Sally Rooney: Normális emberek

"Az év regénye." Times

Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története. 

Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Connell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak. Érettségi után mindketten ugyanarra az egyetemre kerülnek, és a későbbi években sem sodródnak el egymás mellől. Kapcsolatuk egyre összetettebbé és ellentmondásosabbá válik, kimondatlan feszültségekkel telítődik.

Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.

A fiatal brit írónő másfél éve robbant be (nem túlzás a kifejezés!) Baráti beszélgetések című könyvével, ami azóta is sikerlistás a világ sok-sok országában, 2017-ben pedig elnyerte vele a Sunday Times legjobb fiatal írónak járó díját. (Ez is megjelenik magyarul, még az idén ősszel). A Normális emberekkel azután végleg befutott Rooney-t már nem az irodalom legnagyobb reménységei, hanem legnagyobb alakjai közt tartják számon sok-sok országban.

Egy klasszikus love story – ha a klasszikus szó alkalmazható egyáltalán ebben az esetben. Mert ebben a történetben sosem az történik, amit várnál, elfelejthetsz minden irodalmi klisét – Sally Rooney igazi 21. századi író.

A regényt Man Booker-díjra jelölték, a Times az év regényének nevezte, ahogyan a Waterstones, Anglia legnagyobb bolthálózata is megválasztotta az év legjobb könyvének. A magyar fordítás Dudik Annamária Éva munkája.

____________________________

A személyiségfejlődések csodás világa ez a könyv. A társadalmi beágyazottságból fakadó egymáshoz való emberi viszonyulások regénye - előbbi formálja az utóbbit (többek között) -, a kamaszkori önazonosság-keresésé és annak meg(vagy meg nem)találásáé, az igazodásé és az autonómiáé, az önfeláldozásé és az önérdek elvetéséé, az útkeresésé és az idomulásé. 

A karakterek épp oly jól kiforrottak, mint amennyire az írói stílus: mindkettő kidolgozott és érett, és alighanem Rooney biztosabb talajokon álló identitástudattal és önismerettel rendelkezik, mint regényének főszereplői - bár ebben sem vagyok teljesen biztos. 

Érdekes megfigyelni, mint oszt sebet egyik ember a másiknak - és miként ejt sebet saját magán a véletlen közjátéka folytán akkor, amikor a másik épp nem is óhajtotta megsebezni őt.

Torokszorító figyelemmel kísérni a helyes, normális élet keresését, miközben esetleg az olvasó rádöbben, hogy maga is az útkeresés kellős közepén jár. Ahogy alighanem mindenki, mert hogy is lehetne ezt valaha is befejezettnek tekinteni?

Rooney boncolgatja a családhoz való viszonyulásunkat, vagy inkább a család hozzánk való viszonyulásának eszméletlen súlyát, végtelen erejét, amely csaknem mindent felülír; nem mindent ugyan, de mindenhez köze van, ami létrejön később. 

Ideológiákról is értekezik, és arról, hogy miképpen álljunk kortársaink különbözőségéhez meg a világ nagy egészéhez; vagy miképp álljunk egy szilárd értékrend talapzatán, amikor a kortársaink úgy állnak hozzánk, ahogy.

És beszél arról is - vagy tulajdonképpen csak arról beszél? -, hogy a mellettünk élő ember döntései, érzései milyen mértékben befolyásoló tényezők, miközben "normálisan" azt hinnénk, hogy alapvetően tőlünk függ, hogy mit érzünk - de nem. Nem csak. A másik ember cselekedetei meghatároznak, netán gúzsba kötnek minket, kiszolgáltatottjai vagyunk a világnak, a körülöttünk élőknek és önmagunknak is (annak is, hogy mivé formál minket a környezet s a család), kiszolgáltatottjai mindannak, ami összességében körülvesz minket - és hát ne felejtsük már el, hogy ezzel együtt jár annak a felelőssége is, hogy mindez fordítva is igaz: a körülöttünk élők meg nekünk vannak kiszolgáltatva teljes mértékben. Viseljük ennek a súlyát. Mármint felszólítómódban. Viseljük!

A fejlődés és az érettség kudarca és sikere, a fékek és szárnypróbálgatások mikéntje figyelhető meg ebben a regényben, és gyönyörűen vonatkoztatható önmagunkra, legalább azért, hogy a nagy út- és identitáskeresés során, amikor egy pillanatra megpihenünk, érezzük a nyomasztó terhét annak, hogy nem kizárólag "elszenvedői", hanem formálói is vagyunk annak, hogy kivé válunk és kikké válnak a velünk kapcsolatban lévő emberek.


A regény ITT megrendelhető.