Sally Rooney: Baráti beszélgetések

 

"Frances hidegfejű, szenzitív fiatal nő, Dublinban tanul, írói pályáját építgeti. Legjobb barátnője a szépséges Bobbi, aki öntelt és hiú ember. Egyik este megismerkednek egy ismert fotóssal és egyre közelebb kerülnek hozzá. Frances be kell vallja magának, mennyire imponál neki az idősebb nő ízléses otthona és jóképű férje, Nick. Frances és a férfi flörtölni kezdenek, de kalandjuk, ami kezdetben szórakoztató csacskaságnak tűnik, később fájdalmas érzésekhez vezet...

A Baráti beszélgetések hibátlanul megkomponált, csalafinta humorú történet a fiatalok életének veszélyes pillanatairól, hiteles érzéseikről. Rooney regényében feltárja, milyen bonyodalmakat szülhet a nők közötti barátság.

Sunday Times: Az Év Fiatal Írója Díj"

____________________

A könyv remekmű, a szerzője egy zseni. 

Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam. Persze azért bővebben kifejtem. 

Ez a második regény, amit olvastam Rooney-tól, azonban ez az első, amit írt. Nekem egyébként ez tetszett jobban. Az ember azt gondolná, hogy biztos mindig a második - illetve többedik - könyv a kiforrottabb, de ez sokszor nem igaz. Több olyan író is eszembe jut most, akinek a legelső regénye az, amiben azt érzem, hogy mindent beletett, mindene benne van, és hogy a csúcson kezdte el. 

Kiváló regény, egyszerűen olyan minőséget képvisel a kortárs szépirodalomban, ami tényleg páratlan. 

Elképesztő tehetség, valódi mondanivaló a világról és az emberekről, éleslátás, olykor - ha a szituáció megkívánja - már-már hemingwayi tömör mondatok - csak felsőfokban tudok beszélni róla, és csakis fejet hajtani lehet Rooney munkássága előtt. 

Hihetetlenül okos, művelt író (ha valaki szépirodalmat ír, azt gondolom, ez alapkövetelmény, de persze ezen belül is vannak fokozatok), csodásan eredeti elgondolásokkal és a világról alkotott olykor különös, máskor teljesen hétköznapi elképzelésekkel, és ezeket végtelenül egyszerű módon és rendkívül bonyolultan is le tudja írni, ami szerintem igazán csodálatra méltó. 

 A szereplők, akárcsak mindannyian, elvárásokkal rendelkeznek a körülöttük lévő emberek s a világ felé, amelyek hol teljesülnek, hol nem, kisebb-nagyobb, de nagyon is emberi hibákkal, gyarlóságokkal és persze számtalan pozitív tulajdonsággal vannak megáldva, és Rooney-nak köszönhetően mindebben megvan az az összhang, ami mindenkit és mindent hitelessé tesz a regényében.

Az író és a történet is nagyon intelligens, és rengeteg hasznos dolgot észrevesz és elmond a világról és az emberi kapcsolatokról, olyanokat, amiket talán nem veszünk észre, és olyanokat is, amik felett átsiklunk, azaz ha meglátunk is, nem fogalmazunk meg magunknak - ő pedig megteszi azt a szívességet nekünk, hogy kimondja helyettünk, nekünk ezeket a dolgokat. 

Szereplőiben meg tudja teremteni a törékenységet, a sebezhetőséget, az érzékenységet csakúgy, mint a keménységet, a szilárdságot, az eltökéltséget, és ezek hol együtt járnak, hol nem egyes karakterek esetében. Akár igen, akár nem, az általa teremtett figurák élettel teliek, valóságosak, nagyon is hétköznapi problémákkal küzdenek, és hol hétköznapi, hol teljesen valóságtól elrugaszkodott módon gondolkodnak. Rooney ezt is, azt is felkínálja nekünk, a megoldási módok sokaságát dobja elénk - aztán választhatunk, hogy melyik állásponttal értünk egyet, állást foglalhatunk, vagy ha ehhez nem érzünk kedvet, akár el is fogadhatjuk az író által kijelölt - helyes vagy helytelen - utat. 

Én továbbgondoltam ugyan a történetet, de nagyon kíváncsi lennék rá, hogy Rooney, akinek ehhez leginkább joga lenne, miképpen folytatná azt.

Mindenesetre az bizton állítható, hogy írásmódja, tehetsége, minden története érték, utánozhatatlan, megismételhetetlen, és 

azzal, hogy ő írásra adta a fejét, egy páratlan, zseniális szerzővel lett gazdagabb a világ.

A regény ITT megvásárolható.

Paula Hawkins: Lassan izzó tűz

 

"Laurát egész életében előítélettel kezelték. Azt mondták rá, forrófejű, problémás, különc. Volt, aki egyenesen azt állította, veszélyes.

Miriam tudja, hogy Laura nem feltétlenül gyilkos, csak mert látták távozni a borzalmas gyilkosság színhelyéről, ráadásul véres ruhában. Miriam tisztában van vele, milyen könnyen előfordul, hogy az ember rosszkor jár a rossz helyen.

Carla magánkívül van az unokaöccse brutális meggyilkolása után. Senkiben se bízik: jó emberek is képesek szörnyűségekre. De milyen messzire megy Carla, hogy megbékélhessen?

Mindenki sérült, az ártatlanok és a bűnösök is. Vannak, akik annyira sérültek, hogy ölni is képesek."

_____________________

Hawkinsnak ez a regénye sokkal érettebb, stílusa sokkal kiforrottabb, kifinomultabb, mint az előző két könyvében (pedig azokat is szerettem). 

Azt hiszem, nagy gyakorlatra tett szert az érzések, apró emberi rezdülések, hangulatok érzékletes leírásában, ami igazán előnyére válik a könyvnek.

Olykor szorongató, olykor fojtogató, sosem érzed a katarzist, azt, hogy most leteheted a súlyt, mert olyan sérülésekről ír, amelyek után nincs felszabadulás. 

Ugyanis a regény fő vonulata véleményem szerint egy erős dráma, mindamellett, hogy ez egy krimi lenne. Annyi küzdelem, annyi kín, annyi szenvedés van benne, amitől semmiképpen sem maradhat meg egyszerűen a maga műfajában - túlnyúl azon, és amitől ezt teszi, az okozza az olvasóban is a szorongást keltő érzéseket. 

Újfajta atmoszférát mutat meg, nem azt, amit megszoktunk tőle, ami nívósabbá teszi a könyvét, még ha nehéz érzésekkel kell is megküzdenünk emiatt. Mert igen, kemény érzéseket és tetteket tálal, sötét titkokat, drámai kezdetet, közepet és végkifejletet, fájdalmas múltat s annak köszönhetően szenvedésekkel teli jövőt.

Nem kertel, nem szépít, nem menteget.

Úgy érzem, bármekkora siker volt is az első két könyve, Hawkins sokat fejlődött azóta, mélyebb rétegeket tár fel, többféle karaktert tud megrajzolni, a drámát még drámaibbá teszi, miközben a gördülékenység, olvasmányosság és a csavarok mennyisége, minősége, kiszámíthatatlansága változatlan marad. 

Ne higgyétek, hogy ki tudjátok találni a regény végét - bővelkedik fordulatokban, és ha bizonyos szereplők azt gondolják is a végén igazságérzetüknél fogva, hogy "így van jól", szerintem itt a végkifejlet sehogy sem lehet igazságos. Hawkins tisztában van ezzel, és ennek megfelelően, ahol kellett, tökéletesen árnyalta a képet.

A regény megrendelhető ITT.

Kiley Reid: Micsoda idők - Büszkeség és előítélet

 

"Alix Chamberlain fehér, jómódú és sikeres; tudja, hogy mit akar, és meg is szerzi azt. Népszerű blogger, aki üzleti vállalkozását más nők önbizalmának növelésére építi. Emira Tucker fekete, megélhetési gondokkal küzd, és fogalma sincs, mit akar az élettől. Tanácstalanul sodródik, és amíg nincs más, gazdag fehér nők gyermekeire vigyáz, többek között Alixére is.

Amikor egy este Alix kérésére Emira magával viszi a hároméves kislányt, a közeli szupermarketben kinézete miatt a fehér gyermek elrablásával vádolják, és videóra veszik megszégyenítését. Alix mindent megtesz, hogy jóvátegye az ügyet, és a szárnyai alá veszi Emirát, ám a megaláztatások, faji előítéletek és társadalmi egyenlőtlenségek nem tüntethetők el nyomtalanul. A két nő összecsapása elkerülhetetlen, és ez mindkettejük életét visszavonhatatlanul megváltoztatja. Kiley Reid fordulatos, ellenállhatatlan humorú regénye érzékeny és értő látlelet a napjaink társadalmát átszövő képmutatásról és túlkompenzálásról. A könyvet a Goodreads olvasói 2020 legjobb debütálásának nyilvánították, a The Washington Post, az Elle, a Vogue és a Vox pedig 2020 legjobb könyvei közé választotta, ahogy Reese Witherspoon könyvklubja is."

__________________

Szórakoztató olvasmány ötvöződik mélyen gyökerező társadalmi problémákkal és magvas gondolatokkal Kiley Reid könyvében. 

Az alcím sok mindent elárul - nekem annyira tetszik, hogy én ezt adtam volna a cím könyvének; sokatmondó és figyelemfelkeltő, ami ráirányítja a figyelmet olyan kérdésekre, amelyekkel vagy nem foglalkozunk eleget, vagy éppen eleget foglalkozunk, csak olykor eredménytelenül. És itt nemcsak az előítéletekre gondolok, hanem önérdekekre, öntudatlan önzésre és arra, hogy jónak gondolt ötletek - jóakarat? de tényleg az? - mennyire balul sülhetnek el, ha a szándék vagy a cél nem teljesen tiszta.

Azt gondoljuk: "én tudom, mi a jobb neked" - ami néha igaz is lehet, de nem ez esetben. Nem a könyv szereplői esetében. Nem feltétlenül azokban az esetekben, amikor ilyen céllal cselekszünk. Meggyőződésünk, hogy mi mindig tudjuk, mi a helyes; hogy mindig mi tudjuk, mi a helyes; hogy mi tudjuk jobban. Van, amikor erről szól egy döntés és nem feltétlenül az önzésről. De nem gondolunk arra, hogy akár tévedhetünk is. Arról nem is beszélve, hogy hová fajulhat el valami, ha igenis a háttérben az önérdek lapul, még ha nem is ismerjük be magunknak.

Ez a könyv szól a faji és társadalmi különbségekről is, s az ezen különbözőségekből adódó - óhatatlan - konfliktusokról, azonban szól arról is, hogy - mindezektől függetlenül - mi van akkor, ha az érdekeink, az általunk helyesnek gondoltak, a véleményünk a világról ütköznek. Ami összefüggésben lehet a társadalmi vagy anyagi különbségekkel és érdekekkel, de lehet teljesen független is azoktól. Lehet "szimplán" értékrendi kérdés. Amire amúgy nem helyes kifejezés a "szimplán", mert azért talán mégiscsak mindig az a legfontosabb. Hiszen a társadalmi/faji/anyagi különbségek között mindig az emberi minőség a döntő. Érdek, önérdek; önzés, önzetlenség; hátsó szándék, jóakarat; büszkeség, előítélet... 

Reid szereplői nagyon élettel telik, valóságosak, hétköznapi problémákkal küzdenek hétköznapi és nem hétköznapi helyzetekben, 

és a veleje a problémáknak más emberek életének a mélyére is hatol. Mert a döntéseink mások életére is kihatnak - ne legyenek illúzióink. 

De hogyan kezeli ezt munkaadó és beosztott, sikeres vállalkozó és bébiszitter, férj és feleség, felnőtt és gyerek, média és a hétköznapi hősök, büszke és előítéletnek kitett emberek? Mivé lesznek a problémák más emberek kezében??

Azt hiszem, az író nagyon okosan beszél ezekről a dolgokról, és bár egyértelműen ítéletet mond, mégsem jutalmazza meg felhőtlen boldogsággal a másik felet sem. Nem egyszerűsíti le annyira az adott problémát, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. 

Mert a dolgok nem feketék és fehérek.

Reid nem titkolja, melyik oldalon áll, de szíve joga - ő teremtette ezeket a szereplőket, miért ne azonosulhatna velük? Valószínűleg saját életét és tapasztalatait is beletette ebbe a regénybe. Miért is ne tehetné? Miért ne foglalhatna állást? Ha közben az olvasót is állásfoglalásra készteti. Mert tulajdonképpen a döntés jogát meghagyja nekünk - mi akár gondolhatjuk máshogy is a dolgokat, mint ő. (Bár ebben a tálalásban elég nehéz lenne másképp vélekedni.) 

Tehetsége vitathatatlan, gondolatai őszinték, a problémák valósak, 

úgyhogy remélem, találkozom még az írásaival, mert fontos mondanivalója van a világról és a világ számára, ami mellett nem lehet és nem is szeretnék elmenni.

A regény megrendelhető ITT.

Octavia E. Butler: A magvető példázata

 

"A modern klasszikussá vált disztópia, ami 27 évvel a megjelenése után lett New York Times Bestseller!

2024-et írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében.

Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.

Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabbá válik. A magvető példázata számtalan írót inspirált és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett."

____________________________

Őszintén megmondom, műfaja miatt pici kétellyel álltam neki az olvasásnak, de egyszerűen nem lehet letenni ezt a könyvet. Sok gondolat megfogalmazódott bennem az író gondolatvilágával és a történettel kapcsolatban - nem is tudom, hogy hol kezdjem...

Butler világos, racionális érvek mentén halad, és azokkal támasztja alá minden kétségét, reményét és ötletét - mert meg vagyok győződve róla, hogy 

ez a könyv több volt számára, mint fikció; ebben benne voltak a félelmei és a kiútkeresése egyaránt. 

Ó, és persze a hite. Rossz és jó tapasztalatai. Véleménye a társadalomról s az egyes emberről. Pesszimizmusa és optimizmusa. 

Azt hiszem, számára ez nemcsak egy regény volt - hanem útkeresés és útmutatás is egyben. Remény és reménytelenség, kilátások és kilátástalanság, bizalom és kételkedés.

Gondolatmenete mindvégig logikus és tiszta, karakterei hitelesek és élők, empátiája és mások megismerésének s megértésnek vágya példátlan - annak ellenére, hogy vannak a regényben számomra teljesen elfogadhatatlan gondolatok is.

Sok helyen felfedezhető a történetben látszólagos ellentmondás, amelyek azonban - mint mondtam - látszólagosak, hiszen bár végig ébren tartja az író a reményt, mégis borzasztóan lehangoló, olykor kimondhatatlanul szörnyű dolgokat ír le, ijesztő és kétségbeejtő az utópia, amiről beszél, mégis, mégis mindig visszatér a reményhez, azonban utána újra borzalom következik... Érezhető a körforgás, a hullámvasút - az ember "tudatlansága" (nemtudása) (nem műveletlenségről beszélek, hanem hogy nem tudják a szereplők, mit hoz a holnap) és az abból eredő félelmetes bizonytalanság. 

Nagyon jól megrajzolta és úgy gondolom ebből adódóan, hogy ismeri is a különböző jellemeket (és jellemtelenségeket) is.

Felvázolt az olvasó elé egy sivár, vészterhes, veszélyekkel teli lehetséges jövőt, ami lehet egyfajta figyelmeztetés - remélhetőleg semmiképpen sem előrelátás -, intés, feddés – egy olyan korban mutatva meg mindezt az embereknek, amikor még van visszaút. Amikor még nincs elveszve szeretett, megbecsült (?), ismert világunk. Amikor még a példázatot magunkévá téve tehetünk egy reménytelibb, könnyebb, élhetőbb holnapért. A figyelmeztetés sosem baj, ha még van idő megelőzni azt a rettenetes disztópiát, amelyet Butler mint lehetőséget elénk tárt. A valódi Lehetőség most a kezünkben van. 

A kiadótól megrendelhető ITT.

Pamela Terry: A szőlő édes íze

 

"Lila Bruce Breedlove igazán soha nem érezte otthon magát szülővárosában, Wesleyanben - különösen nem édesapja korai halála után. Hiszen Lila akkor még csak kislány volt. Gimnázium után ő is és a fivére, Henry is északra mentek, élték a saját életüket. A húguk, Abigail ellenben otthon maradt, hogy támogassa erős, beszédes, kicsattanó és végtelenül szeretetteljes édesanyjukat. A szívük mélyén Lila és Henry mindig is tudták, hogy egyszer még napirendre fog kerülni a gyerekkorral és kisvárosukkal.

Amikor idős édesanyjuk hirtelen - és gyanús körülmények között - életét veszti a ház mögötti szőlőlugasban, Lila és Henry hazautaznak. Miközben Geneva halálának körülményeit vizsgálják, döbbenetes titkokra derül fény. Ezek alapjaiban rengetik meg a család múltját, további kutakodásra késztetve őket, ami által további életük egészen más irányt vesz."

________________

Ó, egy kis romantika! Egy kis könnyedség! Egy kis tejszínhab és méz a zűrzavarban, a durvább, ingerküszöböt egyre és egyre emelni kénytelen regények után.

Nagyon tetszett ez a könyv. És ne valami csöpögős szerelmesregényt képzeljetek el, nem! Korántsem! Nem voltam benne biztos, hogy kedvemre való lesz, most viszont alig várom, hogy újra valami hasonlót olvassak. 

A megelevenedő Dél hangulata, kiválóan megrajzolt karakterek, izgalmas történet, rejtélyek, titkok, a múlt keresése, a jövő kilétének bizonytalansága, valódi érzések, valódi emberek, kiszámíthatatlan fordulatokkal!

Igényes szellemi munka, kiváló minőségű írói teljesítmény, az olvasót minden oldalon lekötő váratlan események, gyönyörű tájleírások!

Ó, és azok a csodásan formált mondatok! Azok az őszinte, cseppet sem mesterkélt hasonlatok! Felüdülés volt ez a regény, egy kis finomság a hétköznapokban.

És ami a legnagyobb meglepetés és a legnagyobb erénye a könyvnek: ritka eredeti gondolatokat vonultat fel az író - mindezt hihetetlenül bátran -, rendkívül elgondolkodtató ötleteket, erényeket, mentségeket a bűnökre (bűnök?), magyarázatokat a tettekre, és olyan, régóta mélyen bennünk rejtőző, kimondatlan dolgokat, amelyeket eddig nem tudtunk megfogalmazni magunkban, nem tudatosítottunk, de az író kimondja ezeket a létező kérdéseket vagy igazságokat, ami által rengeteget ad nekünk. 

Többször is egy villámcsapás erejével ért fel a döbbenet, a felismerés, a ráébredés, hogy te jó ég, pontosan ezt éreztem, pontosan ez volt bennem, de eddig sosem mondtam ki (sosem akartuk? sosem mertük kimondani?) magamnak. Ezzel rögtön rabul ejti az olvasóit, és elkötelezetté teszi, elkötelezetté és kíváncsivá már előre az összes ezután jövő könyve iránt. 

Eredetisége, gondolatisága, mondatformálása, történetszövése csak néhány erénye a sok közül ennek a könyvnek.

Remélem, hamarosan Terry újabb regénnyel jelentkezik.

A regény megrendelhető ITT.

Harlan Coben: Win

 "Bő húsz évvel ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az arisztokrata Lockwood család birtokára, és elrabolták a fiatal Patriciát. A lányt hónapokig egy eldugott fészerben tartották fogva. Patricia végül megszökött, de az elkövetők is felszívódtak – a családtól ellopott értékekkel együtt, melyek azóta sem kerültek elő. Egészen mostanáig.

A New York-i Upper West Side egyik felhőkarcolójának luxuslakosztályában holtan találnak egy remetét, és holmijai között két érdekes tárgyra bukkannak: egy ellopott Vermeer-festményre és egy bőrtáskára, amelyen a WHL3 felirat áll. A nyomozóknak hosszú évek után nemcsak Patricia elrablása kapcsán, hanem egy másik lezáratlan FBI-ügyben is új nyom áll a rendelkezésére – a szálak ugyanis mindkét tárgy esetében ugyanazon férfi felé mutatnak.
III. Windsor Horne Lockwoodnak (vagy ahogy a barátai ismerik: Winnek) fogalma sincs, hogy a táskája és az ellopott családi festmény hogyan került az elhunyt férfi lakosztályába. De egyre jobban érdekelni kezdi a dolog, különösen az után, hogy az FBI-tól megtudja: az unokahúgát elrabló férfit egy belföldi terrorista merénylet elkövetésével is gyanúsítják, és vélhetően még mindig szabadlábon van.
A két ügy évtizedekig megoldhatatlan feladat elé állította az FBI-t, de Wint három olyan tényező is segíti, amely a nyomozószerveket nem: személyes érintettsége, hatalmas vagyona és sajátos igazságérzete..."

______________

A megunhatatlan, csalódást sosem okozó, krimivonalon felülmúlhatatlan Harlan Coben új regénnyel jelentkezett. 

Kíváncsi voltam, Coben hogyan dolgozza ki Win karakterét, akinek eddigi regényeiben mellékszerepet szánt. Nyilván sejtette, hogy sok olvasóját érdekelnék Win mozgatórugói, lelki mélységei, motivációi - és, ugye, most arról a szereplőről beszélünk, akinek szinte - de csak szinte - megbocsátottuk a Bolitar-regényekben az agresszív cselekedeteit, bosszúját, önbíráskodását. 

És újabb erénye a szerzőnek: miközben a karaktert nagyon jól felépítette, nem törekedett arra, hogy Win és a döntései mindenki számára elfogadhatók és szimpatikusak legyenek. Korántsem. Nem próbálta meg pusztán feketévé-fehérré tenni az egészet. (És aki már olvasta a regényt, most felfedezi ebben a mondatban a kétértelműséget.) Mert nem is az. Win az igazságra törekszik, de önhatalmúlag dönt, áll bosszút, törvénykezik, ítél és váltja ítéletét tettekre. Ami egyszerűen nem lehet mindig rokonszenves, hiszen valakinek a szubjektivizmusát sosem tehetjük egészen a magunkévá. 

Egy ilyen ellentmondásos szereplő esetében meg különösen nem. 

Coben, mint mindig, erkölcsi kérdéseket is feszeget, és - szintén: mint mindig - ezt nagyon okosan teszi. Elgondolkodtat, és mélyebb rétegek felfedezésére sarkall, mint amennyit direktben tálal az olvasói számára. 

A Myron Bolitart hiányolóknak is dob egy csontot (jó értelemben), hiszen gyakran emlegeti Win a legjobb barátját - amivel reményt kelt bennünk, hogy Coben jelentkezik még újabb Bolitar-regénnyel.

Látszólag kevéssé vagy egyáltalán nem egymáshoz kapcsolódó szálakat nagyon intelligensen köt össze idővel, amelyek szövevényes, kusza, tekervényes síkok kibogozása után lesznek egy egésszé.

Örülök, hogy Winnek adott Coben egy lánygyermeket, hogy ezáltal megmutathassa érzésvilágát is - és ezáltal elmondhassa, megmutathassa, hogy akit gépiesnek, érzelemmentesnek, önzőnek gondolunk (és aki netán valóban az), az is más emberré válik, amikor gyermeke születik. Ezzel Coben 

nem a közhelyek, hanem az igazság felé fordult. 

És nagyon jól tette. Mert vannak ilyen egyszerű - fekete-fehér - dolgok, amelyeket kár lenne tagadni. 

Coben újra inspiratív, izgalmas, fordulatos krimit szőtt, amivel csak azt érte el, hogy az ember már megint tűkön ülve várja a folytatást. 

A regény megrendelhető ITT.

Alex Pavesi: Nyolc nyomozó

"Agatha Christie is megemelné előtte a kalapját. Bravó!"

Sarah Pinborough, a Ne higgy a szemének! New York Times-bestseller szerzője

"Minden bűnügyi rejtély ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul.

Kell, hogy legyen egy áldozat. Egy tettes. Egy gyanúsított. Egy nyomozó. A többi csak játék ezekkel az összetevőkkel és lehetséges permutációikkal.

A detektívtörténetek aranykorának idején Grant McAllister, a matematika professzora kidolgozza a bűnügyi rejtélyek matematikai szabályait, és hét saját maga által írt történettel illusztrálja elméletét. Harminc év elteltével A White-gyilkosságok címet viselő novelláskötet felkelti egy kiadó figyelmét, ezért Julia Hart, az éles eszű, rámenős szerkesztő a csendes mediterrán szigetre utazik, hogy találkozzon a visszavonultan élő Grant McAllisterrel. A kiadó szeretné új kiadásban megjelentetni a férfi kötetét, ezért Julia és Grant közösen nekilátnak a történetek szerkesztésének. Julia nemcsak a történetek mélyére akar leásni, hanem Grant múltjába is, aki mintha titkolna előle valamit.

Azonban a Grant által írt történetek mindegyikében akadnak alig észrevehető következetlenségek, amelyek sehogyan sem stimmelnek. És amelyek egy valódi gyilkosságra, egy azóta is megoldatlan bűntényre utalnak. Ahhoz, hogy Julia kiderítse az igazságot, túl kell járnia Grant eszén.

Debütáló regényében Alex Pavesi egyszerre tiszteleg Agatha Christie előtt, és csavarja meg a klasszikus detektívtörténetek műfaját. A Nyolc nyomozóban újra bizonyítást nyer, hogy a legjobb bűnügyi rejtélyek azok, amelyek minden szabályt megszegnek.

A könyvről mondták:

"Pavesi tehetségét jelzi, hogy minden egyes történet kelepcéjébe gyanútlanul sétálunk bele. Ha ezzel gyalogokká válunk az író nagyszabású sakkjátszmájában, hát legyen. Még a legutolsó oldalon is teljességgel váratlan meglepetésekkel szembesülünk."
The New York Times

"Pavesi könyvétől csak kapkodja a fejét az olvasó. Egyszerre krimi, óda a könyvekhez (akárcsak A szél árnyéka) és A tehetséges Mr. Ripley-t idéző, pattanásig feszült történet. Michael Connelly és Lisa Gardner legjobb könyveihez fogható, merész és váratlan fordulatokkal, amitől minden oldalon leesik az állunk. Ilyen minden ízében eredeti krimit, mint amilyen a Nyolc nyomozó, régen láttunk."
A. J. Finn, a Nő az ablakban című regény New York Times-bestseller szerzője

"Ritkán esik meg velem, hogy egyetlen nap alatt kiolvassak egy könyvet, de a Nyolc nyomozót nem bírtam letenni. Ravasz, elegáns, gyönyörűen felépített történet, amely megérdemli a közönségsikert. Legszívesebben tapsoltam volna a végén."
Alex North, A Suttogó című regény New York Times-bestseller szerzője

"Alex Pavesi az év, sőt talán minden idők egyik legzseniálisabb detektívtörténetét tette le az asztalra. Tűpontos stílus, csípős párbeszédek és egy hihetetlenül csattanós befejezés. Elképesztő debütálás!"
Samantha Downing, az Elbűvölő feleségem című regény szerzője

"A történet telis-tele bonyodalmakkal és fordulatokkal, amelyeket imádni fognak a fejtörők szerelmesei… Nagyszerű élmény a könnyed kikapcsolódásra vágyóknak, de a szemfüles olvasók még nagyobb élvezetüket lelik majd benne."

Kirkus Reviews "

_______________

Rendkívül érdekes krimi, letehetetlen, fordulatos, zseniálisan megalkotott és megszerkesztett, hatalmas csattanókkal, hiteles karakterekkel, és ami a legjobb benne, hogy teljesen kilóg a szokványos krimik sorából. 

Nagyon élvezetes olvasmány, különcségénél, különlegességénél fogva, ugyanis Pavesi egyszerűen nem hajlandó a klisékre, nem fogékony a közhelyekre, és folyamatosan olyan megoldásokhoz nyúl, amelyek megdöbbentik az olvasót. 

A történet egészébe okosan beleágyazott novellái ugyanakkora csattanókat tartogatnak, mint a könyv végén lévők (mert több is van belőlük), egyes karakterei pedig hol szerethetők, hol ijesztők - attól függően, hogy épp hogyan csűri-csavarja az író a szálakat.

Bizonyos értelemben tényleg Agatha Christie-s, de jó értelemben, hiszen nem utánozza Christie-t, csupán hű a régi idők krimijeinek hagyományaihoz, ha lehet így fogalmazni, ugyanakkor mégis modern, korszerű - és mindvégig nagyon intelligens. 

Felüdülés, hogy Pavesi nem banalitásokból és frázisokból építkezik, egyedit és újat alkot, és bizonyíték a kiválóságára, hogy bár kevésbé kedvelem a novellákat, ebben a könyvben mindegyiket örömmel olvastam. Olyannyira, hogy hamarosan egy novelláskötetet fogok levenni a polcról, újra ráérezve ezeknek a különleges ízére, és arra, amire - már el is felejtettem - csak a novellák képesek.

Remélem, több könyvével is találkozhatunk majd az írónak, én biztosan vevő leszek rá!

A regény megrendelhető ITT.

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

 

2020 legnagyobb krimiszenzációja!

Több mint 1 millió eladott példány Angliában!
Steven Spielberg vette meg a filmjogokat!

"Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a Fredrik Backmant idéző szereplőket!"
A. J. Finn

Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.

Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát.

S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.

Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?

Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.

A könyvről mondták:

"Elképesztően bájos és nagyon okos. Pont ilyennek képzelünk el egy regényt Richard Osmantól."
Sarah Pinborough

"Okos cselekmény, nagyszerű csattanók és kivételes humor!"
Fiona Barton

"Bámulatos rejtély."
Caroline Kepnes

"Okos, könyörületes, szívélyes, megindító és NAGYON vicces. Milliószor is megnevettetett."
Marian Keyes

"Ördögien eszes, borzasztó vicces és nagyon szórakoztató. Menthetetlenül beleszerettem."
Shari Lapena

"A titkok és rejtélyek rajongói imádni fogják."
Harlan Coben

"Robert Galbraith és Tom Sharpe találkozása."
Philippa Perry

____________________

Engem a krimivonalon, a rejtélyeken, a fordulatokon túl - amiben igazán bővelkedik ez a regény - az emberi vonal az, ami igazán megfogott és teljesen magával ragadott. 

Hol vicces, hol drámai, de mindig mélyen emberi és olykor rendkívül megindító regény. Nemcsak elgondolkodtató, hanem 

inspirálja az embert arra, hogy átértékelje - jobban értékelje - azt, amije van, magába nézzen (és mivel krimi: maga mögé is), 

ne feledkezzen meg arról, hogy mi a fontos. De közben az egész történetet áthatja a derű, és - bár nem egy romantikus könyvnek mondanám, mégis: - a romantika is, a jó értelemben vett, szép, derűs romantika, az időskori szeretet és odaadás, a humor, a hűség és az elkötelezettség. 

Mindemellett - mert hát mégiscsak egy krimiről beszélünk - csattanókkal és fordulatokkal van teletűzdelve, mindig remekül megtalálva az arányokat: sosem tolódik el valami a TÚL sok irányába: az író éppen jól adagolja az emberi tulajdonságokat, a krimi összetevőit, a talányokat, a kérdéseket, hol erre, hol arra billen picit a mérleg nyelve, de mindez összességében mégis egyensúlyban marad. 

Egyetértek A. J. Finnel: valóban Backmanra emlékeztetnek a karakterek, ami teljes mértékben Osman és a regény javára szolgál, ugyanis Backman zseniális a karakterteremtésben. Osmannak is erőssége ez: érdekes, esendő, mégis erős szereplőket teremtett, akikre azonnal kíváncsi lesz az ember: múltjukra, jövőjükre, érzéseikre, következő lépéseikre, hiszen ahogyan a gondolatvilágukat bemutatja, az 

arra sarkallja az olvasót, hogy még mélyebben beleássa magát a történet velejébe. 

Amennyire azt az író engedi, amennyit láttatni akar persze. 

Hadd idézzek a könyvből egy picit: 

"Jó, ha te futsz a leggyorsabban, de csak akkor, ha nem az ellenkező irányba."

Illetve egy példa a tipikusan angol humorra (amit én személy szerint ebben a könyvben igen nagyra értékelek):

"- Azt hallottam, a maffia volt - mondja Anthony. (...) - Tony Curran tartozott nekik, ezért levágták az ujjait, és kinyírták.

- Érdekes felvetés. (...) Na és hogy jutottak be a házba?

- Gondolom, ripityára lőtték az ajtót.

- Anélkül, hogy golyónyomokat hagytak volna? - kérdezi Elizabeth. (...)

- Hát, a maffia már csak ilyen, Elizabeth - vágja rá Anthony."

Aki rejtélyes bűnügyet; aki derűt; aki humort; aki emberséget keres egy könyvben és vár el egy történettől - ráadásul ebben mindez egyszerre van jelen -, azoknak mindenképpen ajánlom ezt a regényt, mert 

ebben mindenki megtalálja a számára fontos adalékot és mondanivalót, természetesen a hatalmas és megdöbbentő utolsó és utolsó utáni csattanón túl!

A regény megrendelhető ITT.

Ernest Hemingway: Fiesta - A nap is felkel

"Hemingway szűkszavú és erőteljes stílusának egyik legkiemelkedőbb példája. Örökbecsű, borotvaéles kép az első világháború utáni generáció szorongásairól, illúzióvesztéséről.

Jake Barnes és Lady Brett Ashley az Elveszett Generáció tagjai, Hemingway talán leginkább feledhetetlen regényalakjai, akik bejárják az 1920-as évek Párizsának vad éjszakai életét, hogy aztán külföldiekből álló, vegyes társaságukkal leruccanjanak Spanyolországba, a bikaviadalok helyszínére.

Brett és Jake viszonyát féltékenység és újabb, futó szenvedélyek teszik próbára. Brett harsány, Jake pedig boldogtalan - az őket körülvevő kor morális romlástól, beteljesületlen szerelmektől, illúziótlanságtól terhes. 

Jake rádöbben, talán soha nem lehet övé a nő, akit igazán szeret."

___________________

Hemingway, a felülmúlhatatlan, utánozhatatlan, utolérhetetlen író egyik legnagyobb érzékenységgel megformált regénye, amely rabul ejti az olvasót, történetével, szereplőivel, szomorúságával, reményeivel és reménytelenségével, jellegzetes stílusával, és fogva tart mindvégig, s még bőven az után is, miután végeztél az utolsó oldallal.

Én ugyan - sokakhoz hasonlóan - elfogult vagyok Hemingwayjel kapcsolatban, mert azt gondolom, nincs, aki akár csak megközelítené őt tehetségben, eredetiségben, nagyságban a régmúlt s a jelenkor írói közül, ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy minden új olvasó számára is azonnal egyértelművé válik a zsenialitása. 

Egészen fiatal volt még, amikor ezt a könyvét írta, nem rendelkezett se kellő élettapasztalattal, se bölcsességgel, se élményekkel - és mégis, mégis az tűnik ki a soraiból, mintha már legalább kétszer ennyi évtized állna mögötte. 

Nagyszerű az akkori Párizsról és Spanyolországról olvasni, és ahogy a fiestáról ír, Pamplonáról, a bikaviadalok világáról, olyan, mintha ott lenne az ember. Ez a - hogy is fogalmazzak? - szép a szépirodalomban: hogy ott vagy, hogy benne vagy, hogy érzed, hogy együttérzel, hogy átéled. Nemcsak magával ragad és elsodor, ahogy a hétköznapi módon szórakoztató könyvek (amelyeket aztán másnap el is felejtesz), hanem sokáig benne maradsz a történetben, a fejedben maradnak a szereplők, azon kapod magad, hogy tűnődsz a sorsukon... Na igen, ezt tudják a szépírók; és mindarra, amit a szépírók tudnak, Hemingway hatványozottan képes. 

Nem ereszt a melankóliája; látod a párizsi utcaképet; érzed a bor ízét; tapintod az anyagot; megérint a bánata; és ott vagy, még akkor is ott vagy, ha már nem akarsz ott lenni, mert ezt tudja Hemingway, 

megteremt egy világot, és ha belecsöppentél és a részesévé váltál, akkor hosszasan ott is maradsz, és ezt nem bánod, mert egyszerre közelről s távolról tudod szemlélni a képet, s így rálátsz a nagy egészre, amire a szereplőknek gyakran nincs módjuk, és közben gyönyörködsz az írói stílusban és eszköztárban, és azt akarod, hogy Hemingway regényeinek és sorainak sose legyen vége. 

És már veszed is le a polcról a következő könyvét (és ebben most segítségedre van az, hogy a 21. Század Kiadó sorra jelenteti meg Hemingway életművét), mert Hemingway írásmódja és az általa - nem teremtett, hanem - megjelenített, bemutatott világok beszippantanak. És csodásnak tartod, hogy 

mindig olyanról írt, amit ismert, hiszen ettől olyan élettel teli, hiteles és megkapó az egész.

A regény megrendelhető ITT.

Jane Corry: Hiba volt

 

"Poppy Page szerint csak kétféle nő van: az egyik hű marad a férjéhez, a másik nem. Egészen eddig a pillanatig Poppy kétségtelennek tartotta, hogy melyik típusba tartozik.

De feltűnik Matthew Gordon, aki jóképű és elbűvölő, és már vagy húsz éve nem látták egymást Poppyval – és ezzel megváltozik a helyzet.

Poppy csak egyszer hibázik – de a botlás következményei jóval veszélyesebbek, mint gondolná.

Valaki az életével fog fizetni érte."

____________________

Ez a regény arról szól, hogy a tetteink mindig következményekkel járnak, és hogy az ember vagy ne akarja elkerülni ezeket - mármint megpróbálható, de valószínűleg fölösleges -, vagy inkább ne is tegyen olyat, ami olyan következményekkel járhat, amit nem tudunk jó szívvel vállalni. De lehetséges ez? Lehet minden pillanatban, minden szituációban helyesen cselekedni? Főleg ha a körülmények vagy más emberek szeszélyeinek is ki vagyunk téve. Van az az erő mindannyiunkban, hogy mindig a helyes utat válasszuk? És az az erő megvan bennünk, hogy ha ez nem sikerült, akkor fel tudjuk vállalni, amit tettünk, és azt, ami azzal jár? Mi van, ha igen? Mi van, ha nem? Ezt boncolgatja ez a könyv. És nagyon jól teszi. Kétféle értelemben is. 

Egyrészt jól, tehát okosan, rafináltan, csavarosan, érdekfeszítően teszi, másrészt pedig jól teszi, mert ezzel sosem árt foglalkozni. 

Ugyanis hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla. A felelősségünkről, annak erejéről, és arról, hogy a tetteink másokra, mások életére, személyiségére, döntéseire nézve is következményekkel járnak. Márpedig ez sem utolsó szempont. Sőt, ez (is) az elsődleges szempont - hogy másoknak, mások életében mit okozunk, nem csupán az, hogy mit teszünk saját magunkkal, a saját életünkkel! Oly kényelmes lenne ezt elfelejteni, nem igaz? Hogy nem csak magunkért felelünk. Nos, Corry erre hívja fel a figyelmet - hogy nem csak magunkra és nem csak magunkért kell vigyáznunk, óvatosnak es felelősnek lennünk. Ezt tagalja ez a könyv, de persze mindezt egy 

izgalmas, letehetetlen, olvasmányos, szórakoztató, könnyed hangvételű krimibe ágyazva, amikor minden következő lépés kiszámíthatatlan, minden szereplő meglepetésekkel szolgál, minden bekezdés újdonságokat tartogat, az író mindig megdöbbent valamivel, és nem tudod, mit várhatsz a következő oldalon. 

A regény ITT megvásárolható.

James Patterson & J.D. Barker: A madártollas gyilkosságok

 

"Michael és Megan Fitzgerald örökbe fogadott testvérek – Michael kamionsofőr, Megan pedig pszichológiát tanul az egyetemen –, akik borzalmas közös múlton osztoznak és csak egymásban bízhatnak. A nevelőszüleik híres intellektusok, egy kiváló diplomával rendelkező pszichológus és egy elismert pszichiáter, akik sajátságos kísérleti környezetben nevelték fel fogadott gyerekeiket, ami bár megóvta őket a világ kegyetlen realitásától, ugyanakkor sötét titkokat is kényszerített rájuk.

Los Angelesben Garrett Dobbs nyomozó és Jessica Gimble FBI-ügynök egyesített erővel dolgozik egy gyilkossági ügyön. Találnak is egy gyanúsítottat, és letartóztatják, de ekkor valaki elkövet egy ugyanolyan gyilkosságot. Majd még egyet. Aztán már nemcsak Los Angelesben, hanem az ország különböző részein. A nyomozók felfigyelnek a négytagú Fitzgerald családra: lehet közük a gyilkosságokhoz?

Dobbs és Gimble versenyfutásba kezd az idővel, és átszelik az egész országot Kalifornia partjaitól egészen New York államig, hogy megállítsanak egy rendkívül találékony és elmebeteg sorozatgyilkost, akinek olyan sötét és furcsa étvágya van, hogy ellene a logika és a tapasztalat már nem segít."

_______________________

Még mindig van új a nap alatt. Azt hinné az ember, hogy nincs, már minden történetet megénekeltek, de aztán kiderül, hogy nem. Ez megint egy új sztori volt, és nem is akárhogy megírva. Nem tudom, hogy Patterson vagy Barker érdeme, azt sem tudom, hogy egyáltalán hogy írták ketten a könyvet, hogyan is néz ki ilyenkor az alkotás folyamata, de jól összedolgoztak, az már az első oldalakon megállapítható.

Újszerű ötleteket és megoldásokat vonultattak fel, amelyeknek köszönhetően az események ötszáz oldalon át pörögnek, az egész cselekmény fordulatos, izgalmas, és hatalmas csattanóval zárul (nem is eggyel). Kiszámíthatatlan a vége - szerencsére -, pedig voltak elképzeléseim, de egyik sem jött be. 

A szerzők végig fenntartják az érdeklődést és a feszültséget, az események visznek magukkal, sodró lendületűek, de mégsem ragad meg a regény egy szimpla krimi szintjén - a lélek mélyéig hatol, és számtalan érzelmet kivált belőlünk. 

Az ember persze ítélkezik, ember mivoltából adódóan, ugyanakkor folyamatosan jelen van a szánalom, a sajnálat, mint mindig, amikor gyerekek sorsáról olvas az ember, amely szomorú, méltatlan, és máshogy is alakulhatott volna. Ilyenkor nem tudja az érzések alól kivonni magát az ember. De mi van akkor, ha ez súlyos következményekkel jár? 

Szubjektív és objektív szempontokat is behoznak az írók, és itt jön megint a képbe az is, hogy ha valaki érti - megérti? - is egy cselekmény(sorozat), bizonyos tettek kiváltó okát, de felmentést mégsem adhat az elkövető számára. Hiszen bármin kellett is keresztülmennie, a tetteiért egy idő után igenis maga felelős. 

De biztos így van ez? 

Mindig igaz ez az állítás? Na erről szól ez a könyv. Mindig felelősek vagyunk a saját tetteinkért? És ha nem, akkor mi a megoldás, a kiút, akkor hogyan tovább? Akkor ki viseli a felelősséget, ki fizet, és ki vállalja a következményeket? Senki? Valaki más? És tulajdonképpen bárki is - az hogyan segíthet a dolgokon? 

Az ember lelkét nemcsak megérinti az alapszál, hanem olykor meg is gyötri rendesen. És ettől válik többé ez a könyv egy sima kriminél, és ez teszi igazán érdemessé arra, hogy az olvasmányaid közül semmiképpen ne hagyd ki. 

Letehetetlen, csavaros, lebilincselő; krimirajongóknak kötelező olvasmány. 

A regény megvásárolható ITT. 

Lucy Foley: Vadászparti

"Az isten háta mögötti vadászlakban, Skócia erdőségeinek mélyén összegyűlnek a régi barátok egy fergeteges szilveszteri partira.

A szépség

A tökéletes pár

A rapszodikus alkat

Az újdonsült szülők

A hallgatag

A belvárosi srác

A kívülálló

Az áldozat.

Nem baleset volt - gyilkosság történt... barátok között."

 

_________________________

Nagyon izgalmas, érdekfeszítő krimi, a legjobbak közül való.

Már a legelején magába szippant, pusztán azzal, ahogy a karaktereket ábrázolja. Kíváncsi leszel rájuk - nem csak a történetre -, a személyiségükre, és az író remekül bepillantást enged némelyek lelki mélységeibe is (kiébe előbb, kiébe utóbb, valakiébe pedig egyáltalán nem), aminek során feltevődik a kérdés, hogy egyáltalán van-e mindenkinek mélyebb lelki rétege. És akinek van, vajon az a gyilkos, vagy akinek nincs, az, hiszen "akkor nyilván lelkiismerete sincs"? 

Végig úgy csavarja a szálakat, hogy folyamatosan gyanakodj, de persze sose ugyanarra. Az egyik pillanatban biztos vagy benne, hogy ki a gyilkos, majd újabb néhány oldal után már meg vagy győződve róla, hogy valaki más. 

Azt hiszed valakiről, hogy jó, aztán kiderül, hogy annyira nem is (persze ez is némileg relatív és szubjektív megítélés kérdése, és persze a szerző által lassan csepegtetett információké), majd kiderül, hogy a gyenge erős, az erős pedig esendő, a magabiztos bizonytalan, a tökéletes titkokat leplez; az ellenszenves pedig talán éppen olyan, amilyennek látod. 

A regény különlegessége az is, hogy végig két idősíkon fut a cselekmény, így sokáig azt sem tudod, hogy ki az áldozat, tehát nemcsak a gyilkos kilétét találgatod, nemcsak azt, hogy ki tette, hanem azt is, hogy kivel.

És jön még utána a miért természetesen. Így aztán rendesen végig lehet agyalni a történetet: neki van oka őt megölni ezért; annak van oka amazt megölni azért? Vajon ki mit tett, amiért ez lesz a "jussa"? Tett egyáltalán bárki bármit, vagy csak egy képzelgés, téveszme eredménye az egész? 

Az utolsó oldalakig egyiket sem tudhatod. Csak a végén derül ki minden. 

És addig számtalan csavar, sőt spirál rejlik a történetben, ami újra és újra megvezet, hogy aztán meglásd, amit végig láthattál volna. 

A könyv megrendelhető ITT.

Pamela Binnings Ewen: Párizs királynője - Regény Coco Chanel életéről

 "A stílus ikonja.

Coco Chanelt, a legendás divattervezőt kifinomult stílusáért csodálják - a miatt a bizonyos ikonikus kis fekete ruha miatt -, leghíresebb kreációja a részegítő illatú Chanel No. 5 parfüm. A közismert figura mögött azonban bonyolult személyiség lakozik, akit intrikák értek, akiről sokféle gyanús pletyka terjedt. E regény lapjain megelevenedik a második világháború, Párizs négy éven át tartó német megszállása és Chanel titkos élete ebben a zűrzavaros időszakban.

Coco Chanel tudott könnyed, vidám, nagyvonalú lenni, ám kegyetlen, számító, manipulatív is. Miközben a Wehrmacht masírozott a Champs-Élysées-n, Chanel ott találja magát a Hotel Ritzben, a Reich főparancsnokának oldalán. Chanel az ellenség markában magánháborút indít, hogy kiszorítsa tulajdonrészéből zsidó üzlettársát, Pierre Wertheimert. Wertheimer az elharapózó antiszemitizmus miatt az Egyesült Államokba menekül, és magával viszi a Chanel No. 5 összetevőinek titkos receptúráját. Coco nem bízik meg a férfiban, amikor az New York külterületén be akarja indítani a gyártást. Célja, hogy egyedüliként birtokolja a márkát.

Miközben Párizs a németek uralma alatt sínylődik, Coco mindent megtesz a túlélésért. Nehogy leleplezzék sötét titkait, még a kollaborációtól sem riad vissza. Német kém lesz belőle, az F-7124-es számú ügynök, fedőneve: Westminster. Miért vetemedett erre? Meddig kell merészkednie, hogy viharos múltja többé ne kísérthesse a jövőjét?"  

Pamela Binnings Ewen 2012-ben Eudora Welty emlékdíjat kapott The Moon in the Mango Tree című regényéért. Hosszú ideig jogászként dolgozott, ma főállású író, a Northshore-i irodalmi egylet alapítója. Louisiana államban él, nem messze New Orleans városától.

__________________________________

Rendkívül érdekfeszítő regény egy nagyon ellentmondásos személyiségről. Azt hiszem, valójában keveset tudunk Coco Chanelről, és alighanem soha nem fogjuk tudni a teljes igazságot valódi érzéseiről, mozgatórugóiról, döntéseinek okáról - és talán azok következményeiről sem, főleg azt tekintve, hogy döntései a személyiségére (és persze a körülötte lévők életére!) hogyan hatottak. 

Tudjuk, hogy tehetséges volt, sikeres, inspiráló, határozott, magabiztos és a maga ura. 

És most szembesülnünk kell a gyarlóságaival is. De vajon mennyiben gyarlóságok a gyarlóságok? Mindegy, hogy miért tette, amit tett? Mindegy, hogy anyagi érdekből vagy a fiáért? Pálcát törhetünk felette akkor is, ha nem tudjuk a mögöttes okokat? Talán semmit sem tudunk. 

Azt látjuk, hogy itt áll előttünk egy nő, aki helytelen, sőt bűnös dolgokat tett, de semmit nem tudunk arról, hogy valóban volt-e olyan kényszerhelyzet, ami miatt meg kellett tennie ezeket, vagy pedig azért tette, hogy sikeres és gazdag maradhasson. 

Elméletek, kutatási anyagok rendelkezésre állnak bőven, de nem tudjuk a teljes igazságot. 

Semmiképpen sem mentegetni akarom őt, csupán a könyv erényeként felhozni azt, hogy több oldalról bemutatja Chanel döntéseit: az anya szempontjából, az üzletasszony szempontjából, és olyan aspektusból is, hogy a külvilág szemében milyennek tűnik. A regény sem nem méltatja, sem nem ítéli el a döntéseit, hanem tárgyilagosan - olykor megértőn, olykor némileg kritikusan, de igyekezve objektívnek maradni - igyekszik az olvasó elé tárni, hogy történhetett valami így is, úgy is, ezért is, azért is, és sugallni, hogy talán nem mindegy, milyen indíték vagy szándék áll a tettek mögött. Talán. 

Chanel életén kívül az akkori történelmi, háborús helyzetet is igyekszik hűen tükrözni a szerző, éppen azért, hogy az olvasó lássa, a körülmények igenis befolyásoló tényezők, személyiségünk és döntéseink meghatározó elemei. Persze ettől függetlenül nem tudhatjuk, hogy ha nincsenek kényszerítő erők, akkor milyen döntéseket hoz Coco Chanel - pusztán önmagáért, anyagi jólétéért. Fogalmunk sincs róla. 

És a szerző nem is akarja megmondani nekünk. Ez előnyére válik a könyvnek - az olvasó maga döntheti el, hogy mit tart helyesnek és helytelennek, senki nem akarja a szájába rágni, hogy mit kell bűnnek és mit erénynek tartania. 

Az ember gyanakszik, hogy az igazság valahol középen van, és nem lehet Chanelt se pusztán áldozatként, se -  ha igazak az elméletek a fiáról - szívtelen, könyörtelen bűnösként feltüntetni. 

Dicséret illeti Pamela Binnings Ewent, hogy ezt több szemszögből is megvizsgálja, az ismert tényeket, a lehetségest és a morál kérdéseit is elénk tárja, és ránk bízza az értékítéletet.

A regény megrendelhető ITT.