"Karácsony táján minden évben nagy vendégséget rendeznek a Macskaháj-tanyán. Ezúttal a juharfalvi tanító kisasszonyt is meghívják, akinek különös ötletei támadnak. Először nagy hógolyócsatát rendez az udvaron, aztán csókos játékba kezd. Emil természetesen mindkét mókából kiveszi a részét. De vajon lesz-e elég bátorsága csókot lehelnie a papné arcára?"
Gergő bement a szobába egy kicsit, gondoltam, játszik. Aztán kijött egy óra múlva, hogy kiolvasta a Juharfalvi Emilt. Most? Most. Tényleg? Tényleg. Ennyi idő alatt? Aha.
És tényleg.
Nem is az a lényeg, hogy hány oldalas ez a könyv, mert azt mondja, csak 58. (Bár szerintem egy 2. osztályos gyerkőcnek az épp elég egyszerre.) Hanem maga a tény, az érzés, amikor az ember a kezébe vesz egy könyvet, és annyira belefeledkezik, hogy azt veszi észre, elröppent egy(-két-három-négy) óra, és kiolvasott 58(-100-200) oldalt. Az tudja, milyen érzés ez - A Belefeledkezés -, aki ismeri.
Mindig örülök annak, hogy a gyerkőceim is ismerik már ezt az érzést.
Dávid kérdezte meg tőle: Nem akarod kiolvasni ezt a könyvet? De. Erre leült, és kiolvasta. Ott, helyben, az egészet.
Lehet, hogy megkérdezem tőle délután, hogy nem akarja-e rendbe tenni a gyerekszobát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése