Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

"​Ove 59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka. Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?"

Egy - na jó, két - szuszra olvastam el, mert ez egy hihetetlenül jó és letehetetlen könyv.

Olyan sok mindenről szól, olyan sok fontos dologról! Többrétegű, mély, mégis könnyed hangvételű, és teljes mértékben eredeti a stílus, amelyben íródik.

Szól az elvekről, és szerintem ha valaki azt hiszi, hogy az elvekhez való merev ragaszkodásról, az téved - még ha a látszat erre utal is. Ugyanis nem a merev álláspontokról szól ez a történet. Hanem a becsületességről, a hűségről - emberekhez, elvekhez, erkölcshöz, dolgokhoz -, a munkához s az élethez való hozzáállásról.
És ha az elvekhez való "túlzott" ragaszkodásról, akkor is olyan értelemben, mint biztonságigényről, mint kapaszkodóról, amelyekre szükség van a talpon maradáshoz. Az élethez. Amihez Ovénak semmi kedve sincs anélkül, aki az életének az értelmét jelentette.

Szól ez a történet a rutin megbecsüléséről, nem csak elviseléséről - vagyis az alkalmazkodásról, az elfogadásról, annak a megbecsüléséről, amink van.
A rutinról (a munkában, a hétköznapokban; amikor valaki nem vágyik feltétlenül "nagy dolgokra", kreativitásra, nem elégedetlenkedik, nem perel a főnökével és a sorsával, hanem becsüli azt) mint biztonságról és mint kötelességről.

Az író időnként a humorérzékét is megcsillogtatja, és az sosem sok, sosem erőltetett, mindig éppen elég és éppen a helyén van. Nem is feltétlenül a nehéz helyzeteket oldja humorral; egyszerűen csak humort csempész bele olyan párbeszédekbe, ahol azok életszerűek, ahol azok jó eséllyel a valóságban is előfordulnak. Vagy nem. És éppen ez a lényeg. Hogy "semmi különös" - és ez nagy előnye a dolognak. Általában valóban ott van poén az életben, egy mondatban, egy párbeszédben, ahol az nem kiszámítható, és ahol talán "helye sincs" - és ezt Backman remekül kezeli.

Máskor viszont egy könnyedebb(nek látszó) helyzetbe visz bele - látszólag meglepő módon, de ha belegondolunk, abszolút életszerűen odakívánkozó (vagy nem) - olyan mondatokat, amelyek arcul csapnak.

Ez a könyv szól a hasznosságról, és a mélyére megy annak, hogy miért is fontos ez. Neked. A családodnak. Az önbecsülésednek. Meg úgy egyáltalán. Hogy nem árt hasznosnak lenni, és úgy élni az életet.

Az ember, akit Ovénak hívnak szerintem egy kiváló társadalomkritika - amelyet (legalábbis ahogy a könyvből készült filmről szóló kritikákat olvastam) szerintem sokan félreértenek. (Én nem láttam a filmet.) Van, aki azt mondja, hogy ebben a könyvben mindenki kicsit együgyű. Meg hogy ez csak arról szól, hogy egy idős pasas morcosan hadakozik minden hülyeségen a szomszédaival. Hát nem. Nem csak erről szól. Nem erről szól.
Ezek csak eszközök arra, hogy az író megmutassa és érzékeltetni tudja azt, amit el akar mondani. Csupán egy eszköz az, hogy némileg felerősíti, mintegy parodizálja a szereplőknek a tulajdonságait, az általa helytelennek vagy éppen fontosnak vélt dolgokat.

"1889-ben sikerült megépíteni az Eiffel-tornyot, de manapság egy nyamvadt földszintes ház alaprajzát sem tudják megrajzolni anélkül, hogy valaki el ne szaladna feltölteni a telefonját."

Ez kritika. És szimbólum egyben. Ébresztőnek szánt mondat.
Hogy mit is csinálunk?

És igen, szól ez a könyv az önzetlen szeretetről.
De senki ne higgye, hogy ez valami ömlengős giccsregény, mert korántsem az.
Értékes, kritikus, mély, őszinte és szerethető.

A fordítás pedig még hozzáad a könyvhöz, ha ez lehetséges.

"Ha nem ismered a pillanat történetét, nem ismered az embert." - Olvassátok el ezt a könyvet ahhoz, hogy megértsétek ezt a fontos mondatot. És sok egyéb fontos és értékes gondolatot.

"Ha az embernek nincs mondanivalója, legjobb kérdezni valamit. Mert az emberek, ha megkapják a lehetőséget, hogy magukról beszéljenek, azt is elfelejtik, hogy előtte rosszat gondoltak a másikról."

És tényleg. Figyeljétek csak meg. Gondolkodjatok el rajta. Jusson eszetekbe egy hasonló szituáció. Ugye??

Fredrik Backman kimond olyan dolgokat, amiket nem fogalmaztál meg sosem magadnak, és talán nem is fogalmaznál meg soha. Ő megteszi helyetted. Vagy neked. 

Ne menj el mellette gondolkodás nélkül. Ha meghallod a gondolatait, nyersz vele. 

Nem azokat kell feltétlenül meghallani, hogy "ne legyél morcos", "segíts a szomszédodnak" meg ilyesmi. Még azt sem muszáj, hogy "legyél hasznos" - bár ez sem árt néha.

Azt kell meghallani (többek között), hogy "Nehéz beismerni, ha az embernek nincs igaza. Különösen, ha elég sokáig igaza volt. 

Nehéz beismerni, ha az embernek nincs igaza. Különösen, ha már nagyon régóta nincs."

De ezeket meg kell hallani. 

Az ember, akit Ovénak hívnak az Animus Kiadótól megrendelhető ITT!

Philip Kerr: Berlin Noir – Halálos március (1. rész)

„Imádtam a fal leomlása előtti Berlint. A leghangulatosabb város volt az egész világon! Sötét és karcos, akárcsak én.”

A skót származású Philip Kerr jogot és filozófiát hallgatott az egyetemen – többnyire németül. Ekkor ásta bele magát a 20. századi Németország történetébe, különösen a náci ideológia érdekelte. 1989-ben jelent meg első detektívregénye, a Halálos március – ebben a kötetben találkozhatunk először Bernie Günther nyomozóval, a Berlin Noir-sorozat főszereplőjével.

Günther szókimondó, cinikus és kétségtelenül acélos humorú férfi. Az első világháborúban tisztként szolgált, a bűnügyi rendőrség kötelékében pedig 11 évet húzott le: eltűnt emberek, jórészt zsidók után nyomozott.

A Halálos márciusban Kerr 1936-ba kalauzol, felvonultatva a film noir kelléktárát: adott egy magányos nyomozó, egy komor és korrupt város, és persze nem hiányozhat egy igazi femme fatale sem, akit a kor ünnepelt színésznője, Ilse Rudel testesít meg. Megelevenedik előttünk az 1936. évi berlini nyári olimpia, belecsöppenünk egy ékszerrablásba, tanúi lehetünk annak, amint a nyomozás során Günther konfliktusba kerül a hatóságokkal, míg végül egy koncentrációs táborban találja meg az ügy kulcsfiguráját. Ha tetszett a Budapest Noir és a Bűnös Budapest-ciklus többi része, biztosan magába szippant a Berlin Noir rejtélyekkel teli világa!"

Philip Kerr - akit eddig nem ismertem - kiváló író. Remek a stílusa, nagyszerű a humora. Az egész könyvet, a nehéz epizódokat (amelyek elkerülhetetlenek, tekintve, hogy a '30-as évek Németországában járunk) áthatja és némileg könnyedebbé teszi Bernard Günther humorérzéke, beszólásai.

Kerr érzékletesen szemlélteti az akkor élő németek életét (zsidókét és nem zsidókét egyaránt; tehát a németekét), azokat a hétköznapokat, amikor bármit, amit tettek, meghatározott a félelem, az, hogy soha nem érezhették biztonságban magukat, folytonos bizalmatlanság és bizonytalanság vette őket körül.
Arról most nem írok külön, hogy a zsidók hogy éltek ebben az időben - sem a koncentrációs táborokról -, hiszen erről rengeteg könyv és film szól, de Kerr erről is úgy ír, mintha tényleg ő maga is ott lett volna. Ami egy krimiben, egy könnyű műfajban szokatlan, és ettől válik ez a könyv egyedivé.

Az író nagyon nehéz közegbe helyezi a bűntényt, amely után a magánnyomozója nyomoz; és ami egy sima kriminek indul, az azután meglepő, kiszámíthatatlan és szörnyű véget ér.
Sok mindenre lehet számítani, hogy ki mit tett és miért, de ami a háttérben van, az megjósolhatatlan.

A történelmi háttér, az akkori mindennapok részletes lefestése, ennek a témának a fajsúlyossága és nehézsége ötvözve a krimi könnyed elemeivel egy nagyon különleges könyvet eredményez.

Philip Kerr úgy írja le az akkori Berlint, mintha jelen lenne, ott lenne - és ennélfogva mintha te is ott lennél.

A történet vége megrázó, nincs meg az a feloldás, amit minden könyv végén vársz – úgy gondolom, Kerr egy nagyon bátor író, hogy - eleve ilyen témaválasztás mellett - ilyen befejezést mert írni.
Nem csupán megtalálja Günther a gyilkost, nem, ezzel az író nem elégszik meg - a mellékszálak és aztán a nem várt lezárása az ügynek ugyanis döbbenetesek és letaglóznak.

Mindettől más ez a krimi, mint a többi - tényleg mindenkinek ajánlom elolvasásra; egy nagyszerű író sorozatának első része. Aki szereti ezt a műfajt, biztosan nem fog csalódni benne. Történelem- és krimirajongóknak ugyanannyira ajánlott!

ITT megrendelhető.

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly (3. rész)

"Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény Roxfortba tart, a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. A varázslónövendék Harry Potter és barátai számára a harmadik tanév sem csak a vizsgák izgalmait tartogatja..."

Gergő pillanatok alatt végzett vele. "Csak" ugyanazért, amiért mindenki: letehetetlen, elvarázsol, elbűvöl, magával sodor, mert lendületes, izgalmas, zseniális és remekmű. Hát ezért. Ezt tudjuk csak leírni minden Harry Potter-résznél - de ezt le kell írnunk minden Harry Potter-résznél.

Nagyon tetszettek neki az ötletek benne, és a csattanó (ami egyébként nem csak az egyes kötetek végén van, hanem a történet közben is van nem kevés fordulat, csattanó és számos, abszolút kiszámíthatatlan epizód).

Ez a rész még egy kicsit jobban tetszett neki, mint a 2., pedig az is lenyűgözte.
Igen, a Harry Potter-sorozat olvasása közben az ember mindig azt hiszi, hogy a következő rész már nem lehet jobb - és Rowling minden újabb kötetnél el tudta érni, hogy az felülmúlja az előzőt, hiába volt már az is zseniális.

Amint letette ezt a kötetet, máris a kezében volt a 4. - arról is hamarosan tudósítunk!
Addig is minden gyereknek és felnőttnek üzenjük, aki még nem olvasta: olvassátok el a Harry Pottert! Ő és a barátai és a Rowling által megteremtett miliő csodás világba repít titeket. És higgyétek el: ott akartok lenni.

Az Animus Kiadótól megrendelhető!

Michelle Painchaud: Erica szerepében

"Istenem, bocsásd meg bűneimet! Egy tizenhárom évvel ezelőtt eltűnt lánynak adom ki magam, aki gazdag.

És halott.

Erica Silvermant négyéves korában rabolták el. Az óvoda elől tűnt el, és azóta sem került elő. Milliomos szülei még ennyi év után is időt és pénzt nem sajnálva próbálják felkutatni őt.

Aztán egy napon csoda történik.

Erica megszökik az elrablóitól, és hazatalál.

Tizenhét éves. Hosszú évektől fosztották meg. Megviselték a történtek, poszttraumás stressz szindrómában szenved. Újra meg kell tanulnia, kicsoda ő, és honnan is jön.

És még valami – ez a lány nem Erica Silverman.

Michelle Painchaud Seattle-ben született, de Hawaiion nőtt fel, ahol azzal ütötte el az időt, hogy cukornádültetvényeken rendezett partikon jelent meg hívatlanul. A macskák és az animék töltik ki azt a kevés gondolatát, amely nem kemény tinik kemény történeteivel kapcsolatosak. San Diegóban, Kaliforniában él, és megtalálható a Twitteren: @michelleiswordy és a Tumblr-ön: michellepainchaud.tumblr.com."

Ismét egy young adult kategória, amely szerintem minden, olvasni szerető adultnak is tetszeni fog.
És íme, ismét egy olyan könyv, amelyikben pontos, abszolút a helyükön lévő mondatok vannak! Juhé!

Michelle Painchaud nagyszerű író, és ez egy baromira jól megírt könyv. Szörnyű, borzalmas (mármint olyan értelemben, hogy a téma megviseli a lelket), de fordulatos, izgalmas, nagyon olvasmányos, ugyanakkor nagyon mély; és amennyire meg tudom ítélni, nemcsak kiválóan megírt, de kiválóan fordított könyv is.

Sajnos azt el kell árulnom - de nem hiszem, hogy nagy titkot osztok meg ezzel -, hogy itt nincs boldog végkifejlet. Az író próbál adni valamifajta feloldást, de nem tudom, hogy ez mennyire lehetséges - ezt mindenki ítélje meg maga.
Mindenesetre letehetetlen könyv, és - még egyszer mondom - kuriózum ez a hihetetlenül ösztönös, mégis (máris) kiforrott stílus. Ez a szerző őstehetség, legalábbis én így gondolom.

Eredeti mondatok, hiteles párbeszédek, remek stílus, és olyan gondolatok, amelyek ütnek - ami gyakran fájdalmas, de hát miért olvasunk, ha nem azért, hogy hasson ránk a történet, vagy ha nem a történet, akkor a gondolkodásmód, az írásmód, akár csupán néhány gondolat - vagy bármi más? Miért olvasunk, ha nem ezért?
Ja, azért, mert ki akarunk kapcsolódni, szórakozni vagy ilyesmi? Az is meglesz.

Könnyed és nehéz olvasmány.
Könnyed stílus, nehéz mondanivaló.
Fájdalmas történet.
Csavarok, fordulatok. Nem kiszámítható. Nem sablonos.
Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy tényleg olvassátok el!

A Gabo Kiadótól megrendelhető!

Homer Hickam: Vigyük haza Albertet!

"Egy férj, egy feleség és ez utóbbi aligátorának többé-kevésbé igaz története

Elsie Lavender és idősebb Homer Hickam – ifjabb Homer Hickam leendő szülei – gimnáziumi osztálytársak voltak a nyugat-virginiai szénmezők vidékén, akkor érettségiztek, amikor elkezdődött a nagy gazdasági világválság. Homer megkérte Elsie kezét, ám Elsie inkább Orlandóba utazott, ahol egy Buddy Ebsen nevezetű, táncos lábú színész személyében gavallérja is akadt (igen, arról a Buddy Ebsenről van szó). Ám amikor Buddy New Yorkba költözött, Elsie vele kapcsolatos álmai szertefoszlottak, és végül ismét a szénmezőkön találta magát Homer feleségeként.
Elsie-t nem elégítette ki a bányászfeleség szerepe, ráadásul nap mint nap eszébe juttatta a gondtalan orlandói időszakot Buddy nem éppen szokványos nászajándéka: egy Albert nevű aligátor, aki kis házuk egyetlen fürdőszobájában éldegélt. Végül Homer választás elé állította Elsie-t: „Vagy én, vagy az aligátor!” Némi töprengés után Elsie arra a következtetésre jutott, csak egy dolgot tehet: hazaviszi Albertet.
A Vigyük haza Albertet! egy fiatal házaspár és különös kedvencük megható, vicces és időnként szívszorító történetét mondja el kalandos, ezer mérföldes útjuk során. Meleg és bájosan egyszerű hangvételével – mely már a Rocket Boyst is megszerettette az olvasókkal – Homer Hickam szórakoztató regénye valójában a furcsa és csodálatos érzelemnek állít emléket, amelyet szeretetnek nevezünk."

Homer Hickam nagyszerű író. Ezt rögtön az elején leszögezném. Történetszövése, a meseelemek ötvözése a valósággal, a képzelet keveredése a vágyakkal, az emlékeké az álmokkal - regénye során végig olyan írói eszköztárat vonultat fel, amelynek következtében egy csodásan eredeti történet jön létre.

A Vigyük haza Albertet! című regény egy látszólag egyszerűnek tűnő utazást mesél el, amely azonban korántsem egyszerű. Hiszen ha arra gondolunk, hogy mindez nem csupán mese, és tulajdonképpen egy aligátorról van szó, akkor máris megértjük, hogy egy rengeteg kalandot ígérő útnak nézett elébe ez a házaspár már elindulásukkor; és persze ezenfelül jött még az a számtalan nem várt és kiszámíthatatlan fordulat, amelyekre nem készülhettek fel - és amelyek vagy megtörténtek, vagy sem. (És nem is ez a fontos.)

Mit gondolunk az aligátorokról?
Na ugye.
Hát meg fog változni a véleményetek róluk, miután elolvastátok ezt a könyvet. (Persze azért csak óvatosan! Homer sem véletlenül akarta hazavinni Albertet...)
De mégis: egy szerethető állatot látunk, és két olyan embert, akik szeretik őt. És egymást. És mégis választaniuk kell.
Jé-jé-jé...

Ez a könyv szól a sorsról, a végzetről (a Kiszmetről), és szól a hitről, és a nehéz döntésekről.
Egy Utazás története (szó szerint is és minden szereplő sajátos belső utazásáé is), amelynek során mindkettőjüknek folyton újabb és újabb döntéseket kell hozniuk, és közben hagyatkozniuk kell az ösztöneikre, egymás iránt érzett szeretetükre, a Kiszmetre vagy Istenre - tehát a hitükre -, és kitartani ezek mellett a döntések mellett, vagy elvetni, megváltoztatni azokat.

Van egy út, amelyet választunk, és vannak utak, amelyek közül választhatunk - azonban vannak olyan utak is, amelyekre rásodor minket valami általunk láthatatlan és megfoghatatlan erő, és akkor csak az alkalmazkodás marad a helyzethez.
Az elfogadás. Netán a rádöbbenés, hogy szeretjük azt az utat. És fontos nekünk.

A Vigyük haza Albertet! egy nagyon különleges történet, amelynek során Elsie rájön, hogy ki Homer, Homer rájön, hogy ki Elsie, és Elsie rájön, hogy ki Elsie, és Homer is rájön, hogy ki ő maga. 

Nehéz megfogalmazni, hogy mitől olyan különös(en szép) ez a regény, hiszen annyi történet születik belső utazásokról és nagy ráismerésekről. Talán attól, hogy ebben nincs kimondva a "Nagy Ráismerés". Csak éli két ember azt az életet, amit élniük kell. Pedig gondolnak rá, hogy máshol vagy mással szeretnének lenni; mégis egymás mellett vannak. 
És lemondanak Albertről, amikor az nem is akar szabad lenni, és miközben nem is akarnak elválni egymástól. Mert azt súgja nekik egy belső hang (na jó, először még Homer), hogy ezt kell tenniük. 

Igen, vannak döntések, amelyeket meg kell hozni, és dolgok, amelyeket meg kell tenni, és ezek mögött nem mindig tudunk racionális okot keresni. Nem is kell. 
Elsie és Homer megtette, amiről úgy érezte, hogy a dolga; a többit a Kiszmetre bízta.
És valóban bíztak benne, hogy az az útjukon tartja őket. De ami a lényeg: ők minden kísértés és nehézség ellenére is azon maradtak. A saját, közös Útjukon. És nem hiszem, hogy valaha is megbánták volna. 

Jé-jé-jé...

A Vigyük haza Albertet! ITT megrendelhető.

Herman Melville: Moby Dick - rövidített változat

3. szint
Átdolgozta: María Asensio
Rajzolta: Francesc Ráfols

"A Moby Dickben Melville a két főszereplőn keresztül ábrázolja a rosszat. Egyrészről a bálna, amely az érzések nélküli rosszat szimbolizálja, amely mindent elpusztít, amivel találkozik. Másrészről pedig Ahab kapitány, aki a dacos rosszat szimbolizálja, hiszen személyes gyűlölete és bosszúvágya hajtja, még akkor is, ha ezzel az emberei életét teszi kockára."

A Napraforgó Kiadó sorozata négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínál az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg.

Ezt a könyvet Gergő olvasta el, és nagyon tetszett neki.
Izgalmasnak tartotta a történetet, és nem számított rá, hogy az lesz a vége, ami. (Hát igen, ez van, ha nem tipikusan gyermekeknek íródott regényt olvas egy gyermek.)
Az is tetszett neki, hogy egyes szám első személyben íródik a történet - valóban, ez mindig hozzátesz a könyvhöz, egyetértek.

Én (az anyuka :)) elfogult vagyok a bálnákkal kapcsolatban; abszolút nem tartom őket gonosz lényeknek, ezért ez a könyv egy elég különös megközelítésből szemlélteti a dolgokat; a bálnavadászokról annál inkább megvan a véleményem... Értem én, megélhetés - de azért ez gyakran nem csak erről szól, lássuk be.
Szóval ha egymás mellé tesszük egy bálna és egy rá vadászó ember gonoszságát - nos, ki szerint merre billen a mérleg?
De ez egy másik történet.

Mindenesetre különleges, érdekfeszítő, izgalmas sztorit kínál ez a sorozat a gyermekek számára könnyen olvasható és könnyen befogadható formában - akárcsak a Robinson esetében.

Ezt a részt is nagyon jó szívvel ajánljuk minden gyermeknek - szerintem már 7 éves kortól simán olvasható, akár 12-13 éves korig!
Elgondolkodtató téma könnyed lepelben - pont, ahogy az egy gyermeknek való.

ITT megrendelhető!

Daniel Defoe: Robinson Crusoe - rövidített változat

Olvass velünk! 4. szint
Átdolgozta: María Asensio
Rajzolta: Francesc Ráfols

"Robinson, a hajótörött tengerész a lakatlan szigeten bebizonyítja, hogy az ember türelemmel, erőfeszítéssel és leleményességgel képes felülkerekedni minden nehézségen, de rájön arra is, hogy a jó társaság és a közösség is elengedhetetlen a teljes élethez."

A Napraforgó Kiadó e sorozatában négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínál az olvasással még csak most ismerkedő gyermekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg.

Nagyszerű könyv, hadd kezdjem ezzel. Pedig én nem annyira kedvelem a rövidített történeteket, de ez azokra vonatkozik, amelyeket 13-14 éveseknek kínálnak. Én úgy gondolom, a 12-14 év fölöttiek már olvassák el a teljes regényt, ha érdekli őket a történet!
De a Napraforgónak ez a sorozata, amely kisebbeknek kínálja a klasszikusokat, nagyon igényes, és még én is élvezettel olvastam, felnőttként!

Gergőnek szántam ezt a könyvet, aki 9 éves, és örömmel olvas már hosszabb regényeket is, de meg kell hogy mondjam, még Dávid is elolvasta, 12 évesen.

A Robinsont én kezdtem ma olvasni Gergőnek, aztán úgy alakult, hogy kb. a felétől ő olvasta nekem. :) Szuper élmény volt.

Azt gondolom, ez a sorozat tényleg alkalmas arra, hogy felkeltse az érdeklődést az eredeti regény iránt, valamint hozzáad a gyermek általános műveltségéhez azáltal, hogy már kisebb korában megismerteti vele a sztorit.

Gergő számára nagyon érdekes volt, ahogy Robinson túlélte ezt a borzasztó hosszú időt; izgalommal olvasta, illetve olvastuk egymásnak.

Nagyon ajánlom a 8-10 éves korosztálynak ezt a könyvet, már csak azért is, mert a történet valóban remek - úgy gondolom, kiváló példázata a kitartásnak, a hitnek, a türelemnek, a lelkierőnek; és nagyszerű szórakozás a gyerekeknek!

ITT megrendelhető!

Sophie Jackson: Egy font hús

"Wes Carter vérbeli nehézfiú. Az Arthur Kill Büntetés-végrehajtási Intézet fegyenceként három éve ül kokainbirtoklásért. Tartozott valakinek, és a tartozása fejében vállalta a büntetést. Látszólag kemény, mint a beton, és hideg, mint a vas, ami elválasztja a külvilágtól. Gyönyörű, veszélyes, titokzatos és okos. Carter 16 éve (pontosabban 5844 napja) vár arra a lányra, akit a sors hozzá vezetett, és akinek a haja illatos, mint a barack. Csak ő mentheti meg a pokoltól
Kat Lane még csak kilencéves volt, amikor egy banda agyonverte az apját egy esős éjszakán Bronxban. A védtelen kislányt egy nála nem sokkal idősebb srác mentette ki. Kat sosem tudta meg, ki volt az a kapucnis idegen, akinek a karjaiban átvészelte a szörnyű éjszakát. 
Kat magánórákat ad Wesnek, de a múlt mély sebei nem tűnnek el nyomtalanul, és az állatias szenvedély sem gyógyíthatja be őket, hacsak a szerelem nem segít.
Sophie Jackson trilógiája a tiltott szerelem édességéről és veszélyéről az interneten lett szenzációs siker. Jodi Ellen Malpas, Jamie McGuire, Katy Evans és Samantha Young rajongóinak kötelező."

4,5 millió eladott példány.
Hát, ha erre van igény...

A 230. oldalig jutottam. Ami baromi nagy dolog, tekintve, hogy már húsz oldal után abba akartam hagyni. Aztán mindig azt mondtam magamnak, de, olvasom, majd csak jobb lesz, majd csak túl leszek rajta, igenis végigolvasom. Hát nem. Nem!

Arra számítottam, hogy valami jól szőtt sztori lesz, rejtélyekkel, de ez egy habhabkkönnyű romantikus regény! Áááá! De még ez se lenne baj, csak sajnos hibákkal, következetlenségekkel, és nagyon rosszul megírva.

"Teljes erejéből beszaladt a műhelybe"?

És a börtönben tényleg így beszélnek egymással a rabok: "Gazember!"? Ez komoly?
És ez a szó kb. minden 2. oldalon szerepel.
És amikor dühösek, akkor olyan szavakat használnak, hogy "basszus"? Nanee, ennyire azért ne már... Bizonyos téren Sophie Jackson annnnnyira szókimondó tud lenni, akkor miért nem fektetett nagyobb hangsúlyt a többi területen is a hitelességre? Az összes többi területen.

Az egész történet hiteltelen.

Mocskos szájú szabadult rab mondja a börtönbeli angoltanárnőről:
- Legszívesebben egész nap csókolgatnám azt a két virgácsot...
Virgácsot??????? KOMOLYAN????? NEMÁÁÁÁR!
Meg hogy milyen jól néz ki a nő abban a "ceruzaszoknyában". Egy pasi használ ilyen szót?? Tudja, hogy mi az a ceruzaszoknya??????

Folyamatosan olyan mondatok, történések vannak, amik egyszerűen nem következnek egymásból, annyira logikátlanok, hogy azt már nem lehet betudni az írói szabadságnak, mert annyira idegesítőek...
Az egész könyv baromi idegesítő!

Az ajánlóban sorolják a neveket, hogy mely szerzők rajongóinak kötelező - hát csak rajta!

Hosszan sorolhatnám még, hogy miért voltam képtelen elolvasni, de inkább nem vesztegetnék rá időt.

Viszont biztos vagyok benne, hogy nagyon sok mindenkinek tetszene, hiszen nem véletlenül adtak el belőle több millió példányt - szóval ITT megrendelhető.
Lehet próbálkozni.

Karin Slaughter: Az eltűnt lány

"Karin Slaughter egy kifinomult és vérfagyasztó pszichothrillerrel tér vissza, melyben veszélyes titkok, hidegvérrel végrehajtott bosszú és váratlan feloldozás követik egymást az elhidegült lánytestvérek életében, akik kénytelenek összefogni, hogy felfedjék az igazságot két, több mint húsz év különbséggel bekövetkezett, gyötrelmes tragédia kapcsán, amelyek rányomták a bélyegüket egész életükre.

Nővérek, idegenek, túlélők. 

Több mint húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt Claire és Lydia tizenkilenc éves nővére, Julia. A két lány nem beszélt egymással azóta, s mára homlokegyenest eltérő életet élnek. Claire egy atlantai milliomos elkényeztetett felesége lett, míg Lydiát, az egyedülálló anyát egy volt elítélthez fűzi tartós kapcsolat, és alig tud megélni. Egyikük sem tette még túl magát a közösen átélt hajdani borzalmon és szívfájdalmon, s a sebet most kegyetlenül feltépi a sors, amikor Claire férjét meggyilkolják. 

Egy tizenéves lány eltűnése és egy középkorú férfi meggyilkolása csaknem negyedszázadnyi eltéréssel – ugyan mi köthet össze két ilyen eseményt? A túlélő nővérek óvatos fegyverszünetet kötve visszanéznek a múltba, hogy megtudják az igazat, s felfedik a titkokat, melyek oly sok éve romba döntötték a családot. Mindeközben felfedezik a megváltás és a bosszú lehetőségét is ott, ahol a legkevésbé sem várnák."

A Szőke, kék szemű folytatása, mely megvásárolható ITT, s amelyről ajánló olvasható ITT.
Interjú a szerzővel ITT - szerintem inkább akkor olvasandó, ha a könyvön már túl vagy.

Na nézzük...

Van egy olyan ajánló a könyv elején, amely azt írja: "Slaughter olyan mély, sötét helyekre ragadja magával az olvasóit, ahová más szerzők nem merészkednek. Nem ismer félelmet. Az egyik legbátrabb thrillerszerző..."

Ez kétségtelenül így van. Annak minden előnyével és hátrányával együtt.

De mit nevezünk egy krimi esetén előnynek és mit hátránynak? És kinek mi jelenti az egyiket, és mi a másikat?

"Előny"... hmm... Aki szereti a nagyon durva történeteket, annak tetszeni fog. Nekem ez időnként már sok volt. Amikor mondtam a férjemnek, hogy egy nagyon durva krimit olvasok, azt kérdezte: Svéd, mi?
Nos, nem az.
De hadd írjam le akkor a következő ajánlót Slaughter könyvéhez:

"Karin Slaughter húsz svéd krimiszerzőből tizenkilencet legyőz." (svéd könyvkritikus)

Hát le. De jó-e ez?
Merészség-e ez? Bátorság?

Nem ismer félelmet ez az író, amikor ír, az biztos. De biztos az is, hogy sok mindenkinél ez már túl megy egy határon. Mert azért ez nem egy könnyű krimi, nem egy könnyű témakör.

Próbálok tárgyilagos lenni, és összeszedett, amennyire lehet.

Nagyon olvasmányos, nehéz letenni, folyamatosan pörgős, izgalmas. Ez kétségbevonhatatlan. De folyton felmerült bennem a kérdés a téma kapcsán: hogy jut eszébe ilyesmi valakinek? Főleg amikor belement a részletekbe. Hogy a fenébe jut valakinek az eszébe ilyen?
És aztán az a kérdés is felmerült bennem, hogy ha ilyen eszébe jut (de honnan, miért, hogyan??), akkor is: hogy meri leírni??

Ha ez bátorságra vall, akkor Karin Slaughter nagyon bátor nő.

Nem tudom, arra vall-e. Tulajdonképpen bizonyos szinten arra, igen, biztos.

De még mire? Mire vall még, ha valakinek ilyenek jutnak az eszébe?

Aztán olvastam az interjúban, amit sajnos lehet sejteni: becsukhatjuk a szemünket, befoghatjuk a fülünket, de sajnos még ilyen dolgok is vannak, amiket ő leírt... Vannak ilyen emberek...
Így hát talán nem is kárhoztatható ezekért az "ötletekért" - mert lehet, hogy egy bűnügyi aktában olvasta? Nem pont ezt (ezt nem; elmondja az interjúban, hogyan jutott eszébe); hanem "ilyesmit". Akkor viszont azért borzalmas ilyeneket olvasni, mert azt tudni, hogy ilyen megtörténhet vagy netán megtörtént már... nos, az befogadhatatlan. Mert nem akarunk tudni róla, és nem akarjuk, hogy ez igaz legyen!

Szóval ez egy durva krimi, durva részletekkel, durva leírásokkal. Olvastam én már durva krimiket (hmm, azok svédek és norvégok voltak), de ez tényleg "felér" velük.
Akit nem zavarnak, nem riasztanak el a kegyetlen részletezések, annak biztos tetszeni fog, mert valóban izgalmas, folyamatosan történik valami, nem lehet unatkozva lapozni, de azt is el kell mondani, hogy Slaughter kíméletlen az olvasóihoz.
És a szereplőihez.
Ezért, gondoltam, én sem finomkodom vele a véleményalkotáskor.

Nagyon beteg dolgok vannak a könyvben (és ez valóban azért annyira szorongást keltő, mert az ember nem akarja elhinni, felfogni, és nem akar tudomást venni arról, hogy vannak ennyire beteg emberek, akik bármire képesek), egyfelől olyan olvasmányos körítéssel megírva, hogy valóban nagyon nehéz letenni, másrészt viszont keményen feszegetve a határokat, próbára téve az olvasók ingerküszöbét.

Slaughter tehetséges író, az biztos; úgy tudja vezetni a szálakat, hogy tényleg nehezen tedd le a regényt, még így is, hogy irtózol attól, amiről szól.

A téma miatt viszont a véleményem összetett.

Izgalmas regény, olvasmányos, pörgős, nehéz letenni, de a témaválasztás kissé erős - szerintem kevésbé durva részletekkel is abszolút megállta volna a helyét a könyv pusztán a stílusával a legjobb krimik piacán.

Karin Slaughter le meri írni, ami eszébe jut; és mer tudomást venni arról, hogy a világ néha szép, néha borzalmas hely tud lenni.
Aki a sötét oldalára is kíváncsi, az olvassa el ezt a könyvet - de nem lesz könnyű olvasmány, ezt előrebocsátom. Viszont ha belekezdtél, nem fogod letenni, amíg ki nem olvastad; főleg ha a Szőke, kék szeművel kezded.

Karin Slaughter: Szőke, kék szemű

"Az eltűnt lány a hírekben önmagára emlékezteti Julia Carrollt: tizenkilenc éves, szép, szőke és kék szemű. Julia eldönti, hogy alaposabban utánajár a történetnek, és cikket készül írni az esetről az egyetemi lapba. Egyre inkább megszállottjává válik az ügynek, s fel sem merül benne, hogy akár ő maga is lehet a következő áldozat."

Az eltűnt lány című krimi előzménytörténete. 

Egy 80 oldalas, vékony könyv, amely azonban megalapoz egy jóval vastagabb regényt, ezáltal élőbbé teszi azt - ami egy borzongató kriminek egyrészt az előnyére válik, másrészt - éppen ezáltal - rossz érzéssel tölt el. Hiszen valóságosabbnak tűnik az egész azáltal, hogy az író egy előzményregényben bepillantást enged annak a lánynak az életébe és lelkivilágába, akiről szól majd az a szörnyű történet.

A Szőke, kék szemű még csak sejteti azt a rosszat, amely a következő regényben bekövetkezik.
Letehetetlen könyv, mert Slaughter hihetetlenül olvasmányosan ír.
Tényleg félve várod az - úgy tűnik - elkerülhetetlent.

Mivel ez a könyv csak Az eltűnt lánnyal együtt képez egységet, bővebben ott fogok véleményt nyilvánítani róla. Nem leszek kíméletes. Slaughter sem az.

A Harlequintől e-könyvben megrendelhető!

Kalandos küldetés: Győzd le a programot; A robotok lázadása (A Rubik-misszió)

Most kivételesen - egyszeri alkalom - nem olyan könyvet ajánlok, amit mi olvastunk, hanem amelyeket ajándékba vettünk valakinek.
Ennek oka az, hogy annyira klassznak tartjuk a Kalandos küldetés című sorozatot, hogy megragadnánk az alkalmat, hogy akkor is ajánljuk valamely részét, ha azt épp most nem mi olvassuk.

A sorozat két újabb részét szeretnénk tehát ajánlani nektek, ezúttal picit nagyobb gyermekeknek - olyanoknak, akik érdeklődnek az informatika vagy a fizika iránt.

A Győzd le a programot című részben egy számítógépes kaland vár a gyermekre. A lovagok veszte egészen új szintre emeli a számítógépes játékot: szó szerint a közepébe csöppen a gyerkőc. Ám ha a program részévé válik, a veszélyt nem csupán a lovagok és a sárkányok jelentik.

A Rubik-misszió ezúttal a számítástechnika világába repíti el az olvasóit, és miközben a programozás és az algoritmusok között kalandoznak, még informatikából is okosabbak lesznek!

A robotok lázadása során pedig egy robotikus kaland vár a kis olvasókra, melynek során veszélybe kerül egy robotkutató központ. Ki kell játszani a szenzorokat, hatástalanítani a robotokat, és legyőzni az őrült tudóst.

A Rubik-missziónak ez a része a feltalálók és a robotika világába kalauzolja a gyermekeket, és miközben a találmányok között kalandoznak, bővítik fizikából szerzett ismereteiket is.

Mindkét rész végén kisokos található, amely elmagyarázza az új kifejezéseket, de annyira sokszínű ez a könyv, hogy még recept is található benne!

Nagyszerű szórakozás a téma iránt érdeklődőknek!
És remek ismerkedési lehetőség a témákkal annak, aki még nem jártas a fizika és az informatika világában.

A Győzd le a programot megrendelhető ITT, A robotok lázadása pedig ITT.

Kalandos küldetés: A lovagi viadal

Újabb kötetekkel bővült a Napraforgó Kiadó népszerű sorozata, a Kalandos küldetés.
Itt is a gyerekek a főszereplők - ez esetben a lovagok mellett -, és a küldetés során a történelmi tudásukat kell kamatoztatniuk.

El kell foglalniuk az erődöt, és ennek során nemcsak próbára teszik a történelemből szerzett ismereteiket, hanem bővítik is a tudásukat.

A könyv tele van izgalommal, melynek során a következő kérdésekkel találja magát szembe a gyermek: képes-e megállni a lábán a középkorban? Megnyeri-e a lovagi tornát, meg tudja-e menteni a király életét, és el tud-e foglalni egy erődítményt? Vagy legyőzi a gonosz báró?

Garantált szórakozás, ez a rész elsősorban fiúknak, akár 6-7, akár 11-12 éves korban!

A gyerkőc maga alakítja a történetet, és ő dönti el, hogy hogyan oldja meg a rá váró feladatokat. Ennek során kiderül, hogy többet tud, mint gondolná.

Én nagyon örülök, hogy a gyermekeim olvasnak regényeket, de egy-egy ilyen kalandos küldetés szuper lazítás a nagyobb terjedelmű könyvek között, és egy regény közben is akár.

Igazán színes, szórakoztató olvasmány, és szerintem ez a legfontosabb, nem is a tudásbővítés - egyszerűen élvezik ezeket a "küldetéseket" a gyerekek, és az olvasásnak ez a lényege. Arról nem is beszélve, hogy sikerélményük van, miután megoldottak egy-egy feladatot, ami szintén motivációt jelent a további olvasáshoz. Ha a cél az, hogy egy gyerek szeresse a könyveket, akkor ahhoz remek út vezet a Kalandos küldetéseken keresztül.

És ha már szeret olvasni - akkor sem fogja tudni letenni egyiket sem.

A Napraforgó Kiadótól megrendelhető!

Rick Riordan: Az elveszett hős (Az Olimposz hősei 1. rész)

Oldalszám: 544
Kötéstípus: kemény táblás védőborítóval
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Heroes of Olympus: The Lost Hero
Fordító: Acsai Roland

"Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkaspótszülőkről már ne is beszéljünk…

Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?

Megtudod, csak kövesd kedvenc íród kedvenc hőseit a leges-legújabb és legkockázatosabb küldetésre!"

Dávid tegnap fejezte be ezt a könyvet - ő már bátran nekivág a vastag olvasmányoknak is; ez is több mint 500 oldalas könyv.

Ugyanannyira tetszett neki ez a rész is, mint az eddigi Percy Jackson-történetek, főként az, hogy mindegyik fejezetet valamelyik főszereplő szemszögéből láttatta az író.
Ez alapján kíváncsi a folytatásra, hiszen sikerült Rick Riordannak úgy lezárni a történetet, hogy nincs lezárva - és hogy ezáltal felcsigázza az érdeklődést, vajon mi lesz ezután; vajon hol van Percy Jackson.

Dávidnak az különösen tetszik, hogy az író ötvözi a modernitást a mitológiával - nagyszerű ötlet.

Meglepő fordulatok vannak a regényben, és fokozatosan egyre több dolog derül ki a főszereplő életéről, hiszen az amnézia az egyik "főszereplője" a könyvnek, és mindig nagyon izgalmas, hogy hogyan ébred rá az amnéziás személy napról napra, fokról fokra, hogy ki is ő valójában.

Izgalmas könyv, főleg 12-13 éves fiúknak ajánlott, de tulajdonképpen mindenkinek, akit érdekel a mitológia.

J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája

"Harry Potter varázslónak született. Második tanéve a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában éppen olyan eseménydúsnak bizonyult, mint amilyen az első volt. Lekési a különvonatot, így barátai repülő autóján érkezik tanulmányai színhelyére. S a java csak ezután következik..."

Oldalszám:	320
Kötés típusa:	Keménytábla, védőborító
Fordította:	Tóth Tamás Boldizsár

A legújabb könyv, amit Gergő olvasott. Még sosem láttam ennyire belefeledkezni egy regénybe, nem tudta letenni. Olyan jó érzés látni, hogy a gyermekeim is megismerték - máris, 8 és 11 évesen -, milyen is ez: amikor "már csak egy oldalt" olvasok, mert mindjárt elalszom/el kell indulnom/dolgom van/leckém van. Este 11-ig olvas, amíg tényleg már nem tudja nyitva tartani a szemét.
Most erről szól minden nap: beszélgetni kell róla, képet nézni az interneten stb.

Kicsit jobban tetszett neki az első résznél a második, de én megmondtam neki már az elején, hogy minden rész jobb lesz, mint a következő. :) Ez - is - a csodálatos J. K. Rowlingban.

Tetszettek neki az ötletek, amiket Rowling kitalált, de ezen sincs semmi csodálkoznivaló.
Én mindig azon vagyok meglepve, ha valakinek nem tetszenek a Harry Potter-könyvek, mert nem bírom megérteni az okát, hiába magyarázzák.

Tegnap épp arról folyt a vita, mivel mindkét gyerek kiolvasta a maga regényét, hogy ki kezd bele a Harry Potter 3. részébe. Gergő nyert. Nála elevenebb volt az élmény, hiszen ő fejezte be tegnap a 2. részt, így ő keményebben harcolt a 3.-ért. :)

Dávid legújabb olvasmányáról a következő blogbejegyzésben számolunk be.

A Harry Potter az Animustól megrendelhető!

Richard Yates: Húsvéti korzó

A két testvér már kislányként is nagyon különbözött egymástól. Emily csodálattal tekintett érzékeny lelkű nővérére, és féltékenyen szemlélte apjukhoz fűződő kapcsolatát, Sarah viszont húga önálló gondolkodásmódját és függetlenségét irigyelte. Felnőttként egészen más életet élnek. Sarah a biztonságot jelentő házasságot választja, Emily az állandó útkeresést. De vajon melyik jelent szabadulást az otthonról hozott, bénító minták alól, és melyik vezet a boldogsághoz?

Richard Yates amerikai író (1926 – 1992) lassan jól megérdemelt helyére, a klasszikusok közé kerül. Hírnevét a fojtogató légkörű A szabadság útjaival alapozta meg, melyből nem kevésbé borzongató film készült. Tehetségét generációjának jelentős szerzői, Vonnegut és Tenessee Williams méltatták. Realizmusát, kíméletlen iróniáját sok fiatal, angolszász író próbálja utánozni ma is.

„Olyan megható, amilyen valóságos, és olyan szép, amilyen szomorú.” (Time Out)

Fordította Karáth Tamás
224 oldal, keménytáblás, védőborítóval
ISBN: 978-963-9910-53-9
Ára: 2.990Ft

Engem is Yates realizmusa fogott meg. Olvastam az Egy jó iskolát, és láttam filmen A szabadság útjait - hatását tekintve mindegyik kifogástalan mű, és remek ajánlólevél egy következő Yates-mű fogyasztásához.
A Húsvéti korzó túltesz ezeken is, annyira kifinomult az ábrázolásmód, és olyan tökéletesen kidolgozottak a karakterek.

A történet is jó, remekül láttatja, mennyire szerteágazhatnak az ugyanonnan induló utak - a személyiségek különbözőségéből és a családi körülményekből (meg még miből?) adódóan.

Óvatosan fejtegeti az író, hogy vajon mi az, ami számít: hogy "kit szeret jobban apu vagy anyu"? Hogy melyikükre tekintünk példaként (legyen szó példaképről vagy intő példáról)? Hogy milyen az első szerelmi élmény? Hogy mennyire vezetnek messzire a tanulmányaink? Hogy milyen társaságba keveredünk?
Mi az, ami leginkább számít abban, hogy hova jutunk?
Persze, a döntéseink is.
De a döntéseink meghozatalakor mi vezet minket?
Mi határozza meg, hogy hogyan fogunk dönteni? Hogy valaki miért így, más meg miért úgy? Mi befolyásolja ezt a leginkább?

A regény főleg Emily életútját mutatja meg, de amennyit Sarah-ból mutat, annál talán nem is kell több - a "kevesebb néha több" elvéhez tartva magunkat -, hiszen hiánytalanul és érzékletesen szemlélteti, hogy hogyan is él, milyen életet választott, és azt, hogy ha választások elé kerülünk, néha érthetetlen módon (vagy nagyon nehezen megmagyarázhatóan) a nehezebbik - előnytelenebbik? - utat választjuk.
Miért? Miért van ez? Szerintem ez mindannyiunkat érdekel.
De Richard Yates nem akarja megadni erre a választ, mert ahány életút, annyiféle, és nem lehet mindannyiunkra egy sablont húzni. De a kérdések azért feltehetők.

A megfogalmazásai pontosak, a kérdésfeltevései találóak, és mindig ráirányítja a figyelmet a legfontosabb dolgokra. Remekül ragadja meg a lényeget, és aztán nem engedi ki azt a kezéből - amíg az olvasó fel nem teszi magának azzal kapcsolatban a maga kérdését.
Azzal Yates már nem foglalkozik, hogy milyen választ adsz magadnak - az a te dolgod. Az övé a szembesítés. A tükör tartása. Egyfajta szemszög megmutatása.
A többi már nem az ő feladata.

Tényleg: miért választjuk gyakran a nehezebb utat? Azért, mert annak a végén esetleg boldogság lehetősége kecsegtet, míg a pillanatnyi, rövid távú kényelem hosszú távon kevésbé hozhat hasznot? Talán ezért.
De tudom, ez nem ilyen egyszerű.
És talán mindannyiunk, mindannyiunk máshogy gondolkodna, érezne, döntene ugyanabban a helyzetben. Talán itt a legérdekesebb a "miért".

Richard Yates egyébként sosem direkt módon teszi fel a kérdéseket. Sőt, egyáltalán nem is kérdez. Csak megmutat, leír, szembesít. Láttat, ráirányítja a figyelmedet valamire, aztán továbbvezet onnan. A következő állomáson ugyanez.
És mindezt nemcsak tartalmasan, hanem olvasmányosan, szórakoztató módon, elgondolkodtatón, hitelesen és úgy teszi, hogy ne akard letenni a könyvet, amíg nem végeztél vele.

A Partvonaltól a Húsvéti korzó megrendelhető.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

• 207 oldal
• Kötés: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
• ISBN: 9789634152590
• Móra Könyvkiadó, 2016

"A Pál utcai fiúkat az teszi népszerűvé, hogy az élet minden ága-boga benne van: iskola és játék, barátság és harc, pártoskodás és összetartás - minden, egészen a halálig. S az író mindezt gyerekésznek, gyerekszívnek szólóan szőtte regénybe. A gyerekvilág tükrében láttatja a világot. Boka, Nemecsek, Áts Feri és a többiek története átélhető csaknem bárhol, s az ezredfordulón semmivel sem kevésbé, mint születésekor, a XX. század kezdetén. Talán ez a magyarázata a regény példátlan hazai és világsikerének. Közel két tucat nyelven jelent meg, s ajánlott olvasmány nemcsak a magyar iskolákban, hanem távoli földrészeken is."

Szerintem ez egy jó könyv. Így, velősen, tömören ez a véleményem. De el kellett gondolkodnom, hogy vajon tudnának-e olyan kötelező olvasmányt adni a gyerekeknek, ami - egyszerűen abból fakadóan, hogy "kötelező" - igazán elnyerheti a tetszésüket. Vagy ez olyan, hogy ami kötelező - ezt el KELL olvasnod, meg KELL enned a tökfőzeléket -, az már ellenállást vált ki a gyerekből, természeténél fogva. Nem tudom. 

Nem tudom, hogy ha Harry Potter lenne kötelezőnek feladva, akkor ahhoz is társulna-e rossz szájíz. Érdekes lenne megtudni; bár ha igen, akkor felelőtlen lépés lenne rossz szájízt társítani, netán megutáltatni egy olyan könyvet egy gyerekkel, ami amúgy tutira tetszene neki. De azért ez egy érdekes kérdés. 

Mert én is tapasztalom a nagyon is olvasó gyermekeimnél, akik addig olvasnak, amíg le nem ragad a szemük, hogy egyszerűen ami kötelező, az már "nem olyan". Mert nem az ő választása. Mert nem a szabad akarata. Nem az ő döntése, nem ő vette le a polcról. Stb. Pedig ez tényleg egy jó könyv; nem is mondhatnám, hogy különösebb ellenállásba ütközött Dávidnál; mégis. Amikor megkérdeztem, milyen volt: "Jó." Bővebben? "Kötelező."

Szóval talán érdemes lenne foglalkozni ezzel a kérdéssel behatóbban is - hogy akkor mi is lenne a helyes út? Leegyszerűsítve: "trükkösen" pl. Harry Pottert adni fel kötelező olvasmánynak, kockáztatva, hogy esetleg akkor annak se olvassa el a következő részét, vagy megmaradni a klasszikusoknál, mert nagy az esély rá, hogy ezeket amúgy nem olvasná el egy gyerek. Jó kérdés, jó vitatémaalap. 

Esetleg egy alternatív listát adni a gyereknek, amin van 6-8 cím, hogy ezek közül válasszon? És akkor már megvan a szabad akarat meg a tanár akarata is? Vajon az célt érne? Fogalmam sincs, de talán érdemes lenne kísérletet tenni erre. 

Mindenesetre A Pál utcai fiúk egy nagyon jó könyv - szerintem mindenkinek el kell olvasnia......

Rick Riordan: A 39 kulcs - A csontlabirintus (1. rész)

"Mi történne, ha rájönnél, hogy a családod az egyik leghatalmasabb család a történelemben? Mi lenne, ha azt mondanák, hogy a család erejének forrását elrejtették a világ különböző részein, 39 kulcs formájában? Mi lenne, ha választás elé állítanának - fogod az egymillió dollárt és elsétálsz. vagy megkapod az első kulcsot? Ha Amy vagy Dan Cahill helyében vagy, a kulcsot választod - és megkezdődik a veszélyes hajsza."

10-12 éveseknek ajánlott olvasmány (elolvastam, ez alapján mondok véleményt). Nyilván egy felnőttet ez a kategória nem tud úgy lekötni, mint egy gyereket, de kíváncsi voltam, hogy mit tud egy igazán híres és népszerű, kortárs ifjúsági regény.

Persze felnőttszemmel nyilatkozni azért talán kicsit fölösleges, mert nem nekem kell hogy tetsszen, olyan szemmel pedig sosem tud nézni egy 30-40 éves egy ifjúsági regényt - különösen ilyen típusút -, mint egy tizenéves.

Nagyon sok kaland van a könyvben, nyilván hajmeresztőbbnél hajmeresztőbbek, amikből aztán - hogy, hogy nem - mindig kikeveredik a főhős testvérpár; izgalmak, át Párizson, katakombákon, megszökve mindenki elől, égő házból, túlélve mindent - és ez így is van rendjén.

Értem, hogy miért tetszik a gyerekeknek, nagyon színes, izgalmas, eseménydús; nem tudom megítélni, hogy egy gyermek mennyire veszi komolyan az ilyen izgalmakat - mindaddig, amíg nem látom a gyermekeimet teljesen belefeledkezni az olvasásba. Azt figyelni, nézni valami csodás - legalább annyira, mint maga a regénybe feledkezés élménye.

Federica Bosco: A szerelem különös súlya

"A szerelem egyszer csak véget ér, és kész. Csak úgy, egy szerda este, mindenféle előzetes értesítés nélkül. Mit teszel? Elhagyod? Valódi ok nélkül?
Francesca házassága megfeneklett. Pedig az örök optimista Edo igazi mintaférj, sosem veszekszik, mindent eltűr, szolgálatkész és bosszantóan mosolygós. Francesca számára mindez elviselhetetlen. Éjjelente cupcake-sütögetésbe menekül, nappal az előléptetéséért gürcöl egy könyvkiadóban. 
Főnöke, a hatalmas egóval megáldott Bigazzi azóta hajszolja a világraszóló sikert, mióta lemaradt A szürke ötven árnyalatának kiadási jogáról. Mr. Big éppen Francescát bízza meg a feladattal, hogy bestsellert írasson Leonardo Calamandreivel, a cinikus, minden hájjal megkent szépfiúval, akiért rajonganak a nők. Nem úgy Francesca, aki meglátja a sérült kisfiút a magabiztos pasi álarca mögött, és elhatározza, hogy vagy beleszeret, vagy megöli
A szerelem különös súlya az élet meghatározhatatlan mérőszámairól szól; hol kezdődik a szerelem, és mennyire gyorsan múlik el, milyen hőfokon kell benne égni, és mikortól ég a körmünkre."

Nagyon bírtam Federica Bosco humorát, iróniáját, öniróniáját és írói stílusát egyaránt.
A könyv egy szerkesztőről szól, és az ő szemszögéből láttatja az írókat mint "nehéz eseteket". Írja ezt, ugye, Bosco több sikerkönyv után.
Eredeti ötlet.
Megmutatkozik benne az egész szerkesztői szakma és írói lét egyfajta paródiája, eltúlzott változata, de közben teljes mértékben hihető és hiteles, a valóságot ábrázolja, csak - mondjuk úgy - érzékletesen.

A stílusa gördülékeny, és a fordulatok - ezzel sikerült rendesen meglepnie - egyáltalán nem kiszámíthatóak. Egyik sem. Pedig simán A vagy B verziójú lezárásra számítottam, de nem, abszolút nem várt módon C verziót választott.

Nagyon olvasmányos könyv, de a mondatok annyira helyükön vannak, ami ritka.
Engem legjobban egy író a pontos mondatokkal tud megfogni - és Federica Bosco ebben igazán kitűnő. Semmi fölösleges mellébeszélés, minden szó és mondat a helyén van. Engem lenyűgözött.
Úgy tűnik, ez a dolog abszolút műfajtól független - ezek szerint a szórakoztató irodalomban ez a ritka kincs ugyanúgy fellelhető, mint például Hemingway könyveiben.

Idéznék egy rövidke részt a könyvből, érzékeltetve a szerző humorát.

A szerkesztő noszogatja az írót, akinek a sztárallűrök közepette kevésbé fűlik a foga a munkához.

"- Leonardo, ide figyelj, nem ártana összeszedni magad, iszonyatosan le vagyunk maradva!
- Na tessék, vége a vakációnak, visszajött a tanárnő! - pufog. - Pedig este már kezdtél egész normális lenni. Hozzak neked egy Moscow mule-t?
A kezembe temetem az arcomat.
- Miért csak a szórakozáson jár állandóan az eszed?
- Igazad van - feleli csámcsogva -, még nem csöngettek ki, majd a szünetben játszom.
- Mondd, mit csináljak veled? - kérdezem, azon tűnődve, hogy leszúrjam a papírvágó ollóval, vagy írjak be neki egy intőt."

A többi könyvét nem ismerem Federica Boscónak, de ezt bátran ajánlom mindenkinek; nagyszerű, laza, szórakoztató olvasmány, de közben igen magvas gondolatok is találhatók benne, és ez a kettő együtt szerintem mindig nyerő.

A Libritől megvásárolható!

Kalandos küldetés: Az útvesztők háza (David Glover)

"Kirabolták az útvesztők házát! A rendőrség tehetetlen, csak te fejtheted meg ezt a misztikus bűnügyet. Ha nem sikerül, a tolvajok lelépnek az értékes zsákmánnyal!"

Újabb kötetét szeretnénk bemutatni a Napraforgó Kiadó Kalandos küldetés című sorozatának.

Tegnap este adtam oda Gergőnek jutalomkönyvként - mint minden évben, idén is vettem a gyerkőcöknek könyvet a gyönyörűséges egész éves iskolai teljesítményükért -, és meg kell mondanom, hogy csak este 1/2 11-kor tette le, amikor már nem tudta nyitva tartani a szemét az álmosságtól.

Nagyszerű része a sorozatnak, olyan igazi izgalmas-kalandos, főleg kisfiúknak való könyv - és ez a rész matekból és geometriából "okosítja" őket.

Nagyon gratulálok ehhez a sorozathoz a szerzőnek és a kiadónak, szerintem minden gyereket azonnal elvarázsol.

A sorozat lényege az, hogy részben a gyermek alakítja a történetet azáltal, hogy eldönti, merre indul, hogyan oldja meg a rejtélyt. Közben büszkeséggel töltheti el, hogy már mennyi mindent tud, és amit pedig nem, azt itt megtanulhatja.
Úgy gondolom, ez remek oktatási módszer - itt tényleg szórakozva, örömmel és önszántából tanul a gyermek, nem szájbarágós módon vagy kötelezően!

Áttekinthető, logikus felépítésű könyv, olyan ábrákkal, amelyek szintén vonzóvá teszik ezt a sorozatot a gyermekek számára. Engem szülőként nagyon elvarázsolt - csakúgy az ötlet, mint a kivitelezés -; hát mit érezhetnek akkor a gyerekek?!

A könyv a Napraforgó Kiadótól megrendelhető!

Jessica Knoll: Szerencse lánya

"Megláttam, milyen oltalmat nyújt a siker, a sikert pedig a mobiltelefonos beszélgetés végén található beosztott megfenyegetése, a nagyvárost terrorizáló drága körömcipő definiálja, az emberek egyszerűen akkor állnak félre az utunkból, ha úgy tűnik, hogy nekünk fontosabb helyekre kell igyekeznünk, mint nekik… Úgy döntöttem, hogy csak ezt kell elérnem, és soha többé senki sem bánthat.

Jessica Knoll vezető szerkesztő volt a Cosmopolitan magazinnál. Jelenleg New Yorkban él férjével, és második regényén dolgozik. A szerencse lányából Reese Witherspoon forgat filmet.

2015 legsikeresebb első regénye, már 27 országban bestseller

A huszonéves TifAni FaNelli a kiváltságosok életét éli. Egy körülrajongott női magazin megbecsült munkatársa, aki a drága ékszerek és márkás ruhaköltemények mellé még egy sármos és jó pedigréjű vőlegénnyel is rendelkezik. Mindazt elérte, ami másoknak csak álom.

DE A TÖKÉLETESSÉG LÁTSZATA VALÓJÁBAN ÁLCA

Ani múltja kimondhatatlan titkot rejt. Tizennégy évvel ezelőtt a Bradley középiskolában borzalmas dolgok történtek. Meggyalázták, meghurcolták, kinevették. A kis Ani aznap megsemmisült. Az erős TifAni lépett a helyébe, aki mindent meg akar kapni az élettől…

A szerencse forgandó; a bűnösökből is lehet áldozat. A bosszú lehetősége TifAnié; vajon leveszi az álarcot, vagy örökre bezárja magát a múlt börtönébe?"

Részemről rendben van a szórakoztató irodalom, ha az igényes. Egyáltalán nem muszáj mindig csak "szép"-et olvasni. Csak jól írjon az író. Na most, Jessica Knoll kiválóan ír, szerintem nagy tehetséggel megáldott szerző.
Jessica Knoll olyan témáról ír, amiről kell írni - de úgy ír, ahogy mások nem írnak róla.
Végig kíváncsi voltam, mi lesz belőle; és a főszereplőre: ki lesz belőle.
(És ki volt ő egykor.)

Mindegy, hogy laza stílusban, szórakoztató irodalom formájában van-e erről szó, de a lényeg: mennyire eltorzulhat a személyiség, mennyire mássá válhatunk bizonyos események hatására - mennyire mássá, mint akik lehettünk volna.

Erről eszembe jut egy mondás:
"Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna."
De így van ez?

Bizonyos fokig. Mert dönthetünk dolgokról, naponta ezernyi döntést hozhatunk és hozunk meg. Mindegyik egy-egy újabb utat kínál.
De mi van azokkal a dolgokkal, amelyek bár velünk kapcsolatosak, bár minket érintenek, de mások döntenek róluk?
Akkor is dönthetünk (a mások által velünk kapcsolatban meghozott döntések után)? Hogy azok után a személyiségünket, az érzéseinket kordában tartjuk-e? Irányítjuk-e? Kontroll alatt tartjuk-e?
Nem. Csak bizonyos mértékben. De nem teljesen. Nyilvánvalóan nem.

Egyébként másra számítottam a beharangozó alapján - azt hittem, sötétebb lélekbe enged bepillantani a könyv.
Tulajdonképpen úgy is lett, csak nem úgy, ahogy arra számítottam vagy amit sejtetni engedett egy-két ajánló ("ravaszabb, mint a Holtodiglan" stb.).
Egészen máshova futott ki az egész.

Valahol megkönnyebbülés is, hogy Knoll nem akart mindenáron és erőltetetten egy elmebeteg nőt teremteni - hanem logikus mederben tartotta a személyiségtorzulás bizonyos események okán várható következményeit.

Betekintést nyer az olvasó abba, milyen kegyetlenek is tudnak lenni a tinédzserek - és ha némelyik kegyetlen, akkor annak vannak elszenvedői is. Ez mindig fájdalmas. És a következmények beláthatatlanok lehetnek. Ezt a hírekből is tudjuk.

Nem akarok közhelyes lenni, hogy "vigyázzunk, vigyázzunk egymásra!" és "vigyázzunk arra, mit teszünk, kihez hogy állunk, legyünk jók, amennyire tudunk!" - de mégis ezt kell mondanom.

A Szerencse lánya nagyon fontos problémákat boncolgat abszolút olvasmányos formában, szórakoztató irodalmi keretek között. Ez a keret olyan szempontból hasznos, hogy sokkal több emberhez eljut, mint a szakirodalom. Tudom, ott van a híradó meg a net, ahol ez a téma nap mint nap folyik - de ott csak felületesen, és az máris előrevetíti, hogy nem olyan mélységben, ahogyan kéne; ráadásul "kattintásbarát módon", hiszen konkurenciaharc van, és ez lehetetlenné teszi azt a fajta megközelítést, amelyet a téma lehetővé tenne, megérdemelne és megkövetelne.

Jessica Knoll nagyon jó író, és egyben érintettje is némileg a könyvben írtaknak - de csak azok egy részének. A másik témát távolról szemléli, és talán ez jót tesz a történetnek, ez a kívülállóság, mert így nem megy bele olyan mélyen a lelki mozgatórugó boncolgatásába, ami már feszegetné a szórakoztató irodalmi korlátokat. Azokon belül marad, de a figyelmet felhívja valamire, amire talán - az éppen eltalált írói hangnak köszönhetően remélhetőleg - a célközönség is odafigyel és fogékonyságot mutat.
Így legyen.

A Libritől megrendelhető!