Leslie L. Lawrence: Holdanyó fényes arca (A harikrisna-gyilkosságok)

"Leslie L. Lawrence, a rovartudós és keletkutató ismét úton van: célja ezúttal a hajdani fejvadászok birodalma, Nágaföld. Hősünket most is titokzatos események veszik körül: kegyetlen gyilkosok irtják az őserdőbe menekült harikrisna szekta tagjait; megmagyarázhatatlan jelenségek rémítgetik a dzsungelba települt szeretetotthon lakóit; egy nága kobrát dob az öregasszonyokat ápoló orvosokra; felbukkan a bolond lány, és furcsa énekével megváltoztatja tudósunk terveit. És ismét feltűnik a Gonosz, Leslie L. Lawrence örök ellenfele…" 
__________________________

Csak azért olvastam végig, mert nem szeretek félbehagyni könyvet. Szeret(t)em Lőrincz L. László stílusát, ez a könyv mégsem jött be. Túl van írva, 400 oldalon ragozva a semmi, látszólag történnek benne az események, de valójában mégsem, mert ami például az első 200 oldalban van leírva, az beleférne 10-be is. Könnyed hangvétele egyébként megfogja az embert, viszont néha már túlzásnak éreztem ezt a könnyedséget: szerintem vannak azok a tragikus dolgok, amiket nem lehet, nem helyes könnyeden egy sorban papírra vetni.
Ezen a könyvön nagyon nehezen rágtam át magam. Gyorsan ugyan, mert nagyon olvasmányosan van megírva, mégsem jó érzéssel, mert amikor száz és száz oldalon keresztül csak ugyanaz lett ragozva így meg úgy, de tulajdonképpen érdemi történések nélkül, már elfogyott a türelmem.
Untam. Először. Utána pedig már kimondottan idegesített.
Reméltem, hogy a megoldásai majd kompenzálják ezt, de a végkifejlet és a magyarázat sajnos kimondottan erőltetett. Szóval ez egy olvasmányosan megírt unalmas történet bugyutaságokkal és idegesítő befejezéssel. Kár, mert ebből a történetből - Lőrincz L. László könnyed stílusával - sokkal többet ki lehetett volna hozni.

Lőrincz L. László: Gyilkos járt a kastélyomban

„A csikorgás megerősödött, s egy hirtelen támadt széllökés arcába vágta az egyik függönyszárnyat. 
Mire sikerült megszabadulnia a függönytől, az ajtóban már állt valaki. Középtermetű, zömök jelenség, furcsa, idejétmúlt fehér ruhában, vállig érő szőke hajjal. Éppen úgy volt öltözve, mint régi képeken a várúrnők: magas, feszes gallérja szinte teljesen eltakarta az arcát, csak szalmaszerű haja világított még a sötétségbe hajló félhomályban is. 
Gary megdermedt, és torkán akadt a hang. A túlvilági alak égő szemét az övébe fúrta, és szinte úszni látszott a levegőben. A kutyák tombolva vonítottak a faluban, és Garyben megerősödött az érzés, hogy a jelenségnek nincs se lába, se arca. 
Gary az arca elé kapta a kezét, és szinte könyörögve felkiáltott: 
– Lady Crawford… én… 
Lady Crawford kísértete néhány méternyire megállt előtte és kinyújtotta a kezét…”

____________

Igazi, régi típusú Lőrincz L. László-könyv, ami nagyon szórakoztató és olvasmányos, ugyanakkor azt kell mondanom - bár óvatosan, hogy ne sértsek meg senkit -, hogy egy picit bugyuta is ezzel együtt... Olyan mondatok és olyan történések vannak benne, amik szerintem teljesen életszerűtlenek. Mármint egy regényhez, egy krimihez képest is.

Poirot is az a figura, aki x dologból olyan következtetéseket von le, amelyek kicsit a nemár kategóriájába esnek, és itt is nagyjából így folyt a nyomozás; tudjátok, amikor pár óra alatt az egyetlen elejtett nem tudom, miből (legyen az elejtett mondat vagy elejtett madártoll vagy bármi) kibogozza a - gyakran nem is nyomozó - főszereplő a szinte kibogozhatatlan és szövevényes rejtély szálait. Mégis: Poirot-nál valahogy ez mégsem zavaró egyáltalán. Sőt, elgondolkodtató és szórakoztató. És nem a főszereplő személye miatt, azzal ebben a könyvben sem volt gond, hanem a háttéresemények miatt.

Pl. kiderül, hogy "XY felment a toronyszobába" (ami adott esetben egy fontos mozzanat), viszont tudjuk, hogy ez teljesen értelmetlen, hogy felment, mert egyáltalán nem akart felmenni, arra vetődni pedig véletlenül nem lehet, magyarázatot éppen ezért nem is kapunk arra, hogy mit keresett ott, tehát marad a "rosszkor volt rossz helyen" magyarázata, de mindenféle logika nélkül, hogy "oké, rosszkor, rossz helyen - de miért is??", ez pedig kimondottan zavaró, mert értelmetlenné és hiteltelenné teszi az egész történetet.

Tudom, ez nem szépirodalomnak íródott, így nem is ilyen értelemben hiányolom belőle a komolyságot, csak szerintem azért ennyire lazára sem kéne venni, mert - mint fent már írtam - így teljesen életszerűtlenné, azaz akár kimódolttá, akár bugyutává, akár csak egyszerűen olyanná válik a sztori, ami a legkevésbé sem komolyan vehető.

Leslie L. Lawrence: A Gonosz és a Fekete hercegnő

"San Juan szigetén, a tengerparti csapszékekben csak suttogni mernek a rossz hírű, vámpírok lakta kastélyról, amely a város fölé magaslik. Ide tart Leslie L. Lawrence is, zsebében pipájával, és legendás .38‑as Smith and Wessonjával, hogy eleget tegyen a titokzatos Francis T. Drake meghívásának. 
A kastélyba temetőn át vezet az út: a sírokon gyertyák égnek, s megölt állatok tetemei teszik még barátságosabbá az örök béke helyét… 
Hamarosan megtörténik az első gyilkosság, amelyet újabb és újabb követ… Aztán előkerül a pipa és a .38‑as – no és a gyönyörű Viorica –, hogy segítségükkel hősünk összemérhesse erejét a Gonosszal."

___________


Az a tipikus "régifajta" Leslie L. Lawrence-könyv, amibe úgy belemerül az ember, hogy nem tudja letenni. Kb. 20 éve olvastam, és már egyáltalán nem emlékeztem a történetre, csak arra, hogy nagyon tetszett. Most újraolvasva is azt éreztem, hogy olvasmányos és letehetetlen, lebilincselő a stílus, könnyed és szórakoztató olvasmány, ami azért érdekes, mert szörnyű dolgok vannak benne. De az író le tudja írni ezeket úgy, hogy az ne gyomorforgató legyen, és gyakran a legbizarrabb részeket is megfűszerezi némi humorral - így a fűszerezés emészthetőbbé teszi a leírtakat.

Még csak nem is rémlett a történet vége, de megmondom őszintén, hogy nekem egy kicsit csalódás volt. Nem szoktam a történetből kiragadni lényeges dolgokat, így ha valaki még nem olvasta ezt a regényt, de tervezi, hogy el fogja olvasni, az a következő néhány mondaton lépjen át: én egy kicsit kiakadtam a "robotzsaru"-dolgon. Nemáááár... Abszolút nem illeszkedett a történet egészébe. Mit keresett ez (az ötlet) ott? És egyáltalán!

És a kapott válaszok a végén - mi miért és hogyan történt - is kissé erőltetettek voltak...

De aki szereti az író stílusát, illetve a könnyeden hátborzongató történeteket, annak ezekkel együtt is tetszeni fog.

Viszont egy sokak/sokunk által nem ismert történelmi epizódra ráirányítja a könyv a figyelmet, ami nagy erénye a regénynek, ugyanakkor ha a könyv végeztével az ember utánaolvas a történelmi tényeknek, melyek az alapot adták ehhez a könyvhöz, na akkor kezd el igazán borzongani... És mivel ezekről tudható, hogy megtörténtek, és nem oldhatók humorral és azzal, hogy "nyugi, ez csak egy könyv", ezek már sokkal kevésbé lesznek emészthetők. 

Leslie L. Lawrence: A megfojtott viking mocsara

"Leslie L. Lawrence, a nemzetközi biológuskonferencia résztvevője béka helyett megfojtott vikingre lel a kristiansandi mocsárban, s egy hullára a feje felett a fán. Később a hulla eltűnik, hogy máshol bukkanjon fel. A mocsár szélén elszabadulna a pokol, de ekkor Leslie L. Lawrence vízhatlan fóliába csomagolja 38-as Smith and Wessonját, zsebre vágja pipáját, s egy porszívócsővel a szájában lemerül a mocsár mélyére, hogy elkapja a megfojtott vikinget."
____

Erős közepes. Izgalommal, humorral, kalandos történésekkel, talányokkal, misztikumnak álcázva a lényegi részeket, hogy legyen min törni a fejünket, és némi történelmet belecsempészve.

A legjobban azt szeretem, hogy úgy izgalmasak Leslie L. Lawrence könyvei, hogy a durvább részeket mindig feloldja humorral, poénokkal, ezért azok bár izgalmasak maradnak, de tulajdonképpen sosem érzi durvának az ember még a legbizarrabb részeket sem. Pedig egyébként vannak minden könyvében abszolút durva leírások, események, és nagy tehetségre vall, hogy ezeket úgy tudja megírni, ábrázolni, feloldani, hogy mégsem érzi annak az ember. De legalábbis a súlyukból mindenképpen veszítenek ezek, mert az író számára nem az a lényeg, hogy rettegj vagy borzongj meg hogy folyjon a vér, hanem az, hogy szórakoztasson a regényeivel.

"- Bejelentést szeretnék tenni.
- Tegyen.
- Láttam a mocsár partján a vikinget.
- Gratulálok. Ez minden?
- Kötél volt a nyakán.
- Mint rendesen. Azzal fojtották ugyanis a mocsárba. Úgy látszik, azóta sem tud megszabadulni tőle. Viseli, mint maguk a becsületrendet.
- Bocsánat - mondtam -, az francia kitüntetés.
- Biztos Angliában is van valami, amit ünnepnapokon magukra vesznek, nem?
- Általában a nagykabátunkat. Legalábbis hidegebb időben."

Leslie L. Lawrence / Lőrincz L. László

Különböző írókról, irodalmi stílusokról, nehezebb és könnyedebb könyvekről beszélgettünk, amikor a férjem megemlítette Lőrincz L. László nevét, és hirtelen kedvet kaptam elolvasni néhány régi (!!!!) könyvét.

Régen olvastam párat (kb. 20 éve), amik nagyon tetszettek, de nem emlékszem rájuk egyáltalán; gondoltam, újraolvasom őket. Az újakat semmiképpen nem olvasom el, mert szerintem egyszerűen olvashatatlanok. Nem akarom megsérteni őt, tényleg nem, de hogyan lehetséges ekkora színvonalcsökkenés az évek során???? Ekkora minőségbeli változás!

Egy kaptafa. Ami biztosan a mennyiségből - azaz az elvárásokból - és nem a tehetség (és főleg nem a szorgalom) hiányából adódik. "Jó ez így is, megveszik, mit erőltessem meg magam"? Érdekes, ha tényleg az igény ennyi, nem több, mert ha valakiről tudjuk, hogy jó - jól ír, tehetséges, és felmutatott már olyan műveket, amilyeneket -, akkor éppen ezek miatt önkéntelenül is támasztunk egy elvárást felé, nem? (Arról nem is beszélve, hogy ne az alacsonyabb elvárásnak akarjunk megfelelni, hanem - ha vannak - a magasabbaknak, még ha az megerőltetőbb is; ha pedig ilyenek nincsenek /de ezt kötve hiszem/, akkor támasszunk korrekt elvárásokat saját magunkkal szemben.)

Persze az is lehet, hogy csökkent az olvasótábora a fent írtak miatt (de "ez még belefér"?), ezt nem tudom, de ki tudja, az is lehet, hogy növekedett (érdekes lenne erről megtudni több információt) pont azért, mert a könnyű, a könnyed átment - nem jó értelemben véve - egyszerűbe. Naggggyon egyszerűbe. És az sokak számára emészthetőbb. Sajnos.

Unalmas, ha ilyen sok könyvben a stílus, a történés, a párbeszéd és minden változatlan. Még akkor is, ha jó. Ha nem jó, akkor meg főleg. Mert akkor minek is olvassuk? Ha nincs váratlan fordulat, nincs inspiráló párbeszéd, nincs izgalom.

Pedig neki erőssége volt régen a háttérmunka, a humor, a feszes tempó, a fordulatos cselekmény. Hova lettek ezek? Még az is eszembe jutott, hogy megvannak, csak az olvasó túl kritikus, túl kekec, vagy mindig az újat igényli, nem elégszik meg a régi jól beválttal... De szerintem nem. Igenis van itt egy nem jelentéktelen minőségromlás, mert ezt elég sokan látják, tehát nem az én kákán csomót keresésemről van szó.

Igénytelenség lenne ez a nagy változatlanság és egyhangúság? Az az érdekes, hogy számomra szándékosnak tűnik. (Mármint: "jó ez így, hiszen látjuk, van rá igény, így is megveszik".) Ha az, akkor már-már sértő. (Oké, biztos nem mindenki számára.) Ha nem, akkor pedig érdemes lenne fejtegetni az okot. A mentséget a silányságra és a sablonosságra. Mert nekem az "erre van igény" nem kielégítő magyarázat.

Pár éve kezembe vettem egy-két akkor íródott könyvét, de igen hamar feladtam. És a hatása annyira maradandó (az elriasztó hatása a színvonal miatt), hogy élénken megmaradt bennem, és azóta egyetlen könyvéhez se nyúltam, eszembe se jutott, hogy bármit is olvassak tőle.
A mai napig - amikor felidéződött bennem a régi könyveinek a hangulata. Na, azok jók voltak, azokat szerettem. Azt a hangulatot, azt a minőséget, azt a humort, azt az igényességet. Az tényleg jó volt. És biztos, hogy nem csak az emlékeim csapnak be, hanem klasszisokkal jobbak voltak azok a könyvek. Mert most a kezembe vettem egy régi könyvét (ezt nem újraolvasom, hanem először olvasom), és leköt, szórakoztat, pedig ebben sincs semmi különös. És mégis.

Leslie L. Lawrence szerintem nagyon tehetséges író, és nagyon szurkolok neki, hogy tudja hozni azt a színvonalat, ami - talán nem a nagy többség által elvárt, hanem - tényleg elvárható tőle.

Majd beszámolok.