"Móricz Zsigmond a Pillangót, legkedvesebb regényét napok alatt vetette papírra a debreceni Sesta-kertben 1924-ben, s 1925-ben jelentette meg, azt írva műfaji megjelölésként a címe alá, hogy "idill". Ez a csodálatos ragyogású kis remek éppen azokban az idõkben érlelõdött meg benne, amikor magánéletének legnagyobb válságát élte meg, amely felesége, Janka öngyilkosságához vezetett. A bajokon gyõzedelmeskedõ és mindenható szerelem történetét az egyszerű emberek darabos nyelvén beszéli el Móricz; a szegények shakespeare-i szenvedélyű szerelmét, a villámló és fátyolosan lágy érzelmeket a jellegzetes debreceni tájszólás olykor goromba fordulataival. De a bajokon gyõzedelmeskedni tudó szerelem idilljében az is tükrözõdik, hogy milyennek látta Móricz Zsigmond a debreceni embert: a kofákat, mezítlábas napszámosokat, kültelkieket, kistisztviselõket, a maradandóság városának civiseit; "a lenti" Debrecen emberi világát."
_____________________________
Csodálatos életkép szerelemről, és mindarról, ami ahhoz társul(hat): félelmek, féltékenység; a család véleménye a nagy Ő-ről (és ennek befolyása az ember saját véleményére s a kapcsolat jövőjére nézve); remények, ábrándok; a pillanat heve; a tűz, mely mindent felemészt; a láng, mely mindent felülír; és olykor düh és csalódás, kegyetlenség és önzés; egy történet arról, hogy a másikért mit meg nem tennénk - és magunkért, önmagunk boldogságáért.
Hiteles képet kapunk Móricz regényéből a szegénységről, a szegény emberek olykor elképzelhetetlenül nehéz sorsáról, a napról napra élésről, egy letűnt világról, egy korról, mely nincs többé, és ami sokaknak áldás persze, másfelől azonban e kor olyan hangulatot tükrözött, amelynek visszahozhatatlansága azért bizonyos szempontból mégiscsak szomorú.
Nekem Móricz az egyik kedvenc íróm, és bár nem ez a könyve tetszett a legjobban, de az ő hangja mindig hiteles, mindig hű, és az író kifejezésmódja tévedhetetlen akkor is, amikor magánemberként épp zsákutcába jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése