"Amikor az Indiából Amerikába vándorolt családfőt váratlanul szörnyű baj éri, három leánygyermeke hazatér végső búcsút venni tőle. Szónijá fotósként bejárta a világot, így menekült gyermekkora sötét titkai elől. Trisá számára az amerikai álom – egy jóképű férj és egy kertvárosi otthon – jelentette a menedéket. Marin kőkemény üzletasszonyként igyekszik bosszút állni az őt ért sérelmekért. Édesanyjuk hallgatásba menekül, de a csendben több fájdalom van, mint amennyit megoszt lányaival…
Négy nő, négy választás. Mindegyikük máshogy próbálja feldogozni az őt ért sérelmeket, ám ahogy ismét összejönnek, felszínre törnek az eltemetett emlékek. Az apa továbbra is élet és halál között lebeg. Felesége és lányai imádkoznak, ki a haláláért, ki az életben maradásáért, eközben azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük…
A Törött szárnyú angyalok szép és fájdalmas szembenézés a múlttal. Hogyan sérülnek a vérségi kötelékek, és találunk-e megnyugvást, ha a szeretet lángja kihunyt?"
Ez a regény elsősorban arról szól, hogy a gyerekkorból magunkkal cipelt sebektől, terhektől vajon megszabadulhatunk-e; hogy bármilyen a jövőnk, azokat akkor is valamilyen formában - ki így, ki úgy, a gyermekkel szemben elkövetett bűnök (igen, bűnök!) súlyosságától függően - magunkkal visszük.
A legfőbb kérdés, amit feszeget az író: miért nem védi meg egy anya a gyerekeit a saját apjuktól? Ha már az apa szembefordul azokkal, akiket az életénél is jobban kellene védenie.
És a védelem hiánya - azaz tulajdonképpen az asszisztálás a családon belüli erőszakhoz - nem ugyanolyan agresszió-e? Talán nem; de hogy megközelíti, abban biztos vagyok.
Lehet-e mentség a gyengeség vagy a félelem? Persze, persze, tudom, és mindig mondom, ne ítélkezzünk. De azért véleményt alkothatunk... Nem; szerintem nem lehet mentség semmi, ha arról van szó, hogy meg kell védenünk a gyerekünket. Hogy ki kell állnunk mellette. Ha fizikai és lelki sebektől, egy életen át cipelendő terhektől van módunk megóvni őt, akkor szerintem semmi sem lehet mentség arra, ha nem tesszük.
Az csak egy kibúvó vagy egy ürügy, egy álca lehet, amely mögé sokan elbújnak. Én tudom, hogy ez borzasztó nehéz lehet, elhiszem, tényleg, biztos vagyok benne. De akkor is: van, ami mindennél fontosabb. Mindennél a világon.
Van, aki azért nem áll a bántalmazó és a bántalmazott közé, mert "azzal csak azt érné el, hogy ő is kap a verésből". Ez most lehet, hogy meggondolatlanságnak hangzik, de: éééés? Ha a gyerekemről van szó, akkor, igen, ez a kérdésem: én is kapok az ütlegekből? éééés? ha őt ezzel megvédhetem?!
És ha nem vagyok benne biztos, akkor is: kötelességem megvédeni! Ez nem lehet kérdés! Ez a legtermészetesebb dolog! Nem lehet kérdés soha!
Nyilván ezek nem könnyű kérdések, ezért is feszegeti 500 oldalon át a szerző, mégis egyértelműen foglal állást ő is, hogy bár nem könnyű a kérdés, de azért mégis evidens módon eldönthető és eldöntendő. Persze, tudom, ezek soha nem egyszerű dolgok, és számolni kell mindenféle következménnyel. DE az szerintem soha, soha nem lehet kérdés, hogy egy anya (és egy apa!) megvédi-e a gyermekét. És ha egy családban maga az egyik szülő a bántalmazó, akkor a másiknak ezerszer inkább ki kell állnia a gyermek mellett! Mert ha az az egy darab szülő se teszi, akkor ki? Akkor ki fogja megvédeni a gyerekét? Ki, ha ő nem??
Gondolt már erre az a szülő, aki nem állt a gyerek és a bántalmazó közé, gondolt már arra, hogy ha ő nem, akkor talán soha senki nem fogja megvédeni azt a gyereket?
Kérdés az is, miért bántja valaki a házastársát; és hatalmas kérdés, hogy valaki miért bántja az egyik gyerekét, míg a másikat szeretettel, figyelemmel veszi körül - és hogy ez mekkora károkat okoz.
Azt hiszem, ezek fájdalmas, nehéz és indulatokat keltő kérdések - de talán azért is fontos mindenfajta ilyen párbeszéd, hogy mindenki, aki teheti, eszméljen fel, és védjen meg egy gyereket! Főleg a saját gyerekét! Értse meg mindenki, hogy ez nem-lehet-kérdés! Nem lehet az!
Ezt próbálja sulykolni Badani is - megértetni az olvasókkal (gondolom, elsősorban az érintettekkel), hogy mekkora a kára annak, ha valaki, bár önmaga nem teszi, "csupán" passzívan szemléli az erőszakot. Hogy azt már soha nem lehet meg nem történtté tenni. Azt sem.
Ez a könyv nem elsősorban a megbocsátani vagy nem megbocsátani kérdését taglalja, hanem a terhek, súlyok cipeléséről szól - arról, hogy ami megtörtént, az már mindig velünk marad; arról, hogy vannak jóvátehetetlen hibák; ezért próbál szelíden figyelmeztetni arra, hogy mi az, amit senki soha ne kövessen el.
Más témákat is tárgyal a könyv, de azokról szándékosan nem írok, mert nem szeretném elárulni, hogy mi mindenről szól még ezenkívül. De súlyos kérdésekről, ennyit elmondhatok.
Azok számára pedig, akik nem érintettek, egy fontos témának hangot adó, mégis könnyed stílusú olvasmányt kínál, amely egyszerre kikapcsol és elgondolkodtat, szórakoztat és felébreszt, de megköveteli a figyelmet, mert amiről szól, amellett nem lehet elmenni úgy, hogy ne tennénk le a voksunkat mi is az egyik - remélhetőleg evidens, hogy melyik - álláspont mellett.
A Libri Kiadótól megrendelhető!
