MŰFAJOK szerinti bontás:

2016. március 31., csütörtök

Zak Ebrahim, Jeff Giles: A terrorista fia - Történet a választás szabadságáról



„Nem véletlen, hogy a gyilkos gyűlöletet tanítani kell – sőt erőnek erejével kell az emberekbe oltani. Ez az érzés ugyanis nem természetes jelenség, hanem hazugság. Hazugság, amelyet újra és újra elhitetnek azokkal, akiknek jóformán semmijük sincs, és akik nem ismerhetnek meg más világnézetet. Hazugság, amelyben apám is hitt, és amelyet velem is szeretett volna elhitetni. Az egész életem azzal telt, hogy próbáltam megérteni, miért lett apám terrorista, és nyomasztott a tudat, hogy a terrorizmus nekem már a véremben van. Engem a fanatizmus bűvöletében neveltek, mégis az erőszakmentesség mellett döntöttem.”

"Zak Ebrahim hétéves volt, amikor apja, El-Sayyid Nosair lelőtte Meir Kahane rabbit, a Zsidó Védelmi Liga vezetőjét. Miközben Nosair börtönbüntetését töltötte, segített megtervezni a World Trade Center elleni, 1993-as bombatámadást. E nem mindennapi könyvben végigkövethetjük, milyen utat járt be Zak, míg sikerült végleg maga mögött hagynia apja szörnyű örökségét.
Jeff Giles regényíró, újságíró. Jelentek meg cikkei a Rolling Stone magazinban és a Newsweekben."

Gyorsan, 1-2 óra alatt elolvasható könyv - és érdemes elolvasni.
Annak is, aki attól tart, túl nehéz könyv lesz, hiszen nehéz a téma. A stílus olvasmányos, könnyen emészthető - amire talán szükség is van egy ilyen fajsúlyos témakör boncolgatása során. Bár Zak Ebrahim tulajdonképpen nem is annyira boncolgatja - és semmiképpen sem boncolgatja "túl", már ha ez lehetséges egyáltalán - a témát, mint inkább tárgyszerűen elbeszéli, mi hogyan történt a családjuk életében.
Megrázó, szívbe markoló, elgondolkodtató, és az ember mindenképpen állást foglal közben. Remélem, mindenki számára nyilvánvaló, hogy milyet; bár tudom, ha ez mindenki esetében olyan egyértelmű lenne, akkor eleve nem született volna meg ez a könyv. Ilyen szemszögből nézve bár ne született volna meg! De tudjuk, hogy vannak ilyen események, ilyen emberek a világban. És ha már vannak, ha már muszáj hogy legyenek (de muszáj hogy legyenek ilyen események?? muszáj hogy néhányak ilyen megoldásokban higgyenek?? miért?? a kérdés részben költői, de tulajdonképpen csak azért, mert nem hiszem, hogy van rá egyértelmű, egzakt és elfogadható válasz), akkor jó, hogy ilyen könyvek felhívják a figyelmet arra, hogy az egyetlen járható út az erőszakmentesség és a béke.

Egy idézetet kiragadnék a könyvből, amiről úgy gondolom, hogy ennél jobb, találóbb jellemzést és megfogalmazást nehéz lenne találni:

"A fanatizmus őrjítően tökéletes csapda: sosem kerülhetsz elég közel félelmed tárgyához, hogy el tudd dönteni, tényleg félned kell-e tőle."

2016. március 29., kedd

Jodi Picoult: Találj rám!

Jodi Picoult - Találj rám!

"Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában és Serenityben? Adott pillanatban mindannyian ugyanott voltak - csakhogy nem mindegy, az a pillanat mikor volt az időben.
Jenna, a tizenhárom éves kislány az anyját, Alice-t keresi, Alice viszont nem keresi Jennát. Virgilt tíz éve foglalkoztatja a baleset, amely az elefántrezervátumban történt, s pontosan azóta tudja, hogy egykor, nyomozóként nagyot hibázott. Serenity, az egykori sztármédium épphogy belecsöppent ebbe az ügybe, máris nyakig benne van: vajon megtalálja-e újra szellemi vezetőit vagy továbbra is csak unatkozó amerikai háziasszonyok mindennapjait dobja fel?
A Találj rám! Jodi Picoult legjobb regényeit idézi: a misztikumot a valósággal, a mesét az álmokkal, a bűnt a bűnhődéssel ötvözi."

Könnyed, szórakoztató olvasmány, épp ezért nehéz letenni. Picoult fajsúlyos gondolatokat próbál közvetíteni könnyen befogadható formában, és én mindig érzem ezt a kettősséget a könyveiben: mély gondolatok lektűrbe ágyazva.
Aki a szórakoztató irodalmat részesíti előnyben, az nehezen fogja letenni Jodi Picoult könyveit, mert az író valóban megtalálja az e műfaj rajongóihoz a legmegfelelőbb hangot.
Nem kis csattanóval a végén.

Én az elefántokról írt értekezések miatt érzem főként úgy, hogy érdemes volt elolvasni ezt a regényt - ez kábé a könyv felét teszi ki. Megrázó, megindító, elgondolkodtató, és némileg átformálja az ember gondolkodását - nem csak az állatokhoz való viszonya, hanem az élet bizonyos (fontos!) dolgaihoz való hozzáállása tekintetében is.
Amit az elefántokról ír, azt nehéz itt összefoglalni és tömören szavakba önteni. A legjobb lesz, ha elolvassátok a könyvet, és/vagy ellátogattok az alábbi oldalra:

http://www.elephants.com/

ITT és ITT pedig élőben figyelhetitek, mit csinálnak éppen az elefántok - a természetes közegükben!

2016. március 28., hétfő

Astrid Lindgren: Juharfalvi Emil és Ida - A karácsonyi mulatság



"Karácsony táján minden évben nagy vendégséget rendeznek a Macskaháj-tanyán. Ezúttal a juharfalvi tanító kisasszonyt is meghívják, akinek különös ötletei támadnak. Először nagy hógolyócsatát rendez az udvaron, aztán csókos játékba kezd. Emil természetesen mindkét mókából kiveszi a részét. De vajon lesz-e elég bátorsága csókot lehelnie a papné arcára?"

Gergő bement a szobába egy kicsit, gondoltam, játszik. Aztán kijött egy óra múlva, hogy kiolvasta a Juharfalvi Emilt. Most? Most. Tényleg? Tényleg. Ennyi idő alatt? Aha.
És tényleg.
Nem is az a lényeg, hogy hány oldalas ez a könyv, mert azt mondja, csak 58. (Bár szerintem egy 2. osztályos gyerkőcnek az épp elég egyszerre.) Hanem maga a tény, az érzés, amikor az ember a kezébe vesz egy könyvet, és annyira belefeledkezik, hogy azt veszi észre, elröppent egy(-két-három-négy) óra, és kiolvasott 58(-100-200) oldalt. Az tudja, milyen érzés ez - A Belefeledkezés -, aki ismeri.
Mindig örülök annak, hogy a gyerkőceim is ismerik már ezt az érzést.
Dávid kérdezte meg tőle: Nem akarod kiolvasni ezt a könyvet? De. Erre leült, és kiolvasta. Ott, helyben, az egészet.
Lehet, hogy megkérdezem tőle délután, hogy nem akarja-e rendbe tenni a gyerekszobát...

2016. március 27., vasárnap

Rafal Kosik: Félix, Net, Nika és a Láthatatlan Emberek Bandája


cover

"A feltalálópalánta Félix, a számítógépzseni Net és a könyvmoly Nika kalandjainak első kötetét tartod a kezedben: egy lehetetlen történet barátságról, kincsekről, kísértetekről, őrült találmányokról, mesterséges intelligenciáról, robotokról, ufókról és – nem utolsósorban – három tinédzser fantasztikus hétköznapjairól. Ez a könyv megmutatja: igenis mi alakítjuk a sorsunkat. Hogy érdekesen élünk-e, mindenekelőtt csakis rajtunk múlik."

Azoknak, akik szeretik a krimiket vagy - ahogy a gyerekek emlegetni szokták - a "nyomozós" könyveket; azoknak, akik szeretik a sci-fit; azoknak, akiket érdekelnek az informatikában rejlő határtalan lehetőségek; akik szeretik a kalandos történeteket; akik szerint fontos a barátság, és szeretnek arról olvasni, hogy miként áll ki egymás mellett néhány barát a nehéz helyzetekben, és hogyan tudja erősíteni a baráti kötelék az egyes embert is; azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy miként befolyásolják a döntéseinket - a szabad akaratunkon és az értékrendünkön kívül - a barátaink vágyai, akarata; azoknak, akiket érdekelnek a kincsek; akik szeretik más gyerekek helyébe képzelni magukat, hogy aztán mégis jó érzéssel csöppenjenek vissza a saját világukba; 10-12 vagy akár 30 éveseknek; mindenkinek, aki szereti az izgalmas történeteket, az olyan sztorikat, amelyek bár 550 oldalasak, sosem unalmasak, mert minden oldalukon történik valami. Azoknak, akik szeretik a különböző műfajok egyvelegét: amikor egy könyv kalandregény, sci-fi és krimi egyben.

Hamarosan beszámolunk a 2. részről is, azonban addig se feledjétek: hamarosan megjelenik a 3. rész: Félix, Net, Nika és az Álmok Palotája!

Jó olvasást, jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

Ui.: Az csak hab a tortán, hogy ezt a részt - előre el nem tervezetten - épp húsvétkor olvastam ki; és hogy miért érdekes információ ez? Olvassátok el a Láthatatlan Emberek Bandáját, és megtudjátok! Mert, sorry, de a könyv végét nem árulom el. :)

A Félix, Net, Nika és a Láthatatlan Emberek Bandája a Pongrác Kiadótól ITT megrendelhető.

2016. március 26., szombat

Rick Riordan: Percy Jackson és az olimposziak 3. – A Titán átka



"Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabeth-re ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is... és egy fuvarra a mamájától. A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek... De ez még nem minden. A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak. A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával..."

Dávid legutóbbi olvasmánya a Percy Jackson 3. része volt. (Azóta persze máris belekezdett egy újabb könyvbe, nagy örömömre - olyan jó érzés, hogy ő is ennyire létszükségletnek érzi az olvasást!).
Ugyanannyira tetszett neki, mint az első két rész, főleg, hogy volt benne néhány olyan dolog, amire egyáltalán nem számított.
Azt mondja, szórakoztató könyv volt - az a fajta regény, amely nem feltétlenül lesz az ember kedvence, de tök jól érzi magát, miközben olvassa - mert kikapcsol, mert belemerülsz, mert érdekes, mert izgi, mert nem feltétlenül a magvas gondolatokat keresed, hanem egyszerűen szórakozni-pihenni-"kivonulni" szeretnél egy kicsit.
Dávidot nagyon érdekli a mitológia, és az különösen elnyerte a tetszését, hogy a mitológiai lények és történetek keverve vannak a modern dolgokkal, a jelen korral. Pl. remek gondolat, hogy Dionüszosz bormagazint olvas - ezeket az ötleteket nagyon bírja. :)
Az is vonzó Dávid számára ezekben a könyvekben, hogy bár nagyon sokat olvasott már a görög mitológiáról, mégis talál mindig róla egy-két új adatot ezekben a könyvekben.

Tracy Mack és Michael Citrin: Sherlock Holmes és a Baker Streeti Vagányok 2. – Az elvarázsolt ember rejtélye




"A viktoriánus London szennyes utcáin ismét felkérik Sherlock Holmest és rátermett segédeit egy fondorlatos bűnügy megoldására.
Mikor egy csodaszép nő kéri a segítségüket, hogy nyomozzák ki a nagynénje - egy szeánszon bekövetkezett - különös és hirtelen halálát, kalandjaik egy kísértetjárta palotába, valamint egy paranormális képességekkel rendelkező, szenzációhajhász ifjú médiumhoz vezetik el őket.
A vagányoknak először kell szembenézniük a másvilág kísérteties birodalmával. Vagy ez talán egy másik, sötét alvilág, a csalók, szélhámosok, tolvajok és gyilkosok világa?"

Gergő olvasta ki ezt a könyvet, a könyvtárból kölcsönözte ki magyarórán. (Hurrá, hogy magyarórán könyvtárlátogatás is van!) 
A legjobban az eleje és a vége tetszett neki, de egyébként az egész történettel és cselekménnyel elégedett volt, és nagyon dicséri amiatt, hogy nem lehetett számítani arra, hogy ki a gyilkos. Még az utolsó oldalakon is másra gyanakodott. A gyilkos kilétén kívül is volt meglepő részlet a számára a könyv végén. Azt mondja, izgalmas volt az egész.
Nagyon tetszett neki konkrétan a nyomozás; mostanában az ilyen 'nyomozós' történetek érdeklik. Furcsának tartja, hogy az 1. részben vannak grafikák, a 2. részben viszont nincsenek, de ezt előnyösnek tartja (!), mert így az ő képzeletére voltak bízva a szereplők és a jelenetek!
Megkérdeztem tőle, mi alapján választotta ki ezt a könyvet a könyvtárban: a címe, a fülszöveg és a borító alapján úgy gondolta, hogy ez fog neki tetszeni - és így is lett. 

2016. március 21., hétfő

Rafal Kosik: Félix, Net, Nika 3.

HAMAROSAN MEGJELENIK!


Nemsokára boltokban az FNN3!


Hamarosan olvashatjuk a várva várt Félix, Net, Nika című sorozat 3. részét! 

Az első két részről - melyekről nemsokára bővebb ismertetőt is közlünk - a legfontosabb, amit tudni kell, hogy bár elsősorban a 10-14 év közötti korosztályt célozza meg, valójában mindenkinek szól. Ötletessége, pörgő eseményei, szórakoztató volta okán, higgyétek el, mindenkinek élvezetes olvasmány.
Úgyhogy hadd jelentsem ki a 8 éves és a 11 éves gyermekeim, valamint a saját magam nevében, hogy nem fogtok csalódni ennek a sorozatnak egyik részében sem. 
Tudjátok, vannak azok a könyvek, amelyek, függetlenül attól, hogy a műfajt (akár mint "sci-fi", akár mint ifjúsági regény) kedvelitek-e, megszerettetik magukat veletek. Na, ez is egy ilyen könyv. 

Bővebb ismertetőkkel még jelentkezni fogok, de úgy gondoltam, itt az ideje, hogy megosszam veletek a hírt: Félix, Net és Nika visszatér! 

Irwin Shaw: Ha meghal a szeretet



"Egy jómódú amerikai polgári család széthullásának hihetetlenül izgalmas regénye. A főhős, Lucy lázadása a magabiztos, önmagát tévedhetetlennek tartó férje ellen – tönkreteszi, halálba kergeti a férfit és száműzetésre ítéli fiát, Tonyt. Az ő élete is boldogtalan, de sok szenvedés árán legalább megismeri, megtalálja önmagát és a végén talán újra rátalál fiára is. A sebek még mindig égnek mindkettőjükben, de lassan-lassan felülkerekedik bennük a szeretet: anya és fia hosszas szócsaták után végül is kibékülnek. 
A könyv a világhírű szerző megszokott színvonalán íródott meg: remek, pergő cselekménybonyolítás, érzelmek, romantika, fájdalmas bonyodalmak, s mindez sziporkázó stílusban…"

Nem mondom, hogy ez Shaw legjobban sikerült regénye, de nagyjából nyújtja a tőle megszokott színvonalat.
Kár, hogy ugyanazt a szálat szinte mindegyik könyvébe beteszi, és ennél a regénynél már, amikor felbukkant ugyanez, azt gondoltam, hogy sajnálom, hogy akkor is ezt jeleníti meg mozgatórugóként, amikor az adott személyiségtől ez annyira idegen... Ha felruház egy szereplőt bizonyos személyiségjegyekkel, vonásokkal, akkor utána hogyan lehet, hogy mégis ő is ugyanazt teszi, amit a többi könyvében a főszereplők?
Aztán elgondolkodtam, hogy van-e jogom bírálni azért, hogy egy szereplőnek milyen döntéseket és cselekvéseket ad, ha azt a szereplőt ő találta ki - nem is csak azért, mert néha tényleg máshogy cselekszünk, mint ahogy az logikusan következne a személyiségünkből (jelent egyáltalán valamit a logika ez esetben? van létjogosultsága?), hanem mert ha ő megteremt egy karaktert, akkor szíve joga úgy mozgatni őt, ahogy akarja.
Viszont - hiába "csak" szórakoztató irodalom - egy mély dráma húzódik meg ebben a regényben is, olyan, ami tényleg összeszorítja az ember gyomrát.
És a fiú alakját remekül kidolgozta (szerintem); örültem, hogy nem ment el a szélsőségek irányába e tekintetben legalább (ha már a többi vonalon igen).
Olvasmányos, nehéz letenni, és ha hagyod, akkor - mint mondtam - képes ez is a szívedbe markolni, úgy rendesen.

2016. március 19., szombat

Szerb Antal: A Pendragon legenda



"Szerb Antal szépirodalmi fő műve A Pendragon legenda.
Meghatározhatatlan műfajú próza: egyszerre krimi, rejtélyes legenda, történelmi regény, ismeretterjesztő írás és mindezek felszabadult humorral írott paródiája. A főhős, az író önparódiájának is tekinthető Bátky János a British Museum könyvtárában XVII. századi angol misztikusokat kutat, majd meghívják a híres Pendragon család kastélyába..."

"Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal. 
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében."

A cselekmény is elbűvölő, és a stílus is. De engem a hangulat fogott meg a legjobban, amelyet áraszt. A hangulatleírás, -ábrázolás az, amely számomra oly sok, egymástól mindenben - kor, hely, irodalmi stílus stb. tekintetében - annyira különböző írót képes összekötni. 
A Bronte testvéreket, Harriotot, Llewellynt, Szerb Antalt például. 
De azért a helyszíneket ha megnézzük, ahol játszódnak a történeteik, mégis úgy látszik, csak az angol - vagy walesi - tájat lehet így leírni... Vajon azért, mert annak a hangulatára tényleg sehol máshol a világon nem lehet ráakadni, miközben annyira meghatározó és magával ragadó?

Szerb Antal nagy író és nagy gondolkodó, de most egy, a könyvekről írt idézetét szeretném még megosztani veletek: 

"Beértünk a könyvtárba. (...) Elöntött a semmihez sem hasonlítható melegség, amit mindig érzek, ha sok könyvet látok együtt. Legjobb szeretnék ilyenkor henteregni, fürödni a könyvekben, szagolni a régi könyvek csodálatos porszagát, minden pórusommal könyvet érezni."

Hát igen. De az a csodás, hogy nemcsak sok, hanem egy könyv is tudja ezt az érzést nyújtani. Szerb Antalnak A Pendragon legendája is.

2016. március 14., hétfő

Lionel Shriver: Születésnap után




"Irina McGovern, az amerikai gyermekkönyv-illusztrátor Londonban éli biztonságos, megállapodott életet értelmes, hűséges és fegyelmezett partnere, Lawrence mellett – mindaddig, amíg egy este megmagyarázhatatlan vágyat érez, hogy megcsókoljon egy másik férfit, a szenvedélyes, extravagáns, elsőrangú snookerjátékost. Két, egymással versengő, alternatív jövő függ ettől az egyetlen csóktól, hiszen Irina döntése – hogy behódol-e a kísértésnek, vagy megmarad a Lawrence-szel való, látszólag biztonságos partnerkapcsolatában – nagy horderejű változásokat fog hozni a karrierjében, a baráti körében, a családi kapcsolataiban és mindennapi életének szövedékében is.

„Shriver komplex, pimasz és szellemes elmélkedése mindenkiben kíváncsiságot fog kelteni, aki valaha is eltűnődött már azon, hogyan alakultak volna a dolgai, ha követett – vagy semmibe vett – volna egy-egy sorsfordító sugallatot.”
People"

Aztaaaa! Hát ez a nő aztán tud írni! És polgárpukkasztani. Úgy, hogy azt semmiképpen se róhasd fel neki. Mert ő csak ráirányítja a figyelmet dolgokra, amelyekkel úgy egyébként nem vagy nem szívesen foglalkoznál.
Szókimondásával, bámulatra méltó szókincsével, provokativitásával, egyedi hasonlataival úgy ír le egy átlagos és éppen átlagosságánál, hétköznapiságánál fogva törékeny életet, annak minden velejárójával, nevezetesen például a többi, hozzá kapcsolódó, azzal összefonódó, attól függő, azzal kölcsönhatásban álló élettel együtt, hogy közben nem jut eszedbe olyan szavakat használni vele kapcsolatban, hogy érzelemgazdag vagy szívbemarkoló, miközben felettébb az, csak épp a nyíltsága - és nem a manpulatív jellege - okán.
Nem kis falat ez a könyv, és ezt nem a maga 602 oldalára értem, hanem arra a volumenre, amellyel felboncolja a témát, az élet legapróbb rezdüléseiig, a legköznapibb tettekig, addig, hogy miért főzöl órákon át valakinek, akit szeretsz, miközben mégis képes vagy aztán mindent otthagyni; hogy miért szaladsz utána az esőben zokniban, és aztán ezt miért érzed jelentéktelennek, miközben ezek fejezik ki a legvelősebben az érzéseidet; hogy hogyan hezitálsz hónapokig, majd döntesz a másodperc törtrésze alatt, miközben egyszerűen fogalmad sincs arról, hogy a hosszú tépelődés vajon azt a gyümölcsöt hozza-e, amelyre számítasz; hogy amikor felnyúlsz a fejed fölé, és leszakítasz egy almát a fáról, meglepve bámulj a tenyeredbe, hogy egy körtét téptél le onnan. Pedig te teljesssssen biztos voltál abban, vagy legalábbis minden reményed beleölted, hogy ennyi tétovázás után a lehető legmosolygósabb almát fogod a kezedben tartani.
Shriver mindent megkérdőjelez, és mindenre ad egy választ, de úgy, hogy ne vedd komolyan, mármint vedd komolyan, persze, a lehető legkomolyabban, de ne hidd, hogy mindez nem lehet másképp. Mert csak egy tekinteten, egy esőcseppen, egy szikrán, egy pillantáson, egy pohár boron múlik, hogy minden másképp alakuljon, úgyhogy ne vedd készpénznek, hogy ha hónapokig ömbölygetsz valamit magadban, és úgy érzed, totál megemésztetted, akkor az feltétlenül úgy is van.
Shriver talán nem is kérdőjelez meg mindent, hanem azt éri el (miközben ő maga talán abszolút biztos a válaszokban), hogy benned szülessenek kérdőjelek, és felkiáltójelek, és aztán ezek jól összekutyulódjanak, hogy aztán - már az ő segítsége nélkül - ezeket a helyükre pakold.
Nagyon hatásos, nagyon sírnivaló, nagyon elgondolkodtató, talán túlságosan is az, ha lehet ilyet mondani.
Lionel Shriver tud olyat mondani, amit eddig nem tudtatok. De nem ez a legjobb; hanem hogy úgy tálalja, hogy eltátsd a szád oldalanként.
De ne vacakolj sokat, mert a következő oldalon megint fejbe talál valamivel, szóval nem lesz túl sok időd a mélyen szántó gondolatok magadban való átforgatására, hacsak nem teszed félre mindig fél órára a könyvet - ugyanis ha nem ezt teszed, lemaradsz valamiről, amiről, hidd el, nem kéne lemaradnod.
És a párbeszédei! A legjobbak Irwin Shaw óta. Amiben bizonyára nagy szerepe van a fordítónak is, akié szintén minden elismerésem.
Egyébként utánanézve Shriver életútjának (cikkek, írások, fotók stb.), szerintem - amennyire ezt meg lehet ítélni ennyiből - ő valóban egy igen provokatív személyiség. Azt gondolom, hogy ő szeret megosztó lenni, megbotránkoztatni, mert ezáltal fel tudja hívni a figyelmet fontos (bár olykor aprónak tűnő) dolgokra, amelyeket hajlamosak elbagatellizálni az emberek. Ő nem hagyja a szőnyeg alá söprést. Kirángatja az oda behajigált dolgokat, magasba emeli, és hangosan kiáltva hívja fel rájuk a figyelmet. Nem tűri az elhallgatást. Ezért olyan hitelesek az írásai - mert olyanok, mint ő maga. A könyvei nem egy álcául szolgálnak, ami mögött egy szerény, prűd, csöndes személyiség lakozik. Nem; ő kitárulkozik, és világgá kiáltja a véleményét. Ami éppen attól, hogy ő tényleg ilyen, válik hitelessé és sodró erejűvé, és nem marad csak egy hangos szó a sok más hangos szó között.

A GABO-nál megrendelhető.

2016. március 12., szombat

Harlan Coben: Necces



"Egy fiatal nőt hidegvérrel agyonlőnek egy teniszstadion előtti pultnál, ahol hét dollár ötven centért mérik a Moët pezsgőt. A nő egykor a tenisz nagy ígérete volt, pályája üstökösként ívelt fel. 

A U. S. Open döntői előtt egy másik ifjú tehetség kerül az újságok címlapjaira, aki az utcáról küzdötte fel magát a legnagyobbak közé. Amikor Myron Bolitar nyomozni kezd a gyilkos után, kapcsolatot fedez fel a két játékos, valamint egy hat évvel korábbi exkluzív teniszklubban elkövetett gyilkosság között. Egy korrupt amerikai szenátor, egy féltékeny anya és a maffia érintett az ügyben. Myron a lehető legveszélyesebb játszmába kezd, felveszi a kesztyűt a gyilkossal szemben.

„SODRÓ TEMPÓ, SZIPORKÁZÓ DIALÓGUSOK, SZÁMTALAN CSAVAR ÉS AZ ELMARADHATATLAN »SOSEM FOGOD KITALÁLNI, KI A GYILKOS« TÍPUSÚ VÉGKIFEJLET.” – The Armchair Detective

„FELÜLMÚLHATATLAN ÍRÓI TELJESÍTMÉNY… HARLAN COBEN ÚJABB PONTOT SZEREZ A NECCESSEL.” – John Lutz, az Egyedülálló nő megosztaná szerzője

Az Edgar-díjas HARLAN COBEN gondolkodásra késztető és feszültséggel teli regényeiben a krimi műfajának egyik legizgalmasabb alakját teremtette meg: Myron Bolitart, a forrófejű, lágy szívű sportügynököt, aki egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Harlan Coben könyveit máig 40 nyelvre fordították le, és 50 millió példány kelt el belőlük világszerte."

Elfogult vagyok Harlan Cobennel kapcsolatban, szóval bármelyik könyvét veszem a kezembe, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. És tényleg nem csalódom sosem a stílusában.
A történetei persze az izgalmat és a cselekményt tekintve nem azonosak, mert hol a gyilkos kiléte a nagyobb durranás egy könyvében, hol maga a vonulat, az események áradata, amely a végkifejlethez vezet, hol egy karakter életútjának, személyiségének kifejtése, de akárhogy is: az érdeklődést végig fenntartja minden krimijében. És hát a humora...! Eredeti és szédületes.
Harriot és Coben az a két író, akiknek a könyvein olykor hangosan kell nevetnem - ami nálam tényleg fehér holló.
A Necces hasonló vonalat képvisel, mint a többi Coben-könyv, a felé támasztott elvárásoknak megfelelően nyújtja azt a színvonalat, amit megszokhattunk tőle.
Annyit elárulhatok, hogy nem találtam volna ki, ki a gyilkos, sem az indítékot.
De Coben egyébként ebben is jó: nem úgy építi fel a sztorijait, hogy végig ezt találgasd, hanem hogy egyszerűen csak élvezd azt a részt, amelyet épp olvasol. Ezért talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, én nem is a "vajon ki tehette?" izgalmáért olvasom Cobent, hanem a sziporkázó, magával ragadó stílusa, ellenállhatatlan, egyedi humorérzéke és a kiváló párbeszédei miatt.

A Jaffától megrendelhető!

2016. március 9., szerda

J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája



"Harry Potter varázslónak született. Második tanéve a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában éppen olyan eseménydúsnak bizonyult, mint amilyen az első volt. Lekési a különvonatot, így barátai repülő autóján érkezik tanulmányai színhelyére. S a java csak ezután következik..."

Dávid azt mondja, ugyanolyan jó volt, mint az előző, és (természetesen) meglepő volt a vége.
Hát én nem értek egyet vele - kivételesen.
Ugyanolyan jó?
Én elsőként azzal jellemezném a Harry Potter-sorozatot, hogy minden rész jobb, izgalmasabb, letehetetlenebb, mint az előző.
Lehet, hogy ez csak a 3. résztől igaz? Meglátjuk.
Azt tudom, hogy én felnőtt létemre az 5., 6., 7. rész beérkezését a könyvtárba már alig vártam, és igen hamar visszavittem mindet. Gyorsabban végeztem az utolsó részek 600 oldalával, mint az első egy-két rész 300-ával. Ez tuti.
Nem tudok újat mondani, csak azt, amit mindig: szerintem a Harry Potter méltán sikerszéria, igazi remekmű; bárcsak több ilyen íródna a gyermekek számára - és bárcsak a tanárok ilyen kötelező olvasmányt adnának fel! Sokkal több gyerek olvasna utána magától is, ebben biztos vagyok.

Az Animustól megrendelhető.

2016. március 4., péntek

Marc Dugain: Óriások útja

Óriások útja

"A hazájában rendkívül sikeres francia író, Marc Dugain új regénye valós eseményeken alapul. A főhős, Al Kenner alakját egy amerikai sorozatgyilkos, az 1948-ban született Ed Kemper figurája ihlette, aki legalább nyolc embert ölt meg, köztük apai nagyszüleit és végül a saját anyját. A cselekmény nagy vonalakban követi az 1960-as évek botránykrónikáiból ismert történetet, melyet azóta több könyvben és filmben is feldolgoztak.
A borzalmas történet egy valódi óriásról szól: Kenner 2 méter 20 centi magas és 130 kilós, de nem csak fizikailag emelkedik a többiek fölé: IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné. A történet során, melyet Kenner egy egykori hippilány áldozatjelöltjének a börtönben mesél, lépésről lépésre követhetjük egy boldogtalan szörnyeteg sorsának alakulását. A gyerekkori traumákat a kamasz fiú kezelését vállaló pszichiáterrel folytatott beszélgetések tárják elénk; az olvasó pedig együttérzéssel, már-már rokonszenvvel kénytelen követni Al Kenner történetét. A fiút öt év intézeti kezelés után gyógyultnak minősítik, és visszaengedik a normális életbe. A beilleszkedés olyannyira sikeresnek látszik, hogy Kennert - és épp egy sorozatgyilkos utáni hajsza során - a rendőrség is foglalkoztatni kezdi. Skizofrén végzete azonban végül is legyűri őt...
A regény krimiként is olvasható, de jóval több is annál. Az olykor humort sem nélkülöző szöveg egyszerre társadalom- és lélekrajz, de persze mindenekelőtt vérfagyasztó történet - lebilincselő stílusban megírva."

Utánaolvastam, informálódtam, értem én, hogy szörnyű gyerekkor, lelki megnyomorítás stb., de semmi, semmi, SEMMI nem menthet fel egy ilyen embert az én szememben a tettei alól.
Lehet, hogy az anyját sem az alól, ahogy "nevelte" őt; de ez más téma
Biztos van pszichológiai magyarázat az ilyen tettekre (bár... tényleg biztos? ezek inkább csak elméletek); de mentség? Én nem hiszek ebben.
Az író ugyanis a sorozatgyilkos szemszögéből láttatja (vagy legalábbis kísérletet tesz rá, de bizonyára ez messze jár a valóságtól) az eseményeket, az ő érzéseit mutatja be, anélkül, hogy mentegetné, de mégis: a gyilkos lehetőséget kap az olvasótól az író tollán keresztül a megértésre - de hát nem tudom, erre vajon hányan képesek, ha őszinték akarunk lenni.
Úgyhogy én inkább úgy tekintem ezt, hogy tárgyilagosságra törekvedve Dugain megpróbálja bemutatni az érem másik oldalát - anélkül, hogy állást foglalna.
Nem könnyű a helyzete.
De azé sem, aki olvassa ezt a történetet.
Mert az ember önkéntelenül is ítéletet, véleményt alkot magában, amikor olvas; szerintem legalábbis anélkül nem lehet semmifajta kultúrát fogyasztani, hogy ne társítanánk ahhoz érzéseket, gondolatokat - pedig lehet, hogy olykor ez lenne a helyes. Pusztán tudomásul venni vagy megismerni a tényeket, és nem fűzni hozzájuk semmit önmagunkban.
Csakhogy minél fajsúlyosabb a téma, ez annál inkább lehetetlenné válik.
Ezenkívül borzasztó ijesztő mindig azzal szembesülni, hogy ilyen emberek léteznek - és abból a szempontból, hogy a világ veszélyben van tőlük, irreleváns, hogy miért lettek olyanná, hogy ilyen cselekedeteket hajtanak végre.