"A hazájában rendkívül sikeres francia író, Marc Dugain új regénye valós eseményeken alapul. A főhős, Al Kenner alakját egy amerikai sorozatgyilkos, az 1948-ban született Ed Kemper figurája ihlette, aki legalább nyolc embert ölt meg, köztük apai nagyszüleit és végül a saját anyját. A cselekmény nagy vonalakban követi az 1960-as évek botránykrónikáiból ismert történetet, melyet azóta több könyvben és filmben is feldolgoztak.
A borzalmas történet egy valódi óriásról szól: Kenner 2 méter 20 centi magas és 130 kilós, de nem csak fizikailag emelkedik a többiek fölé: IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné. A történet során, melyet Kenner egy egykori hippilány áldozatjelöltjének a börtönben mesél, lépésről lépésre követhetjük egy boldogtalan szörnyeteg sorsának alakulását. A gyerekkori traumákat a kamasz fiú kezelését vállaló pszichiáterrel folytatott beszélgetések tárják elénk; az olvasó pedig együttérzéssel, már-már rokonszenvvel kénytelen követni Al Kenner történetét. A fiút öt év intézeti kezelés után gyógyultnak minősítik, és visszaengedik a normális életbe. A beilleszkedés olyannyira sikeresnek látszik, hogy Kennert - és épp egy sorozatgyilkos utáni hajsza során - a rendőrség is foglalkoztatni kezdi. Skizofrén végzete azonban végül is legyűri őt...
A regény krimiként is olvasható, de jóval több is annál. Az olykor humort sem nélkülöző szöveg egyszerre társadalom- és lélekrajz, de persze mindenekelőtt vérfagyasztó történet - lebilincselő stílusban megírva."
Utánaolvastam, informálódtam, értem én, hogy szörnyű gyerekkor, lelki megnyomorítás stb., de semmi, semmi, SEMMI nem menthet fel egy ilyen embert az én szememben a tettei alól.
Lehet, hogy az anyját sem az alól, ahogy "nevelte" őt; de ez más téma
Biztos van pszichológiai magyarázat az ilyen tettekre (bár... tényleg biztos? ezek inkább csak elméletek); de mentség? Én nem hiszek ebben.
Az író ugyanis a sorozatgyilkos szemszögéből láttatja (vagy legalábbis kísérletet tesz rá, de bizonyára ez messze jár a valóságtól) az eseményeket, az ő érzéseit mutatja be, anélkül, hogy mentegetné, de mégis: a gyilkos lehetőséget kap az olvasótól az író tollán keresztül a megértésre - de hát nem tudom, erre vajon hányan képesek, ha őszinték akarunk lenni.
Úgyhogy én inkább úgy tekintem ezt, hogy tárgyilagosságra törekvedve Dugain megpróbálja bemutatni az érem másik oldalát - anélkül, hogy állást foglalna.
Nem könnyű a helyzete.
De azé sem, aki olvassa ezt a történetet.
Mert az ember önkéntelenül is ítéletet, véleményt alkot magában, amikor olvas; szerintem legalábbis anélkül nem lehet semmifajta kultúrát fogyasztani, hogy ne társítanánk ahhoz érzéseket, gondolatokat - pedig lehet, hogy olykor ez lenne a helyes. Pusztán tudomásul venni vagy megismerni a tényeket, és nem fűzni hozzájuk semmit önmagunkban.
Csakhogy minél fajsúlyosabb a téma, ez annál inkább lehetetlenné válik.
Ezenkívül borzasztó ijesztő mindig azzal szembesülni, hogy ilyen emberek léteznek - és abból a szempontból, hogy a világ veszélyben van tőlük, irreleváns, hogy miért lettek olyanná, hogy ilyen cselekedeteket hajtanak végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése