MŰFAJOK szerinti bontás:

2019. január 30., szerda

Charlotte Link: Figyelő szemek



"Samson minden napja szoros időbeosztás szerint zajlik. Reggeli után kilép a házból, és elindul a gondosan megtervezett körútjára.
Vadidegen nőket követ.
Arról ábrándozik, hogyan telnek a napjaik, milyen lehet velük élni. A családtagjuknak képzeli magát, és mindent tudni akar róluk. De képtelen kapcsolatba lépni velük, így hát megfigyeli őket. Ebbe menekül saját életének kilátástalansága, kudarcai elől, és hamarosan ennek a szokásnak a rabjává lesz.
A kedvencéért, Gillian Wardért szó szerint rajong: a nő sikeres a munkájában, boldog házasságban él, egy kamasz lány szerencsés édesanyja. Egyszóval tökéletes - legalábbis kívülről annak látszik. Idővel ugyanis a férfi számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a nő élete egy hatalmas hazugság. Vajon mit tesz Samson, amikor az imádott Gillianről kialakított kép darabokra hullik?

Ezzel egy időben Londonban egyedülálló nők lesznek prédává: a gyilkos embertelen módon végez velük. Amikor valaki Gillian családjából az őrült mészárlás áldozatául esik, a gyanú azonnal Samsonra terelődik. A férfinak ráadásul nyoma vész, a rendőrség pedig vérre menő hajszát indít ellene. Vajon Samson és a sorozatgyilkos egy és ugyanaz a személy? Ki mindenkinek forog még veszélyben az élete?"
_________________________

Aki belekezd ebbe a könyvbe, semmiképpen ne egy sima krimire számítson, amelyben történik egy gyilkosság, aztán jönnek a nyomozók, és kiderítik, hogy ki a gyilkos. Nem, hiszen a valóságban nem ilyen egyszerűen működnek a dolgok.

Én egy krimiben mindig azt keresem - és mindig remélem, hogy időt, figyelmet szentel ennek az író -, hogy mik a mozgatórugók. Melyek azok a tényezők, amelyek egy adott "megoldási" módhoz vezetnek - illetve hogy (addig a pontig és azután is) mi mit idéz elő, mi hova vezet, és persze mi hova vezethetne, ha minden az elképzeléseink szerint alakulna. Csak hát nem minden úgy alakul, továbbá

az elképzeléseink - egymás mellett, körül élőknek - korántsem ugyanazok. És egy-egy dolgot, amely többünket érint, különféleképpen képzelünk el. És gyakran csak az egyik érvényesülhet. Mi van ilyenkor? Mi van, ha nem lehetséges a kompromisszum?

Sok minden lehet. Egyvalami nem következhetne logikusan: agresszió és erőszak. Van, aki mégis ezt választja, ebben látja a megoldást. És hogy mi történik akkor? Erről szól ez a regény.

Charlotte Link nem sajnálja az időt a karakterek kidolgozására, a cselekmény alapos kibontására, és tartogat meglepetéseket. 

Amíg ő nem árulja el, addig - szerintem - nem lehet megfejteni, hogy ki a gyilkos és miért teszi, amit tesz, illetve a főszereplő, Gillian szerepe számomra végig talány marad a történetben.

Fontos kérdésekkel foglalkozik az író: az elmagányosodással, a családon belüli erőszakkal, a hűtlenséggel, a házastársak közti elhidegüléssel, szülő-gyerek kapcsolattal, barátsággal, toleranciával, empátiával, egymás megsegítésével, kötelességekkel és lelkiismerettel - szóval mindazzal, ami hajt előre (vagy visszavet, gátol) minket, embereket. Ami megakadályoz a kibontakozásban, vagy ami ösztönzőerővel hat. Attól függően, hogy kinek mi jutott. Hogy hogyan tudja az ember feldolgozni a sérüléseit. Hogy a felgyülemlett dühöt vagy fájdalmat mire fordítja. Ami nem biztos, hogy a saját döntésén múlik.

És az is nagy kérdés, hogy a felelősséget, a jót, a helyest, a követendőt, a lelkiismeretet ki miként értelmezi. 

A történetnek remek íve van, a stílusa igazán olvasmányos, a történet sodor magával, és nem hagy elmélázni, mert folyton fontos kérdéseket vet fel, amelyek mellett nem lehet szó vagy gondolatok nélkül, csöndben elsuhanni.


A regény a kiadótól megrendelhető ITT.

2019. január 15., kedd

Paula McLain: Szerelmünk romjai

Szerelmünk romjai

1937-ben a huszonnyolc éves Martha Gellhorn egyedül utazik Madridba, hogy tudósítson a spanyol polgárháború szörnyűségeiről; írásai a hétköznapi emberek küszködését tükrözik e rettenetes konfliktus fogságában. Munkájával sikerül elismerést kivívnia a férfiak uralta újságíró szakmában. Mindeközben váratlanul, és önmaga számára is meglepetésszerűen, beleszeret az akkor már élő legendává váló íróba, Hemingwaybe.
A második világháború előestéjén, Madrid és Kuba zűrzavaros díszletei között, Martha és Ernest kapcsolata és szakmai karrierje fellángol. Ám amikor Ernest publikálja élete legnagyobb sikerét, az Akiért a harang szólt, megbillen az egyensúly, és Marthának választania kell; aláveti magát a híres ember feleségét jelentő korlátozott szerepnek, vagy kockáztatja Ernest elveszítését azzal, hogy mind nőként, mind íróként alakítja a saját útját...

_______________________________

Paula McLain már előző két könyvében is csodálatosat alkotott, nem is tudom, melyik könyve tetszett eddig a legjobban.

Első regényében Hemingway első házasságáról írt, első felesége gyötrelmeiről, amikről vagy amik ellen nem tehetett. Most, harmadik regényében pedig a harmadik feleségről ír, aki belép az író életébe akkor, amikor Hemingway még házas, ily módon a második feleség is szereplője - bár nem főszereplője - e könyvnek.

Torokszorító azt olvasni, hogy e mellett a férfi mellett egy idő után mindegyik felesége szenvedett, miközben ő megélt mindent, amit szeretett volna (kalandnak tekintve talán a házasságot, a szerelmet, a háborút is, valahogy úgy, mint a vadászatot vagy azt, amikor szelte a hullámokat Pilar nevű hajójával), és akárhány életrajzot olvastam, vagy akárhány regényét, egyikből sem derült ki számomra, hogy vajon mennyire gyötrődött ő maga a szenvedés miatt, amit (akarva-akaratlanul) okozott. Gyötörte bűntudat? Tisztában volt a tetteinek a súlyával? Erről nem találtam még hiteles forrást. A saját boldogságát előbbre valónak tekintette a családtagjaiénél. Biztos szenvedett volna, ha nem eszerint hozza meg a döntéseit; így viszont mindenki szenvedett, aki ideig-óráig vele élt. Ők nem dönthettek, csak viselték Hemingway döntéseinek a következményét.

Hemingway csodálatos, inspiráló, nagyszerű, utánozhatatlan író volt, de biztos, hogy nagyon nehéz ember, aki sokakat megbántott, és sokaknak okozott fájdalmat; tulajdonképpen minden róla szóló könyv kénytelen ezt bemutatni, hiszen ez annyira velejárója volt a napjainak, az életének, hogy az erről szóló történeteket nem lehet kihagyni, megkerülni akkor, amikor valaki róla (is) ír.

Érdekes, amikor ezt az életrajzot olvassa az ember, újra és újra eszébe jut tudat alatt, hogy mégis mintha Hadley lett volna az "igazi" feleség; és Hemingway is nyilatkozott egyszer olyat, amiből az derül ki, ő is így érezte. Ez persze nem csökkenti további feleségei fájdalmát, kétségbeesését, tehetetlenségét. Ők nyilván magukat tartották-remélték az "igazi" feleségnek, és ugyanúgy szenvedtek, ahogy az első - ki tudja, talán még jobban is.

És mégis, mégis elérte a kétségbeesés, a tehetetlenség Hemingwayt is - bár még nem ekkor, még nem Martha Gellhorn mellett; nem tudom, negyedik házasságáról fog-e könyv születni McLain tollából.

Paula McLain úgy tudja leírni a helyszíneket, az érzéseket, a karaktereket, hogy az ember úgy érzi, benne van a történetben - ami néha nem is olyan jó, hiszen vannak dolgok, amelyeken jobb kívül maradni. Könnyebb. Biztonságosabb. Hiszen a hatása alá kerülni valaminek, valakinek fájdalommal járhat.

Ebben a regényében például ahogy ír kubai otthonukról, tényleg szinte ott érzi magát az ember; látja a teniszpályát, az erős karcsapásokat a medencében, hallja az írógép kopogó hangját, érzi az avokádó ízét. Tényleg, higgyétek el, jelen lehettek egy pillanatra Kubában, ha elolvassátok ezt a könyvet.

De tanúi lesztek sok másnak is, ami nem ilyen kellemes. Hiszen McLain ír például a háború borzalmairól is, és azt is olyan élethűen teszi, hogy gyakran beleborzong az ember.

Furcsamód bár Gellhorn szeméből látjuk a dolgokat, mégis a háttérben lévő - remélő, váró, bízó - második feleség, Pauline fájdalma, kétségbeesése ugyanannyira, sőt talán még erősebben átsüt a regényen, mint az elbeszélőé. A háttérben várakozó nő árnyéka rávetül az új kapcsolatra - de hát ő a feleség, övé kellene hogy legyen a napfény! Sütkéreznie kellene benne. Az embert elfogja a mély szánalom, együttérzés, ahogy róla olvas, valahogy remélni kezdi az olvasó, hogy jóra fordul minden, és valahogyan mindhárman boldogok lesznek - pedig tudja, hogy nem így volt, és hogy ez egyébként is lehetetetlen.

Aki könnyed formában szeretne bepillantani a történelem egy szeletébe, akár a háború eseményeibe, akár Hemingway életébe, az feltétlenül vegye a kezébe ezt a könyvet, mert garantálom, hogy letenni nem fogja tudni.


A regény ITT megvásárolható.

2019. január 3., csütörtök

Fredrik Backman: Életed üzlete





„Azon az éjszakán, amikor ezt írtam, arra gondoltam, mi történik velünk, mikor családot alapítunk, és megszűnünk a legfontosabb személynek lenni a saját életünkben. Azon merengtem, mi lenne igazán önzetlen cselekedet. Mérlegeltem, kiért lennék kész meghalni, és kiért adnám oda az egész életemet. És hogy valójában mi is a kettő között a különbség.”

______________

Nagyon erős történet (nagyon röviden leírva - de mint tudjuk, a kevesebb néha több...), megrázó, letaglózó, rendkívül elgondolkodtató, az élet legkomolyabb kérdéseit feltevő és boncolgató, amelyben Backman hű marad önmagához, és talán küldetéséhez, miszerint ráébreszt minket, olvasókat arra, hogy - bármilyen közhelyesen hangzik is, de - mik a fontos dolgok a világban.

És ha ráébredünk, akkor talán a körülöttünk élők élete is más - jobb - lesz; anélkül, hogy olvasták volna ezt a nagyon fontos könyvet.

Nehéz tulajdonképpen szavakat találni rá. Mert annyi mindenről van benne szó! Önzésről, önzetlenségről, hatalmas tévedésekről (nem ismerjük fel, hogy mi fontos és mi nem az, és így vakon éljük le az életünket vagy annak egy részét), talán árulásról, mások becsapásáról, a magunk becsapásáról, és talán egy kicsit minden másról is, mindenről, ami az életben fontossággal bír, mindenről, ami - kicsi vagy nagy - szerepet játszik. 

Minden benne van ebben a történetben - az is, ami nincs benne. Mert ami nincs leírva, kimondva, az is ott van a sorok mögött, és ez csodálatos. 

Nekem az eddigi könyvei közül az Ove nyerte el a legjobban a tetszésemet, ez a rövidke írás viszont annyira ütősre sikeredett, hogy látszik, a szerző szíve-lelke benne van.

Tömör, lényegre törő, tűéles meglátásokkal és minden sallangot nélkülöző kifejezésmóddal, olyan erejű, oly velős, hogy miközben olvasod és miután letetted, csak kapkodod a levegőt.

Liane Moriarty: Kilenc idegen




"Kilenc ember a legkülönfélébb okoknál fogva úgy dönt, hogy befizet egy tíznapos gyógyüdülésre. Van, aki fogyni akar, van, aki a válságba jutott házasságát reméli helyrehozni, de olyan is akad, aki egyszerűen csak pihenni akar, kiszakadva a hétköznapok taposómalmából. Az isten háta mögötti Oltalom Háza minden tekintetben megfelelő helynek tűnik céljuk eléréséhez, hogy tudniillik tíz nap múlva felfrissülve, megújulva térjenek vissza régi életükhöz. Ám a rekreációs program kissé eldurvulni látszik, és a kilenc idegen azon kapja magát, hogy valamiféle őrült kísérlet alanyaivá lesznek, melynek során a legmélyebb szorongásaikkal és eltitkolt vétségeikkel, elfojtott vágyaikkal és elhazudott kudarcaikkal kell szembenézniük. No meg a kísérlet eszelős kitalálójának hatalmával...

Liane Moriarty új könyvében a lélek legmélyére kalauzolja olvasóit, akik maguk is úgy érezhetik olvasás közben, hogy radikális megújuláson esnek át, mire a végére érnek ennek a regénynek."

_________________

Liane Moriarty elkötelezett híve lettem, amikor elolvastam a Hatalmas kis hazugságokat, mert ritka tehetséges író és üde színfolt a kortárs irodalomban. Egyébként is igyekszem minél több nemzet szerzőinek könyveit megismerni, az ausztrál irodalmi világsiker pedig nem olyan gyakori.

Ez a regény egészen más jellegű, mint Moriarty előző könyve, de mindkettőben

a főszerep a személyiségfejlődésé, a cél pedig mindannak a bemutatása, ami különös személyiségformáló erővel bírhat az ember életében. 

A szerző mindkét regényében foglalkozik azzal, hogy a sorsközösségnek vajon milyen hatása van az egyén életére és személyiségére; egy közösen átélt esemény megváltoztatja-e az ember látásmódját, átértékeli-e a jövőképét vagy akár a múltját valaki annak hatására, vagy a korábbi megszokott életébe való visszatérése után mindenki újra olyan lesz, amilyen korábban volt, mert erőteljesebb hatása van az átélt (teljes) múltnak, mint egy közösen átélt (rövidebb) epizódnak.

Érdekes kérdés az is, hogy egy szuggesztív személyiségnek a hatása alá kerülve vajon mennyiben hozunk olyan döntéseket, amelyek a személyiségünktől teljesen idegenek (hozunk??);

hogyan hat ránk az erő. 

Vagy a különbözőség. Vagy a különbözőségben, a másságban rejlő vonzerő, az az iránti kíváncsiság vagy ellenszenv.

Vajon mi határozza meg azt, hogy valakit vakon követni kezdünk akkor is, ha az értékrendünk nem egyezik? (Vagy ilyen nincs, hanem akkor bennünk is ott van rejtetten az, amiről addig nem tudtunk?) Mi teszi azt, hogy vakon követünk valakit pusztán a személyisége, az abból áradó erő/energia/kisugárzás/nem is tudom, hogy mi miatt, miközben ugyanazokat az elveket, ha más vallaná, zsigerből elutasítanánk?

Azután kijózanodunk.

És mi van a kijózanodás után?

És annak hiányában?
Ha nem jön el a nagy felismerés?

Mi történik olyankor, amikor töretlenül, kritikátlanul, vakon hiszünk valakiben vagy egy elvben?
Akár másé, akár a miénk az az elv.

Vagy ha - hiszünk vagy sem - elkezd az ember végrehajtani? Engedelmeskedni? Alávetni magát egy "nemesebb célnak"? Vagy egyszerűen ezt hazudni magának...
És mi a jobb: ha mindezt hittel vagy ha anélkül teszi? Melyiknek mi lehet a következménye?
Vagy teljesen mindegy - a végeredmény ugyanaz?
És mi van, ha az ember elhiszi, hogy ő maga is hiszi azt, amit? Ha hiszi, hogy hisz - miközben csak behódol egy magasabb rendűnek gondolt célnak. (De még ez sem kell hozzá; talán néha elég ehhez a valahová tartozni akarás vágya is.) Akármekkora hiba vagy tévedés vagy bűn is az.

És hát szól még ez a regény a félelmekről, a gyengeségekről, az önmagunkkal való szembenézésről, a múlt elfogadásáról, a jövő megváltoztatásáról, az alázatról, a korlátainkról, a hitünkről, az eltévelyedéseinkről, azokról az élethelyzetekről, amikbe olyan könnyű belepottyanni - mert Liane Moriarty igyekszik ezekre felhívni a figyelmet, de úgy, hogy a lényeg ne vesszen el: mindenki maga találja meg a maga útját és a saját válaszát, amivel kikecmereg a nehézségekből, és a hitét, amivel tovább tud menni, az erejét, amivel fenn tud maradni, és azokat az embereket, akik segítenek neki ebben.


A regény megrendelhető ITT.