A 2017-ben olvasott legjobb könyvek

Semmiképpen sem rangsorolva!

Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok (jól eltalált mondatai, karakterei és a kiszámíthatatlan csattanó miatt)

Robert Galbraith: Gonosz pálya (Rowling sokszínűsége miatt, és mert minden stílusban maradandót tud alkotni)

Scott Turow: Ártatlanságra ítélve (műfajteremtése, hihetetlen igényessége és a nem várt végső fordulat miatt)

Scott Turow: Ártatlan (mert felül tudta múlni még az első, elmondhatatlanul kiváló részt is)

Naomi Wood: Mrs. Hemingway (az érzékenysége, empátiája miatt)

J. K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek (a cseppet sem csökkenő színvonal, az izgalom, a varázslatosság és az eredetiség miatt)

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót (a társadalom elnyomott rétegei - és mindenki más - iránti érzékenysége okán)

James Herriot: Ő is Isten állatkája (emberszeretete, -tisztelete, állatszeretete, -tisztelete, életszeretete és -tisztelete miatt)

E. Lockhart: Szemfényvesztés

A hazudósok szerzőjének új lélektani thrillere.

„Csak egy igazán fontos: hogy bármely pillanatban feláldozzuk azt, akik vagyunk, azért, akikké válhatunk.”

Egy szenvedélyes barátság. Egy megmagyarázatlan eltűnés. Egy gyilkosság, esetleg kettő.

Egy félresikerült szerelem. Esetleg több is, mondjuk három.

Tompa tárgyak, álruhák, vér és csokoládé. Az amerikai álom, szuperhősök, kémek és ellenségeik.

Egy lány, aki nem hajlandó megtenni, amit várnak tőle.

Egy lány, aki nem hajlandó az lenni, aki egykor volt.

__________________

E. Lockhart ismét utolérte önmagát. A hazudósokban szerintem a műfaj legjavát nyújtotta, aztán a Frankie Landau-Banks nem sikerült annyira jól, viszont a Szemfényvesztés igazán eredeti, igényes, izgalmas; tényleg, de tényleg nem tudtam letenni! Addig olvastam, amíg hajnalban már nem bírtam tovább, reggel pedig - tök fáradtan ébredve - folytattam. Nagyon tetszett.

Az idősáv, amelyet használ, abszolút működik, ráadásul az első fejezet után váratlan ez a megoldás, tele vannak meglepetéssel az újabb időintervallumok, sok a fordulat az egész történetben, de nem túlzón, teljesen megtalálja az egyensúlyt, és nagyon, de nagyon szeretem azokat a lényegre törő, totál telitalálat mondatokat, párbeszédeket, amiket használ. 

Tökéletes két ünnep közötti olvasmány, lazításhoz, ébredéshez, elalváshoz, pihenéshez, könnyed kikapcsolódáshoz, de igazából jó a vonaton, a metrón, a 10 perces röpke szünetekben munka közben, szóval olvassátok bármikor, nem fogtok csalódni.

Kidolgozott, érdekes karakterek; kellően eltalált csavarok; olyan vonalvezetés és idősík, amely már önmagában izgalmassá teszi a történetet; kiszámíthatatlan, kiszámíthatatlan bűntények, és..............

Éééés... tartalmat is hordoz magában! 

El lehet elmélkedni ismét a neveltetés, a család, a szocializáció meghatározó erején, a jellemfejlődés mikéntjén és az azt befolyásoló tényezőkön, a beláthatatlan következményeken, azon, hogy mennyire, mennyire mérlegelnünk kell a tetteinket, szavainkat, mert van, amit (mármint azt, ami azzal jár) nem lehet visszacsinálni.

Lockhart a mai young adult, szórakoztató és akár még a krimiirodalomban is üde, eredeti színfolt, kirí a többiek közül, ami kizárólag előnyére válik, és biztos vagyok benne, hogy még sok remek írás fog születni a tollából. Szuper a stílusa, bárcsak több író rendelkezne olyan eredetiséggel, amely neki például a sajátja!

Olvassátok el, tuti, hogy tetszeni fog!


A Ciceró Könyvstúdiótól megrendelhető ITT.

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

"Rejtő egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye ez. A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú szélhámossal szúfolt Grand Hotelben zajlik. Bár az okmány megszerzése csak egypár titokzatos személy érdeke, mégis, a kényszerű bezártság nyomasztó hatására a legkülönfélébb rejtélyes eseményekbe keveredik bele a hotel szinte minden lakója, hogy azután az óriási kavarodásban lelepleződjenek az igazi bűnözők, és fejtetőre állított kalandok során egymásra találjanak az igazi szerelmesek – és az okmány hivatott tulajdonosai, illetve őrzői is."

Emma Donoghue: A csoda

A 19. századi Írország kellős közepén, az ingoványos, tőzegszagú lápvidéken a burgonyavész és a tömeges kivándorlások miatt megfogyatkozott lakosság életét a katolikus vallás, a helyi hiedelemvilág és a csekély élelem megszerzése határozza meg. Ezt a kilátástalanságot ragyogja be egy tizenegy éves kislány, aki valódi látványosságnak számít a környékbeliek szemében. Anna O'Donnell négy hónapja nem vett magához táplálékot. Szülei és orvosa állítják, hogy a kislány nem csaló, hanem maga a csoda. Lib Wright egykor a krími háborúban szolgált ápolónőként. Az ott tapasztaltak megkeményítették őt, gyakorlatias, szkeptikus és cinikus nőként érkezik az aprócska ír faluba, ahol azt a feladatot kapja, hogy leleplezzen vagy minden kétséget kizáróan alátámasszon egy égbekiáltó szélhámosságot. Két hétig kell megfigyelnie Annát. Emma Donoghue legújabb mesterműve két nagyon különböző ember története, akik visszafordíthatatlanul részesei lesznek egymás életének. Érzékenyen megírt pszichológiai thriller a szeretet küzdelméről a gonoszsággal szemben.

______________

Emma Donoghue előző, nagy sikerű regényét csak filmen láttam, de ismerve azt a történetet és elolvasva ezt a könyvet az megállapítható, hogy mindkét történetben egy nagyon zárt világról, annak részeseiről, nagyon különös élet- és családi helyzetekről van szó. 

A kicsit sem szokványos színterek és élethelyzetek adják a cseppet sem szokványos karaktereket, főszereplőket, akik ebben a könyvben is - csakúgy, mint az előzőben - szenvednek. Szenvedésük egyenesen következik abból, hogy olyan helyzetben vannak, amelyből nem tudnak kimenekülni; vagy ha előbb-utóbb sikerül is nekik, sérülések nélkül nem úszhatják meg, nem folytathatják úgy az életüket, mintha mi sem történt volna. Kezdhetnek új lapot, új életet, de olyan sebeket hordoznak, amelyek mindig el fogják kísérni őket.

Kezdetben nem tudtam, hogy hova fog kifutni a történet, olvasva a könyv hátulján, hogy "pszichológiai thriller" és "a szeretet küzdelme a gonoszsággal szemben", hiszen annyira nem így indult. Korrajznak tűnt (persze valamelyest az is), amelyben első látásra "csak" az a különleges, hogy számunkra idegen világban és években játszódik a regény, de aztán kiderült, hogy ennél sokkal többről van szó. 

Nem csupán korrajz, nem csupán thriller, nemcsak jellemfejlődés vagy történelem, hanem a spiritualitás és a hit kérdéseit is feszegeti a szerző, 

mindvégig kritikusan, mindvégig kérdéseket feltéve, kételyeket ébresztve, minden és mindenki iránt, ami és aki a történetben szerepel, ráirányítva a figyelmet olyan dolgokra, amelyek elől és olyanokra, amelyekbe menekülhetünk.

A menekülési útvonalak különbözőek, és nem (vagy nem kizárólag) abból fakadnak, hogy miből menekül az ember. Nem is tudom, hogy mi alapján választja ki az ember a menekülőutat (neveltetés? értékrend? jellem? környezet? lehetőségek? hit?...), és hogy egyáltalán választja-e. Vagy adódik. Az első dologba kapaszkodunk, amibe tudunk? Vagy az utolsóba, amikor már nincs más? Mi alapján dönt az ember?

Emma Donoghue egy választ kínál erre, a milliónyi közül. Nem mondja azt, hogy ez az út a jó vagy az egyetlen, és azt sem, hogy ez az út hibás. Csak megmutat egyet a sokból, és azt mondja, ez is az lehet. Nem is tudom, hogy keres-e válaszokat, vagy csak ösztönöz a válaszkeresésre. De nem lehet anélkül végigolvasni ezt a könyvet, hogy az ember feltegyen magának ezernyi kérdést, miközben a válaszok is csak elméletiek, mert azt, hogy valaki miért egy bizonyos utat választ egy élethelyzetben, csak az az egyetlen ember tudja, de az az érzésem, hogy nagyon gyakran még ő maga sem.


Az Alexandra Kiadótól megrendelhető ITT.

Michael Finkel: Igaz történet

Michael Finkelt, a New York Times újságíróját 2002-ben kirúgták a laptól, miután meghamisította egy oknyomozó riport bizonyos részleteit. Miközben arra várt, hogy elbocsátását az újság nyilvánosságra hozza és karrierje végleg romba dőljön, nyugtalanító hírt kapott. Egy Christian Longo nevű fiatalembert, akit saját családja meggyilkolásáért köröztek, elfogtak Mexikóban, ahol új személyazonosságot vett fel: azt állította, ő Michael Finkel a New York Timestól. Finkel természetesen azonnal felkereste Longót, hogy megismerje az igaz történetet – ezzel bizarr és bensőséges kapcsolat vette kezdetét, az újságírói munka pedig szép lassan hátborzongató macska-egér játékká alakult.

Részben emlékirat, részben krimi, részben mea culpa: az Igaz történet mélyen személyes történet gyilkosságról, szeretetről, megtévesztésről és az igazság bizonytalan természetéről. A könyvből 2015-ben játékfilm készült James Franco és Jonah Hill főszereplésével.

________

Amikor először hallottam erről a történetről, azonnal tudtam, hogy el kell olvasnom. Tudtam azt is, hogy nem lesz könnyű, mert a téma annyira ijesztő, nyomasztó, vagy inkább hátborzongató, de még inkább végtelenül szomorú, azonban tudni szerettem volna, milyennek írja le, milyennek ismerte meg a New York Times (volt) újságírója azt az embert, akiben (ahogy ő fogalmaz) a legijesztőbb az - ismerve a tetteit -, hogy egyáltalán nem tűnik ijesztőnek. 
Elmondása szerint kedves, udvarias, intelligens, higgadt embernek látszik (a higgadtság itt nem pozitív jelző, hiszen minden pozitív érzelmet nélkülöző, hidegvérű, kegyetlen gyilkosról van szó), aki szinte mindenkit levesz a lábáról - és még olyan emberekhez is közel tudott kerülni (már a letartóztatása után, a börtönben), akik tudták róla, hogy mit tett!
Mindenképpen szerettem volna tudni - Finkel szemüvegén keresztül -, hogy hogyan csinálja; miért; mi az a személyiségében, amivel le tudja nyűgözni az embereket, miközben tudják róla, hogy a világ legborzalmasabb tettét követte el.

Néhol nem könnyű olvasmány, éppen a fent említett tettek súlya és mérhetetlen borzalma miatt, hiszen egy ilyen történetet nem lehet érzelmek nélkül olvasni, mint egy szimpla krimit, mert amikor az ember tudja, hogy ez megtörtént, amikor tudja, hogy ez az ember a társadalom része volt, ez az ember egy család része volt... Hát, akkor nem nagyon maradnak szavak.

Részben Michael Finkelről is szól ez a történet, az ő életútjának alakulásáról és főként személyiségfejlődéséről, azonban sokkal inkább szól egy olyan hidegvérű, mindent érzelmet, bűntudatot és megbánást nélkülöző emberről, akiről az ügyvédei, a bíró és a hozzá közel álló emberek is mind azt mondták, hogy még nem láttak olyat soha, hogy valaki ilyen érzelemmentesen hajtson végre ilyen cselekedetet. És nem a pillanat hevében volt érzelemmentes vagy higgadt; hanem mindvégig azután is! Soha nem bánta meg a tettét. Egyszerűen nem érdekelte az egész. Ez tényleg értelmezhetetlen egy normális ember számára. És jobb is, hogy nem értjük, ebben egészen biztos vagyok. Fejtegetni sem akarom, mert erre tényleg nincsenek szavak. 

A könyv nagyon érdekes, nagyon olvasmányos (ha lehet ilyet mondani egy ilyen nehéz történetre), és - amennyire ez megítélhető - tényszerű, azonban nem ad mindenre egzakt választ. 

Nem tudjuk meg, hogy "miért". 

Persze válaszokat várnánk, de ahogy belegondolok, tulajdonképpen erre egyszerűen nem kaphatunk választ - 

legalábbis ennél mélyrehatóbbat, pontosabbat nem. Mert egy ilyen ember vajon meg tudná mondani, miért tette? És ha ő nem, akkor hogyan mondhatná meg bárki más? Legyen az pszichológus, szülő, sógor vagy barát. És minél közelebb áll hozzá valaki, nyilván annál értetlenebbül áll a történtek előtt - és annál nagyobb fájdalmat érez.

Nem is tudom, mi ennek a könyvnek a tanulsága, nem is tudom, hogy kell-e levonni tanulságot belőle. Pl. hogy "ilyen emberek is vannak, és teljesen normálisnak tűnnek" vagy "nézd meg, kik vannak körülötted, mert sosem tudhatod..." - de ezek üres frázisok lennének. Az ilyesmire nyilvánvalóan nem lehet rájönni, felkészülni, ezeket nem lehet előre látni. Sajnos ez a sajátosságuk. Ezért történhetnek meg ezek a dolgok.

Az íróról sem tudom pontosan, milyen kép alakult ki bennem. "Őszinteség és mea culpa..." És nem is az a bajom vele, amit a New York Times-nál csinált... Hanem nem tudom hova tenni azt a kettős érzést - mármint annak a pozitív részét -, amit érez ezzel az emberrel kapcsolatban. Mert nem csak a sztorit látta benne. De nem tudom megérteni, hogyan kerülhetett mégiscsak valamennyire közel hozzá, hogyan láthat benne jót is, hogyan volt képes a szemébe nézni, hogyan volt képes arra, hogy bármiféle kommunikációt kialakítson vele. 

Csak részigazságok azok, amelyeknek a birtokában letesszük ezt a könyvet - márpedig a részigazság az igazságot illetően nem sokat ér. Mégis: talán jobb is nem tudni, hogy mi történt pontosan, hiszen már az is, amit az ember tud erről a történetről, fojtogató és nehezen emészthető.

Az Igaz történet lényege talán az, hogy vannak olyan emberek, akik azt hiszik, hogy megvan a maguk igazsága, csakhogy - tudjuk - az annyira ártalmas mások számára, hogy abban bízunk, az ő igazságuk soha nem tud érvényre jutni. Nem hiszem, hogy létezik egyetlen egyetemes igazság, de azt igen, hogy vannak olyan emberek, akiknek az ""igazsága"" olyan ártó, káros és gonosz, hogy csak remélni lehet: soha nem lesz módjuk arra, hogy az ""igazság(uk)"" birtokában legyenek.


A Gabo Kiadótól megrendelhető ITT.

Mary Kubica: Ne sírj, kislány!

"Chicago belvárosában nyom nélkül eltűnik a lakásából egy Esther Vaughan nevű fiatal nő. Hollétére a holmija közt talált „Kedvesem…” kezdetű, nyugtalanító levél sem ad választ, sőt, kétségeket ébreszt barátnőjében és lakótársában, Quinn Collinsban azt illetően, hogy vajon Esther tényleg az az ember-e, akinek hitte. 
Eközben egy kis kikötőben a Michigan-tó partján, egyórányi járásra Chicagótól egy titokzatos nő bukkan föl a csendes kis kávézóban, ahol a tizennyolc éves Alex Gallo mosogatóként dolgozik. Azonnal megbabonázza a nő szépsége és bája, ám ami ártatlan rajongásnak indul, rövidesen olyan sötét és fenyegető fordulatot vesz, amire sosem gondolt volna. 
Miközben Quinn válaszok után kutat Estherrel kapcsolatban, és Alex egyre jobban az ismeretlen nő hatása alá kerül, Mary Kubica, a feszültségkeltés nagymestere feszes és magával ragadóan izgalmas történetet tár elénk, mely elképesztő végkifejletbe torkollik, bemutatva, hogy bármilyen gyorsan futunk, és bármilyen messzire menekülünk, a múlt végül mindig utolér…"

________

Mary Kubica ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: letehetetlen, színvonalas, izgalmas, pörgős krimit alkotott, amit már megszokhattunk tőle.

Tetszik, hogy alaposan kibontja a főszereplők jellemrajzát, nem sajnálja rá az időt, és nem csupán a történet szálainak összekuszálására, majd kibogozására fókuszál.
Relevánsnak tartja, hogy megértsük, mit éreznek és hogyan élik meg a körülöttük zajló eseményeket a szereplők, akkor is, ha ez a cselekmény fő vonalának szempontjából irreleváns. Igenis fontos a hitelességhez az, hogy az apróbb részletekre is odafigyeljen az író, mert bár ez lényegtelen abból a szempontból, hogy rájöjjön az olvasó, mi is áll a történet hátterében, azonban az átélést nagyon nagy mértékben segíti. Kubica nem tartja pazarlásnak az olvasóknak a csekély, jelentéktelen részletekbe való beavatását, és szerintem sem az. Nekem mindig fontos, hogy minél alaposabb jellemrajzot lássak, és ezt még a teljes mértékben mellékszereplőknél sem tartom fölöslegesnek.

A történet nagyon eredeti, jól felépített, és abszolút nem számítottam arra, amit kihozott belőle. Sejtetni engedi folyamatosan a végkimenetelt - hát, nem az lesz az.
Végig ébren tartotta a feszültséget, éjszakákon át olvastam, nem tudtam letenni a könyvet, remek a stílusa, sosem unalmas vagy vontatott, és a csattanó sem maradt el.

Az előző két regénye is nagyon tetszett, de talán ez volt a legkidolgozottabb, legizgalmasabb, legpörgősebb - bár az mindegyikre jellemző, hogy a vége abszolút meglepő és kiszámíthatatlan.

Kubica regényeiből nem hiányzik a feszültség és a borzongás, azonban mindig jelen van bennük a drámaiság, a színvonalas karakterábrázolás és a lelki mozgatórugók fejtegetése.

Ő is azt a vonalat képviseli a krimiirodalomban, amely megmutatja, hogy e kettő nem zárja ki egymást, sőt: egyik a másiknak tökéletes kiegészítője lehet. A lelki háttér megmutatása rengeteget hozzáad a történethez, és Kubica könyveiben ezt mindig megtapasztalhatjuk.


A kiadótól megrendelhető ITT!

Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok

„Hadd fogalmazzak egyértelműen. Ez nem ingyencirkusz, hanem nyomozás. Gyilkosság történt.”

Egy iskola valahol Ausztráliában, ahová a szépek és gazdagok hordják a gyerekeiket. A felső középosztály paradicsoma ez, ahol a látszat az úr, ahol azonban a csillogó külsőségek mögött sötét titkok rejlenek…
A történet másik oldalán pedig az ártatlan gyermekek állnak, akik tisztaságukban és naivitásukban szándéktalanul is visszatükrözik szüleik világát, mindazt, amit azok elrejteni igyekeznek. Vajon a zaklatónak a gyermeke is zaklatóvá válik? Vajon az önző kivagyiság gátjai átszakíthatóak? Vajon van esély az őszinte barátságra, érzelemteli emberi kapcsolatokra a felszínes magamutogatás mögött?

„Pokolian jó könyv. Vicces és félelmetes.”
Stephen King

Liane Moriarty (1966) a Hatalmas kis hazugságok című regényével az első ausztrál szerző, aki a New York Times sikerlistájának első helyén debütált. A könyvből készült HBO-sorozat, amely olyan neves színészek főszereplésével készült, mint Nicole Kidman, Reese Whiterpoon vagy Laura Dern, a 2017-es gálán nyolc Emmy-díjat nyert.
_____________

Először a könyvből készült 6 részes sorozatot láttam, de ez a könyv azon kevesek közé tartozik, amelyek a film megnézése után, a történet befejezésének tudatában (hmm...) is ugyanannyira izgalmasak; mintha másodszorra olvasnál egy jó könyvet - másfajta érzésekkel, mint először, hiszen már tudod a végét, mégis újonnan felfedezve dolgokat, más szemszögből tekintve az eseményekre, új összefüggéseket látva meg.

Sőt, lehet, hogy még izgalmasabb ez a fajta felfedezés, az új megvilágításba helyezett kontextusok, szereplők megismerése, amikor az összefüggések más értelmet nyernek, hiszen más szemmel olvassuk a sorokat úgy, hogy már tudjuk, mi következik ezután.

Az írónő végig ébren tartja a feszültséget, ami pedig nem kis dolog akkor, amikor az olvasó már ismeri a sztori végét. De ezt a könyvet egyszerűen nem lehet letenni; annyira jól megírt, olyan hajszálpontosan kidolgozottak a karakterek, és - én erre tekintek mindig a legnagyobb csodálattal egy könyv esetében - olyan pontosak a mondatok, amit időnként még Hemingway is megirigyelhetne.

A könyv mélyre akar hatolni, nem csupán a felszínt kapargatja. Liane Moriarty olyanokat mond ki - vagy mondat ki a szereplőkkel -, amelyek csak motoszkáltak eddig az ember tudatalattijában, és most, hogy szavakká váltak, kifejezést nyertek, ráébredünk a gondolat mélységére, tartalmára, jelentésére és jelentőségére, és annak tudatossá válásával lehetőséget kapunk a változtatásra is.
És ez mindig egy nagy Lehetőség. Nem csupán egy sztori vagy egy jól sikerült regény. Sokszor egy regény sokkal több annál, mint hogy szimplán csak egy regény legyen.

A könyv főként a családon belüli erőszak témáját járja körül, ugyanakkor azért ennél szélesebbre tárja a kaput az olvasó előtt, hiszen ezzel összefüggésben ír a nevelésről, az otthon látott minták hatásáról, a hűségről, a házasságok és a barátságok működéséről, az elköteleződésről, arról, hogy mit teszünk meg egymásért (olykor egymás ellen), az - elsősorban érzelmi - egymásra utaltságról, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Óhatatlanul az ember a filmhez hasonlítgatja a könyvet, és hát vannak eltérések, amelyek a könyv első felében még nem derülnek ki, viszont a második felében azért van egy-két olyan fontos momentum, amelynek esetében nem értettem, hogy miért kellett ennyire eltérni az eredeti történettől. Volt egy jelentéktelenebb szál is, amit szerintem tök fölösleges volt megváltoztatni, de az nem oszt, nem szoroz, viszont az egyik főszereplő esetében igen fontos dolgot változtattak meg a filmben, és nem bírom felfedezni, hogy arra mi szükség volt, mit próbáltak érzékeltetni ezzel - főleg, hogy olyan jellemvonásokkal ruházták fel ezáltal, amelyek miatt egy másik emberré tették.
A végén is van eltérés a cselekményben, de az még belefér - így legalább a könyv meglepetést tartogatott úgy is, hogy a filmből már elvileg tudtam, hogy mi a befejezés.

Egy nagy utazás ez a könyv, amely biztos, hogy mindenkinek mond és ad valamit. Valami olyat, aminek köszönhetően átértékelheti a körülötte vagy benne zajló dolgokat, és így esélyt kap a korrigálásra - a saját és a mások érdekében, ha kell.

Javier Sierra: A titokzatos vacsora

"1497 fagyos januárja baljós eseményekkel köszöntött Milánóra: gyermekágyi lázban meghal a „Mór” ifjú hitvese; egy zarándokot szíven szúrnak a Szent Ferenc-templomban; Az utolsó vacsorának helyet adó kolostor könyvtárosát felakasztva találják a Piactéren; egy másik domonkos barát ugyanott fölgyújtja magát. A tragikus szálak Leonardo da Vincihez vezetik a pápai titkosszolgálat kiküldött inkvizítorát, Leyre atyát, akit egy névtelen feljelentő már jó ideje riogat titkosított leveleivel, mondván, hogy Milánóban az egyház létét fenyegető eretnek összeesküvés készül. Leyre atya eredetileg csak egy talányos rejtvényt akar megfejteni, hogy megtudja, ki a Vészmadár. A leleményes inkvizítort azonban mindjobban legyűgözi Leonardo mágikus személyisége s a titokzatos remekmű, Az utolsó vacsora, amelyen egy az egyházat alapjaiban megrengető rejtvényt rejtettek el… Okkal gyanúsította-e Róma eretnekséggel Leonardót? Mi volt a Magdaléna-kultusz, és kik voltak a katharok? Kik és miért gyilkolták halomra őket a Sforza-herceg városában? A titok megfejtésre vár… 
A titokzatos vacsora friss, fordulatos, hátborzongatóan izgalmas kalandregény. Javier Sierra 1971-ben született, Malagában él, mára a legsikeresebb spanyol szerzők egyike, akinek művei huszonöt nyelven, több millió példányban fogynak. A titokzatos vacsora Spanyolországban idáig tizennyolc kiadást ért meg. 
„Sierra csupán annyiban hasonlít Dan Brownhoz, mint egy reneszánsz festő egy graffitishez.” Alan Gold"

Fekete Judit: Az őrület határán - Kálmán Lili munkanélküli naplója

"Lili egy menő multinál dolgozik, és talpraesett marketingesként megszokta, hogy minden problémát gyorsan megold. Csakhogy egy nap behívják a tárgyalóba, és bizony, AZT a hírt közlik vele.
Munkanélküli lett.
Nincs mese, ideje új állás után nézni.
Fergeteges rodeó indul a magyar valóságban.
Elgondolkozik, legyen-e belőle aloe vera mlm ügynök, vagy elfuserált cukrász. Sofőr. Virágáruslány. Hallgasson-e a volt kollégára, aki felhívja a Nagy Ötlettel?
Várjon az igazira vagy vállaljon átmeneti munkát? Adja fel az álmait? És az elveit?
Miközben naplót ír, vagy épp lelkesen blogol, mellékesen várja a nagy Őt is, de főleg kicsiket talál.
Ám az Élet gyakran meglepőbb, mint gondolnánk…
A hol szomorkás, hol kacagtató történet üdítő színfoltja a hazai könyvkínálatnak, és lelket feltöltő olvasmány mindazoknak, akik épp hasonló cipőben járnak.

Kövesd Lili történetét és találd meg önmagad!"

_____________________

Fél nap alatt kiolvastam. Ez mindent elmond, ugye? Nem is kell tovább részleteznem. :)
Na jó, azért kifejtem kicsit.

Fekete Judit regénye egy aktuális problémáról szól, amely a társadalomnak bármely rétegét érintheti, és bárki rádöbbenhet egy pillanat alatt, hogy nem tudja, ki ő, hol van a helye és mi a szerepe a világban; továbbmegyek: egész identitása megkérdőjeleződhet, ha elveszíti az állását. 

És akkor mi jön utána? Álláskeresés, nyilván. És identitáskeresés? Pánik? Nagy ötletek? Megalkuvás? Kompromisszumok? Új lehetőségek, motiváló - bár kényszerű - helyzet?

Mindenki másképp éli meg, attól is függően, hogy segít-e neki valaki, mekkorák a tartalékai és a biztonságigénye. A hivatástudata. Mennyire hisz a jelekben. A sorsban. A saját jövőjében. 

Na erről szól ez a könyv, bár természetesen nem tud minden szemszöget láttatni, csak Kálmán Liliét villantja fel, de általa mégis elmondja, hogy azért többfelé is elindulhatsz. Nem csak rajtad áll, mert hát a körülmények mindig meghatározóak, de azért nem árt, ha te is odafigyelsz, és a jóra koncentrálsz.

Fekete Judit stílusa szókimondó, pörgős, laza, nem rejti véka alá a véleményét, és azt is megmutatja, hogy igenis léteznek azok a Nagy Ötletek, amelyeknek a létrejöttéhez, a kiteljesedéséhez bizony olykor a löketet épp valami olyasmi adja, aminek kezdetben egyáltalán nem örültél. 

Tetszett, hogy voltak a témától függetlenül is okos, értékes gondolatai, amelyeket persze mégis a történet menete szült: ilyen például az, hogy ha egyszer csak sok időd lesz, akkor mivé válhat, mit jelenthet számodra az ünnep, a karácsony, ami máskor csak a rohanásról, az őrületről szól; ha belép az életedbe valami nagyobb őrület, akkor az az eddig őrületet kiváló ünnepet esetleg békés, boldog napokká teszi.
Átrendezi a fontossági sorrendet, áthelyeződnek a súlypontok az életedben. Talán kényszerből - de talán jól.

Van íve a történetnek, de nemcsak a sztori vezet valahová, hanem a személyiségfejlődés is nyomon követhető, és ez mindig inspiráló - mindannak, aki olvas, aki ír, aki állást keres, aki boldog a helyén, egyaránt.


A regény megrendelhető ITT!

Karin Slaughter: Kegyetlen kötelékek

"Férjek és feleségek, anyák és lányok. Titkok fűzik őket össze, és titkok okozhatják a vesztüket. Az eltűnt lány szerzője egy felvillanyozó, érzelmileg összetett bűnügyi regénnyel tér vissza.

Will Trentet, a Georgiai Nyomozóiroda detektívjét egy építkezésen történt gyilkossághoz riasztják, ahol kiderül, hogy a halott egy egykori zsaru.
A test alaposabb vizsgálata során egyértelművé válik, hogy a vértócsa nem az áldozattól származik. Ez és a véres lábnyomok arra utalnak, hogy lennie kell egy másik áldozatnak is, aki eltűnt és hamarosan meghal, hacsak meg nem találják.
A tetthely, a félkész épület ráadásul egy gazdag, népszerű, hatalommal és politikai befolyással is bíró élsportolónak a tulajdona, akit a világ legdrágább ügyvédei óvnak minden támadástól. Will Trent sem tudta korábban rács mögé juttatni, amikor nemi erőszakkal vádolták.
De a legrosszabb még hátravan. A bizonyítékok hamarosan összefüggésbe hozzák Will nehézségekkel teli múltját az üggyel, s a következmények tornádó erejével söpörnek át rajta.
A szerző mindvégig könyörtelenül fenntartja a feszültséget, és nem veszít a lendületből. A regény tele van ellentmondásos, esendő karakterekkel, és mesterien ötvözi egy rendőrségi nyomozás meg egy lélektani thriller elemeit.
Szárnyaló, felejthetetlen történet szerelemről, veszteségről, megváltásról."

________________

Karin Slaughter ezúttal is egy olyan krimit írt, amely pörgős, eseménydús, letehetetlen, azonban sokkal emészthetőbb, mint a korábbi regénye - ezúttal nem kizárólag "erős idegzetűeknek" ajánlott.

Nehéz témákat feszeget, olyan momentumokat, amelyeknek a következményével számolnia kell az embernek, és együtt élni azzal, akkor is, ha azokat a momentumokat nem ő maga, hanem a körülmények idézték elő. 

Alapos részletességgel fejtegeti az állami gondozásból kikerülő gyermekek gyakran már előre megpecsételt sorsát, egyúttal a család fontosságát, illetve létfontosságát, azt, hogy elkerülhetetlenül rosszabb pályára áll az ember élete, ha nem a családjában és nem megfelelő családban nő fel.

Slaughter hosszasan boncolgatja azt, hogy miként határozzák meg más emberek a gyermek sorsát, értékrendjét, életét, és bár utána már a saját tetteinek a következményeit vállalnia kell, és a felelősséget is mindazért, amit tesz, ugyanakkor nem adatott meg a lehetőség számára, hogy más életet élhessen, másként nőhessen fel, és ezáltal más tetteket hajthasson végre, más döntéseket hozhasson. És ami még megkerülhetetlen ebben a témakörben: hogy olyan embereknek is viselniük kell ezeknek a rossz döntéseknek a következményeit, akik vétlenek, kívülállók, ártatlanok.

A szülő-gyermek kapcsolat meghatározó szerepéről ír elsősorban, de beszél a párkapcsolatok minőségéről és erejéről is, hiszen azok is gúzsba tudják kötni az embert, illetve szárnyakat is adhatnak neki.

Ez a könyv a rossz útra térésről szól (arról az esetről is, amikor arra a rossz útra mások teszik rá az embert) - arról, hogy ahogy telik az idő, és minél tovább jár valaki azon a tévúton, annál nehezebb utána a jót választani. Valaki számára egyenesen lehetetlen - mert önmaga esetleg már nem is tud különbséget tenni jó és rossz között, nem tanította meg neki senki, és bár a cselekedeteiért akkor is felelős, azonban azért, hogy olyan ember lett, amilyen, a felelősség valaki másé, csakhogy annak a másnak talán soha nem kell elszámolnia a tetteivel, és a következményeket nem ő viseli. 

Nap mint nap döntéseket kell hoznunk, hol kisebbeket, hol olyanokat, amelyeknek komoly súlya van, és ez a könyv - azon túl, hogy egy izgalmas krimi - azt taglalja, hogy mekkora felelősség van a döntéseink meghozatalakor a vállunkon, hogy aztán a következményt, amelyet nekünk és a gyerekeinknek és más, tőlünk függetlenül létező embereknek viselni kell, nyugodt lelkiismerettel (egészséges értékrenddel és ép lelkiismerettel rendelkező emberről beszélünk!) vállalni tudjuk. 

A regény megrendelhető ITT.

Rick Riordan: A villámtolvaj - Percy Jackson és az Olimposziak

"Rick Riordan, a szerző a legújabb amerikai Rowling. Eredeti, friss hang jellemzi – óriási a sikere! A regény alapja a legrégebben futó, legnépszerűbb, legelevenebb szappanopera, a görög mitológia. Mindez vagánysággal, egy "problémás" fiú küldetésével fűszerezve.

A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint. Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni? Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minotaurusz be nem kergeti a nyári táborba. Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba, és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, némelyiküket felbosszantotta: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított. Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon."

______________________

Dávid olvasta először ezt a könyvet - és aztán a többi részét is -, és nagyon tetszett neki. Gergő nem annyira rajong a témakörért (görög mitológia), így ő hanyagolta a könyvet is egyelőre.
Aztán megnéztük családilag filmen, és egészen jó volt. Pörgős, izgalmas, igényes, jó színészekkel, kellő ismeretanyaggal - de nem rátukmálósan -, szóval szerintem épp olyan ifjúsági film, ami a mai korosztálynak is tetszik, meg amit a szülők is jó szemmel néznek. :)

Gergő a film után is sokáig még "ellenállt", aztán egyszer csak, nem is tudom, milyen indíttatásból, de lekerült újra a könyv a polcról, a sorozat 1. része: A villámtolvaj - Percy Jackson és az Olimposziak. 12 éves kor fölött ajánlott, kb. 360 oldal, ennek ellenére Gergő - 10 évesen - nagy hévvel és izgalommal olvasta, és én is azt gondolom, hogy olvasós 10 éveseknek remek olvasmány. Bár én eleve elfogult vagyok a görög mitológiával szemben, szerintem ez a témakör mindenkit lehengerel. Mint látjuk, végül Gergőt is megtalálta. :)

Van egy másik könyvsorozat, aminek az első része Gergőnek nagyon tetszett, így biztos voltam benne, hogy ahogy ezzel a Percy Jackson-résszel végez, újra az a sorozat következik, de nem; a Percy Jackson - Szörnyek tengere került le a polcról.
Szuper szünidei időtöltés, én is nagyon ajánlom a gyerekeknek ezt a sorozatot, és a belőle készült filmnek a megnézése is tök jó családi kikapcsolódás.

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

"Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy hallatlanul koszos, felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is, Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie újra otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen...

Történet a második esélyről, a sors kiszámíthatatlanságáról és az evőeszközös fiókok rendjéről. Fredrik Backman harmadik regénye szívszorító és felemelő, romantikus és ironikus, csakúgy mint korábbi művei."

___________________

A férjem kérdezte, hogy miről szól a könyv, amit olvasok, és amikor gondolkodtam, hogy mi is a legpontosabb válasz, akkor arra jutottam, hogy Backman a magányról ír - a magányos emberekről, és arról, hogy ne ítéljük meg túl keményen azt, akit a magány tesz keménnyé.
Ne könyveljük el házsártosnak, kötekedőnek, bármilyennek olyan könnyedén, hanem nézzük meg, hogy miért is lett olyan - vagy hogy egyáltalán tényleg olyan-e, amilyennek mutatja magát. Nézzünk mögé, hogy ki is ő valójában, és a valódi személyiségéről hozzunk értékítéletet. Minden más felszínesség, tévedés, önkényes ítélkezés és légből kapott, téves kritika csupán.

Ha valakiről véleményt alkotunk, ismerjük már meg előbb! Ne legyünk olyan önteltek, hogy azt hisszük magunkról, jogunk van megítélni bárkit egy pillanat alatt, mert mi olyan okosak és tévedhetetlenek vagyunk, hogy úgyis tudjuk, milyen ember ő. Nem tudjuk. Nem tudhatjuk. Ha nem ismerjük, honnan tudhatnánk? És miért nem szánjuk rá az időt, hogy megismerjük? Ha erre lusták vagyunk, akkor ne legyünk olyan nagyra magunkkal, hogy azt hisszük, mi jogosultak vagyunk véleményt alkotni olyan alapon, hogy úgyis igazunk van.

Az idegesítő, házsártos, általunk megítélt ember olykor annyira szerethető, ha a felszín mögé nézünk! És hát a megértés: miért lett olyan, amilyen?
Mert problémája van, megsebezték, ezért álarc mögé bújik? Lehet.
És mi tudunk segíteni rajta?
Ha igen, akkor nosza, tegyük meg.
Vagy fogjuk be a szánkat.
Backman ilyen dolgokat akar közölni velünk.

És most, hogy ezt leírtam, kinyitottam a regényt, hogy mi is az első bekezdése?
Íme:

"Villa. Kés. Kanál.
Ebben a sorrendben.
Britt-Marie tényleg nem ítél el másokat, egyáltalán nem, de civilizált embernek nyilván eszébe sem jutna másképp elrendezni az evőeszközöket a konyhafiókban, ugye? Britt-Marie nem ítél el senkit, de ugyebár, nem vagyunk állatok?"

Humor, irónia, éleslátás - és apró intés, hogy tanulnod kell. Tanulnod kell azt, hogy a másik megítélése ne ítélkezés, ne bírálat legyen. Tanulnia kell Britt-Marie-nak. Tanulnod kell neked. Tanulnom kell nekem. Tanulnia kell Backmannak. Erre szólít fel minket, és erre szólítja fel és emlékezteti újra és újra önmagát. Ami becsülendő. És hasznos. Előrevisz.

Backman eredeti humorát nagyon bírom:

"- Felszámolták a műhelyt. Megtesszük, amit tudunk. De szarni rá! Megmutatom az ifjúsági otthont, jó?
Meglenget egy borítékot, benne a kulcsokkal. Britt-Marie elveszi, Valaki vodkásüvegére néz, aztán a táskáját kezdi szorongatni. Majd még a fejét is megcsóválja.
- Köszönöm, boldogulok. Nem akarom, hogy teher legyen a dologból.
- Nekem nem teher - mondja Valaki, és lazán előre-hátra gurulgat a tolószékével.
Britt-Marie elnézően mosolyog.
- Nem is úgy gondoltam, hogy magának."

"Poharakat is tesz a gyerekek elé. Az egyikük, akit Britt-Marie a világért sem hívna "túlsúlyosnak", de azért úgy néz ki, mintha nagyon sok gyerek üdítőjét megitta volna, vidáman azt mondja, "szívesebben isznak a dobozból".
- Itt ugyan nem, itt pohárból iszunk - háborog Britt-Marie, hangjából hallatszik, alkudozásnak helye nincs.
- Miért? - kérdezi a kisfiú.
- Mert nem vagyunk állatok - tájékoztatja Britt-Marie.
A fiú az üdítősdobozára néz, elgondolkodik egy kicsit, majd megkérdezi:
- Melyik az az állat, amelyik az embernél ügyesebben iszik dobozból?"

"Sami mesél neki egy focimeccsről majdnem egy évtizeddel ezelőtt. Liverpool-Milan meccs volt a Bajnokok Ligája döntőben, amiről Britt-Marie megkérdezi, verseny-e, Sami meg azt válaszolja, kupa, Britt-Marie megkérdezi, mi az a kupa, Sami azt válaszolja, egyfajta verseny, mire Britt-Marie rámutat, hogy akkor akár már az elejétől lehetett volna annak nevezni különcködés helyett."

Tartalmas, ironikus, néhol vicces, néha könnyfakasztó történet - de olyan igényességgel kidolgozva, ahogyan azt Backmantól megszokhattuk.
Jó szórakozást!

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset; Függöny

"Anglia ​kies zöld mezőinek közepén kicsiny falu Styles St. Mary. A nagy parkban álló stylesi kastély lakóit megkímélte a háború – mégsem boldogok. Vasakarattal kormányozza háza népét a kastély úrnője, aki a környék – és a család – bőkezű jótevőjének szerepében tetszeleg, de a zsebpénzt bizony szűken méri szeretteinek. Gőgös szívét azonban egy szép napon ostrommal veszi be a faluba vetődő szakállas idegen, és a kastély úrnője készségesen nyújtja kezét (és pénztárcáját) a nála vagy húsz esztendővel fiatalabb „drága Alfred”-nek. Persze, az ilyesminek ritkán jó a vége… A stylesi kastélyban bekövetkező titokzatos bűnügyet azonban végül sikeresen deríti fel a menekült belga detektív: Hercule Poirot – aki A titokzatos stylesi eset című Agatha Christie-regényben lépett első ízben az olvasók elé, hű tisztelője, Arthur Hastings kapitány társaságában. 

Az első világháború alatt játszódó regény színhelyére, a stylesi kastélyba hívja barátját sok-sok év elteltével az elaggott, de korántsem szenilis Poirot a Függöny-ben; és az őszbe csavarodott, de változatlanul romantikus lelkű Hastings, mint mindig, most is hűségesen engedelmeskedik dicső barátjának. Stylesban most sem honol boldogság; más a tulajdonos, mások az életkörülmények – a hajdani kastély ma fizetővendégek lakhelye –, de az ódon falak között megint csak bűntény történik, és természetesen megint csak Poirot az, aki mindent kiderít – végül, de ezúttal utoljára…"

______________________


Másodszor olvastam ki ezt a könyvet, de már nagyon régen olvastam először, így nem emlékeztem rá. Vagyis emlékeztem: csak nem arra, hogy az a vége, ami. Sőt, nagyon érdekes, mert "emlékeztem", hogy a végén ki öl meg kit, és pont fordítva történt. Furcsa, hogy miért ez a kép élt bennem.

Szerintem a Függöny A. C. legjobb regénye, a csavar miatt egyfelől, másrészt mert megindít a vége, amivel kilóg rendesen a sorból. Megdöbbentő a fordulat, bárhogy akarod kitalálni, nem fog menni, hidd el, szóval ne is próbálkozz vele. Az indíték, a gyilkos kiléte, a mód... Totál rejtély, végig homályban marad minden, ami közelebb vihetne a megoldáshoz.

És hát az olvasmányosság, a karakterek jól ábrázoltsága és a szerethető stílus pedig az A. C.-től jól megszokott, elvárt, jóleső színvonalat nyújtja.

Ruth Rendell: Démon képében

"Ráhullt a lámpa fénye, megvilágította üres szemét: azután megtört a fény, s az árnyak játéka félelmet rajzolt az arcára. Arthur nem moccant, de esküdni mert volna, hogy a lány megmozdult. Nincsen számára irgalom, nincs menekvés, semmi sincs, csak a repedezett, pókhálós, ég felé meredő téglafal a háta mögött. 
A zseblámpából homályosan világító, sarki utcalámpa lett. Hirtelen ötlettel kioltotta. Tökéletes csönd, tökéletes sötét. A lány kereket akart oldani. Így kell lennie, mert a fal felé tapogatózva nem találta sehol. Megérintette a nyirkos téglát, s egy csöppnyi víz pergett le az ujjai között. A fal mentén tapogatott előre a lány után, most már nyögött, hangosan, rekedten zihált. Végre megérintette a ruháját, és keze felkúszott hideg nyakára. Melegnek és puhának érezte, mint Bridget O'Neillét. Honnan szakadt fel ez a fojtott, fuldokló kiáltás? A lány hangja volt vagy az övé? – Ezúttal a nyakkendőjével fojtotta meg. Addig csavarta, amíg megfájdult a keze."
________

Ruth Rendell hozta a maga igényes, különleges stílusát ebben a krimiben is. Érdekes mindig arra látni példát, hogy egy szimpla krimiből is milyen sokat ki lehet hozni némi pszichológiai érzékkel, emberismerettel, szépirodalmon nevelkedve. 

Rendellnek ezt a korai könyvét véletlenül fedeztem fel a szüleim polcán a réges-régi krimik között, mert sajnos jelenleg csak 2 könyve kapható, és szerintem a regényei igazi kincsek a krimiirodalomban, mert abszolút a minőségi szórakoztató irodalom kategóriájába tartoznak.

Minden krimikedvelőknek ajánlom, mert a nehezebb pszichotriller hívei és az Agatha Christie-rajongók egyaránt értékelni fogják.

Ken Follett: Kulcs a Manderley-házhoz

"A nagy sikerű Follett-regény a II. világháború idején játszódik Egyiptomban. 
Mint valamennyi tábori felderítőtiszt, von Mellenthin is lefitymálta a kémek jelentéseit. A diplomáciai pletykákon, az újsághíreken és a puszta találgatásokon alapultak, és legalább olyan gyakran voltak tévesek, mint helyesek, ami azt jelentette, hogy lényegében használhatatlanok voltak. De kénytelenek voltak beismerni. hogy ez a kémjelentés másnak látszik. A kém, akinek a hívójele Szfinx volt, így kezdte az üzenetét: Aberdeen hadművelet. Megadta a támadás időpontját, a benne részt vevő dandárok számát és szerepét, megjelölte a helyeket, ahol támadni fognak, és elárulta a tervezők taktikai elgondolásait."

________

Annak a könyvnek a hátulján, amit én olvastam, egyáltalán nem ez a fülszöveg van, szóval abból semmi nem derül ki se a történetről, se a műfajról, se semmi másról. Az arra enged csak következtetni, hogy ponyva lesz a javából. Hát, végül is az is, de a jobbik fajtából. Mindenesetre olvasható.

Follett már többször okozott nekem csalódást, mint ahányszor nem, de ez a könyve szórakoztató, olvasmányos, izgalmas, és mindezt úgy, hogy nem olyan idegesítő. Kevesebb benne a közhely, a "jaj, ne már"-rész, több az eredetiség, jobb a karakterek kidolgozottsága, mint úgy általában, és még a szálak is egészen kiszámíthatatlan módon bonyolódnak.

Ezzel együtt, asszem, én befejeztem a Follett-könyvek olvasását, mert annyira azért nem volt jó, hogy továbbiakat akarjak olvasni tőle. Laza, egyszerű könyv, többé-kevésbé leköt, de nem olyasmi, amiből többet akarnál.

Fekete Judit: Időkapszula – Üzenet a jövőbe

"A felnőttek sokszor rettenetesen értetlenek. Nem tudják, miről beszélsz, mit akarsz, és mire gondolsz. Mintha elbeszélnétek egymás mellett. Pedig egykor ők is ugyanolyanok voltak, mint te, csak már elfelejtették, milyen volt fiatalnak lenni...

Holott vétek lenne elfelejteni a legjobb dolgokat. A gondolataidat, érzéseidet, a jó bulikat és az igaz barátokat. A kedvenc helyeket és az utálni valókat. Az őrült gondolatokat és a hihetetlen kalandokat, a jó beszólásokat, és persze a legjobb nyarakat.

Ez a kis könyv abban segít neked, hogy elzárhasd és sok-sok éven át megőrizhesd azt, ami TE vagy! Üzenhetsz a későbbi önmagadnak: mondd el neki, mire figyeljen!

Időkapszula, ami sok-sok év múlva visszarepít a múltba, hogy sose felejtsd el, ki is vagy valójában! Ne feledd, ez nem egy hagyományos napló. Ha végeztél vele, ne ásd el a múlt emlékei közé!

Írd bele, mikor akarod újra felnyitni, majd tedd el a legtitkosabb helyre, és gondosan őrizd meg! Ha eljött az idő, és úgy érzed, tudnod kell, honnan indultál az élet nevű, hosszú útra, nyisd ki újra! Hidd el, hihetetlen élmény lesz!

Üzenj magadnak a jövőbe, írj, ragassz, fess bele, és élvezd minden pillanatát!

Induljon az utazás!"

__________________


Egy gyönyörű könyvet szeretnénk ma ajánlani nektek.
A gyermekemet is magával ragadta, és engem is első látásra lenyűgözött.
Külcsín és belbecs ezúttal együtt jár. Egy nagyon tartalmas és érdekes könyv, amely izgalmas időutazásra hívja a tulajdonosát.

Hangnemében és képileg is annyira szelíden invitál, olyan kedves, egyszerű és mindenféle tolakodástól mentes, hogy éppen ezért tudod a magadénak érezni, kortól és nemtől függetlenül.

A kérdései elgondolkodtatóak, és mintha jövőbe látó lenne a szerző, hogy igen, ezeket a kérdéseket lesz érdemes újra górcső alá venni sok-sok év múlva.
És hát az egész kivitelezés minőségi és igényes.
Az idézetek pedig még többé teszik, ugyanis nem akarnak nagy igazságokat és bölcsességeket rátukmálni a gyerekre, nem akarják didaktikus módon tanítani semmire, egyszerűen ráirányítják a figyelmét olyan dolgokra, halkan, szinte a fülébe súgva, amelyek nem biztos, hogy egyébként eszébe jutnának.

Kreativitásra ösztönöz és álmodozásra késztet azáltal, hogy időutazásra hív. 

Akár gyerek vagy, akár felnőtt, önként és boldogan részese leszel.

A kamasz nyelvén tud szólni, úgy, hogy mégis megszólít bárki mást is, aki ezt a könyvet a kezébe veszi.

Néha laza és vicces, máskor szívbe markoló, legalábbis anyaként ezt érzem a kérdések olvasásakor, miközben fogalmam sincs, hogy mit fog válaszolni rájuk a gyermekem. És nem is szeretnék beleavatkozni - ez az Ő időkapszulája, az Ő jelene, az Ő válaszai; szíve joga a legőszintébben válaszolni a kérdésekre, amire akkor van igazán módja, ha tiszteletben tartom a szuverenitását.

Ez a könyv a jövőbe és a múltba röpít egyszerre, és ami a legcsodásabb benne, hogy ahogy olvasod vagy kitöltöd, rádöbbensz, hogy mennyire szereted és becsülöd a jelent, azt az életet, évet, napot, amelyben jelenleg élsz.


A Partvonal Kiadótól megrendelhető ITT.

J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Újraolvasva Dávid által. :)
Most erről nem fogok írni hosszan, hiszen tudvalevő, hogy mindhárman Harry Potter-fanok vagyunk. :) Ezt bizonyítja az első rész újraolvasása is, viszont Dávid azt mondta, hogy elsőre kicsit jobban tetszett neki, mint most, de hát ez, azt gondolom, teljesen természetes. Adódik ez abból is, hogy elsőre nyilván újdonság volt, ennélfogva sokkal izgalmasabb, hiszen még nem ismerte a történet kimenetelét, másrészt pedig azóta megíródtak és megfilmesítődtek - szép magyar kifejezéssel - a további részek is, amik az elvárásokat és az ingerküszöböt is jóval feljebb emelték a Harry Potter-olvasók körében.

Rick Riordan: A 39 kulcs – 1. rész: A csontlabirintus

"Mi történne, ha rájönnél, hogy a családod az egyik leghatalmasabb család a történelemben? Mi lenne, ha azt mondanák, hogy a család erejének forrását elrejtették a világ különböző részein, 39 kulcs formájában? Mi lenne, ha választás elé állítanának – fogod az egymillió dollárt és elsétálsz. vagy megkapod az első kulcsot? Ha Amy vagy Dan Cahill helyében vagy, a kulcsot választod – és megkezdődik a veszélyes hajsza."

________________________

Gergő ezt olvasta ki legutóbb, nagyon gyorsan, nagyon tetszett neki, és azóta is kérdezgeti, hogy mikor vesszük meg a következő részt, mert már nagyon szeretné olvasni. Szóval hamarosan beszerzem a további részeket is. Egyébként ezt a részt én is elolvastam, hogy ízelítőt kapjak a mai ifjúsági regényekből, és szerintem is tök jó, olvasmányos, izgalmas, teljesen megértem a gyerekeket, akik odavannak ezért a sorozatért.

J.K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Harry Potter újra, ezúttal Gergő által olvasva, így harmadszorra már csak röviden.

Nála is az volt, mint Dávidnál, hogy hosszasan nyüstöltem, hogy higgye el, letehetetlen lesz, de nem hitte el, visszatartotta az, hogy nem regény formájában íródott. Aztán amikor mégiscsak elolvasta, nagyon-nagyon rövid idő alatt, akkor többször is feltette a költői kérdést: Miért nem olvastam már el??
És hát miért ilyen rövid, és miért nincs következő része, és biztos nem lesz-e következő része stb. :)

A "Ki az elátkozott gyermek?" kérdés őt is foglalkoztatja, de erre nem adhattam meg neki a tuti választ. Ki is az? Hát igen. Mindannyiunk számára más? Attól függ, mi mit jelent számunkra? Vagy több elátkozott gyermek van? Vagy...? Sokféle válasz lehetséges, de már az önmagában nagyon jó szerintem, hogy ez ennyire elgondolkodtató. Klassz dolog utána a gyerekekkel ilyenekről beszélgetni, még tovább szőve a beszélgetés fonalát.
És háborogni egy kicsit azon, hogy miért is nincs következő rész, amikor mi úgy szeretnénk...

Lőrincz L. László: Gyilkos járt a kastélyomban

„A csikorgás megerősödött, s egy hirtelen támadt széllökés arcába vágta az egyik függönyszárnyat. 
Mire sikerült megszabadulnia a függönytől, az ajtóban már állt valaki. Középtermetű, zömök jelenség, furcsa, idejétmúlt fehér ruhában, vállig érő szőke hajjal. Éppen úgy volt öltözve, mint régi képeken a várúrnők: magas, feszes gallérja szinte teljesen eltakarta az arcát, csak szalmaszerű haja világított még a sötétségbe hajló félhomályban is. 
Gary megdermedt, és torkán akadt a hang. A túlvilági alak égő szemét az övébe fúrta, és szinte úszni látszott a levegőben. A kutyák tombolva vonítottak a faluban, és Garyben megerősödött az érzés, hogy a jelenségnek nincs se lába, se arca. 
Gary az arca elé kapta a kezét, és szinte könyörögve felkiáltott: 
– Lady Crawford… én… 
Lady Crawford kísértete néhány méternyire megállt előtte és kinyújtotta a kezét…”

____________

Igazi, régi típusú Lőrincz L. László-könyv, ami nagyon szórakoztató és olvasmányos, ugyanakkor azt kell mondanom - bár óvatosan, hogy ne sértsek meg senkit -, hogy egy picit bugyuta is ezzel együtt... Olyan mondatok és olyan történések vannak benne, amik szerintem teljesen életszerűtlenek. Mármint egy regényhez, egy krimihez képest is.

Poirot is az a figura, aki x dologból olyan következtetéseket von le, amelyek kicsit a nemár kategóriájába esnek, és itt is nagyjából így folyt a nyomozás; tudjátok, amikor pár óra alatt az egyetlen elejtett nem tudom, miből (legyen az elejtett mondat vagy elejtett madártoll vagy bármi) kibogozza a - gyakran nem is nyomozó - főszereplő a szinte kibogozhatatlan és szövevényes rejtély szálait. Mégis: Poirot-nál valahogy ez mégsem zavaró egyáltalán. Sőt, elgondolkodtató és szórakoztató. És nem a főszereplő személye miatt, azzal ebben a könyvben sem volt gond, hanem a háttéresemények miatt.

Pl. kiderül, hogy "XY felment a toronyszobába" (ami adott esetben egy fontos mozzanat), viszont tudjuk, hogy ez teljesen értelmetlen, hogy felment, mert egyáltalán nem akart felmenni, arra vetődni pedig véletlenül nem lehet, magyarázatot éppen ezért nem is kapunk arra, hogy mit keresett ott, tehát marad a "rosszkor volt rossz helyen" magyarázata, de mindenféle logika nélkül, hogy "oké, rosszkor, rossz helyen - de miért is??", ez pedig kimondottan zavaró, mert értelmetlenné és hiteltelenné teszi az egész történetet.

Tudom, ez nem szépirodalomnak íródott, így nem is ilyen értelemben hiányolom belőle a komolyságot, csak szerintem azért ennyire lazára sem kéne venni, mert - mint fent már írtam - így teljesen életszerűtlenné, azaz akár kimódolttá, akár bugyutává, akár csak egyszerűen olyanná válik a sztori, ami a legkevésbé sem komolyan vehető.

Leslie L. Lawrence: A Gonosz és a Fekete hercegnő

"San Juan szigetén, a tengerparti csapszékekben csak suttogni mernek a rossz hírű, vámpírok lakta kastélyról, amely a város fölé magaslik. Ide tart Leslie L. Lawrence is, zsebében pipájával, és legendás .38‑as Smith and Wessonjával, hogy eleget tegyen a titokzatos Francis T. Drake meghívásának. 
A kastélyba temetőn át vezet az út: a sírokon gyertyák égnek, s megölt állatok tetemei teszik még barátságosabbá az örök béke helyét… 
Hamarosan megtörténik az első gyilkosság, amelyet újabb és újabb követ… Aztán előkerül a pipa és a .38‑as – no és a gyönyörű Viorica –, hogy segítségükkel hősünk összemérhesse erejét a Gonosszal."

___________


Az a tipikus "régifajta" Leslie L. Lawrence-könyv, amibe úgy belemerül az ember, hogy nem tudja letenni. Kb. 20 éve olvastam, és már egyáltalán nem emlékeztem a történetre, csak arra, hogy nagyon tetszett. Most újraolvasva is azt éreztem, hogy olvasmányos és letehetetlen, lebilincselő a stílus, könnyed és szórakoztató olvasmány, ami azért érdekes, mert szörnyű dolgok vannak benne. De az író le tudja írni ezeket úgy, hogy az ne gyomorforgató legyen, és gyakran a legbizarrabb részeket is megfűszerezi némi humorral - így a fűszerezés emészthetőbbé teszi a leírtakat.

Még csak nem is rémlett a történet vége, de megmondom őszintén, hogy nekem egy kicsit csalódás volt. Nem szoktam a történetből kiragadni lényeges dolgokat, így ha valaki még nem olvasta ezt a regényt, de tervezi, hogy el fogja olvasni, az a következő néhány mondaton lépjen át: én egy kicsit kiakadtam a "robotzsaru"-dolgon. Nemáááár... Abszolút nem illeszkedett a történet egészébe. Mit keresett ez (az ötlet) ott? És egyáltalán!

És a kapott válaszok a végén - mi miért és hogyan történt - is kissé erőltetettek voltak...

De aki szereti az író stílusát, illetve a könnyeden hátborzongató történeteket, annak ezekkel együtt is tetszeni fog.

Viszont egy sokak/sokunk által nem ismert történelmi epizódra ráirányítja a könyv a figyelmet, ami nagy erénye a regénynek, ugyanakkor ha a könyv végeztével az ember utánaolvas a történelmi tényeknek, melyek az alapot adták ehhez a könyvhöz, na akkor kezd el igazán borzongani... És mivel ezekről tudható, hogy megtörténtek, és nem oldhatók humorral és azzal, hogy "nyugi, ez csak egy könyv", ezek már sokkal kevésbé lesznek emészthetők. 

Kata McMullan: Sárkányvadász Akadémia 3. – Kalandtúra a sötét vadonban

"Hősünk, Kanócfalvi Wiglaf, a Sárkányvadász Akadémia elsőéves tanulója immár két félelmetes sárkányt is legyőzött rövid iskolai pályafutása alatt, anélkül, hogy egy csepp vért kiontott volna! Mordred, az Akadémia igazgatója azonban korántsem elégedett: neki a sárkányok aranya kell mindenáron. Így aztán az egész osztály útnak indul a Sötét Vadonba, hogy megszerezzék Seetha, a sárkánylédi aranyát, amit a Rémbarlangban rejtett el..."

"Kanócfalvi Wiglaf akár Harry Potter kisöccse is lehetne" (Mary Pope Osborne)

________

Gergő néhány óra alatt olvasta ki. Este az ágyban belekezdett, és pár óra múlva be is fejezte ezt a 100 oldalas olvasmányt. Nagyon tetszett neki az első két rész is, amiket már régebben olvasott, és valahogy csak most került sor a harmadik részre. Sajnálja, hogy több része nem jelent meg Magyarországon, mert igazán jó kis regénynek tartja.

Fiús és könnyed regény, kalandokkal, gördülékeny stílussal, nem ijesztő oldalszámmennyiséggel, szuper olvasmány a nyári szünetre egy harmadik (na jó, már negyedik) osztályos gyermeknek.

A Ciceró Könyvstúdiótól megrendelhető!

Leslie L. Lawrence: A megfojtott viking mocsara

"Leslie L. Lawrence, a nemzetközi biológuskonferencia résztvevője béka helyett megfojtott vikingre lel a kristiansandi mocsárban, s egy hullára a feje felett a fán. Később a hulla eltűnik, hogy máshol bukkanjon fel. A mocsár szélén elszabadulna a pokol, de ekkor Leslie L. Lawrence vízhatlan fóliába csomagolja 38-as Smith and Wessonját, zsebre vágja pipáját, s egy porszívócsővel a szájában lemerül a mocsár mélyére, hogy elkapja a megfojtott vikinget."
____

Erős közepes. Izgalommal, humorral, kalandos történésekkel, talányokkal, misztikumnak álcázva a lényegi részeket, hogy legyen min törni a fejünket, és némi történelmet belecsempészve.

A legjobban azt szeretem, hogy úgy izgalmasak Leslie L. Lawrence könyvei, hogy a durvább részeket mindig feloldja humorral, poénokkal, ezért azok bár izgalmasak maradnak, de tulajdonképpen sosem érzi durvának az ember még a legbizarrabb részeket sem. Pedig egyébként vannak minden könyvében abszolút durva leírások, események, és nagy tehetségre vall, hogy ezeket úgy tudja megírni, ábrázolni, feloldani, hogy mégsem érzi annak az ember. De legalábbis a súlyukból mindenképpen veszítenek ezek, mert az író számára nem az a lényeg, hogy rettegj vagy borzongj meg hogy folyjon a vér, hanem az, hogy szórakoztasson a regényeivel.

"- Bejelentést szeretnék tenni.
- Tegyen.
- Láttam a mocsár partján a vikinget.
- Gratulálok. Ez minden?
- Kötél volt a nyakán.
- Mint rendesen. Azzal fojtották ugyanis a mocsárba. Úgy látszik, azóta sem tud megszabadulni tőle. Viseli, mint maguk a becsületrendet.
- Bocsánat - mondtam -, az francia kitüntetés.
- Biztos Angliában is van valami, amit ünnepnapokon magukra vesznek, nem?
- Általában a nagykabátunkat. Legalábbis hidegebb időben."

Csukás István: Nyár a szigeten

Melyik gyerek ne szeretne egyszer szülői felügyelet nélkül táborozásra indulni? E könyv kis hősei pontosan ezt teszik, és hamarosan kiderül, hogy nem is olyan könnyű dolog a felnőttek segítsége nélkül boldogulni...

Annak idején nagy sikerű tévéfilm is készült a könyv alapján.

_________

Gergő legújabb olvasmánya a Nyár a szigeten volt. Kötelező olvasmánynak kapták a nyárra, és nagyon tetszett neki. Azt mondta, hogy izgalmas és vicces is volt, tetszett neki.
A benne szereplő rajzokat is nagyon jónak találta.

(Én közben Verne Kétévi vakációját olvastam, ami némileg hasonló témát dolgoz fel; érdekes volt néha összehasonlítani, melyikünk könyvében mi történik épp.)

Ahogy befejezte a könyvet, rögtön megnézte a Le a cipővel című filmet, ami a Nyár a szigeten alapján készült, de az nem igazán tetszett neki. Kedvenc szereplője, Matyi - a süni - is kimaradt belőle, illetve más volt a filmben a történet is és annak a vége is - és mindkettő jobb volt a könyvben. Továbbá azt mondta, hogy a filmbe olyan részeket is beletettek, amik a könyvben nem voltak benne, és teljesen fölöslegesek voltak. A színészi játékkal sem volt elégedett.
Szóval a film nem nyerte el a tetszését, a könyvvel ellentétben, ami viszont abszolút igen.

Leslie L. Lawrence / Lőrincz L. László

Különböző írókról, irodalmi stílusokról, nehezebb és könnyedebb könyvekről beszélgettünk, amikor a férjem megemlítette Lőrincz L. László nevét, és hirtelen kedvet kaptam elolvasni néhány régi (!!!!) könyvét.

Régen olvastam párat (kb. 20 éve), amik nagyon tetszettek, de nem emlékszem rájuk egyáltalán; gondoltam, újraolvasom őket. Az újakat semmiképpen nem olvasom el, mert szerintem egyszerűen olvashatatlanok. Nem akarom megsérteni őt, tényleg nem, de hogyan lehetséges ekkora színvonalcsökkenés az évek során???? Ekkora minőségbeli változás!

Egy kaptafa. Ami biztosan a mennyiségből - azaz az elvárásokból - és nem a tehetség (és főleg nem a szorgalom) hiányából adódik. "Jó ez így is, megveszik, mit erőltessem meg magam"? Érdekes, ha tényleg az igény ennyi, nem több, mert ha valakiről tudjuk, hogy jó - jól ír, tehetséges, és felmutatott már olyan műveket, amilyeneket -, akkor éppen ezek miatt önkéntelenül is támasztunk egy elvárást felé, nem? (Arról nem is beszélve, hogy ne az alacsonyabb elvárásnak akarjunk megfelelni, hanem - ha vannak - a magasabbaknak, még ha az megerőltetőbb is; ha pedig ilyenek nincsenek /de ezt kötve hiszem/, akkor támasszunk korrekt elvárásokat saját magunkkal szemben.)

Persze az is lehet, hogy csökkent az olvasótábora a fent írtak miatt (de "ez még belefér"?), ezt nem tudom, de ki tudja, az is lehet, hogy növekedett (érdekes lenne erről megtudni több információt) pont azért, mert a könnyű, a könnyed átment - nem jó értelemben véve - egyszerűbe. Naggggyon egyszerűbe. És az sokak számára emészthetőbb. Sajnos.

Unalmas, ha ilyen sok könyvben a stílus, a történés, a párbeszéd és minden változatlan. Még akkor is, ha jó. Ha nem jó, akkor meg főleg. Mert akkor minek is olvassuk? Ha nincs váratlan fordulat, nincs inspiráló párbeszéd, nincs izgalom.

Pedig neki erőssége volt régen a háttérmunka, a humor, a feszes tempó, a fordulatos cselekmény. Hova lettek ezek? Még az is eszembe jutott, hogy megvannak, csak az olvasó túl kritikus, túl kekec, vagy mindig az újat igényli, nem elégszik meg a régi jól beválttal... De szerintem nem. Igenis van itt egy nem jelentéktelen minőségromlás, mert ezt elég sokan látják, tehát nem az én kákán csomót keresésemről van szó.

Igénytelenség lenne ez a nagy változatlanság és egyhangúság? Az az érdekes, hogy számomra szándékosnak tűnik. (Mármint: "jó ez így, hiszen látjuk, van rá igény, így is megveszik".) Ha az, akkor már-már sértő. (Oké, biztos nem mindenki számára.) Ha nem, akkor pedig érdemes lenne fejtegetni az okot. A mentséget a silányságra és a sablonosságra. Mert nekem az "erre van igény" nem kielégítő magyarázat.

Pár éve kezembe vettem egy-két akkor íródott könyvét, de igen hamar feladtam. És a hatása annyira maradandó (az elriasztó hatása a színvonal miatt), hogy élénken megmaradt bennem, és azóta egyetlen könyvéhez se nyúltam, eszembe se jutott, hogy bármit is olvassak tőle.
A mai napig - amikor felidéződött bennem a régi könyveinek a hangulata. Na, azok jók voltak, azokat szerettem. Azt a hangulatot, azt a minőséget, azt a humort, azt az igényességet. Az tényleg jó volt. És biztos, hogy nem csak az emlékeim csapnak be, hanem klasszisokkal jobbak voltak azok a könyvek. Mert most a kezembe vettem egy régi könyvét (ezt nem újraolvasom, hanem először olvasom), és leköt, szórakoztat, pedig ebben sincs semmi különös. És mégis.

Leslie L. Lawrence szerintem nagyon tehetséges író, és nagyon szurkolok neki, hogy tudja hozni azt a színvonalat, ami - talán nem a nagy többség által elvárt, hanem - tényleg elvárható tőle.

Majd beszámolok.

Robert Galbraith: Gonosz pálya

"Titokzatos csomag érkezik Robin Ellacott nevére, és rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne.

Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is megdöbben. Négy férfi is van a múltjában, akikről úgy gondolja, lehettek a feladók – és Strike nagyon jól tudja, hogy mindegyikük komoly, elmondhatatlan kegyetlenségre képes.

Míg a rendőrség arra a gyanúsítottra koncentrál, akiről Strike egyre biztosabban érzi, hogy nem ő a tettes, Cormoran és Robin a kezükbe veszik az ügyet, és elmerülnek a másik három gyanúsított sötét világában. Ám közben újabb, rettenetes bűntettek következnek, és egyre fogy az idő, hogy leleplezzék a gyilkost…

A Gonosz pálya pokolian okos bűnügyi regény, teli váratlan fordulatokkal, de egyben egy férfiről és egy nőről is szól, akik személyes és szakmai életükben is válaszúthoz érkeznek. Letehetetlen olvasmány."

Robert Galbraith

J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat és az Átmeneti üresedés szerzőjének írói álneve. A Gonosz pálya a harmadik Cormoran Strike-regény. A Kakukkszó 2013-ban, A selyemhernyó pedig 2014-ben jelent meg.

Robert Galbraith Cormoran Strike-regényeit a BBC One adaptálja televíziós sorozattá.

__________________________

Rowling megint remekelt, mint mindig. Ebben elvileg nincs semmi meglepő, és mégis van. Mindig meg tudja lepni az olvasót a zsenialitásával, a sokoldalúságával, a fantáziájával, és még sorolhatnám hosszan.

Engem egyébként teljesen meghökkent mindig, hogy mik vannak egy ember fejében. És most nem a szereplőire gondolok, hanem Rowlingra. Te jó ég, hogy juthatnak ilyesmik eszébe egy írónak? És ez nem minősítés, és ha némiképp mégis az, akkor sem "leminősítés", nem azt jelenti, hogy akinek ilyen dolgok eszébe jutnak, azzal valami nem stimmel. (Bár A selyemhernyó ilyen szempontból sokkal-sokkal durvább ennél.) Hanem hogy... hát, csak annyi, hogy "miért? honnan?" Tudom, az írói fantázia - de akkor is... Mindig elgondolkodtat ez a dolog. Nyilván egy Harry Potter után az ember főleg hajlamos feltenni ezt a kérdést, hiszen az annyira más.

Szóval ilyen sokoldalú írót még sosem láttam, de szerintem más se nagyon. Nem mondom, hogy nem születnek nagyobb alkotások. De, születnek maradandó művek különböző műfajokban. De három ilyen különböző műfajban ilyen színvonalú regények...?

Egyébként érdekes, hogy Rowling az egyetlen milliárdos, aki az írásból szerzett ekkora vagyont. Számomra ez is bizonyítja, hogy milyen sokan látják és bámulják áhítattal és meghökkenéssel, hogy mekkora képzelőerővel rendelkező, milyen sokszínű, mennyire tehetséges, fáradhatatlan és kifogyhatatlan ötletekkel rendelkező író. 

Nem tudok elvonatkoztatni attól, amiket már írt - az előző két krimit, az Átmeneti üresedést, a Harry Pottereket -, amikor azon mélázok, hogy hogy a csudába tudja ennyifajta embernek (és varázslónak...) a bőrébe képzelni magát. Elképesztő hiteles, és minden könyvénél eléri, hogy ne lehessen letenni. Bár az igazat megvallva a Cormoran Strike-történetek első része szerintem kicsit lassú volt, de a Gonosz pálya miatt kimondottan keveset aludtam, mert tudtam, hogy korán kell kelnem, mégsem tudtam letenni a könyvet. Annyira gyors, izgalmas, pörgős, érdekfeszítő, hogy mindig elolvas "csak még egy oldalt" az ember.

Nem számítottam különösebb csattanóra, mert Rowling látszólag nem sokat bízott a képzeletre - nagyjából felkínálta azt az x lehetőséget, akik a bűncselekmények hátterében állhatnak; de mégis sikerült rendesen meglepnie és egy nagy csattanót betennie a végén. Egyrészt a gyilkos kilétét illetően, másrészt a főszereplők személyes életét tekintve. A regény olvasása során százszor végigveszed magadban a lehetőségeket, de aztán... Hát ennél persze nem mondhatok többet.

Olvassátok el. Tényleg olvassátok el! Rowling nem okoz csalódást, ebben nyugodtan megbízhattok.

A Gonosz pálya megrendelhető a Gabo Kiadótól ITT.

Jules Verne: Kétévi vakáció

"Új-Zélandon a vihar elold a parttól egy vitorláshajót, amelyen tizenöt fiúintézeti növendék alussza az igazak álmát. Mire a szerencsétlenséget felfedezik, a vitorlásnak nyoma vész. A hatóságok hosszas, eredménytelen kutatás után beletörődnek a megváltoztathatatlanba, nem úgy, mint a nyílt óceánon felriadó utasok: a gyerekek. Egy lakatlan szigetre vetődésük után felépítik ideiglenes társadalmukat, és kétévi küzdelmes harcukkal, összefogásukkal átvészelik a kényszerű helyzetet."
__________________________

Egy ifjúsági regényt olvastam most, valahogy kedvet kaptam hozzá, és úgysem olvastam még Verne-től semmit. Eleinte nagyon tetszett, vagyis szinte végig nagyon tetszett; az a fíling, amit csak egy ifjúsági regény tud nyújtani, és ami olyan jóleső tud lenni néha.

Picit túlzónak éreztem néhány dolgot, de hát az ifjúsági regényekben ez abszolút megengedhető, másrészt miért is ne tudhatna ennyi mindent néhány kisfiú, miért is ne.

Azért meg kell hogy mondjam, a végén már kezdtem kicsit unni, és nem is azért, mert hosszúra nyúlt, hanem talán azért, mert a befejezés egy kicsit csalódást okozott, mondjuk az utolsó 30-40 oldal. És ennek már valószínűleg az lehet az oka, hogy ifjúsági regényt olvastam nem ifjúságként...
Szóval nagyon kíváncsi lennék, hogy mit gondol a történet végéről a 10 és a 13 évesem - az a korosztály, akiknek ez a könyv valójában íródott -, de sajnos nem mutatnak túl nagy hajlandóságot arra, hogy elolvassák. Nem tudom, miért. Szerintem nem azért, mert régi vagy "ódivatú", mert olvasnak ilyen jellegű könyveket, de ez valamiért nem vonzza őket. Hát jó.

Összegezve: fiús könyv, kalandos, izgi, vagy inkább érdekes, felnőttek nyilván fenntartással kezelik a történéseket, de azért klassz nyári olvasmány, életkortól függetlenül.

Michael Peinkofer: Gryphony

A griff bűvöletében

Egy titokzatos gyűrű Melodyt egy ősi kőrakáshoz vezeti, ahol egy tojásra bukkan. Amikor hazaviszi a kincset, megdöbbenve tapasztalja, hogy egy griff-fióka bújik elő belőle. A kislány a nagymamájával él a Kőház Panzióban,melyre a környék pénzéhes vállalkozója készül rátenni a kezét. Hamarosan kiderül, hogy a félig sas, félig oroszlán lény képes beszélni Melodyval, és felcsillan a remény, hogy a segítségével talán megmentheti az otthonukat. Kisiskolásoknak szóló fantasy egy árva kislány kalandjairól, történet a csodák és a barátság erejéről.


A sárkányok szövetsége

Megérdemelt sikert aratott a magyar kamaszok körében is a Gryphony-sorozat első kötete, A griff bűvöletében. Fiatal olvasóink máris elmélyedhetnek az izgalmas fantasy folytatásában, amely A sárkányok szövetsége címet kapta. Melody nagymamájának panziójába egy nap titokzatos idegen érkezik. A lány követni kezdi a jövevényt, és hamarosan szörnyű titkokra bukkan. Az aggodalma csak fokozódik, amikor drága barátját, az Agravain névre hallgató griffet elrabolják. Úgy tűnik, Agravainon már csak a csoda segíthet.



A griffek visszatérése

Eltelt némi idő az utolsó sárkánykaland óta, Melody rémálmaiban azonban újra és újra átéli a történteket. Most látszólag nyugodt mederben folyik az élete: a nagymamája által vezetett Kőház Panzió felvirágzott, riválisa, Ashley McLusky sem áskálódik már annyit, viszont az új fiú, a francia Colin egyre feltűnőbben legyeskedik Melody körül, amivel kivívja a lány régi barátja, Roddy nemtetszését. Hőseinknek fogalmuk sincs arról, hogy közben a Sárkányok Rendjének föld alatti főhadiszállásán egy új griff nevelkedik. A fiókát a Rend a saját céljaira akarja felhasználni. Agravainnek, a griffnek nincs más választása: el kell hagynia biztonságot nyújtó rejtekhelyét, hogy barátjával, Melodyval, megmentse fajtársát. A Rend erődítményét azonban mind ez idáig senkinek sem sikerült bevennie...


______________________________


Nekünk csak az első rész volt meg, de amint Dávid azt kiolvasta, már rendeltük is meg a másodikat és a harmadikat. Nagyon tetszett neki a történet, szinte órák alatt olvasta ki mindegyik részt, viszont azt mondta, hogy a történet jobb volt, mint ahogy meg van írva...
Ettől a kritikától eltekintve örömét lelte az olvasásában.