Ernest Hemingway: A folyón át a fák közé

"Egy későn érkezett szerelem története, amelytől a sebesült amerikai ezredes új erőre kap, szíve reménnyel és fénnyel telik meg, de a jövő már csak sötétséget tartogat.

1948 őszén Ernest Hemingway visszatért Olaszországba, és hosszú időn át maradt. Akkor már harminc éve nem járt az országban. Imádott Velencéjének újrafelfedezését örökíti meg ez a regény, amely kevéssel a második világháború lezárulta előtt játszódik. Richard Cantwell Olaszországban állomásozó amerikai ezredes, aki beleszeret egy fiatal olasz grófnőbe.

Keserédes, nosztalgikus történet a szerelemről, amely erősebb, mint az észérvek, az emberi szellem állhatatosságáról, Velence magasztos, mégis bornírt szépségéről. A folyón át a fák közé Hemingway ellenreakciója a második világháború embertelen, szörnyű pusztítására."

________________________

A háború embertelenségével, sötétségével, kilátástalanságával szemben a szerelem és ezáltal az élet, a remény, a jövő megjelenítése és éltetése... Csakhogy Hemingwaynél mégsem úgy vannak a dolgok, ahogy azt várnánk. Mert ő ragaszkodott a realizmushoz, ám olykor a boldogtalansághoz, és ez rendszerint meghatározta könyveinek végkifejletét is.

A folyón át a fák közé megindítóan szép, de keserédes történet, tökéletesen megformált karakterekkel, és legszívesebben azt írnám, hogy gyönyörű képi világgal, mert bár ez egy regény, mégis olyan életszerű, hiteles, realisztikus táj- és karakterleírásokat tud teremteni Hemingway, amelyek felérnek egy elénk tárt, pontosan megjelenített képi világgal, sőt bizonyos értelemben meg is haladják azt, hiszen így nem más fantáziájára kell bíznunk magunkat, hanem a sajátunkra hagyatkozhatunk, miközben mégis pontos leírást, információt kapunk mindenről és mindenkiről. Minden regény esetében szabad utat kap a képzelet, Hemingwaynél azonban ennél még többről van szó, hiszen - nem paradoxon - éppen az objektív írásmódjának köszönhető az, hogy a fantáziánk valóban zöld utat kap és szabadon szárnyalhat.

Hemingway esetében azt is mondhatnánk, hogy lám, mennyire igaz "a kevesebb néha több", azaz nem kell, nagyon nem kell túlírni semmit, hiszen éppen így lesz igazán mély és tartalmas egy regény, azonban semmiképpen sem állná meg a helyét egy vele kapcsolatos mondatban a "kevés", hiszen tudjuk, mennyire sokat adnak a regényei, a művészete, a tehetsége mindenféle értelemben. 

Oly gazdagon megírt világot teremt, olyan élő karaktereket, olyan valóságos világokat a maga tárgyilagos leírásai által, ami utánozhatatlan, egészen páratlan és egyedi; nem véletlen, hogy bár minden kezdő író az ő stílusát szeretné "másolni", magáénak tudni, még soha senkinek sem sikerült.

A kiadótól megrendelhető ITT.

Joyce Maynard: Ez az élet

"Eleanor és Cam a hetvenes évek végén szeretett egymásba, és az álmukat követve három gyermeket nevelnek egy New Hampshire-i farmon. Az életük látszólag idilli: softballmeccsek, kandalló mellett töltött havas délutánok, házi sütemények, barkácsolás, a szokásos sírás-nevetés. De amikor a család legkisebb gyermekét tragikus baleset éri, Eleanor a férjét vádolja, és nem képes a megbocsátásra. Ez végül csúf áruláshoz vezet: egy olyan viszonyhoz, amely véget vet a házasságuknak.

A következő években, évtizedekben a széttöredezett család öt tagja - valamint az életük más résztvevői - meglepő felfedezéseket tesznek és felkavaró döntéseket hoznak, amelyek hol összehozzák, hol elszakítják őket egymástól. Miközben követjük a szereplők történetét, mintha időutazáson vennénk részt: illegális abortuszok, vietnámi háború, a számítógépes korszak kezdete, a Challenger katasztrófája, az AIDS felbukkanása, a #MeToo korszak ébredése. Láthatjuk, ahogy egy család kénytelen szembenézni a múlt alapvető és fájdalmas igazságaival, s végül egy váratlan csapás közepette talál rá a megbékélésre.
Joyce Maynard kíméletlen őszinteséggel és megkapó érzékenységgel írta meg ezt a fájdalmasan gyönyörű regényt, melyben elvegyül a fájdalom és az öröm, sőt még a humor is. Mert az életben ez valóban így van."

_________________________

A legjobb könyv, amit valaha olvastam. A leghatásosabb, legérzékletesebb, legszívbemarkolóbb, legvalóságosabb.

Joyce Maynard fantasztikus tehetség, ezt mindig tudtam, de most állítom, hogy megalkotta élete fő művét. Legalábbis nem tudom elképzelni, hogy ezt a könyvet überelni lehessen. Se általa, se bárki más által. Olyan alkotás született, amely maga is és amelynek szerzője is páratlan és utolérhetetlen. 

Torokszorító olvasmány egy családról, amelynek minden tagja a boldogságot keresi, várja, a sorstól és egymástól, de az élet közbeszól, és azok a bizonyos kifürkészhetetlen utak olyan helyekre, emberekhez és vágányokra terelik őket, amiket korábban elképzelni se tudtak.

Soha nem éreztem még ilyen szomorúságot szereplőkért, ilyen együttérzést egy regény olvasásakor. Fájt a szívem értük, szorongtam értük, drukkoltam nekik, sirattam őket. 

Esendőségük, elesettségük, tragédiáik megríkatják az olvasót, sebzettségük sebet ejt azon, aki a távolból figyeli, mi történik velük.

Különleges könyv, amely kiemelkedik más regények közül azzal, hogy olyan élő, oly eleven benne minden és mindenki, és azzal, hogy olyan atmoszférát teremt meg az író, amelyben sosem kételkedsz semminek a valódiságában és valóságosságában.

Joyce csodálatos író és nagyszerű ember, és ahogy papírra vetette ezeket a sorokat, ahogy gondolkodik, ahogy ki tudja fejezni a legmélyebb érzéseket és a legmélyebb emberi drámákat is a maguk "egyszerűségében", ha lehet így mondani, mindenféle sallang nélkül, arra nehéz szavakat találni. 

Korunk egyik legnagyobb írója, tehetsége, sőt gondolkodója, zseniális művész, eredeti gondolatokkal és egyedi hanggal, és mindaz sajátja, ami egy kivételes, páratlan tehetségnek sajátja kell hogy legyen.

Nehéz elhinnem, hogy a szereplők kitalált személyek és a történet is fikció (bár tudom, hogy az), mert Joyce annyira valóságos életeket teremtett, hogy csakis azt tudom elképzelni, hogy a szereplők jelenleg is folytatják az életüket, küzdelmeiket.

Joyce inspiráló ember, és bár nem csekély fordulatokat is tartalmaz a műve, mégsem csak a kiválóan megírt történet miatt maradandó és kimagasló alkotás, hanem jellemábrázolása és -fejlődései miatt, árnyalt karakterteremtése és megfogalmazásai okán, és mert a könyv elkísér minket, velünk marad, nem tudjuk elengedni, bennem azóta is forognak a történtek, amióta kiolvastam, és aggódom azért, hogy most már minden szereplő így vagy úgy, de békére leljen. 

Féltem őket, tépelődöm miattuk, végtelenül sajnálom az elveszett dolgaikat és lehetőségeiket, és kívánom, ó, mennyire kívánom, hogy jobbra forduljon a soruk! Igenis élnek, igenis valóságosak, ezért most már meg kell hogy adasson számukra a nyugalom; valóságosak, mert Joyce olyan családot teremtett, amelynél élőbb, elevenebb, esendőbb családot elképzelni sem lehet.