Zak Ebrahim, Jeff Giles: A terrorista fia - Történet a választás szabadságáról

„Nem véletlen, hogy a gyilkos gyűlöletet tanítani kell – sőt erőnek erejével kell az emberekbe oltani. Ez az érzés ugyanis nem természetes jelenség, hanem hazugság. Hazugság, amelyet újra és újra elhitetnek azokkal, akiknek jóformán semmijük sincs, és akik nem ismerhetnek meg más világnézetet. Hazugság, amelyben apám is hitt, és amelyet velem is szeretett volna elhitetni. Az egész életem azzal telt, hogy próbáltam megérteni, miért lett apám terrorista, és nyomasztott a tudat, hogy a terrorizmus nekem már a véremben van. Engem a fanatizmus bűvöletében neveltek, mégis az erőszakmentesség mellett döntöttem.”

"Zak Ebrahim hétéves volt, amikor apja, El-Sayyid Nosair lelőtte Meir Kahane rabbit, a Zsidó Védelmi Liga vezetőjét. Miközben Nosair börtönbüntetését töltötte, segített megtervezni a World Trade Center elleni, 1993-as bombatámadást. E nem mindennapi könyvben végigkövethetjük, milyen utat járt be Zak, míg sikerült végleg maga mögött hagynia apja szörnyű örökségét.

Jeff Giles regényíró, újságíró. Jelentek meg cikkei a Rolling Stone magazinban és a Newsweekben."

Gyorsan, 1-2 óra alatt elolvasható könyv - és érdemes elolvasni.
Annak is, aki attól tart, túl nehéz könyv lesz, hiszen nehéz a téma. A stílus olvasmányos, könnyen emészthető - amire talán szükség is van egy ilyen fajsúlyos témakör boncolgatása során. Bár Zak Ebrahim tulajdonképpen nem is annyira boncolgatja - és semmiképpen sem boncolgatja "túl", már ha ez lehetséges egyáltalán - a témát, mint inkább tárgyszerűen elbeszéli, mi hogyan történt a családjuk életében.
Megrázó, szívbe markoló, elgondolkodtató, és az ember mindenképpen állást foglal közben. Remélem, mindenki számára nyilvánvaló, hogy milyet; bár tudom, ha ez mindenki esetében olyan egyértelmű lenne, akkor eleve nem született volna meg ez a könyv. Ilyen szemszögből nézve bár ne született volna meg! De tudjuk, hogy vannak ilyen események, ilyen emberek a világban. És ha már vannak, ha már muszáj hogy legyenek (de muszáj hogy legyenek ilyen események?? muszáj hogy néhányak ilyen megoldásokban higgyenek?? miért?? a kérdés részben költői, de tulajdonképpen csak azért, mert nem hiszem, hogy van rá egyértelmű, egzakt és elfogadható válasz), akkor jó, hogy ilyen könyvek felhívják a figyelmet arra, hogy az egyetlen járható út az erőszakmentesség és a béke.

Egy idézetet kiragadnék a könyvből, amiről úgy gondolom, hogy ennél jobb, találóbb jellemzést és megfogalmazást nehéz lenne találni:

"A fanatizmus őrjítően tökéletes csapda: sosem kerülhetsz elég közel félelmed tárgyához, hogy el tudd dönteni, tényleg félned kell-e tőle."

Jodi Picoult: Találj rám!

"Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában és Serenityben? Adott pillanatban mindannyian ugyanott voltak - csakhogy nem mindegy, az a pillanat mikor volt az időben.
Jenna, a tizenhárom éves kislány az anyját, Alice-t keresi, Alice viszont nem keresi Jennát. Virgilt tíz éve foglalkoztatja a baleset, amely az elefántrezervátumban történt, s pontosan azóta tudja, hogy egykor, nyomozóként nagyot hibázott. Serenity, az egykori sztármédium épphogy belecsöppent ebbe az ügybe, máris nyakig benne van: vajon megtalálja-e újra szellemi vezetőit vagy továbbra is csak unatkozó amerikai háziasszonyok mindennapjait dobja fel?
A Találj rám! Jodi Picoult legjobb regényeit idézi: a misztikumot a valósággal, a mesét az álmokkal, a bűnt a bűnhődéssel ötvözi."

Könnyed, szórakoztató olvasmány, épp ezért nehéz letenni. Picoult fajsúlyos gondolatokat próbál közvetíteni könnyen befogadható formában, és én mindig érzem ezt a kettősséget a könyveiben: mély gondolatok lektűrbe ágyazva.
Aki a szórakoztató irodalmat részesíti előnyben, az nehezen fogja letenni Jodi Picoult könyveit, mert az író valóban megtalálja az e műfaj rajongóihoz a legmegfelelőbb hangot.
Nem kis csattanóval a végén.

Én az elefántokról írt értekezések miatt érzem főként úgy, hogy érdemes volt elolvasni ezt a regényt - ez kábé a könyv felét teszi ki. Megrázó, megindító, elgondolkodtató, és némileg átformálja az ember gondolkodását - nem csak az állatokhoz való viszonya, hanem az élet bizonyos (fontos!) dolgaihoz való hozzáállása tekintetében is.
Amit az elefántokról ír, azt nehéz itt összefoglalni és tömören szavakba önteni. A legjobb lesz, ha elolvassátok a könyvet, és/vagy ellátogattok az alábbi oldalra:

http://www.elephants.com/

ITT és ITT pedig élőben figyelhetitek, mit csinálnak éppen az elefántok - a természetes közegükben!

Astrid Lindgren: Juharfalvi Emil és Ida - A karácsonyi mulatság

"Karácsony táján minden évben nagy vendégséget rendeznek a Macskaháj-tanyán. Ezúttal a juharfalvi tanító kisasszonyt is meghívják, akinek különös ötletei támadnak. Először nagy hógolyócsatát rendez az udvaron, aztán csókos játékba kezd. Emil természetesen mindkét mókából kiveszi a részét. De vajon lesz-e elég bátorsága csókot lehelnie a papné arcára?"

Gergő bement a szobába egy kicsit, gondoltam, játszik. Aztán kijött egy óra múlva, hogy kiolvasta a Juharfalvi Emilt. Most? Most. Tényleg? Tényleg. Ennyi idő alatt? Aha.
És tényleg.
Nem is az a lényeg, hogy hány oldalas ez a könyv, mert azt mondja, csak 58. (Bár szerintem egy 2. osztályos gyerkőcnek az épp elég egyszerre.) Hanem maga a tény, az érzés, amikor az ember a kezébe vesz egy könyvet, és annyira belefeledkezik, hogy azt veszi észre, elröppent egy(-két-három-négy) óra, és kiolvasott 58(-100-200) oldalt. Az tudja, milyen érzés ez - A Belefeledkezés -, aki ismeri.
Mindig örülök annak, hogy a gyerkőceim is ismerik már ezt az érzést.
Dávid kérdezte meg tőle: Nem akarod kiolvasni ezt a könyvet? De. Erre leült, és kiolvasta. Ott, helyben, az egészet.
Lehet, hogy megkérdezem tőle délután, hogy nem akarja-e rendbe tenni a gyerekszobát...

Rafal Kosik: Félix, Net, Nika és a Láthatatlan Emberek Bandája

"A feltalálópalánta Félix, a számítógépzseni Net és a könyvmoly Nika kalandjainak első kötetét tartod a kezedben: egy lehetetlen történet barátságról, kincsekről, kísértetekről, őrült találmányokról, mesterséges intelligenciáról, robotokról, ufókról és – nem utolsósorban – három tinédzser fantasztikus hétköznapjairól. Ez a könyv megmutatja: igenis mi alakítjuk a sorsunkat. Hogy érdekesen élünk-e, mindenekelőtt csakis rajtunk múlik."

Azoknak, akik szeretik a krimiket vagy - ahogy a gyerekek emlegetni szokták - a "nyomozós" könyveket; azoknak, akik szeretik a sci-fit; azoknak, akiket érdekelnek az informatikában rejlő határtalan lehetőségek; akik szeretik a kalandos történeteket; akik szerint fontos a barátság, és szeretnek arról olvasni, hogy miként áll ki egymás mellett néhány barát a nehéz helyzetekben, és hogyan tudja erősíteni a baráti kötelék az egyes embert is; azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy miként befolyásolják a döntéseinket - a szabad akaratunkon és az értékrendünkön kívül - a barátaink vágyai, akarata; azoknak, akiket érdekelnek a kincsek; akik szeretik más gyerekek helyébe képzelni magukat, hogy aztán mégis jó érzéssel csöppenjenek vissza a saját világukba; 10-12 vagy akár 30 éveseknek; mindenkinek, aki szereti az izgalmas történeteket, az olyan sztorikat, amelyek bár 550 oldalasak, sosem unalmasak, mert minden oldalukon történik valami. Azoknak, akik szeretik a különböző műfajok egyvelegét: amikor egy könyv kalandregény, sci-fi és krimi egyben.

Hamarosan beszámolunk a 2. részről is, azonban addig se feledjétek: hamarosan megjelenik a 3. rész: Félix, Net, Nika és az Álmok Palotája!

Jó olvasást, jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

Ui.: Az csak hab a tortán, hogy ezt a részt - előre el nem tervezetten - épp húsvétkor olvastam ki; és hogy miért érdekes információ ez? Olvassátok el a Láthatatlan Emberek Bandáját, és megtudjátok! Mert, sorry, de a könyv végét nem árulom el. :)

A Félix, Net, Nika és a Láthatatlan Emberek Bandája a Pongrác Kiadótól ITT megrendelhető.

Rick Riordan: Percy Jackson és az olimposziak 3. – A Titán átka

"Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabeth-re ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is... és egy fuvarra a mamájától. A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek... De ez még nem minden. A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak. A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával..."

Dávid legutóbbi olvasmánya a Percy Jackson 3. része volt. (Azóta persze máris belekezdett egy újabb könyvbe, nagy örömömre - olyan jó érzés, hogy ő is ennyire létszükségletnek érzi az olvasást!).
Ugyanannyira tetszett neki, mint az első két rész, főleg, hogy volt benne néhány olyan dolog, amire egyáltalán nem számított.
Azt mondja, szórakoztató könyv volt - az a fajta regény, amely nem feltétlenül lesz az ember kedvence, de tök jól érzi magát, miközben olvassa - mert kikapcsol, mert belemerülsz, mert érdekes, mert izgi, mert nem feltétlenül a magvas gondolatokat keresed, hanem egyszerűen szórakozni-pihenni-"kivonulni" szeretnél egy kicsit.
Dávidot nagyon érdekli a mitológia, és az különösen elnyerte a tetszését, hogy a mitológiai lények és történetek keverve vannak a modern dolgokkal, a jelen korral. Pl. remek gondolat, hogy Dionüszosz bormagazint olvas - ezeket az ötleteket nagyon bírja. :)
Az is vonzó Dávid számára ezekben a könyvekben, hogy bár nagyon sokat olvasott már a görög mitológiáról, mégis talál mindig róla egy-két új adatot ezekben a könyvekben.

Tracy Mack és Michael Citrin: Sherlock Holmes és a Baker Streeti Vagányok 2. – Az elvarázsolt ember rejtélye

"A viktoriánus London szennyes utcáin ismét felkérik Sherlock Holmest és rátermett segédeit egy fondorlatos bűnügy megoldására.

Mikor egy csodaszép nő kéri a segítségüket, hogy nyomozzák ki a nagynénje - egy szeánszon bekövetkezett - különös és hirtelen halálát, kalandjaik egy kísértetjárta palotába, valamint egy paranormális képességekkel rendelkező, szenzációhajhász ifjú médiumhoz vezetik el őket.

A vagányoknak először kell szembenézniük a másvilág kísérteties birodalmával. Vagy ez talán egy másik, sötét alvilág, a csalók, szélhámosok, tolvajok és gyilkosok világa?"

Gergő olvasta ki ezt a könyvet, a könyvtárból kölcsönözte ki magyarórán. (Hurrá, hogy magyarórán könyvtárlátogatás is van!) 
A legjobban az eleje és a vége tetszett neki, de egyébként az egész történettel és cselekménnyel elégedett volt, és nagyon dicséri amiatt, hogy nem lehetett számítani arra, hogy ki a gyilkos. Még az utolsó oldalakon is másra gyanakodott. A gyilkos kilétén kívül is volt meglepő részlet a számára a könyv végén. Azt mondja, izgalmas volt az egész.
Nagyon tetszett neki konkrétan a nyomozás; mostanában az ilyen 'nyomozós' történetek érdeklik. Furcsának tartja, hogy az 1. részben vannak grafikák, a 2. részben viszont nincsenek, de ezt előnyösnek tartja (!), mert így az ő képzeletére voltak bízva a szereplők és a jelenetek!
Megkérdeztem tőle, mi alapján választotta ki ezt a könyvet a könyvtárban: a címe, a fülszöveg és a borító alapján úgy gondolta, hogy ez fog neki tetszeni - és így is lett. 

Rafal Kosik: Félix, Net, Nika 3.

HAMAROSAN MEGJELENIK!

Nemsokára boltokban az FNN3!

Hamarosan olvashatjuk a várva várt Félix, Net, Nika című sorozat 3. részét! 

Az első két részről - melyekről nemsokára bővebb ismertetőt is közlünk - a legfontosabb, amit tudni kell, hogy bár elsősorban a 10-14 év közötti korosztályt célozza meg, valójában mindenkinek szól. Ötletessége, pörgő eseményei, szórakoztató volta okán, higgyétek el, mindenkinek élvezetes olvasmány.

Úgyhogy hadd jelentsem ki a 8 éves és a 11 éves gyermekeim, valamint a saját magam nevében, hogy nem fogtok csalódni ennek a sorozatnak egyik részében sem. 

Tudjátok, vannak azok a könyvek, amelyek, függetlenül attól, hogy a műfajt (akár mint "sci-fi", akár mint ifjúsági regény) kedvelitek-e, megszerettetik magukat veletek. Na, ez is egy ilyen könyv. 

Bővebb ismertetőkkel még jelentkezni fogok, de úgy gondoltam, itt az ideje, hogy megosszam veletek a hírt: Félix, Net és Nika visszatér! 

Irwin Shaw: Ha meghal a szeretet

"Egy jómódú amerikai polgári család széthullásának hihetetlenül izgalmas regénye. A főhős, Lucy lázadása a magabiztos, önmagát tévedhetetlennek tartó férje ellen – tönkreteszi, halálba kergeti a férfit és száműzetésre ítéli fiát, Tonyt. Az ő élete is boldogtalan, de sok szenvedés árán legalább megismeri, megtalálja önmagát és a végén talán újra rátalál fiára is. A sebek még mindig égnek mindkettőjükben, de lassan-lassan felülkerekedik bennük a szeretet: anya és fia hosszas szócsaták után végül is kibékülnek. 
A könyv a világhírű szerző megszokott színvonalán íródott meg: remek, pergő cselekménybonyolítás, érzelmek, romantika, fájdalmas bonyodalmak, s mindez sziporkázó stílusban…"

Nem mondom, hogy ez Shaw legjobban sikerült regénye, de nagyjából nyújtja a tőle megszokott színvonalat.
Kár, hogy ugyanazt a szálat szinte mindegyik könyvébe beteszi, és ennél a regénynél már, amikor felbukkant ugyanez, azt gondoltam, hogy sajnálom, hogy akkor is ezt jeleníti meg mozgatórugóként, amikor az adott személyiségtől ez annyira idegen... Ha felruház egy szereplőt bizonyos személyiségjegyekkel, vonásokkal, akkor utána hogyan lehet, hogy mégis ő is ugyanazt teszi, amit a többi könyvében a főszereplők?
Aztán elgondolkodtam, hogy van-e jogom bírálni azért, hogy egy szereplőnek milyen döntéseket és cselekvéseket ad, ha azt a szereplőt ő találta ki - nem is csak azért, mert néha tényleg máshogy cselekszünk, mint ahogy az logikusan következne a személyiségünkből (jelent egyáltalán valamit a logika ez esetben? van létjogosultsága?), hanem mert ha ő megteremt egy karaktert, akkor szíve joga úgy mozgatni őt, ahogy akarja.
Viszont - hiába "csak" szórakoztató irodalom - egy mély dráma húzódik meg ebben a regényben is, olyan, ami tényleg összeszorítja az ember gyomrát.
És a fiú alakját remekül kidolgozta (szerintem); örültem, hogy nem ment el a szélsőségek irányába e tekintetben legalább (ha már a többi vonalon igen).
Olvasmányos, nehéz letenni, és ha hagyod, akkor - mint mondtam - képes ez is a szívedbe markolni, úgy rendesen.

Szerb Antal: A Pendragon legenda

"Szerb Antal szépirodalmi fő műve A Pendragon legenda.
Meghatározhatatlan műfajú próza: egyszerre krimi, rejtélyes legenda, történelmi regény, ismeretterjesztő írás és mindezek felszabadult humorral írott paródiája. A főhős, az író önparódiájának is tekinthető Bátky János a British Museum könyvtárában XVII. századi angol misztikusokat kutat, majd meghívják a híres Pendragon család kastélyába..."

"Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal. 
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében."

A cselekmény is elbűvölő, és a stílus is. De engem a hangulat fogott meg a legjobban, amelyet áraszt. A hangulatleírás, -ábrázolás az, amely számomra oly sok, egymástól mindenben - kor, hely, irodalmi stílus stb. tekintetében - annyira különböző írót képes összekötni. 

A Bronte testvéreket, Harriotot, Llewellynt, Szerb Antalt például. 

De azért a helyszíneket ha megnézzük, ahol játszódnak a történeteik, mégis úgy látszik, csak az angol - vagy walesi - tájat lehet így leírni... Vajon azért, mert annak a hangulatára tényleg sehol máshol a világon nem lehet ráakadni, miközben annyira meghatározó és magával ragadó?

Szerb Antal nagy író és nagy gondolkodó, de most egy, a könyvekről írt idézetét szeretném még megosztani veletek: 

"Beértünk a könyvtárba. (...) Elöntött a semmihez sem hasonlítható melegség, amit mindig érzek, ha sok könyvet látok együtt. Legjobb szeretnék ilyenkor henteregni, fürödni a könyvekben, szagolni a régi könyvek csodálatos porszagát, minden pórusommal könyvet érezni."

Hát igen. De az a csodás, hogy nemcsak sok, hanem egy könyv is tudja ezt az érzést nyújtani. Szerb Antalnak A Pendragon legendája is.

Lionel Shriver: Születésnap után

"Irina McGovern, az amerikai gyermekkönyv-illusztrátor Londonban éli biztonságos, megállapodott életet értelmes, hűséges és fegyelmezett partnere, Lawrence mellett – mindaddig, amíg egy este megmagyarázhatatlan vágyat érez, hogy megcsókoljon egy másik férfit, a szenvedélyes, extravagáns, elsőrangú snookerjátékost. Két, egymással versengő, alternatív jövő függ ettől az egyetlen csóktól, hiszen Irina döntése – hogy behódol-e a kísértésnek, vagy megmarad a Lawrence-szel való, látszólag biztonságos partnerkapcsolatában – nagy horderejű változásokat fog hozni a karrierjében, a baráti körében, a családi kapcsolataiban és mindennapi életének szövedékében is.

„Shriver komplex, pimasz és szellemes elmélkedése mindenkiben kíváncsiságot fog kelteni, aki valaha is eltűnődött már azon, hogyan alakultak volna a dolgai, ha követett – vagy semmibe vett – volna egy-egy sorsfordító sugallatot.”

People"

Aztaaaa! Hát ez a nő aztán tud írni! És polgárpukkasztani. Úgy, hogy azt semmiképpen se róhasd fel neki. Mert ő csak ráirányítja a figyelmet dolgokra, amelyekkel úgy egyébként nem vagy nem szívesen foglalkoznál.
Szókimondásával, bámulatra méltó szókincsével, provokativitásával, egyedi hasonlataival úgy ír le egy átlagos és éppen átlagosságánál, hétköznapiságánál fogva törékeny életet, annak minden velejárójával, nevezetesen például a többi, hozzá kapcsolódó, azzal összefonódó, attól függő, azzal kölcsönhatásban álló élettel együtt, hogy közben nem jut eszedbe olyan szavakat használni vele kapcsolatban, hogy érzelemgazdag vagy szívbemarkoló, miközben felettébb az, csak épp a nyíltsága - és nem a manpulatív jellege - okán.
Nem kis falat ez a könyv, és ezt nem a maga 602 oldalára értem, hanem arra a volumenre, amellyel felboncolja a témát, az élet legapróbb rezdüléseiig, a legköznapibb tettekig, addig, hogy miért főzöl órákon át valakinek, akit szeretsz, miközben mégis képes vagy aztán mindent otthagyni; hogy miért szaladsz utána az esőben zokniban, és aztán ezt miért érzed jelentéktelennek, miközben ezek fejezik ki a legvelősebben az érzéseidet; hogy hogyan hezitálsz hónapokig, majd döntesz a másodperc törtrésze alatt, miközben egyszerűen fogalmad sincs arról, hogy a hosszú tépelődés vajon azt a gyümölcsöt hozza-e, amelyre számítasz; hogy amikor felnyúlsz a fejed fölé, és leszakítasz egy almát a fáról, meglepve bámulj a tenyeredbe, hogy egy körtét téptél le onnan. Pedig te teljesssssen biztos voltál abban, vagy legalábbis minden reményed beleölted, hogy ennyi tétovázás után a lehető legmosolygósabb almát fogod a kezedben tartani.
Shriver mindent megkérdőjelez, és mindenre ad egy választ, de úgy, hogy ne vedd komolyan, mármint vedd komolyan, persze, a lehető legkomolyabban, de ne hidd, hogy mindez nem lehet másképp. Mert csak egy tekinteten, egy esőcseppen, egy szikrán, egy pillantáson, egy pohár boron múlik, hogy minden másképp alakuljon, úgyhogy ne vedd készpénznek, hogy ha hónapokig ömbölygetsz valamit magadban, és úgy érzed, totál megemésztetted, akkor az feltétlenül úgy is van.
Shriver talán nem is kérdőjelez meg mindent, hanem azt éri el (miközben ő maga talán abszolút biztos a válaszokban), hogy benned szülessenek kérdőjelek, és felkiáltójelek, és aztán ezek jól összekutyulódjanak, hogy aztán - már az ő segítsége nélkül - ezeket a helyükre pakold.
Nagyon hatásos, nagyon sírnivaló, nagyon elgondolkodtató, talán túlságosan is az, ha lehet ilyet mondani.
Lionel Shriver tud olyat mondani, amit eddig nem tudtatok. De nem ez a legjobb; hanem hogy úgy tálalja, hogy eltátsd a szád oldalanként.
De ne vacakolj sokat, mert a következő oldalon megint fejbe talál valamivel, szóval nem lesz túl sok időd a mélyen szántó gondolatok magadban való átforgatására, hacsak nem teszed félre mindig fél órára a könyvet - ugyanis ha nem ezt teszed, lemaradsz valamiről, amiről, hidd el, nem kéne lemaradnod.
És a párbeszédei! A legjobbak Irwin Shaw óta. Amiben bizonyára nagy szerepe van a fordítónak is, akié szintén minden elismerésem.
Egyébként utánanézve Shriver életútjának (cikkek, írások, fotók stb.), szerintem - amennyire ezt meg lehet ítélni ennyiből - ő valóban egy igen provokatív személyiség. Azt gondolom, hogy ő szeret megosztó lenni, megbotránkoztatni, mert ezáltal fel tudja hívni a figyelmet fontos (bár olykor aprónak tűnő) dolgokra, amelyeket hajlamosak elbagatellizálni az emberek. Ő nem hagyja a szőnyeg alá söprést. Kirángatja az oda behajigált dolgokat, magasba emeli, és hangosan kiáltva hívja fel rájuk a figyelmet. Nem tűri az elhallgatást. Ezért olyan hitelesek az írásai - mert olyanok, mint ő maga. A könyvei nem egy álcául szolgálnak, ami mögött egy szerény, prűd, csöndes személyiség lakozik. Nem; ő kitárulkozik, és világgá kiáltja a véleményét. Ami éppen attól, hogy ő tényleg ilyen, válik hitelessé és sodró erejűvé, és nem marad csak egy hangos szó a sok más hangos szó között.

A GABO-nál megrendelhető.

Harlan Coben: Necces

"Egy fiatal nőt hidegvérrel agyonlőnek egy teniszstadion előtti pultnál, ahol hét dollár ötven centért mérik a Moët pezsgőt. A nő egykor a tenisz nagy ígérete volt, pályája üstökösként ívelt fel. 

A U. S. Open döntői előtt egy másik ifjú tehetség kerül az újságok címlapjaira, aki az utcáról küzdötte fel magát a legnagyobbak közé. Amikor Myron Bolitar nyomozni kezd a gyilkos után, kapcsolatot fedez fel a két játékos, valamint egy hat évvel korábbi exkluzív teniszklubban elkövetett gyilkosság között. Egy korrupt amerikai szenátor, egy féltékeny anya és a maffia érintett az ügyben. Myron a lehető legveszélyesebb játszmába kezd, felveszi a kesztyűt a gyilkossal szemben.

„SODRÓ TEMPÓ, SZIPORKÁZÓ DIALÓGUSOK, SZÁMTALAN CSAVAR ÉS AZ ELMARADHATATLAN »SOSEM FOGOD KITALÁLNI, KI A GYILKOS« TÍPUSÚ VÉGKIFEJLET.” – The Armchair Detective

„FELÜLMÚLHATATLAN ÍRÓI TELJESÍTMÉNY… HARLAN COBEN ÚJABB PONTOT SZEREZ A NECCESSEL.” – John Lutz, az Egyedülálló nő megosztaná szerzője

Az Edgar-díjas HARLAN COBEN gondolkodásra késztető és feszültséggel teli regényeiben a krimi műfajának egyik legizgalmasabb alakját teremtette meg: Myron Bolitart, a forrófejű, lágy szívű sportügynököt, aki egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Harlan Coben könyveit máig 40 nyelvre fordították le, és 50 millió példány kelt el belőlük világszerte."

Elfogult vagyok Harlan Cobennel kapcsolatban, szóval bármelyik könyvét veszem a kezembe, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. És tényleg nem csalódom sosem a stílusában.
A történetei persze az izgalmat és a cselekményt tekintve nem azonosak, mert hol a gyilkos kiléte a nagyobb durranás egy könyvében, hol maga a vonulat, az események áradata, amely a végkifejlethez vezet, hol egy karakter életútjának, személyiségének kifejtése, de akárhogy is: az érdeklődést végig fenntartja minden krimijében. És hát a humora...! Eredeti és szédületes.
Harriot és Coben az a két író, akiknek a könyvein olykor hangosan kell nevetnem - ami nálam tényleg fehér holló.
A Necces hasonló vonalat képvisel, mint a többi Coben-könyv, a felé támasztott elvárásoknak megfelelően nyújtja azt a színvonalat, amit megszokhattunk tőle.
Annyit elárulhatok, hogy nem találtam volna ki, ki a gyilkos, sem az indítékot.
De Coben egyébként ebben is jó: nem úgy építi fel a sztorijait, hogy végig ezt találgasd, hanem hogy egyszerűen csak élvezd azt a részt, amelyet épp olvasol. Ezért talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, én nem is a "vajon ki tehette?" izgalmáért olvasom Cobent, hanem a sziporkázó, magával ragadó stílusa, ellenállhatatlan, egyedi humorérzéke és a kiváló párbeszédei miatt.

A Jaffától megrendelhető!

J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája

"Harry Potter varázslónak született. Második tanéve a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában éppen olyan eseménydúsnak bizonyult, mint amilyen az első volt. Lekési a különvonatot, így barátai repülő autóján érkezik tanulmányai színhelyére. S a java csak ezután következik..."

Dávid azt mondja, ugyanolyan jó volt, mint az előző, és (természetesen) meglepő volt a vége.
Hát én nem értek egyet vele - kivételesen.
Ugyanolyan jó?
Én elsőként azzal jellemezném a Harry Potter-sorozatot, hogy minden rész jobb, izgalmasabb, letehetetlenebb, mint az előző.
Lehet, hogy ez csak a 3. résztől igaz? Meglátjuk.
Azt tudom, hogy én felnőtt létemre az 5., 6., 7. rész beérkezését a könyvtárba már alig vártam, és igen hamar visszavittem mindet. Gyorsabban végeztem az utolsó részek 600 oldalával, mint az első egy-két rész 300-ával. Ez tuti.
Nem tudok újat mondani, csak azt, amit mindig: szerintem a Harry Potter méltán sikerszéria, igazi remekmű; bárcsak több ilyen íródna a gyermekek számára - és bárcsak a tanárok ilyen kötelező olvasmányt adnának fel! Sokkal több gyerek olvasna utána magától is, ebben biztos vagyok.

Az Animustól megrendelhető.

Marc Dugain: Óriások útja

"A hazájában rendkívül sikeres francia író, Marc Dugain új regénye valós eseményeken alapul. A főhős, Al Kenner alakját egy amerikai sorozatgyilkos, az 1948-ban született Ed Kemper figurája ihlette, aki legalább nyolc embert ölt meg, köztük apai nagyszüleit és végül a saját anyját. A cselekmény nagy vonalakban követi az 1960-as évek botránykrónikáiból ismert történetet, melyet azóta több könyvben és filmben is feldolgoztak.
A borzalmas történet egy valódi óriásról szól: Kenner 2 méter 20 centi magas és 130 kilós, de nem csak fizikailag emelkedik a többiek fölé: IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné. A történet során, melyet Kenner egy egykori hippilány áldozatjelöltjének a börtönben mesél, lépésről lépésre követhetjük egy boldogtalan szörnyeteg sorsának alakulását. A gyerekkori traumákat a kamasz fiú kezelését vállaló pszichiáterrel folytatott beszélgetések tárják elénk; az olvasó pedig együttérzéssel, már-már rokonszenvvel kénytelen követni Al Kenner történetét. A fiút öt év intézeti kezelés után gyógyultnak minősítik, és visszaengedik a normális életbe. A beilleszkedés olyannyira sikeresnek látszik, hogy Kennert - és épp egy sorozatgyilkos utáni hajsza során - a rendőrség is foglalkoztatni kezdi. Skizofrén végzete azonban végül is legyűri őt...
A regény krimiként is olvasható, de jóval több is annál. Az olykor humort sem nélkülöző szöveg egyszerre társadalom- és lélekrajz, de persze mindenekelőtt vérfagyasztó történet - lebilincselő stílusban megírva."

Utánaolvastam, informálódtam, értem én, hogy szörnyű gyerekkor, lelki megnyomorítás stb., de semmi, semmi, SEMMI nem menthet fel egy ilyen embert az én szememben a tettei alól.
Lehet, hogy az anyját sem az alól, ahogy "nevelte" őt; de ez más téma
Biztos van pszichológiai magyarázat az ilyen tettekre (bár... tényleg biztos? ezek inkább csak elméletek); de mentség? Én nem hiszek ebben.
Az író ugyanis a sorozatgyilkos szemszögéből láttatja (vagy legalábbis kísérletet tesz rá, de bizonyára ez messze jár a valóságtól) az eseményeket, az ő érzéseit mutatja be, anélkül, hogy mentegetné, de mégis: a gyilkos lehetőséget kap az olvasótól az író tollán keresztül a megértésre - de hát nem tudom, erre vajon hányan képesek, ha őszinték akarunk lenni.
Úgyhogy én inkább úgy tekintem ezt, hogy tárgyilagosságra törekvedve Dugain megpróbálja bemutatni az érem másik oldalát - anélkül, hogy állást foglalna.
Nem könnyű a helyzete.
De azé sem, aki olvassa ezt a történetet.
Mert az ember önkéntelenül is ítéletet, véleményt alkot magában, amikor olvas; szerintem legalábbis anélkül nem lehet semmifajta kultúrát fogyasztani, hogy ne társítanánk ahhoz érzéseket, gondolatokat - pedig lehet, hogy olykor ez lenne a helyes. Pusztán tudomásul venni vagy megismerni a tényeket, és nem fűzni hozzájuk semmit önmagunkban.
Csakhogy minél fajsúlyosabb a téma, ez annál inkább lehetetlenné válik.
Ezenkívül borzasztó ijesztő mindig azzal szembesülni, hogy ilyen emberek léteznek - és abból a szempontból, hogy a világ veszélyben van tőlük, irreleváns, hogy miért lettek olyanná, hogy ilyen cselekedeteket hajtanak végre.

Elmore Leonard: Tishomingo Blues

100. bejegyzés:



"A kaszinókkal, drogbarlangokkal, alvilági figurákkal és egzotikus éjjeli pillangókkal teli Tunicában mindig van valami zűr. Ezt Dennis Lenahan, a mutatványos fenegyerek a saját bőrén tapasztalja meg, amikor a helyi maffia tagjai a szeme láttára nyírják ki egy munkatársát. 
A gyilkosság színhelyéről menekülő Dennist egy titokzatos fickó, a dúsgazdag, nagydumás, bluesrajongó Robert Taylor veszi pártfogásába. Rövidesen kiderül azonban, hogy a védelemnek ára van…"

"Lámpafénynél olvasott, és közben nem tudta eldönteni, vajon az ugrástól csöng a füle - folyamatosan, ha jobban belegondolt -, vagy az udvaron ciripelő bogaraktól. Néha egy kocsi hűtőjéből szivárgó gőz hangjára emlékeztette. Elolvasott egy-két cikket, éppen befejezte a Jennifer Lopez: El a kezekkel Puff Daddytől címűt, és már kezdte volna a Jane Fonda megtért Istenhezt, amikor Charlie lépett ki a verandára. (...)
- Gondolkodtam a történteken... odafent voltam a létrán... Lehetséges, hogy nem vettek észre, amikor kijöttek a szállodából?
- Kizárt dolog.
- Szóval egyszerűen csak nem érdekelte őket, hogy látja-e valaki. A jelenlétem nem akadályozta meg őket abban, hogy agyonlőjék Floydot. (...) Minél többet gondolkodom rajta, annál jobban feldühít ez az egész - mondta Dennis. - Semmiféle problémát nem láttak bennem. (...) Amikor Arlen megfenyegetett a telefonban, téged nem dühített fel?
- Dehogynem.
Dennis látta, ahogy Charlie lenéz hatalmas mancsaira, a balra, amelyik évekkel ezelőtt képes volt százhatvan kilométer per órás sebességgel elhajítani egy labdát.
- Gondolhatod, hogy feldühített.
- Nagyobb vagy nála - jegyezte meg Dennis.
- Igen, az vagyok. - Charlie felemelte a tekintetét. - Bagóért megvettem, amikor még zsaru volt, én pedig piát szállítottam.
Dennis a kerti széken ült, ölében egy kupac National Enquirer.
- Tudtad, hogy Tom és Nicole már jóval azelőtt elhidegültek egymástól, hogy Tom beadta a válókeresetet?
- Sejtettem, de nem voltam biztos benne - felelte Charlie. - Kérsz egy sört?"

Őszinte leszek: magamtól nem valószínű, hogy megvettem volna ezt a könyvet – távol áll tőlem ez a műfaj. Távol állt. Eddig. Most ráéreztem az ízére; most megláttam, hogy ebben is lehet nagyszerűt alkotni. Pedig nem vonzanak az ilyen témájú könyvek, filmek, de pont ez teszi naggyá Elmore Leonardot: hogy közel hozza hozzád azt, ami messze van. Ettől jó író egy író; ez emeli ki a többi író közül.

Nálam az egyik legfőbb vonzerő egy könyvnél a pontos, tömör megfogalmazás: amikor nincs túlbeszélve az sem, ami látszólag agyonmagyarázásért kiált. Azok a művek maradnak meg bennem, vagy érintenek meg valami módon, ahol a szerző pontosan fogalmaz, és nem tesz hozzá semmi olyat, amit nem kell. Egyébként szerintem kevés író képes erre, kevesen vannak, akik meg tudják állni, hogy ne tegyenek hozzá „csak még egy kicsit”, „a biztonság kedvéért”, hogy „biztos érthető legyen”, aminek igen ritkán van haszna – de Leonard ennek mestere, be kell vallani.

Pontos mondatok, pontos párbeszédek – minden tömör, két-három szavas mondatocska a javára válik a műnek, míg ha ezeket mondjuk ötszavassá bővítené, azzal csak elrontaná a tökéletes mondatot. Ez pedig szerintem az egész mű (élvezeti) értékéből vonna le – és néha észre sem vesszük, hogy mi az, aminek nincs helye egy mondatban, ha már egymás mellé került az a bizonyos öt szó. Csak akkor érezzük, mennyire a helyén van a mondat, ha eleve háromból áll.

Ehhez persze neki tévedhetetlenül éreznie kell, hogy melyik az a három szó, amelyikre éppen szükség van.

Tudnék példákat sorolni arra, amikor egy műfaj abszolút nem izgat, de valaki képes úgy alkotni benne, hogy az kedvenccé váljon. Ilyen Rowling a Harry Potterrel, vagy például Hemingway vadásztörténetei. Úgy tálalják a tőled fényévekre lévőt, hogy a szívedig hatol. Na ez a zsenialitás.

És Leonard is ezt pedzegeti – legalábbis nálam, mert nyilván teljesen más a helyzet a műfaj elkötelezett hívei esetében.

Nálam el tudta érni azt, hogy én, aki eddig idegenkedtem a „hard boiled”-tól, ezután ellenérzés nélkül, várakozva a kezembe vegyem azt. És a humorérzéke még hozzátesz ahhoz, hogy nyitottan fogadjam ezután e műfaj egyéb képviselőinek szerzeményeit is.

A Jaffa Kiadótól megrendelhető.

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

"A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt története meghódította az egész világot."

Dávid (11 éves) most olvasta el a Harry Potter 1. részét. Én is olvastam felnőttfejjel, 26 évesen.
Neki - mivel sok jó könyvet olvas, de azért mégiscsak az olvasásélmények megtapasztalásának valahol az elején jár - ez egyelőre csak egy a sok jó könyv között; és ez így van rendben, amíg nem olvassa a többi részét... De azért letenni nem tudta. Most olvassa a 2. részét, és megint azt látom, hogy - mint a jó könyvekkel az lenni szokott - még este 9-kor, tök fáradtan se bírja ki, hogy ne olvasson legalább néhány oldalt belőle. Ismerős az érzés...
Az első részről azt mondta, tetszett neki, nagyon, és meglepő volt a vége.
De szerintem ő még nem tudja, hogy mit tud Rowling. Úgy gondolom, hogy ez igazán nagyjából a 4. rész körül derül ki - amikor már magába szippantott a történet (és talán magát Rowlingot valamikor akkortájt), és alig várod, hogy a következő részt olvashasd, pedig még ezzel sem végeztél; és amikor már úgy igazán ráhangolódsz és ráérzel Rowling stílusára. Azt hiszem, ő is a néhányadik résznél találta meg a tökéletes hangot, amit aztán - szerencsére - végig meg tudott őrizni.
Én úgy gondolom, hogy Rowling a Harry Potter-sorozattal remekművet alkotott, és fantasztikus dolgot hozott létre: gyerekek olvasóvá válását.
Zseniális, kivételes írónak tartom.
Nekem semmi bajom a klasszikusokkal, szeretem őket, de miért nem lehet akár egy Harry Pottert kötelező olvasmánynak kijelölni 4. vagy 5. osztályban? Most az a cél, hogy egy gyerek elolvassa a 4-5 év alatt a 4-5 kötelező olvasmányt, és aztán soha semmi mást, vagy az, hogy ráérezzen az olvasás ízére, és utána majd magától is a kezébe vegye a "kötelezőket"?
Tudom, ez a vita messzire vezet.
Mindenesetre én hálás vagyok Rowlingnak, szerintem nagyszerű dolgot tett azzal, hogy megírta ezt a szériát. Asszem, én is újra fogom olvasni az összes részt. Tuti. És már alig várom.

Az Animustól megrendelhető.

Robert Galbraith: Kakukkszó

"Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.

Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…"

A Kakukkszó J.K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.

Érdekes, hogy a Harry Potter pörgő eseményei után Rowling az egyéb könyveiben mennyire "le tud lassulni". Ez valószínűleg egyáltalán nem furcsa annak, aki nem olvasta a Harry Potter-sorozatot; mert ha viszonyítasz, mindig másnak tűnnek a dolgok.
Már az Átmeneti üresedés is sokkal lassúbb, nyugisabb volt, annak minden előnyével (bőven kifejtett események és karakterek) és hátrányával (a Harry Potterben is alaposan körülírtak a karakterek és a cselekmények, mégis folyamatosan "zajlik az élet") együtt.
Tetszett ez a könyv, de - megint a viszonyítás - a Harry Potterrel ellentétben nem nyújtott semmi újat. Egy jó krimi, a stílusa is rendben van, az ábrázolásmód is, de nem nyűgözött le annyira, mint... De ezt már kb. háromszor leírtam.
Nincs semmi gond ezzel a könyvvel, szóval krimikedvelőknek jó szívvel ajánlom, de szerintem annyira nem is nagy horderejű a maga műfajában... (Nincs "mint"...).
A Selyemhernyót is el fogom olvasni, mert szeretem Rowling stílusát - amit írtam, az inkább arról szólt, hogy vonatkoztassatok el, és ne várjátok tőle ugyanazt, amit a jól ismert könyvsorozatában nyújtott. Ez más. Várjatok tőle mást, ítéljétek meg másként. Valószínűleg éppen e célból választott ehhez álnevet magának. Tiszteljük meg azzal, hogy ezt figyelembe vesszük, és nem hasonlítgatjuk a korábbi könyveivel úgy, mint...

Per Petterson: Megtagadom

"Megtagadom, hogy alkut kössek.

Megtagadom, hogy megbocsássak.

Megtagadom, hogy felejtsek.

Egy kora reggelen Oslo külvárosában két férfi véletlen találkozásának vagyunk tanúi. Tommy és Jim harmincöt éve nem látták egymást, de valaha a legjobb barátok voltak. Együtt nőttek fel egy apró kelet-norvégiai faluban – Jimet mélyen vallásos édesanyja nevelte, Tommy pedig testvéreivel együtt magára maradt szadista apjával, miután anyja megszökött a családtól.

Egy napon elege lesz a folyamatos bántalmazásból, és egy baseballütővel eltöri apja lábát. Az apa ezután eltűnik, ő és testvérei pedig pár felhőtlen hét után nevelőszülőkhöz kerülnek.

Tommy mára meggazdagodott, vadonatúj Mercedesszel jár, míg Jim szociális segélyen tengődik.

Per Petterson szikár, hajszálpontos prózája szilánkonként eleveníti fel a múltat, és az olvasó szinte sorról sorra jön rá, hogyan és miért alakult úgy a szereplők élete, ahogy, és mi történik a sorsdöntő találkozás után." 

„A Megtagadom szívbe markolóan szomorú regény a barátok és rokonok között szövődő, illetve elszakadó szálakról.” (The Independent)

„Prózája olyan, mint az északi fény, keményen tiszta, mint az északi telek.” (The Guardian)

„Remekmű… van olyan jó, mint a Lótolvajok. Nagyszerű, mesterien felépített regény: bepillantást enged szereplői legmélyebb érzéseibe, megdöbbentő, nyers olvasmány.” (Morgenbladet)

Az év könyve (The Times, The Guardian)

Az általam olvasott első Petterson-könyv, de meg kell hogy mondjam, biztos nem az utolsó. Lényegre törő, pontos megfogalmazásmód, semmi sallang, semmi érzelem-ráddumálás, csak a velő, a mag, de az hatékonyan és megfoghatóan kifejezve. 

Hogy nyers-e (ahogy a Morgenbladet fogalmaz), azt nem tudom - az attól függ, hogy hogyan értelmezzük ezt a szót: pozitív vagy negatív vetületét nézve. 

Én szeretem az egyszerű szóhasználatot és megfogalmazásmódot egy könyvben (szépirodalomban különösen), és ebben az értelemben nyers, igen. Mégis finom, prózai, és cseppet sem drasztikus, semmilyen tekintetben. 

Már a címe is szerintem rögtön megfogja az embert, én erre figyeltem fel elsőként. 

Jöhet a Lótolvajok, majd arról is beszámolok.

A Scolarnál megrendelhető.

Rebecca Skloot: Henrietta Lacks örök élete

"Az orvosok sejteket vettek le tőle, az engedélye nélkül. Ezek a sejtek sosem pusztultak el, és forradalmasították az orvostudományt. Több millió dolláros üzletág épült rájuk. Minderről Henrietta gyermekei csak húsz év múlva értesültek. Életük egyszer s mindenkorra megváltozott. Rebecca Skloot tudományos ismeretterjesztő szerző, írásaiért számos jelentős díjban részesült. A Henrietta Lacks örök élete az első könyve. Eddig több mint húsz nyelven jelent meg, az HBO filmet készít belőle. "Halott nő többet még nem tett az élőkért. Szívszorító történet, fontos könyv." - (The Guardian)"

James Herriot könyvei óta az első könyv, amely olyan hangulatot áraszt, hogy valóban elrepít abba a korba, abba a világba, amelyről szól. Miközben olvasod, ott vagy. A húszas-negyvenes évek Amerikájában, ahol a feketék még nem mehettek bármelyik kórházba, nem ülhettek bárhol a moziban, amikor már nem voltak rabszolgák, de még legtöbbjük tanulatlan és a társadalom nagyobbik része által megvetett emberként élte az életét.
A fekete bőrű gyermekekre pedig hatványozottan igaz volt a kiszolgáltatottság - hiszen kiszolgáltatottjai voltak a fehéreknek, a világnak - a fehér ember világának -; de a saját családjaiknak is, akik gyakran nem kímélték őket; és olykor kegyetlenebbül bántak velük, mint "a világ".
Ahogy Rebecca Skloot ír Henrietta Lacks és családja otthonáról, a kisvárosi utcákról, a vegyesboltról, a dohányszüretről - mintha ott lennék. Pedig nem akarok ott lenni! Nem akarok! Mégis magába szippant. Szorongást kelt. Mert annyira valóságos. Mert valóság.
Nagy hatású mű, még a tartalmától függetlenül is - pedig amiről szól, az megváltoztatta a világot.
És miközben arról olvasol, milyen nagyszerű, hogy valakinek a sejtjei emberéleteket mentettek meg, óhatatlanul tudomást szerzel etikátlan, törvénytelen és szörnyű kísérletekről is, amelyekről azt mondod, megengedhetetlenek, valaki más viszont azt mondja: márpedig léteztek.
És akkor behunyod a szemed, hogy nee, ilyenek nem lehettek! De, voltak, és ha elolvasod ezt a könyvet, akkortól már mindig tudni fogsz róla. Ennélfogva ez a könyv nemcsak orvosi esetekről és egy család életéről szól, hanem emberi jogi kérdéseket is felvet, amelyek mélyen elgondolkodtatnak - és nincs kész válasz, nincs egyetlen egyetemes igazság.
Ez a könyv nem hagyja homályba veszni ennek a nőnek az életét, létét, hiszen oly sok mindent és oly sok mindenki életét megváltoztatta a világon.
Azt gondolom, tudni kell arról, hogy igen, ilyenek is vannak. Ilyen emberek, ilyen történetek, ilyen szörnyűséges és csodálatos dolgok, amelyeket Rebecca Skloot megír ebben a valóban nagyon fontos könyvben.

Laurent Seksik: Einstein elfeledett fia

"A legnagyobb zseniknek is megvan a maguk keresztje.

Eduard Einstein 1910-ben született Einstein és Mileva Marić második fiaként. Édesanyjával és bátyjával Zürichben élt, a Berlinben élő Eisntein pedig gyakran meglátogatta őket. 1930-ban azonban a pszichiáternek készülő Eduardon súlyos betegség tört ki. Skizofréniával diagnosztizálták, rohamok gyötörték, így két évvel később elmegyógyintézetbe került. Itt is halt meg 1965-ben, tíz évvel apja halála után. Einstein egyetlen egyszer látogatta csak meg... Miként lehetséges, hogy a 20. század legnagyobb elméjének tartott Einstein, aki Sigmund Freudot is jól ismerte, magánéletének erre a kihívására nem tudott megfelelő választ adni?
Laurent Seksik megindító regényében három sors szálai fonódnak össze és válnak szét. A szerző olyan tragédiát tár elénk, melyben megszólal az anyai fájdalom, hangot kapnak a zseni gyengeségei, és az elfelejtett fiú is megtöri a csendet."
"A fiam az egyetlen feladvány, melyre nincs megoldás." (Albert Einstein)

Egy, a könyvből vett idézet jól jellemzi Eduard Einstein életét:

"Minden látszat ellenére elsőéves orvostanhallgató vagyok. A zürichi orvosi kar az egyik legjobb Európában. A szobámban tanulok, hetekig ki sem teszem a lábam. Apám azt tanácsolja, hogy menjek ki levegőzni. Könnyen beszél. Nekem sokat kell tanulnom. Nem vagyok Einstein."

Megrázó ez a mondat: "Nem vagyok Einstein.", mert egész életében küzdenie kellett azzal a tudattal, érzéssel, hogy mennyire távol áll az apjától - az apja hírnevétől, világ általi megítélésétől, zsenialitásától, attól, hogy a világ Albert Einsteint géniusznak tartja, míg ő, a fia elmegyógyintézetben éli az életét. Egész életében küzdenie kellett azzal, hogy apja életében ő eltitkolt szégyenfolt volt, valami olyasmi, amiről az apja nem akart tudni, akinek az apja hátat fordított - lehet, hogy azért, mert ez számára apaként túlságosan fájdalmas volt, de a fia számára ez a lényegen mit sem változtatott.
Miután anyját is elveszítette, apja pedig soha nem látogatta meg, Eduard Einstein egyedül maradt a világban.
Nem hiszem, hogy érdemes lenne megpróbálni szavakat keresni arra, hogy mit érezhetett Mileva Maric; hogy mit érezhetett Eduard és Albert Einstein.
Senkinek - senkinek! - nincs joga ítélkezni vagy pálcát törni olyanok felett, akiknek az életét ekkora tragédia kíséri.
De aki lát, hall, olvas, az - ha nem is ítél, de minimum - véleményt alkot. Érzések ébrednek bennünk, ez természetes. És az is természetes, hogy az ember olykor dühöt vagy szánalmat érez, mert kívülről olyan könnyen meg tudja ítélni mások döntését - pedig se joga nincs hozzá, se elegendő ismerettel nem rendelkezik ahhoz, hogy ezt megtegye. Mégis megteszi, megtesszük, mert emberek vagyunk.

Eduard Einsteinről nem tudom, hogy boldogtalan volt-e - hogy felfogta-e saját tragikus sorsát.
Az édesanyja által érzett fájdalomról pedig tudni sem szeretnék, arról a tehetetlenségről, félelemről és kétségbeesésről, aminek ki volt téve élete során.
És hogy mit érzett Albert Einstein? Ki tudja ezt megmondani? Hiszen valószínűleg magának sem vallotta ezt be, azért fordított hátat örökre a fiának, aki élete legnagyobb talánya maradt.

A függelék olvasásakor aztán az ember szeme megtelik könnyel. Vagy ember legyen a talpán az, akinek nem.

Laurent Seksik egészen elképesztő módon tudja visszaadni Eduard Einstein, Albert Einstein és Mileva Maric hangját - azokat az érzéseket, amelyekkel valószínűleg meg kellett küzdeniük.

Senki nem segíthetett rajtuk.  A világ látta őket valamilyennek. Most is látjuk őket valamilyennek. De az igazságot továbbra sem tudhatjuk; csak ők tudhatták, hogy mennyire járt közel az igazsághoz Seksik, amikor bizonyos érzéseket, gondolatokat tulajdonított nekik.
Úgy gondolom azonban, hogy mindenki messze jár az igazságtól, aki megpróbálja kitalálni azt, hogy ezek az emberek min mehettek keresztül, mert ez azoknak a sajátja, akik ezt megélték; de amennyire mégis lehetséges ez - kitalálni és megközelíteni a valóságot -, úgy erre, empátiájának, kutatómunkájának és tehetségének köszönhetően, talán Laurent Seksiknek van a legnagyobb esélye.

Összegzés: a 2015-ben olvasott legjobb könyvek

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Arra gondoltam, összegezzünk, nyomatékosítsunk, emlékezzünk, tervezzünk: lássuk, mik is voltak a legjobb, 2015-ben olvasott (és ez nem azt jelenti, hogy 2015-ben írt vagy kiadott, bár ilyen is van köztük) könyvek:


Jesús Carrasco: Kegyetlen idő



"Ha a közösség nem véd meg - heroikus küzdelem az életben maradásért.
Jesús Carrasco remekműgyanús könyve rendkívül élesen és részletgazdagon mutatja be, milyen az, amikor az ember kihullik a társadalom védőhálójából, és nem marad más számára, mint az elemi szintű küzdelem az életben maradásért és a méltóság megőrzéséért. A XX. század közelebbről meghatározhatatlan pontján egy fiú elszökik a falujabeliek, a családja és a csendbiztos elől. Nincs is más célja, csak a menekülés. Útja során összetalálkozik egy kecskepásztorral. Együtt igyekeznek minél távolabb kerülni a falutól, hogy kijussanak a csendbiztos felügyelte körzetből. Útjuk, akár egy bibliai történetben, megpróbáltatások sorozatából áll. Nemcsak az emberek, hanem a természet is kegyetlen velük. Egy aszály sújtotta, elnéptelenedett, apokaliptikus vidéken kóborolnak a hőgutától kerülgetve. Mint az ősi időkben, meg kell küzdeni a napi betevőért, egyetlen falatért, egyetlen csepp vízért is."

Magvető, szépirodalom
A remekműgyanúsból a "gyanús"-t kihúznám...


Jan Otcenásek: Rómeó, Júlia és a sötétség



"A cseh szerző regénye vallomás az elvadult világ farkastörvényei közepette továbbélő emberségről, szeretetről, önfeláldozásról, a tiszta, gyöngéd érzésekről. A megejtő szépségű szerelmi történet a németek megszállta Prágában játszódik, szereplői Pavel, az érettségiző cseh diák és Eszter, az üldözött zsidó lány."

Olyan mélységekbe visz, amit el se tudsz képzelni.


Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap



"Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat."

Hosseini afgán íróként olyan dolgokat mond el az életről, amelyeket más nem tudna elmondani. Becsüljük nagyra, olvassuk, és higgyünk neki.


Paula Daly: Milyen anya az ilyen?




"A barátod gyereke. 
A te felelősséged. 
A te hibád. 
Mit tennél, ha eltűnne a legjobb barátod gyereke, és erről te tehetnél? Pontosan ez történik egy fagyos decemberi napon a Tóvidéken élő Lisa Kallistóval, a három gyermeket nevelő, túlhajszolt édesanyával. Csak egy pillanatig nem figyel, és rémálommá válik az egész élete. Eltűnik a legjobb barátnője tizenhárom éves lánya, Lucinda, és Lisa, akit megvisel, hogy mindenki őt hibáztatja, megpróbálja jóvátenni, amit elrontott. De miközben egyre mélyebbre ás Lucinda eltűnésének ügyében, Lisának rá kell jönnie, hogy a csendes városka, ahol él, nem az, aminek látszik, és talán a barátai sem azok, akiknek eddig hitte őket."

A krimi és a szórakoztató irodalom legjobb eszközeivel, de ha a szépirodalmat szereted, akkor sem fogsz csalódni - ez a legjobb benne.


James Herriot: Minden élő az ég alatt
                           Kutyák a rendelőmben



"James Herriot könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek gyűjteménye, amely Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót. Nemcsak az állatpáciensekről, hanem az állattartókról, a "gazdikról" is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szemünk. Történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű és kiváló emberismeret árad - Herriotot nem lehet nem szeretni!"



"A közelmúltban elhunyt világhírű szerző magyar nyelven megjelenő új könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, de fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek, buktatóinak újabb gyűjteménye, amely ismét Darrowby környékére, Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót, s nemcsak az állatpáciensekről, hanem a vidéki állattartókról, a farmerekről, illetve a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Remek pillanatfelvételei, elbeszélései nyomán hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szem – Herriot könyve senki sem hagy közömbösen! Herriot nemcsak hivatásának, de a tollnak is avatott mestere: történeteit már jól ismeri a hazai olvasóközönség – annak idején nagy sikert aratott „Állatorvosi pályám kezdetén”, „Egy állatorvos történetei” és „Kutyák a rendelőmben” című munkájával. Az állatorvos újabb történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű, kiváló emberismeret és páratlan ábrázolótehetség sugárzik, ami világszerte bestsellerré tette munkáit."

Herriot emberségből mutat példát, és megismerteti velünk az ötven évvel ezelőtti vidéki Angliát - úgy, ahogy ezt senki más nem teszi.


E. Lockhart: A hazudósok



"Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör - a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.
A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!"

Ha egy tizenéves lányt rá akarsz venni az olvasásra, ezt add a kezébe.


Ruth Rendell: Sötéthez szokott szem
                         Lopott élet



"Egyszer vonaton utaztak együtt, Benet úgy tizennégy éves lehetett. Csak ők ketten ültek a kupéban, és Mopsa le akarta szúrni egy konyhakéssel. Vagyis inkább fenyegette vele. Benet előzőleg törte is a fejét, vajon anyja miért hozott magával ekkora kézitáskát, méghozzá pirosat, ami egyáltalán nem illett a ruhájához. Mopsa kiabált, kacagott, összevissza beszélt, azután megint eltette a táskájába a kést. De addigra Benet már holtra rémült. Fejvesztetten meghúzta a vészféket. A vonat megállt, valamennyi érdekeltnek roppant kellemetlensége támadt, Benet apja pedig dühös volt, és komoran szomorú. 

Benet jóformán el is felejtette az egészet. De az emlék igen élesen visszatért, miközben Mopsát várta a Heathrow-n… És megpróbálta nem gyűlölni az anyját."

"Ruth Rendell Lopott élet című, egyik legismertebb regényének középpontjában olyan anya-gyermek kapcsolatok állnak, amelyek igencsak eltérnek az átlagostól. A történet két család mindennapjaiba nyújt bepillantást, akiknek életét egy kisgyermek elvesztése teljesen megváltoztatja. Az olvasónak pedig rá kell döbbennie, hogy néha nem is olyan könnyű ítéletet mondani…
A Partvonal Kiadó Robert Bloch Pszicho című regénye mellett ezzel a szövevényes történettel indítja útjára Pszichokrimi sorozatát."

"Ahogy a legtöbb családnak, a Hillyardoknak is megvannak a maguk titkai. Az egyik a fiatal és gyönyörű Eden Hillyard halálához vezet… 
Faith nagynénjét, Vera Hillyardot kötél általi halálra ítélik húga, Eden brutális meggyilkolásáért. Hogy miért tette? Ezt a kérdést a döbbenet közepette fel sem teszik. Faith évtizedekkel később egy újságíró kérésére kiforgatja a családi fiókokat, hogy együtt jöjjenek rá a miértre és a hogyanra. A nővérek, Vera és Eden kapcsolata mindig is amolyan se veled-se nélküled viszony volt, melyben a kísértés, a kapzsiság, a féltékenység és a szeretet elemei elegyedtek. Ráadásul ketten osztoztak egy súlyos titkon. És ahogy a tisztázó pillantás felfedi a részleteket, egyre világosabbá válik, hogy a teljes igazság az élőkre is kihatással lesz. 
Ruth Rendell legsikeresebb pszichokrimijében a gyilkos személyét nem lengi körbe homály, a „miért tette?” kérdése azonban a válaszok sötét szövevényéhez vezet – és az igazi bűnös talán nem is az, akinek a kötél a nyakára került. A regény minden létező krimiirodalmi elismerést besöpört az Arany Tőrtől az Edgar-díjig. A Partvonal Kiadó ezzel a kötettel folytatja Pszichokrimi sorozatát."

Krimi vagy szépirodalom? Tök jó, hogy nem kell eldöntened...


Ferdinand von Schirach: Bűnös?
                                           Ártatlan?





"Ferdinand von Schirach hírességek, politikusok és az alvilág védőügyvédje, aki saját praxisából válogatta össze a két kötetben szereplő huszonkét meglepő jogi esetet. A hihetetlen, de igaz történetek szereplői a mai társadalom látszólag hétköznapi figurái. Von Schirach személyében nemcsak a bűnperek szakértőjét, hanem egy elegáns stílusú debütáló szerzőt is üdvözölhetünk. Az író újra és újra lebontja a bűnüldözéssel és az elkövetőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, így jut az olvasó a történetek végén a puszta elképedésnél mélyebb, katartikus élményhez."

Dokumentum. Krimi. Tényirodalom. Ismét: szépírói eszközökkel.


Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök



"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása… Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt… Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. 
Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első nem angolszász szerző."

Remekmű; gyöngyszem a skandináv krimik (és valójában bármilyen típusú krimik) között.


Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás



"A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.

A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.

A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el."

SOK ÉS JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK 2016-RA IS!