Dosztojevszkij-idézetek

Idézetek A félkegyelműből - kommentár nélkül:

"Ismertem egy szegény embert, akiről később azt hallottam, hogy éhen halt, és emlékszem, ez kihozott a sodromból: ha fel lehetett volna támasztani azt a szegény embert, én biztosan kivégeztem volna."

"Biztosak lehetnek abban, hogy Kolumbus nem akkor volt boldog, amikor felfedezte Amerikát, hanem akkor, amikor még csak kereste; biztosak lehetnek abban, hogy boldogsága épp akkor érte el tetőfokát, amikor a fellázadt legénység kétségbeesésében kis híján visszafordította a hajót Európa felé - pontosan három nappal az Újvilág felfedezése előtt! Nem az Újvilágról van itt szó, azzal akár kudarcot is vallhatott volna. Kolumbus úgy halt meg, hogy jóformán nem is látta az Újvilágot, és voltaképpen azt sem tudta, mit fedezett fel. Az élet, csakis az élet a fontos, csakis az élet szakadatlan és örökös kutatása, és egyáltalán nem a felfedezés!"

"Minden zseniális vagy új emberi gondolatban, sőt minden emberi gondolatban, amely megszületik valakinek a fejében, mindig marad valami, amit semmiképpen sem lehet átadni másoknak, még akkor sem, ha egész köteteket ír az illető, és harmincöt esztendeig magyarázza a gondolatát; mindig marad valami, ami semmi kincsért sem akar kijönni az ember koponyájából, és örökre benne marad; anélkül hal meg, hogy bárkinek is átadta volna talán éppen a legfontosabb gondolatát."

Idézet

"Az a gyáva, aki fél és elmenekül; az, aki fél, de nem menekül el, még nem gyáva."
(Dosztojevszkij: A félkegyelmű)

Dosztojevszkij

Aki még nem olvasta A félkegyelműt, olvassa el. Komolyan. Akkor is, ha nem szereti a többi Dosztojevszkij-könyvet. Ez szerintem más. Nekem mondjuk a Bűn és bűnhődés is tetszett, a Karamazov testvérek már nem volt rám akkora hatással - túl lassú, kicsit talán 'szétesett', valahogy nem elég "összeszedett" -, de ez... Hát ez nagyon jó. Lendületes, egymást követik az események (események! sorra egymás után! Dosztojevszkijnél! bizony!), tök jók a karakterek, jó a történetnek a felépítése, a személyiségfejlődés (vagy inkább -változás) figyelemreméltó, szóval nálam nyert ügye van ennek a könyvnek.
(Érdekes megfigyelni egyébként a nőalakok közötti hasonlóságot ebben és a Karamazovban; mindkettőben az epilepszia kulcsszerepét; és egyéb azonos pontokat. Azt hiszem, ezentúl jobban fogom figyelni - és biztosan érdekes megfigyelés lesz - egy-egy adott írónál a művekben fellelhető párhuzamokat, akár a karakterek, akár egy-egy történés vagy egyebek vonatkozásában.)

Ismeritek azt a kettős érzést, amikor egy jó könyvnél azt kívánjátok, hogy jó hosszú legyen, sokáig tartson, ugyanakkor viszont alig várjátok, hogy nekikezdhessetek a következő regénynek? Nyilván.
Nálam ez különösen akkor van így, amikor új könyvet veszek. És mindig új könyvet veszek. Üzletben már nem, mert irreálisnak tartom a könyvárakat, de újságosoknál, postán, itt-ott igazi kincsekre lehet bukkanni potompénzért. Hát ezeket a lehetőségeket sosem hagyom ki. Mindig több könyvvel jövök haza, és ilyenkor alig várom, hogy belekezdhessek az olvasásukba. Most sincs ez másképp.

Pedig tegnap alig volt időm az egyikbe belenézni, de mivel egy-egy kiadó garanciát jelent a minőségre, így arra bátran hagyatkozhatom.
Gondolom, egyértelmű, hogy melyek ezek: Magvető, Európa, Scolar stb. (A gyerekkönyvekre pedig ez hatványozottan igaz: Móra, Naphegy, Scolar, Ciceró, Pagony, Könyvmolyképző, aztán még Cerkabella, Animus...) Szerintem érdemes kiadó alapján választani könyvet - vagy legalábbis figyelembe venni a döntésnél -, és akkor nagyjából biztosra lehet menni.

És most vissza A félkegyelműhöz. Tényleg, tényleg olvassátok el!

Addig is...

Nem mondom, hogy A félkegyelművel szélvész módjára haladnék, pedig ez még "pörgősebb" is, mint Dosztojevszkij többi könyve - de azért oda kell figyelni rá rendesen, na. Meg kell adni neki a megfelelő figyelmet és időt (bár én ezt hajlamos vagyok három metrómegálló erejéig is megtenni, az utolsó pillanatban ugorva le a szerelvényről, mielőtt bezáródik az ajtó).
Bár ez kategóriáját tekintve korántsem "szórakoztató irodalom" - szerintem szórakoztató irodalom.
Csak másképp, mint sokszor a szórakoztató irodalom kategóriájú könyvek, amik egyébként engem gyakran nem szórakoztatnak.
Na mindegy.
(Egyébként a neten a következő értelmezés is fellelhető: "lektűr: könnyű, szórakoztató szépirodalmi mű; szórakoztató irodalom." Szerintem nem ugyanaz a kettő, de - mint mondtam - nyitott vagyok a véleménycserére...)
Szóval arra gondoltam, hogy addig is megosztom veletek egy közelmúltbeli könyvélményemet.
Irwin Shaw iránt elfogult vagyok a Gazdag ember, szegény ember óta, és nemrég A jótevő volt az a könyvei közül, amelyik teljesen lenyűgözött. 
Olyan pontosak benne a párbeszédek, semmi fölösleges körülírás, semmi ömlengés, semmi túlrészletezés, túlmagyarázás; csak a tiszta, világos, mindig helyénvaló és helyükön lévő mondatok.
Ez számomra a "letehetetlen" kategória, legyen bármi is a műfaja; és sokszor eszembe jut azóta is, hogy ilyen tiszta megfogalmazásokkal és leírásokkal ritkán találkozik az ember. Mindenkinek jó szívvel ajánlom; én nagyon szerettem.
És a nagy kedvenc, amint említettem: