Lucy Foley: Vendéglista

 

"A helyszín egy sziget a szélfútta ír partok közelében. Ez lesz az év lakodalma. Jules Keegan és Will Slater összeházasodnak. Sereglenek a vendégek.

Régi barátok.

Eltemetett viszályok. 

Boldog családok.

Titkolt féltékenység. 

Tizenhárom vendég.

Egy holttest. 

Alig szegik meg az esküvői tortát, máris holtan találják az egyik vendéget. És a vihar tombolva szabadul rá a szigetre, teljesen elvágva a násznépet a külvilágtól. 

Mindenki titkol valamit. Mindenkinek van indítéka.

Van egy vendég, aki nem hagyja el élve az esküvő helyszínét..."

__________________________

Krimikedvelőknek szeretnék ajánlani egy új olvasmányt: Lucy Foley ismét 

letehetetlen, fordulatos, hihetetlenül olvasmányos művet alkotott.

A történet mindvégig feszes, csavarokkal tűzdelt, kérdésekkel teli, mindeközben stílusos és színvonalas (utóbbi kettő nagy érdem szerintem mindig egy kriminél), ráadásul a Vendéglista érettebb Foley előző könyvénél. 

Először csak próbálod felvenni a ritmust, követni az eseményeket, megfigyelni, hogy ki kicsoda, milyen ember, aztán találgatsz, hogy mi fog történni és kivel, indítékból sincs hiány, csak éppen szinte mindenkinek van legalább egy, és ahogy mind jobban belemerülsz az események sodrába, azon kapod magad, hogy csak még több a kérdés, a talány, jön az újabb csattanó és az újabb fordulatok, és észreveszed, hogy téged már megint megtévesztettek. 

Találtam ugyan két apróbb hibát a könyvben, de ez nem von le se a történet, se a stílus értékéből, hiszen Foley könyve mindvégig odaszögez, nem enged el, nem tudod letenni, és nem tudsz nem agyalni azon, hogy vajon ki lesz a gyilkos (na meg az áldozat!?).

Először már majdnem picit csalódottnak és/vagy büszkének éreztem magam, mert úgy gondoltam, hogy kitaláltam a csattanót, aztán rá kellett döbbennem, hogy bár egy kicsi részére tényleg rájöttem, de az igazán jelentős csavarok egyikének sem jártam a közelében sem. Márpedig több csavarral is megtűzdeli az író a regényt, és ezek kitalálhatatlanok, megsejthetetlenek. Most mondhatnám, hogy lehet, hogy rájön valaki ezekre, de utólag persze könnyen okos az ember, szóval tartom magam ahhoz, hogy szerintem mindenki számára a meglepetés erejével hat, amikor összeáll a kép. Nem, nem lehet rájönni a megoldásra, mert nem egy sablonon alapul a regény.

Rövidre zárva: ne hagyd ki, tényleg nagyon izgalmas, szórakoztató olvasmány!

A kiadótól megrendelhető ITT.

Sally Rooney: Baráti beszélgetések

 

"Frances hidegfejű, szenzitív fiatal nő, Dublinban tanul, írói pályáját építgeti. Legjobb barátnője a szépséges Bobbi, aki öntelt és hiú ember. Egyik este megismerkednek egy ismert fotóssal és egyre közelebb kerülnek hozzá. Frances be kell vallja magának, mennyire imponál neki az idősebb nő ízléses otthona és jóképű férje, Nick. Frances és a férfi flörtölni kezdenek, de kalandjuk, ami kezdetben szórakoztató csacskaságnak tűnik, később fájdalmas érzésekhez vezet...

A Baráti beszélgetések hibátlanul megkomponált, csalafinta humorú történet a fiatalok életének veszélyes pillanatairól, hiteles érzéseikről. Rooney regényében feltárja, milyen bonyodalmakat szülhet a nők közötti barátság.

Sunday Times: Az Év Fiatal Írója Díj"

____________________

A könyv remekmű, a szerzője egy zseni. 

Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam. Persze azért bővebben kifejtem. 

Ez a második regény, amit olvastam Rooney-tól, azonban ez az első, amit írt. Nekem egyébként ez tetszett jobban. Az ember azt gondolná, hogy biztos mindig a második - illetve többedik - könyv a kiforrottabb, de ez sokszor nem igaz. Több olyan író is eszembe jut most, akinek a legelső regénye az, amiben azt érzem, hogy mindent beletett, mindene benne van, és hogy a csúcson kezdte el. 

Kiváló regény, egyszerűen olyan minőséget képvisel a kortárs szépirodalomban, ami tényleg páratlan. 

Elképesztő tehetség, valódi mondanivaló a világról és az emberekről, éleslátás, olykor - ha a szituáció megkívánja - már-már hemingwayi tömör mondatok - csak felsőfokban tudok beszélni róla, és csakis fejet hajtani lehet Rooney munkássága előtt. 

Hihetetlenül okos, művelt író (ha valaki szépirodalmat ír, azt gondolom, ez alapkövetelmény, de persze ezen belül is vannak fokozatok), csodásan eredeti elgondolásokkal és a világról alkotott olykor különös, máskor teljesen hétköznapi elképzelésekkel, és ezeket végtelenül egyszerű módon és rendkívül bonyolultan is le tudja írni, ami szerintem igazán csodálatra méltó. 

 A szereplők, akárcsak mindannyian, elvárásokkal rendelkeznek a körülöttük lévő emberek s a világ felé, amelyek hol teljesülnek, hol nem, kisebb-nagyobb, de nagyon is emberi hibákkal, gyarlóságokkal és persze számtalan pozitív tulajdonsággal vannak megáldva, és Rooney-nak köszönhetően mindebben megvan az az összhang, ami mindenkit és mindent hitelessé tesz a regényében.

Az író és a történet is nagyon intelligens, és rengeteg hasznos dolgot észrevesz és elmond a világról és az emberi kapcsolatokról, olyanokat, amiket talán nem veszünk észre, és olyanokat is, amik felett átsiklunk, azaz ha meglátunk is, nem fogalmazunk meg magunknak - ő pedig megteszi azt a szívességet nekünk, hogy kimondja helyettünk, nekünk ezeket a dolgokat. 

Szereplőiben meg tudja teremteni a törékenységet, a sebezhetőséget, az érzékenységet csakúgy, mint a keménységet, a szilárdságot, az eltökéltséget, és ezek hol együtt járnak, hol nem egyes karakterek esetében. Akár igen, akár nem, az általa teremtett figurák élettel teliek, valóságosak, nagyon is hétköznapi problémákkal küzdenek, és hol hétköznapi, hol teljesen valóságtól elrugaszkodott módon gondolkodnak. Rooney ezt is, azt is felkínálja nekünk, a megoldási módok sokaságát dobja elénk - aztán választhatunk, hogy melyik állásponttal értünk egyet, állást foglalhatunk, vagy ha ehhez nem érzünk kedvet, akár el is fogadhatjuk az író által kijelölt - helyes vagy helytelen - utat. 

Én továbbgondoltam ugyan a történetet, de nagyon kíváncsi lennék rá, hogy Rooney, akinek ehhez leginkább joga lenne, miképpen folytatná azt.

Mindenesetre az bizton állítható, hogy írásmódja, tehetsége, minden története érték, utánozhatatlan, megismételhetetlen, és 

azzal, hogy ő írásra adta a fejét, egy páratlan, zseniális szerzővel lett gazdagabb a világ.

A regény ITT megvásárolható.

Paula Hawkins: Lassan izzó tűz

 

"Laurát egész életében előítélettel kezelték. Azt mondták rá, forrófejű, problémás, különc. Volt, aki egyenesen azt állította, veszélyes.

Miriam tudja, hogy Laura nem feltétlenül gyilkos, csak mert látták távozni a borzalmas gyilkosság színhelyéről, ráadásul véres ruhában. Miriam tisztában van vele, milyen könnyen előfordul, hogy az ember rosszkor jár a rossz helyen.

Carla magánkívül van az unokaöccse brutális meggyilkolása után. Senkiben se bízik: jó emberek is képesek szörnyűségekre. De milyen messzire megy Carla, hogy megbékélhessen?

Mindenki sérült, az ártatlanok és a bűnösök is. Vannak, akik annyira sérültek, hogy ölni is képesek."

_____________________

Hawkinsnak ez a regénye sokkal érettebb, stílusa sokkal kiforrottabb, kifinomultabb, mint az előző két könyvében (pedig azokat is szerettem). 

Azt hiszem, nagy gyakorlatra tett szert az érzések, apró emberi rezdülések, hangulatok érzékletes leírásában, ami igazán előnyére válik a könyvnek.

Olykor szorongató, olykor fojtogató, sosem érzed a katarzist, azt, hogy most leteheted a súlyt, mert olyan sérülésekről ír, amelyek után nincs felszabadulás. 

Ugyanis a regény fő vonulata véleményem szerint egy erős dráma, mindamellett, hogy ez egy krimi lenne. Annyi küzdelem, annyi kín, annyi szenvedés van benne, amitől semmiképpen sem maradhat meg egyszerűen a maga műfajában - túlnyúl azon, és amitől ezt teszi, az okozza az olvasóban is a szorongást keltő érzéseket. 

Újfajta atmoszférát mutat meg, nem azt, amit megszoktunk tőle, ami nívósabbá teszi a könyvét, még ha nehéz érzésekkel kell is megküzdenünk emiatt. Mert igen, kemény érzéseket és tetteket tálal, sötét titkokat, drámai kezdetet, közepet és végkifejletet, fájdalmas múltat s annak köszönhetően szenvedésekkel teli jövőt.

Nem kertel, nem szépít, nem menteget.

Úgy érzem, bármekkora siker volt is az első két könyve, Hawkins sokat fejlődött azóta, mélyebb rétegeket tár fel, többféle karaktert tud megrajzolni, a drámát még drámaibbá teszi, miközben a gördülékenység, olvasmányosság és a csavarok mennyisége, minősége, kiszámíthatatlansága változatlan marad. 

Ne higgyétek, hogy ki tudjátok találni a regény végét - bővelkedik fordulatokban, és ha bizonyos szereplők azt gondolják is a végén igazságérzetüknél fogva, hogy "így van jól", szerintem itt a végkifejlet sehogy sem lehet igazságos. Hawkins tisztában van ezzel, és ennek megfelelően, ahol kellett, tökéletesen árnyalta a képet.

A regény megrendelhető ITT.

Kiley Reid: Micsoda idők - Büszkeség és előítélet

 

"Alix Chamberlain fehér, jómódú és sikeres; tudja, hogy mit akar, és meg is szerzi azt. Népszerű blogger, aki üzleti vállalkozását más nők önbizalmának növelésére építi. Emira Tucker fekete, megélhetési gondokkal küzd, és fogalma sincs, mit akar az élettől. Tanácstalanul sodródik, és amíg nincs más, gazdag fehér nők gyermekeire vigyáz, többek között Alixére is.

Amikor egy este Alix kérésére Emira magával viszi a hároméves kislányt, a közeli szupermarketben kinézete miatt a fehér gyermek elrablásával vádolják, és videóra veszik megszégyenítését. Alix mindent megtesz, hogy jóvátegye az ügyet, és a szárnyai alá veszi Emirát, ám a megaláztatások, faji előítéletek és társadalmi egyenlőtlenségek nem tüntethetők el nyomtalanul. A két nő összecsapása elkerülhetetlen, és ez mindkettejük életét visszavonhatatlanul megváltoztatja. Kiley Reid fordulatos, ellenállhatatlan humorú regénye érzékeny és értő látlelet a napjaink társadalmát átszövő képmutatásról és túlkompenzálásról. A könyvet a Goodreads olvasói 2020 legjobb debütálásának nyilvánították, a The Washington Post, az Elle, a Vogue és a Vox pedig 2020 legjobb könyvei közé választotta, ahogy Reese Witherspoon könyvklubja is."

__________________

Szórakoztató olvasmány ötvöződik mélyen gyökerező társadalmi problémákkal és magvas gondolatokkal Kiley Reid könyvében. 

Az alcím sok mindent elárul - nekem annyira tetszik, hogy én ezt adtam volna a cím könyvének; sokatmondó és figyelemfelkeltő, ami ráirányítja a figyelmet olyan kérdésekre, amelyekkel vagy nem foglalkozunk eleget, vagy éppen eleget foglalkozunk, csak olykor eredménytelenül. És itt nemcsak az előítéletekre gondolok, hanem önérdekekre, öntudatlan önzésre és arra, hogy jónak gondolt ötletek - jóakarat? de tényleg az? - mennyire balul sülhetnek el, ha a szándék vagy a cél nem teljesen tiszta.

Azt gondoljuk: "én tudom, mi a jobb neked" - ami néha igaz is lehet, de nem ez esetben. Nem a könyv szereplői esetében. Nem feltétlenül azokban az esetekben, amikor ilyen céllal cselekszünk. Meggyőződésünk, hogy mi mindig tudjuk, mi a helyes; hogy mindig mi tudjuk, mi a helyes; hogy mi tudjuk jobban. Van, amikor erről szól egy döntés és nem feltétlenül az önzésről. De nem gondolunk arra, hogy akár tévedhetünk is. Arról nem is beszélve, hogy hová fajulhat el valami, ha igenis a háttérben az önérdek lapul, még ha nem is ismerjük be magunknak.

Ez a könyv szól a faji és társadalmi különbségekről is, s az ezen különbözőségekből adódó - óhatatlan - konfliktusokról, azonban szól arról is, hogy - mindezektől függetlenül - mi van akkor, ha az érdekeink, az általunk helyesnek gondoltak, a véleményünk a világról ütköznek. Ami összefüggésben lehet a társadalmi vagy anyagi különbségekkel és érdekekkel, de lehet teljesen független is azoktól. Lehet "szimplán" értékrendi kérdés. Amire amúgy nem helyes kifejezés a "szimplán", mert azért talán mégiscsak mindig az a legfontosabb. Hiszen a társadalmi/faji/anyagi különbségek között mindig az emberi minőség a döntő. Érdek, önérdek; önzés, önzetlenség; hátsó szándék, jóakarat; büszkeség, előítélet... 

Reid szereplői nagyon élettel telik, valóságosak, hétköznapi problémákkal küzdenek hétköznapi és nem hétköznapi helyzetekben, 

és a veleje a problémáknak más emberek életének a mélyére is hatol. Mert a döntéseink mások életére is kihatnak - ne legyenek illúzióink. 

De hogyan kezeli ezt munkaadó és beosztott, sikeres vállalkozó és bébiszitter, férj és feleség, felnőtt és gyerek, média és a hétköznapi hősök, büszke és előítéletnek kitett emberek? Mivé lesznek a problémák más emberek kezében??

Azt hiszem, az író nagyon okosan beszél ezekről a dolgokról, és bár egyértelműen ítéletet mond, mégsem jutalmazza meg felhőtlen boldogsággal a másik felet sem. Nem egyszerűsíti le annyira az adott problémát, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. 

Mert a dolgok nem feketék és fehérek.

Reid nem titkolja, melyik oldalon áll, de szíve joga - ő teremtette ezeket a szereplőket, miért ne azonosulhatna velük? Valószínűleg saját életét és tapasztalatait is beletette ebbe a regénybe. Miért is ne tehetné? Miért ne foglalhatna állást? Ha közben az olvasót is állásfoglalásra készteti. Mert tulajdonképpen a döntés jogát meghagyja nekünk - mi akár gondolhatjuk máshogy is a dolgokat, mint ő. (Bár ebben a tálalásban elég nehéz lenne másképp vélekedni.) 

Tehetsége vitathatatlan, gondolatai őszinték, a problémák valósak, 

úgyhogy remélem, találkozom még az írásaival, mert fontos mondanivalója van a világról és a világ számára, ami mellett nem lehet és nem is szeretnék elmenni.

A regény megrendelhető ITT.