Addig is...

Nem mondom, hogy A félkegyelművel szélvész módjára haladnék, pedig ez még "pörgősebb" is, mint Dosztojevszkij többi könyve - de azért oda kell figyelni rá rendesen, na. Meg kell adni neki a megfelelő figyelmet és időt (bár én ezt hajlamos vagyok három metrómegálló erejéig is megtenni, az utolsó pillanatban ugorva le a szerelvényről, mielőtt bezáródik az ajtó).
Bár ez kategóriáját tekintve korántsem "szórakoztató irodalom" - szerintem szórakoztató irodalom.
Csak másképp, mint sokszor a szórakoztató irodalom kategóriájú könyvek, amik egyébként engem gyakran nem szórakoztatnak.
Na mindegy.
(Egyébként a neten a következő értelmezés is fellelhető: "lektűr: könnyű, szórakoztató szépirodalmi mű; szórakoztató irodalom." Szerintem nem ugyanaz a kettő, de - mint mondtam - nyitott vagyok a véleménycserére...)
Szóval arra gondoltam, hogy addig is megosztom veletek egy közelmúltbeli könyvélményemet.
Irwin Shaw iránt elfogult vagyok a Gazdag ember, szegény ember óta, és nemrég A jótevő volt az a könyvei közül, amelyik teljesen lenyűgözött. 
Olyan pontosak benne a párbeszédek, semmi fölösleges körülírás, semmi ömlengés, semmi túlrészletezés, túlmagyarázás; csak a tiszta, világos, mindig helyénvaló és helyükön lévő mondatok.
Ez számomra a "letehetetlen" kategória, legyen bármi is a műfaja; és sokszor eszembe jut azóta is, hogy ilyen tiszta megfogalmazásokkal és leírásokkal ritkán találkozik az ember. Mindenkinek jó szívvel ajánlom; én nagyon szerettem.
És a nagy kedvenc, amint említettem: