Maria Maneru: A Nílus kincse – Mindentudók Klubja 4. rész

"Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

A nyomozásba ezúttal a nyaraló felnőttek is bekapcsolódnak, ami egyrészt segíti a Mindentudók munkáját, ugyanakkor hátráltatja is őket, hiszen a felnőttek nem hisznek a mesékben… vagy mégis?"

_____

Gergő kiolvasta a Mindentudók Klubjának 4. részét is. Ez a kötet is az előző részek főszereplőinek kalandjairól szól, akik még mindig Egyiptomban járnak, de ezúttal nem a sivatagban, hanem a Níluson történnek velük az események.

A szereplő gyerekek a Nílusban találnak egy palackpostát, amely egy kincses térképet rejt, és természetesen elindulnak megkeresni a kincset, ezúttal a szüleik segítségével.

Ez a rész is ugyanannyira izgalmas és olvasmányos, mint az előzők voltak, és Gergő számára külön öröm, hogy ez is a varázslatos Egyiptomban játszódik.

Még mindig régész szeretne lenni, és ezek a kötetek további motivációt jelentenek a számára.

Nagyon tetszik neki az is, hogy az egyiptomi istenekről különféle érdekességeket, legendákat mesél a szerző.

Most nekikezd a sorozat következő, 5. részének, ami, azt gondolom, a legjobb bizonyítéka annak, hogy nagyon tetszik neki ez a sorozat.

Ajánljuk minden olvasni szerető kisgyereknek, és azoknak is, akik még csak most barátkoznak az olvasással - ez a sorozat ugyanis remek segítőtárs az olvasás megszerettetésében.

A Napraforgó Kiadótól megrendelhető ITT.

Ken Follett: Teherán

"Idő: 1979-80 tele, a színhely Teherán, illetve Texas, aztán még Isztambul és Törökország isten háta mögötti vidékei. A téma egy nem mindennapi akció: egy amerikai milliomos, az EDS cég vezetője elhatározza, hogy ha kell, tűzön-vízen át hazahozatja két beosztottját, akiket minden elfogadható indok nélkül börtönbe zártak Iránban. Hiába kéri a hadsereg, az állam, az elnök segítségét, hiszen ők azzal vannak elfoglalva, hogyan küldjék haza több ezer más emberüket a forrongó ázsiai országból, ahol a sah napja leáldozott, s Khomeini készül átvenni a hatalmat. Az akcióra tucatnyi terv születik, végül mégis egy tizenharmadikat kell megvalósítani, mert a forradalmi helyzet napról napra változik. A mentőcsapat lázas sietséggel röpköd Iránból az Egyesült Államokba, onnan Törökországba és vissza, állandó feszültségben – amelyben persze az olvasó is részesül. Follett megannyi kitalált sztori után most azt bizonyítja, hogy a dokumentumregény műfaját is mesteri szinten műveli."

____

Ken Follett kap tőlem egy nagy-nagy piros pontot, ez a könyve nagyon jól sikerült - azért, mert megtörtént eseményeket dolgoz fel.
Így, hogy a történet szálai nem rá voltak bízva, nem lehetett azt mondani, hogy jaa, peersze, nemáár... Pedig voltak hajmeresztő részek, amik ha kitalált dolgok lettek volna, akkor bizony valószínűleg ezt mondja az ember. De, ugye, a valóság mindig képes olyat produkálni, amit kevésbé fogadnánk vagy hinnénk el, ha kitalált sztori lenne.

Nagyon-nagyon izgalmas, jól megírt, letehetetlen, szórakoztató, olvasmányos könyv, és a történet tényleg borzasztó érdekes, és számomra nagyon megindító, hogy ez a milliomos cégvezető tényleg mindent megtett azért (a saját maga biztonságát is kockára téve, és a legkevésbé sem kalandvágyból), hogy hazahozza két beosztottját, egyszerűen azért, mert felelősséget érzett értük.
Jó érzés tudni, hogy vannak ilyen emberek, akik a felelősséget ennyire komolyan veszik, szívükön viselik - főleg ha tartoznak felelősséggel valakiért (ez esetben kötelességüknek tekintik és eltántoríthatatlanok); de még ha nem tartoznak, akkor is.

Ross Perotnak hívták azt az embert, aki megszervezte ezt a lehetetlennek tűnő mentőakciót, álljon itt a neve, mert megérdemli. És Simons ezredes is, aki már visszavonult, abszolút nem lett volna ez dolga, semmiféle fizetséget nem fogadott el, mégis elvállalta a mentés megszervezését és vezetését csupán azért, hogy segítsen két amerikainak hazajutni.
Vannak ilyen emberek, és már azért érdemes elolvasni ezt a könyvet, hogy tudjunk erről!

Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, annak is, aki könnyed kikapcsolódásra, izgalmas történetre, folyamatosan pörgő cselekményre vágyik, de annak is, akit a történelmi, politikai helyzetek érdekelnek - ez a kettő mindkettőben bővelkedik.

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

"Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel.

Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.

Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre."

____

Fredrik Backman legújabb könyvét - érdekes adalék - eredetileg nem a nagyközönségnek szánta. Hanem magának, gondolatai rendszerezéseként az adott témakörben.

Ezért van az, hogy egy igen vékony, kb. egy óra alatt végigolvasható kis könyvecske született - azonban komoly, nehéz témában, amely alapján már mégsem annyira helytálló a "kis könyvecske" megfogalmazás.

Mély és szomorú témát boncolgat, ami sokak életében jelen lévő kérdés, és talán nem szeretünk, talán nem tudunk beszélni róla, talán nem tudjuk, hogy mit is mondhatnánk, vagy talán beszélünk róla, csak jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül a problémával. Talán Backman saját maga számára készített gondolatrendszerezése számunkra is hasznos lehet. Talán könnyíthet azon, hogy megértsük vagy elfogadjuk a dolgokat. De egyáltalán nem biztos, hogy ezt ezzel a regénnyel megteszi. Korántsem biztos, hogy meg tudja tenni. Mert lehet, hogy az lehetetlen.

De mindenképpen megtisztelő, érdekes és megható, hogy ezeket a gondolatokat a rendelkezésünkre bocsátja - hogy megbízik bennünk annyira, hogy elénk tárja a félelmeit, a szomorúságát. Hogy kezdjünk vele, amit akarunk - abban bízva, hogy a segítségünkre lehetnek a sorai.

Nem tudom, hogy segítenek-e vagy sem; talán ez egyénileg más és más.

De hogy értékes - és szívszorító és a szívünk mélyéig hatoló - olvasmány, abban egészen biztos vagyok. Ahogy azt már megszokhattuk tőle. Backman mindig célul tűzi ki, hogy a tollából fontos gondolatok szülessenek; és úgy látszik, ez az igényesség akkor is igaz, ha a sorokat eredetileg pusztán önmagának szánja.

Az Animus Kiadótól megrendelhető ITT.

Carmen Posadas: Öt kék légy

"Rafael Molinet Rojas élete idős korára megfeneklik: évekig ápolta édesanyját, akinek halála után depresszióssá válik, ráadásul anyagilag is kilátástalan helyzetbe kerül. Végzetes döntést hoz: véget vet életének, de előtte Marokkóba utazik, egy luxusszállodába, hogy kellemesen töltse utolsó napjait. 
A szálloda vendégei között felfedez egy asszonyt, akiről korábban egy rejtélyes gyilkossági ügy szereplőjeként hallott: Mercedes a gyanú szerint évekkel korábban hagyta meghalni hűtlen férjét. A történet szerint Mercedes barátnője, Isabella, egy tangeri öreg és gazdag zsidó fiatal felesége viszonyt kezdett Mercedes férjével, Valdésszel. Az egyik légyotton azonban Valdes félrenyelt egy mandulaszemet és fuldokolni kezdett. Isabella segítséget kért a közelben tartózkodó Mercedestől, aki kettesben akart maradni fuldokló férjével, s mire megérkezik a mentő, a férfi halott… A gyilkosságot soha nem sikerült rábizonyítani.
A luxusszállóban Mercedes kiadói felkérésre pletykatörténeteket készül írni a vendégekről, ahogy Molinot is naplót ír pszichiátere javaslatára, terápiás célból. Mindketten a saját szemszögükből ecsetelik a szállodában történteket. 
Megjelenik egy négyfős spanyol társaság, a madridi elit két ismert tagja igyekszik elbújni a világ szeme elől szeretőik társaságában. Csakhogy az egyik nő Mercedes régi ismerőse, így újra szóba kerül az egykori rejtélyes haláleset. A társaság egyik férfitagja, a rádióriporter Antonio elhatározza, hogy szaftos történetet kerít Jaime Valdés haláláról, amelyben egyértelműen Mercedest kiáltja ki gyilkosnak. A közönség falni fogja a sztorit, mindegy, hogy mi a valóság…
Molinet kihallgatja a társaságot és úgy dönt, megakadályozza a leleplező cikk megjelenését, s balesetnek álcázva elteszi láb alól Antoniót. Naplójából az is kiderül, mi erre az oka: 40 évvel korábban kicsapongó, részeges apja lezuhant a lépcsőn, és sem ő, sem édesanyja nem siettek a segítségére, sőt a 15 éves fiú még fejbe is vágta az apját, hogy biztosak lehessenek a halálában.
Agatha Christie rajongói ebben a Posadas-regényben is felfedezhetik a nagy angol példakép egy-egy regényének töredékét."

____

Az író tehetséges, csak a könyv dögunalom.

(A végére, az utolsó mondatba be akart tenni egy baromi nagy csattanót, de az sem sikerült, mert meg akart ugyan hökkenteni, de valami olyasmivel, aminek egyszerűen semmi jelentősége. Nem akarok több szót vesztegetni erre, nem krimit kéne írnia, krimit semmiképpen sem kellene írnia, mert ez csak névlegesen az, de szerintem a műfaj egyetlen ismérvének sem felel meg. Még ez sem lenne baj! Csak ne lett volna ennyire unalmas, és minden szempontból - történet, karakterek jellemvonásai, fejlődése, leírások - jelentéktelen és semmitmondó mindegyik oldala!)

Ui.: És hogy jön ide Agatha Christie??

Timothée de Fombelle: Ábrándok könyvtára

"Az Ágról szakadt Tóbiás és a Vango szerzőjének új könyve az olvasás és a képzelet mindennel dacoló erejéről szól. Főhőse, Viktória életébe egyszer csak beköltöznek a regényhősök, és eldönthetetlenné válik, mi a regény, és mi a valóság. Fordulatos nyomozása során Viktóriának számos rejtélyt kell megoldania: hol bujkálnak a csejenek, hová tűnt a hangos falióra, és miért tesz a fejére édesapja indiánfejdíszt, ha munkába indul?

Az Ábrándok könyvtára egy kis könyv a bennünk lakozó nagy könyvekről. Magyar nyelvű kiadását Timothée de Fombelle könyvszerető magyar barátainak ajánlotta, sorai a kötetekben is olvashatók."

____

Dávid egy irodalmi pályázaton nyerte ezt a könyvet, és még aznap neki is állt elolvasni, és még aznap be is fejezte, ugyanis nagyon tetszett neki.

Én nem olvastam (még), de az érdeklődésemet felkeltette, hiszen olyan gyönyörű, hívogató, igényes a kivitel, amely ugyanakkor egyértelműen láttatja azt is, hogy a belbecs is megvan benne.

Érdekes: az első olyan könyv, aminél Dávid nem találja a szavakat - azt mondja, nem tudja megfogalmazni, hogy mi tetszett neki benne, és a könyv mondanivalóját sem.
De nem tudta letenni, amíg ki nem olvasta, erre mindketten tisztán emlékszünk, és hát ez a lényeg egy regény olvasásakor, ez minden szónál többet mond, nem?

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

"Az Egri csillagok alcíme: Bornemissza Gergely élete. Az ő életét, sorsának alakulását követhetjük végig a műben: a gyermekkortól megannyi kalandon, a szerelem beteljesülésén át a várvédő katona tetteiig. A regény két részre tagolódik: az ostrom előtti évek és a néhány hetes ostrom. Rengeteg szereplőt, történelmi alakot és írói képzelet által megformált figurát mutat be az író. S bár a középpontban Bornemissza Gergely áll, az Egri csillagok elsősorban nem neki, hanem a török ellen küzdő magyarságnak állít emléket. Az önzetlen hazaszeretet és hazafiság példájával. Hiszen az egri vár védői szinte reménytelen helyzetben vállalták a küzdelmet, tudván azt, hogy csupán önmagukra támaszkodhatnak. A félelmetes török túlerővel szemben csodának tetszik a győzelem. De a történelem valósága volt ez a csoda, melyet valóságos férfiak és nők - vagyis hősként viselkedő emberek értek el."

____

Dávidnak nagyon tetszett ez a könyv; azt mondta, valószínűleg újra ki fogja olvasni.
És nagyon nehezen olvasta ki, ami rá nem jellemző.
Na, vajon mi az összefüggés a fenti két állítás között?
Igen! Eltaláltátok! Bizony! Az, hogy kötelező olvasmány volt!

Pedig Dávid elég kötelességtudó (illetve: nagyon kötelességtudó), és neki nem szokott problémát okozni, ha valami kötelező. És ezt ő nem is fogalmazta meg így, hogy ez, hogy kötelező volt, probléma lenne. És mégis... Ilyen vastag könyveket is napok alatt ki szokott olvasni, nem hónapok alatt! És közben belekezdett más típusú - saját maga által választott - regényekbe is. Miközben végig mondta, hogy tetszik neki az Egri csillagok, jó a történet, jól van megírva, és, mondom, azzal zárta a dolgot, hogy újra el fogja olvasni, mert nagyon jó volt.

És valóban: az olvasás egy személyes élmény, privát élmény, a saját választásunktól függ, hogy mit olvasunk, a mi döntésünktől - és ez jó! És fontos is! Értelme, haszna és jövőbe mutató, jelentős célja van!

Ugyanakkor értem, hogy vannak és kell hogy legyenek kötelező olvasmányok.
De a kettő nem mindig találkozik (a jó olvasmány és az akarat) - és ezek szerint ez még akkor is igaz, ha a tetszés pedig megvan.

És ahelyett, hogy azt írnám, 'értem, miért', inkább azt írom, 'érzem, miért'. Beleképzeltem magam Dávid helyzetébe (én már elég régen olvastam kötelező olvasmányt, nem annyira emlékszem, hogy hogyan is álltam hozzá), és 'érzem' a különbséget...

Az lehet szörnyű, amikor még az is fennáll, hogy a könyv nem arat sikert egy gyereknél, nem tetszik neki - akkor mi fogja legközelebb olvasásra bírni?

Dávid úgy oldotta meg ezt a dolgot, hogy "tetszik a könyv, csak kötelező", hogy közben kiolvasott 1-2 másikat is, és így megvolt a tetszés, a kötelesség és az akarat, a saját döntés találkozása is. A másik megoldása pedig, hogy ezt kiolvassa újra, akkor már saját akaratából. Helyes. Szerintem jól megoldotta ezt a kérdést, jobbat én sem tudtam volna kitalálni ennél.

Maria Maneru: A szfinx titka – Mindentudók klubja 3. rész

"Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

Az események ezúttal a híres kairói bazárba sodorják a Mindentudókat, ahol egy közönséges szuvenír nyomában elindulva régi legendák válnak valósággá, és elkezdődhet a versenyfutás az idővel!"

A kincskeresés már önmagában is mindig érdeklődésre számot tartó téma a gyerekek körében.
A Szfinx titokzatossága és a hozzá kapcsolódó legendák pedig, lássuk be, valóban izgalmasak, a képzeletet kellőképpen megmozgatják, és mindannyiunkat érdekelnek és lenyűgöznek. Hiszen annyi kérdést vetnek fel, annyi szálon el lehet indulni az elméleteken gondolkodva, a fantáziánkra vagy akár a tudományosan megalapozott tényekre hagyatkozva. 

Gergő azt mondta: milyen jó ezeknek a gyerekeknek, hogy régészek a szüleik (és ezáltal ilyen kalandokba keverednek)! Azt hiszem, ha nem lenne nagyon jó ez a könyv, akkor eszébe sem jutott volna ilyet mondani.
Szóval ha valakit eddig nem győzött volna meg a fülszöveg, a borító és az eddigi ajánlók, akkor tessék, a gyermekemet úgy magával ragadta a könyv - és persze a saját álmai, amelyek mellé ez a sorozat remek kiegészítőként szolgál -, hogy azt szeretné, ha az apukája és én is régészek lennénk. :)

Most pedig jöhet a 4. rész, amiről szintén hamarosan beszámolunk.

A Napraforgó Kiadótól megrendelhető!

Ken Follett: Alattunk az óceán

„A Pan American légitársaság luxusgépét mindenki csak Clippernek nevezte. Az utasok királyi családok tagjaira, filmsztárokra, nagy nemzetközi vállalatok elnök-vezérigazgatóira és kisebb országok államfőire korlátozódtak. Kivéve talán Tom Luthert. Gazdagnak gazdag volt, de vagyonáért megdolgozott, s így nem volt szokása fényűzésre pazarolni. Mégis szükség volt rá, hogy alaposan megismerje a gép belső elrendezését. Egy nagyon nagy hatalmú ember felkérte, végezzen el egy veszélyes feladatot. Feladata elvégzéséért nem kap pénzt, de a nagyon nagy hatalmú ember tartozni fog neki egy szívességgel, ami minden pénznél többet ér.”

____


Először úgy akartam kezdeni, hogy olyan túl nagy irodalmi értéke nincs ennek a könyvnek, de aztán rájöttem, hogy ezt így nem írom le, mert ha egy regény 360 oldalon keresztül leköt és szórakoztat, akkor valami értéke csak van.

Mindamellett viszont, hogy szórakoztató és olvasmányos (mert ez az a bizonyos érték), egyben felszínes és sekély is, senki se számítson különösebb mondanivalóra a sablonos, jól megszokott "harcolj a szerelemért" meg "állj ki az álmaid mellett" és "utasítsd el a háborút" és "légy a magad ura" és "küzdj a szabadságért" dolgokon túl. Persze, persze, nem azt akarom mondani, hogy ezek nem lehetnek fontosak egy könyvben, azt meg végképp nem, hogy az életben nem fontosak, dehogynem, csupán annyi lenne a lényege a mondandómnak, hogy e tárgykörben semmi újat nem nyújt Follett. Mondjuk ki: csupán szórakoztatni akar. Ennyi. És azt meg is teszi. De néha már elég idegesítően közhelyes és felületes, és annyira hatásvadász dolgokkal és mondatokkal operál, hogy olyankor legszívesebben félbehagytam volna a könyvet.

Egy esélyt fog még tőlem kapni, de az egy olyan könyv lesz, ami megtörtént eseményeken alapul. Utána, azt hiszem, nem rabolom tovább a saját időmet az ő könyveinek olvasásával.