Karin Slaughter: Apja lánya

"A nemzetközileg is elsőrangú sikerkönyvszerző döbbenetes új regénye a vérfagyasztó krimi és a magas szinten tartott lélektani feszültség szárnyaló, lenyűgöző keveréke.

Fegyverrel kényszerítenek az erdőbe két lányt. Az egyik elfut, a másik ott marad… Huszonnyolc évvel később. Charlie apja nyomdokaiba lépve maga is ügyvéd lesz; ő a jó gyerek, igazi apja lánya. Mikor újra lecsap az erőszak Pikeville-ben, a borzalmas tragédia az egész várost megrázza, és Charlie egy rémálom kellős közepén találja magát. Nemcsak hogy ő az első, aki a helyszínre érkezik, de az eset felidézi szörnyű emlékeit is, melyeket oly nehezen sikerült elfojtania az évek során. A felkavaró igazság azzal a bűntettel kapcsolatban, mely csaknem harminc éve tönkretette a családját, nem maradhat örökre eltemetve. A csavaros, fordulatos, érzelmekkel teli és együttérzéssel megírt történetből végtelenül izgalmas regény kerekedett."

________

Slaughter stílusa az évek előrehaladtával és az újabb és újabb könyvei születésével finomodik, formálódik, mélyül, és nem durvul; nem úgy akarja felülmúlni önmagát és a korábbi könyveit, hogy - lévén, krimit ír - több erőszakot vagy brutálisabb jeleneteket tesz a regényeibe, épp ellenkezőleg: a cselekmény mellett (vagy akár azt kicsit háttérbe tolva, és ezt a legjobb értelemben mondom) a személyiségfejlődésre, a szereplők jellemének kibontására, mozgatórugóik fejtegetésére helyezi a hangsúlyt.

Ezt én fontosnak tartom egy könyvben, mert engem sosem csak az érdekel, hogy ki tette és miért, hanem hogy a felszínen látható indíték mögött milyen egyéb indíték lappang még: milyen tulajdonság, sérelem, múltbéli titok, amely oda vezetett, hogy a dühöt, a csalódást, az érzelmeket, az indulatokat tett követi.

Ebben a regényben is az egyes családtagok közötti kusza szálakat bogozza - s vele együtt az olvasók is -, és láttatni próbálja, hogy kiből mit vált ki egy esemény, és hogy egy-egy mozzanat hogyan tudja meghatározni az ember egész életét és kapcsolatait. Azt gondolom, hogy bármilyen fajta regényben érdemes foglalkozni ezzel.

Nem mindegy, hogy miért vagyunk azok, akik. Igen, érdemes foglalkozni vele, mert akkor talán lehetünk mások is. Másmilyenek - jobbak, nyugodtabbak, empatikusabbak, erősebbek. Ha értjük magunkat. Érdemes időt szánni rá.

Szóval én szeretem, ha egy író is ezt teszi. Ha időt szán arra, hogy elgondolkodjon azon - és hogy megmutassa az olvasóknak -, egy-egy szereplőjét miért teremtette olyannak, amilyennek. Ez mindig hozzátesz a történethez, ha jó az ábrázolás. Ha át van gondolva; ha következetes (na nem mintha mindig felfedezhető lenne a személyiség alakulásában a tiszta logika és a következetesség); ha nem csak a felszínt kapargatja. 

De mindemellett persze azért ez mégiscsak egy krimi, tele izgalmas jelenetekkel, olvasmányosan megírva, ahol pörögnek az események, nem marad el a nem várt fordulat, és végig együttérzésünket, borzongásunkat, megértésünket, sajnálatunkat és egyéb érzelmeinket hozza felszínre vagy teszi próbára.


A Kiadótól megrendelhető ITT.