MŰFAJOK szerinti bontás:

2016. augusztus 9., kedd

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak


Az ember, akit Ovénak hívtak

"​Ove 59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka. Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?"

Egy - na jó, két - szuszra olvastam el, mert ez egy hihetetlenül jó és letehetetlen könyv.

Olyan sok mindenről szól, olyan sok fontos dologról! Többrétegű, mély, mégis könnyed hangvételű, és teljes mértékben eredeti a stílus, amelyben íródik.

Szól az elvekről, és szerintem ha valaki azt hiszi, hogy az elvekhez való merev ragaszkodásról, az téved - még ha a látszat erre utal is. Ugyanis nem a merev álláspontokról szól ez a történet. Hanem a becsületességről, a hűségről - emberekhez, elvekhez, erkölcshöz, dolgokhoz -, a munkához s az élethez való hozzáállásról.
És ha az elvekhez való "túlzott" ragaszkodásról, akkor is olyan értelemben, mint biztonságigényről, mint kapaszkodóról, amelyekre szükség van a talpon maradáshoz. Az élethez. Amihez Ovénak semmi kedve sincs anélkül, aki az életének az értelmét jelentette.

Szól ez a történet a rutin megbecsüléséről, nem csak elviseléséről - vagyis az alkalmazkodásról, az elfogadásról, annak a megbecsüléséről, amink van.
A rutinról (a munkában, a hétköznapokban; amikor valaki nem vágyik feltétlenül "nagy dolgokra", kreativitásra, nem elégedetlenkedik, nem perel a főnökével és a sorsával, hanem becsüli azt) mint biztonságról és mint kötelességről.

Az író időnként a humorérzékét is megcsillogtatja, és az sosem sok, sosem erőltetett, mindig éppen elég és éppen a helyén van. Nem is feltétlenül a nehéz helyzeteket oldja humorral; egyszerűen csak humort csempész bele olyan párbeszédekbe, ahol azok életszerűek, ahol azok jó eséllyel a valóságban is előfordulnak. Vagy nem. És éppen ez a lényeg. Hogy "semmi különös" - és ez nagy előnye a dolognak. Általában valóban ott van poén az életben, egy mondatban, egy párbeszédben, ahol az nem kiszámítható, és ahol talán "helye sincs" - és ezt Backman remekül kezeli.

Máskor viszont egy könnyedebb(nek látszó) helyzetbe visz bele - látszólag meglepő módon, de ha belegondolunk, abszolút életszerűen odakívánkozó (vagy nem) - olyan mondatokat, amelyek arcul csapnak.

Ez a könyv szól a hasznosságról, és a mélyére megy annak, hogy miért is fontos ez. Neked. A családodnak. Az önbecsülésednek. Meg úgy egyáltalán. Hogy nem árt hasznosnak lenni, és úgy élni az életet.

Az ember, akit Ovénak hívnak szerintem egy kiváló társadalomkritika - amelyet (legalábbis ahogy a könyvből készült filmről szóló kritikákat olvastam) szerintem sokan félreértenek. (Én nem láttam a filmet.) Van, aki azt mondja, hogy ebben a könyvben mindenki kicsit együgyű. Meg hogy ez csak arról szól, hogy egy idős pasas morcosan hadakozik minden hülyeségen a szomszédaival. Hát nem. Nem csak erről szól. Nem erről szól.
Ezek csak eszközök arra, hogy az író megmutassa és érzékeltetni tudja azt, amit el akar mondani. Csupán egy eszköz az, hogy némileg felerősíti, mintegy parodizálja a szereplőknek a tulajdonságait, az általa helytelennek vagy éppen fontosnak vélt dolgokat.

"1889-ben sikerült megépíteni az Eiffel-tornyot, de manapság egy nyamvadt földszintes ház alaprajzát sem tudják megrajzolni anélkül, hogy valaki el ne szaladna feltölteni a telefonját."

Ez kritika. És szimbólum egyben. Ébresztőnek szánt mondat.
Hogy mit is csinálunk?

És igen, szól ez a könyv az önzetlen szeretetről.
De senki ne higgye, hogy ez valami ömlengős giccsregény, mert korántsem az.
Értékes, kritikus, mély, őszinte és szerethető.

A fordítás pedig még hozzáad a könyvhöz, ha ez lehetséges.

"Ha nem ismered a pillanat történetét, nem ismered az embert." - Olvassátok el ezt a könyvet ahhoz, hogy megértsétek ezt a fontos mondatot. És sok egyéb fontos és értékes gondolatot.

"Ha az embernek nincs mondanivalója, legjobb kérdezni valamit. Mert az emberek, ha megkapják a lehetőséget, hogy magukról beszéljenek, azt is elfelejtik, hogy előtte rosszat gondoltak a másikról."
És tényleg. Figyeljétek csak meg. Gondolkodjatok el rajta. Jusson eszetekbe egy hasonló szituáció. Ugye??

Fredrik Backman kimond olyan dolgokat, amiket nem fogalmaztál meg sosem magadnak, és talán nem is fogalmaznál meg soha. Ő megteszi helyetted. Vagy neked. 
Ne menj el mellette gondolkodás nélkül. Ha meghallod a gondolatait, nyersz vele. 
Nem azokat kell feltétlenül meghallani, hogy "ne legyél morcos", "segíts a szomszédodnak" meg ilyesmi. Még azt sem muszáj, hogy "legyél hasznos" - bár ez sem árt néha.

Azt kell meghallani (többek között), hogy "Nehéz beismerni, ha az embernek nincs igaza. Különösen, ha elég sokáig igaza volt. 
Nehéz beismerni, ha az embernek nincs igaza. Különösen, ha már nagyon régóta nincs."

De ezeket meg kell hallani. 

Az ember, akit Ovénak hívnak az Animus Kiadótól megrendelhető ITT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése