Erich Kästner: Három ember a hóban

"Tobler úr, a dúsgazdag, ám kissé habókos iparmágnás titokban részt vesz saját cégének pályázatán. Második helyezettként ingyenes üdülést nyer az Alpok egyik elegáns szállodájába, ahová inkognitóban, ágról szakadt öltözékben jelenik meg; csupán sikeres üzletembernek álcázott inasa kíséri el.
A félreértések – a szerző szavaival élve – sejtosztódással szaporodnak, amikor a fődíj nyertese, a kopott külsejű, de igen tehetséges Hagendorf doktor toppan be a Grand Hotelbe. A ruhacserék és többszörös szerepcserék közepette a nincstelen fiatalembert megkülönböztetett figyelemben részesíti a hotel személyzete, és nagyvilági hölgyek rajonganak érte – a kicsit bogaras igazi milliomos pedig egy ócska kis padláson kuporog, és leplezetlen közutálatnak örvend. Mi jöhet még? A klasszikus vígjátéki helyzetektől, szellemes dialógusoktól pergő regényből természetesen a szerelmi szál és a szerencsés végkifejlet sem maradhat ki."

Ez a könyv olyan - hogy is mondjam - erichkästneres; aki olvasott már Erich Kästnert, az tudja, hogy mire gondolok.
Eddig csak ifjúsági regényeit olvastam - hol gyermekkoromban a magam örömére, hol a gyermekeimnek az ő örömükre, hol felnőttkoromban a magam örömére, hol a gyermekeimnek a... magam örömére.
A Május 35 a 8 évesemnek a kedvenc könyve; A két lottiról szerintem szólnom sem kell, hiszen mindenki tudja, hogy milyen kiváló mű; az Emil-kötetek pedig szintén magukért beszélnek.
Most először olvastam olyan könyvet Kästnertől, amelyet nem gyermekeknek, hanem felnőtteknek szánt - nos, nincs olyan túl nagy különbség... Illetve valójában csak egyetlen különbség van: az, hogy a szereplői ez esetben nem gyerekek, hanem felnőttek.
De a Három ember a hóban című könyvét ugyanaz a habókosság, könnyedség, játékosság, humor, stílus, történetmesélés és mondanivaló jellemzi, mint a gyermekeknek szóló regényeit.
Azt gondolom, hogy ő azon kevés írók egyike, akiknek úgy az ifjúsági regényei, mint a felnőtt korosztálynak íródott könyvei ugyanannyira szólnak gyerekeknek, mint felnőtteknek, és ugyanannyira élvezhetők és szórakoztatók bármely korosztály számára, mondjuk 6 éves kortól felfelé.
Ha szeretnétek a gyermekeitekkel megszerettetni az olvasást és/vagy Kästnert, olvassátok fel nekik a Május 35-öt.
Ha pedig már szeretitek Kästnert, olvassátok el a Három ember a hóbant; ugyannyira fogjátok szeretni, mint az összes többi művét, ezt borítékolhatom.

Egy kis kedvcsináló, sajátos, Kästnerre jellemző humoros részlet a könyvből:

"- Milyen az új szobalány? - kérdezte Johann.
Kunkelné fölemelkedett. - Nem fog nálunk megöregedni. Miért hívják tulajdonképpen Izoldának ezt a nőszemélyt?
- Édesanyja lelkes tisztelője volt Richard Wagnernek - magyarázta Johann.
- Micsoda? - ájuldozott a hölgy. - A tetejébe még törvénytelen is?
- Szó sincs róla. Az anyja tisztes házasságban élt.
- Richard Wagnerrel?
- Dehogyis.
- Akkor miért akarta az a Wagner, hogy a gyereket Izoldának kereszteljék? Mi köze volt hozzá?
- Wagnernek sejtelme se volt az egészről. Izolda kisasszony anyja óhajtotta így.
- S az apa tudott róla?
- Persze hogy tudott. Ő is szerette Wagnert.
Kunkelné asszony párnás kacsója ökölbe szorult. - Hát én igazán sok mindent hajlandó vagyok eltűrni - nyögte ki fojtottan. - De ez már több a soknál!"

Itt megvásárolhatjátok.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

"Mit lehet tenni, ha Angliában mindig esik az eső, köd van, mindenki náthás, és Margo pattanásai nemhogy elmúlnának, hanem egyre sokasodnak? A megoldás: át kell költözni melegebb ég alá, pontosabban a görög szigetvilág paradicsomi fészkébe: Korfura. A nem is kissé excentrikus Durrell család tagjai - a gondterhelt konyhaművész mama, és gyermekei: a kiterjedt baráti körrel rendelkező és rosszkedvű író, Larry; a fegyvergyűjtő és -szakértő Leslie; a szerelmes hajlandóságú Margo, végül pedig (de nem utoljára!) minden rendű és rangú élőlény szenvedélyes barátja: Gerry - mind megtalálják a hajlamaiknak legjobban megfelelő éghajlatot és elfoglaltságot ezen a gyönyörű szigeten, ahol csodával határos módon mindig sikerül emberi és nem emberi állatseregletüket újabb, egyre érdekesebb példányokkal gyarapítani..."


Durrellel kapcsolatban mindig ambivalens érzéseim vannak.
Hol vicces, hol viszont számomra nem elfogadható dolgokat tesz - és ez alól a szememben nem mentesíti őt szenvedélyes érdeklődése az állatok iránt. Mert a természet és az állatok szeretete és az abba való olyasfajta beavatkozás, mint amikor ellopja a fészekből és kalitkába zárja a madárfiókákat, vagy egy teknőstől - aki anya, és féltve őrzi a tojásait, amelyekből majd a gyermekei kikelnek - ellopni a tojását, nekem nagy ellentmondás.
Az állatok szeretete, védelme nem azt jelentené, hogy azt fölé helyezzük az egyéni kíváncsiságnak?

Ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy Durrell kiváló író, nagyon jó humorral és éleslátással ír a környezetéről és főként a családjáról, az őt körülvevő emberekről, továbbá rengeteg érdekes részletet közöl növényekről, állatokról, az állatok életéről, szokásairól olvasmányos formában. Tehát akit érdekelnek az állatok, azoknak érdekes csemege bármely Durrell-könyv; aki gyűlöli az állatkerteket, az viszont szintén ellentmondásos érzésekkel fog viseltetni iránta.
Ja, és ki mit gondol a cirkuszról? Én ki nem állhatom; azonban Durrell e könyvében nemcsak az állatokat idomítja, hanem a saját családját jellemzi - joggal - cirkuszként, és ír a velük megesett kalandokról - na ezek viszont tényleg nagyszerű történetek.

És most néhány részlet a Családom és egyéb állatfajták című könyvből:

"Larry a második reggelen igen ingerült lelkiállapotba került, mert egy paraszt pontosan a sövény oldalához kötötte ki a szamarát. A dög szabályos időközökben felvetette a fejét, és elnyújtott, gyászos ordítást hallatott.
- Hát most kérdezem, nem nevetséges, hogy az eljövendő generációk meg lesznek fosztva a műveimtől csak azért, mert egy bütykös kezű idióta pont az én ablakom alá kötötte ki azt a büdös teherhordó dögöt? - kérdezte Larry.
- Igen, drágám - mondta mama. - Miért nem viszed odébb, ha zavar?
- Drága anyám, senki sem kívánhatja tőlem, hogy arra pazaroljam az erőmet, hogy szamarakat kergessek az olajfaligetben. Hozzávágtam egy keresztény szektákról szóló brosúrát, mi mást tehetnék?"

"Leslie közben kicsomagolta pisztolyait, és véget nem érő durranássorozatokkal rémítgetett bennünket, mert célba lövöldözött egy ócska konzervdobozra a hálószobája ablakából. Egy különösen fülsiketítő reggel után Larry kirobbant a szobájából, és azt mondta, senki se kívánhatja tőle, hogy egy olyan villában dolgozzon, mely ötpercenkint megrendül alapjaiban. Leslie sajnálkozva leszögezte, hogy neki gyakorolnia kell. Larry erre azt felelte, ez nem gyakorlásnak hangzik, hanem úgy, mint az indiánok zendülése. Mama, akinek az idegeit szintén meglehetősen megviselték a dörrenések, azt ajánlotta, hogy Leslie gyakoroljon töltetlen pisztollyal. Leslie-nek félórájába került, amíg meg tudta értetni mamával, hogy ez miért lehetetlen."

"Mama egyik délután elindult, hogy kiválasszon egy kiskutyát. (...) Hóna alatt szorongatva a félig öntudatlan, kolbászhoz hasonlatos kutyakölyköt, bekászálódott a kocsiba, és diadalmasan indult haza, hogy bemutassa nekünk a család új tagját. (...)
- Mama! Ez már sok! - mondta Larry megvetéssel szemlélve Dodót. - Hol szedted föl ezt a kutya-Frankensteint? (...) És mindentől eltekintve, ugyan nézz rá! Nézd az alakját! Mitől lett az ilyen? Valami baleset érte, vagy ilyennek született?
- Ne csacsiskodj, drágám. Ilyen fajta. Ilyennek kell lennie.
- Ez lehetetlen, mama. Ez egy szörnyszülött. Ki akarna szándékosan ilyesmit létrehozni?
Bizonygattam, hogy a tacskó is hasonló alakú, és szándékosan tenyésztették ilyenre, hogy be tudjon bújni a lyukakba a borzok után. Talán a Dandy Dinmontot is hasonló célra tenyésztették ki.
- Ez olyan, mintha arra tenyésztették volna, hogy be tudjon bújni a kanálisba az ürülék után - mondta Larry.
- Ne ízléstelenkedj, drágám. Nagyon helyes kis kutyák, és azt mondják, nagyon hűségesek.
- Azt el tudom képzelni, hogy hűségesek ahhoz, aki érdeklődést tanúsít irántuk, mert alig hiszem, hogy sok csodálójuk van a világon.
- Úgy érzem, nagyon rosszindulatú vagy iránta, pedig te sem dicsekedhetsz a szépségeddel. Végtére a szépség csak látszat, és mielőtt mást megdobnál kővel, lásd meg a gerendát a saját szemedben - mondta Margo diadalmasan.
Larry bosszankodva nézett rá.
- Ez közmondás akar lenni, vagy valami idézet az építők lapjából?"

Bármely korosztálynak ajánlott. 

Jó szórakozást!

James Herriot: Kutyák a rendelőmben

 
"E könyv a kiváló állatorvos, egyszersmind nagyszerű író lebilincselő stílusú beszámolója átélt, valóságos élményeiről. Huszonhat kutyatörténet – huszonhat különböző kutyaegyéniség bontakozik ki előttünk. Találkozhatunk a kutyatársadalom minden rendű és rangú szereplőjével; az elkényeztetett kis ölebektől a még télen is szabadban alvó hatalmas pásztorkutyáig. Ám nemcsak az állatpáciensekről, hanem gazdáikról is szórakoztató portrékat fest Herriot. Írásait azonban mindig áthatja orvosi felelőssége, állatszeretete, humánuma."

De komolyan: hogy nem hallottam én erről az íróról és a könyveiről harminchat éven át? Vagyis: mindeddig.
Ezeket az írásokat szerintem mindenkinek olvasnia kéne. Aki szereti az állatokat, annak azért, aki pedig nem szereti, annak azért.
Nagyon megható, megindító történetek vannak benne, máskor pedig nagyon viccesek. Nemcsak megmosolyogtatók, kedvesek, hanem olykor egyszerűen hangosan kell röhögni a kutyák dolgain meg az író humorán, ahogy előadja a sztorikat.
És hát nagyon becsülendő, amit ő véghezvitt: a vidéki Anglia megint, Yorkshire, igen, a helyszín ugyanaz, mint a Minden élő az ég alatt című könyvében, ahol bizony számtalan kényelmetlenséggel kellett szembenéznie az állatorvosnak - és persze a gazdáknak, az állattartóknak is -, egy olyan korban, amikor még sokkal, de sokkal kevesebb gyógyszer, technikai vívmány és lehetőség állt rendelkezésére egy állatorvosnak a gyógyításhoz.
És sosem mondani nemet, egy keményen átdolgozott nap után, vasárnap éjszaka is menni, mert álmában rúgott néhányat a kutya, és aztán vagy hazamenni, lehetőleg nem tajtékozva a dühtől, mert netán csak álmodott és nyulat kergetett, vagy megmenteni az életét - hát igen, ezek az igazi történetek, tapasztalatok, jótettek. Amikor az orvos lemond az alvásidejéről vagy a nyugodt estéről, mert valakin segítenie kell. És nem gondolkodik. Még ha káromkodik közben, akkor sem (mert olykor káromkodik, persze); még akkor is elindul, és nem gondolkodik rajta.

A kisebbik gyermekem állatorvos szeretne lenni, és neki írtam ki az alábbi idézetet a könyvből:
"Ha az ember a legcsekélyebb kétség nélkül tudja, hogy akár különleges fogások nélkül is, visszahúzott egy állatot a pusztulás pereméről az élő, lélegző világba, az olyan elégtétel, ami megmarad, balzsamként körülölelve az állatorvosi munka kényelmetlenségeit és kudarcait, és mindent helyrehoz."

Azt hiszem, mindenkinek, aki a munkája miatt nyafog, ezt kellene tennie: meglátni benne a szépet. Hogy a kényelmetlenségek ellenére mennyi hasznot hoz vagy jót teremt.
Higgyétek el, Herriotnak is elfogyott a türelme néha, és úgy kelt fel hajnali 4-kor, amikor például olyan kategóriájú tünettel hívták fel, hogy "fut álmában a kutya", hogy most aztán megmondja a magáét, mert ezt nem lehet. De aztán felülbírálta magát, mert ha épp nem kellett is megmentenie egy kutya életét, azt mondta magának, hogy "de mi van, ha éppen meg kellett volna tennem?" A gazdik nem tudhatják. Van, hogy vaklárma, de van, hogy nem az. És akkor ő megmentheti - és csak ő mentheti és őrizheti meg azt az életet. Ezért nem mondhat nemet. Soha nem mondhat nemet.
És amikor végképp elfogyott a türelme, akkor a természet megláttatta vele saját szerencsés helyzetét - még akkor is, ha esetleg már jóformán összerogyott a fáradtságtól, miközben ismét nekiindult éjnek évadján.
És a humora sosem hagyta cserben, ami szerintem egy olyan eszköz az ember kezében, amely független attól, hogy milyen pályán dolgozunk - sok mindenen átsegít, ezért gyakrabban használhatnánk.

A Ciceró Könyvstúdiónak pedig minden elismerésem, hogy ilyen értékeket jelentet meg - bárcsak több emberhez eljutnának az ilyen könyvek.

Ez a blog is nagyrészt ezért született - hogy az ilyen értékes emberek, mint például Herriot, gondolatait, tetteit minél több emberrel megismertesse.

Idézet

Azért egy idézet mégis A nyár hangjaiból:

"Nagyon kell ügyelni arra, hogy emlékezetünk ne váljon börtönünkké vagy akasztófánkká."

Nem túl vidám idézet, elismerem, de fontos gondolatnak tartom.

Dosztojevszkij-idézetek

Idézetek A félkegyelműből - kommentár nélkül:

"Ismertem egy szegény embert, akiről később azt hallottam, hogy éhen halt, és emlékszem, ez kihozott a sodromból: ha fel lehetett volna támasztani azt a szegény embert, én biztosan kivégeztem volna."

"Biztosak lehetnek abban, hogy Kolumbus nem akkor volt boldog, amikor felfedezte Amerikát, hanem akkor, amikor még csak kereste; biztosak lehetnek abban, hogy boldogsága épp akkor érte el tetőfokát, amikor a fellázadt legénység kétségbeesésében kis híján visszafordította a hajót Európa felé - pontosan három nappal az Újvilág felfedezése előtt! Nem az Újvilágról van itt szó, azzal akár kudarcot is vallhatott volna. Kolumbus úgy halt meg, hogy jóformán nem is látta az Újvilágot, és voltaképpen azt sem tudta, mit fedezett fel. Az élet, csakis az élet a fontos, csakis az élet szakadatlan és örökös kutatása, és egyáltalán nem a felfedezés!"

"Minden zseniális vagy új emberi gondolatban, sőt minden emberi gondolatban, amely megszületik valakinek a fejében, mindig marad valami, amit semmiképpen sem lehet átadni másoknak, még akkor sem, ha egész köteteket ír az illető, és harmincöt esztendeig magyarázza a gondolatát; mindig marad valami, ami semmi kincsért sem akar kijönni az ember koponyájából, és örökre benne marad; anélkül hal meg, hogy bárkinek is átadta volna talán éppen a legfontosabb gondolatát."

Idézet

"Az a gyáva, aki fél és elmenekül; az, aki fél, de nem menekül el, még nem gyáva."
(Dosztojevszkij: A félkegyelmű)