"Heidi Swain új regényében visszatérünk A napsütötte Nightingale térből ismert imádnivaló Nightingale térre és a lakókat összetartó társasággá kovácsoló közösségi kertbe. Az első részből már ismerős Poppy nagy álma válik valóra, amikor beköltözik a téren álló házak egyikébe. Még az sem zavarja, hogy a környék legmogorvább és legmodortalanabb szomszédját nyerte meg a mellette lakó férfi személyében. A lány savanyúságok és befőttek készítésével foglalkozik, így a közösségi kerthez való hozzáférés lehetősége végtelen boldogsággal tölti el, a környék lakói pedig hamar befogadják maguk közé. Anyjával való rossz kapcsolata miatt az öccsével, Ryannel sem jönnek ki jól, de az mégis kapva kap az alkalmon, amikor Poppy felajánlja, hogy ideiglenesen költözzön hozzá a fiú. Ez az új helyzet mindkettejük számára tartogat kihívásokat, és az is hamar kiderül, hogy Poppy szomszédjának, a Morcos úrként emlegetett Jacobnak humora és érzései is vannak, és még talán némi kertészkedésre is rávehető. A kis csapat nagy reménnyel indul a közösségi kertek versenyén, de vajon van esélyük megnyerni a díjat?"
____________________
A legcsodálatosabb a Nightingale térről szóló könyvekben az, hogy az író olyan atmoszférát teremt, hogy pillanatok alatt eléri: az olvasó is ott akarjon lenni, részese lenni a közösségnek, tagja a baráti társaságnak, lakója a bájos helynek.
Ez a hangulat végig meghatározó és magával ragadó, ez az alapja az egész történetnek. És a szereplők szerethetősége, hiszen még a mogorvaságuk mögött is egy történet és mindig érző lélek lakozik.
Adott egy hely, mely otthon és kikapcsolódás, kemény munka és örömforrás, és amely sikerélményeket, bár igaz, kudarcok lehetőségét is magában rejti. Van egy összeszokott csapat, melyben mindenkinek megvannak a maga rigolyái és szeszélyei, de nyitottak arra, hogy befogadjanak új embereket és segítő kezet nyújtsanak a bajba jutottaknak. Elfogadók és lelkesek, odaadók, akik hajlandók éjt nappallá téve dolgozni a közös ügyért, és mindegyikük a maga hibájával, gyengeségével, esendőségével lesz éppen az, aki.
Nem a másik embert akarják megváltoztatni, hanem a körülményt, mely azt az embert morózussá vagy megkeseredetté tette.
Utópisztikus világ? Igen. Utópisztikus történet? Hát persze! Na de a szerző éppen ezzel éri el azt a hatást, hogy ott akarj lenni, részese akarj lenni, ki akarj szakadni 1-2 órára abból a másikfajta világból, ahol esetleg nem pont ilyenek az emberek.
Nagyszerűen bemutatja a családi, rokoni kapcsolatok örömeit és nehézségeit, az azokban rejlő csodákat és fájdalmakat; azt, hogy a szeretet milyen elképzelhetetlen boldogsággal jár, és milyen fájdalmakkal, ha nem jól gondozzák.
Heidi Swain elmondja, hogy még egy utópisztikus világban, egy szuper közösségben sem mindig fenékig tejfel az élet, és nem mindig úgy mennek a dolgok, ahogy menniük kellene. Mert egy anya, egy testvér vagy egy vadidegen közbeszól. Egy vihar (lehet ez konkrét vagy jelképes) elsodorhatja azt, amiért dolgoztál, vagy egy ember, aki nem azt akarja, hogy a közösségednek jó legyen. De jöhet egy új szomszéd, egy új lakó és a napsütés is, amely aztán mindent megváltoztat.
Téli napokon ez a regény jó kedvre derít, fénnyel tölti be a szobát. Nyári napokon színeket hoz a verőfényes napsütésbe, ha akkor olvasod, amikor melletted hullámzik a tenger. Ha a kertben olvasod és érzed a fű illatát, kicsit olyan, mintha a Nightingale téren lennél.
Bármikor jó olvasmány, jó vagy jobb kedvre derít, fellelkesít, ötleteket ad olyan tevékenységekhez, melyek esetleg eddig távol álltak tőled, de ha ezután is távol állnak, hát akkor pedig megmutat másik lehetőségeket, módokat arra, hogy más embereket mi tesz boldoggá. Új perspektívákat láttat, új utakat nyithat, ösztönözhet, de ha akarod, akkor egyszerűen csak kikapcsol pár óra erejéig. A lényeg, hogy az élmény és a hatás pozitív érzésekkel tölt el, és hosszasan veled marad.
A regény megrendelhető ITT.
A könyv előzményéről az ajánló ITT olvasható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése