Elmore Leonard: Tishomingo Blues

100. bejegyzés:



"A kaszinókkal, drogbarlangokkal, alvilági figurákkal és egzotikus éjjeli pillangókkal teli Tunicában mindig van valami zűr. Ezt Dennis Lenahan, a mutatványos fenegyerek a saját bőrén tapasztalja meg, amikor a helyi maffia tagjai a szeme láttára nyírják ki egy munkatársát. 
A gyilkosság színhelyéről menekülő Dennist egy titokzatos fickó, a dúsgazdag, nagydumás, bluesrajongó Robert Taylor veszi pártfogásába. Rövidesen kiderül azonban, hogy a védelemnek ára van…"

"Lámpafénynél olvasott, és közben nem tudta eldönteni, vajon az ugrástól csöng a füle - folyamatosan, ha jobban belegondolt -, vagy az udvaron ciripelő bogaraktól. Néha egy kocsi hűtőjéből szivárgó gőz hangjára emlékeztette. Elolvasott egy-két cikket, éppen befejezte a Jennifer Lopez: El a kezekkel Puff Daddytől címűt, és már kezdte volna a Jane Fonda megtért Istenhezt, amikor Charlie lépett ki a verandára. (...)
- Gondolkodtam a történteken... odafent voltam a létrán... Lehetséges, hogy nem vettek észre, amikor kijöttek a szállodából?
- Kizárt dolog.
- Szóval egyszerűen csak nem érdekelte őket, hogy látja-e valaki. A jelenlétem nem akadályozta meg őket abban, hogy agyonlőjék Floydot. (...) Minél többet gondolkodom rajta, annál jobban feldühít ez az egész - mondta Dennis. - Semmiféle problémát nem láttak bennem. (...) Amikor Arlen megfenyegetett a telefonban, téged nem dühített fel?
- Dehogynem.
Dennis látta, ahogy Charlie lenéz hatalmas mancsaira, a balra, amelyik évekkel ezelőtt képes volt százhatvan kilométer per órás sebességgel elhajítani egy labdát.
- Gondolhatod, hogy feldühített.
- Nagyobb vagy nála - jegyezte meg Dennis.
- Igen, az vagyok. - Charlie felemelte a tekintetét. - Bagóért megvettem, amikor még zsaru volt, én pedig piát szállítottam.
Dennis a kerti széken ült, ölében egy kupac National Enquirer.
- Tudtad, hogy Tom és Nicole már jóval azelőtt elhidegültek egymástól, hogy Tom beadta a válókeresetet?
- Sejtettem, de nem voltam biztos benne - felelte Charlie. - Kérsz egy sört?"

Őszinte leszek: magamtól nem valószínű, hogy megvettem volna ezt a könyvet – távol áll tőlem ez a műfaj. Távol állt. Eddig. Most ráéreztem az ízére; most megláttam, hogy ebben is lehet nagyszerűt alkotni. Pedig nem vonzanak az ilyen témájú könyvek, filmek, de pont ez teszi naggyá Elmore Leonardot: hogy közel hozza hozzád azt, ami messze van. Ettől jó író egy író; ez emeli ki a többi író közül.

Nálam az egyik legfőbb vonzerő egy könyvnél a pontos, tömör megfogalmazás: amikor nincs túlbeszélve az sem, ami látszólag agyonmagyarázásért kiált. Azok a művek maradnak meg bennem, vagy érintenek meg valami módon, ahol a szerző pontosan fogalmaz, és nem tesz hozzá semmi olyat, amit nem kell. Egyébként szerintem kevés író képes erre, kevesen vannak, akik meg tudják állni, hogy ne tegyenek hozzá „csak még egy kicsit”, „a biztonság kedvéért”, hogy „biztos érthető legyen”, aminek igen ritkán van haszna – de Leonard ennek mestere, be kell vallani.

Pontos mondatok, pontos párbeszédek – minden tömör, két-három szavas mondatocska a javára válik a műnek, míg ha ezeket mondjuk ötszavassá bővítené, azzal csak elrontaná a tökéletes mondatot. Ez pedig szerintem az egész mű (élvezeti) értékéből vonna le – és néha észre sem vesszük, hogy mi az, aminek nincs helye egy mondatban, ha már egymás mellé került az a bizonyos öt szó. Csak akkor érezzük, mennyire a helyén van a mondat, ha eleve háromból áll.

Ehhez persze neki tévedhetetlenül éreznie kell, hogy melyik az a három szó, amelyikre éppen szükség van.

Tudnék példákat sorolni arra, amikor egy műfaj abszolút nem izgat, de valaki képes úgy alkotni benne, hogy az kedvenccé váljon. Ilyen Rowling a Harry Potterrel, vagy például Hemingway vadásztörténetei. Úgy tálalják a tőled fényévekre lévőt, hogy a szívedig hatol. Na ez a zsenialitás.

És Leonard is ezt pedzegeti – legalábbis nálam, mert nyilván teljesen más a helyzet a műfaj elkötelezett hívei esetében.

Nálam el tudta érni azt, hogy én, aki eddig idegenkedtem a „hard boiled”-tól, ezután ellenérzés nélkül, várakozva a kezembe vegyem azt. És a humorérzéke még hozzátesz ahhoz, hogy nyitottan fogadjam ezután e műfaj egyéb képviselőinek szerzeményeit is.

A Jaffa Kiadótól megrendelhető.

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

"A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt története meghódította az egész világot."

Dávid (11 éves) most olvasta el a Harry Potter 1. részét. Én is olvastam felnőttfejjel, 26 évesen.
Neki - mivel sok jó könyvet olvas, de azért mégiscsak az olvasásélmények megtapasztalásának valahol az elején jár - ez egyelőre csak egy a sok jó könyv között; és ez így van rendben, amíg nem olvassa a többi részét... De azért letenni nem tudta. Most olvassa a 2. részét, és megint azt látom, hogy - mint a jó könyvekkel az lenni szokott - még este 9-kor, tök fáradtan se bírja ki, hogy ne olvasson legalább néhány oldalt belőle. Ismerős az érzés...
Az első részről azt mondta, tetszett neki, nagyon, és meglepő volt a vége.
De szerintem ő még nem tudja, hogy mit tud Rowling. Úgy gondolom, hogy ez igazán nagyjából a 4. rész körül derül ki - amikor már magába szippantott a történet (és talán magát Rowlingot valamikor akkortájt), és alig várod, hogy a következő részt olvashasd, pedig még ezzel sem végeztél; és amikor már úgy igazán ráhangolódsz és ráérzel Rowling stílusára. Azt hiszem, ő is a néhányadik résznél találta meg a tökéletes hangot, amit aztán - szerencsére - végig meg tudott őrizni.
Én úgy gondolom, hogy Rowling a Harry Potter-sorozattal remekművet alkotott, és fantasztikus dolgot hozott létre: gyerekek olvasóvá válását.
Zseniális, kivételes írónak tartom.
Nekem semmi bajom a klasszikusokkal, szeretem őket, de miért nem lehet akár egy Harry Pottert kötelező olvasmánynak kijelölni 4. vagy 5. osztályban? Most az a cél, hogy egy gyerek elolvassa a 4-5 év alatt a 4-5 kötelező olvasmányt, és aztán soha semmi mást, vagy az, hogy ráérezzen az olvasás ízére, és utána majd magától is a kezébe vegye a "kötelezőket"?
Tudom, ez a vita messzire vezet.
Mindenesetre én hálás vagyok Rowlingnak, szerintem nagyszerű dolgot tett azzal, hogy megírta ezt a szériát. Asszem, én is újra fogom olvasni az összes részt. Tuti. És már alig várom.

Az Animustól megrendelhető.

Robert Galbraith: Kakukkszó

"Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.

Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…"

A Kakukkszó J.K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.

Érdekes, hogy a Harry Potter pörgő eseményei után Rowling az egyéb könyveiben mennyire "le tud lassulni". Ez valószínűleg egyáltalán nem furcsa annak, aki nem olvasta a Harry Potter-sorozatot; mert ha viszonyítasz, mindig másnak tűnnek a dolgok.
Már az Átmeneti üresedés is sokkal lassúbb, nyugisabb volt, annak minden előnyével (bőven kifejtett események és karakterek) és hátrányával (a Harry Potterben is alaposan körülírtak a karakterek és a cselekmények, mégis folyamatosan "zajlik az élet") együtt.
Tetszett ez a könyv, de - megint a viszonyítás - a Harry Potterrel ellentétben nem nyújtott semmi újat. Egy jó krimi, a stílusa is rendben van, az ábrázolásmód is, de nem nyűgözött le annyira, mint... De ezt már kb. háromszor leírtam.
Nincs semmi gond ezzel a könyvvel, szóval krimikedvelőknek jó szívvel ajánlom, de szerintem annyira nem is nagy horderejű a maga műfajában... (Nincs "mint"...).
A Selyemhernyót is el fogom olvasni, mert szeretem Rowling stílusát - amit írtam, az inkább arról szólt, hogy vonatkoztassatok el, és ne várjátok tőle ugyanazt, amit a jól ismert könyvsorozatában nyújtott. Ez más. Várjatok tőle mást, ítéljétek meg másként. Valószínűleg éppen e célból választott ehhez álnevet magának. Tiszteljük meg azzal, hogy ezt figyelembe vesszük, és nem hasonlítgatjuk a korábbi könyveivel úgy, mint...

Per Petterson: Megtagadom

"Megtagadom, hogy alkut kössek.

Megtagadom, hogy megbocsássak.

Megtagadom, hogy felejtsek.

Egy kora reggelen Oslo külvárosában két férfi véletlen találkozásának vagyunk tanúi. Tommy és Jim harmincöt éve nem látták egymást, de valaha a legjobb barátok voltak. Együtt nőttek fel egy apró kelet-norvégiai faluban – Jimet mélyen vallásos édesanyja nevelte, Tommy pedig testvéreivel együtt magára maradt szadista apjával, miután anyja megszökött a családtól.

Egy napon elege lesz a folyamatos bántalmazásból, és egy baseballütővel eltöri apja lábát. Az apa ezután eltűnik, ő és testvérei pedig pár felhőtlen hét után nevelőszülőkhöz kerülnek.

Tommy mára meggazdagodott, vadonatúj Mercedesszel jár, míg Jim szociális segélyen tengődik.

Per Petterson szikár, hajszálpontos prózája szilánkonként eleveníti fel a múltat, és az olvasó szinte sorról sorra jön rá, hogyan és miért alakult úgy a szereplők élete, ahogy, és mi történik a sorsdöntő találkozás után." 

„A Megtagadom szívbe markolóan szomorú regény a barátok és rokonok között szövődő, illetve elszakadó szálakról.” (The Independent)

„Prózája olyan, mint az északi fény, keményen tiszta, mint az északi telek.” (The Guardian)

„Remekmű… van olyan jó, mint a Lótolvajok. Nagyszerű, mesterien felépített regény: bepillantást enged szereplői legmélyebb érzéseibe, megdöbbentő, nyers olvasmány.” (Morgenbladet)

Az év könyve (The Times, The Guardian)

Az általam olvasott első Petterson-könyv, de meg kell hogy mondjam, biztos nem az utolsó. Lényegre törő, pontos megfogalmazásmód, semmi sallang, semmi érzelem-ráddumálás, csak a velő, a mag, de az hatékonyan és megfoghatóan kifejezve. 

Hogy nyers-e (ahogy a Morgenbladet fogalmaz), azt nem tudom - az attól függ, hogy hogyan értelmezzük ezt a szót: pozitív vagy negatív vetületét nézve. 

Én szeretem az egyszerű szóhasználatot és megfogalmazásmódot egy könyvben (szépirodalomban különösen), és ebben az értelemben nyers, igen. Mégis finom, prózai, és cseppet sem drasztikus, semmilyen tekintetben. 

Már a címe is szerintem rögtön megfogja az embert, én erre figyeltem fel elsőként. 

Jöhet a Lótolvajok, majd arról is beszámolok.

A Scolarnál megrendelhető.

Rebecca Skloot: Henrietta Lacks örök élete

"Az orvosok sejteket vettek le tőle, az engedélye nélkül. Ezek a sejtek sosem pusztultak el, és forradalmasították az orvostudományt. Több millió dolláros üzletág épült rájuk. Minderről Henrietta gyermekei csak húsz év múlva értesültek. Életük egyszer s mindenkorra megváltozott. Rebecca Skloot tudományos ismeretterjesztő szerző, írásaiért számos jelentős díjban részesült. A Henrietta Lacks örök élete az első könyve. Eddig több mint húsz nyelven jelent meg, az HBO filmet készít belőle. "Halott nő többet még nem tett az élőkért. Szívszorító történet, fontos könyv." - (The Guardian)"

James Herriot könyvei óta az első könyv, amely olyan hangulatot áraszt, hogy valóban elrepít abba a korba, abba a világba, amelyről szól. Miközben olvasod, ott vagy. A húszas-negyvenes évek Amerikájában, ahol a feketék még nem mehettek bármelyik kórházba, nem ülhettek bárhol a moziban, amikor már nem voltak rabszolgák, de még legtöbbjük tanulatlan és a társadalom nagyobbik része által megvetett emberként élte az életét.
A fekete bőrű gyermekekre pedig hatványozottan igaz volt a kiszolgáltatottság - hiszen kiszolgáltatottjai voltak a fehéreknek, a világnak - a fehér ember világának -; de a saját családjaiknak is, akik gyakran nem kímélték őket; és olykor kegyetlenebbül bántak velük, mint "a világ".
Ahogy Rebecca Skloot ír Henrietta Lacks és családja otthonáról, a kisvárosi utcákról, a vegyesboltról, a dohányszüretről - mintha ott lennék. Pedig nem akarok ott lenni! Nem akarok! Mégis magába szippant. Szorongást kelt. Mert annyira valóságos. Mert valóság.
Nagy hatású mű, még a tartalmától függetlenül is - pedig amiről szól, az megváltoztatta a világot.
És miközben arról olvasol, milyen nagyszerű, hogy valakinek a sejtjei emberéleteket mentettek meg, óhatatlanul tudomást szerzel etikátlan, törvénytelen és szörnyű kísérletekről is, amelyekről azt mondod, megengedhetetlenek, valaki más viszont azt mondja: márpedig léteztek.
És akkor behunyod a szemed, hogy nee, ilyenek nem lehettek! De, voltak, és ha elolvasod ezt a könyvet, akkortól már mindig tudni fogsz róla. Ennélfogva ez a könyv nemcsak orvosi esetekről és egy család életéről szól, hanem emberi jogi kérdéseket is felvet, amelyek mélyen elgondolkodtatnak - és nincs kész válasz, nincs egyetlen egyetemes igazság.
Ez a könyv nem hagyja homályba veszni ennek a nőnek az életét, létét, hiszen oly sok mindent és oly sok mindenki életét megváltoztatta a világon.
Azt gondolom, tudni kell arról, hogy igen, ilyenek is vannak. Ilyen emberek, ilyen történetek, ilyen szörnyűséges és csodálatos dolgok, amelyeket Rebecca Skloot megír ebben a valóban nagyon fontos könyvben.

Laurent Seksik: Einstein elfeledett fia

"A legnagyobb zseniknek is megvan a maguk keresztje.

Eduard Einstein 1910-ben született Einstein és Mileva Marić második fiaként. Édesanyjával és bátyjával Zürichben élt, a Berlinben élő Eisntein pedig gyakran meglátogatta őket. 1930-ban azonban a pszichiáternek készülő Eduardon súlyos betegség tört ki. Skizofréniával diagnosztizálták, rohamok gyötörték, így két évvel később elmegyógyintézetbe került. Itt is halt meg 1965-ben, tíz évvel apja halála után. Einstein egyetlen egyszer látogatta csak meg... Miként lehetséges, hogy a 20. század legnagyobb elméjének tartott Einstein, aki Sigmund Freudot is jól ismerte, magánéletének erre a kihívására nem tudott megfelelő választ adni?
Laurent Seksik megindító regényében három sors szálai fonódnak össze és válnak szét. A szerző olyan tragédiát tár elénk, melyben megszólal az anyai fájdalom, hangot kapnak a zseni gyengeségei, és az elfelejtett fiú is megtöri a csendet."
"A fiam az egyetlen feladvány, melyre nincs megoldás." (Albert Einstein)

Egy, a könyvből vett idézet jól jellemzi Eduard Einstein életét:

"Minden látszat ellenére elsőéves orvostanhallgató vagyok. A zürichi orvosi kar az egyik legjobb Európában. A szobámban tanulok, hetekig ki sem teszem a lábam. Apám azt tanácsolja, hogy menjek ki levegőzni. Könnyen beszél. Nekem sokat kell tanulnom. Nem vagyok Einstein."

Megrázó ez a mondat: "Nem vagyok Einstein.", mert egész életében küzdenie kellett azzal a tudattal, érzéssel, hogy mennyire távol áll az apjától - az apja hírnevétől, világ általi megítélésétől, zsenialitásától, attól, hogy a világ Albert Einsteint géniusznak tartja, míg ő, a fia elmegyógyintézetben éli az életét. Egész életében küzdenie kellett azzal, hogy apja életében ő eltitkolt szégyenfolt volt, valami olyasmi, amiről az apja nem akart tudni, akinek az apja hátat fordított - lehet, hogy azért, mert ez számára apaként túlságosan fájdalmas volt, de a fia számára ez a lényegen mit sem változtatott.
Miután anyját is elveszítette, apja pedig soha nem látogatta meg, Eduard Einstein egyedül maradt a világban.
Nem hiszem, hogy érdemes lenne megpróbálni szavakat keresni arra, hogy mit érezhetett Mileva Maric; hogy mit érezhetett Eduard és Albert Einstein.
Senkinek - senkinek! - nincs joga ítélkezni vagy pálcát törni olyanok felett, akiknek az életét ekkora tragédia kíséri.
De aki lát, hall, olvas, az - ha nem is ítél, de minimum - véleményt alkot. Érzések ébrednek bennünk, ez természetes. És az is természetes, hogy az ember olykor dühöt vagy szánalmat érez, mert kívülről olyan könnyen meg tudja ítélni mások döntését - pedig se joga nincs hozzá, se elegendő ismerettel nem rendelkezik ahhoz, hogy ezt megtegye. Mégis megteszi, megtesszük, mert emberek vagyunk.

Eduard Einsteinről nem tudom, hogy boldogtalan volt-e - hogy felfogta-e saját tragikus sorsát.
Az édesanyja által érzett fájdalomról pedig tudni sem szeretnék, arról a tehetetlenségről, félelemről és kétségbeesésről, aminek ki volt téve élete során.
És hogy mit érzett Albert Einstein? Ki tudja ezt megmondani? Hiszen valószínűleg magának sem vallotta ezt be, azért fordított hátat örökre a fiának, aki élete legnagyobb talánya maradt.

A függelék olvasásakor aztán az ember szeme megtelik könnyel. Vagy ember legyen a talpán az, akinek nem.

Laurent Seksik egészen elképesztő módon tudja visszaadni Eduard Einstein, Albert Einstein és Mileva Maric hangját - azokat az érzéseket, amelyekkel valószínűleg meg kellett küzdeniük.

Senki nem segíthetett rajtuk.  A világ látta őket valamilyennek. Most is látjuk őket valamilyennek. De az igazságot továbbra sem tudhatjuk; csak ők tudhatták, hogy mennyire járt közel az igazsághoz Seksik, amikor bizonyos érzéseket, gondolatokat tulajdonított nekik.
Úgy gondolom azonban, hogy mindenki messze jár az igazságtól, aki megpróbálja kitalálni azt, hogy ezek az emberek min mehettek keresztül, mert ez azoknak a sajátja, akik ezt megélték; de amennyire mégis lehetséges ez - kitalálni és megközelíteni a valóságot -, úgy erre, empátiájának, kutatómunkájának és tehetségének köszönhetően, talán Laurent Seksiknek van a legnagyobb esélye.

Összegzés: a 2015-ben olvasott legjobb könyvek

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Arra gondoltam, összegezzünk, nyomatékosítsunk, emlékezzünk, tervezzünk: lássuk, mik is voltak a legjobb, 2015-ben olvasott (és ez nem azt jelenti, hogy 2015-ben írt vagy kiadott, bár ilyen is van köztük) könyvek:


Jesús Carrasco: Kegyetlen idő



"Ha a közösség nem véd meg - heroikus küzdelem az életben maradásért.
Jesús Carrasco remekműgyanús könyve rendkívül élesen és részletgazdagon mutatja be, milyen az, amikor az ember kihullik a társadalom védőhálójából, és nem marad más számára, mint az elemi szintű küzdelem az életben maradásért és a méltóság megőrzéséért. A XX. század közelebbről meghatározhatatlan pontján egy fiú elszökik a falujabeliek, a családja és a csendbiztos elől. Nincs is más célja, csak a menekülés. Útja során összetalálkozik egy kecskepásztorral. Együtt igyekeznek minél távolabb kerülni a falutól, hogy kijussanak a csendbiztos felügyelte körzetből. Útjuk, akár egy bibliai történetben, megpróbáltatások sorozatából áll. Nemcsak az emberek, hanem a természet is kegyetlen velük. Egy aszály sújtotta, elnéptelenedett, apokaliptikus vidéken kóborolnak a hőgutától kerülgetve. Mint az ősi időkben, meg kell küzdeni a napi betevőért, egyetlen falatért, egyetlen csepp vízért is."

Magvető, szépirodalom
A remekműgyanúsból a "gyanús"-t kihúznám...


Jan Otcenásek: Rómeó, Júlia és a sötétség



"A cseh szerző regénye vallomás az elvadult világ farkastörvényei közepette továbbélő emberségről, szeretetről, önfeláldozásról, a tiszta, gyöngéd érzésekről. A megejtő szépségű szerelmi történet a németek megszállta Prágában játszódik, szereplői Pavel, az érettségiző cseh diák és Eszter, az üldözött zsidó lány."

Olyan mélységekbe visz, amit el se tudsz képzelni.


Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap



"Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat."

Hosseini afgán íróként olyan dolgokat mond el az életről, amelyeket más nem tudna elmondani. Becsüljük nagyra, olvassuk, és higgyünk neki.


Paula Daly: Milyen anya az ilyen?




"A barátod gyereke. 
A te felelősséged. 
A te hibád. 
Mit tennél, ha eltűnne a legjobb barátod gyereke, és erről te tehetnél? Pontosan ez történik egy fagyos decemberi napon a Tóvidéken élő Lisa Kallistóval, a három gyermeket nevelő, túlhajszolt édesanyával. Csak egy pillanatig nem figyel, és rémálommá válik az egész élete. Eltűnik a legjobb barátnője tizenhárom éves lánya, Lucinda, és Lisa, akit megvisel, hogy mindenki őt hibáztatja, megpróbálja jóvátenni, amit elrontott. De miközben egyre mélyebbre ás Lucinda eltűnésének ügyében, Lisának rá kell jönnie, hogy a csendes városka, ahol él, nem az, aminek látszik, és talán a barátai sem azok, akiknek eddig hitte őket."

A krimi és a szórakoztató irodalom legjobb eszközeivel, de ha a szépirodalmat szereted, akkor sem fogsz csalódni - ez a legjobb benne.


James Herriot: Minden élő az ég alatt
                           Kutyák a rendelőmben



"James Herriot könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek gyűjteménye, amely Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót. Nemcsak az állatpáciensekről, hanem az állattartókról, a "gazdikról" is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szemünk. Történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű és kiváló emberismeret árad - Herriotot nem lehet nem szeretni!"



"A közelmúltban elhunyt világhírű szerző magyar nyelven megjelenő új könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, de fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek, buktatóinak újabb gyűjteménye, amely ismét Darrowby környékére, Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót, s nemcsak az állatpáciensekről, hanem a vidéki állattartókról, a farmerekről, illetve a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Remek pillanatfelvételei, elbeszélései nyomán hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szem – Herriot könyve senki sem hagy közömbösen! Herriot nemcsak hivatásának, de a tollnak is avatott mestere: történeteit már jól ismeri a hazai olvasóközönség – annak idején nagy sikert aratott „Állatorvosi pályám kezdetén”, „Egy állatorvos történetei” és „Kutyák a rendelőmben” című munkájával. Az állatorvos újabb történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű, kiváló emberismeret és páratlan ábrázolótehetség sugárzik, ami világszerte bestsellerré tette munkáit."

Herriot emberségből mutat példát, és megismerteti velünk az ötven évvel ezelőtti vidéki Angliát - úgy, ahogy ezt senki más nem teszi.


E. Lockhart: A hazudósok



"Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör - a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.
A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!"

Ha egy tizenéves lányt rá akarsz venni az olvasásra, ezt add a kezébe.


Ruth Rendell: Sötéthez szokott szem
                         Lopott élet



"Egyszer vonaton utaztak együtt, Benet úgy tizennégy éves lehetett. Csak ők ketten ültek a kupéban, és Mopsa le akarta szúrni egy konyhakéssel. Vagyis inkább fenyegette vele. Benet előzőleg törte is a fejét, vajon anyja miért hozott magával ekkora kézitáskát, méghozzá pirosat, ami egyáltalán nem illett a ruhájához. Mopsa kiabált, kacagott, összevissza beszélt, azután megint eltette a táskájába a kést. De addigra Benet már holtra rémült. Fejvesztetten meghúzta a vészféket. A vonat megállt, valamennyi érdekeltnek roppant kellemetlensége támadt, Benet apja pedig dühös volt, és komoran szomorú. 

Benet jóformán el is felejtette az egészet. De az emlék igen élesen visszatért, miközben Mopsát várta a Heathrow-n… És megpróbálta nem gyűlölni az anyját."

"Ruth Rendell Lopott élet című, egyik legismertebb regényének középpontjában olyan anya-gyermek kapcsolatok állnak, amelyek igencsak eltérnek az átlagostól. A történet két család mindennapjaiba nyújt bepillantást, akiknek életét egy kisgyermek elvesztése teljesen megváltoztatja. Az olvasónak pedig rá kell döbbennie, hogy néha nem is olyan könnyű ítéletet mondani…
A Partvonal Kiadó Robert Bloch Pszicho című regénye mellett ezzel a szövevényes történettel indítja útjára Pszichokrimi sorozatát."

"Ahogy a legtöbb családnak, a Hillyardoknak is megvannak a maguk titkai. Az egyik a fiatal és gyönyörű Eden Hillyard halálához vezet… 
Faith nagynénjét, Vera Hillyardot kötél általi halálra ítélik húga, Eden brutális meggyilkolásáért. Hogy miért tette? Ezt a kérdést a döbbenet közepette fel sem teszik. Faith évtizedekkel később egy újságíró kérésére kiforgatja a családi fiókokat, hogy együtt jöjjenek rá a miértre és a hogyanra. A nővérek, Vera és Eden kapcsolata mindig is amolyan se veled-se nélküled viszony volt, melyben a kísértés, a kapzsiság, a féltékenység és a szeretet elemei elegyedtek. Ráadásul ketten osztoztak egy súlyos titkon. És ahogy a tisztázó pillantás felfedi a részleteket, egyre világosabbá válik, hogy a teljes igazság az élőkre is kihatással lesz. 
Ruth Rendell legsikeresebb pszichokrimijében a gyilkos személyét nem lengi körbe homály, a „miért tette?” kérdése azonban a válaszok sötét szövevényéhez vezet – és az igazi bűnös talán nem is az, akinek a kötél a nyakára került. A regény minden létező krimiirodalmi elismerést besöpört az Arany Tőrtől az Edgar-díjig. A Partvonal Kiadó ezzel a kötettel folytatja Pszichokrimi sorozatát."

Krimi vagy szépirodalom? Tök jó, hogy nem kell eldöntened...


Ferdinand von Schirach: Bűnös?
                                           Ártatlan?





"Ferdinand von Schirach hírességek, politikusok és az alvilág védőügyvédje, aki saját praxisából válogatta össze a két kötetben szereplő huszonkét meglepő jogi esetet. A hihetetlen, de igaz történetek szereplői a mai társadalom látszólag hétköznapi figurái. Von Schirach személyében nemcsak a bűnperek szakértőjét, hanem egy elegáns stílusú debütáló szerzőt is üdvözölhetünk. Az író újra és újra lebontja a bűnüldözéssel és az elkövetőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, így jut az olvasó a történetek végén a puszta elképedésnél mélyebb, katartikus élményhez."

Dokumentum. Krimi. Tényirodalom. Ismét: szépírói eszközökkel.


Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök



"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása… Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt… Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. 
Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első nem angolszász szerző."

Remekmű; gyöngyszem a skandináv krimik (és valójában bármilyen típusú krimik) között.


Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás



"A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.

A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.

A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el."

SOK ÉS JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK 2016-RA IS!

Jenny Rogneby: Leona - Pókerjátszma

"Sokkoló bankrablás Stockholm belvárosában. Az elkövetők eszköze egy hétéves kislány, aki hatalmas összeggel távozik a helyszínről. De hová megy? Kinek viszi a pénzt, ki fundálta ki ezt az elképesztő bűntényt? Az óriási közfigyelmet kiváltó eset Leona Lindberg nyomozó asztalára kerül. Hamarosan kiviláglik, hogy nem a „rabló” életkora az egyetlen különös körülmény az ügyben. A nyomozás nem várt irányt vesz, amiben persze közrejátszhat, hogy maga a nyomozó sem egyszerű eset. Elismert és nagy munkabírású szakember ugyan, de különc is, aki, ha szükséges, nem riad vissza a vakmerő lépésektől sem. Az sem véletlen, hogy a második hasonló rablás után már ő az első, aki a helyszínre érkezik…"

Mindig úgy tervezem, hogy szépen, összeszedetten fogok írni az adott könyvről, de aztán időnként keresztbe húzza a számításaimat a befejezés. Mert van, amikor nem lehet összeszedettnek maradni. Vagy lehet, de minek... Ha felzaklat és szétzilál egy regény, miért maradjak fegyelmezett az írás közben? Hát nem maradok. Szóval összeszedetlenül és fegyelmezetlenül ezennel az alábbi észrevételeket tenném a Leona - Pókerjátszma című skandináv krimiről, annak az előrebocsátásával, hogy olvassátok el!
Pusztán a címe alapján nem választottam volna, de hurrá-hurrá, hogy ezt az olvasmányt most nem én választottam, hanem kaptam, mert kár lett volna kihagyni.
Profi, hiteles, izgalmas és nívós krimi! (Mondtam már, hogy mennyire bírom a skandináv írókat, még ha ez így, tudom, túl erős általánosítás is? Hiszen olvastam egy interjúban, hogy valaki felrótta, van-e értelme így, összességében 'skandináv' írókról beszélni - tudjuk-e, hány ország hány írójáról beszélünk ilyenkor... Aha, tudjuk. De ha egyszer tényleg szinte mind jó??!!)
A sztori és a stílus is remek, a szálak egymástól függetlenül is érdekesek; és a legjobb benne az, hogy valami újat tud nyújtani! Szerintem mindig ez egy könyv egyik legnagyobb és legelvitathatatlanabb érdeme.
Ha elárulnám, hogy miben mutat újat, azzal a történetből kellene elárulnom valamennyit, így ezt nem teszem, de annyit mondhatok, hogy rendkívül érdekes módszerhez folyamodik a szerző a történetvezetéskor. (Akinek egyébként ez az első könyve.)
A főszereplő és a mellékszereplők karaktere árnyalt, és rendkívül érdekes figyelni a személyiség alakulását; fejlődését?; változását. Érdekes elidőzni annál a gondolatnál egy kicsit, hogy mások döntése hogyan befolyásolhatja az életünket. Na főleg, ha az egy családtagunk; de még akkor is, ha egy idegen. Ez nyomasztó és ijesztő, ezért én, bevallom, szeretek erről a gondolatról továbbugrani.
De ezt ennél a könyvnél nem igazán teheted meg.
Olvasd el, és hidd el, azon fog járni az eszed: kik azok az emberek, akik közöttünk élnek, és fogalmunk sincs róla, hogy mi lakozik bennük? Kik azok? Vajon ismerünk ilyet? És hát a válaszban nagyjából biztos lehetsz...
Aztán rendeld meg a következő skandináv krimit, hogy megszabadulj ettől a gondolattól, és legyen valami új, amin a fejed törheted.

A kiadótól megrendelhető.

Ulf Blanck: CTP Trió Kids. 1.: Pánik a Paradicsomban

"Larson kapitány állatai veszélyben forognak. Charlie, Peter és Tom, a három ifjú detektív Rocky Beach-ből hamarosan izgalmas nyomra bukkan. Nagyon kalandszaga van a dolognak..."

Ezt a könyvet is Gergő olvasta, tetszett neki, bár úgy tűnik, ő is kritikus olvasó lesz. (Hurrá!)
Mivel 'nyomozós' könyv, ezért érdekelte a téma, és azt mondja, mindig izgalmas is volt a történet. Azonban hiányérzete maradt amiatt, hogy bár két rejtély volt a könyvben, de az egyiket nem oldották meg. Az ő szavaival élve: 'ezzel nem lett volna baj', a probléma azzal volt, hogy beleraktak egy térképet a sztoriba, amely elvileg elvezetett volna a második rejtély megoldásához, de aztán azt a fonalat nem folytatták, és így ez az értelmét vesztette. Így nem kellett volna beletenni, mert aztán nem foglalkoztak vele.
Az viszont tetszett neki, hogy az izgalom közepette is beletett az író egy-két poént, továbbá a grafikák is elnyerték a tetszését, valamint az, hogy ha valami "gyanús" volt, de nem egyértelmű, akkor a grafikával tették azt érthetővé és egyértelművé.

A véleménye alapján tehát ajánljuk a 8-10 éves korosztálynak.

Sinikka Nopola, Tiina Nopola: Risto Rapper és a rettenetes kolbász

"Risto Rapper egy tíz év körüli fiú, akinek  kedvenc időtöltése a dobolás és a rappelés. Sorozatunk második kötetében Risto bohókás nagynénjével Budapestre utazik. Ha kíváncsiak vagytok az előzményekre, melegen ajánljuk a Risto-sorozat első kötetét is, melynek címe: ÜTÖTT AZ ÓRA, RISTO RAPPER! 

Létezik egy olyan kolbász, amelynek láttán az ember különös állapotba kerül. Kiabálni kezd, remegés fogja el, végül ellenállhatatlan kényszert érez a menekülésre. Risto és Regina egy ilyen élmény következtében jutnak el életükben először külföldre, mégpedig Budapestre. A nagyvárosban sokféle kalandba keverednek: szélhámosságra kényszerülnek, Regina kénytelen éttermi mosogatást vállalni, amikor pedig meg akar szökni, letartóztatják... Mi lesz Ristóval Budapest forgatagában? Vajon meg tudja menteni a híres zongorista, Reino Rubinstein? Sikerül-e kiszabadítani Reginát?

Sinikka és Tiina Nopola a mai finn gyermekirodalom legkedveltebb szerzői közé tartoznak, több sikeres gyermekkönyvsorozat fűződik a nevükhöz. Risto Rapper-sorozatuk rendkívüli népszerűségre tett szert Finnországban, több történetből színdarab, illetve film is készült. A könyvet a magyar gyerekek által is kedvelt Tatu és Patu-sorozat szerzői, Aino Havukainen és Sami Toivonen illusztrálták."

Vegyes vélemények következnek hármunktól, ömlesztve.

Alapjában véve jó volt a könyv hangulata, időnként vicces volt, de a sztoriban voltak következetlenségek és logikai bukfencek, amikről azt hittem, hogy csak engem zavarnak, és direkt nem is mondtam a gyerekeknek, hogy ne befolyásoljam őket, ezért meglepett, amikor a könyv befejeztével ők maguk is megfogalmazták ezt.
Voltak benne bugyutaságok, Dávid szerint a rajzok is 'jók, csak kicsit idétlenek', de a problémánk nem ezzel volt; inkább az említett következetlenségek voltak zavaróak.
Eljön a finn kisfiú a nagynénjével Budapestre (bizony, Budapestre, igazából ez teszi számunkra igazán csemegévé ezt a kis történetet!) kolbászt venni a vásárcsarnokba, aztán kolbász nélkül térnek haza, úgy, hogy még a bőröndjüket se veszik magukhoz, és el se köszönnek senkitől - szerintünk indokolatlanul.
A cím és a fülszöveg arra utal, hogy egy olyan kolbászról fog szólni a történet, amitől mindenki retteg, de ez sem így van.
Gergő szerint a könyv legnagyobb erénye az, hogy sosem volt unalmas: hol izgalmas volt, hol vicces, hol érdekes, tehát mindig történt benne valami. Az érdeklődésüket tehát fenntartotta.
Szóval a hiányosságai ellenére is jól szórakoztak a történeten, de nem ez lesz a kedvenc olvasmányuk. Mindenesetre úgy gondolom, hogy számunkra, magyarok számára már azért érdemes elolvasni, mert ritka, hogy egy mesekönyv cselekménye éppen Budapesten játszódjon.

A könyv a kiadótól megrendelhető.

Kate McMullan: Sárkányvadász Akadémia 2. - A sárkánylédi visszavág

"Kanócfalvi Wiglaf, a sokgyermekes szegény parasztcsaládban nevelkedett, kedves, szelíd fiú, aki irtózik a vérontástól, a híres-nevezetes Sárkányvadász Akadémiára kerül diákként, és már az első napokban óriási hőstettet visz véghez: legyőzi Gorzilt, a rettegett sárkányt. Csakhogy Gorzil a legkedvesebb volt Seetha, a sárkánylédi 3684 fia közül, így az anya rettenetes bosszúra készül! Vajon a varázsló bátorságot adó varázsigéje elég-e ahhoz, hogy Wiglaf szembeszálljon vele?"
"Kanócfalvi Wiglaf akár Harry Potter kisöccse is lehetne." (Mary Pope Osborne)

Ezt már régebben olvasta Gergő, de ma jöttünk rá, hogy nincs fenn a blogon, úgyhogy feltesszük, ugyanis nagyon tetszett ez a 2. rész is neki. 
Az első önállóan olvasott könyvei egyike, és egyben az egyik kedvence.
Azt mondta a második részről: Kapcsolódott az első részhez, de nem arról szólt - és ez jó.

Szóval Gergő ajánlja mindenkinek. 

Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás

"A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.

A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.

A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el."

Lena Andersson az egyik legokosabb író, aki a hangját hallatja ma.
Mindig meghökkent és ámulatba ejt, amikor valaki ennyire tisztán látja az emberi viszonyokat.
Úgy tűnik, ő megdöbbentően pontosan látja ezeket, és mégis, ami lenyűgöző az egészben: szerintem csak az tud ennyire tisztán látni, aki sosem járt ilyen cipőben.
Ha járt volna, elhomályosítaná a látását és homályossá tenné az ítéletét a szubjektivitás.
Viszont ha nem ismeri ezeket az érzéseket, akkor honnan tudja, hogy ezek léteznek és hogyan működnek?? Márpedig tudja, pontosan tudja!
Elképesztő, hogy ehhez milyen jó megfigyelőnek kell lennie, és milyen magas fokú érzékenységgel és emberismerettel kell rendelkeznie.
De emellett Lena Andersson nemcsak az ember, hanem a társadalom és a társadalmi viszonyok ismeretében, annak működése, mikéntje láttatásában is jeleskedik.
Objektív, lényegre törő mondatok, tiszta, világos, rendezett gondolatok - és sosem siklik el a lényeg fölött. Nem beszéli túl, nem akarja megmagyarázni, csak tényeket közöl - és ez az, ami feszegeti azokat a határokat, amelyek az önmagunknak való beismerés és az önmagunk előtti elhallgatások között feszülnek.
Ha ismered az érzést, de sosem tudtad megfogalmazni, sőt talán még felismerni sem, ő most megteszi helyetted.
Ha nem ismered, akkor felnyitja a szemed, hogy mások szempontjait is meglásd.
Kritikus hangon ír a szenvedő félről - azáltal, hogy nem hallgatja el a hibákat, amelyeket elkövet -, miközben nyíltan látszólag a szenvedést okozót bírálja.
Nem vezet félre, nem akarja megmondani a tutit, sosem rág szájba, és nem adja a megoldás kulcsát a kezedbe. Csak elmondja, hogy ilyen is van.
Lena Andersson nagy tehetség, nagy gondolkodó, és mindegy, hogy mi a téma, mert az emberi viszonyok állandóak. Mi magunk azonban mindig találkozunk új érzésekkel, némelyekkel pedig sosem, mert azok másokéi. Mások béklyói vagy kiváltságai.
De a megértést segítheti ez az írás - még akkor is, ha a reakcióinkon, a cselekedeteinken nem változtat. Persze az ideális az lenne, ha tudnánk és mernénk a felismerés után változtatni is, és nem ragaszkodnánk a téves elképzeléseinkhez. De hát, tudjuk, ez nem mindig így működik.
Tudnék idézeteket kiszedni ebből a könyvből, de nem teszem, mert tartok tőle, hogy önmagukban állva nem mondanának annyit, mint a környezetükben. Ez mindig így van.
Régen olvastam ennyire okos hangon megírt könyvet, pedig - mondhatnátok - "csak" a szerelemről szól. És, kérdezhetitek, lehet arról újat mondani? Hát persze hogy lehet, mindig lehet mindenről újat mondani.
És az új nagy meglátásokból, belátásokból tanulunk vagy nem tanulunk, és azok tudnak előrevinni minket, ha hajlandók vagyunk nem folyton elfelejteni az újfajta tudást, amely szembejött velünk.

A kiadótól megrendelhető.

Clara Sánchez: Lépj be az életembe

"A tízesztendős Verónica szülei holmija közt talál egy fényképet egy kislányról, akit korábban még sosem látott, de ösztönösen nem faggatózik. Az eset után úgy érzi, hogy az otthoni szomorúság, a viták és csendek mögött valami komoly titok, mély fájdalom lappang, amiről senki sem akar beszélni. Évek múltán a kamasz Verónica elhatározza, kideríti, ki lehet az a kislány."

"Clara Sánchez sajátja az elbűvölő stílus és az üde hangnem. Ironikus látásmódjában a melankólia és a kíméletesség elveszi a kegyetlenség élét." (La Nouvel Observateur)


Clara Sánchez iránt elfogult vagyok, amióta olvastam A láthatatlanokat.
De ez a könyv sokkal jobban tetszett annál is.
Miközben olvastam, folyton az motoszkált a fejemben, hogy hogyan lehet ennyire derűs hangnemben megírni egy ekkora drámát?
Ez a könyv semmiképpen sem, a legkevésbé sem krimi, pedig tulajdonképpen bűntényt dolgoz fel - olyat, amelyet az egyén nem tud feldolgozni.
Nem is klasszikus családregény, pedig egy család történetét, életének legfontosabb mozzanatát beszéli el.
Történet egy családról, melyet akaratuk ellenére szétválasztottak.
Sánchez a család minden tagja szemszögéből megjeleníti a drámát, mégis - ahogy az Observateur fogalmaz - megőrzi az üde hangnemet. Hogy csinálja??
Furcsa, mert az ember az egyik családot nézve azt mondja: bízz a társadban! Hidd el, hogy ha úgy érzi, akkor az igaz! Akkor az úgy is van!
De aztán jön a másik család, ahol minden hazugság, és akkor azt kéne mondanod: kételkedj... De nem szeretnéd ezt mondani.
Mert az ember alapvetően bízni és hinni akar - mert az a jó neki.
Mindenki valakinek a gyermeke, de ha szülő is vagy, akkor már nem a gyermek szempontjából szemléled a kérdést, hanem az anya, az apa nézőpontjából.
És az megemészthetetlen.

Aztán a könyv végén elolvastam az utószót, és akkor döbbentem rá, hogy ez a regény az egykori valóságot írta le - amely 'egykori' valóság, de minden egyes történetnek máig tartó és még hosszasan gyűrűző hatása van. Borzalmas. Tudom, hogy a világon sok helyen történtek ilyenek, ezerszámra, de mindig megdöbbent, amikor újabb és újabb ilyen történetekkel szembesülök.
Hogyan képesek emberek ilyesmire? Hogyan győzhetik meg magukat, hogy jót tesznek? Akár a pénzért, akár az erkölcs, akár bizonyos eszmék nevében. Tudom, van, amikor a pénz beszél. Olyankor a közöny az, ami igazán megrázó. De amikor valaki nem pénzért tesz rosszat, hanem mert hiszi, hogy az jó, akkor felmerül a kérdés: hogyan keveredhetnek össze valakiben ennyire a fogalmak, hogyhogy valaki ennyire ne tudja szétválasztani egymástól a jót és a rosszat, a helyest és a helytelent, az erényt és a bűnt?
És hogyhogy egyesek más ember felett állónak képzelik magukat, és eszerint élnek?
Ez a könyv jól példázza azt, amikor a közöny vagy az egymás felett állás téveszméje jóvátehetetlen és feldolgozhatatlan emberi tragédiákhoz vezet.
Nem akarok nagy dolgokat mondani, de tényleg, tényleg vigyázzunk egymásra!
És ne higgyük, ne higgye senki, hogy mások felett állhat, mások életéről dönthet, mert ahhoz csak Egyvalakinek van joga.
Clara Sánchez tanít, figyelmeztet, pedig alighanem nem is ez a célja. Csak láttatni, megmutatni akar valamit, ami létező, és amiről nem tudunk - vagy nem is akarunk tudni.

A kiadótól megrendelhető.

100 magyar népmese

"A Magyar népmesék sorozat valódi kulturális kincsünk: ezeken a meséken több generáció felnőtt már, a sorozat zenéje, a főcím ágról ágra szálló madara mindannyiunk közös élménye és emléke. A történetek valódi családi mesék, amelyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy közelebb vigyék a gyerekekhez népmesei hagyományunkat. A 100 magyar népmese kötet egyedülálló gyűjtemény, amelyben a sorozat valamennyi darabja helyet kapott, s amelynek éppen ezért ott a helye minden család könyvespolcán.

A Magyar népmesék sorozat 1977-ben született Mikulás Ferenc ötletéből. A Kecskeméti Filmstúdió vezetője és a sorozat rendezője, tervezője, Jankovics Marcell elhatározták, hogy az egyes epizódokban az adott tájegység népművészeti motívumait, viseletét és tájnyelvét jelenítik meg. A sorozat zenéjét az autentikus népdalelemeket saját dallamokkal elegyítő Kaláka együttes írta. Az így létrejövő képi, zenei és szövegvilágnak köszönhetően a Magyar népmesék népszerűsége több mint három évtized múltán is töretlen."


Ma egy gyönyörűséges mesekönyvet szeretnék ajánlani nektek. Ritka szép kiadvány, már kézbe venni is jó.

A borító hívogat a polcról.

Aztán a lapok nem eresztenek.

Ki ne szeretné a népmeséket? És igen, hallom a főcímdalt, és látom a madarat magam előtt...

Ez a könyv visszarepít a múltba - de amikor gyermekünk van, akkor újra jelenné válik. A dal, a mesék, a múlt.

Találkozik a múlt a jelennel, és ez jó érzés.

Csodaszépek az illusztrációk, és szép emlékeket idéz minden mese.

A kötet kb. 90 mesét tartalmaz, és szerintem a szöveg és a képek aránya tökéletesen el van találva. Olyan, amilyet a gyerekek szeretnek.

Külcsín és belbecs, múlt és jelen találkozása. Köszönet érte.

A kiadótól megrendelhető.

Mészöly Ágnes: Hanga és Várkony-sorozat 1.: Hanga és a lényegrablók

"A HANGA ÉS VÁRKONY-regényekben a klasszikus ifjúsági kalandregények és a krimi legjobb, legnemesebb hagyományai elevenednek meg, olyan remek ötvözetben, ahogy azt például Erich Kästner Emil-könyveiben már megtanulhattuk.
A kiskamasz főhősök, Hanga és Várkony alakja köré szerveződő történetekben kitalált, mégis nagyon ismerős, könnyen (meg)szerethető hazai helyszíneken játszódnak az események.
A két főhősnek dupla rejtélyt kell megfejteni: mi okozza az iskolában levő természetellenes nagy hőséget és a gyerekek kedvenc tárgyainak elértéktelenedését. A történet soha nem lesz túlzottan ijesztő, és bár mindvégig izgalmas, alapvetően derűs hangvételű marad.
Különlegessé teszi a szövegeket a szerző remek humora, mely a korosztály tökéletes ismeretéről árulkodik."

Mindkét gyerkőcömnek nagyon tetszett ez a könyv, végig nagyon élvezték, és amikor befejeztük, akkor is rögtön mondták, hogy hát ez nagyon jó volt!
Engem a cím ragadott meg elsőként; valamiért a 'lényegrablók' rögtön felkeltette az érdeklődésemet, úgy véltem, ez valami "fontos dologról szólhat". Így is lett.
Mészöly Ágnes krimibe ágyazva beszél arról, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. Nem rágja a gyerekek szájába, mégis elmondja nekik. Az ő nyelvükön, az ő hangjukon.
A kisebb gyerekem szerint nagyon vicces volt, hogy Hanga mindig valami állathoz hasonlította Várkonyt. :) A nagyobbnak pedig a nagyon könnyed tudományos magyarázatok tetszettek (egy-két mondatról beszélünk), és az a logikus gondolkodásmód, amelynek köszönhetően Hanga mindig mindenre rájött: például ahogy kitalálta Várkony öltözékéből, hogy mi a hobbija, hány testvére van, mivel foglalkozik délutánonként stb. Tetszett neki, hogy ezek nem voltak annyira meseszerűek - akár a valóságban is működhetnének, amihez csupán az kell, hogy az ember nyitott szemmel járjon és gondolkodjon.
Továbbá nagyon tetszett neki az ötlet (de nem akarom elmondani a könyv lényegét, inkább olvassátok el!), úgy fogalmazott, hogy neki ilyen sosem jutna eszébe - érdekes gondolatra épült fel az egész történet.
És mi is egy krimi lényege, ha nem ez?

A könyv a kiadótól megrendelhető ITT.

Camilla Läckberg: A hableány

"Christian Thydell régi álma válik valóra, amikor megjelenik első regénye, A hableány, és ő egycsapásra országszerte ismert író lesz. A hirtelen jött népszerűség azonban lerántja a leplet Christian féltve őrzött titkáról is: a férfi másfél éve fenyegető leveleket kap. Ezzel egy időben egyik legközelebbi barátja nyomtalanul eltűnik, a rendőrség azt sem tudja, él-e, hal-e, mígnem három hónap múlva a jég alól húzzák ki a holttestét. Patrik Hedström nyomozó összefüggést sejt a két eset között, de támpontok híján a nyomozás igencsak döcögősen halad. Felesége, Erica Falk, aki jól ismeri Christiant, hiszen ő fedezte fel írói tehetségét, a saját szakállára kezd kutakodni, és tárja fel az igazságot, ami szörnyűbb, mint valaha is gondolta."

Nos, eléggé vegyes érzésekkel mondom el erről a könyvről a véleményemet.
Nagyjából az első harminc oldalt olvasva hiányoltam - viszonyítva az előző skandináv krimihez, amelyet olvastam - azt a komoly, igényes, szépirodalmi stílust, amelyhez olyan könnyen hozzá tud szokni az ember. Kicsit sérelmeztem, hogy ezúttal lazább, szórakoztatóbb, kicsit - jó szó ez ide? - "bulvárosabb" stílusban íródik a szöveg. (Mert ha valami tetszett, azt utána már elvárjuk, hát igen, így van ez...) Ugyanis én naggyon szeretem a szépirodalmi stílusban papírra vetett jó krimiket. De aztán mintha az író "belejött" volna, és a történet is izgalmas, eseménydús lett, a stílusa is finomodott.
Ráadásul szinte végig másra gyanakodtam - "ki a gyilkos?", ez általában egy fontos kérdés, na meg a mozgatórugó -, és csak a vége felé kezdtem gyanakodni arra, ami aztán valóban a megoldás, a kulcs lett. Némely ponton úgy éreztem, hogy kicsit nagyvonalúan bánt egy-egy szállal a szerző, lehetett volna mélyebbre is menni, de ez megbocsátható volt, tekintve, hogy elég pörgős és "színes" volt a történet.
A csattanót illetően - ha kritikával kell illetni a könyvet - úgy gondolom, hogy jobb lett volna tényleg az utolsó oldalakig teljesen elterelni a figyelmet arról, hogy miről is van itt szó, hogy azt még az utolsó 40 oldalt olvasva se sejthessem. De szerintem alapvetően jó irányokat és jó megoldásokat választott az egyes szálak kibontására az író.
Viszont... Ezt nem tudom szó nélkül hagyni.
Az utolsó fél oldal annyira mellbevágó volt, hogy az az én ingerküszöbömet is meghaladta.
Értem én, hogy kellett a végére valami nagy dobás, de ezt annyira durvának - és nem odaillőnek - éreztem (nyugalom, nem fogom elárulni, hogy mi az, és ne aggódjon senki, bármit is írok most, abból nem lehet kitalálni), hogy a nagy csattanó - "aztaa!" - helyett azt éreztem: na neee, ezt neee, EZT NEEE, pedig igen sok krimit olvastam már.
De lehet, hogy csak én vagyok túl érzékeny?
Az mindenesetre kétségtelen, hogy izgalmas és szórakoztató olvasmány, és minden krimikedvelő élvezni fogja.

A kiadótól megrendelhető.

Vulkánok és földrengések

Vulkánok és földrengések
(Szemtanú sorozat)



"Légy tanúja nyughatatlan bolygónk erejének a pusztító vulkánkitörésektől a félelmetes cunamikig.
Tudd meg, mi történik földrengéskor, és hogyan mérik a tudósok a rengés erősségét.
Nézd meg, hogyan árad ki a tűzforró vörös lávafolyam a vulkán kráteréből.
Derítsd ki, hogyan befolyásolják a vulkánok az időjárást."

Ez mind nagyon érdekes és lenyűgöző - itthonról, a fotelből. Mert tényleg döbbenetes a Föld ereje, hatalma, és mindig megkérdőjelezhetetlen.
Ezt a könyvet gyönyörűséges illusztrációk teszik színessé, és lenyűgöznek mindenkit, korosztálytól függetlenül.
Egyetlen fotó is megmutatja az embernek, mekkora porszem a világban, és milyen hatalmas ereje van a természetnek.
Például a Pompejiről készült fotók annyira hátborzongatóak, amire az ember hiába keres, mert úgysem találna szavakat - a kép fogva tart, pedig azt érzed, hogy azonnal tovább kell lapoznod.
Egy könyv olvasásakor - legyen az ismeretterjesztő vagy regény, útkönyv vagy életrajz - mindig a hatása, az ereje az, ami eldönti annak a könyvnek a milyenségét, minőségét, értékét.
Azt gondolom, hogy ez a Szemtanú-rész mindent elmond egy gyermeknek ebben a témakörben, amit el lehet mondani, és amit egy gyermeknek erről tudnia kell. És ezt tárgyilagosan, mégis hatásosan teszi - ami valójában szerintem csak látszólag ellentmondás, mert én mindig úgy érzem, hogy az az igazán hatásos, ami tényszerű és csak megmutatja a valóságot, de annak a befogadását, megemésztését már rád bízza.
Ez a könyv láttat, ismereteket közöl, vonz, meghökkent, nem ereszti a figyelmedet, és azt sem, hogy közömbös maradj - szóval pontosan olyan, amilyennek lennie kell.

A kiadótól megrendelhető.

Richard Parkinson: Az egyiptomi hieroglifák zsebkönyve

"Ha követjük a könyvben leírt példákat, hamarosan bárkit lenyűgözhetünk azzal, hogy könnyedén el tudjuk olvasni az ókori egyiptomi műemlékeken a neveket és a társadalmi rangokat. Sőt, további gyakorlással még titkos üzenetet is küldhetünk, amit hieroglifákkal írunk."

Az ötödik osztályos gyermekemet lenyűgözi az ókori egyiptomi, görög és római világ - mondák, mítoszok, istenek, fáraók, piramisok... Nem csodálkozom: engem is, pedig már 36 éves vagyok. Mindig is lenyűgözött. 
A titokzatosság, a rejtély, a mesevilág, a misztikum, fantázia és képzelet keveredése a valósággal, a múlt máig fennmaradó történelmi emlékeivel, építészeti és egyéb művészeti remekeivel - kit hagyna ez hidegen?
Hiszen az egyik legnagyobb talány máig a piramisépítések kérdésköre, rejtélye - hát hogyne nyűgözne le ez a témakör - mindaz, ami ehhez kapcsolódik - bárkit, legyen az felnőtt vagy gyerek?
Az egyiptomi hieroglifák zsebkönyve egy nagyon igényes kivitelezésű könyv, és egyúttal könnyed, emészthető, befogadható. Elő lehet venni a délutáni játszás során, vagy amikor csak tíz perce van olvasni az embernek.
Richard Parkinson - aki egyébként az óegyiptomi írás szakértője és a British Múzeumban az  Ókori Egyiptomi és Szudáni Részleg helyettes kurátora - nemcsak szárazon, tényszerűen azt írja le, hogy az egyiptomi írás hogyan olvasható, hanem eközben néhány művészeti remeket is bemutat, melyek nagyon szép fotókkal vannak illusztrálva.
Bármelyik korosztálynak ajánlom, aki érdeklődik az egyiptomi kultúra iránt.

A könyv a kiadótól megrendelhető itt.

Méhes György: Leleplezem a családomat

"- El van intézve! - jelentette ki biztató mosollyal Vilmos atya -, a költözködést én fogom megszervezni.
Ebből rögtön tudtuk, hogy rémes dolgok következnek."

Miután Öcsi és barátai porrá zúzzák Apu könyvtárát, és néhány szaki (meg a titokzatos rauhenpikk) segítségével berendezik az új lakást - némi vendégriasztó, takarékossági, autóvezetési és férjnevelési túlélőlecke után -, azt hihetnénk, megnyugszanak a kedélyek. De nem!
Apu és Anyu inkább nyakába veszi a világot, azaz hátára a zsákot, és meg sem áll az Adriáig. Egészen addig lubickolnak gondtalanul, ameddig Vilmos atya...

Méhes György, a nagy mesélő vidám családi regényeinek újabb kötetében minden mozgásba lendül sok­-sok kalandból, hétköznapi bosszúságból valódi leleplező, szórakoztatóan tanulságos példatár született."


A gyerekeknek olvastam fel, és azt mondhatom, hogy egy 8 és 11 éves gyermek számára ugyanannyira szórakoztató olvasmány, mint egy felnőtt embernek.
A gyermekeim azt mondták a végén erre a könyvre, hogy nagyon jó és nagyon vicces.
Volt egy rész, az, amikor Komolyékról ír, hát azon tényleg mindannyian hangosan nevettünk, néha alig tudtam olvasni a nevetéstől...
A könyv többi része inkább megmosolyogtató, de Komolyéknál annyira ütős poénok vannak, amiket utána aztán én már - éppen azért, mert ott olyan magasra került a léc a humort tekintve - mindvégig hiányoltam.
Az, ahogyan az író a családjáról, a házasságáról ír, öniróniával, humorral, nagyon tetszik, és szerintem példaértékű. A másik megbecsülése, önmagunk kifigurázása, miközben azért fontos persze az önérzet, a büszkeség, a gyermekek humoros kritizálása, mély szeretettel - ez adta szerintem a könyvnek a keretét. Ez volt az, amihez az író mindig visszatért, ez képezte az egységet a történetek között, és fűzte egybe, egy kerek egésszé a teljesen különböző sztorikat.
Remek, könnyed stílusban íródik az egész könyv, inkább szórakoztatni, mint valamire tanítani akar.
Persze külön érdekessége a történetnek, amikor ma, a mobiltelefonok és e-mailek korában arról olvasunk, hogy valaki öt és fél órát vár a nyaralása során a postahivatalban arra, hogy hazatelefonálhasson, majd mivel otthon nem veszik fel a családtagok a telefont, kénytelenek megszakítani az utazást, és azonnal hazaindulni.
Az jut eszembe a könyvről, ha röviden kell fogalmazni, hogy kiszínezett valóság - vagyis pont az, amit az ember, ha szórakozásra vágyik, olvasni akar.

A kiadótól  megrendelhető.

Arnaldur Indriđason: Kihantolt bűnök

 
"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása... Aztán nem messze tőle az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt... Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra.
Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első, nem angolszász szerző."


Nehéz bármit is mondani ennek a könyvnek az elolvasása után... Nem nagyon vannak szavak, amelyek kifejezhetik az érzéseket, amiket ez a történet ébreszt...
Bizonyos részeknél - ilyenkor érzi, érti meg az ember, hogy mit is jelent ez - valóban tapintható a feszültség. De nemcsak a feszültség, nem, nemcsak az. Hanem a félelem. Az igazi, leküzdhetetlen félelem. A rettegés a zsarnok férjtől-apától, akiben nincs irgalom.
Sok szó esik ma a családon belüli erőszakról, beszélnek róla pszichológusok, politikusok - művészek ritkábban -, és amikor szó esik róla, akkor általában az okok keresése zajlik, és a jogi út lehetőségének a felvetése.
Ebben a történetben nem erről van szó. Hanem arról, amikor nincs menekvés. Hogy mit él át az áldozat, milyen leküzdhetetlen - és folyamatos - rettegést.
A Kihantolt bűnökben a családon belüli erőszaknak olyan ábrázolásmódjával találkozik az olvasó, ami nem didaktikus, nem tipikus, de az ereje - éppen ezért - elképesztő.
Indridason egyszer sem magyarázza el, hogy "a másikat bántani csúnya dolog". Nem beszél arról, hogy a másik embert agyba-főbe verni a gyengeség vagy az eszköztelenség jele, leképeződése. Csak megmutatja, hogy mit érez az áldozat - akkor, amikor nincs menekvés. Amikor tudja, hogy újra és újra be fog következni az, ami már olyan apróvá tette őt, hogy szinte semmi sem maradt belőle.
Nem mentegeti a sérült léleknek effajta megnyilvánulását; épp csak megemlíti, hogy oka van annak, amiért ilyenné lett, de nem keres mentséget a számára.
És ezt jól teszi.
Csak az áldozatokkal törődik. És nemcsak azzal, aki elszenvedi az ütéseket, hanem azokkal is, akik tehetetlenül végignézik azt.
Nem nagyon vannak szavak, amelyek ezt kifejezhetnék...
És eközben az utolsó oldalig ott a talány, a kérdés, hogy ki a gyilkos - és ki az áldozat?!
Mert ezt sem tudjuk, miközben a feszültség lapról lapra fokozódik.
Jóval több ez egy izgalmas kriminél; olyan lélektani regény, amely mindenfajta mércét megüt olyan könyvek tekintetében, amelyek az emberi lélek tűrőképességét, fejlődését vagy megrekedését boncolgatják.
És mindeközben az olvasó szeme elé tárul Izland, az izlandi faluközösség, a számunkra elképzelhetetlen hóviharok, és mindaz, ami az ottani élettel és sajátosságokkal együtt jár.
Ajánljam e könyvet mindenkinek? Megteszem. És azért teszem, mert borzasztó nehéz témát körüljáró, nagyon igényes regény, ami mindent elmond arról a témáról, amelyről nem lehet eleget elmondani.

A regény itt megrendelhető.