FERDINAND VON SCHIRACH: Büntetés - 12 bűnügyi eset

"Mi az igazság? Mi a valóság? Hogyan lettünk azok, akik vagyunk?
Ferdinand von Schirach legújabb, Büntetés című könyvében tizenkét bűnügyi történetet ismerhetünk meg, amikben ismét a bűn és bűnhődés örök témája kerül előtérbe. A védőügyvédként is praktizáló szerző hitelesen tárja elénk, milyen nehéz igazságot tenni, és mennyire elhamarkodottan aggatjuk valakire a "jó" vagy "rossz" jelzőt.
Ferdinand von Schirach soha nem ítélkezik. Nyugodt, távolságtartó derűvel és együttérzéssel teli hangon mesél magányról, a boldogság és kudarc keresésének furcsa módjáról. Igaz történetei rólunk szólnak.

Ferdinand von Schirach ismert emberek, politikusok és az alvilág védőügyvédjeként szerzett hírnevet. 2009-ben jelent meg első könyve, amelyben tizenegy filmszerűen pergő, különleges narrátori hangon előadott jogi esetet válogatott össze saját praxisából. A Bűnös? sikere után 2010-ben napvilágot látott a második kötet, így a szerző rövid időn belül az Ártatlan? újabb meglepő bűnügyi eseteivel Európa-szerte híres íróvá vált. Prózája irodalommá tette a büntetőeljárást, történeteit szikár líraiság, filmszerűen felvillanó jelenetek jellemzik. Tömör, száraz elbeszélései hatalmas érzelmi hatást váltanak ki az olvasókból szerte a világon."

_______________________

Már az előző két könyve is lenyűgözött Schirachnak, és nagyon reméltem, hogy követi ezeket folytatás. Most végre a kezünkben tarthatjuk.

Schirach jog- és tényismerete, sőt emberismerete, tapasztalata, szikár stílusa garancia arra, hogy ha a kezünkbe vesszük a könyvét, akkor az utolsó oldalig ne tudjuk letenni .

Bámulatos a mód, ahogy ezeket a hihetetlen történeteket tálalja, amelyekkel valóban találkozott, amelyek nem a képzelet szüleményei.

Külön kuriózuma volt ennek a könyvnek, ahogy a legutolsó novellában saját érzés- és gondolatvilágába, kétségeibe és frusztrációjába is beavatja az olvasóit.

Mindegyik eset megrázó, egyik ezért, a másik azért, de az biztos, hogy egyik sem hagyja hidegen az embert. Nemcsak megdöbbentőségük okán, és mert mindegyik oly távol áll és idegen tőlünk, hanem mert mindegyik egy-egy személyes tragédiát ábrázol, amelyeknél nem bújhat a "nyugi, csak kitalált történet" védőbástya mögé az ember.

Külön dicséretére válik az írónak, hogy semmit, de tényleg semmit nem ír és nem beszél túl, teljes mértékben minimalizmusra törekszik, és

ez a szárazság és objektivitás az, amivel el tudja érni az embernél a legerőteljesebb hatást. Mert az érzelmek ránk vannak bízva. 

Hogy mivel mit kezdünk. És senki nem maradhat közömbös a történetei olvastán és az ő stílusában tálalva.

Éles- és tisztán látása nyilván a tapasztalataiból is fakad, de nem csak - egyszerűen remek prózaíró, aki olyan sztorikat, élettörténeteket ismer, és akinek olyan szilánkok és töredékek tevődtek össze a szeme előtt, és olyan kiváló érzékkel tudja ezeket elénk tárni, ami az élvonalbeli szerzők közé emeli, a könyvét pedig letehetetlenné teszi.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Scott Turow: Ártatlan

"Húsz éve Tommy Molto azzal vádolta ügyész kollégáját, Rusty Sabichet, hogy megölte egykori szeretőjét, és Rusty, a vád képviselője egyszerre a vádlottak padján találta magát. Rustyt végül tisztázták, de a világrengető tárgyalásba kis híján mindkét férfi belerokkant. Moltót meghurcolták, és noha Rusty visszakapta a karrierjét, annál sokkal jelentősebb veszteségeket szenvedett. 
A jelen. A hatvanéves Rusty, a fellebbviteli bíróság elnöke újabb rémálomra ébred. A felesége, Barbara gyanús körülmények között elhalálozik, és megint ő az első számú gyanúsított. Újra összefog hát karizmatikus védőügyvédjével, Sandy Sternnel, hogy a fiát, Natet meggyőzze ártatlanságáról. De vajon mit titkol előlük a fiú? Bombasztikus tárgyalás veszi kezdetét, ahol napvilágra kerül minden hazugság, féltékenység, bosszúvágy és az emberi lélek legsötétebb oldala, ahol Rusty Sabich és Tommy Molto egyszer s mindenkorra pontot tehet az igazság nevében vívott harcára."
_________

Ritka, és nem is hittem igazán, hogy egy olyan zseniális regénynek, mint az Ártatlanságra ítélve, ugyanolyan zseniális folytatást lehet írni.

Egyszerűen nem lehet letenni, nem lehet betelni vele, és nem lehet nem csodálattal adózni Turow tehetségének. 

Hajszálpontos mondatok, tűéles megfigyelőképesség, kiszámíthatatlan csavarok, és már-már szépirodalmi stílus.

Scott Turow maga is ügyvéd, és ennek az előnyét nyilván nem pótolhatja csupán a tehetség, vagyis ez a mély jogi tudás lehetőséget ad neki arra, hogy rengeteg pluszt hozzátegyen a könyvhöz. Nemcsak a cselekmény szálainak csűréscsavarásában, hanem - azáltal, hogy erre módja van a szaktudásából adódóan - arra is, hogy ilyen irányú tapasztalatainak köszönhetően még többet tudjon kihozni a történetből, mint enélkül tehetné.

De a tehetsége egyébként is vitathatatlan - a megfogalmazásai, a fordulatok, a karakterábrázolás, a jellemfejlődés, amelyet megmutat; nehéz szavakkal kifejezni azt a rengeteg jót, amit gondolok róla. Minden szereplője ÉL - egyszerűen olyan tulajdonságokkal tudja felruházni őket, olyan mondatokat tud a szájukba adni, és olyan gondolatokat a fejükbe, amelyeknek köszönhetően azonnal elhisszük neki, hogy valós, hús-vér emberekről van szó, és nem egy kitalált történet képzeletbeli szereplőiről. Mélyen együttérzünk velük az egész történet során.

Az pedig, ahogyan a karakterek fejlődnek az események következtében, szintén bámulatra méltó - miközben előre nem láthatók az események, és persze a valóságban is mindig követhetetlen a "pontosan mi miért történik", Turow mindenre tud adni egyfajta választ, de úgy, hogy még csak sugallni sem próbálja, hogy ebből ez következik, csupán annyit mond, hogy ez is egy lehetséges út.
Tehát: ennél a szereplőnél; egy döntés következménye; de lehetett volna másképp is; dönthetett volna máshogy is; egy hajszálon múlott; vagy a véletlenen.
Turow nem okoskodik. Csak annyit mond: ez most éppen így történt; de még annyiféleképpen történhetett volna! És senki sem tudja megmondani, hogy miért éppen így követték az események egymást.

Kb. a 200. oldalnál biztos voltam benne, hogy tudom, mi lesz a befejezés. És arra gondoltam: kár, hogy kitaláltam, ki a gyilkos. De hát ráhibáztam, ez van. Aztán kb. 100 oldal múlva a történetben lelepleződött az, akire és amire gondoltam - és még volt hátra a könyvből 200 oldal. Innentől tudtam, hogy semmit nem tudok, hiszen ezek szerint most jön a java, és innentől következik a tömény izgalom és meglepetés. Így is lett. Na ettől kezdve tényleg szinte nem tudtam letenni a könyvet, nem akartam aludni sem, pedig tudtam, hogy reggel korán kell kelnem.

Nagyon sajnálom - de természetesen értem -, hogy nincs folytatása, bármeddig tudnám olvasni; és sajnálom, hogy az írónak ezenkívül csak egyetlen könyve elérhető Magyarországon.

Minden elismerésem Turow-nak; ez, azt hiszem, a legjobb krimi - de a jogi krimi kategóriában mindenképpen első a dobogón -, amelyet valaha olvastam.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Scott Turow: Ártatlanságra ítélve

"Rusty Sabich helyettes főügyész egy közép-nyugati nagyvárosban. Amikor kolléganője, Carolyn Polhemus brutális gyilkosság áldozatává válik, főnökük, aki éppen ádáz kampányt folytat az újraválasztásáért, Rustyt bízza meg a nyomozás lefolytatásával. Sürgősen meg kell oldania az ügyet, ha lehet, még a választások előtt. Még mielőtt kiderülne, hogy viszonya volt az áldozattal. Az események azonban csakhamar nem várt fordulatot vesznek, amikor Rusty élete legszörnyűbb rémálmába csöppenve a vádlottak padján találja magát. Az amerikai igazságszolgáltatás útvesztőjében kibontakozó, lebilincselően feszült tárgyalótermi dráma lerántja a leplet az ambícióról, a megszállottságról, a képmutatásról, valamint az ember eredendő gyengeségeiről és legsötétebb titkairól. És mindvégig ott lebeg a kérdés: ki ölte meg Carolyn Polhemust?"

____

Régen láttam a filmet, én is, mint, gondolom, a legtöbben. Időről időre adta és adja a mai napig is a tévé, szóval nem nagyon lehet nem belefutni olykor. Én azért vettem meg ezt a könyvet, mert az ilyen jellegű regényeket nagyon bírom, ÉS nem emlékeztem, hogy ki a gyilkos. Ha emlékeztem volna rá, nem valószínű, hogy elolvasom. Pedig érdemes, mert

igazi irodalmi csemege. 

A szórakoztató műfaj élvonalát képviseli.

Nagy tehetséggel megírt, izgalmas, okos, intelligens; nagyon érdekes megközelítési módokkal és szempontokkal, nemcsak (sőt: főleg nem) a gyilkos személyét kutatva, nem csak egy per eseményeit követve, hanem a személyiségek, a fő- és főbb szereplők lelki síkjait boncolgatva. 

A jogi krimik - nevezzük így akkor ezt a műfajt - egyébként is mindig nagyon izgalmasak, hiszen ha jól van megírva egy bírósági per menete, annak számtalan árnyalata van, mindig új és új aspektusok és nézőpontok villannak fel, és elég nehéz (vagy lehetetlen) igazságot tenni - és szolgáltatni -; és akkor még ott vannak azok az árnyalatok, hogy 'igazságot' vagy 'jogot' szolgáltatni, illetve hogy ugyanaz-e mindenki számára az 'igazság(osság)'. 

Remek könyv, csak egy probléma adódott közben: úgy a négyötödénél beugrott, hogy ki a gyilkos... Próbáltam elhessegetni a kósza gondolatot, mert nem emlékeztem konkrétan a történet végére, csak arra, hogy "hú, valahonnan rémlik, hogy ő lesz az..." De nem tudtam elhessegetni, és ő lett, igen, de azt mondhatom, hogy még így is maradt meglepetés a végére, sőt talán (ezt nem tudom biztosan, mert nem emlékszem a filmre) annak a számára is marad a végére meglepetés vagy talány, aki látta is a filmet és emlékszik is rá, hiszen a regényben rendszerint van valami pluszadalék, -tartalom, ami a filmben nem jelenik meg esetleg mellékszálként vagy - hol lényeges, hol lényegtelen - motívumként sem, miközben pedig olyan hozzáadott érték lehet, ami igenis kell a történet teljességéhez. Nem feltétlenül ahhoz, hogy értsük az indítékot, hanem ahhoz, hogy a lelki mozgatórugókba alaposabban is belelássunk, ha szeretnénk. 

Időnként a kevésbé hangsúlyozott, de mégis a filmben is megjelenő dolgok szerintem nagyon is fontosak, és ha látszólag nem is bírnak nagy jelentőséggel, mégis hiba kihagyni őket, hiszen annyi apró összetevőből jön létre végül a nagy egész! Nem elég a nagy egészet vagy az ahhoz vezető két fő aspektust megmutatni, mert a többi tíz lényegtelennek vélt apró momentum nélkül talán semmi sem történt volna. 

És nemrég derült ki számomra, hogy ennek a könyvnek a megjelenése után húsz évvel született egy folytatás is, hamarosan annak is nekikezdek, csak most a sok krimi után olvasnom kell előbb némi szépirodalmat is.