Bagó Tünde: Ella háborúja

 

"Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett.

A restaurátor Ella és orvos férje 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költöznek. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett.

Ellát kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében.

A háború és a diktatúra éveiben elveszítette munkáját, családját, barátait. Úgy érzi, Lukas cserbenhagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat.

Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hohentwiel várának romjaira. Ella itt üldögélve várja a férjét esténként. A hegytetőn egy nap különös fény villan. A nő a nyomába ered, ezzel olyan kalandba keveredik, amely az egész életét megváltoztatja.

Ella menekül válságba jutott élete és a háború zűrzavarából. Hova vezet az útja ebben a bénult, pusztulásra ítélt világban?"

_________________________

Egy könyv, amely fogyaszthatóbb, emészthetőbb formában tálalja a történelem legborzalmasabb korszakát. 

Egy könyv, amely nem ítélkezik az ember csapongó és olykor ambivalens érzelmei fölött, ha ezek közepette mégis ember tud maradni.

Egy könyv, amelynek írója tudja, hogy emberek vagyunk és időnként tévedünk vagy megalkuszunk, és emiatt nem tör pálcát a fejünk fölött, amennyiben esendőségünk, hibáink és tévedéseink egy határon belül maradnak.

A második világháború eseményeit nem lehet könnyeden megírni, tálalni, befogadása mindenképpen nehéz, traumatikus élmény, és kihívásokat állít az olvasó elé. Azonban vannak fokozatai és különböző vetületei annak, hogy egy író hogyan írja le, mennyire részletezi és kiknek a szemszögéből láttatja az eseményeket.

Bagó Tünde regényének szereplői átlagemberek, akik hirtelen a történelem zűrzavarában találják magukat, és a legnagyobb gonoszságot és bűnöket kell végignézniük, amelyek megtörténhetnek a világon. Vétlenek, akik cinkosnak érzik magukat, mert úgy gondolják, némaságukkal asszisztálnak a szörnyűségekhez; buzog bennük a tettvágy, az, hogy segítsenek más embereken, ám eközben mindent felülír az élni akarás ösztöne is, amely mindannyiunkban ott lakozik. Nem akarnak hallgatásukkal a hatalom mellé állni, de nem tudják, mit tehetnének. Így végül aztán teszik, ami módjukban áll, amit hagynak nekik vagy amit tudnak tenni úgy, hogy ne kockáztassák (nagyon) közben az életüket.

Aztán megismerjük azokat a szereplőket és azoknak a gondolkodását is, akik viszont mindent kockára tesznek azért, hogy ellenálljanak a pusztításnak; hogy segítsék a rengeteg ártatlan és magára hagyott embert; akik feláldoznak bármit azért, mert úgy érzik, szembe kell menniük a viharral, a kegyetlenséggel, a hatalommal, és úgy tartják, egy ilyen helyzetben egyszerűen nem tehetnek mást.

És miközben látjuk, hányféle sors, gondolat, lehetőség, esély és kiútkeresés létezik, elkerülhetetlenül elmélkednünk kell azon, hogy ki teszi jól, kinek az álláspontja érthető jobban, kiébe tudunk belehelyezkedni, de persze nem mindig fekete és fehér minden, vannak a kettő közti árnyalatok, amikor tudod, hogy mi a helytelen és a bűn, tudod, hogy mi a tiszta és az erényes, de a kettő között egy olyan utat kell találnod, ami nemcsak helyes, de meg is tehető. Mert - ahogy az egyik szereplő mondja - aki feláldozza magát bármilyen nemes célért, az onnantól kezdve már másokon sem segíthet. 

Rendkívül elgondolkodtató eszmefuttatásokkal találkozunk, melyeken hosszasan elmélázik az olvasó, és közben hálás azért, hogy mindezt egy olyan regény kapcsán teheti, amely nem ecseteli hosszan és részletekbe menően a legszörnyűbb, befogadhatatlan, leírhatatlan dolgokat, melyeknek a megtörténtéről tudunk, de olyan szorongással töltenek el minket, hogy igyekszünk azokat távol tartani magunktól.

Bagó Tünde nagyon tehetséges szerző, gyönyörűen formált mondatai, leírásai és életképei könnyűvé teszik azt, hogy lásd, amit láttatni és érezd, amit érzékeltetni akar. Nagyon imponáló, hogy teret hagy a véleményednek, nem akarja rád erőltetni a sajátját: megmutatja egy adott szereplő tetteinek negatív és pozitív vetületeit is, bemutat különböző útkereséseket és álláspontokat, és megengedi, hogy minden szereplő tetteiről te magad döntsd el, szerinted melyik válik embertársai hasznára, lehetne-e más út, amit választhat, és becsületesnek s észszerűnek vagy gyávának tartod azt, amit tesz.

A helyszíneket nem ismerem, ahol a történet játszódik, de látom magam előtt; a szereplők által érzett kétségbeesést és kilátástalanságot lehetetlen érezni, de megérthetjük, milyen őrült belső konfliktusokat kellett feloldaniuk magukban; és az író rámutat arra is, milyen tehetetlen az ember, amikor mások döntenek a sorsa felől, és maradhat-e jó akkor is, ha mindent megtesznek azért, hogy erről az útról letérítsék. 

Rámutat az ember esendőségére, kiszolgáltatottságára és sebezhetőségére, és elgondolkodtat afelől, hogy felmenthetők vagyunk-e egyes bűnök alól akkor, ha azért követtük el azokat, mert élni akarunk.

A regény megrendelhető ITT.

Abdulrazak Gurnah: Paradicsom

 

"Az Ezeregyéjszaka meséi keverednek a Koránból és a Bibliából ismert József történetével az irodalmi Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah nagy sikert aratott varázslatos elbeszélésében - ahogy jelen van benne a 20. századi eleji Afrika gyarmatosítókkal és erőszakkal teli szörnyű és kíméletlen valósága is.

A tizenkét éves Yusufot az apja, adóssága fejében zálogba adja a dúsgazdag Aziznak, aki a kontinens keleti partvidékéről indul újra és újra kalmárkodni az ország szívébe, a dzsungel borította hegyek közt lakó vadállatok és vademberek közé. A kalandos expedíciók alaposan megedzik az időközben fiatalemberré serdülő fiút, de a legnagyobb megpróbáltatások mégis a kereskedő fallal körülzárt, paradicsomi idillt idéző kertjében várnak rá. Innen nyílik ugyanis ajtó a házban titokzatos módon rejtőzködő nők szobájához, ahová egy nap Yusuf is bebocsátást nyer."

Abdulrazak Gurnah 1966-ban tizennyolc évesen menekült el szülőföldjéről, Zanzibárról, az arab lakosságot ért üldöztetés elől. 1968-ban az Egyesült Királyságban telepedett le, itt végezte tanulmányait és lett az irodalomtörténet professzora a Kenti Egyetemen. Kutatási szakterülete a gyarmati irodalmak.

Könyveit többször jelölték a Booker- és a Whitebread-díjakra. Az Utóéletek, a tizedik regénye, 2020 októberében jelent meg, és rá egy évre kapta meg az irodalmi Nobel-díjat „a gyarmatosítás következményeinek és a menekültek sorsának megalkuvást nem ismerő és együttérző bemutatásáért, a kultúrák és a kontinensek közötti szakadék feltárásáért”.

_______________________

Ez a regény egy kisfiúnak a szüleitől való kényszerű elválásával - elválasztásával - kezdődik, és az én torkom már ennél a pontnál elszorult. Először meg sem fordul a fejében... aztán a rádöbbenés... majd a remény, és végül a beletörődés. Hogy őt odaadták, hogy lemondtak róla. 

Ebben a történetben nem igazán vannak választások, döntési lehetőségek, szabadságjogok. Vagy ha ezek mutatkoznak is, akkor olyanformán, hogy mások döntenek az egyes szereplőkről, mások döntései határozzák meg a szereplők életét, anyagi javak, szokások, hagyományok, az út során rájuk leselkedő veszélyek, hatalmaskodó emberek kénye-kedve...

Ők döntenek az életekről. 

E hatalmaskodóknak, mások bíráinak egyike-másika később maga is megismeri azt az érzést, kiszolgáltatottságot és ezáltal a számkivetetté válást, amikor nem ők hozzák meg önmagukról a döntést; vannak, akik pedig mindig mások életének urai maradnak. 

Még egy mondat erejéig elidőznék a kezdő pillanatnál, bár a regény cselekménye alapvetően nem erről szól, mégis a főszereplő fiú jellemét és sorsát nyilvánvaló módon meghatározza: a szülők lemondása gyermekükről. A fiú sem hiszi, hogy ez megtörténhet (nem csak én); azonban az évek során szürkülni kezdenek emlékképei, és végül - ha nem is a jótékony feledés, de - az idő elkezdi gyógyítani a sebeit. És talán eljön az a pont egyszer az életében, amikor már visszacsinálni sem akarja. Már nem érdekli. Akarná a múltat, de nem akarja azokat az embereket, akik más embereknek odaadták őt. Számomra ez rettenetes része a könyvnek, a szülőknek a gyermekükről való lemondása, bár érzékelteti az író, hogy ez - főleg az édesanyának - mennyire nehéz (de beleegyezik, beletörődik), ám utána nem tudjuk meg, mi lett vele (például: volt választása?), mert az ő sorsát innentől kezdve nem követjük nyomon. Láttatja tehát az író a tehetetlenséget, mégis... van az a tehetetlenség, az az anyagi helyzet, amiért ez megtörténhet? Tudom, más kultúra, más szokások, más idők... Nekem mégis innentől kezdve egy olyan olvasmányt jelentett ez, amelynek során, bár a fiú lassan felcseperedett, ez nem merült feledésbe.

Aztán találkozik ez a gyermek a borzalmakkal, és azt vesszük észre - ő is észreveszi vajon? -, hogy ezeknek a látványa, ténye - mondhatni - természetessé válik az életében. Újabb szörnyűség.

És aztán megismeri az első szerelmet - de érzéseinek engedelmeskedve mindenáron megküzd a beteljesülésért? Vagy a lemondást tanulta meg életében, és ez a tanulási folyamat határozza majd meg ezt is az életében?

Gurnah írásmódja és mondanivalója is tiszta és világos, elbeszélése tárgyilagos, mégis csakúgy az események megjelenítése, ahogy a szereplők érzéseinek bemutatása is igen érzékletes.

Váltakozva jelenik meg a történetben - a különböző szereplők életét figyelemmel kísérve - a beletörődés, belenyugvás, a remény és reménytelenség, a megadás és fellázadás, a múlt és jövő felé tekintés, illetve egy elveszett kontinens hangjai. Egy korrajz, melynek egyes részei tények, más része fikció, amely azonban valószínűleg akár valóság is lehetne; egy dokumentumregény, mely elnyomottak hangjának szócsöve, ám ha a szavak célba is érnek, azok minden bizonnyal már csak az emlékezetnek szólhatnak.

A regény ITT megrendelhető.