Harlan Coben: Egyezés

 

"Sokkoló genetikai egyezés leplezi le egy család sötét titkát Harlan Coben legújabb, borzongató thrillerében.

Több hónapnyi távollét után a Senki fiából megismert Wilde visszatér a Ramapo-hegységbe. Sikertelen beszokási kísérlete megerősíti benne, amit mindig is tudott: ő nem tartozik senkihez, nem kötik gúzsba a modern élet előnyei és hátrányai.
Ám egy online adatbázisban felbukkanó egyezés közelebb viszi a múltjához, mint azt valaha is álmodta volna, és megadja neki a lehetőséget, hogy felkutassa az apját. A találkozó azonban több kérdéssel szolgál, mint ahány válasszal. A kétségbeesett Wilde belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba: egy másodunokatestvérbe, aki épp olyan gyorsan tűnik el, mint ahogyan újra felbukkan, miután átél egy kegyetlen bukást, rosszabbat a legszörnyűbb rémálomnál.
Vajon régóta érett már az unokatestvér bukása? Vagy csupán áldozatul esett egy bonyolult, aljas összeesküvésnek? És mi köze ennek az egésznek az egykor Az idegenként ismert emberhez, az áruló szökevényhez, akinek egyre több a követője, s akinek küldetése és módszerei egyre veszedelmesebbek?

„Az Egyezésben Coben cselekményszövési és történetmesélési profizmusa a maga teljes valójában mutatkozik meg. Bitang jó olvasmány!” – Bookreporter
„Valahányszor azt hinné az ember, hogy Coben már nem tud jobbat nyújtani, ő előáll egy új regénnyel, amely valahogy megint felül tudja múlni az előzőt.” – San Francisco Chronicle

HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon, eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte."

__________________________

Én is úgy érzem, ahogy a San Francisco Chronicle is írja, hogy amikor azt hiszed, Coben már nem tudja felülmúlni magát, akkor egy olyan új regénnyel jelentkezik, amiben bebizonyítja, hogy de!

Ez a könyve egyébként több szempontból is csemege: egyrészt az előző könyvében megismert főhős kapta ismét a főszerepet; másrészt újra visszatér egy régről jól ismert mellékszereplő, aki jelentős szerepet kap ebben a történetben; ráadásul összefonódik Coben egy korábbi regényének szálaival jelen könyve, mégpedig Az idegennel - bár megmondom őszintén, ezzel kapcsolatban lenne egy fontos kérdésem Cobenhez...

Ahogy mindig, most is el kell mondani, hogy 

lélegzetelállítóan izgalmas, nagyon okos, szövevényes, letehetetlen, szórakoztató, fordulatokkal teli, váratlan és meghökkentő epizódokat felvonultató, lebilincselően megírt, intelligens, eredeti alkotásról van szó.

Bár a végét kicsit elnagyolta, de lehet, hogy ez nem véletlen, mert a főszereplőn keresztül ő maga is utal rá, hogy nem kaptunk mindenre választ - netán folytatás következik?? 

Mindenesetre ismét fontos elmondani, hogy Coben korunk egyik legjobb krimiszerzője, aki olyan karaktereket teremt és olyan cselekményt sző, ami hol hátborzongató, hol szívettépő, hol vicces, de mindig kiszámíthatatlan és meglepő, emberi és nem a valóságtól elrugaszkodott. 

Nem akar semmit túlzásba vinni, nem akarja túlszárnyalni a saját ötleteit (ezt a hibát sokszor elkövetik az írók: valami méég nagyobbat, méég megdöbbentőt, méég fordulatosabbat akarnak írni, és éppen ettől az ember azt érzi, hogy talajt vesztettek, és a történet hiteltelenné válik), nem akar semmit túlmagyarázni, túlírni, és ráadásul meghagyja neked a jogot és a lehetőséget, hogy véleményt formálj a szereplőkről és a döntéseikről, nem akarja mindenáron a szádba rágni, hogy mit gondolj róluk.

Igazán nívós könyveket kapunk tőle, és látszik, hogy Coben tele van ötletekkel, egyre feljebb és feljebb jut, egyre motiváltabb és egyre profibb, úgyhogy alig várom, hogy újabb könyvvel álljon elő, mert a műfaj legjava ma az ő tollából születik.

A regény megrendelhető ITT.

Hernán Díaz: Bizalom

 

Egy trükkös könyv a vagyonról a Nagy Gatsby rajongóinak

Pulitzerre és PEN/Faulkner-díjra jelölt szerző

"Az óriási dübörgés és pezsgés ellenére az 1920-as évek New Yorkjában mindenkinek muszáj volt hallania Benjamin és Helen Raskről. A férfi legendás Wall Street-i mágnás; a nő excentrikus arisztokraták tüneményes tehetségű leánya. De szóbeszéd indul: vajon minden rendben Benjamin pénzügyi manővereivel? És Helen miért él ilyen bezárkózó életet? Miközben a tékozló, spekulációra épülő évtized a végéhez közeledik, a fényűző párt egyre hangosabb pletykák övezik. Milyen áron szerezték irdatlan vagyonukat? Ez a rejtély áll az 1938-ban íródott, Kockázatos pozíciók című regény középpontjában, amelyet, úgy tűnik, mindenki olvasott New Yorkban. De a történetnek nem ez az egyetlen változata.

Hernán Díaz Bizalom című könyve káprázatosan hozza játékba a fenti történet szereplőit – miközben kiviláglik, micsoda feszültség rejlik a fiatal nő életében, aki elszántan igyekszik elkülöníteni a tényeket és a konfabulációt. Díaz regénye minden egyes réteg feltárásával, minden egyes felismeréssel egyre lebilincselőbbé és mélyértelműbbé válik. Miközben az olvasó ki szeretné deríteni, mi az igazság, tudatára ébred, milyen gravitációs ereje van a pénznek és a hatalomnak, hogyan manipulálhatók a tények. A Bizalom sokrétű, nagyszabású mű; feltárja azokat a hangokat, amelyeket a lényegi egyenlőtlenségeket igazoló mítoszok betemetnek."

___________________

Rendkívül érdekes, mély, színvonalas mű egy hatalmas tehetség tollából. 

Egy igazán különleges történet, amely több részre és nézőpontra van bontva, melyeket olvasva újabb és újabb értelmet nyer számunkra a történet, és csak lassan, fokozatosan tárul fel az igazság.

Sodró lendületű, megdöbbentő erejű történet, melynek középpontjában az emberi sorsok, a vagyonszerzés mibenléte, a tehetség, egymás sorsának alakítása és saját sorsunkra való ráhatásunk és rá nem hatásunk áll.

Tényleg lebilincselő, tényleg felvillanyozó, tényleg időtálló és leleményes - minden igaz, ami jót írtak már erről a könyvről.

Lenyűgözött, ahogy az író egyfelől megvezeti az olvasót, másfelől utána olyan mélységekbe viszi, ami megjósolhatatlan. Nem merül fel bennünk kétség - majd egy idő után csak az merül fel. Kételkedni kezdünk a nyilvánvalóban is. De lehet egyáltalán bármi is nyilvánvaló ebben a történetben?

A pénz átka és előnye, a zsenialitás átka és előnye, az önfeláldozás átka és előnye, a... 

Annyi fontos dologról szól ez a könyv, hogy nem tudom, érdemes-e egyáltalán megpróbálni felsorolni. 

Bűnök, erény, gyengeség, hazugság, tehetség, előrelátás, kiszolgáltatottság, önzetlenség, önzés, képmutatás, önáltatás, szerelem...

Emberi gyarlóság és jóság, erő és vétkek, erény és önámítás...

Mindez pedig oly módon szavakba öntve, hogy a tartalom és a szépség, a minőség és a szórakoztatás kéz a kézben jár, és tudod, hogy ez olyan olvasmányélmény volt, amelyet egyhamar nehéz lesz überelni. 

Díaz magasra teszi a mércét, és ó, milyen jó, hogy ez így van, köszönet neki érte! 

A könyvét elolvasva a pénz hatalmáról én is sokkal gazdagabb lettem. 

Megrendelhető ITT.

Adrian McKinty: A sziget

 

"Nem tudod, mire képesek, amíg üldözőbe nem veszik a családodat.

Sima családi nyaralásnak indult.

Egy szörnyű baleset mindent megváltoztatott.

Nem tudod, mire képesek, amíg üldözőbe nem veszik a családodat.

Heather Baxter Seattle-be költözik, és összeházasodik Tommal, aki orvos, megözvegyült, és két gyereket nevel: egy kisfiút és egy tinilányt. Tomot meghívják egy orvoskonferenciára Ausztráliába, és az utazás tökéletes alkalom, hogy az új család összerázódjon.

A gyerekek szeretnének szabadon élő, igazi ausztrál állatokat látni, így hát a család autót bérel és tesz egy kirándulást. Találnak egy szigetet, ahová turisták elvileg nem léphetnek be, de sikerül elérniük a kompnál, hogy átvigyék őket.

 Lehet, hogy nem kellett volna? A nyugtalanító helyzetben baljós előérzet fogja el őket.

Aztán kezdetét veszi a rémálom."

_____________

Már az is éppen elég bonyodalom, ha egy új családnak össze kell rázódnia... Jó, jó, tudom, az egy másik műfaj lenne. De egyébként ennek is jelentősége van a könyvben. Mert egy harmóniában, összhangban élő családban az egyes szereplők, akik a másik gondolatait is ismerik, talán hatékonyabbak... előbbre jutnak... szervezettebbek... míg ha egymásnak feszülnek, alig ismerik egymást, vagy netán ki nem állhatják valamelyik családtagot, akkor még sokkal nehezebb lesz a már amúgyis borzasztó kilátástalannak tűnő helyzet. 

Jót tesz a történetnek, hogy olyan helyszínen játszódik, amit kevesen ismerünk. Jó, hogy minden családtag szemszögéből megmutatja, mi a prioritás. Az apának a konferencia, a munkája, és persze hogy összerázódjon a család. Az új feleségnek az, hogy helytálljon és meg tudjon felelni az elvárásoknak, ami lehet, hogy eleve lehetetlen feladat. A gyerekeknek az, hogy különleges állatokat lássanak, na meg persze az, hogy az új "anyuka" békén hagyja őket.

Aztán jön az, ami... És minden, ami addig elsőbbséget élvezett, kicsit vagy sokkal hátrébb kényszerül.

McKinty feszes történetvezetése rengeteget hozzátesz a remekül kidolgozott cselekményhez, amiből az következik, hogy rettentő ijesztő az egész, amikor a bonyodalom kibontakozásának szemtanúi leszünk. 

És mindig, mindig a döntések... A döntések súlya, a bennük rejlő lehetőségek és veszélyek, és az örök kérdés: mi lett volna, ha a másik utat választjuk?

És kinek akarjunk jól dönteni? - még ha ez furcsán hangzik is. Magunknak? A társunknak? Vagy a gyerekeink érdekét nézzük? A válasz evidens mindaddig, amíg ismerjük és szeretjük egymást. De ha készen kapunk egy családot, és nem is tudunk mindent a másikról, talán a legfontosabbat se, akkor... Akkor? Akkor mit tehetünk? (Lehet, hogy akkor is ugyanazt.)

Mindenesetre döntünk valahogy. És aztán mások is döntenek valahogy. Megítélik a tetteinket. És feloldoznak vagy büntetést szabnak ki ránk. Hát ez történik ebben a regényben, és aztán elindul az őrület... 

És ami elhangzik az egyik szereplő szájából arról, hogy a gonoszságon néha túlmutat az, ha valaki unatkozik, igen elgondolkodtató. Ahogy az is, hogy a világtól elzártan élő emberek, akik azt hiszik, hogy a természethez találtak vissza, és valami ősi, csodálatos dolgot élnek meg, ugyanakkor nem ismerik a normát, eltávolodtak a civilizációtól és a kultúrától, mennyire eltorzult gondolkodásúak lehetnek, és olyankor nincs, aki meggyőzze őket a maga igazáról - egy olyan igazságról, ami egy olyan világ terméke, amit ők elutasítanak.

Tömény izgalom, feszültség, letehetetlen, pörgős, csattanókkal tűzdelt és ötletes, de nem nélkülözi az elgondolkodtató fordulatokat és a mély gondolatokat sem.

A kiadótól megrendelhető ITT.

F. Scott Fitzgerald: Szépek és átkozottak

 

"A dzsesszkorszak nagy írójának legismertebb regénye az azóta is mesterműként emlegetett A nagy Gatsby. Második regénye 1921-ben jelent meg, nem kisebb sikerrel, az olvasók és a kritika egyaránt az első perctől rajongott a szerzőért. A Szépek és átkozottak a tehetséges, művészi hajlamú Anthony Patch és az imádatra méltó, gyönyörű Gloria Gilbert szerelmének története. A szerelemből házasság lesz, szerelmük pedig az évek múlásával megkopik. 

„Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tűnik utólag – jegyzi meg Fitzgerald, aki saját csalódását is beleírta könyvébe. – Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben… Aztán amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között… És ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak.” 

Mint valamennyi ihletett Fitzgerald-könyv, a Szépek és átkozottak is a kiábrándulás szívszorítóan hiteles krónikáját nyújtja."

_______________________

Olvastam A nagy Gatsbyt is, és lehet az a legismertebb, leghíresebb, legjobbnak kikiáltott regénye Fitzgeraldnak, engem mégis sokkal jobban lenyűgözött ez a történet.

A Szépek és átkozottak egészen kivételes minőségű irodalmi mű, olyannyira, hogy tartok is tőle, nem fogok megfelelő szavakat találni annak kifejezésére, hogy mi mindentől olyan csodálatos, és miért van az, hogy az ember csak keresgélheti a megfelelő kifejezéseket, de nem valószínű, hogy elmondható, leírható ennek a regénynek minden erénye.

Hiteles, torokszorító, az embert fojtogatják a könnyek, érzi a kínt, mardossa a kétely, szétfeszíti a remény, és letaglózza a bánat, amit ezekért az emberekért érez...

Nagyon megrendítő, ahogy hatalmas igazságokat mond ki teljesen magától értetődően; egyszerűen olyan éleslátással bír, hogy nem tudom eldönteni, ennyire alapos és jó megfigyelő, oly sok időt áldozott az emberek megfigyelésére, aminek köszönhetően erre a tudásra szert tett, vagy ösztönösen érzi a személyiségek működését, ugyanis teljesen különböző karaktereket, személyiségjegyeket olyan hibátlanul jelenít meg, ami előtt csak mélységes csodálattal és elismeréssel adózhat az ember. 

"...végleg megadta magát a férjének, teljesebben és visszavonhatatlanabbul, mint a legelső alkalommal - ettől fogva odahallgatott arra, amit mondott. Ő azt gondolta magában, ez azért van, mert az évek során megtanulta, hogy toleráns legyen, valójában az évek kiölték belőle azt a csekély erkölcsi bátorságot is, amely valaha megvolt benne."

Nagyon érzékletesen írja le a főszereplő szerelmét, vágyódását, reményeit, epekedését, félelmeit - úgy, ahogyan csak az tudja leírni (illetve általában még az sem), aki már maga is átélte ezt; és utána csalódását és a választott, imádott nő boldogtalanságát is úgy foglalja szavakba, hogy az ember nehezen tud mit kezdeni a megrendültségével...

Kívánod, tiszta szívedből kívánod, hogy kapja meg a nőt, akibe szerelmes - de ki láthatná előre, hogy ez hova vezet majd?

Tűéles helyzetfelismerése mellett zsenialitásának köszönhető az, hogy meg tudja ragadni a pillanatot, mondatokat, zeneiséget, intuíciókat, meg tudja látni a kapcsolatok mozgatórugóit és buktatóit, felismeri azt, amit más nem, és papírra is tudja úgy vetni, ahogy - szintén - más nem. Totális összhang és a teljes igazság. Nincsenek kétségek. Nincs hiba. 

Egyedülálló tehetség!

"- ...Ha megbántottalak valamivel, beszéljük meg. Nem szeretem ezt a "csókolj meg és felejtsük el" felfogást.

- De én nem akarok vitatkozni. Szerintem csodálatos, hogy képesek vagyunk rá, hogy megcsókoljuk egymást, és elfelejtsük az egészet. Ráérünk majd vitatkozni, ha ez már nem megy."

Egyébként nagyon érdekes, hogy mennyire nem látunk az emberek lelkének mélyére - még egy olyan regényben sem, ahol pedig megkapunk minden részletet, adalékot ehhez az írótól. Mégis lassan egyre mélyebbre látunk, szimpátiát vagy ellenszenvet kezdünk érezni, vagy együttérzést, vagy korholunk, hogy ezt miért így csinálja, miért nem úgy... És lehet, hogy végül rájövünk, hogy csakúgy, mint a való életben, itt is rengeteg előítélettel rendelkeztünk a kezdetekkor, és nem is olyanok az emberek, amilyennek láttuk - akartuk látni - őket. Máshogy kezdünk tekinteni rájuk, szeretnénk kioktatni vagy legalább figyelmeztetni őket, mert mi jobban tudjuk, mi látjuk, hogy mit is kéne... És az is csodálatos Fitzgeraldnál, hogy ráébreszt minket, hogy mi is tévedhetünk. Azt hisszük, valami csakis tévútra viheti őket, és aztán mégis jól alakul... Vagy fordítva... Meghagyja a szereplőinek és az olvasóknak is a hibázás lehetőségét... De a jóvátételét, a javításét is! Vajon élnek vele?

Még két idézet - nem kell mindennel egyetérteni, amit Fitzgerald mond vagy gondol, de nem lehet nem elgondolkodni rajta!

"Annak a nőnek, akit nem szeretnek, nincs életrajza, csak története."

"A boldogság nem több, mint egy különösen elviselhetetlen nyomorúság megszűnését követő egy óra."

Hatalmas tehetség, hatalmas gondolkodó, engem rabul ejtett, letaglózott, szíven ütött, elgondolkodtatott, könnyekre fakasztott, és segített, hogy felismerjek dolgokat, amiket eddig nem tudtam megfogalmazni magamnak.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Paula Hawkins: Vakfolt

  

"Nem láttad, mi lesz belőle.

Hogy mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen vaksi?

Edie, Jake és Ryan gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Ők hárman – szemben az egész világgal. Edie azt hitte, ez a kötelék mindent kibír. Így aztán amikor Jake-et brutálisan meggyilkolják, és Ryant vádolják a gyilkossággal, Edie világa darabjaira hullik. 

A nő évek óta most először magára marad. Az isten háta mögötti házban lakik, ahol előtte kettesben éltek Jake-kel. Edie-t porig sújtották az események, és halálra rémült – amire jó oka van. Valaki figyeli. Valaki csak erre a pillanatra várt. Most, hogy Edie magára maradt, újra szembe kell néznie a múlt darabkáival, amelyeket igyekezett a szőnyeg alá söpörni."

_______________

Ez egy kisregény, néhány óra alatt könnyedén elolvasható, de éppen rövidségének, tömörségének köszönhetően tud velős, lényegre törő, nem túlmagyarázó, nem túlíró és túlbeszélő lenni.

Paula Hawkinsról már tudjuk előző regényeiből, hogy eredeti ötletekből építkezik és kiváló érzékkel közelíti meg a személyiségtípusokat, valamint olyan pörgős, eseménydús cselekményt hoz létre, amely teljes mértékben odaszögez a fotelba, amiből csak akkor állsz fel, ha végeztél a könyvvel. Ez jelen esetben hatványozottan igaz a könyv rövidsége miatt. Nem tudod abbahagyni.

Sok mindenről szól ez a történet: szól arról, hogy hogyan kísért a múlt, hiába hiszed azt, hogy magad mögött hagytad; szól a barátságról és a házasságról, és arról, hogy igazán ismerjük-e a körülöttünk lévőket; szól arról, hogy a tetteink nem maradnak következmények nélkül; és szól arról, hogy ne feketén és fehéren lásd a dolgokat; és bár sejted, hogy valaki nem az, akinek látszik (de ki? biztos az, akiről ezt gondoljuk?), de az író meg tudja mutatni neked, hogy ennél is jóval többről van szó.

A 21. Század Kiadó azt írja:

"Paula Hawkins legújabb thrillerében nemcsak a toxikus barátságok mibenlétét festi le hátborzongatóan árnyaltan, de a napjaink társadalmára jellemző társfüggőséget is, és a felelősségvállalás teljes hiányát. Jake meggyilkolásával nemcsak egy élet pusztul el, hanem egy élet ábrándja, az önáltatás tökéletesre járatott működési rendszere. Képesek-e vajon a szereplők túllépni saját vakságukon, vagy ugyanott folytatják a férfi halála után, mintha mi sem történt volna? A szerző ismét izgalmas lelki és önismereti utazásra invitál legújabb krimijében, melyben a meglepetések olyan gyorsan váltakoznak, mint Edie és Jake háza alatt az óceán magassága árapály idején."

Igen, ennél jobban nehéz lenne megfogalmazni... Mennyire vagyunk (szándékoltan vagy sem) vakok azért, mert kényelmesebb nekünk a körülöttünk lévőket más színben látni? Kényelmes és biztonságos. Ez lehet énvédő mechanizmus, lehet - ahogy a kiadó írja - társfüggőség, de lehet hűség, lehet szerelem?

Mindig érdekes az önáltatás mibenléte - izgalmas, ha úgy tetszik; persze ez nem biztos, hogy a legjobb szó, ha súlyos kérdésekről van szó.

Az önáltatással mi a célunk, a valódi célunk? Magunkat védjük, ez biztos. De ez a másik embernek is védelmet nyújt, miközben meg sem érdemelné. 

Hol húzódik a határ naivitás és bizalom között?

És az önáltatás a másikért történik, a feltétlen szeretet jegyében, vagy önmagunkért?

Azt hiszem, ez sem mindegy, még akkor sem, ha az eredmény ugyanaz. 

És biztos jó nekünk - bár az Igazság mindig egy felbecsülhetetlen eszmeként van számon tartva -, ha kilépünk ebből a komfortzónából? Ha levesszük a szemellenzőt? Mindig jobb lesz nekünk? Minden esetben jobb lesz másoknak? Mindig az a helyes út? 

És egyáltalán mi az, hogy "helyes"? És a helyes út mindig mindenki (!) számára a legjobb? Csak egy helyes út létezik? Egyetlen igazság?

Paula Hawkins ilyen kérdéseket feszeget ebben az egy szuszra végigolvasós, ütős, nagyon izgalmas könyvében.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Lucy Foley: Lakás Párizsban

 

"Jessnek mindent újra kell kezdenie, nulláról. Le van robbanva anyagilag, nincs senkije, az utolsó munkahelyéről enyhén szólva nem ideális körülmények között távozott. A féltestvére, Ben se valami lelkes, amikor a lány rákérdez, lakhat-e nála kis ideig. De Ben nem mond nemet, és Jess Párizsban biztos mindent jobb színben lát majd. Viszont amikor bejut a lakásba – hű, nagyon puccos lakás, Bennek vajon honnan van rá pénze? –, Bent éppenséggel nem találja.

 

Jess a féltestvére távollétében próbálja kiismerni magát Ben ügyei közt, de egyre több a kérdése. A szomszédok különös figurák, nem túlzottan barátságosak. Jess a múltja elől menekült, így került Párizsba, de mi a helyzet Ben jövőjével?

 

A bulizós

A jó fej

Az alkoholista

A krízisbe jutott lány

A concierge

 

Ebben az épületben mindenki szomszéd. És mindenki gyanús. Mindenki tisztában van azzal, hogy a többiek titkolnak valamit."

_______________________________

Foley egészen különleges atmoszférát teremtett ebben a regényében, melynek szereplői látszólag pusztán hétköznapi, egymás szomszédságában élő emberek, akiknek nincs túl sok közük egymáshoz, aztán persze kiderül, hogy ennél azért többről van szó, a háttérben hatalmas indulatok kavarognak, érdekes viszonyok lepleződnek le, és olyan történetek bújnak meg, amelyek elleplezésére egyesek szinte bármire képesek. 

Mindhárom, eddig megjelent kötete között van valamiféle egység, de bizonyos tekintetben ez most mégis nagyon különbözik az előző kettőtől. 

Írásmódja egyre kiforrottabb, történetvezetése mind kifinomultabb, és ez igaz a stílusra és a cselekményre egyaránt. 

Nekem eddig ez a könyve tetszett a legjobban, egyrészt mert ez most letehetetlenre sikeredett, másrészt pedig mert a szereplőket nagyszerűen megrajzolta, nem felületes az ábrázolásmód, ugyanúgy láthatod a hibáikat, bűneiket, mint esendőségüket, és a cselekmény is alaposan kidolgozott. A főszereplő negatív tulajdonságait sem hallgatja el - enyhén szólva -, kicsit sem szépíti a tetteit, ugyanakkor felmentést vagy magyarázatot próbál ezekre adni azáltal, hogy bepillantást enged hányatott gyerekkorába.

Nagyon érdekes egyébként, hogy az összes szereplő múltjáról kiderül valami, ami más színben tünteti fel az illetőt. De hát így van ez a valóságban is, nem igaz? Minél többet tudunk egy emberről, arról, hogy milyen terheket cipel, milyen sérelmeket hordoz, mikkel küzd, hogyan igyekszik, és mitől az, aki, máris máshogy látjuk a dolgokat. Megbocsátóbbak vagyunk? Megértőbbek? Vagy csak más aspektusból látunk, és így más értelmet nyer minden.

De visszatérve a regényre: előre szólok, hogy mindenkire gyanakodni fogsz, meg leszel győződve arról, hogy X a bűnös, aztán hamarosan arról, hogy Y, és csak mondom, hogy természetesen egyik sem, ugyanis nem lehet kitalálni... Olyan valaki a bűnös, akit alapból kizársz bizonyos okok miatt. Most biztos azt gondolod, hogy ezek után könnyű dolgod lesz: akit kizárnál, eleve arra fogsz gyanakvó pillantásokat vetni. Hát nem ilyen egyszerű a helyzet. 

Foley széles eszköztárral rendelkezik, hatalmas csavarokkal dolgozik, girbegurba szálakat sző, csak győzd kibogozni a csomót, 

de végül persze mindenre fény derül, feltárul az igazság, és a számtalan miértre előkerülnek a válaszok, de addig is be kell venned a hajtűkanyarokat, hogy azt hidd, most már egy egyenes szakasz jön, csakhogy ő egy olyan író, aki tartogat még addig néhány meglepetést. 

A könyv a kiadótól megrendelhető ITT.

Stacey Halls: Mrs. England

 

"Yorkshire megye, 1904. Ruby Mayt, a frissen végzett dadát felveszik Charles és Lilian England négy gyermeke mellé. Ruby reméli, hogy ez az a kiugrási lehetőség, amelyre mindig is várt, ugyanis Englandék befolyásos gyártulajdonos dinasztiából származnak, jelentős vagyonnal rendelkeznek. De az új dada számára, amint megszokja az élet rendjét az eldugott Hardcastle House-ban, világossá válik, hogy a titokzatos és szépséges Mrs. Englanddel valami nincs rendjén.

A zárkózott és visszahúzódó Lilian csekély érdeklődést mutat gyermekei és elragadó férje iránt, és távolról sem az „a ház angyala”, akinek Ruby gondolta. Bár a barátságos, élénk Charles örömmel fogadja a dadát a családban, Rubyt egy sor különös esemény arra kényszeríti, hogy kérdőjelezzen meg mindent, amit addig tudni vélt. A cselédek által kiközösített és magát egyre kényelmetlenebbül érző dadának szembe kell néznie a démonaival, megelőzendő, hogy a történelem megismételje magát."

___________________________

Nagyon-nagyon tetszett! Az egyik legkülönlegesebb atmoszférájú regény, amit valaha olvastam!

Egyszerre vészjósló és reménykeltő, félelmetes és szerethető, szorongató és hívogató.

Érzed, hogy ami előtted van, az hazugságok hálója, egy hatalmas kelepce, átverés, szemfényvesztés, de nem tudod megfejteni, hogy mi valódi és mi nem az, nem jössz rá, hogy kitől kell rettegni és kit kell félteni.

Lebilincselő, újabb és újabb meglepetéseket tartogató regény, kiváló jellemrajzokkal, szerethető, megérthető szereplőkkel, és olyanokkal, akiktől tartani kell - a gond csak az, hogy nem tudsz különbséget tenni köztük, hogy ki melyik kategóriába tartozik. De senki nem marad közömbös az olvasó számára. Érzed, hogy sok az elvarratlan szál, de el sem tudod képzelni, hogy vajon mi lesz a végkifejlet.

Minden szokványost és sablont mellőző regény, ami egyszerre krimi, fejlődésregény, pszichológiai thriller és múltidézés.

Hol az Agnes Greyt, hol A Manderley-ház asszonyát, hol Hitchcockot idézi, ezek elegye a köbön.

Megmutatkozik benne a végtelen erő és kitartás, az elnyomónak való alárendelődés és a lázadás, a sors elfogadása és az élet útvesztőiben való sodródás, s az, amikor a kezünkbe vesszük a dolgokat, hogy végre irányítani kezdjük az életünket, urai és ne elszenvedői legyünk annak

- aztán rájövünk, hogy hiába szedtük össze minden erőnket és bátorságunkat, ez nem csak rajtunk múlik.

És míg az egyik oldalon az odaadás és az eltökéltség, elszántság jelenik meg, addig a másikon az ármány és a számítás - és amikor már erre is rájöttél, még mindig képtelen vagy tisztán látni, hogy ezek közül melyik tulajdonság és szándék melyik szereplő sajátja.

És végig ott van a gyermeki kiszolgáltatottság kérdése is, ami szívbe markoló és kétségbeejtő, és reméled, hogy valaki észnél lesz és segít, hogy akar, hogy módja lesz rá, mert mi lehet szívet tépőbb annál, mint amikor kisgyerekek válnak a manipuláció, az önérdek vagy az őrület, a nemtörődömség eszközévé vagy áldozatává így vagy úgy?

Az író végig épphogy csak sejtet, célozgat, érzékeltet, de mindvégig homály fedi az igazságot, ráadásul a cselekmény több szálon fut, egyszerre van jelen a jelen és a múlt, és még amiatt is aggódsz, ami már megtörtént.

Rejtélyekkel teli regény, nagyon olvasmányos és elmondhatatlanul izgalmas!

Ahogy halad előre a történet, úgy fokozódik az izgalom is, egyre több a rejtély, a kérdés, a kétely, ami szinte szétfeszíti az embert. 

A történet nélkölöz minden sallangot és mesterkéltséget, és csodásan leírja azt a vidéket és azt a kort, amelyben játszódik, te is ott vagy Yorkshire-ben a századfordulón, és fel sem merül benned olvasás közben, hogy már nem azokat az időket éljük.

Aztán a végén a szerző megemlíti a történet mögött rejlő igazságmorzsát, amelyre alapozta a regényt, amiről még eddig sosem hallottam, és ez újra padlóra küld.

Stacy Halls zseniális történetmesélő, máris megrendeltem a már megjelent könyveit, muszáj azokat is elolvasnom. 

A Mrs. England megrendelhető ITT!

Harlan Coben: Örökre eltűnt

 

"Kisfiúként Will Klein csodálta a bátyját, Kent. Aztán egy szép nyári éjszakán a Klein család New Jersey előkelő negyedében álló, elegáns házának pincéjében egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány holttestére akadtak. Mivel a lány valaha Ken szerelme volt, a fiú lépett elő első számú gyanúsítottá. Az ellene összegyűlt döntő bizonyítékok láttán Ken egyszerűen köddé vált. A család megtört tagjai soha többé nem hallottak felőle, és meggyőződésükké vált, hogy a fiú örökre eltűnt.

Azóta eltelt tizenegy év. Will olyan bizonyítékra akadt, amely arról tanúskodik, hogy Ken életben van. Az első jelet meglepő felfedezések hosszú sora követi, miközben Willnek szembe kell néznie az igazsággal – a bátyjáról és önmagáról is. Ahogy az erőszakkal teli rejtély mind több elemére derül fény, Will megérti, hogy a végére kell járnia az esetnek. Mert a legmellbevágóbb meglepetés még csak most következik.

HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit meghökkentő humora és a váratlan csavarok miatt a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit eddig mintegy negyven nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte."

_____________________

Harlan Coben regényeinek elfogulatlan - vagy elfogult? - híve vagyok, alig várom mindig, hogy megjelenjen a következő kötete. És most megérkezett!

Az Örökre eltűnt nagyon fordulatos krimi, és - ahogy azt már Coben könyveinél megszokhattuk - 

soha nem erőltetett, nem vontatott, nem unalmas, nem érdektelen, nem közhelyes. 

Szokás szerint bővelkedik a meghökkentő befejezés(ek)ben - igen, befejezésekben, mert amikor azt gondolod, hogy több csavar nem jöhet, akkor jön még kettő vagy három, mégsem érzed túlzásnak, hiszen a való világban sem mindig olyan egyszerűek a dolgok, és Coben 

a szövevényes, fordulatokban gazdag, de sosem sekélyes történeteket az évek során tökélyre fejlesztette.

Többször is úgy érzed, elérkezett a cselekmény csúcspontja, aztán ő mégis tudja tovább fokozni, akkor is, amikor azt hiszed, hogy már nem lehet. 

Tetszik, hogy nemcsak a főszereplők, hanem a mellékszereplők, családtagok jellemábrázolásai is árnyaltak és kifinomultak, mindig figyel a részletekre, nem hagyja elsikkadni azt, ami például egy krimi szempontjából kevésbé lenne fontos, mert tudja, hogy a történet egészét tekintve mégiscsak mindennek súlya van. 

Azt mindig örömmel veszem, amikor egy-egy másik regényében megismert epizódszereplő újabb könyveiben tűnik fel - ez az ismerősség érzetét kelti az emberben, valamint valóságosabbá teszi a történeteit. Amik azért mégiscsak jó, hogy nem valóságosak, hiszen ez egy krimi, szörnyűséges fő- és mellékszálakkal, és azért nagyon jó fellélegezni a végén, mert bár az író igyekezett adni valamiféle feloldást (már amennyire ez lehetséges), az ember megkönnyebbül, hogy ez az egész mégis csupán egy író fantáziájának eredményeképpen jött létre. 

Coben megszokott eredeti stílusa, igényessége, finom karakterábrázolásai, meglepő fordulatai ebben a regényében is visszaköszönnek, és bár csak most fejeztem be, alig várom a következő könyve megjelenését!

A regény megrendelhető ITT.

Heidi Swain: A napsütötte Nightingale tér

"Kate férje menteni akarja a házasságot, de a nő már döntött: elválik, és most megtalálta a tökéletes búvóhelyet is Norwichben, egész pontosan egy bájos kis otthont a Nightingale téren, távol addigi londoni életétől.

De a Nightingale téren nem olyan könnyű rejtőzködni, a szomszédoknak hiába is próbál nemet mondani, bevonják társasági életükbe. Különösképpen igaz ez Lisára, Kate akaratos, de végtelenül szeretetreméltó szomszédjára, aki a fejébe veszi, hogy Kate lesz a barátnője.

Kate hamarosan azon kapja magát, hogy nyakig merül a szomszédok tiltakozó akciójába: ők parkot szeretnének, miközben egy ingatlanfejlesztő rá akarja tenni a kezét a tér túloldalán álló viktoriánus kori villára."

 

---

Heidi Swain megannyi Sunday Times bestseller szerzője, Norwich megyében él családjával és Storm nevű macskájukkal. Kertészkedik, túrázik, és vintage használati tárgyakat gyűjt. Az éjjeliszekrényén óriási kupacban tornyosulnak az elolvasandó könyvek.

____________________ 

Nagyszerű és lelkesítő olvasmány; nyáron, amikor szikrázó napsütésben, hőségben, madárdal közepette olvas az ember, éppen erre van szüksége! Semmi nyomasztó, sötét, lelombozó vagy ijesztő történet, ami kedvét szegné az embernek vagy egy nagy terhet rakna a vállára, éppen ellenkezőleg: jó hangulatú, kiválóan megírt, vidám olvasmány, miközben az igényességből egy pillanatra se enged.

Nagyon kedveltem az összes karaktert, a főszereplővel az élen, nagyon jól megalkotott társaság, némi humorral, sok romantikával, barátsággal, rejtélyekkel; szerelem és család, párkapcsolat és szülőség, újrakezdés és kitartás áll a középpontjában ennek a remek történetnek.

Bőven van bonyodalom is benne, de úgy, hogy az író sosem viszi túlzásba, a cselekmény mindvégig életszagú marad, és amikor aggódni kezdesz úgy a szereplők sorsáért, mint a történetért (nehogy az író ezt vagy azt meglépje, az már nem lenne életszerű), egy idő után rájössz, hogy nincs okod az aggodalomra, nagyszerűen egyensúlyoz titkok és két lábbal a földön állás között. 

Nagyon bírom a letehetetlen krimiket, de most nagyon jólesett lazítani, nem szorongani olvasás közben, drukkolni a szereplőknek úgy, hogy közben, sejted, bízhatsz a legjobb befejezésben.

Nagyon jóleső érzés volt olyan történetet olvasni, olyan szereplőkkel, olyan kerttel a középpontban, ahol az ember legszívesebben maga is ott lenne. Gondozná a veteményest (még ha nem is egy nagy kertész), részt venne a tereferében, az ünnepi partikban, enni adna a csirkéknek (holott egy cseppet sem vágyik baromfiudvarra) - egyszerűen részese akar lenni a megteremtett idillnek, ahol egy családdá vált összetartó baráti társaság éli a mindennapjait szövetségben, egymást hol ugratva, hol segítve, közös célért küzdve. De mivel ez lehetetlen, 

a legjobb, amit tehet, hogy egy szuszra végigolvassa a könyvet, vagy éppen lassan, kényelmesen, hogy minél tovább tartson, mert ezáltal mégis kicsit benne lehet a történetben, amely rabul ejtette őt. 

Romantikakedvelőknek muszáj elolvasniuk, akinek pedig nem kedvence a műfaj, az adjon egy esélyt neki, hátha ez a könyv őt is leveszi a lábáról!

A regény ITT megrendelhető.

Michel Bussi: Anya nem mond igazat

 

"Nincs megfoghatatlanabb, mint egy gyermek emlékei.

Malone három és fél évesen azt állítja, az anyja nem az ő édesanyja. Képtelenségnek tűnik, Vasile, az óvodapszichológus mégis hisz neki. Rajta kívül azonban mindenki kételkedik Malone igazában.

Vasile-nak gyorsan kell cselekednie, segítséget kell szereznie. Hiszen Malone emlékei máris kezdenek elhalványulni.

Egyetlen szalmaszálba kapaszkodnak. Vajon kicsoda Malone?"

_______________________

Mindig is úgy gondoltam, hogy Michel Bussi az egyik legeredetibb gondolkodó a kortárs írók között, aki páratlan tehetséggel rendelkezik, és ez a könyv most ráerősített erre, vagy úgy is mondhatnám, hogy bebizonyosodott, hogy igazam van. 

Hihetetlenül okos, intelligens, elképesztő fantáziával megáldott ember, 

aki olyan gyönyörűségesen tekervényes történeteket sző, amelyekhez nehéz felérni bárkinek. Író legyen a talpán, aki utol akarja érni.

Szépírói tehetség, csavarok, összekuszálódott szálak, hatalmas meglepetések, csattanó utáni csattanók, és kifogyhatatlan tárháza a magvas gondolatoknak.

Kicsírázó és szárba szökkenő, majd nagyon szépen kibontakozó és lecsengő, nyugvópontra érő cselekmény.

Az egész történet ráadásul nagyon megindító, miközben nagyon-nagyon izgalmas is egyszerre. Látod a gyermeket, látod az anyát (?), látod az apát (...), felteszed a kérdéseket, amelyeket senki nem válaszol meg, látod a pszichológust, látod a rendőrt, látod az összefüggéseket, majd meglátod, hogy nem jól láttad. Bussi támogat, majd rájössz, hogy az orrodnál fogva vezetett, udvariasan maga elé tessékel, de elbizonytalanodsz, hogy mi vár rád, amikor belépsz az ajtón.

Én a lekötelezettje vagyok, amióta olvastam a legelső könyvét (majd a másodikat és a harmadikat...), de újra és újra meg tud lepni, nem(csak) a csattanóival, csavaraival, hanem leleményességével, példátlan tehetségével, eszével, képzelőerejével, mert mindig még többet ad annál is, mint amit vársz tőle.

Látszik, hogy rendszerint alaposan beleássa magát az adott téma szakirodalmába, legyen az pszichológia vagy festészet, nem enged a minőségből, minden szinten a legtöbbet akarja nyújtani az olvasónak, és aki ilyen elszánt, eltökélt és tehetséges, az csakis sikerrel járhat. 

Szívbe markoló kezdet és vég, a kettő között pedig tömény izgalom - kihagyhatatlan krimi a legigényesebb fajtából, a műfaj kedvelőinek kötelező olvasmány!

A regény megrendelhető ITT.

Lina Areklew: Hamu és korom

 

"Fredrik Fröding Európa legszörnyűbb hajókatasztrófájának, a M/S Estonia komp 1994-es tragédiájának túlélője, akinek egész további életére árnyékot vet, hogy szüleivel együtt öccsét, Niklast is elvesztette a hajószerencsétlenségben. Felelősnek érzi magát, mert képtelen volt megakadályozni, hogy egy hullám elragadja a fiút, ám a lelke mélyén úgy érzi, testvére mégis túlélte a katasztrófát. Felnőtt életét végigkíséri ez a trauma. Folyamatos, gyógyszeres pszichiátriai kezelésben részesül, kevés sikerrel – bár rendőrtisztnek készült, csak adminisztrátorként kap munkát, és időnként „megpillantja” Stockholm forgatagában a testvérét. A történet is egy ilyen találkozással indul. Az utcán meglátja Niklast, amint a híres Ceder szállodalánc tulajdonosával, Adammal tárgyal, majd eltűnik a szállodában. Fredrik Ceder nyomába ered, egészen Ulvö szigetére követi, majd egyre nagyobb bajba keveredik. A szálak egy régi gyilkossághoz, a sziget sötét múltjába vezetnek."

__________________________

Végre egy skandináv krimi, ami nem a minél több vérről, erőszakról és brutalitásról szól, hanem 

az ottani életérzést átadva higgadt és mérsékelt tud maradni, miközben okos, rengeteg kérdést felvető, talányos, izgalmas, elgondolkodtató, és hatalmas csattanót tartogat.

Tudjuk, hogy a skandináv krimiknek sajátja a mértéktelen kegyetlenség (bár megjegyzem, a legdurvább krimit nem skandináv, hanem angol szerző tollából olvastam), de ez a könyv nem ilyen, és ettől valósággal megkönnyebbül az ember: lám, lehet úgy is letehetetlen krimit írni, hogy nem a minél több vér a könyv központi eleme! Sőt!

Lina Areklew elsőkönyves író, de máris tudja, hogy mi tesz jót egy könyvnek: megválaszolja a megválaszolandó kérdéseket, de néhányat nyitva hagy, és az olvasóra bízza annak továbbgondolását, hogy azok a szálak vajon hova vezetnek. 

Nyilván találgat az ember, hogy ki a gyilkos, ki mit miért tesz, és persze vannak sejtései, sőt teljesen biztos benne, hogy jó helyen tapogatózik - de ekkora meglepetésre nem számít a végén. Akár jó helyen keresgélte a megoldást, akár nem, tulajdonképpen mindegy, mert az író mindenkit félrevezet.

Nagyon tetszik ezen túlmenően, hogy 

továbblép a krimisíkon, és a szereplők személyiségjegyeit is boncolgatja, továbbá hogy árnyalja a képet, több szemszögből láttatja az eseményeket, 

és hogy a gyanúsítottak és a rendőr ugyanannyira fontos tényezők számára, nem helyezi egyiket sem a másik elé, amikor magánéletükről, nehézségeikről van szó, melyekkel az események sodrában meg kell küzdeniük.

Van tehát hatalmas csattanó, de nincs olyan lezárás, amely mindent szépen elrendezne: a szereplőkre van bízva a hogyan tovább. Érdekes lenne tudni, hogy bizonyos olvasók hogyan képzelik el egyes könyvek folytatását: nyilván ki így, ki úgy, de vajon valaki miért így és más miért úgy? De az erről való találgatás messzire vezetne.

Mindenesetre ez egy kiválóan megírt regény, nagyon izgalmas, fordulatos, eredeti ötletekkel és megoldásokkal - skandináv krimit kedvelőknek és nem kedvelőknek egyaránt a tetszésére lesz, szóval mindenképpen ajánlom elolvasásra.

A regény megrendelhető ITT.

Georges Simenon: A mérgezés

 

"Idilli vasárnap délután a vidéki Donge-villa napsütötte teraszán. Egy kecses kéz arzént perget François Donge kávéjába. A férfi életben marad, de élete legnehezebb kérdésére kell választ találnia: miért akarta megmérgezni őt a felesége, Bébé, akinek mindent megadott?

Ebben a regényben nem a tettes kiléte a kérdés, hanem a tett miértje. Folyik ugyan nyomozás, de leginkább a lelkekben és a múltban. Hogyan történhet meg, hogy két ember élete, akik boldoggá tehették volna egymást, vakvágányra fut?

Georges Simenon ismét bizonyítja, hogy egy lélektani regény is lehet éppen olyan izgalmas, mint a legfordulatosabb detektívtörténet."

___________________

Egyfelől felüdülés volt ez a regény a sok mai brutális krimi között, bár az is igaz, hogy ez kevésbé bűnügyi történet, mintsem inkább lélektani regény, másfelől azonban ez is megterhelő, csak másképpen, hiszen amikor a változtathatatlant próbálja megfejteni az ember, és a miértet boncolgatja, miközben úgy tűnik, hogy hiába a rádöbbenés, a felismerés, már késő, az is rendkívül mélyre tudja vinni az olvasót.

Ez a könyv egy férfi utazása saját lelkébe és elméjébe, aki próbálja megérteni önmagát és a feleségét, s azt, hogy eddig mindez miért nem sikerült neki. Hogyhogy eddig, oly sokáig nem látta a nyilvánvalót?? Hogy nem vette észre a napnál is világosabbat?? Ő sem érti, de tudjuk, hogy igen, van ilyen: nem látjuk a fától az erdőt, vagy egyszerűen önzésünkben önmagunktól nem látjuk a másik embert.

Miközben a főszereplő egyre inkább megérti a feleségét, úgy egyre inkább nem érti önmagát.

Igen, előfordul, hogy visszatekintünk önmagunkra, és azt kérdezzük, teljesen értetlenül nézve múltbéli tetteinket: miért?

Tökéletes jellemábrázolással hozza közelebb a szereplőket az olvasóhoz Simenon, 

a feleséget úgy, hogy alig találkozunk vele, és mégis értjük, ismerjük, és nemcsak tudjuk, de érezzük is fájdalmát, amely a tettéhez vezetett; a férjet pedig tépelődésein keresztül, amelyek közben egyre távolabb kerül önmagától, attól az embertől, aki még néhány nappal azelőtt is volt, és egyre közelebb egy új emberhez, aki lenni akar, és aki remél. 

És hát vitathatatlanul szól ez a regény arról is, hogy milyen kevés kell egy vagy több élet félresiklásához; milyen hihetetlen mértékben függünk másoktól, mások akaratától, érzelmeitől; mennyire ki vagyunk szolgáltatva még akkor is, ha mindent a legjobban teszünk. 

Önzés, árulás, vagy egyszerűen csak az egymásra nem vagy nem eléggé odafigyelés, a másik félreértése, apró vagy hatalmas tévedések vezethetnek el egy olyan tragédiához, amely többek - vétlenek - életére kihat. Holott ha hátralépnénk egyet, vagy magunk helyett a másikra figyelnénk, nem következne be, megelőzhető lenne a baj, és boldogan élhetnénk - és a körülöttünk lévők is. Minden másképp alakulna mindenki számára. Jobban. 

Simenon bemutat egy nőt, aki gyilkolni kész, és egy férfit, akinek önzősége oly ellenszenves, hogy már-már az ember azt mondja: ó igen, hát ezért... Aztán minden megfordul, amikor ez a férfi hátrahőköl saját magától. A felismeréstől, hogy ki is ő. Mi is így vagyunk vele. És akkor egyszeriben minden megváltozik. Minden nézőpont, minden tett miértje és súlya. Jelentése és jelentősége. 

Ahogy a férj meglátja a feleségét, úgy igazán, akkor meglátja saját magát is, életében először, és akkor feltárul az igazság: hogy mi vezetett el ehhez a szörnyű végkifejlethez; és talán azt is megtudhatjuk, hogy van-e ebből kiút. 

Simenon persze nem akarja a szereplőktől elvenni a döntés jogát, így némileg bizonytalanságban hagyja az olvasót; de ne legyenek kétségeink: könnyel eljöhet az a pillanat, amikor már nem mehetnek ugyanúgy - kényelmes szőnyeg alá söpréssel és félrenézéssel - a dolgok tovább. 

Ha Simenon erősségeit akarja felsorakoztatni az olvasó, hirtelen rádöbben, hogy ez nem is olyan könnyű, hiszen végtelen a sor: jellemrajz, mondanivaló, tanítás, izgalom, tömörség, érdeklődés a valódi emberek iránt, bátorság, hogy kimondja, amit más nem mer, csodás tehetség... Mondatai magával ragadnak, nem engednek el, és amilyen nehéz olvasni a szereplők fájdalmát, olyan nehéz a könyv végén útjukra engedni is őket. 

A regény megrendelhető ITT.

Jane Corry: Hazugságok, amiket elhiszünk

 

"Sarah mindig is abban a hitben élt, hogy ő is és a férje, Tom is jóravaló emberek. De aztán Freddie, a fiuk egyik nap azzal állított haza, hogy borzasztó tettet követett el. Könyörgött, ne árulják el a rendőrségnek. Sarah-nak és Tomnak döntenie kell, milyen messzire hajlandók elmenni, mit bír ki a házasságuk, hol van a határ, ameddig védelmezhetik egyszülött gyereküket. A tornyosuló hazugságok közepette Sarah-ra hirtelen rátalál a tökéletes lehetőség: tisztázhatja Freddie-t. De ekkor irtózatos dilemmával kell szembenéznie: Vajon a fiát mentse meg? ...vagy csak mentse a bőrét?"

___________________

Sok mindenről szól ez a könyv, és nehéz meghatározni, hogy miről leginkább - persze azon túl, hogy egy izgalmas, letehetetlen krimi. De mindig a hozzáadott plusz különböztet meg egy könyvet a többitől, és az író ezt most az anya-gyerek, apa-gyerek, anya-apa kapcsolatrendszer buktatóit, nehézségeit és szépségeit felvonultatva adja meg az olvasónak.

Adott egy anya, aki Mindent megtenne a gyermekéért. (De hát melyikünk nem??)

Adott egy nő - ugyanez az anya -, aki küzd és küzd a házasságáért.

Adott egy férfi - az apa -, aki szintén küzd és küzd a házasságáért.

Adott egy fiú, aki küzd a szeretetért, az elismerésért, és ezért sok mindenre hajlandó. Ami óriási hibába, sőt jóvátehetetlen bűnbe sodorja. 

Adott egy család, amelynek tagjai szeretik egymást, mégsem találják a helyüket. 

Adott egy könyv, amely szól a szülő-gyerek viszonyról, a házasság bonyodalmairól, az útkeresésről, önmagunk megtalálásának nehézségeiről, új lehetőségekről, a régihez való ragaszkodásról, hűségről és önfeladásról, értékekről s jó és rossz döntésekről, esélyekről, bűntényről, sőt még romantikáról is. 

Tanúi lehetünk személyiségfejlődésnek, ami mindig előnyére válik egy könyvnek, azonban tanúi lehetünk annak is, hogy olykor még ez sem elég. Persze kérdés: mihez? Mi a cél? 

Szól ez a regény a múlt s a múltban elkövetett hibák hosszú távú hatásairól, de arról is, hogy bűnbánattal és vezekléssel talán érdemesek vagyunk mégis a jóra.

Kérdés, hogy önmagunknak megbocsátunk-e; hogy mások megbocsátanak-e nekünk; hogy tudunk-e élni az új esélyekkel; hogy le tudjuk-e vetkőzni a rosszat; hogy mit kezd az ember a titkokkal; múlttá, netán bizalommá váltja-e azokat, vagy a mocsarukba ragad.

Letehetetlen terhek, amelyeket cipelünk kontra az élet nagyvonalúsága, amellyel újra és újra meg tud jutalmazni minket új lehetőségekkel, még ha nem vagyunk is méltók arra. 

Tudunk élni ezekkel? Van merszünk? Eszünk? Tartjuk eléggé méltónak rá magunkat? És mások minket? Tudunk élni a felkínált lehetőségekkel? Tudunk jól élni ezekkel? Vagy hogy csak a mondat egy részét mondjuk ki: Tudunk jól élni? Helyesen?

Minden ezen múlik? Sajnos nem ennyire egyszerű. A körülöttünk lévőkön is múlik az életünk. Helyettük nem hozhatjuk meg a jó döntéseket. De legalább a saját jó döntéseinket ne mulasszuk el meghozni. Felelőtlenségből, félelemből, önzésből, nemtörődömségből. 

Jane Corry igyekszik sokkal-sokkal többet nyújtani egy átlagos kriminél. Olvass a sorok mögött is. Gondolkodj el. Élj jól. 

Amíg pedig olvasol, élvezd, hogy újra egy letehetetlen, fordulatos, csattanókkal teli krimit tartasz a kezedben. 

A regény megrendelhető ITT.

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

 

"Alice, aki regényíró, összeismerkedik Felixszel, aki egy raktárban dolgozik, és megkérdi, lenne-e kedve elkísérni őt Rómába. Alice legjobb barátnője Dublinban él, és éppen egy szakításon van túl. Újra flörtölni kezd Simonnal, akit már gyerekkora óta ismer.

Alice, Felix, Eileen és Simon még fiatalok - de ha nem vigyáznak, elrohan felettük az élet. Vágynak egymásra, félrevezetik egymást, összejönnek, szétmennek. Aggodalmakat olt beléjük a szex, a barátság, a mindannyiunkat körülvevő világ. Valóban ez az utolsó kivilágított helyiség, amiben ők állnak, hogy tanúi legyenek valaminek, mielőtt minden elsötétül? Van rá módjuk, hogy elhiggyék: a világ igenis szép?"

__________________

Egy nagyon okos, intelligens nő újabb lehengerlő regénye fontos társadalmi kérdésekről, személyes és  sokakat érintő problémákról, valódi - és talán megválaszolható - kérdésekkel és mondanivalóval.

Rooney széles spektrumú tájékozottsággal és műveltséggel rendelkezik, márpedig az ember hajlamos és hajlandó jobban odafigyelni valakinek a mondandójára, ha látja, hogy annak a valakinek van is mit mondania érdemben, és hogy 

tanultságának s mások problémája iránti fogékonyságának és érzékenységének köszönhetően van is rálátása a problémák velejére, a valódi kérdésekre.

Mindemellett, azt gondolom, az egyik legtehetségesebb kortárs szépíró, aki a legkifinomultabb írói eszközökkel rendelkezik.

Egyszerre van jelen könyveiben a társadalom- és önkritika, ami ragyogó meglátásokat eredményez.

"Ha a regényírók őszintén írnának a saját életükről, senki sem olvasna regényeket - teljes joggal!"

Hát nem gyönyörű ez az intelligens önirónia? Persze ez csak egy, a szövegkörnyezetéből kiragadott részlet, de nagyon tetszik, amikor Rooney meglepő és váratlan gondolatokkal operál.

Kiváló író, kiváló gondolkodó és nagyszerű tehetség, aki mély rétegeket hoz a felszínre, azokat bolygatja és elemzi kicsit, kérdésekre és válaszadásra ösztönöz, figyelmeztet és félt, és ezzel valódi lehetőségeket ad neked.

A regény megrendelhető ITT.

Bill Clinton, James Patterson: Az elnök lánya

"Minden elnöknek vannak rémálmai. De ez most valóra vált.

Matthew Keating, az USA korábbi elnöke, aki előzőleg haditengerészeti SEAL volt, mindig épp oly keményen és elkötelezetten védelmezte családját, mint a hazát. Most azonban támadás célpontjává válik.

Egy őrült elrabolja Keating tizenéves lányát, Melanie-t - minden szülő retteg attól, hogy ez bekövetkezhet, és egyben nemzetbiztonsági krízishelyzet alakul ki. Az egész világ valós időben követi az eseményeket, Keating pedig egyedül vág bele a küldetésbe, amely vezetőként, katonaként és apaként egyaránt próbára teszi képességeit."

__________________

Felüdülés olyan könyvet olvasni, amit hozzáértő emberek írnak. 

És ha az még ráadásul letehetetlen is, akkor még egy krimi is igazi értékké tud válni a maga műfajában.

Ez egy nagyon okos, intelligens könyv, elképesztően érdekes háttér-információkkal kormányok közti együtt(nem)működésekről, terrorista fenyegetések kezeléséről, hatalmi harcokról, bel- és külpolitikai kérdésekről, személyes csatározásokról, az aktuális elnök házastársára nehezedő nyomásról és a - nem kért - kötelezettségeiről, arról, hogy ki hogyan emészti meg a Pozíciót, és még számtalan rendkívül érdekfeszítő kérdésről, ami főként a nagyhatalmak struktúrájából, helyzetéből adódik.

És nyilvánvalóan ezek a könyvben leírt működési mechanizmusok még mindig csak a felszínt jelentik, a jéghegy csúcsát, hiszen a valódi titkokat nem fogják egy krimiben nyilvánosságra hozni. Ami felveti a kérdést: jó ég, akkor mi minden van még??

Nem tudom, Clinton és Patterson pontosan hogyan alkotnak együtt, de kettőjük párosa valami igazán jót tud teremteni ebben a műfajban, ez most már a második alkalommal mutatkozik meg. 

Kiváló egyensúly van a csúcspontok-mélypontok között, a feszültség végigkísér minden mozzanatot, nagyon izgalmas minden oldala a könyvnek, nagyjából klisémentes és nem kiszámítható.

A szerzők gondot fordítanak a jellemrajzok összetettségének ábrázolására is; az elfogadás-szeretet-elválás témakörét és a "szeretlek, de az életmódot nem, amely ezzel jár" kettősét és konfliktusát is ügyesen kezelik. 

Engem főleg azok az információk tartottak lázban, hogy mi hogy működik, ami számunkra láthatatlan (bár újra hangsúlyozom, hogy ezek még mindig a publikus információk, vagy információnak álcázott fantáziák, vagy fantáziának álcázott információk), izgalmas elmerülni abban, hogy vajon mekkora lehet a kontraszt a számunkra látható és láthatatlan között.

A maga nemében tehát páratlan olvasmány, amit érdemes nemcsak azoknak elolvasni, akik a krimiket szeretik, hanem azoknak is, akik a politika iránt érdeklődnek.

A regény megrendelhető ITT.

Lily Ebert és Dov Forman: Lily fogadalma

 

"Hogyan éltem túl Auschwitzot, és merítettem erőt a továbblépéshez

Lily Ebert holokauszttúlélő, aki a TikTokon beszél arról, hogyan élte meg Auschwitzot, a haláltábort. Amikor 1945-ben kiszabadult, egy amerikai zsidó katona adott neki egy bankót, amire azt írta:

„Sok szerencsét, és sok boldogságot”.

Lily dédunokája, Dov a közösségi hálón akarta felkutatni a katonát és leszármazottait, és ezzel az immár kilencvenhat esztendős Lily egy csapásra a világsajtó szalagcímei között találta magát. Annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. És most elérkezett az ideje. 

Szívbe markoló, ahogy Magyarországról ír, boldog gyermekkoráról, aztán meg arról, hogy 1944-ben, amikor megérkeztek Auschwitzba, az édesanyja, az öccse és egyik húga életét vesztette. Eltökélte, hogy a másik két húgára nagyon vigyázni fog. Érzékletesen írja le a tábor embertelen körülményeit, és azokat az apró győzelmeket, amelyek erőt adtak neki.  

Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy ilyen alávaló gonoszság soha többé nem történhet a világban."

_________________

Borzasztóan megrázó könyv, nehéz szavakat találni...

Hiszen hiába van jelen mindvégig (vagy inkább: majdnem mindvégig) a remény is a sorokban, az években, évtizedekben, tudja az ember, hogy mindig ott fog rejtőzni mögötte a kitörölhetetlen, feledhetetlen fájdalom, a jóvátehetetlen bűn következménye, ami tragédiákkal, megnyomorítottsággal, veszteségekkel járt annyi ember számára...

Mit is lehet mondani ilyenkor? 

Lily Ebert megpróbál szavakat találni. Eleget tesz a fogadalmának, és reméli, hogy nyitott fülekre talál. Reméli a jót, a jóságot - de nem hisz benne feltétlenül; hogyan is tehetné?

Szavai megrázóak, főleg azok, bár fellelhető mögöttük a bizalma, a hite, reménykedése - de hogyan is lehetnének ezek az érzései mindent áthatóak, mindent legyőzők? Annak tudatában, hogy megtörtént a megtörténhetetlen.

A holokausztról sokan beszéltek már, de Lily hangja és története mégis újat mond, új részleteket tár fel, új sebeket ír le, amit az ember olykor nem is akar hallani, annyira nehéz, másrészt tudja, hogy hallania kell, hiszen 

valóban szükség van a tudásra ahhoz, ami elvezethet oda, hogy mindez ne történhessen meg többször. És persze a jóságra, a szeretetre, a hitre; de az erről való tudás elvesztése nagy könnyelműség lenne. 

Vannak dolgok, amelyeket életben kell tartani, és vannak, amelyeket el kell feledni. Vannak, amelyeket nem szabad elfeledni, de túl kell lépni rajtuk. Lily is ezzel küzd, és próbálja elmagyarázni, megérteni és megértetni az ezek közötti különbséget. 

Helyettem beszéljenek az ő szavai, hiszen itt senki más nem autentikus személy, aki bármi okosat mondhatna, hozzátehetne ahhoz, amit ő el tud mondani...

Mindenkinek el kellene olvasnia ezt a könyvet, és remélhetőleg minél többen meg is teszik. 

Higgyünk abban, amiben talán a szerző már nem tud amiatt, amin keresztül kellett mennie, és higgyük, reméljük, hogy ez elég ahhoz, vagy hogy erre van szükség ahhoz, hogy hasonló se történhessen soha többé a világon.

A könyv megvásárolható ITT.