Robert Galbraith: A selyemhernyó

"Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná.

De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját.

És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott…

A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.

Robert Galbraith

J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat, az Átmeneti üresedés és az első Cormoran Strike-regény, a Kakukkszó szerzőjének írói álneve.

A Kakukkszó J. K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye."

----

Hogyan tud valaki ilyen különböző stílusok mindegyikében remekművet alkotni? Zseniális szerzővel van dolgunk, de hát ezt nem először - és, gondolom, nem is utoljára - szögezem le. 

Nem volt még olyan könyve Rowlingnak, ami ne tetszett volna; az eddig olvasott két krimijét is remek könyvnek tartom. De A selyemhernyó sokkal jobban tetszett, mint a Kakukkszó, mert úgy érzem, mostanra talált rá a "Robert Galbraith-féle" írói hangjára igazán. Kiforrott, nem túlírt, nem lassú, de az eseményeket és a karaktereket is alaposan ábrázoló regény. 

A könyv minden szereplője és a cselekmények, mozzanatok legapróbb részletei is olyan körültekintően kidolgozottak, ami tényleg bámulatra méltó. És mindezt úgy teszi, úgy teremt a részletek kifejtésével teljesen élő eseményeket és karaktereket, hogy azok sosem unalmasak, sosem dagályosak, sosem túlbeszéltek, mindig éppen úgy jók - úgy érzed: pont úgy történnének a valóságban is -, ahogy Galbraith leírta azt. 

Ezt a krimijét sokkal nehezebben tudtam letenni, mint az előzőt (pedig az is nagyon tetszett), aminél külön vonzerőt jelentettek a párbeszédek: azok pontossága, életszerűsége, tömörsége. (Pont ahogy szeretem.)

A főszereplők magánéletének szálai legalább annyira érdekfeszítőek, mint az, hogy ki a gyilkos. (Bár meg kell jegyeznem, hogy sokszor eszembe jutott a könyv olvasásakor az USA Today által írt mondat: "A selyemhernyó utolsó mondatától repesni fog a szíve azoknak az olvasóknak, akik megszerették a regény mélységesen szimpatikus szereplőit.", azonban ennek a bizonyos utolsó mondatnak az olvasásakor rá kellett jönnöm, hogy ez az ajánlás csupán hatásvadászat volt, mégpedig teljesen szükségtelen, amire egy ilyen regény nem tart igényt.)

A végén a köszönetnyilvánításnál viszont külön érdekesség volt számomra megtudni, hogy amikor a kiadó az első Robert Galbraith-regényen dolgozott, akkor még maguk a szerkesztők sem tudták, hogy ki a szerző. Tetszik, hogy Rowling egy-egy mondattal beavatja az olvasókat ilyen 'kulisszatitkokba'. 

Már megjelent a harmadik Galbraith-krimi is, a Gonosz pálya, arról is be fogok számolni, de biztos vagyok benne, hogy azt is ugyanúgy fogom kedvelni, mint az első két regényt. 

A Gabo Kiadótól megrendelhető!

Agatha Christie: Grand Tour - A krimi királynőjének nagy utazása

"Agatha Christie napjaink egyik legnépszerűbb szerzője, 1922-ben azonban még csak ifjú feleség és anya volt, akinek első publikációi különösebb visszhang nélkül jelentek meg. Az addig gyakorlatilag csak Angliát ismerő fiatal írónő világ körüli útra indult férje oldalán a Brit Birodalmi Misszióval, és ez a nagy utazás, a Grand Tour örökre megváltoztatta az életét. A 32 éves fiatalasszony tisztában volt azzal, hogy kibírhatatlanul hiányozni fog a kislánya, de úgy hitte, ez az egyetlen alkalom arra, hogy eljusson a világ távoli tájaira.

A misszió tagjai közel egy év alatt bejárták az akkori Brit Birodalom főbb területeit Kelet-Afrikától Új-Zélandig. Agatha Christie élményeiről őszinte hangvételű beszámolók, levelek, feljegyzések és saját készítésű fotók tanúskodnak, amelyeket az írónő unokája, e könyv szerkesztője gyűjtött egy kötetbe. A levelek nyomán egyszerre rajzolódik ki egy izgalmas írói személyiség kialakulása, valamint a századelő mesés és meghökkentő birodalmi miliője."

Nagyon érdekes olvasmány, hiszen egyszerre életrajz, korrajz, történelmi visszatekintés és útleírás - ami igencsak izgalmassá teszi az egészet.

Egy teljesen új arca tárul fel előttünk Agatha Christie-nek - 

itt még csak próbálgatja a szárnyait, ötödik regényének kiadása előtt áll, reménykedik a további sikerekben, és incselkedik az ismertté válással. 

Valószínűleg akkor még más volt az elvárás, az elképzelés a gyermek családban elfoglalt helyét illetően - de ebben nem vagyok teljesen biztos. Csak abból gondolom, hogy Christie, úgy érzékelem, igen könnyen hozta meg a döntést (legalábbis a saját leírásai alapján nem vívódott hosszasan), hogy kétéves kislányát egy évre az édesanyjánál hagyja. Ez nekem nagyon furcsa, és ezt ítélkezés nélkül mondom.
Csupán arról van szó, hogy végig, amíg olvastam ezt a könyvet, furcsállottam és hiányoltam, hogy nem emlegeti többet a kislányát. Párszor megemlítette a levelekben, hogy hiányzik neki - és ez biztos így is volt -, de a levelek tanúsága szerint sokkal jobban hiányolta az anyukáját és a testvérét, ami előtt én értetlenül állok.
És ez valóban nem ítéletalkotás, pusztán kíváncsiság: akkor ilyen más volt a gyermek, a vele együtt eltöltött idő szerepének megítélése, hangsúlya, vagy ez csak az ő esetében volt így, ahogyan nyilván a mai korban is találnánk olyat, aki könnyű szívvel egyéves világ körüli útra indul a gyermeke nélkül.

Ha elsősorban útleírásnak tekintjük ezt a könyvet, akkor azt kell mondanom, hogy vannak benne nagyon érzékletesen megírt részletek: például amikor a honolului szörfözés nehézségeiről ír, arról, hogy milyen a jó és a rossz hullám, és hogy hogy jár az, aki tapasztalatlanul a rosszat választja, vagy mit tesz az, akinek komoly nehézségeket okoz elvergődni a hullámtörő zátonyig (felfogad egy helyi srácot, aki a lábujjára köti a szörfdeszkát, és - a tulajdonosával együtt - elvontatja oda).

Szóval vannak benne olyan leírások - és azt hiszem, ezek főleg azok, amikor a részleteket taglalja -, amelyek olvasásakor mi is a helyszínen érezzük magunkat.

Érezzük a perzselő napsütést, a lehámló bőrt, a langyos tengervizet, a forró homokot... 

Főként korrajznak rendkívül érdekes ez a napló és levelezés, hiszen Agatha sokat ír arról, hogy mi volt a menü a hajón, milyen játékokat játszottak a többi utassal stb., és tulajdonképpen bármely napjáról ír, felfedezhetők benne olyan - a fentiekhez hasonló - apró részletek, amelyekben a könyv kuriózuma rejlik.

Könnyed olvasmány, téli szünetre való, kellemes, de tartalmas időtöltés, bátran ajánlom mindenkinek.

A Partvonal Kiadótól megrendelhető ITT!

Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona

"Modern életünk rohanó mindennapjaiban a testi-lelki egyensúly igen fontos tényező egészségünk szempontjából. A szerző gyakorló pszichoterapeutaként arra vállalkozott, hogy segítsen feltárni a betegségek és egészségügyi problémák lelki eredetét. Bevezet bennünket az érzelmek mindmáig ismeretlen világába, és megtanít nyitottá válni, felfigyelni arra a kis csírára, amely testünkben megfoganva vírussá, bacilussá vagy daganattá fejlődve elhatalmasodik rajtunk. Ha képesek vagyunk az adott betegséget feladatként megélni, és látjuk a belőle származó tapasztalat hasznát az egész életünkre nézve, akkor egészségünket újra visszanyerhetjük.

A Lelki eredetű betegségek lexikona különleges alternatívát mutat, kiegészítve a hagyományos orvoslást és a természetgyógyászat számos módszerét, nem utolsósorban pedig nélkülözhetetlen a test, a lélek és a szív gyógyulásának elérésében, hiszen az igazi gyógyulás csak szívvel és szeretettel mehet végbe...

A szerző Kanadában él és gyakorló pszichoterapeutaként dolgozik. Az ATMA alapítója és elnöke. A Lelki eredetű betegségek lexikona nemzetközi bestseller lett."

Ez az olvasmány mindenkinek csak hasznára válhat, aki nyitott az olyan könyvekre, amelyekben a lelki tényezőket fizikai tünetekkel, betegségekkel hozzák összefüggésbe.

Tudom, hogy sokan elutasítják az ilyen jellegű könyveket, de nekik talán még inkább ajánlott - mert ha kinyílnának ez irányban, az duplán hasznukra válhatna.

Én nyitott és kétkedő vagyok egyben - ugye, ez nem ellentmondás? -, ami szerintem így a normális. De a kétkedés hangjait lecsitította az olvasás...
Egyszerűen elnémítja az embert, amikor elolvassa, mit ír a könyv a saját tüneteiről, gondjáról-bajáról, és gyakran elég már az első sor a ráébredéshez: te jó ég...
(És ez nem olyan, mint a tévéújságokban lévő horoszkóp, hogy bármelyiket olvasod, úgyis igaz rád...)

Ha a családtagjaid tüneteit is kikeresed a könyvből, akkor pedig az az első reakciód, hogy "ezt nem hiszem el - hogyan lehet ez ennyire nyilvánvaló?", aztán pedig a logika felülírja a csodálkozást: "ezek szerint ez egyszerűen így működik, és kész". És amikor ez a pont eljön, akkor fogunk igazán odafigyelni arra, amit olvasunk - hogy mit is jelent az.

A szép az a dologban, hogy még megoldást is kínál az orvos, járható utat. De olyat, ezzel tisztában vagyok, amit sokunk elutasít "közhely" vagy "könnyű azt mondani", vagy "ja, persze, majd ez biztos segít" és hasonló címszavakkal. Pedig a megoldási mód működőképes lehet - ezt szerintem minden pszichiáter alátámasztaná. És mégsem csináljuk. Mert nehéz? Mert kényelmetlen? Megerőltető? Túl nagy energiabefektetést igényel? Vagy mert nem hisszük?? Vagy mert hisszük, csak tudjuk, hogy egyedül nem tudjuk megoldani, és nem szeretünk segítséget kérni.

De miért nem próbáljuk ki? Miért nem próbáljuk meg legalább? Csak egy döntés: "megpróbálom, változtatok, segítséget keresek stb.", és talán onnantól már minden megy a maga útján - jól.

De ehhez az első pont a felismerés: "Ez a tünetem. Ez okozza."
Innen jöhet a második lépés, hogy mit kezdek vele; de először tegyük meg az elsőt, anélkül nem fog menni, és ez a könyv segít elindulni, hidd el.

A Partvonal Kiadótól megrendelhető ITT!

Torben Kuhlmann: Lindbergh – Egy repülő egér kalandos története

"Merészség egy kisegértől - nagy lépés a repülés történetében.

A kalandokkal teli, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mesét Ifjabb Charles Augustus Lindbergh amerikai pilóta hőstette ihlette, aki 25 évesen Spirit of St. Louis nevet viselő, egymotoros repülőgépével közbenső leszállás nélkül, egyedül repülte át az Atlanti-óceánt.

A könyv 2014-ben megnyerte a legszebb gyermekkönyv díját Németországban."

Egy gyönyörű mesekönyvet szeretnék ajánlani nektek, amely közelebb hozza a történelmet a gyermekekhez azáltal, hogy bemutatja a múltat és egy fontos korszakot, de úgy, hogy végig elvarázsol, magával ragad, és nem juttatja eszedbe, hogy most nem(csak) egy csodás mesét olvasol.


Az illusztrációk egyszerűen lenyűgözőek, tátott szájjal néztük mindegyiket.

Torben Kuhlmann nagyon tehetséges grafikus, és külön érdekesség, hogy ez a könyv eredetileg a diplomamunkája volt.

Bár a történet főként kisebb gyermekeknek szól - a szöveg egyszerű, könnyen megérthető, de igényes -, én a 9 éves gyermekemnek olvastam fel, aki már komoly regényeket olvas, de neki is tetszett ez a könyv; egyébként pedig azok számára, akiket érdekel a művészet, a grafikák, festmények, rajzok, kortól függetlenül ajánlott, hiszen tényleg csodaszép képek vannak minden oldalon.

A Partvonal Kiadótól megrendelhető ITT.

Mary Kubica: A fogadott lány

"Egy véletlen találkozás kibogozhatatlan hazugságok szövevényére derít fényt a népszerű szerző, Mary Kubica pompás új pszichothrillerében. 

A zuhogó esőben Heidi megpillant egy lányt a peronon, aki egy kisgyermeket szorongat a karjában. Elindul vele a vonat, sebesen elsuhan mellettük, ám a lány nem megy ki a fejéből… 
Heidi Wood mindig is hitt a jótékonykodásban: egy nonprofit szervezetnél dolgozik, kóbor macskákat fogad be. Azt azonban már megdöbbenéssel fogadja a férje és a lánya, amikor egy Willow nevű fiatal nővel és annak négyhónapos kisbabájával érkezik haza. A zilált és a jelek szerint magányos teremtés akár bűnöző is lehet – vagy még rosszabb. Ám Heidi a családja ellenvetései dacára úgy dönt, menedéket nyújt az otthonukban Willow-nak és gyermekének. 
A következő napokban az asszony segíteni próbál a lánynak talpra állni, de ahogy egyre több részlet bukkan felszínre Willow múltjából, Heidinek el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni egy vadidegen kedvéért. Ami csupán egy jó szándékú gesztusnak indult, hátborzongató és kiszámíthatatlan történetbe fordul…"

„Izgalmas és tanulságos.” (LA Times)

„Hipnotikus pszichothriller.” (People)

„Hipnotikus, és minden, csak nem kiszámítható.” (Kirkus)

„Remek pszichothriller… lenyűgöző.” (Publishers Weekly)

„Ez a könyv remek ürügy álmatlanságban szenvedőknek, hogy egész éjjel fenn maradjanak.” (Kirkus Reviews)

„Mesterien szőtt, feszült történet… ez nem a szokványos játék pszichopatákkal; mindenki súlyosan vétkes, de mélységesen emberi.” (Vulture)

„Izgalmas és tanulságos… A fogadott lány magasra teszi a lécet a műfajban.” (LA Times)

„Lenyűgözött Mary Kubica legújabb regénye, A fogadott lány. Minden egyes fejezettel új rétegek tárulnak föl, és új titkokra derül fény, és az olvasó az utolsó lapokig csak találgathat. Ne hagyja ki ezt a magával ragadó és lebilincselő olvasmányt!” (Maxwell Gregory, Lake Forest Book Store)

„A jó kislány írójának új thrillere, A fogadott lány gondoskodik róla, hogy a házimunka háttérbe szoruljon. Heidi, Chris és a lányuk, Zoe jómódú család Chicagóban. Hétköznapi életük felbolydul, amikor Heidi befogad magukhoz egy hajléktalan lányt a csecsemő kislányával. Különböző nézőpontokból ismerjük meg a történetet, Heidi, Chris és Willow elmondásában, aki nem akar beszélni a gyermek apjáról vagy a vérfoltokról a trikóján. Nagyon élveztem ezt a csavaros észjárásra valló, modern regényt, és alig várom, hogy továbbiakat olvashassak Mary Kubica tollából.”
(Sharon K. Nagel, Boswell Book Company)

Mary Kubica valóban magasra teszi a lécet - ahogy tette ezt már előző könyvével is.
Remek krimi, de jóval több annál: családregény; állásfoglalás bizonyos értékek mellett; és (megint, ahogy éppen az előző könyvben is, amelyet olvastam és amelyről itt írtam) kemény, mellébeszélés nélküli rámutatás arra, hogy hova vezet a bántalmazás.
Továbbá annak a bemutatása, hogy - mások általi bántalmazás helyett - az élet által osztott pofonok hova vezethetnek a személyiségtorzulásban.

Ez a könyv egy nagyon érzékletesen megírt, nagyon szorongató történet arról, hogy mennyire fontos a család, a háttér, a háló - és hogy ha az nincs meg a maga teljességében, akkor kivé, mivé lehet az ember. 

Kubica olyan erőteljesen képes átadni a szereplők érzéseit az olvasóknak, aminek az ereje egészen döbbenetes. De hát egy könyvtől éppen ezt várjuk, nem igaz? Hiszen ez vezet az empátiához, az együttérzéshez, az önmagunknak feltett kérdésekhez. Ha nem tudod átérezni a helyzetet (még akkor is igaz ez, ha egyébként minden karakter és élethelyzet távol áll a te életedtől - és te örülsz is ennek), akkor az író valamit nem jól csinált.
Nos, Kubica nagyon jól csinál valamit, mert abszolút a hatása alá kerülsz a szereplők érzéseinek. 

Tehát részben a bántalmazott emberek életéről, a bántalmazás által kiváltott hatásokról, következményekről szól ez a könyv. Részben.
És nagy részben a vágyakról. A gyermek utáni vágyról, az ösztönökről, a hűségről, a különböző félelmekről. A piroritásokról. A múlt erejéről. A hitről. És arról, hogy a félelem mit vált ki bennünk - hogy végül már azt sem tudjuk, kik vagyunk valójában, és el sem hisszük, hogy ezek a reakciók tényleg a mieink. 

Mennyire más dolgoktól félünk! Mennyire más dolgokat tartunk fontosnak! Milyen más dolgokkal küzdünk önmagunkban!

És szól ez a történet arról is, hogy a félelmeink és a vágyaink hogyan befolyásolják a döntéseinket, problémamegoldásunkat, reakcióinkat, másokhoz való viszonyainkat, az életünket. Ami egyébként, ha belegondolunk, borzasztó érdekes kérdés, tekintve, hogy két ember ugyanarra a problémára teljesen másképp reagálna, és érdekes megnézni - vagy legalább végiggondolni, de persze ez csak elméleti -, hogy hova vezet az egyik döntés és hova a másik...

De az biztos, hogy érzed a vívódásokat, a félelmet, a vágyat, a szorongást, mert Kubica mestere annak, hogy ezeket 'átéreztesse' veled. Nagyszerű író, hihetetlenül eredeti ötletekkel, fokozatosan kirajzolódó háttértörténetekkel, és ismét egy olyan befejezéssel, amit álmodban sem találnál ki - miközben mindvégig teljesen hihető és hiteles marad.

A Harlequin Kiadótól A fogadott lány ITT megrendelhető.

Sejal Badani: Törött szárnyú angyalok

"Amikor az Indiából Amerikába vándorolt családfőt váratlanul szörnyű baj éri, három leánygyermeke hazatér végső búcsút venni tőle. Szónijá fotósként bejárta a világot, így menekült gyermekkora sötét titkai elől. Trisá számára az amerikai álom – egy jóképű férj és egy kertvárosi otthon – jelentette a menedéket. Marin kőkemény üzletasszonyként igyekszik bosszút állni az őt ért sérelmekért. Édesanyjuk hallgatásba menekül, de a csendben több fájdalom van, mint amennyit megoszt lányaival…

Négy nő, négy választás. Mindegyikük máshogy próbálja feldogozni az őt ért sérelmeket, ám ahogy ismét összejönnek, felszínre törnek az eltemetett emlékek. Az apa továbbra is élet és halál között lebeg. Felesége és lányai imádkoznak, ki a haláláért, ki az életben maradásáért, eközben azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük…

 A Törött szárnyú angyalok szép és fájdalmas szembenézés a múlttal. Hogyan sérülnek a vérségi kötelékek, és találunk-e megnyugvást, ha a szeretet lángja kihunyt?"

Ez a regény elsősorban arról szól, hogy a gyerekkorból magunkkal cipelt sebektől, terhektől vajon megszabadulhatunk-e; hogy bármilyen a jövőnk, azokat akkor is valamilyen formában - ki így, ki úgy, a gyermekkel szemben elkövetett bűnök (igen, bűnök!) súlyosságától függően - magunkkal visszük.

A legfőbb kérdés, amit feszeget az író: miért nem védi meg egy anya a gyerekeit a saját apjuktól? Ha már az apa szembefordul azokkal, akiket az életénél is jobban kellene védenie.
És a védelem hiánya - azaz tulajdonképpen az asszisztálás a családon belüli erőszakhoz - nem ugyanolyan agresszió-e? Talán nem; de hogy megközelíti, abban biztos vagyok.

Lehet-e mentség a gyengeség vagy a félelem? Persze, persze, tudom, és mindig mondom, ne ítélkezzünk. De azért véleményt alkothatunk... Nem; szerintem nem lehet mentség semmi, ha arról van szó, hogy meg kell védenünk a gyerekünket. Hogy ki kell állnunk mellette. Ha fizikai és lelki sebektől, egy életen át cipelendő terhektől van módunk megóvni őt, akkor szerintem semmi sem lehet mentség arra, ha nem tesszük.
Az csak egy kibúvó vagy egy ürügy, egy álca lehet, amely mögé sokan elbújnak. Én tudom, hogy ez borzasztó nehéz lehet, elhiszem, tényleg, biztos vagyok benne. De akkor is: van, ami mindennél fontosabb. Mindennél a világon.

Van, aki azért nem áll a bántalmazó és a bántalmazott közé, mert "azzal csak azt érné el, hogy ő is kap a verésből". Ez most lehet, hogy meggondolatlanságnak hangzik, de: éééés? Ha a gyerekemről van szó, akkor, igen, ez a kérdésem: én is kapok az ütlegekből? éééés? ha őt ezzel megvédhetem?!

És ha nem vagyok benne biztos, akkor is: kötelességem megvédeni! Ez nem lehet kérdés! Ez a legtermészetesebb dolog! Nem lehet kérdés soha!

Nyilván ezek nem könnyű kérdések, ezért is feszegeti 500 oldalon át a szerző, mégis egyértelműen foglal állást ő is, hogy bár nem könnyű a kérdés, de azért mégis evidens módon eldönthető és eldöntendő. Persze, tudom, ezek soha nem egyszerű dolgok, és számolni kell mindenféle következménnyel. DE az szerintem soha, soha nem lehet kérdés, hogy egy anya (és egy apa!) megvédi-e a gyermekét. És ha egy családban maga az egyik szülő a bántalmazó, akkor a másiknak ezerszer inkább ki kell állnia a gyermek mellett! Mert ha az az egy darab szülő se teszi, akkor ki? Akkor ki fogja megvédeni a gyerekét? Ki, ha ő nem??

Gondolt már erre az a szülő, aki nem állt a gyerek és a bántalmazó közé, gondolt már arra, hogy ha ő nem, akkor talán soha senki nem fogja megvédeni azt a gyereket?

Kérdés az is, miért bántja valaki a házastársát; és hatalmas kérdés, hogy valaki miért bántja az egyik gyerekét, míg a másikat szeretettel, figyelemmel veszi körül - és hogy ez mekkora károkat okoz.

Azt hiszem, ezek fájdalmas, nehéz és indulatokat keltő kérdések - de talán azért is fontos mindenfajta ilyen párbeszéd, hogy mindenki, aki teheti, eszméljen fel, és védjen meg egy gyereket! Főleg a saját gyerekét! Értse meg mindenki, hogy ez nem-lehet-kérdés! Nem lehet az!

Ezt próbálja sulykolni Badani is - megértetni az olvasókkal (gondolom, elsősorban az érintettekkel), hogy mekkora a kára annak, ha valaki, bár önmaga nem teszi, "csupán" passzívan szemléli az erőszakot. Hogy azt már soha nem lehet meg nem történtté tenni. Azt sem.

Ez a könyv nem elsősorban a megbocsátani vagy nem megbocsátani kérdését taglalja, hanem a terhek, súlyok cipeléséről szól - arról, hogy ami megtörtént, az már mindig velünk marad; arról, hogy vannak jóvátehetetlen hibák; ezért próbál szelíden figyelmeztetni arra, hogy mi az, amit senki soha ne kövessen el.

Más témákat is tárgyal a könyv, de azokról szándékosan nem írok, mert nem szeretném elárulni, hogy mi mindenről szól még ezenkívül. De súlyos kérdésekről, ennyit elmondhatok.

Azok számára pedig, akik nem érintettek, egy fontos témának hangot adó, mégis könnyed stílusú olvasmányt kínál, amely egyszerre kikapcsol és elgondolkodtat, szórakoztat és felébreszt, de megköveteli a figyelmet, mert amiről szól, amellett nem lehet elmenni úgy, hogy ne tennénk le a voksunkat mi is az egyik - remélhetőleg evidens, hogy melyik - álláspont mellett.


A Libri Kiadótól megrendelhető!

Campbell Black: Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói

"Indiana Jones, a régészet tudományának doktora – aki a civil életben egyetemi oktató, egyébként pedig szenvedélyes ereklyevadász és kalandor – különleges és titkos megbízást kap az amerikai kormánytól: meg kell találnia a Frigyládát, a legendás bibliai tárgyat, amelyről történészek úgy gondolják, hogy a Tízparancsolat kőtábláinak maradványait rejti.

Váratlan konkurenciája is akad a kutatásban a nácik személyében, akik Adolf Hitler lázálmait kergetve keresik a szent ereklyét, amelynek feltételezett csodás erejét fegyverként használhatják majd ellenségeikkel szemben… Dr. Jones dolga, hogy lehetőleg a Hitler és a nácik által felbérelt archeológus – Indy régi ellenlábasa –, Belloq előtt találja meg a Frigyláda rejtekhelyét.

Indy egykori professzorának lányával, Marionnal, akihez valaha gyengéd szálak fűzték, elindul Kairóba, ahol régi barátja, Szallah segítségével egyre közelebb kerül a világ legszentebb tárgyához.

Képes-e megelőzni a nácikat? Le tudja-e győzni a kísértést, hogy saját szemével lássa Isten erejét?"

Gergő olvasmánya a Harry Potter után. És itt egy megjegyzés: Dávid a Harry Potter befejező része után még nem kezdett bele új könyv olvasásába - azt mondja, a Harry Potter túl jó volt...

Hát igen, nehéz utána méltó utódot keresni az olvasásban.

Gergő ezt választotta, és tetszett neki. Főleg, hogy a filmben voltak olyan részek (talán mert ezek pörögtek, és számunkra ismert tényekről szóltak, mint pl. II. világháború, amit töriórán már tanultunk, ezért azt a filmben nem magyarázták különösebben), amiket nem értett, hiszen ő még csak harmadikos; a könyvben viszont minden teljesen érthető volt a számára. 

Azt mondta, jó volt a történet, és 'jól volt kitalálva az egész'. 

Ezt is gyorsan kiolvasta, és már bele is kezdett a második részébe.

Mary Kubica: A jó kislány

„Napok óta követem. Tudom, hova jár vásárolni, hová viszi tisztíttatni a ruháit, hol dolgozik. Nem tudom, milyen színű a szeme, vagy milyen a tekintete, ha fél. De hamarosan megtudom.”

Az apja tekintélyes bíró Chicagóban, az anyja merev társasági dáma. A családi elvárásokkal dacolva, az ifjú Mia Dennett rajztanárként dolgozik egy belvárosi iskolában. Egyik este a barátjával lenne randija egy bárban, de a férfi nem jelenik meg, és Mia egy titokzatos idegen oldalán távozik. Nyugodt mozdulataival és szerény modorával Colin Thatcher veszélytelen egyéjszakás kalandnak ígérkezik. Ám kiderül, hogy a lány élete legsúlyosabb hibáját követte el, amikor fölment Colinhoz. 

Colin dolga az volt, hogy egy vad zsarolási akció keretében elrabolja Miát, és leszállítsa a megbízóinak. Csakhogy a terv nem várt fordulatot vesz, mert hirtelen úgy dönt, inkább elrejti a lányt egy eldugott minnesotai nyaralóban, ahol sem a rendőrség, sem az életveszélyes főnökei nem találják meg. Mia anyja, Eve, és Gabe Hoffman felügyelő akadályt nem ismerve keresik őket, ám senki nem sejtheti előre az érzelmi bonyodalmakat, melyek végül a család széthullásához vezetnek.

Rabul ejtően izgalmas, feszült hangulatú thriller. A jó kislány ígéretes első regény, mely megmutatja, hogy még egy tökéletes családban sem minden az, aminek látszik…

„Csavaros bemutatkozó regény, mely érzelmi hullámvasútra ülteti az olvasót. A Holtodiglan [Gillian Flynn] rajongói lelkesen fogadják majd ezt a nem kevésbé lebilincselő történetet egy eltűnt nőről, egy összeomló családról és a hazugságokról, melyekkel nem csupán másokat áltatunk, hanem leginkább magunkat.” Lisa Gardner, a New York Times sikerszerzője, a Fear Nothing írója

„Kubica erőteljes bemutatkozása… a Holtodiglant juttatja eszünkbe… ez esetben a hősnőnek van szíve – és így még lesújtóbb, amikor az írónő összetöri azt.” Publishers Weekly, 

„Pszichológiailag árnyalt és szívdobogtató, A jó kislány magával ragadott a legelső mondatával, és fogva tartott a legutolsó szaváig.” Heather Gudenkauf, a The Weight of Silence és a Little Mercies bestsellerek szerzője

****

Azt a mindenit, hát nem könnyű szavakat találni...
Akár krimi (hivatalosan az), akár dráma (mert az a javából), akár családtörténet vagy fejlődésregény, minden kategóriában az élvonalat képviseli. 
Egyszerűen nem lehet letenni, annyira izgalmas, annyira olvasmányos és olyan hihetetlen tehetséggel megírt regény, ami ritkaság. 

Pontosan az ilyen krimit szeretem - ami túlmutat a krimi műfaján, holott az. Ami több annál. Ami fejlődéstörténetet mutat be, kiszámíthatatlan csattanókkal szolgál, remek karakterábrázolásokat tartalmaz, és eredeti történetvezetést. 

Remek könyv, nagyszerű, Kubica brillírozik, és több olyan csattanót is tartogat a végére, ami nem a hagyományos, megszokott, hétköznapi értelemben vett csavar, és nem is erőltetett vagy túlírt, hanem egyszerűen káprázatos megoldásai és ötletei vannak.

Ez az első könyve, de tudom, hogy már megjelent a második, hamarosan neki is kezdek, és remélem, nagyon remélem, hogy sokat fog írni még, mert zseniális író. 

Szelíden és finoman ábrázolja a szereplők érzéseit, és úgy (bárcsak minden író ezt tenné), hogy nem az érzésekről ír. Hanem tettekről, mimikáról, gesztusokról, gondolatokról, emlékekről és tervekről, amelyek sokkal jobban beszélnek az érzelmekről, mintsem ha az író konkrétan megfogalmazná azokat. Nem is tudom, talán még körül sem írja, egyszerűen 'csak' láttatja, rámutat, rávezet téged mint olvasót, hogy értsd, anélkül, hogy ő különösebben elmagyarázná. 

Ha ki kellene emelnem, hogy mi a legjobb a könyvben, bajban lennék, ugyanis a sztori és a stílus is egyedi és lehengerlő. 

Nagyon ajánlom mindenkinek, aki az igényes krimiket szereti, vagy a könnyed olvasmányokat, vagy a szórakoztató, vagy a szépirodalmat, vagy a családtörténeteket, vagy a thrillereket, vagy... 
Mindenkinek ajánlom, tényleg nem tudom eléggé érzékeltetni, hogy milyen nagyszerű író első, bemutatkozó, letehetetlen regényéről van szó. 

Ezt egyszerűen olvasni kell, és utána megrendelni a következő Kubica-könyvet, és olyan krimiket keresni, amelyek megközelítik ezt a színvonalat, mert azt hiszem, ebben benne van mindaz, amit az ember egy egyszerre laza és mély, egyszerre olvasmányos és elgondolkodtató, egyszerre izgalmas és mérhetetlenül szívfacsaró regénytől vár. 

E-könyvben megrendelhető ITT!

Két kötelező olvasmány, ami tetszett Dávidnak: A Cseregyerek és PetePite

Ezúttal bővebb kommentár nélkül.
Dávidék 6. osztályban az első félévben (humán tagozat) ezt a két kötelező olvasmányt kapták, és mindkettő tetszett neki.

Christine Nöstlinger: A cseregyerek



"Csak éjszaka táplálkozik, a nappalokat bezárkózva tölti a szobájában, a fürdőszobát nem látogatja. Jasper cseregyerek: Londonból érkezett Bécsbe. De miért viselkedik ilyen lehetetlenül? Miért nem áll szóba a család tagjaival, amikor az lenne a feladata, hogy javítson a kiskamasz Ewald csapnivaló angol kiejtésén? És mivel sikerül végül is szóra bírni őt, miután már-már az őrületbe kergeti vendéglátóit? Az a pár nyári hét örökre emlékezetes marad Jasper és a Mittermeier család számára."


Nógrádi Gábor: PetePite 



"A tizenegy és fél éves Pete Péter arra ébred, hogy alig fér el az ágyon. A takarója alól két szőrös láb kandikál ki, a keze óriási, a hangja mély és reszelős. Úgy tűnik, Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtt, és pont olyan lett, mint az apja. Ráadásul apukája, dr. Pete Ádám is átváltozott, és a megszólalásig hasonlít a fiára. Sőt a megszólalás után is. Így aztán apa és fia egy cipőben járnak. Illetve egymás cipőjében. Pite suli helyett munkába indul. Ádámot pedig várja az iskolapad. De vajon helyt tud-e állni Pite egy komoly munkahelyen? És hogyan boldogul Ádám a gyerekek között? Egyszer majd jót nevetnek ezen az egészen, ha már visszaváltoztak. De vajon visszaváltoznak-e valaha?

A kötet elnyerte AZ ÉV GYEREKKÖNYVE címet (2000), valamint Nemzetközi IBBY-díj kapott (2002). A NAGY KÖNYV versenyében a 100 legkedveltebb regény közé került!"

Emelie Schepp: Mementó

"A nő becsukta az ajtót, és utasította a sofőrt, hogy azonnal induljon. A lány előredőlt, és kihúzta a véres kést a hátára erősített tokból. Egyik lábát felhúzta az álláig, és a pengét nézte. A mutatóujjával terelgette a vörös foltokat a csillogó felületen. Túl volt rajta, az első feladatot elvégezte. Most visszamennek. Haza. És jutalmul fehér port kapnak. 

Emelie Schepp a skandináv krimi új csillaga, akinek regényeit immár közel 30 országban adták ki. A Jana Berzelius-trilógia először magánkiadásban jelent meg, majd az olvasók rajongása juttatta a bestseller listák élére. Méltatói szerint a svéd írónő Gillian Flynn, Karin Slaughter, Heather Graham vagy Lee Child sikerére hivatott.   

1991 nyarán egy kilencéves kislány valami kimondhatatlan gonosz elől menekül. Nincsenek emlékei arról, hogy ki ő, honnan jött, és mi történt vele… 

Huszonegy évvel később Jana Berzelius sikeres ügyészként nyomozást vezet a norrköpingi Bevándorlásügyi Hivatal osztályvezetőjének meggyilkolása ügyében. A gyanú hamar a feleségre terelődik, de a nyomozás váratlan fordulatot vesz, amikor a közelben egy fiatal fiú holtestére bukkannak, furcsa hegtetoválással a nyakán – egy nevet véstek a bőrébe: Thanatosz.  

Mit szállítottak az eltűnt konténerek, ki volt a titokzatos zsaroló és milyen nemzetközi szervezet áll a sötét üzelmek mögött?

Minél mélyebbre ás Jana a halott fiú múltjába, annál közelebb jut az igazsághoz, ami sötétebb és véresebb, mint valaha képzelte volna."

Tipikus skandináv krimi - jó értelemben véve. Azt adja, amit az olvasó vár tőle.
Izgalmas, pörgős, szövevényes, ugyanakkor kemény, nehéz, egy cseppet sem könnyed.
A skandináv krimi, ha ezt tekinthetjük önálló műfajnak, sosem ígér habkönnyű szórakozást - aki nekikezd, mindig készüljön fel arra, hogy a téma és a történetszövés kicsit megbolygatja a lelket.

Végig kíváncsi voltam arra, hogy Jana, a főszereplő sorsa vajon hogyan alakul majd, hova fut ki a dolog a végén. De arra nem gondoltam, hogy...
De ezt persze úgysem mondom el.
Mindenesetre, tekintve, hogy ez trilógia, még nyilván sok meglepetést tartogat a sztori, aminek nagyon kíváncsian várom a folytatását.

Annyi elmondható a történetről, hogy nem szokványos - egyáltalán nem hétköznapi a rabló-pandúr szál.

Vannak részek, amelyek kimondottan felzaklatnak, de általában inkább csak körömrágásig izgalmas, és nem arra helyezi a hangsúlyt az író, hogy minél jobban elevenedbe vágjon a cselekménnyel, bár - finoman fogalmazva - nem is finomkodik. De aki skandináv krimi olvasásába kezd, az pontosan tisztában van ezzel - hiszen vagy ezért, vagy ennek ellenére olvassa.

Én nem szeretem a túlságosan durva részeket, de a szerző azokat nem fejti ki alapos részletességgel, így amit nem tudnál befogadni, attól megkímél.

Izgalmas regény, a skandinávkrimi-rajongók nagyon fogják bírni.

A Libritől megrendelhető ITT!

J. K. Rowling: Harry Potter és a halál ereklyéi

"Harry – mint mindig – most is a Privet Drive-on, az őt csecsemőkorában befogadó Dursley család otthonában tölti az iskolai szünetet. Ám a hetedik tanév nélküle kezdődik el a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse, ahol Voldemort és csatlósai nem találnak rá. De teljesítheti-e folytonos bujkálás és életveszély közepette a küldetést, melyet Dumbledore professzortól kapott?"

Gergő kiolvasta az utolsó részt is (bár most megérkezett a nyolcadik), Dávid pedig már olvassa. Az olvasás már napok óta párhuzamosan zajlik - Gergő még nem végezett vele, amikor Dávid már nem bírt magával.

Nem jó érzéssel tette le a 7. részt, mert annyira lelkesen és szívesen olvasta végig a sorozatot, így nagyon sajnálta, hogy befejeződött.
Harry Potter után semmi sem elég izgalmas...

Ez a rész tetszett neki a legjobban!

Én biztatom, hogy álljon neki A gyűrűk urának - majd beszámolok, hogy tud-e bármi felérni Harry Potterrel...
___
Kiegészítés 3 nap múlva: Dávid is kiolvasta, most jöhet a 8. rész és a Harry Potter-filmek és moziban az új, Harry Potterhez kapcsolódó film (Legendás lények...) és és és...
De teljesen megértem őket, én is Rowling- és Potter-rajongó vagyok, na.

Az Animustól megrendelhető.

Joyce Maynard: Függőség

"Néha csak egy erős ember hiányzik valakinek az életéből, aki bátorítja és utat mutat neki... Ezért vagyok én itt - mondta Ava."

A függőség veszélyes - akár az alkoholtól, akár mástól függ az életünk.

Jól tudja ezt Helen is, aki ittas vezetés miatt elveszíti a jogosítványát és nyolcéves fiának, Olivernek a felügyeleti jogát is. A magába roskadt Helen azonban életének mélypontján megismerkedik Ava és Swift Havillanddel, akik gazdagok, nagyvilági életet élnek és szívesen segítenek másokon. Helent is felkarolják: nem pusztán munkát adnak neki, de a barátjukká fogadják, sőt megígérik, hogy segítenek, hogy Helen visszakaphassa Ollie-t. Mindezért az álomvilágért Helen szívesen lemond a régi barátokról.
Alkoholfüggősége már a múlté, ám észrevétlenül egy másik függőség rabjává válik, és ahogy az alkohol nyújtotta bódulatból, úgy ebből is keserű az ébredés.

"Történet a felemésztő barátság erejéről, arról, hogy a saját életünk elől mások életébe menekülünk; a birtoklási vágyról és a látszat hatalmáról. Egészen magával ragadó." (Megan Abbott)

"Ahányszor csak felkerestem a Folger Lane-en, Ava mindig megetetett, én pedig mindig az utolsó morzsáig felfaltam, amit elém tett. Korábban, a hosszú évek alatt, anélkül, hogy tudatosult volna bennem, valahogy elvesztettem az ízek iránti érzékemet. Ízetlen lett maga az élet is. Ezt kaptam vissza Havillandéktól: az élet ízét. Minden alkalommal, mikor végigmentem a kaputól a házig vezető feljárón, a nyitott ajtón át mindig valami finom illat úszott felém. A tűzhelyen gyöngyöző levesé. A sütőben piruló csirkéé. A minden szobában megtalálható, üvegtálban úszó gardéniák illata. Odakintről Swift kubai szivarjának a füstje kanyargott felém.
Aztán az a nevetés. Swift harsogó kacagása, mint az arapapagáj kiáltása a dzsungelben, amikor párzani készül. "Lefogadtam volna, hogy Helen az!" - kiáltotta.
Már attól fontosnak éreztem magam, hogy egy olyan férfi, mint Swift, a nevemen szólít. Olyan fontosnak, mint még soha életemben." (részlet a könyvből)

Ha valaki ismeri Joyce Maynard bármely könyvét, és főként ha hallotta őt beszélni, a könyveiről, az életéről, történetekről, elnökjelölti vitáról, bármiről, aki látta őt mosolyogni, tapasztalta a kedvességét, az mindörökre elfogult marad vele kapcsolatban.

De.

Aki mindezt nem tapasztalta, az is azt fogja mondani, hogy a Függőség egy remekmű Maynardtól.

Hihetetlen érzékenységgel közelíti meg és boncolgatja ezeket a borzasztó nehéz témákat, nem csak a függőségeket (a „csak” persze idézőjelben, mert ez már önmagában sem könnyű téma), hanem az egyéb élethelyzeteket és érzéseket – a csalódást, az elvált nőként a férjjel a gyerekért való küzdést, a gyerek szeretetéért való küzdést, a reményt, a próbálkozásokat, a tehetetlenséget…

És aztán jön valaki, és felkarolja – vagy ha úgy tetszik: átöleli – ezt a nőt. És ő boldogan omlik az óvó karokba – ki ne tenné? És most nem egy férfiról beszélünk, hanem egy idősebb házaspárról, aki családot ad Helennek, a főszereplőnek.

És ez jó neki. És valószínűleg ők sem akarnak rosszat neki. De megtalálja náluk, bennük azt, ami a család lényege? Ugyanazt jelenti mindannyiuk számára a család? És tudsz-e egyáltalán családtagként kezelni, szeretni valakit, aki nem az? Talán úgy érzed, hogy igen; mindaddig, amíg nem kerül szembe a családtagként kezelt barát vagy rokon érdeke a családtagodéval.

Nehéz helyzetekről ír Maynard, és megküzdési mechanizmusokról (de nem direktben és nem így kimondva) – hogy vajon mit teszünk ezekben a helyzetekben, hogyan kezeljük ezeket. Önállóan, magabiztosan? Bizakodva, remélve? Ragaszkodva a rosszhoz, mert függünk valami módon tőle? Vagy elengedve azt, de egy másik függőségbe menekülve? És mit teszünk kockára? Van elég erőnk, vagy talán önmagunkba vetett hitünk a helyes utat választani? Ühüm… És mi is a helyes? Kinek mi?

Ki így, ki úgy. Nincs válasz, nincs recept.

Joyce sugall persze egyfajta értékrendet, értékválasztást felénk, de azért a véleményalkotást ránk hagyja. Az a mi dolgunk. Az ő feladata az, hogy ezeket a kérdéseket feltegye – vagy inkább feltetesse, megfogalmaztassa velünk.

A karakterek is élnek, amelyeket megteremt, nem csak a szituációk. Olyan különböző személyiségekkel, olyan különböző árnyalatokkal, színekkel, olyanfajta harmóniával és diszharmóniával találkozunk ebben a könyvben, amelyek emészthetők olvasóként, de ha beleképzeljük magunkat az egyes karakterek helyébe, már nem tűnnek annak, mert rádöbbenünk, hogy ez a kellemes, olvasmányos és emészthető tálalás milyen hihetetlen erőfeszítéseket, nehézségeket, küzdelmeket takar.

Ne okoskodjunk, hogy a főszereplőnek „mit kéne csinálnia”, mert „mi kívülállóként tudjuk”. Nem tudjuk. Nincs ilyen. Nincs ilyen, hogy kívülállóként, külső megfigyelőként tudom, mit kellene tennie neki, mert én nem érzem azt, amit ő, ő pedig nem érzi azt, amit én, innentől kezdve ez az egész, hogy neki ezt kéne tennie, értelmetlen. Mert nem tudja megtenni. És ha nem tudja megtenni, mert máshogy érez, akkor mindegy, hogy „ezt kellene-e”. Teljesen mindegy.

Szárnyakat kéne növesztenünk, és akkor könnyebben eljutnánk A pontból B-be.

Nem kéne siratnunk a múltat, hogy tovább tudjunk lépni.

Nem kéne elérhetetlennek tűnő dolgokért küzdenünk.

De nincsenek szárnyaink. Nem tudnak nem hiányozni bizonyos dolgok. Más dolgok nélkül pedig egyszerűen nem tudunk élni. Ez van.

Innen megint oda jutok, ahova az előző regényről írt blogbejegyzésben, hogy ne ítélkezzünk, mert az egy tévút.

Ha ítélkezünk, az minket abba a téveszmébe ringat, hogy mi (bezzeg!) tudjuk, mi lenne a helyes. Mi mennyivel jobban tudjuk, látjuk, ítéljük… Nem. Nem tudjuk jobban. Vagy ha ragaszkodunk ahhoz, hogy „jobban tudjuk”, akkor legalább őszintén gondoljunk bele abba, hogy pontosan abban a helyzetben vajon ugyanolyan „jól tudnánk-e”.

Na, szóval Maynard megint egy érdekes, izgalmas témát bont ki, hol könnyedebben, hol kicsit szívszorítóbban, de mindig tartva az egyensúlyt, a kezeidnél fogva vezetgetve téged, mert ha nem tudod megcsinálni azt, amit kéne, akkor talán az a legjobb, ha melletted van egy barát, aki fogja a kezed, hogy óvatosan legalább egy irányt próbáljon szabni neked – és ha ez nem megy, akkor az általad választott úton is kitartóan fogja a kezed.

És ez nagyon sokat tud segíteni, de csak akkor, ha az a barát tényleg fogja a kezed; csak néha elhomályosítja a látásunkat az, hogy mellettünk van vagy valami csábító dolgok ajánl (megértést? szeretetet?) valaki, akihez tartozni akarunk, és tárt karokat kínál – miközben nem tudjuk, hogy érdemes-e rá, és netán emiatt hátrahagyunk olyat, akinek meg a kezéből, észre se vesszük, de erőnek erejével rántjuk ki a kezünket.
Erről szól ez a regény: legyél körültekintő, kicsit óvatos is, bízz is persze, de előbb ismerd fel, hogy érdemes-e a bizalmadra az, akire rábízod magad, a titkaid, a jövőd, az álmaid.

Mint mondtam, Maynard nem ad receptet, mert a tények, a tapasztalások és az érzések is félrevihetnek. Főleg ha olyan a hátterünk, hogy ezekre nem támaszkodhatunk.

Nem is tudom, talán arról szól ez a dolog, hogy akkor viszont tanulj a hibáidtól, állj fel, és legközelebb máshogyan csináld. 

Az Alexandra Kiadótól megrendelhető!

J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg

"A Voldemort elleni harc állása igencsak aggasztó; a baljós jeleket már a mugli kormányok is észlelik. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. A Főnix Rendjét is veszteségek érik. Ron egy ideje a Reggeli Próféta halálozási rovatát üti fel elsőként, félve, hogy ismerős névre bukkan. Dumbledore időről időre eltűnik Roxfortból. Senki nem tudja, hogy ilyenkor hol tartózkodik. Az élet azonban a háborús időkben sem csak harcból áll… A hatodévesek az átváltozást gyakorolják, olykor rendkívül „érdekes” eredménnyel. A Wesley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai – és egyes lakói – továbbra is kíméletlen versenyben állnak. Harry értékes segítséget kap a titokzatos Félvér Hercegtől. A jó és a gonosz közti frontvonal immár a Roxfortban húzódik. Harry igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára."

Ez a rész is megvolt.
Minden résszel egyre nagyobb népszerűségre tesz szert Harry és J. K. Gergőnél, de ezen a részen konkrétan ki volt akadva a végén, hogy mik történtek, nem tud napirendre térni a dolgok fölött, és már olvassa a 7.-et, és már aggódik, hogy a 7. után mit fog olvasni, mert Harry Potternek semmi a nyomába nem érhet...

JOYCE MAYNARD BUDAPESTEN

Felejthetetlen élményben lehetett része azoknak, akik ma 18 órakor az Alexandra Könyvesházban, a Párisi Nagyáruház Lotz-termében részt vettek a Joyce Maynard Függőség című regényének magyarországi megjelenése alkalmából rendezett könyvbemutatón.

A Nyárutó, a Lány a hegyen, az Otthon a világban és a Baby Love című könyvek népszerű írója új könyvéről - és annak kapcsán élete jelentős állomásairól - beszélgetett az Alexandra Kiadó vezetőjével, Gyuricza Eszterrel és dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal.



Joyce Maynard személyében egy rendkívül szimpatikus, kedves, szerény, ugyanakkor az életről és a világról határozott elképzelésekkel rendelkező, bár közben mindig kérdező, újabb kérdéseket feltevő és boncolgató s az emberi viselkedést és kapcsolatokat elemző, megismerni akaró nőt ismerhettünk meg.

Az írónő már jóval a bemutató előtt a helyszínen volt, tortát evett, beszélgetett azokkal, akik odamentek hozzá, dedikált, mosolygott, fesztelenül viselkedett, és láthatóan jól érezte magát.

Joyce elmondta, hogy bár beutazta már a világot, ez a legszebb könyvesbolt, amelyet valaha látott. Nagyon ízlett neki a Magyarország Tortája is, amit a könyvbemutató előtt kóstolt meg.

Azt mondta, nagyon különleges érzés, hogy itt lehet, szereti Budapestet, a magyar borokat, és kedves emlékek fűzik hazánkhoz már évekkel ezelőttről is.

Függőség című könyve kapcsán elmondta, hogy a könyv arról szól egy mondatban összefoglalva: mi történik akkor, amikor egy barátság sötét oldala is felszínre bukkan.
Elmondta továbbá, hogy mindig a valós életből meríti a témáit: "Ha elolvassák az összes regényemet, akkor nagyon sok mindent megtudhatnak rólam." 
Magát romantikus alkatnak nevezte, és beszélt arról, hogy nagyon érdekli, hogyan működnek a családok; a regényeiben a kiindulási pont mindig személyes tapasztalat (például az egyedülálló anyaság), de a folytatás már nem a személyes életéről szól, hanem mindig arról, hogy "mi történhetett volna".

Egy barát elvesztése is - mondta - annyira lesújtó lehet, mint egy szerelem elveszítése. A most megjelent könyve éppen ezt a problémát feszegeti.
Mindig a valódi emberi viselkedést próbálja megjeleníteni a regényeiben, annak minden hibájával együtt.
Mindig úgy gondolta, hogy ő a pszichológiáról: az emberi viselkedésről ír, és mindig a hű ábrázolásra törekszik.

Dr. Almási Kitti a függőség kapcsán kifejtette, hogy a függőség mindig egy belső hiány: bármilyen szerről van szó, az ember elkezd hozzászokni ahhoz, hogy kívülről megkap valamit, ami belül nincs meg.
Ha már funkciója van az adott szer használatának (pl. nem tud anélkül ellazulni vagy elaludni valaki), akkor már arról beszélhetünk, hogy kialakult egy függőség.

Maynard ennek kapcsán elmondta, hogy e regényének főszereplője nem minősül alkoholistának, éppen ettől izgalmas a téma: hogy annyira rejtve marad, és a társadalom által - ezáltal - tulajdonképpen elfogadott függőségről van szó.
Megfogalmazása szerint a szellemiség, amellyel az ember közelít ahhoz a pohár borhoz, az, ami mindent eldönt.



Ezt követően egy másik függőségre átevezve, a társas kapcsolattól való függőség kérdéskörére, Almási Kitti elmondta, hogy az embernek újra kell definiálnia magát, ha kártyavárként összeomlanak körülötte a dolgok - a párkapcsolati függőségnél ugyanaz a mechanizmus működik, mint az egyéb függőségeknél: amikor a másik ember által (tehát minden függőség esetében valaki vagy valami által) akar valakivé válni az ember.

Joyce a kapcsolati függőség kapcsán beszélt Salingerrel való kapcsolatáról is (!), arról, hogy nemcsak beleszeretett Salingerbe, hanem feladta önmagát abban a kapcsolatban.
Elmondta, hogy 18 éves volt, amikor az író levelet küldött neki, és ő eleinte csupán barátként, mentorként, spirituális vezetőként tekintett rá, és nem mint a szerelmére. Majd levelezni kezdtek, amelynek során rendkívüli levelekről volt szó, hiszen ezekben a levelekben "egy csodálatos ember azt írta neki, hogy ő a legtökéletesebb lény a világon". Ez egy rendkívül erőteljes drog volt a számára, ezért ezen a ponton búcsút mondott az egyetemnek, a barátainak, a jövőről alkotott elképzeléseinek, és egy évre eltűnt a saját életéből - fogalmazott. Ebben az időszakban egyetlen cél vezérelte: az a személy szeretett volna lenni Salinger számára, akinek az író látni akarta őt.
Majd Salinger egyszer csak azt mondta neki, hogy elég volt, menjen el.
És ő, Joyce, ahelyett, hogy arra gondolt volna: Salinger nem érdemelte meg az ő szerelmét (ma már így gondolja), arra gondolt, hogy ő egy értéktelen ember, ha Salinger elküldi őt.

Mert ha valaki nem rendelkezik egy biztos önképpel, nem tudja, hogy kicsoda ő valójában, akkor nagyon sérülékeny, nagyon könnyen átadja magát valakinek, és annak a valakinek az elvárásainak akar megfelelni.


fotó: Alexandra Kiadó

Nagyon megindító és torokszorító volt, amikor Joyce őszintén beszélt férjéről, akivel mintegy 5 évvel ezelőtt találtak egymásra, hatalmas szerelem volt az övék, legutóbb együtt jártak Budapesten is, és végre ráköszöntött a boldogság - majd a férjénél rákot diagnosztizáltak, és idén júniusban elveszítette őt.

Az emberben ilyenkor bennrekednek a szavak, miközben az érzéskavalkád megindul (szomorúság, félelem, hála...), és csodálattal, tisztelettel nézi ezt a fantasztikus nőt, akinek annyi mindennel kellett megküzdenie az életben, és aki oly méltósággal, erővel viseli mindezt, kedvességét, gyermeki báját még mindig őrizve, mosollyal az arcán, megölelve azokat, akik a beszélgetés után odamennek hozzá, mindenkihez szólva néhány jó szót, őszinte kíváncsisággal és szeretettel, pozitív kisugárzással, csinosan, fiatalosan, hittel a tekintetében.
Az ember felteszi magában a kérdést: miközben Joyce azon van, hogy megfejtse az emberi viselkedés titkait, és miközben őt már annyi fájdalom érte, hogyan tud ilyen gyermeki tisztasággal tekinteni a világra és mindarra, ami körülveszi őt?

Joyce Maynard csodálatos asszony és zseniális író, aki a mai beszélgetés során tartalmas gondolatokat, nagy becsben tartandó útravalót és őszinte mosolyt adott mindazoknak, akik felbecsülhetetlen értékeit ismerve és tisztelve ellátogattak ma új könyvének magyarországi bemutatójára.

És ami külön öröm: itt, Budapesten fejezte be most éjszaka az új könyvét, amely a férjével való szerelméről szól.
Reméljük, hogy annak bemutatója kapcsán újra ellátogat Budapestre. Szeretettel és izgatottan várjuk őt.

A Függőség az Alexandra Kiadótól megrendelhető!

Harlan Coben: Nem versz át

"A repülőoktató Maya Burkett férjét brutálisan meggyilkolják – ráadásul ugyanazzal a fegyverrel, amely pár hónappal korábban nővére életét oltotta ki. Az asszony még fel sem ocsúdik a megrázkódtatásból, amikor a temetés után nem sokkal hátborzongató dologra figyel fel bébimonitorán. A felvétel tanúsága szerint a halott Joe tért vissza kislányukkal játszani…

Maya elszántan igyekszik felgöngyölíteni a rejtélyt, ám rövidesen rá kell döbbennie, hogy a nyomok tulajdon bűnökkel és csalásokkal terhelt múltjába vezetnek. Mi történt azon a végzetes afganisztáni bevetésen, ami miatt az egykori pilótát szüntelenül rémálmok gyötrik? Kinek áll érdekében sötét titkaival sakkban tartani a repülőoktatót, és miért? Mi köze Joe testvére, Andrew halálához a két gyilkosságnak?

A Nem versz át világában semmi sem az, aminek látszik, a tulajdon szemünknek sem hihetünk, és az áldozatokról könnyen kiderülhet, hogy valójában gyilkosok. Vajon elkendőzhető az igazság, vagy előbb-utóbb mindenkinek el kell számolnia tetteivel?

HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte."

Harlan Coben megint remekművet alkotott a krimi kategóriában. Elfogultságom vele kapcsolatban ismert, de ez a könyve tényleg, tényleg letehetetlen. Végig izgalmas, érdekes, fordulatos, nagyon jól van megírva, a szálak abszolút kiszámíthatatlanul bonyolódnak, a karakterek felépítése kifogástalan, néhol megmutatkozik benne Coben humora (ami a többi regényében nagyobb szerepet kap, és elképesztően jó), a stílus pedig időnként az eddigi könyveiben megismertet - és a tőle elvártat - is felülmúlja.

Ha valaki jó valamiben, az bizonyos szempontból valószínűleg tényleg teher is, hiszen onnantól kezdve vele szemben már nem csupán igény, hanem kimondottan elvárás, hogy minimum az eddigi szintet hozza - de ha lehet, inkább szárnyalja túl azt. Újra és újra.

Coben ezt általában megteszi. Ő remek író, így ha "csak" az előző könyvében megszokott formáját hozza, az is éppen elég; csalódást sosem okoz; de most megint túllépett eddigi önmagán, megszokott teljesítményén. Ebben a műfajban valóban ő ma az egyik legjobb, szóval aki nem ismerte eddig, mindenképp ismerkedjen meg a könyveivel, aki pedig ismeri, az minél előbb szerezze be a Nem versz át című művét, mert kihagyhatatlan az izgalmas krimik sorában.
(Érdekesség: Julia Roberts produkciós cége forgat filmet belőle, Julia Robertsszel a főszerepben.)

A végét pedig még csak nem is sejtheted.

A Jaffa Kiadótól megrendelhető ITT!

Harlan Coben – fotó: harlancoben.com

Scott Spencer: Végtelen szerelem

„Tizenhét ​​éves voltam, szívem legsürgetőbb parancsainak hű követője, amikor letértem a mindennapi élet ösvényéről, s egyetlen pillanat alatt leromboltam mindent, amit szeretek.” 

"Így kezdődik David és Jade, két kamasz mindent felemésztő, érzéki szerelmének tragikus története. A hatvanas évek Amerikájában járunk. Jade szabad szellemű szülei nem bánják, ha lányuk korán kezdi a nemi életet, de amikor a fiatalok olyannyira egymásba feledkeznek, hogy senki és semmi mással nem foglalkoznak, Jade apja kitiltja Davidet a házból. David ekkor kétségbeesésében arról kezd ábrándozni, hogy mekkora szeretettel és hálával fogadják majd vissza, ha megmenti a családot valamilyen szörnyűségtől… 

Ami ezután következik, az maga a legsötétebb rémálom, névtelen telefonhívásokkal, őrült levelekkel és szörnyű következményekkel, David számára ugyanis a Jade iránt érzett szerelme immár valóságosabb, mint bármilyen egyéb világ, valóságosabb, mint az idő és mint a halál.

A Végtelen szerelem társadalmi és politikai témákban bővelkedő, sok rétegű regény, immár klasszikusnak számító irodalmi csemege, amelyben a szerelem és megszállott keresésének ürügyén a lélek sötét mélységei tárulnak föl az Olvasó előtt."

Csalódott vagyok e miatt a könyv miatt. Sok mindenre számítottam. Végtelen szerelemről szóló regényre, krimiszerű szálakra, a hippilétbe való betekintésre, családi szövevényekre... Hát nem. Semmi ilyesmiről szó sincs. 

Szerelemről némiképp van, meg őrületről is, jól felépített karakterek is vannak benne, de olyan gyomorforgató részletek is, amiket az én érzékeny lelkem már nem bírt el... Pedig higgyétek el, simán végigolvasok egy durva svéd krimit vagy észt drámát, de ez... Az öncélú gusztustalanságot nem nagyon bírom. Na mindegy. 

Szerintem nagyon megtévesztő a fülszöveg, ugyanis itt nincs szó se társadalmi, se politikai témákban való bővelkedésről, pedig az tényleg külön csemege lett/lehetett volna, de e téren aztán végképp csak a felszínt kapargatja a szerző. Lehet, hogy ez a regény nagy szám volt a megjelenése idején, de közel sem arról szól, amit sugall az ajánló. De tényleg, közel sem. Pedig nagy lehetőségek rejlettek a témában - ezért is ugrottam rá a könyvre azonnal, de igazság szerint a felszínesség (és némi gusztustalanság) mellett még ami eszembe jut, az az unalom. Untam ezt a könyvet. Túlbeszél, túlragoz, túlmagyaráz, és végig csak kapiskálja a hámot, és egyszer sem megy a rétegek közé, alá, hogy megvizsgálja a cselekmények mozgatórugóit, mélyét is. Kár. Pedig akár egy nagyon jó könyv is lehetett volna.

Bár egyébként az "őrült" srác (valóban őrült??) jellemvonásait, kényszeres (??) gondolatait, reakcióit Scott Spencer nagyon jól írja le - kérdés, hogy miért ítéljük mégis őrültségként (ha akként ítéljük) a tetteit anélkül, hogy biztosak lehetnénk benne, nem valóban pusztán végtelen szerelemről van szó...
Ezt a szálat kellett volna még jobban kibontania, és akkor ez egy remek regény lenne.
De azért, biztos, ami biztos, amíg nem látunk a dolgok mélyére, ne ítélkezzünk.