MŰFAJOK szerinti bontás:

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Olvass velünk!. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Olvass velünk!. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 26., vasárnap

Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai – átdolgozta: María Asensio



Könnyű olvasmányt kínál a Napraforgó Kiadó négy fokozatban az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik a klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg, mielőtt kézbe vennék az eredetit.

Gergő örömmel olvasta Sherlock Holmes kalandjait, mert már olvasott különböző könyveket ebben a témában, és nagyon szereti a - neki való - bűnügyi történeteket.

Ezt az átdolgozott változatot is nagyon izgalmasnak tartotta, és érdekesnek annak a leírását, hogy hogyan történik a nyomozás. Végig ébren tartotta a figyelmét, fenntartotta az érdeklődését a történet.

Azt mondta, jól van megírva röviden, vagyis: nem túl tömör, nem veszik el a lényeg, és nem is túl terjengős egy 9 éves gyermek számára.

Az illusztrációkat is jónak tartotta, és azt mondja, az volt a jó,  a kép "azért nem vette el a fantáziáját", mert ő is pont ilyennek képzelte a szereplőket.

A rövidített változat elvileg azért jó, mert a több száz oldal esetleg elijeszti a gyermekeket a könyvtől, Gergő azonban bátran nekikezd egy vastag könyvnek is, ennek ellenére ez a rövidített regény is nagyon tetszett neki.

ITT megrendelhető!

2016. szeptember 3., szombat

Olvass velünk! – Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes



A Napraforgó Kiadó új sorozatában négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínál: az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik a klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg, mielőtt kézbe vennék az eredetit.

Nem lerövidített, hanem átdolgozott formában ismerkedhetnek meg a gyerekek a történetekkel, de úgy, hogy semmilyen fontos rész nem marad ki a regényből, az átdolgozás és a stílus pedig nemcsak olvasmányos, de igényes, színvonalas is.

Amint az előző bejegyzésben írtam, nálunk most népszerű téma a nyomozás, így egyértelmű, hogy egy Sherlock Holmes-történet csak nyerő lehet.

Ez a harmadik könyv, amit az Olvass velünk!-sorozatból olvasunk, így bátran kijelenthetem, hogy tényleg nagyon jól megírt könyvekről van szó.

8 éves kortól ajánlott a 4. szint, amelybe a Sherlock Holmes is tartozik, de a 6 és a 10 évesek is megtalálják a nekik való tökéletes olvasmányt ebben a sorozatban.

A Napraforgó Kiadótól ITT megrendelhető.

2016. július 23., szombat

Herman Melville: Moby Dick - rövidített változat

3. szint
Átdolgozta: María Asensio
Rajzolta: Francesc Ráfols

"A Moby Dickben Melville a két főszereplőn keresztül ábrázolja a rosszat. Egyrészről a bálna, amely az érzések nélküli rosszat szimbolizálja, amely mindent elpusztít, amivel találkozik. Másrészről pedig Ahab kapitány, aki a dacos rosszat szimbolizálja, hiszen személyes gyűlölete és bosszúvágya hajtja, még akkor is, ha ezzel az emberei életét teszi kockára."

A Napraforgó Kiadó sorozata négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínál az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg.

Ezt a könyvet Gergő olvasta el, és nagyon tetszett neki.
Izgalmasnak tartotta a történetet, és nem számított rá, hogy az lesz a vége, ami. (Hát igen, ez van, ha nem tipikusan gyermekeknek íródott regényt olvas egy gyermek.)
Az is tetszett neki, hogy egyes szám első személyben íródik a történet - valóban, ez mindig hozzátesz a könyvhöz, egyetértek.

Én (az anyuka :)) elfogult vagyok a bálnákkal kapcsolatban; abszolút nem tartom őket gonosz lényeknek, ezért ez a könyv egy elég különös megközelítésből szemlélteti a dolgokat; a bálnavadászokról annál inkább megvan a véleményem... Értem én, megélhetés - de azért ez gyakran nem csak erről szól, lássuk be.
Szóval ha egymás mellé tesszük egy bálna és egy rá vadászó ember gonoszságát - nos, ki szerint merre billen a mérleg?
De ez egy másik történet.

Mindenesetre különleges, érdekfeszítő, izgalmas sztorit kínál ez a sorozat a gyermekek számára könnyen olvasható és könnyen befogadható formában - akárcsak a Robinson esetében.

Ezt a részt is nagyon jó szívvel ajánljuk minden gyermeknek - szerintem már 7 éves kortól simán olvasható, akár 12-13 éves korig!
Elgondolkodtató téma könnyed lepelben - pont, ahogy az egy gyermeknek való.

ITT megrendelhető!

Daniel Defoe: Robinson Crusoe - rövidített változat


Olvass velünk! 4. szint
Átdolgozta: María Asensio
Rajzolta: Francesc Ráfols

"Robinson, a hajótörött tengerész a lakatlan szigeten bebizonyítja, hogy az ember türelemmel, erőfeszítéssel és leleményességgel képes felülkerekedni minden nehézségen, de rájön arra is, hogy a jó társaság és a közösség is elengedhetetlen a teljes élethez."

A Napraforgó Kiadó e sorozatában négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínál az olvasással még csak most ismerkedő gyermekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg.

Nagyszerű könyv, hadd kezdjem ezzel. Pedig én nem annyira kedvelem a rövidített történeteket, de ez azokra vonatkozik, amelyeket 13-14 éveseknek kínálnak. Én úgy gondolom, a 12-14 év fölöttiek már olvassák el a teljes regényt, ha érdekli őket a történet!
De a Napraforgónak ez a sorozata, amely kisebbeknek kínálja a klasszikusokat, nagyon igényes, és még én is élvezettel olvastam, felnőttként!

Gergőnek szántam ezt a könyvet, aki 9 éves, és örömmel olvas már hosszabb regényeket is, de meg kell hogy mondjam, még Dávid is elolvasta, 12 évesen.

A Robinsont én kezdtem ma olvasni Gergőnek, aztán úgy alakult, hogy kb. a felétől ő olvasta nekem. :) Szuper élmény volt.

Azt gondolom, ez a sorozat tényleg alkalmas arra, hogy felkeltse az érdeklődést az eredeti regény iránt, valamint hozzáad a gyermek általános műveltségéhez azáltal, hogy már kisebb korában megismerteti vele a sztorit.

Gergő számára nagyon érdekes volt, ahogy Robinson túlélte ezt a borzasztó hosszú időt; izgalommal olvasta, illetve olvastuk egymásnak.

Nagyon ajánlom a 8-10 éves korosztálynak ezt a könyvet, már csak azért is, mert a történet valóban remek - úgy gondolom, kiváló példázata a kitartásnak, a hitnek, a türelemnek, a lelkierőnek; és nagyszerű szórakozás a gyerekeknek!

ITT megrendelhető!