Karin Slaughter: Apja lánya

"A nemzetközileg is elsőrangú sikerkönyvszerző döbbenetes új regénye a vérfagyasztó krimi és a magas szinten tartott lélektani feszültség szárnyaló, lenyűgöző keveréke.

Fegyverrel kényszerítenek az erdőbe két lányt. Az egyik elfut, a másik ott marad… Huszonnyolc évvel később. Charlie apja nyomdokaiba lépve maga is ügyvéd lesz; ő a jó gyerek, igazi apja lánya. Mikor újra lecsap az erőszak Pikeville-ben, a borzalmas tragédia az egész várost megrázza, és Charlie egy rémálom kellős közepén találja magát. Nemcsak hogy ő az első, aki a helyszínre érkezik, de az eset felidézi szörnyű emlékeit is, melyeket oly nehezen sikerült elfojtania az évek során. A felkavaró igazság azzal a bűntettel kapcsolatban, mely csaknem harminc éve tönkretette a családját, nem maradhat örökre eltemetve. A csavaros, fordulatos, érzelmekkel teli és együttérzéssel megírt történetből végtelenül izgalmas regény kerekedett."

________

Slaughter stílusa az évek előrehaladtával és az újabb és újabb könyvei születésével finomodik, formálódik, mélyül, és nem durvul; nem úgy akarja felülmúlni önmagát és a korábbi könyveit, hogy - lévén, krimit ír - több erőszakot vagy brutálisabb jeleneteket tesz a regényeibe, épp ellenkezőleg: a cselekmény mellett (vagy akár azt kicsit háttérbe tolva, és ezt a legjobb értelemben mondom) a személyiségfejlődésre, a szereplők jellemének kibontására, mozgatórugóik fejtegetésére helyezi a hangsúlyt.

Ezt én fontosnak tartom egy könyvben, mert engem sosem csak az érdekel, hogy ki tette és miért, hanem hogy a felszínen látható indíték mögött milyen egyéb indíték lappang még: milyen tulajdonság, sérelem, múltbéli titok, amely oda vezetett, hogy a dühöt, a csalódást, az érzelmeket, az indulatokat tett követi.

Ebben a regényben is az egyes családtagok közötti kusza szálakat bogozza - s vele együtt az olvasók is -, és láttatni próbálja, hogy kiből mit vált ki egy esemény, és hogy egy-egy mozzanat hogyan tudja meghatározni az ember egész életét és kapcsolatait. Azt gondolom, hogy bármilyen fajta regényben érdemes foglalkozni ezzel.

Nem mindegy, hogy miért vagyunk azok, akik. Igen, érdemes foglalkozni vele, mert akkor talán lehetünk mások is. Másmilyenek - jobbak, nyugodtabbak, empatikusabbak, erősebbek. Ha értjük magunkat. Érdemes időt szánni rá.

Szóval én szeretem, ha egy író is ezt teszi. Ha időt szán arra, hogy elgondolkodjon azon - és hogy megmutassa az olvasóknak -, egy-egy szereplőjét miért teremtette olyannak, amilyennek. Ez mindig hozzátesz a történethez, ha jó az ábrázolás. Ha át van gondolva; ha következetes (na nem mintha mindig felfedezhető lenne a személyiség alakulásában a tiszta logika és a következetesség); ha nem csak a felszínt kapargatja. 

De mindemellett persze azért ez mégiscsak egy krimi, tele izgalmas jelenetekkel, olvasmányosan megírva, ahol pörögnek az események, nem marad el a nem várt fordulat, és végig együttérzésünket, borzongásunkat, megértésünket, sajnálatunkat és egyéb érzelmeinket hozza felszínre vagy teszi próbára.


A Kiadótól megrendelhető ITT.

Dan Brown: Eredet

"Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely „mindörökre megváltoztatja a tudományokat”. Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek.

Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát.

Langdonnak és Vidalnak meg kell találnia az utat a város labirintusszerű átjáróiban egy olyan ellenséggel szemben, amely minden fordulónál egy lépéssel előttük jár. A nyomot, amelyet követnek, csak rejtélyes szimbólumok és többértelmű modern művek jelölik, de Langdon és Vidal sorra megfejti a nyomravezetőket, és végül szemtől szembe kerülnek egy világrengető igazsággal, amely rejtve maradt – egészen mostanáig."

_________________________

Nagyon vártam, hogy elolvashassam, de tényleg, alig vártam, hogy megérkezzen a könyvvel a futár! Hihetetlenül izgalmas a téma, nagyon szerettem volna minél előbb beleásni magam.
Szerintem a vallás és a hit az egyik legérdekesebb téma a világon, és amilyen új látószögből ezt Dan Brown boncolgatja, az hihetetlenül izgalmassá teszi az egyébként is rendkívül sokrétű témakört.

Bár vannak a szerzőről negatív vélemények a neten, én azt gondolom, hogy egyszerűen nem kell akarni belekötni - nem a tudományos "tévedéseit" kell keresni (ez a fő kritika vele szemben), hiszen ő nem tudományos könyveket ír, hanem regényeket! Fikciót, egy "így is lehetne" változatot, és erre kell nyitottnak vagy fogékonynak lenni, ezt nem kell se elfogadni, se elutasítani, egyszerűen csak el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha. Ez egy regény, nem kell - bár lehet - belemagyarázni többet;

ne a szavait forgassuk ki, hanem az elméleteit gondoljuk tovább! 

Érdemes, higgyétek el. Nagyon okos gondolatai vannak, és ennél pontosabban ki sem lehetne fejezni, meg sem lehetne fogalmazni azokat.

Ezt a regényt egyébként is kuriózummá teszi, hogy részben Budapesten játszódik - néhol elég érdekes, ahogy az író az USA magyarországi nagykövetségétől kapott információk alapján Budapestről ír...

Dan Brownnak nagyon eredeti (itt most abszolút nem a szóval akartam játszani, ez tényleg véletlenül jött...) ötletei vannak, és remekül formába is tudja önteni ezeket; minden elismerésem. Igazán különlegesség és üde szín a mai szórakoztató irodalomban.

Tetszik az is, amiket a művészetről ír. Egyáltalán ahogy megközelíti azt. 
Például:

"A modern művészetben sokszor többet számít az idea, mint a kivitelezés. Például bárki képes egy negyvenperces szimfóniát szerezni, amely csak egy akkordból és csendből áll, de Yves Klein volt az, akinek ez az ötlete támadt."

Bárcsak ezt többen megértenék!

És az emberi esendőségről:

"Abban a reményben tartjuk jól a testünket, hogy a lelkünk majd követni fogja."

A megértésről (a remek "I+XI=X az hamis" példán keresztül):

"Néha csak annyit kell tenni, hogy perspektívát váltunk, és megláthatjuk a mások igazságát."

Folyton meg kellett szakítanom az olvasást, mert annyira érdekes dolgokról ír, hogy mindig utána kellett néznem alaposabban, hogy mi hogy is van a különböző vallásokban, a vallástörténetben, részletesebben, mélyebben meg akartam ismerni. Már önmagában ez is hatalmas erénye a szerzőnek, hogy olyan dolgokra irányítja rá a figyelmet, amelyekkel egyébként nem foglalkoznánk! Közhelyesen, de helytállón: "Az élet nagy kérdéseire..."
Amikkel, igen, tényleg érdemes foglalkozni. "Legalább" gondolatban. Gondolatban, mert a gondolatainkat, érzéseinket, döntéseinket követik a tetteink. És ez viszi előre a dolgokat. 

És másik két, összefüggő és nagyon elgondolkodtató idézet:

"Az evolúció előnyben részesíti a vallást. A vallásos közösségekben jobb az együttműködés, mint a nem vallásos közösségekben, ezért az előbbiek a fejlődőképesebbek." 
"A vallásgyakorló kultúrák tovább maradtak fenn a történelemben, mint a nem vallásosak. A félelem egy mindentudó istenség ítéletétől mindig elősegíti a helyes magaviseletet."

Van min gondolkodnunk... Dan Brown gondoskodik is erről időről időre; én néhány oldalanként leálltam 20 percre az olvasással, hogy végiggondoljam, amiket írt - hogy elfogadjam vagy kételkedéssel fogadjam, netán felülbíráljam azt...

Néha hiányoltam egy-egy fontos momentumot, de aztán mindig rájöttem, hogy én szaladtam előre - ezekre rendre rátért később, semmit sem hagyott figyelmen kívül, csak nem akarta elsietni, egyszerűen megfelelő időt hagyott mindennek.

Rendkívül érdekes olvasmány, nem hétköznapi konklúziókkal, 

rengeteg olyan gondolattal, amelyekben érdemes elmélyedni, még akkor is, ha a végkövetkeztetéssel netán nem is ért egyet az ember. Nem az egyetértés a lényeg... Valahol írja is a könyvben, ezt sajnos nem jegyeztem fel magamnak, de valami olyasmit, hogy a párbeszéd a lényeg és nem a konszenzus.
Igen, a párbeszéd - és a Gondolkodás! A Megértés...
Ezek előfeltételei egyébként a konszenzusnak szerintem - vagy mindenesetre jó alapkövei -, és ha nincs is valamiben egyetértés, ha mi nem pont úgy gondoljuk is, ahogy ő, akkor is olyan felvetésekkel találkozunk a regényben, amelyekkel ha foglalkozunk - párbeszéd formájában másokkal, vagy akár önmagunkban -, az csakis előrevihet.

Harlan Coben: Maradj mellettem

"Amikor váratlanul felbukkannak a múlt árnyai, három ember számára az amerikai álom egyszerre rémálommá válik…

Megan tipikus kertvárosi anyuka, van két tökéletes gyermeke és egy tökéletes férje, boldogan élnek tökéletes házukban. Megan mégis egyre elégedetlenebb az életével. Nosztalgiával gondol vissza arra az időszakra, amikor korántsem volt minden ennyire tökéletes körülötte…

Ray egykor tehetséges fotós volt, de negyvenéves korára zsákutcába jutott az élete, és a magukat celebnek képzelő, gazdag kölykök bérbe vehető paparazzójaként keresi meg a mindennapi betevőt. Egy napon azonban felsejlik egy alak a múltból. Valaki, aki miatt minden félrecsúszott…

Broome nyomozó képtelen szabadulni egy megoldatlan ügytől. Tizenhét éve próbál a nyomára bukkanni egy helyi családapának, aki egyik napról a másikra megmagyarázhatatlanul eltűnt. Már ő maga sem hisz abban, hogy valaha megtalálja a megoldást, amikor váratlanul történik valami…

Ahogy felgyorsulnak az események, mindhárman rájönnek, hogy bármilyen mélyre temették is titkaikat, a múlt sosem halványul el teljesen, és egy nap mindenkinek szembe kell néznie tettei következményével. Az élet napos oldalát pedig csak egy hajszálvékony vonal választja el a sötétebbik felétől…"

________________________


Újabb Harlan Coben-krimit volt szerencsém elolvasni, és mint tudvalevő, én elfogult vagyok Cobennel kapcsolatban. De tényleg jól ír, nagyon jól!

Ez egy régebbi regénye, 2013-ban jelent meg Magyarországon, de nekem csak most sikerült hozzájutnom.

Remek krimi, pörgős, izgalmas, szórakoztató, egy nap alatt kiolvastam, ez megint a letehetetlen kategória, ahogy az már tőle megszokott. Picit talán kiforratlanabbnak éreztem, mint az azóta megjelent regényeit, de a jól ismert stílus, a szellemesség, a fordulatok kárpótoltak ezért.

Őszintén szólva azt hittem, hogy itt nem lesz nagy csavar a végén, sőt valahogy úgy alakította a szálakat, hogy annyira ne is izgasson a "ki", inkább a mozgatórugók voltak érdekesek végig. Nem csak a gyilkosság miértje, hanem a többi szál: ki miért olyan életet választ, amilyet, ha választhat másikat is stb.

Ijesztő az is, hogy mennyire befolyásolják a körülmények és a körülöttünk lévők az életünket. Nem csak a döntéseinken múlnak a dolgok, nem; nem csak a hozzáállásunkon, az érzelmeinken, az értékrendünkön; és ez elgondolkodtató, ráébreszt az értékekre, akkor is, ha egy krimiben boncolgatják a témát, komolyan mondom.

Cobent továbbra is az egyik legjobb krimiírónak tartom, és nem csupán a cselekményeinek fordulatossága, hanem főként humora és párbeszédeinek eredetisége okán. Ajánlom minden krimikedvelőnek!