Ferdinand von Schirach: Bűnös? - 11 meglepő bűnügyi eset

"Ferdinand von Schirach hírességek, politikusok és az alvilág védőügyvédje, aki saját praxisából válogatta össze a kötetben szereplő tizenegy meglepő jogi esetet. A hihetetlen, de igaz történetek szereplői a mai társadalom látszólag hétköznapi figurái. Bűntettük hátterében a bosszú, a jogos önvédelem és a szerelemféltés mellett személyiségzavar okozta kannibalizmus – vagy csupán az önzetlen testvéri szeretet áll. Von Schirach személyében nemcsak a bűnperek szakértőjét, hanem egy elegáns stílusú debütáló szerzőt is üdvözölhetünk. Az író újra és újra lebontja a bűnüldözéssel és az elkövetőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, így jut az olvasó a történetek végén a puszta elképedésnél mélyebb, katartikus élményhez."

"Bámulatos debütálás. Egy könyv, amely az első oldaltól fogva tart, és egyetlen szava sincs, ami ne lenne a helyén."
Frankfurter Allgemeine Zeitung

Két részletben olvastam el ezt a könyvet, pedig nem így terveztem. De egyszerűen - akármilyen közhelyesen hangzik is ez ma már - másodszorra már nem tudtam letenni, amíg be nem fejeztem. Tényleg nem tudtam.

Én "visszafelé" olvastam Schirachot, mert először olvastam a Collini nem beszél című regényét, utána az Ártatlan?-t, majd a Bűnös?-t, holott a megjelenésük sorrendje pont ellentétes ezzel.

Nagyon sok minden jut eszembe egyszerre, szóval elképzelhető, hogy csapongani fogok, de igyekszem valamilyen rendszert felállítani a gondolatok között.
Először is: ha valaki megkérdőjelezné, hogy ezek valóban megtörténtek-e - márpedig szerintem legalább egyszer ez a kérdés mindenkiben feltevődik -, akkor, attól tartok, az erre a kérdésre adott válasz (sajnos) mindig az, hogy ilyen borzalmak csak a valóságban tudnak megtörténni. Mármint: ilyeneket egyszerűen nem lehet kitalálni.
Lehet, hogy ezt már az Ártatlan? című könyvnél is leírtam, de ezt gondolom.
Aztán a fentiekből adódik a kérdés: de hogyan tudnak ilyen borzalmak megtörténni a valóságban??
Azok az emberek, akik ilyen dolgokat elkövetnek, miért teszik mindezeket? Mi viszi rá őket? Mi nem működik jól az agyukban, vagy milyen trauma érte őket, hogy ilyeneket megtesznek?
Ezt a kérdést az ember nem kerülheti meg, viszont amilyen egyszerű a kérdés, olyan sokrétű, bonyolult és megmagyarázhatatlan a válasz. Nagyon sokszor megválaszolhatatlan ez a kérdés. Nyilván most nem az önvédelemre gondolok, bár ebben a könyvben éppen az az egyik legbizarrabb történet.
Mert miket sorolunk fel általában indokként? Van a sanyarú gyermekkor, a különféle bántalmazások következtében kialakult személyiségzavar, a pszichés betegségek, a bosszú, a féltékenység... De ez nem írható le ilyen egyszerűen. "Pszichés betegségek." Ez egy fogalom, de mit jelent? Mit takar? Millióféle megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan dolgot.
Olykor szörnyűségeket, borzalmakat. És nem és nem akarom tudni (pedig nyilván az ilyen "tudás" elvileg hasznos lehet, de elég őrjítő, hogy általában csak akkor derül fény rá, ha megtörténik valami borzalom), hogy ilyen emberek élnek, élhetnek köztünk. Nem akarom elhinni. Nem akarom elhinni, hogy létezhet ez. Nem akarom, hogy létezzen.
Szóval az ember, az olvasó keresi a választ - meg a védőügyvéd, meg a rendőr, meg a pszichiáter, meg mindenki más -, hogy miért... És gyakran a konkrét válasz erre nem található meg. Mert nem olyan könnyen megfogható. És ha megvan is a miért, tehát az indok, akkor sem mindig szolgál megfelelő vagy kielégítő magyarázattal. Magyarázattal arra, hogy hogyan. Hogyan képes az ember ilyen tettekre? Az ember! Hogyan?

Aki szereti a krimiket, semmiképp ne hagyja ki ezt az olvasmányt; aki a borzongást keresi egy könyvben, az főleg ne; az se, aki tudni akarja, mi mindenre képes az ember, és aki netán meg akarja fejteni vagy legalább gondolkodni akar azon, hogy valaki miért lesz gonosszá, valaki miért nem... Akit érdekel a valóság, akkor is, ha az hátborzongató és olykor szinte elviselhetetlen, az olvassa el; aki pedig a szépirodalmat részesíti előnyben, az is, mert Schirach nagyon tud írni; ahogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung fogalmaz: minden szava a helyén van.
De nem lesz könnyű, ezt előre megmondom.

Nem teszi feldolgozhatóbbá az olvasottakat az, hogy Schirach szépirodalmat csinál a történeteiből, de a könyvnek jót tesz - sokkal jobbat, mint ha sima krimiket gyártott volna belőlük.
És szerintem nagy erénye a könyvnek, hogy Schirach nem úgy építi fel a történeteket, mint a hagyományos krimik, hogy "elvárás, hogy izgulj azon, ki a tettes". Van, hogy már az elején tudod, és akkor a lelki mozgatórugó a megfejtendő; van, hogy tényleg csak a végén derül fény arra, hogy ki tette és miért; és van, hogy nincs meg ez a fajta feloldás, mert egyszerűen nem tudod meg azt, hogy ki tette, vagy azt, hogy miért, vagy egyiket sem. (És ha a csattanót keresed elsősorban egy krimiben, akkor elég nagy pofánvágásként tud hatni, ha nem tudod meg, hogy ki tette és miért, vagy ha egyszerűen a jogrendszer vagy a körülmények olyanok, hogy az illető simán elsétálhatott.) Egyszerűen Schirach úgy építi fel a történteket, olyan egymásutánban, ahogyan ő vagy a rendőrség az eseményeket fokról fokra megismerte vagy felderítette. Szóval nem mindig van meg a történet végén a feloldozás, de közben szépirodalmat olvasol, és tudod, hogy a valóság nem úgy működik, mint a tévésorozatokban. Aztán viszont jó leülni egy tévésorozat elé - és ezt teljesen komolyan gondolom -, mert nem mindig akarja az ember tudomásul venni, vagy ha tudja is, nem feltétlenül akarja realizálni, hogy a világ, az ember olykor hogyan működik. Szeretnénk elbújni kicsit a valóság elől, és jó, ha ezt időnként megtehetjük. Mert ha a szörnyű valósággal szembesülsz, akár csak egy könyvben is, az súlyként nehezedik a hátadra, és cipelned kell. Márpedig a terhet jó lerakni magunkról.
De ha szépirodalmi stílusban íródik valami - bármi -, úgy látszik, valamiért ezt a terhet időnként önként a vállunkra vesszük.
Itt megrendelhetitek a kiadótól.

Ferdinand von Schirach: Ártatlan? - Újabb meglepő bűnügyi esetek

 



















"Egy férfi börtönbüntetés helyett új fogakat kap karácsonyra. Egy fiút majdnem halálra kínoznak az illuminátusok társasága nevében. Egy fúvószenekarban játszó kilenc derék polgár tönkreteszi egy lány életét, és egyiküknek sem kell megbűnhődnie.
Ferdinand von Schirach 1994 óta védőügyvédként dolgozik Berlinben. Védelmük ellátására iparmágnások, hírességek és az alvilág tagjai kérik fel, de egészen átlagos emberek is. Magyar nyelven "Bűnös? 11 meglepő bűnügyi eset" címen megjelent bemutatkozó könyvével 2009-ben egycsapásra Európa-szerte ismert író lett, 2011-ben az amerikai közönség is felfedezte. Ferdinand von Schirach keze alatt irodalommá lesz a büntetőeljárás. Csendesen, de határozottan teszi fel a kérdéseit jóról és rosszról, bűnről és ártatlanságról, s valamennyiünk közös erkölcsi felelősségéről. Ferdinand von Schirach, német sztárügyvéd magyarul Bűnös? címen megjelent első elbeszéléskötete nem mindennapi lelkesedést és izgalmat váltott ki az olvasók körében. Nem egész egy év elteltével most 15 újabb izgalmas bűnügyi esetet vehetünk kézbe."
 
Mindig azok a leghátborzongatóbb történetek, amelyeket a valóság szült.
Amiket, tudjátok, ha filmen látnánk, akkor azt mondanánk: 'ja, persze... miért kell ilyet beletenni egy filmbe? Amúgy egész jó lett volna, miért kell ilyennel elrontani a végét?' Na, tipikusan ezek az 'ilyenek' azok, amik tényleg megtörténnek. Mert én nem állítom, hogy az írói fantázia nem tud olyat produkálni, amit a valóság nem - de a valóság is tud olyat produkálni, amit az írói képzelet nem. Ez persze olykor jó is lehet, hiszen ez azt jelenti, hogy vannak csodák.
De vannak szörnyűségek is, olyan borzalmak, olyan véletlenek, amelyek felülírják a logikát, az ember - lelki, szellemi - befogadóképességét és minden várakozást, és ezért azt mondod: jaj, bárcsak azt mondhatnám, hogy "ez csak egy könyv, nyugi, ez nem történt meg". Ilyenkor nincs meg az a feloldás a történet végén, amikor ez az embernek vigaszul szolgálhat. Hogy tulajdonképpen az író írhat neki egy másik befejezést is, ha akar.
Oldalanként felteszi az olvasó a kérdés: hogyan történhetnek meg ilyenek? Miért? És valahogy - totálisan szembemenve a logikával - meg akarod változtatni a történteket. Egyszerűen azért, mert fáj, és nem akarod, hogy így legyen.

Én nem tudom, hogy Ferdinand von Schirach milyen ügyvéd, de hogy kitűnő író, azt újra - sőt, most még inkább - meg tudom erősíteni. Irodalmi értékeket alkot - igazság szerint például az Ártatlan? fülszövegéből nem is gondolná az ember, hogy mennyire.
Ugyanis szerintem ez - az írás minőségét, az irodalmi eszközöket tekintve - messze felülmúlja a regényét (Collini nem beszél).
Teljesen helyükön vannak a mondatok; az írásmód tömör, lényegre törő, tárgyszerű, és éppen ettől (!) olyan hatásos. Mert nem sulykol beléd érzelmeket - tudja, hogy bőven elég a valóság objektív ábrázolása ahhoz, hogy beléd szoruljon a levegő.
Leteszed a könyvet, kimész a friss levegőre, hogy oxigénhez jusson a tüdőd.
Aztán egy óra múlva megrendeled a következő könyvét.
És miközben azt olvasod, újra azt reméled, hogy a történetek befejezése megváltoztatható.
Mert az ember ilyen.
Olykor értelmetlenül, minden logika ellenére mássá akarja tenni a világot.
És ha nagyon akarja, talán egy kicsit meg is teheti.
Valaki megtanított engem arra, hogy a hit - mindenfajta hit - éppen erről szól: hogy a logika ellenében is hiszed, hogy képes vagy megtenni bizonyos dolgokat. Talán igen, talán nem.  Olykor igen, olykor nem. De hogy a dolgok megváltoztatásában való hit nélkül nem fog menni, abban viszonylag biztos lehetsz. Miért? Hát alapvetően azért, mert akkor neki sem kezdesz. Akkor máshogy állsz hozzá. Ha nem hiszel benne, nem fektetsz bele elég energiát. Akkor legyintesz, és elfogadod a - szerinted - megváltoztathatatlant. Miközben lehet, hogy változtathatnál rajta. Csak a hited nélkül meg se próbálod. És ez időnként szerintem borzalmas nagy vétek. Csak hát baromi nehéz, elképesztően nehéz, ismerjük el.
Ezért miután letette ezt a - vagy egy ehhez hasonló - könyvet az ember, remélhetőleg akkor sem feledkezik el arról, hogy elhatározta: jobbá, igenis jobbá, legalább csak egy picit jobbá szeretné tenni a világot, a helyet, az embereket, ahol/akik között él. Remélhetőleg nem feledkezik el arról, miután az utolsó oldalt is elolvasta, hogy 150 oldalon keresztül hitt abban, hogy ezt megteheti. És akkor már az esélyt megteremtette rá.

A könyvet ITT megrendelhetitek.

Ferdinand von Schirach: Collini nem beszél

"Mi késztet gyilkolásra egy embert, aki egész életében semmit sem követett el? Az olasz Fabrizio Collini 36 évig dolgozott szerszámkészítőként a Mercedes-Benz egyik németországi gyárában. Észrevétlen és feddhetetlen életet élt. Aztán egyszer csak egy berlini luxushotelben brutálisan meggyilkol egy idős férfit.
Caspar Leinen, a fiatal, kirendelt ügyvéd induló karrierje nagy lehetőségét látja az ügyben, ám amikor megtudja, ki a gyilkosság áldozata, minden összekuszálódik. A szálak kibogozását pedig nehezíti az a körülmény, hogy a vádlott a véres gyilkosságot ugyan beismeri, de az indítékról nem hajlandó beszélni. A vállalkozás kezdetben kilátástalannak tűnik, ám Leinen végül olyan nyomra bukkan, amely messze túlmutat a Collini-eseten, és a német jogtörténet egyik ijesztő fejezetének kellős közepébe vezet.

Ferdinand von Schirach német sztárügyvéd és író. Prominens személyiségek védőügyvédjeként szerzett hírnevet, de gyakorlatilag minden rendű és rangú bűnesettel foglalkozott már a pályája során. A magyarul Bűnös? – 11 meglepő bűnügyi eset címmel megjelent első könyvében több száz esete közül a legizgalmasabbakat válogatta össze. Folytatása Ártatlan? címmel jelent meg. A Collini nem beszél a szerző első regénye, melyet a német bestsellerlisták első helye után számos nyelvre lefordítottak, és most végre magyarul is olvashatjuk."

Ismét egy olyan krimi, amely nem arról szól, hogy ki a gyilkos. Ezzel már a könyv elején, sőt már az ajánló olvasásakor is tisztában vagyunk.
A kérdés, amellyel az író foglalkozik, ez esetben is a "miért": mi az indíték, mi a gyilkos tette elkövetésének az oka. Az indíték azonban fajsúlyos témához vezet; olyan időszakához a történelemnek, amelyről mindenki könnyen és bátran mond ítéletet. És bár az ítéletmondás könnyű, a tények ismerete és elviselése már sokkal nehezebb, és keményebb feladat.
A fülszövegben olvasható "a német jogtörténet egyik ijesztő fejezete" kifejezés már az elején sejteti, hogy hova fognak vezetni a szálak.
Én ugyan nem vagyok híve az "irodalmi túlbeszélésnek", de azt gondolom, hogy ez esetben - a történelmin túl - az egyéni szálak (mind Collinié, mind a védőügyvédé, mind az áldozaté) ennél jóval részletesebb kifejtést is elbírtak volna.

Hadd idézzek egy rövid részletet a könyvből, amely nem kapcsolódik szorosan a történethez, azonban a könyv hangulatát, azt gondolom, megfelelően érzékelteti:

"Leinennek eszébe jutott egy téli kacsavadászat. Az apja elsütötte a puskáját, egy vadkacsa nagyot koppant a halastó jegén. Az apja kutyája még fiatal volt, és futásnak eredet, anélkül hogy jelet kapott volna rá. El akarta hozni a gazdájának a kacsát. A halastó közepén vékony volt a jég, beszakadt a kutya alatt, de az nem adta fel. Úszni kezdett a jéghideg vízben, és kihozta a partra a kacsát. Leinen apja szó nélkül kibújt a dzsekijéből, és a bélésével szárazra törölte a kutyát. A dzsekijében vitte haza. Két napig ült a kályha előtt, ölében a fiatal kutyával. Miután az állat felépült, elajándékozta egy falubeli családnak. Nem alkalmas a vadászatra, mondta."

A könyv eléri azt a hatást, amit akar - felzaklat, elgondolkodtat, szörnyülködtet, netán tagadásra kényszerít, vagy heves ellenállást vált ki benned. Azt akarod, hogy ne történhessenek ilyen dolgok a világban. Soha. És ha elolvasol egy ilyen könyvet, és ezek a gondolatok megfogannak benned, talán már tettél is egy lépést ennek érdekében.

A könyvet itt tudjátok megvásárolni a Partvonal Kiadótól.