MŰFAJOK szerinti bontás:

2016. január 1., péntek

Összegzés: a 2015-ben olvasott legjobb könyvek

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Arra gondoltam, összegezzünk, nyomatékosítsunk, emlékezzünk, tervezzünk: lássuk, mik is voltak a legjobb, 2015-ben olvasott (és ez nem azt jelenti, hogy 2015-ben írt vagy kiadott, bár ilyen is van köztük) könyvek:


Jesús Carrasco: Kegyetlen idő

Jesús Carrasco - Kegyetlen idő

"Ha a közösség nem véd meg - heroikus küzdelem az életben maradásért.
Jesús Carrasco remekműgyanús könyve rendkívül élesen és részletgazdagon mutatja be, milyen az, amikor az ember kihullik a társadalom védőhálójából, és nem marad más számára, mint az elemi szintű küzdelem az életben maradásért és a méltóság megőrzéséért. A XX. század közelebbről meghatározhatatlan pontján egy fiú elszökik a falujabeliek, a családja és a csendbiztos elől. Nincs is más célja, csak a menekülés. Útja során összetalálkozik egy kecskepásztorral. Együtt igyekeznek minél távolabb kerülni a falutól, hogy kijussanak a csendbiztos felügyelte körzetből. Útjuk, akár egy bibliai történetben, megpróbáltatások sorozatából áll. Nemcsak az emberek, hanem a természet is kegyetlen velük. Egy aszály sújtotta, elnéptelenedett, apokaliptikus vidéken kóborolnak a hőgutától kerülgetve. Mint az ősi időkben, meg kell küzdeni a napi betevőért, egyetlen falatért, egyetlen csepp vízért is."

Magvető, szépirodalom
A remekműgyanúsból a "gyanús"-t kihúznám...


Jan Otcenásek: Rómeó, Júlia és a sötétség



"A cseh szerző regénye vallomás az elvadult világ farkastörvényei közepette továbbélő emberségről, szeretetről, önfeláldozásról, a tiszta, gyöngéd érzésekről. A megejtő szépségű szerelmi történet a németek megszállta Prágában játszódik, szereplői Pavel, az érettségiző cseh diák és Eszter, az üldözött zsidó lány."

Olyan mélységekbe visz, amit el se tudsz képzelni.


Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap



"Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat."

Hosseini afgán íróként olyan dolgokat mond el az életről, amelyeket más nem tudna elmondani. Becsüljük nagyra, olvassuk, és higgyünk neki.


Paula Daly: Milyen anya az ilyen?




"A barátod gyereke. 
A te felelősséged. 
A te hibád. 
Mit tennél, ha eltűnne a legjobb barátod gyereke, és erről te tehetnél? Pontosan ez történik egy fagyos decemberi napon a Tóvidéken élő Lisa Kallistóval, a három gyermeket nevelő, túlhajszolt édesanyával. Csak egy pillanatig nem figyel, és rémálommá válik az egész élete. Eltűnik a legjobb barátnője tizenhárom éves lánya, Lucinda, és Lisa, akit megvisel, hogy mindenki őt hibáztatja, megpróbálja jóvátenni, amit elrontott. De miközben egyre mélyebbre ás Lucinda eltűnésének ügyében, Lisának rá kell jönnie, hogy a csendes városka, ahol él, nem az, aminek látszik, és talán a barátai sem azok, akiknek eddig hitte őket."

A krimi és a szórakoztató irodalom legjobb eszközeivel, de ha a szépirodalmat szereted, akkor sem fogsz csalódni - ez a legjobb benne.


James Herriot: Minden élő az ég alatt
                           Kutyák a rendelőmben



"James Herriot könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek gyűjteménye, amely Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót. Nemcsak az állatpáciensekről, hanem az állattartókról, a "gazdikról" is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szemünk. Történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű és kiváló emberismeret árad - Herriotot nem lehet nem szeretni!"



"A közelmúltban elhunyt világhírű szerző magyar nyelven megjelenő új könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, de fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek, buktatóinak újabb gyűjteménye, amely ismét Darrowby környékére, Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót, s nemcsak az állatpáciensekről, hanem a vidéki állattartókról, a farmerekről, illetve a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Remek pillanatfelvételei, elbeszélései nyomán hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szem – Herriot könyve senki sem hagy közömbösen! Herriot nemcsak hivatásának, de a tollnak is avatott mestere: történeteit már jól ismeri a hazai olvasóközönség – annak idején nagy sikert aratott „Állatorvosi pályám kezdetén”, „Egy állatorvos történetei” és „Kutyák a rendelőmben” című munkájával. Az állatorvos újabb történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű, kiváló emberismeret és páratlan ábrázolótehetség sugárzik, ami világszerte bestsellerré tette munkáit."

Herriot emberségből mutat példát, és megismerteti velünk az ötven évvel ezelőtti vidéki Angliát - úgy, ahogy ezt senki más nem teszi.


E. Lockhart: A hazudósok

E. Lockhart: A hazudósok

"Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör - a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.
A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!"

Ha egy tizenéves lányt rá akarsz venni az olvasásra, ezt add a kezébe.


Ruth Rendell: Sötéthez szokott szem
                         Lopott élet



"Egyszer vonaton utaztak együtt, Benet úgy tizennégy éves lehetett. Csak ők ketten ültek a kupéban, és Mopsa le akarta szúrni egy konyhakéssel. Vagyis inkább fenyegette vele. Benet előzőleg törte is a fejét, vajon anyja miért hozott magával ekkora kézitáskát, méghozzá pirosat, ami egyáltalán nem illett a ruhájához. Mopsa kiabált, kacagott, összevissza beszélt, azután megint eltette a táskájába a kést. De addigra Benet már holtra rémült. Fejvesztetten meghúzta a vészféket. A vonat megállt, valamennyi érdekeltnek roppant kellemetlensége támadt, Benet apja pedig dühös volt, és komoran szomorú. 
Benet jóformán el is felejtette az egészet. De az emlék igen élesen visszatért, miközben Mopsát várta a Heathrow-n… És megpróbálta nem gyűlölni az anyját."
"Ruth Rendell Lopott élet című, egyik legismertebb regényének középpontjában olyan anya-gyermek kapcsolatok állnak, amelyek igencsak eltérnek az átlagostól. A történet két család mindennapjaiba nyújt bepillantást, akiknek életét egy kisgyermek elvesztése teljesen megváltoztatja. Az olvasónak pedig rá kell döbbennie, hogy néha nem is olyan könnyű ítéletet mondani…
A Partvonal Kiadó Robert Bloch Pszicho című regénye mellett ezzel a szövevényes történettel indítja útjára Pszichokrimi sorozatát."




"Ahogy a legtöbb családnak, a Hillyardoknak is megvannak a maguk titkai. Az egyik a fiatal és gyönyörű Eden Hillyard halálához vezet… 
Faith nagynénjét, Vera Hillyardot kötél általi halálra ítélik húga, Eden brutális meggyilkolásáért. Hogy miért tette? Ezt a kérdést a döbbenet közepette fel sem teszik. Faith évtizedekkel később egy újságíró kérésére kiforgatja a családi fiókokat, hogy együtt jöjjenek rá a miértre és a hogyanra. A nővérek, Vera és Eden kapcsolata mindig is amolyan se veled-se nélküled viszony volt, melyben a kísértés, a kapzsiság, a féltékenység és a szeretet elemei elegyedtek. Ráadásul ketten osztoztak egy súlyos titkon. És ahogy a tisztázó pillantás felfedi a részleteket, egyre világosabbá válik, hogy a teljes igazság az élőkre is kihatással lesz. 
Ruth Rendell legsikeresebb pszichokrimijében a gyilkos személyét nem lengi körbe homály, a „miért tette?” kérdése azonban a válaszok sötét szövevényéhez vezet – és az igazi bűnös talán nem is az, akinek a kötél a nyakára került. A regény minden létező krimiirodalmi elismerést besöpört az Arany Tőrtől az Edgar-díjig. A Partvonal Kiadó ezzel a kötettel folytatja Pszichokrimi sorozatát."

Krimi vagy szépirodalom? Tök jó, hogy nem kell eldöntened...


Ferdinand von Schirach: Bűnös?
                                           Ártatlan?



Ferdinand Von Schirach - Ártatlan?

"Ferdinand von Schirach hírességek, politikusok és az alvilág védőügyvédje, aki saját praxisából válogatta össze a két kötetben szereplő huszonkét meglepő jogi esetet. A hihetetlen, de igaz történetek szereplői a mai társadalom látszólag hétköznapi figurái. Von Schirach személyében nemcsak a bűnperek szakértőjét, hanem egy elegáns stílusú debütáló szerzőt is üdvözölhetünk. Az író újra és újra lebontja a bűnüldözéssel és az elkövetőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, így jut az olvasó a történetek végén a puszta elképedésnél mélyebb, katartikus élményhez."

Dokumentum. Krimi. Tényirodalom. Ismét: szépírói eszközökkel.


Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök



"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása… Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt… Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. 
Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első nem angolszász szerző."

Remekmű; gyöngyszem a skandináv krimik (és valójában bármilyen típusú krimik) között.


Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás



"A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.
A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.
A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el."

SOK ÉS JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK 2016-RA IS!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése