"Patrik Hedström nyomozó felesége, Erica Falck, döbbenten fedez fel egy náci érmet és egy véres gyermekruhát elhunyt édesanyja hátrahagyott holmija között. Erica mindenképpen tudni akarja, hogyan kerülhettek ezek a tárgyak a padlásukra. Felkeres egy idős történészt is, akit nem sokkal látogatása után brutálisan meggyilkolnak. Erica és férje vállt vállnak vetve folytatja a nyomozást, amelynek során a második világháború legsötétebb napjainak titkai kerülnek a felszínre, középpontban Erica családjának történetével. S még ma is élnek emberek, akik nagyon nem örülnek a múlt bolygatásának, olyannyira, hogy valaki egy újabb gyilkosságtól sem riad vissza."
_________________________
Egyszerre nagyon izgalmas krimi, ugyanakkor témájából (témáiból) adódóan nagyon torokszorító történet.
Ennek két oka is van.
Egyfelől a második világháború borzalmai, amiről nem tudom, hogy lehet-e eleget írni. Nem tudom, hogy lehet-e eleget beszélni róla ahhoz, hogy soha többé ne történhessenek ilyen dolgok, vagy ez egyszerűen nem ezen múlik. Nem (nem csak?) ezen múlik, tudom, de vajon ha beszélünk róla, ha emlékezünk rá, azért valamit, valamicskét elérhetünk vele? Fogalmam sincs. Camilla Lackbergnek sincs. De elszántan ír róla, mert azt gondolja: ne feledjük, mi történt, mert ha emlékezünk, akkor talán azzal távol tudjuk tartani magunktól, hogy újra megtörténjen.
Másrészt a családi kapcsolatokról ír, amik olyan, de olyan nehezek és fájdalmasak is tudnak lenni. A gyermek élete, aki nem szeretetben nő fel; az egyes emberek élete, akik nem tudják, honnan jöttek, kik ők; azoknak az élete, akik nem tudják, hogy kik a családtagjaik, miért lettek olyanok, amilyenek, kik voltak egykor, mi van a múltjukban, és kik ők a jelenben, kikké váltak, és ez hogyan hat ki mások életére. Nagyon nehéz kérdések, nem tudom, hogy meg lehet-e birkózni ezekkel a dolgokkal, a válasznélküliséggel; nem tudom, hogy aki meg tudja ezt tenni, az hogyan csinálja.
Ezt a két kérdést járja körül az író, a maga olvasmányosságával, szórakoztató stílusával, néhol könnyeden - hiszen azért ez mégiscsak egy krimi -, máskor viszont borzasztó szívbemarkolóan.
Nagyon érdekes volt A hableány előzményeinek megszületéséről olvasni pár mondatot a könyvben, nagyon izgalmas, amikor látszólag egyáltalán nem összefüggő történetekben valahogyan mégis összeérnek a szálak.
Egy idézet a könyvből, még az első témára visszatérve (anélkül, hogy elárulnék bármit):
"Az olyan embereket, mint (...), ijesztőnek találta. Nem láttak árnyalatokat, nem láttak változatokat. Már első látásra készek voltak valakit célpontnak tekinteni a puszta megjelenése alapján. (...) Évszázados hiedelmek, amelyek csak egyetlen utat, csak egyetlen embertípust ismernek el, minden más kiátkozott, s mint ilyen, a világrendjüket fenyegető. (...)-féle emberek mindig is léteztek. Emberek, akik azt hitték, hogy az övék az ész és a hatalom és az erő, hogy meghatározzák a normát."
Camilla Lackberg nem fél egy álláspont mellett egyértelműen letenni a voksát, és élesen fogalmazni, ha szükségét érzi.
De közben nem feledkezik meg arról, hogy voltaképpen egy krimit ír, és ennek megfelelően megtartja az egyensúlyt;
csak a kellő mértékben adagolja a történelmet, de a szálakat és a történetet a gyilkos kilétének és a miértnek a felderítése vezeti.
A könyv ITT megrendelhető!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése