"A legnagyobb zseniknek is megvan a maguk keresztje.
Eduard Einstein 1910-ben született Einstein és Mileva Marić második fiaként. Édesanyjával és bátyjával Zürichben élt, a Berlinben élő Eisntein pedig gyakran meglátogatta őket. 1930-ban azonban a pszichiáternek készülő Eduardon súlyos betegség tört ki. Skizofréniával diagnosztizálták, rohamok gyötörték, így két évvel később elmegyógyintézetbe került. Itt is halt meg 1965-ben, tíz évvel apja halála után. Einstein egyetlen egyszer látogatta csak meg... Miként lehetséges, hogy a 20. század legnagyobb elméjének tartott Einstein, aki Sigmund Freudot is jól ismerte, magánéletének erre a kihívására nem tudott megfelelő választ adni?
Laurent Seksik megindító regényében három sors szálai fonódnak össze és válnak szét. A szerző olyan tragédiát tár elénk, melyben megszólal az anyai fájdalom, hangot kapnak a zseni gyengeségei, és az elfelejtett fiú is megtöri a csendet."
"A fiam az egyetlen feladvány, melyre nincs megoldás." (Albert Einstein)
Egy, a könyvből vett idézet jól jellemzi Eduard Einstein életét:
"Minden látszat ellenére elsőéves orvostanhallgató vagyok. A zürichi orvosi kar az egyik legjobb Európában. A szobámban tanulok, hetekig ki sem teszem a lábam. Apám azt tanácsolja, hogy menjek ki levegőzni. Könnyen beszél. Nekem sokat kell tanulnom. Nem vagyok Einstein."
Megrázó ez a mondat: "Nem vagyok Einstein.", mert egész életében küzdenie kellett azzal a tudattal, érzéssel, hogy mennyire távol áll az apjától - az apja hírnevétől, világ általi megítélésétől, zsenialitásától, attól, hogy a világ Albert Einsteint géniusznak tartja, míg ő, a fia elmegyógyintézetben éli az életét. Egész életében küzdenie kellett azzal, hogy apja életében ő eltitkolt szégyenfolt volt, valami olyasmi, amiről az apja nem akart tudni, akinek az apja hátat fordított - lehet, hogy azért, mert ez számára apaként túlságosan fájdalmas volt, de a fia számára ez a lényegen mit sem változtatott.
Miután anyját is elveszítette, apja pedig soha nem látogatta meg, Eduard Einstein egyedül maradt a világban.
Nem hiszem, hogy érdemes lenne megpróbálni szavakat keresni arra, hogy mit érezhetett Mileva Maric; hogy mit érezhetett Eduard és Albert Einstein.
Senkinek - senkinek! - nincs joga ítélkezni vagy pálcát törni olyanok felett, akiknek az életét ekkora tragédia kíséri.
De aki lát, hall, olvas, az - ha nem is ítél, de minimum - véleményt alkot. Érzések ébrednek bennünk, ez természetes. És az is természetes, hogy az ember olykor dühöt vagy szánalmat érez, mert kívülről olyan könnyen meg tudja ítélni mások döntését - pedig se joga nincs hozzá, se elegendő ismerettel nem rendelkezik ahhoz, hogy ezt megtegye. Mégis megteszi, megtesszük, mert emberek vagyunk.
Eduard Einsteinről nem tudom, hogy boldogtalan volt-e - hogy felfogta-e saját tragikus sorsát.
Az édesanyja által érzett fájdalomról pedig tudni sem szeretnék, arról a tehetetlenségről, félelemről és kétségbeesésről, aminek ki volt téve élete során.
És hogy mit érzett Albert Einstein? Ki tudja ezt megmondani? Hiszen valószínűleg magának sem vallotta ezt be, azért fordított hátat örökre a fiának, aki élete legnagyobb talánya maradt.
A függelék olvasásakor aztán az ember szeme megtelik könnyel. Vagy ember legyen a talpán az, akinek nem.
Laurent Seksik egészen elképesztő módon tudja visszaadni Eduard Einstein, Albert Einstein és Mileva Maric hangját - azokat az érzéseket, amelyekkel valószínűleg meg kellett küzdeniük.
Senki nem segíthetett rajtuk. A világ látta őket valamilyennek. Most is látjuk őket valamilyennek. De az igazságot továbbra sem tudhatjuk; csak ők tudhatták, hogy mennyire járt közel az igazsághoz Seksik, amikor bizonyos érzéseket, gondolatokat tulajdonított nekik.
Úgy gondolom azonban, hogy mindenki messze jár az igazságtól, aki megpróbálja kitalálni azt, hogy ezek az emberek min mehettek keresztül, mert ez azoknak a sajátja, akik ezt megélték; de amennyire mégis lehetséges ez - kitalálni és megközelíteni a valóságot -, úgy erre, empátiájának, kutatómunkájának és tehetségének köszönhetően, talán Laurent Seksiknek van a legnagyobb esélye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése