Arnaldur Indriđason: Rókalyuk

"Erlendur felügyelő visszatér gyermekkora színhelyére, a Keleti Fjordvidékre, és egykori szülőházának romjai között üt tanyát. Feltett szándéka, hogy végére jár a családja életét gyökeresen megváltoztató múltbeli tragédiának: nyolcéves öccse, Beggi eltűnésének. Egy másik régi eltűnési ügy is nagyon foglalkoztatja. 1942-ben egy hóviharban nyoma veszett egy Matthildur nevű fiatalasszonynak. A falusi pletyka hazugságokról, megcsalásról és bosszúról duruzsolt. Amikor Erlendur elkezd a nő eltűnésének végzetes éjszakája felől kérdezősködni, elvesztett testvérével kapcsolatban is új gyanú támad benne.

Vajon sikerül a felügyelőnek megoldania az évtizedekkel ezelőtti eltűnési eseteket? Vagy az erők, amelyek igyekeznek meggátolni a nyomozását, hatalmasabbnak bizonyulnak nála?"

____

Arnaldur Indridason az az író, aki megszeretteti veled - ha addig nem szeretted volna - a krimit, a skandináv krimit, a szépirodalmat, a szórakoztató irodalmat, és úgy en bloc az olvasást. 

Izlandon még nem jártam, de szeretnék, biztos gyönyörű ország. De arra nem vágyom, hogy ott éljek, főleg nem Indridason könyveinek olvasása után. És ez nem negatív kritika az író felé, épp ellenkezőleg.
Olyan érzékletesen, élethűen ábrázolja Izland időjárási körülményeit, tájait, embereinek különcségeit, sajátos felfogását, a havat, a hideget, a viharokat, hogy máris ott érzed magad, ha akarod, ha nem. 

Érzed a metsző szelet, a farkasordító hideget, látod a végtelen fehérséget, a hihetetlen mennyiségű havat, érzed azt, ahogy az arcodba fújja a szél, úgy, hogy szinte már az orrodig se látsz, érzed a kétségbeesést, hogy te most akkor hogyan is fogsz kijutni innen.

Indridason stílusa kifinomult (azt gondolom, szépirodalmat is könnyen tudna írni, ha akarna), és úgy vezeti a történet szálait, hogy fogalmad sincs, de tényleg elképzelésed sincs arról, hogy mit fog kihozni belőle a végén.

Mesél, szövi a történetet, újabb és újabb adalékokat adagol, de nem tudod, hogy hova fog kifutni a történet, és ha van is tipped, na biztos, hogy nem oda.

Ez kivételesen nem egy pörgős, hanem egy lassabb folyású krimi - ahol a szerző a történteken kívül alaposan boncolgatja az indítékokat és az életutakat is -, ami előnyére válik.

ITT megrendelhető!

Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai – átdolgozta: María Asensio

Könnyű olvasmányt kínál a Napraforgó Kiadó négy fokozatban az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik a klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg, mielőtt kézbe vennék az eredetit.

Gergő örömmel olvasta Sherlock Holmes kalandjait, mert már olvasott különböző könyveket ebben a témában, és nagyon szereti a - neki való - bűnügyi történeteket.

Ezt az átdolgozott változatot is nagyon izgalmasnak tartotta, és érdekesnek annak a leírását, hogy hogyan történik a nyomozás. Végig ébren tartotta a figyelmét, fenntartotta az érdeklődését a történet.

Azt mondta, jól van megírva röviden, vagyis: nem túl tömör, nem veszik el a lényeg, és nem is túl terjengős egy 9 éves gyermek számára.

Az illusztrációkat is jónak tartotta, és azt mondja, az volt a jó,  a kép "azért nem vette el a fantáziáját", mert ő is pont ilyennek képzelte a szereplőket.

A rövidített változat elvileg azért jó, mert a több száz oldal esetleg elijeszti a gyermekeket a könyvtől, Gergő azonban bátran nekikezd egy vastag könyvnek is, ennek ellenére ez a rövidített regény is nagyon tetszett neki.

ITT megrendelhető!

Joyce Maynard: Lány a hegyen

"1979 nyara. Rachel és húga, Patty előtt ott az egész vakáció, a forró, száraz kaliforniai nyár. A tizenegy éves Patty nyakigláb kiskamasz, aki imád kosárlabdázni, és bármit megtenne a nővéréért. Rachel szenvedélye az írás: ezernyi történetet talál ki, és meg van győződve arról, hogy olvasni tud mások gondolataiban. A két testvér a közeli erdőket járja, s lemezborítók nézegetésével meg a szomszédok életéről szőtt fantáziákkal üti agyon az időt. Kedvenc helyük a házuk mögött emelkedő hegyoldal; nem is sejtik, hogy milyen veszélyes helyen játszanak.

Amikor aztán egymás után több fiatal nő is gyilkosság áldozata lesz a környéken, a lányok apjára, a jóképű nyomozóra vár a feladat, hogy elfogja a gyilkost, akit a helybeliek Alkonyi Fojtogatóként emlegetnek. A feladat azonban kifog a detektíven; múlnak a hónapok, újabb fiatal nők válnak áldozattá. Rachel minden addiginál veszélyesebb játékba kezd: önmagát használja csaléteknek, hogy segítsen apjának, és lépre csalja a gyilkost.

A Lány a hegyen megírását valós események ihlették. Az 1970-es évek végén a kaliforniai Marin megye lakosságát valóban rettegésben tartotta egy sorozatgyilkos, Maynard műve mégis több egyszerű thrillernél: lélegzetelállítóan izgalmas és egyben megrendítő regény a családi kötelékekről és a legmélyebb érzésekről."

____

Hihetetlenül izgalmas, letehetetlen krimi, szépirodalomba ágyazva. 

Joyce Maynard sosem hazudtolja meg önmagát - mindig remekművet alkot.

A Lány a hegyen története valós eseményeken alapul, azonban Maynard kiegészítette azokat képzeletbeli szereplőkkel, akiket felruházott olyan jellemvonásokkal, amelyek erőteljesen tudják érzékeltetni az akkori események által kiváltott közhangulatot és egyéni félelmeket.

Minden részletet úgy fejt ki, hogy azok remekül kiegészítik és erősítik egymást - a testvérek egymáshoz fűződő kapcsolatát, a szüleikhez fűződő (és azok egymással való) viszonyát, jellemüket, a kamaszkori barátságokat, vágyakat, terveket, amelyeket beárnyékol (ha nem eléggé árnyékolná be már önmagában a szülők válása) az a borzalmas eseménysorozat, amely a kezdetét veszi életükben. Azáltal, hogy a környékükön történnek mindezek, maguk is érintettjeivé válnak az egésznek, hiszen érzelmileg nem maradhatnak kívül az olyan történéseken, amelyek az életterük határmezsgyéjén zajlanak. Ám a vakmerő és meggondolatlan kamasz ennél messzebbre merészkedik...

Örültem neki, hogy Maynard a könyv végén utószóban írt a valós eseményekről és arról, hogy mennyiben fikció azokhoz képest a regény, de bevallom, addigra már utánanéztem a neten is annak, hogy hogy is történtek a dolgok, mert nagyon érdekelt a valódi sztori.

Nagyon megrendítő, megrázó történet, ne hagyományos krimire számítsatok. Ez jóval több annál, hiszen a történet középpontjában - annak ellenére, hogy végig a bűntények határozzák meg az események folyását, és a gyilkos utáni hajsza van a felszínen - a család, a családi kötelék, az egyes családtagok közötti kapcsolat áll; és hát sajnos Maynard ebben sem teremt heppiendet.

Nem könnyű olvasmány, ugyanakkor letenni sem lehet. Azt hiszem, mindig nehezebbé teszi egy történet megemésztését az, ha tudod, hogy a valóság ihlette azt; de annál jobban érdekel a dolgok kimenetele.

És ha olyan szerző tollából ismerheted meg a történetet, mint Joyce Maynard, akkor garantált, hogy torokszorító, egy szuszra végigolvasandó, izgalmas és értékes olvasmányban lesz részed.

E. Lockhart: Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája

"Frankie Landau-Banks 14 évesen:

Vitaklub.

Apukájának Nyuszifül.

Egy mérsékelten kocka-hajlamú lány egy nagyon elit bentlakásos iskolában.

Frankie Landau-Banks 15 évesen:

Az alakja észbontó.

A nyelve felvágva.

A harci kedve feltüzelve.

És az új fiúja a végzős, lenyűgözően lökött, szavakért bolonduló Matthew Livingston.

Frankie Landau-Banks 16 évesen:

Már nem olyan lány, akinek nemet lehet mondani.

Különösen nem akkor, ha ez a nem azt jelenti, hogy kizárják a barátja szigorúan fiúknak fenntartott titkos társaságából.

Nem akkor, ha a volt pasija itt is, ott is váratlanul felbukkan.

Nem akkor, ha tudja, mindegyiküknél okosabb.

Nem akkor, ha tudja, hogy Matthew hazudik neki.

És nem akkor, amikor annyi akciót végre lehet hajtani.

Frankie Landau-Banks valószínűleg egy bűnöző lángelme.

Ez a történet azt meséli el, hogyan vált azzá."

____

Tipikus YA-regény, és tényleg kizárólag 14-20 éveseknek ajánlott. Olvastam már olyan YA-t (pl. A hazudósok, szintén E. Lockhart), amely abszolút megállta a helyét az YA-periférián túl is, de ez nem az a könyv; a Frankie Landau-Banks kimondottan a tinédzser korosztályt célozza meg. És nekik nagyon fog tetszeni. 

Adott egy lány, aki kezdetben még nem annyira csinos, inkább visszahúzódó, mint vagány, nem is túl népszerű; aztán egyre csinosabb, bátrabb és népszerűbb lesz; és a regény arról szól, hogy miként történik ez (már ha ezek a dolgok "történni" szoktak; talán részben igen, részben pedig azért tenni is kell érte nyilván). 

Az biztos, hogy minden 14-18 éves lányt érdekli a népszerűség titka, a suli leghelyesebb fiúja megszerzésének titka, és némelyik 14-18 éves lányt az is érdekli, hogy hogyan maradjon az, aki, miközben idomulni kell a népszerűekhez ahhoz, hogy magunk is népszerűek legyünk. 

Erről szól Frankie Landau-Banks története - hogy hogyan lehet hűnek maradni önmagunkhoz, a pasinkhoz, a felénk támasztott elvárásokhoz, a népszerűek társaságához; és hogy mennyire nehéz egyszerre ennek mindnek eleget tenni.


ITT megrendelhető!

Ruth Ware: Sötét erdő közepén

„Mérgező barátságok, egy világtól elzárt ház, egy sötét, hófödte erdő… Mindannyiunk legrosszabb rémálmát és a tökéletes hozzávalókat ötvözi ez a feszültséget keltő, hátborzongató regény.”

Clare Mackintosh

"Nora tíz éve nem találkozott Clare-rel. Egy nap otthagyta az iskolát, és többet vissza sem nézett.

Aztán váratlanul meghívják Clare lánybúcsújára. Ezzel lehetőséget kap arra, hogy végre lezárja a múltat…

De a dolgok rosszul alakulnak. Nagyon rosszul.

Van, ami nem maradhat örökké titokban.

Ruth Ware Lewes városában, Sussexben nőtt fel. A Manchesteri Egyetemen szerzett diplomát, azután Párizsba költözött, majd Észak-Londonban telepedett le. Férjezett, két kisgyermek édesanyja. Volt már pincérnő, könyvesbolti eladó, angolnyelv-tanár és sajtóreferens. A Sötét erdő közepén az első krimije."

________

Először is amit el kell mondani erről a könyvről, az az, hogy nem lehet letenni. Egy szuszra végigolvassa az ember - na jó, kettőre, mert egy picit azért aludni is kell éjszaka. Annyira jól megírt krimi, amilyet már rég olvastam, pedig sok jó krimit olvasok, de ennek az olvasmányossága, izgalmassága ritkaságszámba megy. 

Ugyanakkor fel kell rónom neki azt, hogy már elég hamar sejtettem, ki lesz a gyilkos, bár egyszer-egyszer elbizonytalanodtam, de azért alapvetően végig tudtam, hogy mi is áll a dolog hátterében - de lehet, hogy erre csak én éreztem rá, véletlenül. Aki nem jön rá, annak végig nagyon izgalmas marad a könyv, mert tényleg annyira "szórakoztató" (mármint úgy értve, ahogy ezt egy thrillernél érteni szoktuk), annyira kikapcsol, és annyira nem tudsz másra koncentrálni, amíg ki nem olvasod, hogy ha nem sejted, mi lesz a befejezés, akkor nagyon jól fogsz szórakozni közben. De elárulom, hogy ha sejted - akkor is. Akkor sem tudod letenni; nem lehet. 

Persze vannak váratlan történések, és teljesen biztos nem lehetsz benne az utolsó tíz oldalig, hogy mi is történt és miért, valamint a legvégén is van olyan esemény, ami kicsit mellbe vág.

És hát azért ez a krimi is nyújt az izgalmakon kívül egyebet is: 

megismertet mozgatórugókkal; döntések életre kiható következményeivel (és ami mindig szíven üti az embert: amikor más döntése hat ki a te életedre nagyon komolyan); kamaszkori tettek fajsúlyossá válásával és életre szóló hatásaival; azzal, hogy mi történhet, ha az önérzet a legfontosabb; mivel járhat az, ha a látszat megőrzése irányítja a tetteinket (és ha nem is szó szerint veszed a regényben írtakat, hogy pont ezzel járhat, de érdemes elgondolkodni azon, hogy - lássuk be - tényleg elég sok mindennel); az önzéssel együtt járó károkkal. 

Nagyon jól megírt krimi, tuti, hogy ha megjelenik Ruth Ware-nek újabb könyve, azt is be fogom szerezni; remek, nagyon tehetséges író, és ez a thriller nagyszerű debütálás.

A Sötét erdő közepén megvásárolható ITT.

Tatay Sándor: Kinizsi Pál

"Igazi hős, a nagy erejű Kinizsi Pál történetét ismerhetjük meg a kötetből. Kinizsi egyszerű közemberből főúr lesz, hadvezér, a fekete sereg hős vezetője. A regény tényekre épülő, sok népmesei elemet magába foglaló, igazi ifjúsági irodalom, amely a fiatalok elé igazi, követhető, szerethető példaképet állít.
E könyv majdnem minden iskolában kötelező olvasmány."

____

Gergőék kezdték el 3. osztályban olvasni közösen az osztállyal, aztán ő itthon is nekikezdett, majd megelőzte azt, ahol az osztályban tartottak, és most be is fejezte. Nagyon tetszett neki, és kizárólag ezért olvasta ki - nem azért, mert kötelező volt. Nem volt kötelező itthon olvasni, ő mégis minden este elővette még lefekvés előtt.

Azt mondta, izgalmas és érdekes volt, tetszettek neki a rajzok is benne, és a befejezése is jó volt. Az is tetszett neki, hogy a magyarokról szólt, mert így közelebb tudta érezni magához a történetet.

J. R. R. Tolkien: A hobbit – vagy: Oda-vissza

"Smaug kétségkívül mélyen aludni látszott, jóformán halottnak és sötétnek rémlett, egy-egy láthatatlan gőzpamatnál több a hortyogására sem utalt, amikor Bilbó ismét bekukucskált az ajtónyíláson. Már éppen lelépett volna a padlóra, amikor megpillantotta a Smaug petyhüdt bal szemhéja alól feléje lövellő vékony, átható fénysugarat. Csak színlelte az alvást! Az alagút bejáratát figyelte!...

Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis zsáklaki hobbitüregéből Gandalf, a mágus és egy csapat törp elragadja, Zsákos Bilbó egy kaland kellős közepébe csöppen: "betörési szakértőként" kell közreműködnie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a Rettenetes, egy igen nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg hajdanában a Hegymély Királyát. Noha nem szívesen vállalkozik erre a kellemetlen feladatra, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén!

J. R. R. Tolkien a gyermekeinek írta ezt a meseregényt, de amikor 1937-ben megjelent, azonnal óriási sikert aratott. Később megszületett monumentális folytatása is, és azóta "a világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták A HOBBIT-ot és A GYŰRŰK URÁ-t, és azokra, akik eztán fogják elolvasni őket." (Sunday Times)

A kötéstáblán J. R. R. Tolkien rajza látható."

____

Megint a gyerkőceimtől kértem kölcsön egy könyvet - olyan jó regényeik vannak! :)

Szerintem abszolút érzékelhető A hobbit és A gyűrűk ura közti stíluskülönbség - valahogy A hobbit meseszerűbb, látszik, hogy ezt célzottan a gyermekeinek írta a szerző; A gyűrűk urát pedig valószínűleg már a nagyközönségnek, amelynek a felnőttek is részesei.
Szerintem ezért érdemes a gyerekeknek A hobbittal kezdeni, bár nekem A gyűrűk ura jobban tetszett, de hát én azt is felnőttfejjel olvastam.

A hobbit valahogy "mesélősebb", érzékelhetően a kisgyermekekhez szólva, az ő nyelvükön beszélve íródik a történet. Ami sem előnyt, sem hátrányt nem jelent, csupán ízlésbeli különbséget és/vagy a különböző korosztályok elvárásainak, igényeinek (mármint hogy mit várnak egy regénytől, milyen történetet, milyen nyelvezetet stb.) különféleségét. Engem pl. a sok "de ne feledjétek, hogy..." inkább kizökkentett, ugyanakkor egy kisgyermek számára szerintem ez teszi közelebbivé, személyesen neki szólóvá a történetet, mert ezekből érzi azt, hogy az író ezt Neki meséli el, és ez segíti az átélést, azt, hogy beleélje magát a történetbe, mert a szöveg 'szárazságát' (ez nem túl jó szó ide, de nem jut most jobb eszembe) megtöri az író azzal, hogy "képzeld csak el" vagy "ha hiszitek, ha nem"; vagyis olyasféle hangot választ a mesélésre, amilyennel a szülők mesélnek a gyermekeiknek. És ez közelebb hozza a gyermekhez a történetet is.

Megvan az a sajátos tolkieni hangulata, ami miatt elkezdtem olvasni, de megmondom őszintén, hogy nekem A gyűrűk ura sokkal jobban tetszett. 

J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

"Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek,valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor."
________

Kíváncsian - és tulajdonképpen nem kétkedve - vártam a 8. részt. Még ha az nem is illeszkedik bele teljesen a sorba, akkor is Harry Potter, akkor is egy folytatás - az mindegy, hogy más a formája.

Tudom, hogy sok kérdés vagy akár előítélet társult ehhez a részhez: "lehet egy forgatókönyv olyan, mint egy regény?", és hát nyilván olyan értelemben jogosan, hogy nem, egy forgatókönyv természetesen nem lehet olyan, mint egy regény, hiszen más a funkciója, a formája, a szerepe, ugyanakkor nem volt kétségem afelől, hogy ha Rowling rábólintott, akkor jónak - minőséginek, irodalmi értéknek és a sorba illeszkedőnek - kell lennie. Semmi, de semmi oka nem lenne arra, hogy olyanhoz adja a nevét, ami nem méltó folytatása egy ilyen csodás és sikeres könyvsorozatnak.

Nem csalódtam, szerintem nagyon-nagyon jó könyv! És ha regény lenne, úgy lenne jó, de így, forgatókönyvformában ugyanannyira jó! Szerintem semmit nem vesz el az élvezeti értékéből, az élményből az, hogy nem regény formájában íródott, tényleg semmit. Nem tudom persze, milyen lenne regényként, de mindenesetre nem éreztem az olvasás közben azt, hogy hiányérzetem lenne, és szerintem ez a lényeg.

Nem tudom, hogyan zajlott az írás folyamata a két alkotó között, de ez valójában nem is érdekes. Ez egy valódi Harry Potter-könyv, minden egyéb hang ("nem is ő írta!", "ez már nem ugyanaz" stb.) ellenére. Izgalmas, abszolút "regényszerű" (megnyugtatandó azokat, akiket esetleg a forgatókönyvjelleg tart vissza attól, hogy elolvassák), érdekes, LETEHETETLEN!

Az Animus Kiadótól megrendelhető!

Jennifer McVeigh: Afrikai akác

"Frances Irvine, a középosztálybeli angol úrilány egyetlen fillér nélkül marad apja hirtelen halála után, és kénytelen választani: vagy rosszindulatú nagynénje házába költözik dadának, vagy elfogadja az ellenszenves fiatal orvos, a Fokföldön dolgozó Edwin Matthews házassági ajánlatát. A kétségbeesett lány végül úgy dönt, férjhez megy, s követi a férfit Dél-Afrikába. A hajóúton azonban megismerkedik a rendkívül vonzó, ambiciózus William Westbrookkal, s szenvedélyes viszonyba bonyolódik vele.
Frances a két egymástól nagyon különböző férfi közt őrlődik; míg Williamet a becsvágy és a pénz utáni vágy hajtja, addig Edwin az eszményeit akarja megvalósítani, s méltóbb körülményeket szeretne kiharcolni a dél-afrikai gyémántbányákban agyongyötört őslakosoknak.
Francesnek döntenie kell. Vajon képes lesz-e a sok hányattatás után meghozni a megfelelő döntést és meglelni a boldogsághoz vezető utat?

"Az elsőkönyves McVeighnek sikerül teljességgel valósághű és érzékletes képet teremtenie a 19. századi Dél-Afrikáról. Olvasás közben magunk is érezzük a homokvihar tombolását, a hideg kukoricakása ízét, halljuk a kabócák reszelős hangját és Frances keserű zongorajátékát. A reménytelen történet hátterében pedig megismerhetjük a szenvedély viszontagságait, a gyarmatosítás kegyetlenségét és a gyémántkereskedelem mélyen fajgyűlölő kezdeteit. Letehetetlen olvasmány." (Oprah.com)

"Az Elfújta a szélhez hasonlítható, letehetetlen olvasmány. Teljesen lebilincselt." (Katharine McMahon)

"Elbűvölő mese veszteségekről, árulásról és szerelemről." (Vouge)

Jennifer McVeigh 2002-ben évfolyamelsőként szerzett diplomát az Oxford Universityn angol irodalomból. Filmekben, televízióban, rádióban és a könyvkiadásban dolgozott, míg fel nem hagyott mindennel, hogy regényírásba fogjon. Az Afrikai akác az első regénye."

________

Romantikus, könnyed olvasmány, mégis végigizgulja az ember, hogy vajon mi lesz a főszereplők sorsa.

Egy regény emberismeretről, gazdagságról és szegénységről, jó és rossz emberekről, döntésekről, hibákról és megbocsátásról, a társadalmi rangok szerepéről, és ami számomra külön érdekessé tette (bár nem ez a legjobb szó, hiszen elborzasztott) a történetet: a gyémántért folyó hajsza, az az embertelenség, amellyel sokak képesek voltak a gyémántért, a pénzért mindent sutba dobni. Nem akarom áltatni magam, nyilván ma sincs ez másként, mégis mellbevágó a részleteket olvasni arról, hogy tényleg mindent és mindenkit feláldoztak emberek azért, hogy egy (vagy sok) darab gyémántjuk legyen. Bár tud erről az ember, mégis torokszorító és hihetetlen.

A regény középpontjában mégis az egyes ember áll, az az asszony, akinek mindent maga mögött kell hagynia, hogy egy új földrészen, új emberek, új körülmények között, ismeretlen terepen megállja a helyét. Feltehetném a kérdést, hogy "vajon sikerül-e neki", de ez bonyolult: mert mit jelent a "siker", miután mindent maga mögött hagyott? Azt, hogy egy új világban helytáll? Azt, hogy alkalmazkodni képes? Azt, hogy boldog is lesz?
Olvassátok el a könyvet, és megtudjátok, hogy mi lesz az ő sikere.

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

"Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga, Scout (Fürkész). Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon. Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. 
A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra...

Harper Lee magával ragadó történetét a gyermekek szemével láttatja, s ez ad a mesének olyan hitelességet és bájt, amely méltán emelte az örök klasszikusok közé."
____

Hát ezt, hogy méltán áll az  örök klasszikusok között, máris megerősíthetem.
Csodás olvasmány, mély és eredeti gondolatokkal, egy olyan korba, egy olyan kisváros s annak lakói életébe engedve betekintést, ami igazi kuriózum manapság.

Harper Lee gyönyörűen ábrázolja a hangulatokat, és mestere annak, hogy a legkülönbözőbb szemszögeket hitelesen bemutassa: a 9 éves kislányét, az 50-es ügyvéd édesapáét, a fekete szakácsnőét, a rokon hölgyekét, akik szerint az a legfontosabb, hogy hölgyet faragjanak a gyermekből is stb.
Egyszerűen bámulatos, hogy hogyan tud ennyi szereplő bőrébe belehelyezkedni!

Egy idézet, amelyben az édesapa és a kislány arról folytat párbeszédet, hogy a férfi miért véd egy - ártatlan! - fekete férfit, ha ezért a társadalom elítéli őt (igen, elítélik őt, ezért!),  és annyi ellenséget szerez magának. (Bizony, azért, mert egy ártatlan (!) fekete férfit véd!)

A kislány azt mondja az édesapjának:
"- A legtöbb ember úgy gondolja, hogy nekik van igazuk, és te tévedsz...
- Nos, az embereknek minden joguk megvan ahhoz, hogy ezt gondolják, és ahhoz is, hogy mindenki tiszteletben tartsa a véleményüket - felelte apám -, de elsősorban nem a többi emberrel, hanem saját magammal kell együtt élnem. A lelkiismeret az egyetlen dolog, amelyet nem befolyásolhat a többség akarata."

Elsősorban azokat a párbeszédeket, gondolatokat élveztem a könyv olvasása során, amelyeket az apa intézett a gyermekei - vagy akár mások - felé. Harper Lee elmondhatatlanul bölcs - és jó - asszony lehetett, és csodálatos könyvet alkotott, amelyben, azt érzem, megírt minden fontos dolgot, amit tudnunk, képviselnünk kell az életben. Felnyitja a szemünket azokra az értékekre, amelyekre talán nem lenne (rá)látásunk, mert időnként olyan, de olyan vakok és süketek tudunk lenni, és igazából az élet egyik nagy kérdése, hogy miért.