MŰFAJOK szerinti bontás:

2018. november 29., csütörtök

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék



"Van egy város valahol az erdő közepén, ahol a tél hosszú, az emberek pedig kemények, mint a jég. Nincs se turizmus, se ipar, se munka, de a remény még pislákol. Van ugyanis valami, ami mindenkit érdekel. Amihez kivétel nélkül mindenki ért. Ez pedig a hoki. Aki azt hiszi, hogy az csak egy játék, nagyon téved. A hoki itt maga a remény.
Ebben a szezonban mindenki a Björnstad Hockey juniorcsapatába veti minden bizodalmát. Egy maroknyi tizenévesbe, akikre hatalmas felelősség nehezedik, mert esélyesek arra, hogy visszahozzák a játék és a város dicsőségét.
Fiúk és lányok, apák és anyák története ez a könyv. Egy csapat története, amely mindennél fontosabb. A férfiasságé és a csoportszellemé. A tehetségé. Családoké. És egy bűntetté, amely olyan hullámokat gerjeszt, akár a vízbe dobott kő.
Mennyire fontos a győzelem? Mit érünk a csapatunk nélkül? Mit bír ki egy barátság? Hogyan védhetjük meg a gyerekeinket? Backman Björnstad-sorozatának első része egészen más, mint amit a szerzőtől megszoktunk, mégis hihetetlenül ismerős. Ezt a történetet meg kellett írni. Mert nemcsak a björnstadiakról, de rólunk is szól, mégpedig húsbavágóan. Aki egyszer belépett Backman világába, az nehezen szakad el tőle."

________________________

Backman mindig, mindig tud olyan gondolatokat mondani vagy akár olykor csak sugallni, amelyek újfajta igazságokra vezetnek-döbbentenek rá, addig nem ismert összefüggéseket láttatnak meg, és mindig olyan új aspektusból világít rá a dolgokra, amilyen nézőpontból nem biztos, hogy megnéznéd azokat. 

"A legrosszabb dolog abban, hogy hatalommal bírunk mások élete felett, az, hogy néha tévedünk."

"Amikor mint csapatkapitány visszatért Björnstadba egy majdnem megnyert döntő után, ami bejuttatta volna őket az ország legelőkelőbb bajnokságába, az apja kikiáltott a konyhából: "Majdnem? Egy csónakba nem lehet majdnem beszállni, öcsi! Vagy a csónakban ülsz, vagy a vízben. És ha a többi töketlen is a vízben lubickol, kurvára senkit nem fog érdekelni, hogy utolsóként estél bele.""

"Néha az élet nem hagyja, hogy megválaszd a küzdelmeidet. Csak a társaságodat."

Backman egyedülálló hang a kortárs skandináv szépirodalomban, ötleteivel, az általa megteremtett helyzetekkel, karakterekkel, helyszínekkel, iróniájával és öniróniájával, megmutatva különböző valóságokat, amelyek akár létezhetnek vagy létezhetnének is. 

Nagyon kedvelhető és egyáltalán nem kedvelhető karaktereket ír meg, de sosem feketén-fehéren, hanem mindig mindegyiküknek megmutatja a jobbik/rosszabbik oldalát is - úgymint bátorság, sebezhetőség, gyengeség, félelmek stb. -, és sosem hagy minket kétségek között azt illetően, hogy miért lett olyan az illető, amilyen. Elmondja, hogy mi az oka a karakter milyenségének, és hát ezt nem is kell hogy a képzeletünkre bízza, hiszen nála illetékesebb tudója nincs ennek a titoknak.

És amikor már ránk bízta a "titkot", hogy az általa létrehozott szereplő miért olyan, amilyen, akkor utána már nekünk kell megfejtenünk, vagy inkább fejtegetnünk, hogy vajon a szereplőnek a kapott puttonnyal mekkora ráhatása van önmaga tetteire, ergó: mekkora ráhatásunk van (nekünk, mindannyiunknak) a saját életünkre, a saját döntéseinkre; mennyiben áll módunkban a puttonyunkból kipakolni ezt-azt, és más tulajdonságokat, viselkedésformákat rakni bele a kipakoltak helyett, vagy netán a miénk lett, a sajátunkká vált egyszer régen egy érzésvilág, és azzal fogunk kezdeni valamit, hol jót, hol rosszat. Ennek a megítélése - hogy mennyiben a döntéseinken és mennyiben a kapott értékrendünkön-szereteten-viselkedésmintákon múlnak a tetteink - már az olvasó feladata.


Az Animus Kiadótól megrendelhető ITT.

2018. november 15., csütörtök

Sarah Pinborough: Ha addig élek is

"Sarah Pinborough újabb, nagy sikerű thrillerében megint azt csinálja, amihez a legjobban ért: tökéletesen félrevezeti az olvasót...
Tucatthrillerek unásig ismerős nyitójelenete: egy nő kilép egy kapcsolatból, mert fizikailag fenyegetve érzi magát és gyermekét az apa súlyosbodó alkoholizmusa miatt. A férfi elborult aggyal tajtékzik, és kezét ökölbe szorítva bosszút fogad.
A következő jelenetben évekkel később látjuk viszont a nőt és gyerekét, és mivel tapasztalt thrillerolvasók és -nézők vagyunk, tudni véljük, mi fog történni: a középosztálybeli emberek szép, szolid élete romba dől, amikor utoléri őket a múlt. És nyilván meg is hal valaki. Pinborough regénye pontosan úgy indul, mint a többi, hasonló történet, de nem úgy folytatódik... Nagyon nem.
A szereplők titkokat cipelnek, amelyek persze idővel összefonódnak. A múlt valóban romba dönti a szép, szolid életeket, de egészen másképp, mint ahogy azt vártuk. A borzalom fokozatosan tárul elénk, és mire ráébredünk, hogy Pinborough ismét csőbe húzott bennünket, már késő kihátrálni: ebből csak előre menekülhetünk..."
 ______________________
Krimikedvelőknek kötelező olvasmány, mert tényleg mást nyújt, mint amire számít az ember - és hát miért olvasunk krimit, ha nem ezért, nem igaz? 
Folyamatosan fenntartja a borzongást, a kíváncsiságot, a figyelmet, és sosem tudja az ember, hogy kivel hányadán is áll... Az író először szépen kibontja és ábrázolja a jellemrajzokat, és közben nem siet kibontani a cselekményt. Ezt jó értelemben mondom. Fokozatosan tárja csak elénk, újabb és újabb meglepetéseket okozva. Mintha a cselekmény bontaná ki önmagát. Icipici írói segítséggel. 
Az író közben inkább azokat a kérdéseket járja körül, hogy: ismerjük magunkat? Tudjuk, hogy mit miért tettünk? Meg tudnánk tenni azt újra? Tudunk azonosulni egykori önmagunkkal? Ismerjük a múltunkat? Tudjuk, hogy most mit miért teszünk? Vagy csak cselekszünk ösztönösen, azonossá válva és azonosnak maradva azzal, akik egykor voltunk? Van kilépési lehetőség egykori önmagunkból? Hátra tudjuk hagyni régi életünket? És a régi énünket? Kell hogy hátrahagyjuk azt? Kell hogy azonosuljunk a rossz tetteinkkel, mert azok már mi vagyunk? Azonosak vagyunk a cselekedeteinkkel, vagy le tudjuk vetkőzni a hibáinkat azáltal, hogy kimondjuk és elhatározzuk, mi nem azok vagyunk, amiket megtettünk? Ha levetkőzzük régi énünket, mi marad belőlünk? Nem tesszük meg, mert félünk, hogy akkor nem fogjuk tudni, kik vagyunk? Értjük azt, akik voltunk? És egyáltalán: kell-e értenünk?...
Pinborough remekül végigvezeti az olvasót ezeken a kérdéseken, tépelődésre késztetve, önmagunknak feltett kérdésekre sarkallva, elgondolkodtatva, és nem engedve, hogy ne válaszoljuk meg magunknak a kényes kérdéseket. Nem ad egzakt válaszokat! Nem is teheti - mindannyian mások vagyunk. 
A regényben ad egyfajta választ - és azzal sem kell azonosulnunk, ahogy a hibáinkkal sem. Ki kell javítani azokat, de nem fogadhatjuk el a kijavításra való törekvés nélkül, hogy mi azok vagyunk, olyanok vagyunk, aki folyton hibázik és kész ("ez van, ilyen vagyok, mit tehetnék?"), mert ha ez megtörténik, annak vágya nélkül, hogy jobbá váljunk, akkor belesüppedünk ebbe és nem fogunk törekedni a jóra. Azt hiszem, többek között valami ilyesmit próbál elmondani nekünk. Miközben úgy ír, hogy lehetetlen letenni a könyvét, annyira izgalmas, annyira olvasmányos és fordulatos!
Pinborough a saját maga által feltett kérdésre ad egy egzakt választ (egyértelmű a végkifejlet), de úgy, hogy közben érzékelteti, ez csak egy lehetőség. Annyi más út van még! És hát azok közül (mindig, mindig) választanunk kell. Ez már rajtunk áll. 
Az ő szereplői is választanak egy utat, és amíg mi boncolgatjuk az érzéseinket, ő végigvisz a cselekményen, míg hirtelen szembetaláljuk magunkat a szereplők olyan döntésével, amit nem, személyesen nekünk nem kell elfogadnunk - de hogy meg fogunk döbbenni rajta, tapasztalt krimiolvasóként is, abban teljesen biztos vagyok. 
A regény megrendelhető ITT.

2018. november 3., szombat

Szerb Antal: Utas és holdvilág



"Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely viszszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitöl? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" - ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert."

___________________________

Időtálló, letaglózó, magával sodró, reménykeltő, reményektől megfosztó, a sorsban való hitre buzdító, a döntések erejét cseppet sem méltató, a kiszolgáltatottságot kidomborító, szomorú, kiváló jellemrajzokat felvonultató, a jellemeknek az életutat illetően meghatározó mivoltát megkérdőjelező, az életben való kiábrándultság és a fel-felvillanó reményszikrák fázisait felsorakoztató remekmű...