságát, erejét. 

A talentum, amelyet kapott, rendkívüli, és jól is tudta használni, kamatoztatni tehetségét és lehetőségeit. Ebben is profi és maximalista volt. 

Egyedi látásmódja és az, hogy meg is merte fogalmazni gondolatait, csak még különlegesebbé teszik őt. 

Ahogy a nőkről és a nőket érintő kérdésekről gondolkodott (nem a klasszikus emancipációs felfogás szerint), ahogy a vallásról gondolkodott, és ahogy hangot mert adni ezeknek, az mindig figyelemfelkeltő, azonban 30-40 évvel ezelőtt még jobban felhívta magára ezzel a figyelmet.

Kivívta sok ember haragját is. Talán gyakran joggal. De azt gondolom, soha nem rossz szándékból mondta, amit mondott, hanem mert nem értette, hogy miért ne mondhatná el az ember, amit gondol - főleg, ha jót akar vele.

Amiket a Távol-Keletről ír, a nők ottani helyzetéről, és amiket mondani mert nagyhatalmak vagy diktatúrák vezetőinek - azt nem hiszem, hogy sokan meg merték volna tenni. És tulajdonképpen megtehette mindezt úgy, hogy bármiféle következménnyel járt volna. Azt hiszem, ez is a tehetségére világít rá - hogy kőkemény, ellentmondást nem tűrő kritikákat tudott megfogalmazni úgy, hogy abból ne legyen baj. (Na jó, egy-két apróbb malőr, például diplomáciai incidens előfordult, de ezek megoldhatók, feloldhatók voltak. És nem is biztos, hogy rosszat tettek az akkori helyzetnek.)

Olyan helyzetekbe pillantott be és általa az olvasói is, amilyenekbe - főleg akkor - még kevesen: háborús helyzetekbe - éles helyzetekbe is haditudósítóként! -, diktátorok gondolatmeneteibe, elnyomott nők sorsába, gazdagok privilégiumaiba, politikai foglyok elviselhetetlen gyötrelmeibe. 

Nem hiszem, hogy mindez nem hatott ki a személyiségére - nyilván hatott rá, formálta őt. De senki sem tudja megmondani, hogy ez tette-e olyan emberré, amilyen volt, vagy magánéleti kudarcai, fájdalmai; netán a kettő felerősítette vagy éppen kiegyensúlyozta egymást?!

A szavai és az élete egyaránt megrendítőek, egyéni látásmódja időnként lelkesítő és inspiráló, dühe nagy erőket gerjesztő, szomorúsága lehangoló, életútja felejthetetlen, szívbe markoló, hagyatéka - írásai, gondolatai és előrejelzései - ámulatba ejtők, írói pályájának érdemei pedig elvitathatatlanok. 

A könyv ITT megrendelhető.

Katie Nicholl: Harry - Életút, veszteségek, szerelmek

"Mióta alig tizenkét évesen elveszítette édesanyját, Harry herceg mindannyiunk szíve csücske. Ezért is nyert bocsánatot az összes sokat taglalt ballépéséért - kezdve a barátja születésnapján viselt náci jelmezen, az éjszakai klubokban való lazításon át, egészen a Las Vegas-i közjátékig. Mára a herceg leszámolt múltja démonaival, kialakította szerepkörét a királyi családban, sőt, megtalálta jövendőbelijét. Szerelmük Meghan Markle amerikai színésznővel valóságos forgószélnek minősül a királyi családban, ám Harryről még soha nem sütött így a boldogság.

A windsori kastélyban 2018 májusában kötendő frigy révén Meghan az első színes bőrű, elvált asszony, aki beházasodik a királyi családba. Nem is különbözhetne jobban a kékvérű arisztokratáktól, akikkel a herceget korábban összeboronálták. Harry édesanyját, Diana hercegnét bizonyára felvillanyozná, hogy kisebbik fia túllép a királyi sablonokon, éppen úgy, ahogyan ő. Diana megmondta a fiainak, hogy szerelemből házasodjanak, és Harry követi a tanácsát. Ahogy a bátyja, Vilmos herceg, ő is közrendű feleséget választott: házassága remélhetőleg éppen olyan szerencsés lesz, mint Vilmosé. Történelem íródik a királyi házban, és mi közvetlen tanúi lehetünk."

____________________________

Mennyire más egy ilyen könyvből, életrajzból tájékozódni egy híresség (legyen az rocksztár vagy herceg) mindennapjairól, mint a bulvársajtóból!
Milyen más képet mutat az egész!
Hiszen a bulvársajtó leközöl egy tényt, amit megítélünk valahogyan, netán mélységesen felháborodunk rajta, vagy empátiát érzünk, vagy megbocsátást, de a mögöttes okok sejtése nélkül alkothatunk-e véleményt reálisan?

Nyilván egy könyv is vajmi kevés egy ember megismeréséhez, mégis mást mutat a kép. 

Más, amikor arról is ír a szerző, hogy valami miért történt vagy hogyan történt valójában, na főleg ha még meg is kérdezi az illetőt, hogy elmondhassa a saját álláspontját, védekezhessen, érvelhessen, elmagyarázhasson, megértethessen. 

Lehet, hogy akkor sem fogunk egyetérteni vele, de legalább megismertük mindkét fél véleményét, és akkor máris van lehetőség objektívebben ítélni.

Mint minden életrajznál, ennél is ez a helyzet - azonnal árnyaltabb lesz az eddig ismert kép, hiszen megláthatjuk az embert, esendőségeivel, gyengeségeivel, sérüléseivel, fájdalmaival együtt, és nemcsak egy arcot egy magazin hasábján, egy csalóka főcímmel és leaddel, néhány felületes sorral; 

ítélkezni alighanem így sincs jogunk, de már közelebb járhatunk az igazsághoz, amikor kialakítjuk a véleményünket. 

Mindig szerettem az életrajzokat, és ahogy ebbe belekezdtem, döbbentem rá, hogy milyen régóta nem olvastam már egyet sem.

Tetszett, hogy az író és a "főszereplő" betekintést engedett olyan dolgokba is, amiket a bulvársajtó nem közöl, de túlzásba sem vitte a "feltárást", kitárulkozást. 

Tetszett, hogy megmutatta az emberi oldalakat, azok hibáival, vétségeivel együtt, nem szégyellve vagy elfedve azokat, hanem rámutatva, hogy vannak hibák, de azok helyrehozatala a lényeg.

Tetszett, hogy nem próbált hamis képet kialakítani senkiről, nem átallotta leírni azt sem, ha valami bizony nem volt hízelgő valakire nézve, de úgy, hogy

az nem sértette az illető méltóságát! 

Tetszett, hogy végig szórakoztató volt, fenntartotta az érdeklődésemet, úgy, hogy nem is tudtam róla, hogy ennyire érdekel ez a téma. :)

Tetszett, hogy nem vájkál senki magánéletében, múltjában, mégsem kendőzi el azokat a dolgokat, amelyek a nyilvánosságra is tartoznak (abból eredően, hogy a királyi család élete óhatatlanul a nyilvánosság előtt és az emberek érdeklődésére számot tartva, figyelmének középpontjában zajlik, ami tulajdonképpen rendjén is van).

Az író empatikus, jó megfigyelő, toleráns, tiszteletben tartja a magánszférát, de leírja mindazt, amire az emberek kíváncsiak.

Nagyon érdekes olvasmány, ajánlom mindenkinek.


A Kiadótól megrendelhető ITT.

Michael Finkel: Igaz történet

Michael Finkelt, a New York Times újságíróját 2002-ben kirúgták a laptól, miután meghamisította egy oknyomozó riport bizonyos részleteit. Miközben arra várt, hogy elbocsátását az újság nyilvánosságra hozza és karrierje végleg romba dőljön, nyugtalanító hírt kapott. Egy Christian Longo nevű fiatalembert, akit saját családja meggyilkolásáért köröztek, elfogtak Mexikóban, ahol új személyazonosságot vett fel: azt állította, ő Michael Finkel a New York Timestól. Finkel természetesen azonnal felkereste Longót, hogy megismerje az igaz történetet – ezzel bizarr és bensőséges kapcsolat vette kezdetét, az újságírói munka pedig szép lassan hátborzongató macska-egér játékká alakult.

Részben emlékirat, részben krimi, részben mea culpa: az Igaz történet mélyen személyes történet gyilkosságról, szeretetről, megtévesztésről és az igazság bizonytalan természetéről. A könyvből 2015-ben játékfilm készült James Franco és Jonah Hill főszereplésével.

________

Amikor először hallottam erről a történetről, azonnal tudtam, hogy el kell olvasnom. Tudtam azt is, hogy nem lesz könnyű, mert a téma annyira ijesztő, nyomasztó, vagy inkább hátborzongató, de még inkább végtelenül szomorú, azonban tudni szerettem volna, milyennek írja le, milyennek ismerte meg a New York Times (volt) újságírója azt az embert, akiben (ahogy ő fogalmaz) a legijesztőbb az - ismerve a tetteit -, hogy egyáltalán nem tűnik ijesztőnek. 
Elmondása szerint kedves, udvarias, intelligens, higgadt embernek látszik (a higgadtság itt nem pozitív jelző, hiszen minden pozitív érzelmet nélkülöző, hidegvérű, kegyetlen gyilkosról van szó), aki szinte mindenkit levesz a lábáról - és még olyan emberekhez is közel tudott kerülni (már a letartóztatása után, a börtönben), akik tudták róla, hogy mit tett!
Mindenképpen szerettem volna tudni - Finkel szemüvegén keresztül -, hogy hogyan csinálja; miért; mi az a személyiségében, amivel le tudja nyűgözni az embereket, miközben tudják róla, hogy a világ legborzalmasabb tettét követte el.

Néhol nem könnyű olvasmány, éppen a fent említett tettek súlya és mérhetetlen borzalma miatt, hiszen egy ilyen történetet nem lehet érzelmek nélkül olvasni, mint egy szimpla krimit, mert amikor az ember tudja, hogy ez megtörtént, amikor tudja, hogy ez az ember a társadalom része volt, ez az ember egy család része volt... Hát, akkor nem nagyon maradnak szavak.

Részben Michael Finkelről is szól ez a történet, az ő életútjának alakulásáról és főként személyiségfejlődéséről, azonban sokkal inkább szól egy olyan hidegvérű, mindent érzelmet, bűntudatot és megbánást nélkülöző emberről, akiről az ügyvédei, a bíró és a hozzá közel álló emberek is mind azt mondták, hogy még nem láttak olyat soha, hogy valaki ilyen érzelemmentesen hajtson végre ilyen cselekedetet. És nem a pillanat hevében volt érzelemmentes vagy higgadt; hanem mindvégig azután is! Soha nem bánta meg a tettét. Egyszerűen nem érdekelte az egész. Ez tényleg értelmezhetetlen egy normális ember számára. És jobb is, hogy nem értjük, ebben egészen biztos vagyok. Fejtegetni sem akarom, mert erre tényleg nincsenek szavak. 

A könyv nagyon érdekes, nagyon olvasmányos (ha lehet ilyet mondani egy ilyen nehéz történetre), és - amennyire ez megítélhető - tényszerű, azonban nem ad mindenre egzakt választ. 

Nem tudjuk meg, hogy "miért". 

Persze válaszokat várnánk, de ahogy belegondolok, tulajdonképpen erre egyszerűen nem kaphatunk választ - 

legalábbis ennél mélyrehatóbbat, pontosabbat nem. Mert egy ilyen ember vajon meg tudná mondani, miért tette? És ha ő nem, akkor hogyan mondhatná meg bárki más? Legyen az pszichológus, szülő, sógor vagy barát. És minél közelebb áll hozzá valaki, nyilván annál értetlenebbül áll a történtek előtt - és annál nagyobb fájdalmat érez.

Nem is tudom, mi ennek a könyvnek a tanulsága, nem is tudom, hogy kell-e levonni tanulságot belőle. Pl. hogy "ilyen emberek is vannak, és teljesen normálisnak tűnnek" vagy "nézd meg, kik vannak körülötted, mert sosem tudhatod..." - de ezek üres frázisok lennének. Az ilyesmire nyilvánvalóan nem lehet rájönni, felkészülni, ezeket nem lehet előre látni. Sajnos ez a sajátosságuk. Ezért történhetnek meg ezek a dolgok.

Az íróról sem tudom pontosan, milyen kép alakult ki bennem. "Őszinteség és mea culpa..." És nem is az a bajom vele, amit a New York Times-nál csinált... Hanem nem tudom hova tenni azt a kettős érzést - mármint annak a pozitív részét -, amit érez ezzel az emberrel kapcsolatban. Mert nem csak a sztorit látta benne. De nem tudom megérteni, hogyan kerülhetett mégiscsak valamennyire közel hozzá, hogyan láthat benne jót is, hogyan volt képes a szemébe nézni, hogyan volt képes arra, hogy bármiféle kommunikációt kialakítson vele. 

Csak részigazságok azok, amelyeknek a birtokában letesszük ezt a könyvet - márpedig a részigazság az igazságot illetően nem sokat ér. Mégis: talán jobb is nem tudni, hogy mi történt pontosan, hiszen már az is, amit az ember tud erről a történetről, fojtogató és nehezen emészthető.

Az Igaz történet lényege talán az, hogy vannak olyan emberek, akik azt hiszik, hogy megvan a maguk igazsága, csakhogy - tudjuk - az annyira ártalmas mások számára, hogy abban bízunk, az ő igazságuk soha nem tud érvényre jutni. Nem hiszem, hogy létezik egyetlen egyetemes igazság, de azt igen, hogy vannak olyan emberek, akiknek az ""igazsága"" olyan ártó, káros és gonosz, hogy csak remélni lehet: soha nem lesz módjuk arra, hogy az ""igazság(uk)"" birtokában legyenek.


A Gabo Kiadótól megrendelhető ITT.