Jean-Philippe Toussaint: Szerelmet űzni

"E különös regény főhőse, zakója zsebében egy maró savval teli üvegcsét szorongatva, lázasan bolyong Tokió belvárosi forgatagában, miközben szerelme, Marie, saját ruhakölteményei bemutatójára készül. Míg lassan kibontakozik előttünk egy szerelem végnapjainak finom iróniával átszőtt, helyenként hátborzongató története, egyre inkább úgy érezzük, hogy kezd kicsúszni lábunk alól a valóság talaja…"

Rövid, 1-2 óra alatt végigolvasható kis könyv; a téma hol emészthető, hol szorongást keltő, hol fájó, hol reményt ébresztő, de sosem hagyja, hogy érzelmek nélkül olvasd a történetet, muszáj izgulnod a két szereplőért - és azokért (lásd: savval teli üvegcse), akik nem szerepelnek benne...
Szürreális, és tulajdonképpen az egyszerű, hétköznapi szerelmi szálat ez a savtéma teszi mássá, olyanná, ami kizökkent újra és újra a hagyományos sztoriból, amibe éppen megint belefeledkeznél, és akkor újra előkerül az üvegcse, és a gyomrodban a görcs...
Tulajdonképpen pozitívummal zárul ilyen szempontból a regény - de akkor miért mégis ennyire szomorú?
A nő karaktere jól körülírt, a férfié talányos... Mert ha ő egy átlagos szerelmes - vagy a szerelemtől búcsúzó - férfi, akkor mit keres nála az az üveg? És végül is nem tudsz meg róla semmit, nem tudod meg a motivációt, a szándékot, az elképzelést - képzeld el magad, próbáld kitalálni, vagy felejtsd el.

Dosztojevszkij

Aki még nem olvasta A félkegyelműt, olvassa el. Komolyan. Akkor is, ha nem szereti a többi Dosztojevszkij-könyvet. Ez szerintem más. Nekem mondjuk a Bűn és bűnhődés is tetszett, a Karamazov testvérek már nem volt rám akkora hatással - túl lassú, kicsit talán 'szétesett', valahogy nem elég "összeszedett" -, de ez... Hát ez nagyon jó. Lendületes, egymást követik az események (események! sorra egymás után! Dosztojevszkijnél! bizony!), tök jók a karakterek, jó a történetnek a felépítése, a személyiségfejlődés (vagy inkább -változás) figyelemreméltó, szóval nálam nyert ügye van ennek a könyvnek.
(Érdekes megfigyelni egyébként a nőalakok közötti hasonlóságot ebben és a Karamazovban; mindkettőben az epilepszia kulcsszerepét; és egyéb azonos pontokat. Azt hiszem, ezentúl jobban fogom figyelni - és biztosan érdekes megfigyelés lesz - egy-egy adott írónál a művekben fellelhető párhuzamokat, akár a karakterek, akár egy-egy történés vagy egyebek vonatkozásában.)

Ismeritek azt a kettős érzést, amikor egy jó könyvnél azt kívánjátok, hogy jó hosszú legyen, sokáig tartson, ugyanakkor viszont alig várjátok, hogy nekikezdhessetek a következő regénynek? Nyilván.
Nálam ez különösen akkor van így, amikor új könyvet veszek. És mindig új könyvet veszek. Üzletben már nem, mert irreálisnak tartom a könyvárakat, de újságosoknál, postán, itt-ott igazi kincsekre lehet bukkanni potompénzért. Hát ezeket a lehetőségeket sosem hagyom ki. Mindig több könyvvel jövök haza, és ilyenkor alig várom, hogy belekezdhessek az olvasásukba. Most sincs ez másképp.

Pedig tegnap alig volt időm az egyikbe belenézni, de mivel egy-egy kiadó garanciát jelent a minőségre, így arra bátran hagyatkozhatom.
Gondolom, egyértelmű, hogy melyek ezek: Magvető, Európa, Scolar stb. (A gyerekkönyvekre pedig ez hatványozottan igaz: Móra, Naphegy, Scolar, Ciceró, Pagony, Könyvmolyképző, aztán még Cerkabella, Animus...) Szerintem érdemes kiadó alapján választani könyvet - vagy legalábbis figyelembe venni a döntésnél -, és akkor nagyjából biztosra lehet menni.

És most vissza A félkegyelműhöz. Tényleg, tényleg olvassátok el!