E. Lockhart: Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája

"Frankie Landau-Banks 14 évesen:

Vitaklub.

Apukájának Nyuszifül.

Egy mérsékelten kocka-hajlamú lány egy nagyon elit bentlakásos iskolában.

Frankie Landau-Banks 15 évesen:

Az alakja észbontó.

A nyelve felvágva.

A harci kedve feltüzelve.

És az új fiúja a végzős, lenyűgözően lökött, szavakért bolonduló Matthew Livingston.

Frankie Landau-Banks 16 évesen:

Már nem olyan lány, akinek nemet lehet mondani.

Különösen nem akkor, ha ez a nem azt jelenti, hogy kizárják a barátja szigorúan fiúknak fenntartott titkos társaságából.

Nem akkor, ha a volt pasija itt is, ott is váratlanul felbukkan.

Nem akkor, ha tudja, mindegyiküknél okosabb.

Nem akkor, ha tudja, hogy Matthew hazudik neki.

És nem akkor, amikor annyi akciót végre lehet hajtani.

Frankie Landau-Banks valószínűleg egy bűnöző lángelme.

Ez a történet azt meséli el, hogyan vált azzá."

____

Tipikus YA-regény, és tényleg kizárólag 14-20 éveseknek ajánlott. Olvastam már olyan YA-t (pl. A hazudósok, szintén E. Lockhart), amely abszolút megállta a helyét az YA-periférián túl is, de ez nem az a könyv; a Frankie Landau-Banks kimondottan a tinédzser korosztályt célozza meg. És nekik nagyon fog tetszeni. 

Adott egy lány, aki kezdetben még nem annyira csinos, inkább visszahúzódó, mint vagány, nem is túl népszerű; aztán egyre csinosabb, bátrabb és népszerűbb lesz; és a regény arról szól, hogy miként történik ez (már ha ezek a dolgok "történni" szoktak; talán részben igen, részben pedig azért tenni is kell érte nyilván). 

Az biztos, hogy minden 14-18 éves lányt érdekli a népszerűség titka, a suli leghelyesebb fiúja megszerzésének titka, és némelyik 14-18 éves lányt az is érdekli, hogy hogyan maradjon az, aki, miközben idomulni kell a népszerűekhez ahhoz, hogy magunk is népszerűek legyünk. 

Erről szól Frankie Landau-Banks története - hogy hogyan lehet hűnek maradni önmagunkhoz, a pasinkhoz, a felénk támasztott elvárásokhoz, a népszerűek társaságához; és hogy mennyire nehéz egyszerre ennek mindnek eleget tenni.


ITT megrendelhető!

Ruth Ware: Sötét erdő közepén

„Mérgező barátságok, egy világtól elzárt ház, egy sötét, hófödte erdő… Mindannyiunk legrosszabb rémálmát és a tökéletes hozzávalókat ötvözi ez a feszültséget keltő, hátborzongató regény.”

Clare Mackintosh

"Nora tíz éve nem találkozott Clare-rel. Egy nap otthagyta az iskolát, és többet vissza sem nézett.

Aztán váratlanul meghívják Clare lánybúcsújára. Ezzel lehetőséget kap arra, hogy végre lezárja a múltat…

De a dolgok rosszul alakulnak. Nagyon rosszul.

Van, ami nem maradhat örökké titokban.

Ruth Ware Lewes városában, Sussexben nőtt fel. A Manchesteri Egyetemen szerzett diplomát, azután Párizsba költözött, majd Észak-Londonban telepedett le. Férjezett, két kisgyermek édesanyja. Volt már pincérnő, könyvesbolti eladó, angolnyelv-tanár és sajtóreferens. A Sötét erdő közepén az első krimije."

________

Először is amit el kell mondani erről a könyvről, az az, hogy nem lehet letenni. Egy szuszra végigolvassa az ember - na jó, kettőre, mert egy picit azért aludni is kell éjszaka. Annyira jól megírt krimi, amilyet már rég olvastam, pedig sok jó krimit olvasok, de ennek az olvasmányossága, izgalmassága ritkaságszámba megy. 

Ugyanakkor fel kell rónom neki azt, hogy már elég hamar sejtettem, ki lesz a gyilkos, bár egyszer-egyszer elbizonytalanodtam, de azért alapvetően végig tudtam, hogy mi is áll a dolog hátterében - de lehet, hogy erre csak én éreztem rá, véletlenül. Aki nem jön rá, annak végig nagyon izgalmas marad a könyv, mert tényleg annyira "szórakoztató" (mármint úgy értve, ahogy ezt egy thrillernél érteni szoktuk), annyira kikapcsol, és annyira nem tudsz másra koncentrálni, amíg ki nem olvasod, hogy ha nem sejted, mi lesz a befejezés, akkor nagyon jól fogsz szórakozni közben. De elárulom, hogy ha sejted - akkor is. Akkor sem tudod letenni; nem lehet. 

Persze vannak váratlan történések, és teljesen biztos nem lehetsz benne az utolsó tíz oldalig, hogy mi is történt és miért, valamint a legvégén is van olyan esemény, ami kicsit mellbe vág.

És hát azért ez a krimi is nyújt az izgalmakon kívül egyebet is: 

megismertet mozgatórugókkal; döntések életre kiható következményeivel (és ami mindig szíven üti az embert: amikor más döntése hat ki a te életedre nagyon komolyan); kamaszkori tettek fajsúlyossá válásával és életre szóló hatásaival; azzal, hogy mi történhet, ha az önérzet a legfontosabb; mivel járhat az, ha a látszat megőrzése irányítja a tetteinket (és ha nem is szó szerint veszed a regényben írtakat, hogy pont ezzel járhat, de érdemes elgondolkodni azon, hogy - lássuk be - tényleg elég sok mindennel); az önzéssel együtt járó károkkal. 

Nagyon jól megírt krimi, tuti, hogy ha megjelenik Ruth Ware-nek újabb könyve, azt is be fogom szerezni; remek, nagyon tehetséges író, és ez a thriller nagyszerű debütálás.

A Sötét erdő közepén megvásárolható ITT.

Tatay Sándor: Kinizsi Pál

"Igazi hős, a nagy erejű Kinizsi Pál történetét ismerhetjük meg a kötetből. Kinizsi egyszerű közemberből főúr lesz, hadvezér, a fekete sereg hős vezetője. A regény tényekre épülő, sok népmesei elemet magába foglaló, igazi ifjúsági irodalom, amely a fiatalok elé igazi, követhető, szerethető példaképet állít.
E könyv majdnem minden iskolában kötelező olvasmány."

____

Gergőék kezdték el 3. osztályban olvasni közösen az osztállyal, aztán ő itthon is nekikezdett, majd megelőzte azt, ahol az osztályban tartottak, és most be is fejezte. Nagyon tetszett neki, és kizárólag ezért olvasta ki - nem azért, mert kötelező volt. Nem volt kötelező itthon olvasni, ő mégis minden este elővette még lefekvés előtt.

Azt mondta, izgalmas és érdekes volt, tetszettek neki a rajzok is benne, és a befejezése is jó volt. Az is tetszett neki, hogy a magyarokról szólt, mert így közelebb tudta érezni magához a történetet.

J. R. R. Tolkien: A hobbit – vagy: Oda-vissza

"Smaug kétségkívül mélyen aludni látszott, jóformán halottnak és sötétnek rémlett, egy-egy láthatatlan gőzpamatnál több a hortyogására sem utalt, amikor Bilbó ismét bekukucskált az ajtónyíláson. Már éppen lelépett volna a padlóra, amikor megpillantotta a Smaug petyhüdt bal szemhéja alól feléje lövellő vékony, átható fénysugarat. Csak színlelte az alvást! Az alagút bejáratát figyelte!...

Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis zsáklaki hobbitüregéből Gandalf, a mágus és egy csapat törp elragadja, Zsákos Bilbó egy kaland kellős közepébe csöppen: "betörési szakértőként" kell közreműködnie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a Rettenetes, egy igen nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg hajdanában a Hegymély Királyát. Noha nem szívesen vállalkozik erre a kellemetlen feladatra, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén!

J. R. R. Tolkien a gyermekeinek írta ezt a meseregényt, de amikor 1937-ben megjelent, azonnal óriási sikert aratott. Később megszületett monumentális folytatása is, és azóta "a világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták A HOBBIT-ot és A GYŰRŰK URÁ-t, és azokra, akik eztán fogják elolvasni őket." (Sunday Times)

A kötéstáblán J. R. R. Tolkien rajza látható."

____

Megint a gyerkőceimtől kértem kölcsön egy könyvet - olyan jó regényeik vannak! :)

Szerintem abszolút érzékelhető A hobbit és A gyűrűk ura közti stíluskülönbség - valahogy A hobbit meseszerűbb, látszik, hogy ezt célzottan a gyermekeinek írta a szerző; A gyűrűk urát pedig valószínűleg már a nagyközönségnek, amelynek a felnőttek is részesei.
Szerintem ezért érdemes a gyerekeknek A hobbittal kezdeni, bár nekem A gyűrűk ura jobban tetszett, de hát én azt is felnőttfejjel olvastam.

A hobbit valahogy "mesélősebb", érzékelhetően a kisgyermekekhez szólva, az ő nyelvükön beszélve íródik a történet. Ami sem előnyt, sem hátrányt nem jelent, csupán ízlésbeli különbséget és/vagy a különböző korosztályok elvárásainak, igényeinek (mármint hogy mit várnak egy regénytől, milyen történetet, milyen nyelvezetet stb.) különféleségét. Engem pl. a sok "de ne feledjétek, hogy..." inkább kizökkentett, ugyanakkor egy kisgyermek számára szerintem ez teszi közelebbivé, személyesen neki szólóvá a történetet, mert ezekből érzi azt, hogy az író ezt Neki meséli el, és ez segíti az átélést, azt, hogy beleélje magát a történetbe, mert a szöveg 'szárazságát' (ez nem túl jó szó ide, de nem jut most jobb eszembe) megtöri az író azzal, hogy "képzeld csak el" vagy "ha hiszitek, ha nem"; vagyis olyasféle hangot választ a mesélésre, amilyennel a szülők mesélnek a gyermekeiknek. És ez közelebb hozza a gyermekhez a történetet is.

Megvan az a sajátos tolkieni hangulata, ami miatt elkezdtem olvasni, de megmondom őszintén, hogy nekem A gyűrűk ura sokkal jobban tetszett. 

J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

"Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek,valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor."
________

Kíváncsian - és tulajdonképpen nem kétkedve - vártam a 8. részt. Még ha az nem is illeszkedik bele teljesen a sorba, akkor is Harry Potter, akkor is egy folytatás - az mindegy, hogy más a formája.

Tudom, hogy sok kérdés vagy akár előítélet társult ehhez a részhez: "lehet egy forgatókönyv olyan, mint egy regény?", és hát nyilván olyan értelemben jogosan, hogy nem, egy forgatókönyv természetesen nem lehet olyan, mint egy regény, hiszen más a funkciója, a formája, a szerepe, ugyanakkor nem volt kétségem afelől, hogy ha Rowling rábólintott, akkor jónak - minőséginek, irodalmi értéknek és a sorba illeszkedőnek - kell lennie. Semmi, de semmi oka nem lenne arra, hogy olyanhoz adja a nevét, ami nem méltó folytatása egy ilyen csodás és sikeres könyvsorozatnak.

Nem csalódtam, szerintem nagyon-nagyon jó könyv! És ha regény lenne, úgy lenne jó, de így, forgatókönyvformában ugyanannyira jó! Szerintem semmit nem vesz el az élvezeti értékéből, az élményből az, hogy nem regény formájában íródott, tényleg semmit. Nem tudom persze, milyen lenne regényként, de mindenesetre nem éreztem az olvasás közben azt, hogy hiányérzetem lenne, és szerintem ez a lényeg.

Nem tudom, hogyan zajlott az írás folyamata a két alkotó között, de ez valójában nem is érdekes. Ez egy valódi Harry Potter-könyv, minden egyéb hang ("nem is ő írta!", "ez már nem ugyanaz" stb.) ellenére. Izgalmas, abszolút "regényszerű" (megnyugtatandó azokat, akiket esetleg a forgatókönyvjelleg tart vissza attól, hogy elolvassák), érdekes, LETEHETETLEN!

Az Animus Kiadótól megrendelhető!

Jennifer McVeigh: Afrikai akác

"Frances Irvine, a középosztálybeli angol úrilány egyetlen fillér nélkül marad apja hirtelen halála után, és kénytelen választani: vagy rosszindulatú nagynénje házába költözik dadának, vagy elfogadja az ellenszenves fiatal orvos, a Fokföldön dolgozó Edwin Matthews házassági ajánlatát. A kétségbeesett lány végül úgy dönt, férjhez megy, s követi a férfit Dél-Afrikába. A hajóúton azonban megismerkedik a rendkívül vonzó, ambiciózus William Westbrookkal, s szenvedélyes viszonyba bonyolódik vele.
Frances a két egymástól nagyon különböző férfi közt őrlődik; míg Williamet a becsvágy és a pénz utáni vágy hajtja, addig Edwin az eszményeit akarja megvalósítani, s méltóbb körülményeket szeretne kiharcolni a dél-afrikai gyémántbányákban agyongyötört őslakosoknak.
Francesnek döntenie kell. Vajon képes lesz-e a sok hányattatás után meghozni a megfelelő döntést és meglelni a boldogsághoz vezető utat?

"Az elsőkönyves McVeighnek sikerül teljességgel valósághű és érzékletes képet teremtenie a 19. századi Dél-Afrikáról. Olvasás közben magunk is érezzük a homokvihar tombolását, a hideg kukoricakása ízét, halljuk a kabócák reszelős hangját és Frances keserű zongorajátékát. A reménytelen történet hátterében pedig megismerhetjük a szenvedély viszontagságait, a gyarmatosítás kegyetlenségét és a gyémántkereskedelem mélyen fajgyűlölő kezdeteit. Letehetetlen olvasmány." (Oprah.com)

"Az Elfújta a szélhez hasonlítható, letehetetlen olvasmány. Teljesen lebilincselt." (Katharine McMahon)

"Elbűvölő mese veszteségekről, árulásról és szerelemről." (Vouge)

Jennifer McVeigh 2002-ben évfolyamelsőként szerzett diplomát az Oxford Universityn angol irodalomból. Filmekben, televízióban, rádióban és a könyvkiadásban dolgozott, míg fel nem hagyott mindennel, hogy regényírásba fogjon. Az Afrikai akác az első regénye."

________

Romantikus, könnyed olvasmány, mégis végigizgulja az ember, hogy vajon mi lesz a főszereplők sorsa.

Egy regény emberismeretről, gazdagságról és szegénységről, jó és rossz emberekről, döntésekről, hibákról és megbocsátásról, a társadalmi rangok szerepéről, és ami számomra külön érdekessé tette (bár nem ez a legjobb szó, hiszen elborzasztott) a történetet: a gyémántért folyó hajsza, az az embertelenség, amellyel sokak képesek voltak a gyémántért, a pénzért mindent sutba dobni. Nem akarom áltatni magam, nyilván ma sincs ez másként, mégis mellbevágó a részleteket olvasni arról, hogy tényleg mindent és mindenkit feláldoztak emberek azért, hogy egy (vagy sok) darab gyémántjuk legyen. Bár tud erről az ember, mégis torokszorító és hihetetlen.

A regény középpontjában mégis az egyes ember áll, az az asszony, akinek mindent maga mögött kell hagynia, hogy egy új földrészen, új emberek, új körülmények között, ismeretlen terepen megállja a helyét. Feltehetném a kérdést, hogy "vajon sikerül-e neki", de ez bonyolult: mert mit jelent a "siker", miután mindent maga mögött hagyott? Azt, hogy egy új világban helytáll? Azt, hogy alkalmazkodni képes? Azt, hogy boldog is lesz?
Olvassátok el a könyvet, és megtudjátok, hogy mi lesz az ő sikere.

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

"Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga, Scout (Fürkész). Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon. Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. 
A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra...

Harper Lee magával ragadó történetét a gyermekek szemével láttatja, s ez ad a mesének olyan hitelességet és bájt, amely méltán emelte az örök klasszikusok közé."
____

Hát ezt, hogy méltán áll az  örök klasszikusok között, máris megerősíthetem.
Csodás olvasmány, mély és eredeti gondolatokkal, egy olyan korba, egy olyan kisváros s annak lakói életébe engedve betekintést, ami igazi kuriózum manapság.

Harper Lee gyönyörűen ábrázolja a hangulatokat, és mestere annak, hogy a legkülönbözőbb szemszögeket hitelesen bemutassa: a 9 éves kislányét, az 50-es ügyvéd édesapáét, a fekete szakácsnőét, a rokon hölgyekét, akik szerint az a legfontosabb, hogy hölgyet faragjanak a gyermekből is stb.
Egyszerűen bámulatos, hogy hogyan tud ennyi szereplő bőrébe belehelyezkedni!

Egy idézet, amelyben az édesapa és a kislány arról folytat párbeszédet, hogy a férfi miért véd egy - ártatlan! - fekete férfit, ha ezért a társadalom elítéli őt (igen, elítélik őt, ezért!),  és annyi ellenséget szerez magának. (Bizony, azért, mert egy ártatlan (!) fekete férfit véd!)

A kislány azt mondja az édesapjának:
"- A legtöbb ember úgy gondolja, hogy nekik van igazuk, és te tévedsz...
- Nos, az embereknek minden joguk megvan ahhoz, hogy ezt gondolják, és ahhoz is, hogy mindenki tiszteletben tartsa a véleményüket - felelte apám -, de elsősorban nem a többi emberrel, hanem saját magammal kell együtt élnem. A lelkiismeret az egyetlen dolog, amelyet nem befolyásolhat a többség akarata."

Elsősorban azokat a párbeszédeket, gondolatokat élveztem a könyv olvasása során, amelyeket az apa intézett a gyermekei - vagy akár mások - felé. Harper Lee elmondhatatlanul bölcs - és jó - asszony lehetett, és csodálatos könyvet alkotott, amelyben, azt érzem, megírt minden fontos dolgot, amit tudnunk, képviselnünk kell az életben. Felnyitja a szemünket azokra az értékekre, amelyekre talán nem lenne (rá)látásunk, mert időnként olyan, de olyan vakok és süketek tudunk lenni, és igazából az élet egyik nagy kérdése, hogy miért.

Ifjúsági regények az eklektika jegyében

Gergő annyira szeret olvasni, és ha meglát egy jó könyvet, annyira nem tud ellenállni, hogy jelenleg kivételesen (ilyen még tutira nem volt) 4 könyvet olvas egyszerre.

Elkezdte az Indiana Jones 4. részét, majd a suliban elkezdtek ismerkedni a Kinizsivel, ami megtetszett neki, aztán kedvet kapott A kis herceghez, és persze valamilyen módon a Harry Potter is helyet kell hogy kapjon.

Majd meglátjuk, mi lesz a tetszési rangsor a könyvek
befejeztével.

Indiana Jones

Gergő legújabb olvasmányai az Indiana Jones-kötetek; A kristálykoponyát még most olvassa. 

Van mindegyik résznek ifjúsági változata is, de mi nem azt választottuk. Az eredeti mindig jobb. Ha már olvas, azt olvassa. 

Nagyon tetszik neki mindegyik rész, izgalmasnak tartja a történeteket, és érthetőbbnek is, mint a filmekben. 
(De azért a filmet is ajánljuk mindenkinek. :))

Érdekesség, hogy a könyvnek mind a négy részét más író írta. Hogy miért, azt nem tudjuk, de vagy sikerült némileg egységesíteni a stílust, vagy mivel különálló történetek, ezért nem zavaró a különbség. 

----


INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA



Indiana Jones, a hírhedt régész-kalandor éppen Sanghajban zsebelné be a jutalmat egy ősi császár hamvaiért, de megbízója, a Lao Cse nevű gengszter és bártulajdonos át akarja verni. Indy azonban nem hagyja magát, bár végül menekülnie kell Willie Scott, egy gyönyörű, de hisztérikus bárénekesnő társaságában. Kis testőre, Picur is csatlakozik hozzájuk, ám repülőútjuk kellemetlen meglepetéseket tartogat, ki kell ugraniuk a gépből, s végül Indiában kötnek ki.
Egy szegény kis indiai falu sámánja ráveszi a régészt, hogy szerezze vissza az oltárukról ellopott, varázserejű szent köveket, mert azok nélkül elpusztulnak. Indy és csapata elhatározzák, hogy segítenek, de nem is sejtik, milyen hatalmak állnak a háttérben. Hamarosan eljutnak a pankoti palotába, amely alatt a Végzet Templomában a thugok szektája emberáldozatokat mutat be.
Vajon képes-e Indy, Willie és Picur ellenállni a gonosznak, és vissza tudja-e szerezni a professzor a Szankara-köveket?

INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KERESZTES LOVAG

Indiana Jones ezúttal részben személyes okokból hagyja ott tanári szobáját és csatolja fel ostorát. Hírt kap arról, hogy édesapját – akinek árnyékából számos kaland, eredmény és tudományos elismerés után sem volt még képes kilépni – elrabolták. Kiderül, hogy idősebb Jones professzor a nácik fogságában van. A németek tudják, hogy Jones titkos naplója segíthet nekik közelebb kerülni a hőn áhított ereklye, a Szent Grál lelőhelyéhez, amely a legenda szerint az örök élet kulcsa.
Indy apja jegyzeteit felhasználva nekivág a kalandos útnak: először Velencébe, onnan Berlinbe, majd tovább a Közel-Keletre, a Szentföldre. A fenyegető veszéllyel nem egyedül kell szembenéznie, hiszen Velencében találkozik Dr. Elsa Schneiderrel, aki elkíséri további útjaira. Indy közben kénytelen behatolni az oroszlán barlangjába – a nácik főhadiszállására – is, hogy kiszabadítsa apját. A két Jones ettől kezdve egyszerre lesz üldözött és üldöző, miközben életveszélyes kalandok tucatjain verekszik át magukat.
Vajon meg tudják-e kaparintani a németek előtt a kelyhet, miközben sarkukban lohol az egész Harmadik Birodalom?

INDIANA JONES ÉS A KRISTÁLYKOPONYA KIRÁLYSÁGA

1957. Az USA délnyugati részén járunk, a sivatagban, a hidegháború csúcsán. Indy és társa alig tudnak elmenekülni a szovjet ügynökök karmaiból. Jones professzor hazatér a Marshall Egyetemre, ám a dékán figyelmezteti, hogy tevékenysége gyanússá vált a hatóságok szemében. 

Indy már épp készül elhagyni a várost, amikor találkozik egy Mutt nevű ifjúval, aki ajánlatot tesz: ha Indy segít neki egy nagyon személyes küldetésben, akkor lehet, hogy megszerezheti a történelem leglátványosabb régészeti leletét, Akator kristálykoponyáját, melyet oly sok legenda, babona és félelem övez. Ám amint Indy és Mutt elindulnak Peru legtávolabbi zugai felé, az ősi sírok és a legendás aranyváros vidékére, ráébrednek, hogy nem csak ők kutatnak a kincs után. A szovjet ügynökök szintén a Kristálykoponya nyomában járnak. Főnökük, a jéghideg Irina Szpalko, akinek elit katonai osztaga világszerte keresi a titokzatos kristálykoponyát, amelyről azt hiszik, hogy segíteni fog a szovjeteknek a világ leigázásában...

James Herriot: Ő is Isten állatkája

"James Herriot az egyik legnépszerűbb angol szerző, aki hosszú állatorvosi pályájának élményeiről több sikeres könyvet írt. Ezek jó része nálunk is megjelent. E műve a második világháború utáni évtizedekben, a hatvanas években „született”, és yorkshire-i prakszisának humoros történetein kívül külföldi „kiküldetéseiről” is számot ad, ahol is állatszállítmányok gondos kísérőjeként szerzett élményeit osztja meg az olvasóval. A végtelenül ember- és állatszerető író visszaemlékszik a háborúban szerzett kivételesen kalandos élményeire is."

Elfogult vagyok, bevallom, és elkötelezett Herriot írói munkássága iránt, és az iránt az életmód, élet-, állat- és emberszeretet iránt, amellyel ő rendelkezett. Az elfogultságomnak jó oka van, azonban cseppet sem befolyásol akkor, amikor újabb könyvét olvasom. Hiszen mindegyikben megmutatkozik, mennyire nagyra becsülte az életét, a munkáját, a családját, és milyen tisztelettel és szeretettel bánt a gazdákkal, a feleségével, a gyermekeivel, a kutyáival, más emberek kutyáival, más emberek teheneivel, lovaival, kecskéivel, és minden egyes élőlénnyel, akivel/amellyel élete során dolga akadt. 

Sosem unta meg a hivatását, és sok-sok év kemény állatorvosi munka, éjszakai ébresztések, 30 órán talpon levés, kőkemény fizikai erőfeszítések, nehézségek sem tántoríthatták el őt mindattól, amit annyira szeretett csinálni, ami kitöltötte a napjait, az életét, és nem fordíthatták el egy kényelmesebb lét felé, mert ő tudta, igazán tudta, hogy amit ő csinál, az a világ egyik legcsodálatosabb tevékenysége, és nem adta volna semmiért. 

A legnehezebb helyzeteket is hihetetlen derűvel, empátiával, humorral és öniróniával kezelte, nézte és oldotta meg, és ez, valamint hivatásának szeretete, szorgalma, sosem szűnő lelkesedése mindig a helyes irányba vitte őt. 

Úgy gondolom, hogy James Herriot egy boldog ember volt, és boldoggá tette a családját is, továbbá olyan értékrendet, élményeket adott át a gyermekeinek, amelynek köszönhetően ők hasonló küldetéstudattal szentelték szintén a gyógyításnak az életüket.

Meggyőződésem, hogy lelkiismeretes állatorvos, apa, férj és barát volt, azonban mindaz, ahogyan megírja a történeteit, egyértelműen rámutat arra, hogy milyen jól tette a felesége, hogy rábeszélte őt az írásra. Egyszerűen zseniális, ahogy leírja a történeteit, a vicces sztorikon tényleg hangosan kell nevetni, a szomorúakat pedig megkönnyezi az ember. Pedig én nem is emlékszem rá, hogy volt-e egyéb olyan könyv, amelyen tényleg nevetnem kellett, és nem csak mosolyra fakasztott, de Herriot könyveiben, köztük ebben is vannak olyan oldalak, amelyeknél egyszerűen nem lehet kibírni röhögés nélkül.

Bárcsak még több könyvet írt volna, és bár Magyarországon is több könyve kapható lenne!

Az elérhető könyvei a Ciceró Könyvstúdiónál megvásárolhatók, köztük az Ő is Isten állatkája című regény is. 

Karin Fossum: Elszabadul a pokol

"Nyár közepén járunk, forróság lapul Dél-Norvégiára. Ám nem csupán a nap tüze perzselő, hanem egy tizenhét éves elhanyagolt kamasz, Johnny Beskow haragja is. Az anyja súlyos alkoholista, az apját sosem látta. És nincsenek barátai. Johnny úgy dönt, bosszút áll a világon. Ám az események nem várt fordulatot vesznek: ami csínytevésnek indult, hamar tragédiába torkollik. Egy kisfiú szörnyű halált hal. Elfojtott traumák, felszínre törő félelmek, szőnyeg alá söpört sorsok. A pokolban nem jó a tűzzel játszani – hamar kiderül, hogy az idilli kisváros valójában egy puskaporos hordóra hasonlít: elég egyetlen szikra, és robban. Sejer felügyelő a titokzatos fantom, Johnny nyomába ered. Ám az mintha mindig egy lépéssel előtte járna…"

Az 1954-es születésű norvég „krimikirálynő” már első, húszesztendős korában „elkövetett” irodalmi próbálkozásával, verseskötetével is nagy feltűnést keltett. A szerző megbecsültsége mind a mai napig töretlen a szigorú ítészek körében. Az írónő azóta publikált újabb verseskötetet, és krimijein kívül számos regényt. A világhírt azonban a Konrad Sejer-krimik hozták meg számára. Sejer felügyelő először 1995-ben tűnt fel, majd ezt követően sorra láttak napvilágot a rendkívül intelligens detektív izgalmasnál izgalmasabb esetei. A Ne nézz vissza című kötettel Fossum nemcsak az olvasóközönséget nyerte meg magának, hanem újfent irodalmi díjak sokaságát söpörhette be: a skandináv Üvegkulcs-díjat és a norvég Rivertont.
Karin Fossumot a The Times az 50 legnagyobb krimiírót tartalmazó rangsorában a megtisztelő 27. helyre helyezte.

KRITIKA
“Kétségen felül nagy író, és az emberi lélek avatott ismerője.” (Jo Nesbø)

“Mindig türelmetlenül várom, hogy Karin Fossum új regénnyel jelentkezzen.” (Ruth Rendell)

“A lélektani feszültségkeltés nagymestere!” (The New York Times)

“Fossum olyan sokat tud a bűnös lelkekről, hogy azt még Lucifer is megirigyelné.” (Mail On Sunday)

----

Karin Fossum megint úgy ír, ahogy csak ő tud írni. Olyan gyomorgörcsöt okozva, amit csak ő tud okozni. Tömör, velős mondatokban, a legmélyebb érzéseket, félelmeket mozgatva meg vagy keltve fel benned.

Karin Fossumot Ruth Rendell is nagyra tartotta - 2015-ben bekövetkezett halálig -, akiről azt gondolom, hogy a másik nagymestere annak, amikor egy író az általam mindig is csodált módon már-már szépirodalmi stílusban ír elvileg szórakoztató művet: adott esetben bűnügyi regényt.

Fossum és Rendell olyan érzéseidre ébresztenek rá, amelyekről nem is akartál tudni. Vagy az írásukkal megteremtik ezeket az érzelmeket, amihez nem kis tehetség kell.

De most maradjunk Fossumnál.
Én az összes regényét ámulattal és elborzadva olvastam: olyan szörnyűségekről ír letehetetlen könyvet - ez nem üres frázis: tényleg letehetetlenek -, hogy alig várod a következő regénye megjelenését, ugyanakkor muszáj közbeiktatnod némi James Herriotot vagy valami ilyesmit, hogy időt nyerj a regenerálódásra.
A hatáskeltés nála a legjobb értelemben értendő, ahogyan azt egy író esetében érteni lehet: pontosan azt a hatást éri el, amelyiket el akarja érni. És kétséged se legyen: eléri. El.
De hát ezért olvasunk, nem? Hogy kilépjünk a valóságból. Hogy - ahogy szoktam mondani - utána aztán esetleg örömmel lépjünk vissza oda.

És most konkrétan erről a könyvéről: ez egy szomorú történet. (De vissza általánosságban a "Fossum-könyvekhez": mindegyik egy szomorú történet.) Történet arról, hogy hova vezethet egy gyermek elhanyagolása; az alkoholizmus; a szeretetlenség; a mentőcsónak nélküli lét (és főleg gyermekkor).

Fossum kifogástalanul ábrázolja túlbeszélés nélkül a pszichológiai mozgatórugókat. Tudja, hogy ez nem egyértelmű, ezért nem is akarja leszögezni, hogy ebből ez következik vagy abból az. Csak elmondja, hogy az ő szereplői miért olyanok, amilyenek. Beszél a mögöttes tartalomról, okokról, ami nem feltétlenül egyenlő a hagyományos értelemben vett "indítékkal". Mert az indíték egy bűntény esetében általában tudatos, átgondolt, racionális döntésen alapul. Fossum viszont - talán így fogalmazható meg leginkább - arról ír, hogy mi vezet el az indítékig. Milyen gyermekkor, milyen pszichológiai hatás, mi az indíttatása, kiváltó oka - érzelmi hatás, sokk, különböző élmények - egy cselekménynek. Nála, az ő szereplőinél; kizárólag az ő esetükben. Nem akar pszichologizálni; egyszerűen válaszokat keres és kínál fel az olvasóinak.

És nekünk nem kell elgondolkodnunk azon, hogy elfogadjuk-e azt, hiszen az általa teremtett szereplők számára olyan indítékokat és eszközöket teremt, amilyeneket csak akar. Nekünk tudomásulvételi jogunk van - azonban szerintem elgondolkodni kötelességünk rajta, mert a krimi műfaja mögött nagyon erős, keserű, megfontolandó és magvas gondolatok vannak.

A Scolar Kiadótól megrendelhető!

Robert Galbraith: A selyemhernyó

"Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná.

De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját.

És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott…

A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.

Robert Galbraith

J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat, az Átmeneti üresedés és az első Cormoran Strike-regény, a Kakukkszó szerzőjének írói álneve.

A Kakukkszó J. K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye."

----

Hogyan tud valaki ilyen különböző stílusok mindegyikében remekművet alkotni? Zseniális szerzővel van dolgunk, de hát ezt nem először - és, gondolom, nem is utoljára - szögezem le. 

Nem volt még olyan könyve Rowlingnak, ami ne tetszett volna; az eddig olvasott két krimijét is remek könyvnek tartom. De A selyemhernyó sokkal jobban tetszett, mint a Kakukkszó, mert úgy érzem, mostanra talált rá a "Robert Galbraith-féle" írói hangjára igazán. Kiforrott, nem túlírt, nem lassú, de az eseményeket és a karaktereket is alaposan ábrázoló regény. 

A könyv minden szereplője és a cselekmények, mozzanatok legapróbb részletei is olyan körültekintően kidolgozottak, ami tényleg bámulatra méltó. És mindezt úgy teszi, úgy teremt a részletek kifejtésével teljesen élő eseményeket és karaktereket, hogy azok sosem unalmasak, sosem dagályosak, sosem túlbeszéltek, mindig éppen úgy jók - úgy érzed: pont úgy történnének a valóságban is -, ahogy Galbraith leírta azt. 

Ezt a krimijét sokkal nehezebben tudtam letenni, mint az előzőt (pedig az is nagyon tetszett), aminél külön vonzerőt jelentettek a párbeszédek: azok pontossága, életszerűsége, tömörsége. (Pont ahogy szeretem.)

A főszereplők magánéletének szálai legalább annyira érdekfeszítőek, mint az, hogy ki a gyilkos. (Bár meg kell jegyeznem, hogy sokszor eszembe jutott a könyv olvasásakor az USA Today által írt mondat: "A selyemhernyó utolsó mondatától repesni fog a szíve azoknak az olvasóknak, akik megszerették a regény mélységesen szimpatikus szereplőit.", azonban ennek a bizonyos utolsó mondatnak az olvasásakor rá kellett jönnöm, hogy ez az ajánlás csupán hatásvadászat volt, mégpedig teljesen szükségtelen, amire egy ilyen regény nem tart igényt.)

A végén a köszönetnyilvánításnál viszont külön érdekesség volt számomra megtudni, hogy amikor a kiadó az első Robert Galbraith-regényen dolgozott, akkor még maguk a szerkesztők sem tudták, hogy ki a szerző. Tetszik, hogy Rowling egy-egy mondattal beavatja az olvasókat ilyen 'kulisszatitkokba'. 

Már megjelent a harmadik Galbraith-krimi is, a Gonosz pálya, arról is be fogok számolni, de biztos vagyok benne, hogy azt is ugyanúgy fogom kedvelni, mint az első két regényt. 

A Gabo Kiadótól megrendelhető!

Agatha Christie: Grand Tour - A krimi királynőjének nagy utazása

"Agatha Christie napjaink egyik legnépszerűbb szerzője, 1922-ben azonban még csak ifjú feleség és anya volt, akinek első publikációi különösebb visszhang nélkül jelentek meg. Az addig gyakorlatilag csak Angliát ismerő fiatal írónő világ körüli útra indult férje oldalán a Brit Birodalmi Misszióval, és ez a nagy utazás, a Grand Tour örökre megváltoztatta az életét. A 32 éves fiatalasszony tisztában volt azzal, hogy kibírhatatlanul hiányozni fog a kislánya, de úgy hitte, ez az egyetlen alkalom arra, hogy eljusson a világ távoli tájaira.

A misszió tagjai közel egy év alatt bejárták az akkori Brit Birodalom főbb területeit Kelet-Afrikától Új-Zélandig. Agatha Christie élményeiről őszinte hangvételű beszámolók, levelek, feljegyzések és saját készítésű fotók tanúskodnak, amelyeket az írónő unokája, e könyv szerkesztője gyűjtött egy kötetbe. A levelek nyomán egyszerre rajzolódik ki egy izgalmas írói személyiség kialakulása, valamint a századelő mesés és meghökkentő birodalmi miliője."

Nagyon érdekes olvasmány, hiszen egyszerre életrajz, korrajz, történelmi visszatekintés és útleírás - ami igencsak izgalmassá teszi az egészet.

Egy teljesen új arca tárul fel előttünk Agatha Christie-nek - 

itt még csak próbálgatja a szárnyait, ötödik regényének kiadása előtt áll, reménykedik a további sikerekben, és incselkedik az ismertté válással. 

Valószínűleg akkor még más volt az elvárás, az elképzelés a gyermek családban elfoglalt helyét illetően - de ebben nem vagyok teljesen biztos. Csak abból gondolom, hogy Christie, úgy érzékelem, igen könnyen hozta meg a döntést (legalábbis a saját leírásai alapján nem vívódott hosszasan), hogy kétéves kislányát egy évre az édesanyjánál hagyja. Ez nekem nagyon furcsa, és ezt ítélkezés nélkül mondom.
Csupán arról van szó, hogy végig, amíg olvastam ezt a könyvet, furcsállottam és hiányoltam, hogy nem emlegeti többet a kislányát. Párszor megemlítette a levelekben, hogy hiányzik neki - és ez biztos így is volt -, de a levelek tanúsága szerint sokkal jobban hiányolta az anyukáját és a testvérét, ami előtt én értetlenül állok.
És ez valóban nem ítéletalkotás, pusztán kíváncsiság: akkor ilyen más volt a gyermek, a vele együtt eltöltött idő szerepének megítélése, hangsúlya, vagy ez csak az ő esetében volt így, ahogyan nyilván a mai korban is találnánk olyat, aki könnyű szívvel egyéves világ körüli útra indul a gyermeke nélkül.

Ha elsősorban útleírásnak tekintjük ezt a könyvet, akkor azt kell mondanom, hogy vannak benne nagyon érzékletesen megírt részletek: például amikor a honolului szörfözés nehézségeiről ír, arról, hogy milyen a jó és a rossz hullám, és hogy hogy jár az, aki tapasztalatlanul a rosszat választja, vagy mit tesz az, akinek komoly nehézségeket okoz elvergődni a hullámtörő zátonyig (felfogad egy helyi srácot, aki a lábujjára köti a szörfdeszkát, és - a tulajdonosával együtt - elvontatja oda).

Szóval vannak benne olyan leírások - és azt hiszem, ezek főleg azok, amikor a részleteket taglalja -, amelyek olvasásakor mi is a helyszínen érezzük magunkat.

Érezzük a perzselő napsütést, a lehámló bőrt, a langyos tengervizet, a forró homokot... 

Főként korrajznak rendkívül érdekes ez a napló és levelezés, hiszen Agatha sokat ír arról, hogy mi volt a menü a hajón, milyen játékokat játszottak a többi utassal stb., és tulajdonképpen bármely napjáról ír, felfedezhetők benne olyan - a fentiekhez hasonló - apró részletek, amelyekben a könyv kuriózuma rejlik.

Könnyed olvasmány, téli szünetre való, kellemes, de tartalmas időtöltés, bátran ajánlom mindenkinek.

A Partvonal Kiadótól megrendelhető ITT!

Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona

"Modern életünk rohanó mindennapjaiban a testi-lelki egyensúly igen fontos tényező egészségünk szempontjából. A szerző gyakorló pszichoterapeutaként arra vállalkozott, hogy segítsen feltárni a betegségek és egészségügyi problémák lelki eredetét. Bevezet bennünket az érzelmek mindmáig ismeretlen világába, és megtanít nyitottá válni, felfigyelni arra a kis csírára, amely testünkben megfoganva vírussá, bacilussá vagy daganattá fejlődve elhatalmasodik rajtunk. Ha képesek vagyunk az adott betegséget feladatként megélni, és látjuk a belőle származó tapasztalat hasznát az egész életünkre nézve, akkor egészségünket újra visszanyerhetjük.

A Lelki eredetű betegségek lexikona különleges alternatívát mutat, kiegészítve a hagyományos orvoslást és a természetgyógyászat számos módszerét, nem utolsósorban pedig nélkülözhetetlen a test, a lélek és a szív gyógyulásának elérésében, hiszen az igazi gyógyulás csak szívvel és szeretettel mehet végbe...

A szerző Kanadában él és gyakorló pszichoterapeutaként dolgozik. Az ATMA alapítója és elnöke. A Lelki eredetű betegségek lexikona nemzetközi bestseller lett."

Ez az olvasmány mindenkinek csak hasznára válhat, aki nyitott az olyan könyvekre, amelyekben a lelki tényezőket fizikai tünetekkel, betegségekkel hozzák összefüggésbe.

Tudom, hogy sokan elutasítják az ilyen jellegű könyveket, de nekik talán még inkább ajánlott - mert ha kinyílnának ez irányban, az duplán hasznukra válhatna.

Én nyitott és kétkedő vagyok egyben - ugye, ez nem ellentmondás? -, ami szerintem így a normális. De a kétkedés hangjait lecsitította az olvasás...
Egyszerűen elnémítja az embert, amikor elolvassa, mit ír a könyv a saját tüneteiről, gondjáról-bajáról, és gyakran elég már az első sor a ráébredéshez: te jó ég...
(És ez nem olyan, mint a tévéújságokban lévő horoszkóp, hogy bármelyiket olvasod, úgyis igaz rád...)

Ha a családtagjaid tüneteit is kikeresed a könyvből, akkor pedig az az első reakciód, hogy "ezt nem hiszem el - hogyan lehet ez ennyire nyilvánvaló?", aztán pedig a logika felülírja a csodálkozást: "ezek szerint ez egyszerűen így működik, és kész". És amikor ez a pont eljön, akkor fogunk igazán odafigyelni arra, amit olvasunk - hogy mit is jelent az.

A szép az a dologban, hogy még megoldást is kínál az orvos, járható utat. De olyat, ezzel tisztában vagyok, amit sokunk elutasít "közhely" vagy "könnyű azt mondani", vagy "ja, persze, majd ez biztos segít" és hasonló címszavakkal. Pedig a megoldási mód működőképes lehet - ezt szerintem minden pszichiáter alátámasztaná. És mégsem csináljuk. Mert nehéz? Mert kényelmetlen? Megerőltető? Túl nagy energiabefektetést igényel? Vagy mert nem hisszük?? Vagy mert hisszük, csak tudjuk, hogy egyedül nem tudjuk megoldani, és nem szeretünk segítséget kérni.

De miért nem próbáljuk ki? Miért nem próbáljuk meg legalább? Csak egy döntés: "megpróbálom, változtatok, segítséget keresek stb.", és talán onnantól már minden megy a maga útján - jól.

De ehhez az első pont a felismerés: "Ez a tünetem. Ez okozza."
Innen jöhet a második lépés, hogy mit kezdek vele; de először tegyük meg az elsőt, anélkül nem fog menni, és ez a könyv segít elindulni, hidd el.

A Partvonal Kiadótól megrendelhető ITT!

Torben Kuhlmann: Lindbergh – Egy repülő egér kalandos története

"Merészség egy kisegértől - nagy lépés a repülés történetében.

A kalandokkal teli, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mesét Ifjabb Charles Augustus Lindbergh amerikai pilóta hőstette ihlette, aki 25 évesen Spirit of St. Louis nevet viselő, egymotoros repülőgépével közbenső leszállás nélkül, egyedül repülte át az Atlanti-óceánt.

A könyv 2014-ben megnyerte a legszebb gyermekkönyv díját Németországban."

Egy gyönyörű mesekönyvet szeretnék ajánlani nektek, amely közelebb hozza a történelmet a gyermekekhez azáltal, hogy bemutatja a múltat és egy fontos korszakot, de úgy, hogy végig elvarázsol, magával ragad, és nem juttatja eszedbe, hogy most nem(csak) egy csodás mesét olvasol.


Az illusztrációk egyszerűen lenyűgözőek, tátott szájjal néztük mindegyiket.

Torben Kuhlmann nagyon tehetséges grafikus, és külön érdekesség, hogy ez a könyv eredetileg a diplomamunkája volt.

Bár a történet főként kisebb gyermekeknek szól - a szöveg egyszerű, könnyen megérthető, de igényes -, én a 9 éves gyermekemnek olvastam fel, aki már komoly regényeket olvas, de neki is tetszett ez a könyv; egyébként pedig azok számára, akiket érdekel a művészet, a grafikák, festmények, rajzok, kortól függetlenül ajánlott, hiszen tényleg csodaszép képek vannak minden oldalon.

A Partvonal Kiadótól megrendelhető ITT.

Mary Kubica: A fogadott lány

"Egy véletlen találkozás kibogozhatatlan hazugságok szövevényére derít fényt a népszerű szerző, Mary Kubica pompás új pszichothrillerében. 

A zuhogó esőben Heidi megpillant egy lányt a peronon, aki egy kisgyermeket szorongat a karjában. Elindul vele a vonat, sebesen elsuhan mellettük, ám a lány nem megy ki a fejéből… 
Heidi Wood mindig is hitt a jótékonykodásban: egy nonprofit szervezetnél dolgozik, kóbor macskákat fogad be. Azt azonban már megdöbbenéssel fogadja a férje és a lánya, amikor egy Willow nevű fiatal nővel és annak négyhónapos kisbabájával érkezik haza. A zilált és a jelek szerint magányos teremtés akár bűnöző is lehet – vagy még rosszabb. Ám Heidi a családja ellenvetései dacára úgy dönt, menedéket nyújt az otthonukban Willow-nak és gyermekének. 
A következő napokban az asszony segíteni próbál a lánynak talpra állni, de ahogy egyre több részlet bukkan felszínre Willow múltjából, Heidinek el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni egy vadidegen kedvéért. Ami csupán egy jó szándékú gesztusnak indult, hátborzongató és kiszámíthatatlan történetbe fordul…"

„Izgalmas és tanulságos.” (LA Times)

„Hipnotikus pszichothriller.” (People)

„Hipnotikus, és minden, csak nem kiszámítható.” (Kirkus)

„Remek pszichothriller… lenyűgöző.” (Publishers Weekly)

„Ez a könyv remek ürügy álmatlanságban szenvedőknek, hogy egész éjjel fenn maradjanak.” (Kirkus Reviews)

„Mesterien szőtt, feszült történet… ez nem a szokványos játék pszichopatákkal; mindenki súlyosan vétkes, de mélységesen emberi.” (Vulture)

„Izgalmas és tanulságos… A fogadott lány magasra teszi a lécet a műfajban.” (LA Times)

„Lenyűgözött Mary Kubica legújabb regénye, A fogadott lány. Minden egyes fejezettel új rétegek tárulnak föl, és új titkokra derül fény, és az olvasó az utolsó lapokig csak találgathat. Ne hagyja ki ezt a magával ragadó és lebilincselő olvasmányt!” (Maxwell Gregory, Lake Forest Book Store)

„A jó kislány írójának új thrillere, A fogadott lány gondoskodik róla, hogy a házimunka háttérbe szoruljon. Heidi, Chris és a lányuk, Zoe jómódú család Chicagóban. Hétköznapi életük felbolydul, amikor Heidi befogad magukhoz egy hajléktalan lányt a csecsemő kislányával. Különböző nézőpontokból ismerjük meg a történetet, Heidi, Chris és Willow elmondásában, aki nem akar beszélni a gyermek apjáról vagy a vérfoltokról a trikóján. Nagyon élveztem ezt a csavaros észjárásra valló, modern regényt, és alig várom, hogy továbbiakat olvashassak Mary Kubica tollából.”
(Sharon K. Nagel, Boswell Book Company)

Mary Kubica valóban magasra teszi a lécet - ahogy tette ezt már előző könyvével is.
Remek krimi, de jóval több annál: családregény; állásfoglalás bizonyos értékek mellett; és (megint, ahogy éppen az előző könyvben is, amelyet olvastam és amelyről itt írtam) kemény, mellébeszélés nélküli rámutatás arra, hogy hova vezet a bántalmazás.
Továbbá annak a bemutatása, hogy - mások általi bántalmazás helyett - az élet által osztott pofonok hova vezethetnek a személyiségtorzulásban.

Ez a könyv egy nagyon érzékletesen megírt, nagyon szorongató történet arról, hogy mennyire fontos a család, a háttér, a háló - és hogy ha az nincs meg a maga teljességében, akkor kivé, mivé lehet az ember. 

Kubica olyan erőteljesen képes átadni a szereplők érzéseit az olvasóknak, aminek az ereje egészen döbbenetes. De hát egy könyvtől éppen ezt várjuk, nem igaz? Hiszen ez vezet az empátiához, az együttérzéshez, az önmagunknak feltett kérdésekhez. Ha nem tudod átérezni a helyzetet (még akkor is igaz ez, ha egyébként minden karakter és élethelyzet távol áll a te életedtől - és te örülsz is ennek), akkor az író valamit nem jól csinált.
Nos, Kubica nagyon jól csinál valamit, mert abszolút a hatása alá kerülsz a szereplők érzéseinek. 

Tehát részben a bántalmazott emberek életéről, a bántalmazás által kiváltott hatásokról, következményekről szól ez a könyv. Részben.
És nagy részben a vágyakról. A gyermek utáni vágyról, az ösztönökről, a hűségről, a különböző félelmekről. A piroritásokról. A múlt erejéről. A hitről. És arról, hogy a félelem mit vált ki bennünk - hogy végül már azt sem tudjuk, kik vagyunk valójában, és el sem hisszük, hogy ezek a reakciók tényleg a mieink. 

Mennyire más dolgoktól félünk! Mennyire más dolgokat tartunk fontosnak! Milyen más dolgokkal küzdünk önmagunkban!

És szól ez a történet arról is, hogy a félelmeink és a vágyaink hogyan befolyásolják a döntéseinket, problémamegoldásunkat, reakcióinkat, másokhoz való viszonyainkat, az életünket. Ami egyébként, ha belegondolunk, borzasztó érdekes kérdés, tekintve, hogy két ember ugyanarra a problémára teljesen másképp reagálna, és érdekes megnézni - vagy legalább végiggondolni, de persze ez csak elméleti -, hogy hova vezet az egyik döntés és hova a másik...

De az biztos, hogy érzed a vívódásokat, a félelmet, a vágyat, a szorongást, mert Kubica mestere annak, hogy ezeket 'átéreztesse' veled. Nagyszerű író, hihetetlenül eredeti ötletekkel, fokozatosan kirajzolódó háttértörténetekkel, és ismét egy olyan befejezéssel, amit álmodban sem találnál ki - miközben mindvégig teljesen hihető és hiteles marad.

A Harlequin Kiadótól A fogadott lány ITT megrendelhető.